Népsport, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-18 / 15. szám
XXXVII. 15. ♦ 1981. január 18. LABDARÚGÁS „ Fogas?” kérdés !kezdetben csak sajog, jobbára ügyet sem vetünk rá. Aztán egyszer csak belehasít a fájdalom — lehetőleg éjszaka — szaggat, hasogat, bizsereg, s a jóisten tudja még mit művel velünk, mert lassan elveszítjük józan ítélőképességünket. Kábán gyötrődünk, tompultan ténfergőnk, szétszórtan kínlódunk, képtelenek vagyunk bármire is összpontosítani. Majd a végkifejlet: legyőzve minden viszolygásunkat, egyetlen férfias elhatározással megrohamozzuk az első utunkba kerülő fogorvost, aki hümmögve, fejcsóválva — de mi mást is tehetne — kihúzza a fogunkat! Néhány napig még tejbegrízen tengődünk, kigondolunk egy hősiességünket hirdető hőskölteményt, majd elfeledjük az egészet. Nem ügy, bárkivel előfordulhat. De talán éppen azért, mert bárkivel előfordulhat, mi több, alighanem már mindenki legalább egyszer átélte, megértik az alábbiakban következő, s az első pillantásra szőrszálhajtogatásnak tűnő gondolatmenetet. A tény: az UEFA-tornára készülő ifjúsági labdarúgó-válogatottunk — a 16 évesek korosztályáról van szó, akik már több mint két esztendeje nem találtak legyőzőre — tagjai közül mindössze két fiatalembernek egészséges a fogazata. Nem úgy a többieké. Sokaknak két-három, de nem kevesebb, mint fél tucat fiúnak 6 (!) foga is sürgős kezelésre szorul. A rossz fogak pedig nem csupán a táplálék szükséges mértékű megőrlését teszik lehetetlenné, amelynek következtében a fejlődő, ugyanakkor nagy igénybevételnek kitett szervezet képtelen a megfelelő menynyiségű energiát önmagába építeni, hanem egyéb veszélyekkel is fenyegetnek. Az odvas fogak környéke sokszor még a figyelmeztető fájdalom jelentkezése előtt elreményesedik, veszélyezteti a szív, az ízületek egészségét és még egész sor súlyos problémát okozhat. És most nem is e cikk megírására ösztönző válogatott focistapalánták ügyében emelünk szót. Az ő dolguk most már, ahogy mondani szokták, sínen van, hiszen az MLSZ korosztályos válogatottjainak tagjai — többször hírül adtuk — nem csak szakmailag, hanem az orvosi ellátás területén is remek lehetőségekkel rendelkeznek. Jóval elgondolkoztatóbb és riasztóbb a többiek, a nem reflektorfényben állók helyzete, mert azzal aligha áltathatjuk magunkat, hogy a „fogkór” kizárólag csak a címeres mezben szereplőket sújtaná. Érthetetlen, hogy egyáltalán hogyan juthattak idáig, amikor nagyon sok szűrőn illene — nem csak a fogak terén — különböző orvosi rostokon , ,megméretniük”. E Ezek a gyerekek ugyanis mindenekelőtt valamennyi család szemefényei. A szülők vajon miért nem figyelnek fel? De menjünk tovább: valamennyien iskolába járnak. Vajon miként funkcionál a gyakorlatban az iskolák egészséges életmódra nevelése, s az oly sokszor emlegetett kötelező iskolafogászat?! És végül, de nem utolsósorban, sőt talán legelőször: ezek a srácok többségében az úgynevezett nagyegyesületek tagjai. Ott miért nem veszik komolyan a korszerű tudomány , köztük a modern orvostudomány eredményeinek felhasználását, ha még a fogakra sem figyelnek úgy isten-igazában oda?! A gondolatmenet utolsó láncszeme is ehhez a gondolathoz kapcsolódik. Hogyan beszélhetünk korszerű utánpótlás-nevelésről, amikor a klubok első csapat centrikus szemléletmódja a legelemibb egészségügyi feltételek biztosításában is megmutatkozik? A huszadik század követelte kulturáltság és a jó teljesítményhez nélkülözhetetlen egészségügyi ellátottság, úgy látszik, éppen a legfontosabb területen, az utánpótlás-nevelés műhelyeiben