Népsport, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-18 / 15. szám

XXXVII. 15. ♦ 1981. január 18. LABDARÚGÁS „ Fogas?” kérdés !kezdetben csak sajog, jobbára ügyet sem vetünk rá. Aztán egyszer csak belehasít a fáj­da­lom — lehetőleg éjszaka — szaggat, hasogat, bi­zsereg, s a­ jóisten tudja még mit művel velünk, mert lassan elveszítjük józan ítélőképességünket. Kábán gyötrődünk, tom­pul­tan ténfergőnk, szét­szórtan kínlódunk, képte­lenek vagyunk bármire is összpontosítani. Majd a végkifejlet: legyőzve min­den viszolygásunkat, egyetlen férfias elhatáro­zással megrohamozzuk az első utunkba kerülő fog­orvost, aki hümmögve, fejcsóválva — de mi mást is tehetne — kihúzza a fogunkat! Néhány napig még tejbegrízen tengő­dünk, kigondolunk egy hősiességünket hirdető hőskölteményt, majd el­feledjük az­­ egészet. Nem ügy, bárkivel elő­fordulhat. De talán éppen azért, mert bárkivel elő­fordulhat, mi több, alig­hanem már mindenki legalább egyszer átélte, megértik az alábbiakban következő, s az első pil­lantásra szőrszálhajtoga­­tásnak tűnő gondolatme­netet. A tény: az UEFA-tor­­nára készülő ifjúsági lab­darúgó-válogatottunk — a 16 évesek korosztályá­ról van szó, akik már több mint két esztendeje nem találtak legyőzőre — tagjai közül mindössze két fiatalembernek egész­séges a fogazata. Nem úgy a többieké. Sokak­nak két-három, de nem kevesebb, mint fél tucat fiúnak 6 (!) foga is sür­gős kezelésre szorul. A rossz fogak pedig nem csupán a táplálék szükséges mértékű meg­­őrlését teszik lehetetlen­né, amelynek következté­ben a fejlődő, ugyanak­kor nagy igénybevétel­nek kitett szervezet kép­telen a megfelelő meny­­nyiségű energiát önmagá­ba építeni, hanem egyéb veszélyekkel is fenyeget­nek. Az odvas fogak kör­nyéke sokszor még a fi­gyelmeztető fájdalom je­lentkezése előtt elremé­­nyesedik, veszélyezteti a szív, az ízületek egész­ségét és még egész sor súlyos problémát okoz­hat. És most nem is e cikk megírására ösztönző vá­logatott focistapalánták ügyében emelünk szót. Az ő dolguk most már, ahogy mondani szokták, sínen van, hiszen az MLSZ korosztályos válo­gatottjainak tagjai — többször hírül adtuk — nem csak szakmailag, ha­nem az orvosi ellátás te­rületén is remek lehető­ségekkel rendelkeznek. Jóval elgondolkoztatóbb és riasztóbb a többiek, a nem reflektorfényben ál­lók helyzete, mert azzal aligha áltathatjuk magun­kat, hogy a „fogkór” ki­zárólag csak a címeres mezben szereplőket súj­taná. Érthetetlen, hogy egyáltalán hogyan juthat­tak idáig, amikor nagyon sok szűrőn illene — nem csak a fogak terén — különböző orvosi rostokon , ,megméretniük”. E Ezek a gyerekek ugyan­­is mindenekelőtt va­lamennyi család szeme­­fényei. A szülők vajon miért nem figyelnek fel? De menjünk tovább: va­lamennyien iskolába jár­nak. Vajon miként funk­cionál a gyakorlatban az iskolák egészséges élet­módra nevelése, s az oly sokszor emlegetett köte­lező iskolafogászat?! És végül, de nem utolsósor­­ban, sőt talán legelő­ször: ezek a srácok több­ségében az úgynevezett nagyegyesületek tagjai. Ott miért nem veszik ko­molyan a korszerű tudo­mány , köztük a modern orvostudomány eredmé­nyeinek felhasználását, ha még a fogakra sem fi­gyelnek úgy isten-igazá­ban oda?! A gondolatmenet utolsó láncszeme is ehhez a gondolathoz kapcsolódik. Hogyan beszélhetünk kor­szerű utánpótlás-nevelés­ről, amikor­ a klubok el­ső csapat centrikus szem­léletmódja a legelemibb egészségügyi feltételek biztosításában is megmu­tatkozik? A huszadik század kö­vetelte kulturáltság és a jó teljesítményhez nél­külözhetetlen egészség­­ügyi ellátottság, úgy lát­szik, éppen a legfonto­sabb területen, az