hiánycikk. Márpedig a gyermek- és serdülőkorban lenne erre a legnagyobb szükség, s ezt aligha kell tovább részletezni. Mert ennek hiányában fordulhat elő, hogy az egyébként ügyes fiatalember betegen kerül a felnőtt keretbe; hogy a fiatal játékosok nagyrésze alultáplált; hogy sokuk csak későn felfedezett gerincferdülésekkel végzi a nehéz edzésmunkát ; hogy sportsérüléseik csak hevenyészve kezeltek, hogy — rosszak a fogaik . . . Vajon meddig kell még hangoztatni, hogy nem csupán hirdetni, hanem ragozni is kell a jövő építésének igéjét, hogy a korszerű utánpótlásnevelésen nemcsak a tessék-lássék módon befoltozott — ezúttal nem a fogakról van szó — lyukak, a hevenyészett intézkedések, hanem a minden szempontból körültekintő CSELEKVÉS vezethet eredményre?! Úgy tűnik, ez valóban fogas kérdés. Szabó Illés Szorgalmasak a debreceniek A Debrecen hazai környezetben készül a bajnokság tavaszi folytatására. Nem is lehet azon csodálkozni, hogy az együttes nem vágyik más helyre, hiszen a Nagyerdőn minden rendelkezésükre áll. Az Oláh Gábor utcai sporttelepen kényelmes öltöző, hőforrásból táplált fürdő, több pálya fogadja be a labdarúgókat. Az erdei utak, ösvények ideálisak a futásra, az erőgyűjtésre, az állóképesség növelésére. Kovács Ferenc vezetőedző játékosaival naponta kétszer gyakorol. Délelőtt a szabadban, délután pedig kényelmes tornateremben edzenek. A napközis rendszerű foglalkozások lehetővé teszik, hogy a terhelés és a pihenés aránya megfelelő legyen. Időnként a „változatos” időjárás jelent némi nehézséget, hiszen hol fehér hótakaró borítja a tájat, hol esik az eső, vagy éppen együtt mind a kettő. Persze ilyenkor mélyebb, nehezebb a talaj, míg több erő szükséges a mozgáshoz, a játékhoz. Az egyik edzésre ellátogatott a fotóriporter is. A képen egy házi mérkőzést kapott lencsevégre. A csapat vezető edzője, Kovács Ferenc testközelből figyeli a mérkőzést, s természetesen közben elmondja észrevételeit, azon melegében kijavíttatja a hibákat (Kalmár István felvétele) NÉPSPORT 3 Hideg zuhany Zalaegerszegen Az elmúlt heteikben az egyik zalaegerszegi szurkoló tevését kapottkülföldről, melyben többek között ez áll: „Kikaptatok Békéscsabán, vigyázzatok, ki ne essetek!” Ez a csipkelődő mondat valamit árulkodik arról is, hogy abból a hírnévből, amelyet a ZTE szerzett magának az NB I-ben valló szereplésével, maradt még valami. Egy évvel ezelőtt legjobb őszi szereplését zárta a ZTE. Valóban, olyan idény még nem állt a csapat mögött NB I-es pályafutásának történetében. Mindössze két pont választotta el az első helyezettől, ami a vérmesebb szurkolókban még azt a reményt is megcsillantotta, hogy a csapat beleszólhat a bajnokság sorsába. A játékosok és vezetők reálisabban mérlegelték a lehetőségeket, az azonban az ő terveikben is megfogalmazódott, hogy fel lehet és kell ébreszteni azt a futballázat, amely akkor lángolt a városban (és a megyében), amikor a legjobbak közé került az együttes. Szóba került a régebbi diósgyőri példa: kilépni a nemzetközi porondra is. Csodálatos ősz volt, amelyet enyhén fogalmazva is kritikus tavasz követett (hazai pályán mindössze egy győzelem, s idegenben ennél jobb mérleg, két győzelem). „Talán túl sok volt nekünk az a huszonegy pont” — fogalmazott, annak idején Soós, a ZTE csapatkapitánya, s a maga és játékostársai nevében önkritikusan hozzáfűzte, hogy bizonyos fokú elégedettség uralkodott el a játékosokban. Nem volt törvényszerű, de... A tavaszi gyenge szereplés után semmi nem indokolta, hogy ugyanígy folytatódjék az ősz, az1980—81-es bajnokság. Annak ellenére sem, hogy súlyos gondok elé került a szakvezetés is, hiszen a húsz főben megállapított keretbe nem fért be mintegy tíz olyan játékos, akik erősségei voltak az együttesnek, s az edzőváltozás is (ez természetes bármelyik együttesnél) számos kérdőjelet vetett fel. A bajnokság kezdete előtt lantos Mihály vezetőedző valamennyi játékossal elbeszélgetett, tisztázta az elvárásokat, s kikérte a véleményüket is. Meglepte, hogy a játékosok többsége erősebb, intenzívebb edzésmunkát javasolt. Lantos ennek a kérésnek eleget is tett. A szokatlanul erőteljes edzésmunka hatására azonban a rajtra nem volt elég friss a csapat, s mindezt tetézte az is, hogy akad ráfogásolni való a játékosok életmódjában is. A nagyobb igénybevételre egyszerűen nem készültek fel! Így aztán az első hat mérkőzésen mindössze két döntetlenre (Volán—ZTE 0-0, Kaposvár—ZTE 2-2) volt képes a csapat Hazai környezetben hideg zuhanyként hatott a Vasas elleni 2-4, a Rába ETO elleni 1-3. A keserű pirulát — amelyet kénytelenek volta lenyelni a szurkolóit — az tette még keserűbbé, hogy biztosnak elkönyvelt pontok úsztak el, s velük együtt egyre elérhetetlenebb távolságba kerültek azok a tervek, amelyek korábban megfogalmazódtak ■a csapat háza táján. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy egy ideig nélkülözni volt kénytelen a csapat több, meghatározó egyéniségét is. Bolemányi az első három találkozón nem őrizhette a hájót, Péter is hiányzott, s az első két találkozó után Csepregi sem állt rendelkezésre, ugyanakkor Gass és Galántai beépülése is gondokkal párosult. Gassnak sokáig nem ment a játék. Sajnos, a szurkolók csipkelődések özöneit zúdították rá, s emiatt nemcsak a beépülés nehézségeivel, hanem a népszerűtlenség fenyegető rémével is meg kellett küzdenie. §e a hullámvölgyből Az őszi forduló első hat mérkőzése után mintha egy másik ZTE lépett volna pályára, s ebben a változásban bizonyára nemcsak a csapat eggyékovácsolódása játszott szerepet, hanem érett a gyümölcse az alapos felkészülésnek, a nyári felkészülés során befektetett munkának. Alaposan feljavult a hazai mérleg. Főleg a Nyíregyháza és az Újpesti Dózsa legyőzése jelentett sikerélményt játékosoknak és szurkolóknak egyaránt. Az őszi idény hátralévőmérkőzései közül csak a Videoton távozott Zalaegerszegről győztesként, ezt a találkozót azonban mindenképpen háromesélyesnek tartották a szurkolók, s éppen ezért a vereség sem okozott csalódást. Ami pedig az együttes játékát illeti, hazai környezetben és idegenben egyaránt csillogtatott olyan erényeket, amelyek hiányoznak a magyar labdarúgás egészéből: bátor támadó, nyíltsisakos futballt játszott a csapat, vállalva ennek minden kockázatát. Egyetlen idegenbeli mérkőzésre sem lépett pályára azzal a szándékkal az együttes, hogy, megkísérli kibekkel a találkozót, • nem adta fel játékstílusát akkor sem, amikor balszerencsés körülmények között egy-egygólos vereséggel volt kénytelen elhagyni a küzdőteret (Diósgyőr—ZTE 3-2, Békéscsaba—ZTE 1-0). Jogosan vetődik fel a kérdés: vajon kellően felkészült, taktikailag érett együttes-e a zalaegerszegi gárda ahhoz, hogy ezt a játékfelfogást végrehajtsa? A válasz: még nem. Mégpedig azért nem, mert a csapat egészét tekintve nem vált vérévé mindegyik játékosnak ez a harcmodor, s ez esetenként fegyelmezetlenségnek tűnő megoldásokban fejeződött ki. A játékosok rohamozták az ellenfél kapuját, a támadók és a középpályások egyaránt előre rohantak, ennek következményeként köztük és a védőik között olyan üres tér keletkezett, amelyben az ellenfél eredményesen tevékenykedhetett, szervezhette