után­pótlás-nevelés műhelyei­ben hiánycikk. Márpedig a gyermek- és serdülő­korban lenne erre a leg­nagyobb szükség, s ezt aligha kell tovább részle­tezni. Mert ennek hiá­nyában fordulhat elő, hogy az egyébként ügyes fiatalember betegen kerül a felnőtt keretbe; hogy a fiatal játékosok nagy­­része alultáplált; hogy sokuk csak későn felfe­dezett gerincferdülések­kel végzi a nehéz edzés­munkát ; hogy sportsérü­léseik csak hevenyészve kezeltek, hogy — rosszak a fogaik . . . V­aj­on meddig kell még­­ hangoztatni, hogy nem csupán hirdetni, ha­nem ragozni is kell a jö­vő építésének igéjét, hogy a korszerű utánpótlás­nevelésen nemcsak a tes­­sék-lássék módon befol­tozott — ezúttal nem a fogakról van szó — lyu­kak, a hevenyészett in­tézkedések, hanem­ a min­den szempontból körül­tekintő CSELEKVÉS ve­zethet eredményre?! Úgy tűnik, ez valóban fogas kérdés. Szabó Illés Szorgalmasak a debreceniek A Debrecen hazai környe­zetben készül a bajnokság tavaszi folytatására. Nem is lehet azon csodálkozni, hogy az együttes nem vágyik más helyre, hiszen a Nagyerdőn minden rendelkezésükre áll. Az Oláh Gábor utcai sport­telepen kényelmes öltöző, hőforrásból táplált fürdő, több pálya fogadja be­­ a labdarúgókat. Az erdei utak, ösvények ideálisak a futásra, az erő­gyűjtésre, az állóképesség növelésére. Kovács Ferenc vezető­edző játékosaival na­ponta kétszer gyakorol. Dél­előtt a szabadban, délután pedig kényelmes tornate­remben edzenek. A napkö­zis rendszerű foglalkozások lehetővé teszik, hogy a ter­helés és a pihenés aránya megfelelő legyen. Időnként a „változatos” időjárás jelent némi nehéz­séget, hiszen hol fehér hó­takaró borítja a tájat, hol esik az eső, vagy éppen­ együtt mind a kettő. Persze ilyenkor mélyebb, nehezebb a talaj, míg több erő szük­séges a mozgáshoz, a játék­hoz. Az egyik edzésre ellátogatott a fotóriporter is. A képen egy házi mérkőzést kapott len­csevégre. A csapat vezető edzője, Kovács Ferenc testközelből figyeli a mérkőzést, s természetesen közben elmondja észrevételeit, azon melegében kijavíttatja a hibákat­­ (Kalmár István felvétele) NÉPSPORT 3 Hideg zuhany Zalaegerszegen Az elmúlt heteikben az egyik zalaeger­szegi szurkoló tevését kapott­­külföldről, melyben többek között ez áll: „Kikapta­tok Békéscsabán, vigyázzatok, ki ne esse­tek!” Ez a csipkelődő mondat valamit árulkodik arról is, hogy abból a hírnév­ből, amelyet a ZTE szerzett magának az NB I-ben valló szereplésével, maradt még valami. Egy évvel ezelőtt legjobb őszi szereplé­sét zárta a ZTE. Valób­a­n, olyan idény még nem állt a csapat mögött NB I-es pályafutásának történetében. Mindössze két pont választotta el az első helyezettől, ami a vérmesebb szurkolókban még azt a re­ményt is megcsillantotta, hogy a csapat beleszólhat a bajnokság sorsába. A játéko­sok és vezetők reálisabban mérlegelték a lehetőségeket, az azonban az ő terveikben is megfogalmazódott, hogy fel lehet és kell ébreszteni azt a futballázat, amely ak­kor lángolt a városban (és a megyében), amikor a legjobbak közé került az együt­tes. Szóba került a régebbi diósgyőri pél­da: kilépni a nemzetközi porondra is. Csodálatos ősz volt, amelyet enyhén fo­galmazva is kritikus tavasz követett (ha­zai pályán mindössze egy győzelem, s ide­genben ennél jobb mérleg, két győzelem). „Talán túl sok volt nekünk az a huszon­egy pont” — fogalmazott, annak idején Soós, a ZTE csapatkapitánya, s a maga és játékostársai nevében önkritikusan hoz­záfűzte, hogy bizonyos fokú elégedettség uralkodott el a játékosokban. Nem volt törvényszerű, de... A tavaszi gyenge szereplés után semmi nem indokolta, hogy ugyanígy folytatódjék az ősz, az­­1980—81-es bajnokság. Annak ellenére sem, hogy súlyos gondok elé ke­rült a szakvezetés is, hiszen a húsz fő­ben megállapított keretbe nem fért be mintegy tíz olyan játékos­, akik erősségei voltak az együttesnek, s az edzőváltozás is (ez természetes bármelyik együttesnél) számos kérdőjelet vetett fel. A bajnokság kezdete előtt lantos Mihály vezető­edző valamennyi játékossal elbe­szélgetett, tisztázta az elvárásokat, s ki­kérte a véleményüket is. Meglepte, hogy a játékosok többsége erősebb, intenzívebb edzésmunkát javasolt. Lantos ennek a ké­résnek eleget is tett. A szokatlanul erő­teljes edzésmunka hatására azonban a rajtra nem volt elég friss a csapat, s mindezt tetézte az is, hogy akad ráfogá­­solni való a játékosok életmódjában is. A nagyobb igénybevételre egyszerűen nem készültek fel! Így aztán az első hat mérkőzésen mind­össze két döntetlenre (Volán—ZTE 0-0, Kaposvár—ZTE 2-2) volt képes a csapat Hazai környezetben hideg zuhanyként ha­tott a Vasas elleni 2-4, a Rába ETO el­leni 1-3. A keserű pirulát — amelyet kénytelenek volta lenyelni a szurkolóit — az tette még keserűbbé, hogy biztosnak elkönyvelt pon­tok úsztak el, s velük együtt egyre elérhe­tetlenebb távolságba kerültek azok a ter­vek, amelyek korábban megfogalmazódtak ■a csapat háza táján. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy egy ideig nélkülözni volt kénytelen a csapat több, meghatározó egyéniségét is. Bolemányi az első három találkozón nem őrizhette a hájót, Péter is hiányzott, s az első két találkozó után Csepregi sem állt rendelkezésre, ugyanak­kor Gass és Galántai beépülése is gon­dokkal párosult. Gassnak sokáig nem ment a játék. Sajnos, a szurkolók csipkelődések özöneit zúdították rá, s emiatt­ nemcsak a beépülés nehézségeivel, hanem a népsze­rűtlenség fenyegető rémével is meg kel­lett küzdenie. §e a hullámvölgyből Az őszi forduló első hat mérkőzése után mintha egy másik ZTE lépett volna pá­lyára, s ebben a változásban bizonyára nemcsak a csapat eggyékovácsolódása ját­szott szerepet, hanem érett a gyümölcse az alapos felkészülésnek, a nyári felkészülés során befektetett munkának. Alaposan fel­javult a hazai mérleg. Főleg a Nyíregy­háza és az Újpesti Dózsa legyőzése jelen­tett­ sikerélményt játékosoknak és szurko­lóknak egyaránt. Az őszi idény hátralévő­­mérkőzései közül csak a Videoton távozott Zalaegerszegről győztesként, ezt a találko­zót azonban mindenképpen háromesélyes­­nek tartották a szurkolók, s éppen ezért a vereség sem okozott csalódást. Ami pe­dig az együttes játékát illeti, hazai kör­nyezetben és idegenben egyaránt csillog­tatott olyan erényeket, amelyek hiányoz­nak a magyar labdarúgás egészéből: bá­tor támadó, nyíltsisakos futballt játszott a csapat, vállalva ennek minden­ kockázatát. Egyetlen idegenbeli mérkőzésre sem lépett pályára azzal a szándékkal az együttes, hogy, megkísérli ki­bekkel­­ a találkozót, • nem adta fel játékstílusát akkor sem, amikor balszerencsés körülmények között egy-egygólos vereséggel volt kénytelen el­hagyni a küzdőteret (Diósgyőr—ZTE 3-2, Békéscsaba—ZTE 1-0). Jogosan vetődik fel a kérdés: vajon kel­lően felkészült, taktikailag érett együttes-e a zalaegerszegi gárda ahhoz, hogy ez­t a játékfelfogást végrehajtsa? A válasz: még nem. Még­pedig azért nem, mert a csa­pat egészét tekintve nem vált vérévé mindegyik játékosnak ez a harcmodor, s ez esetenként fegyelmezetlenségnek tűnő megoldásokban fejeződött ki. A játéko­sok rohamozták az ellenfél kapuját, a tá­madók és a középpályások egyaránt előre rohantak, ennek következményeként köz­tük és a védőik között olyan üres tér ke­letkezett, amelyben az ellenfél eredménye­sen