akcióit. A személyi feltételeket elemezve ez a jelenség elsősorban azzal magyarázható, hogy két középpályás, Soós és Galántai egyaránt csak a támadó játékban képes átlagon felüli teljesítményre, s kapott taktikai feladataikat csak ilyen értelemben oldották meg, aminek következtében az ellenakcióknál az ellenfél fölényt harcolhatott ki a ZTE-védőkkel szemben. Ellentmondások Ezzel tulajdonképpen egy ellentmondásos helyzethez jutottunk el. Miként kaphatott a ZTE 39 gólt azzal a védelemmel, amelynek tagjai közül hárman (Kereki, Kanász és Péter) válogatott, illetve a válogatott kerettagjai voltak. A kérdésre a már előbb említettek — a védelem és középpályás sor egymástól való elszakadása — adják a magyarázatot. Mentségül mindössze annyi hozható fel, hogy sérülések miatt sokszor meg kellett bolygatni ezt a sort, s közrejátszott az is, hogy a Bolemányit helyettesítő két kapusnak is akadtak megingásai. S ha már a kapott gólokról szólunk, az adottak is figyelmet érdemelnek. E tekintetben nem áll rosszul a mezőnyben a a zalaegerszegi gárda. Az NB I-ben csak öt csapat volt eredményesebb a ZTE-nél, amely mindössze három mérkőzésen nem volt képes bevenni ellenfele kapuját. A góllövési statisztika is a modern játékfelfogásra utal, miszerint a gólszerzés nemcsak a csatárok feladata, hanem valamennyi játékosé. A ZTE góljainak egyharmadát védők szerezték. (A házi góllövőlistáit Gass vezeti 10 góllal, a további sorrend: Mihalecz 6, Kereki 3, Takács 3, Szimacsek és Szentes 2—2.) A 32 adott gól (ebből egy a diósgyőri Néder öngólja) arra enged következtetni, hogy a szebb napokat is megért ZTE aligha nyugszik bele jelenlegi helyezésébe, s a tavasszal bizonyítani akar, nem úgy, hogy az őszt búcsúztatta a tavaszi fordulóból előre hozott utolsó mérkőzéssel, a DMVSC ellen hazai pályán elszenvedett vereséggel. Nem elég! Sport és líra az életben messze állnak egymástól, de ha a szenvedélyek, az érzelmek mélységét kutatjuk, valahol közel kerülnek, s így Váci Mihály versére is gondolhatunk, amikor a Nem elég! tartalmát keressük. Ez esetben az a teljesítmény nem elég a szinten maradáshoz, amit a ZTE az ősz folyamán nyújtott. Az okokról és a kivezető útról Gergály Gyula, a labdarúgó-szakosztály társadalmi elnöke így mond véleményt: — A nem éppen dicséretes helyezés okát abban látjuk, hogy a csapat hazai pályán négy mérkőzést veszített, idegenben viszont egyet sem nyert. A sok sérülés mellett ebben néhány játékos gyenge teljesítménye játszott közre, a csapat egészét tekintve pedig a védekezés biztonságának elhanyagolása, összefügg ezzel továbbá, hogy a csapatba kerülésért nem kellett megküzdeniök a játékosoknak. Mindebből adódik a szakvezetés feladata is: olyan helyzetet kell teremteni a csapatnál, hogy versenyben legyenek egymással a kerettagok a csapatban való szereplésért. Ne legyen elég az átlagos teljesítmény.. . Nem rendelkezünk kiemelkedő képességű játékosokkal s ezt a más csapatokkal szembeni hátrányt az átlagosnál erősebb edzésmunkával, az állóképesség fokozásával tudjuk csak ellensúlyozni. Mi tagadás, „jó húsban'' vannak játékosaink, feszül rajtuk a nadrág. Úgy gondoljuk, hogy ugyanaz a méret legyen inkább egy kicsit bő a kilók fogyatkozása miatt, akkor jobb lesz az erőnlét is, a gyorsaság is. Nálunk több befektetés kell ahhoz, hogy a felszínen maradjunk, s hogy elkerüljük a hideg zuhanyként ható kellemetlen meglepetéseket... Továbbra is az erősebb edzésmunkát szorgalmazzuk abban a meggyőződésben, hogy beérik a gyümölcse, s szebb tavaszunk lesz, mint amilyen őszünk volt. Buna Gess