tevékenykedhetett, szervezhette akcióit. A személyi feltételeket elemezve ez a je­lenség elsősorban azzal magyarázható, hogy két középpályás, Soós és Galántai egy­aránt csak a támadó játékban képes átla­gon felüli teljesí­tményre, s kapott takti­kai feladataikat csak ilyen értelemben ol­dották meg, aminek következtében az el­lenakcióknál az ellenfél fölényt harcolha­tott ki a ZTE-védőkkel szemben. Ellentmondások Ezzel tulajdonképpen egy ellentmondá­sos helyzethez jutottunk el. Miként kap­hatott a ZTE 39 gólt azzal a védelem­mel, amelynek tagjai közül hárman (Ke­­reki, Kanász és Péter) válogatott, illet­ve a válogatott keret­­tagjai voltak. A kérdésre a már előbb említettek — a vé­delem és középpályás sor egymástól való elszakadása — adják a magyarázatot. Mentségül mindössze annyi hozható fel, hogy sérülések miatt sokszor meg kellett bolygatni ezt a sort, s közrejátszott az is, hogy a Bolemányit helyettesítő két ka­pusnak is akadtak megingásai. S ha már a kapott gólokról szólunk, az adottak is figyelmet érdemelnek. E tekin­tetben nem áll rosszul a mezőnyben a a zalaegerszegi gárda. Az NB I-ben csak öt csapat volt eredményesebb a ZTE-nél, amely mindössze három mérkőzésen nem volt képes bevenni ellenfele kapuját. A góllövési statisztika is a modern játékfel­­f­ogásra utal, miszerint a gólszerzés nem­csak a csatárok feladata, hanem vala­mennyi játékosé. A ZTE góljainak egyhar­­madát védők szerezték. (A házi góllövő­listáit Gass vezeti 10 góllal, a további sor­rend: Mihalecz 6, Kereki 3, Takács 3, Szimacsek és Szentes 2—2.) A 32 adott gól (ebből egy a diósgyőri Néder öngólja) ar­ra enged következtetni, hogy a szebb na­pokat is megért ZTE aligha nyugszik bele jelenlegi helyezésébe, s a tavasszal bizo­nyítani akar, nem úgy, hogy az őszt bú­csúztatta a tavaszi fordulóból előre hozott utolsó mérkőzéssel, a DMVSC ellen hazai pályán elszenvedett vereséggel. Nem elég! Sport és líra az életben messze állnak egymástól, de ha a szenvedélyek, az ér­zelmek mélységét kutatjuk, valahol közel kerülnek, s így Váci Mihály versére is gondolhatunk, amikor a Nem elég! tartal­mát keressük. Ez esetben az a teljesít­mény nem elég a szinten maradáshoz, amit a ZTE az ősz folyamán nyújtott. Az okokról és a kivezető útról Gergály Gyula, a labdarúgó-szakosztály társadalmi elnöke így mond véleményt: — A nem éppen dicséretes helyezés okát abban látjuk, hogy a csapat hazai pályán négy mérkőzést veszített, idegenben vi­szont egyet sem nyert. A sok sérülés mel­lett ebben néhány játékos gyenge teljesít­ménye játszott közre, a csapat egészét te­kintve pedig a védekezés biztonságának elhanyagolása, összefügg ezzel továbbá, hogy a csapatba kerülésért nem kellett megküzdeniök a játékosoknak. Mindebből adódik a szakvezetés feladata is: olyan helyzetet kell teremteni a csapatnál, hogy versenyben legyenek egymással a keret­tagok a csapatban való szereplésért. Ne legyen elég az átlagos teljesítmény.. . Nem rendelkezünk kiemelkedő képességű játékosokkal s ezt a más csapatokkal szem­beni hátrányt az átlagosnál erősebb edzés­munkával, az állóképesség fokozásával tud­juk csak ellensúlyozni. Mi tagadás, „jó húsban'' vannak játékosaink, feszül rajtuk a nadrág. Úgy gondoljuk, hogy ugyanaz a méret legyen inkább egy kicsit bő a ki­lók fogyatkozása miatt, akkor jobb lesz az erőnlét is, a gyorsaság is. Nálunk több be­fektetés kell ahhoz, hogy a felszínen marad­junk, s hogy elkerüljük a hideg zuhany­ként ható kellemetlen meglepetéseket... Továbbra is az erősebb edzésmunkát szor­galmazzuk abban a meggyőződésben, hogy beérik a gyümölcse, s szebb tavaszunk lesz, mint amilyen őszünk volt. Buna Gess

Next