Népsport, 1982. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1982-01-09 / 6. szám
XXXVIII. 6. 4 1982. január 9 Egy kézlegyintés háttere avagy röntgenfelvételek a magyar tájfutósportról „Az idei esztendő magyar vonatkozású tájfutóeredményei nem kerültek aranybetűkkel a sportág »nagykönyvébe«. Ennek legfőbb oka a vártnál sokkal gyengébb VB-szereplés ... Mi jöhet ezután? Az elkövetkezendő világbajnokságok színhelyeinek és a nemzetközi erőviszonyoknak ismeretében csak annyit mondhatunk: csupán ehhez hasonló... A sportág vezetői szerint 1981-re zárkózhatunk fel újra a világ élvonalához. Hét szűk esztendő előtt állnánk?” (Népsport, 1974. december 13.) • Letelt-e már a bibliai időszak? — tettük fel a kérdést Skerletz Ivánnak, az MTESZ főtitkárának. — A jóslatom szerint igen — mondotta kesernyésen elmosolyodva —, a valóságban viszont még nem. Ez, függetlenül attól, hogy van aki bevallja, van aki tagadja, nem csupán a válogatottra, hanem, sajnos, tájfutósportunk egészére is érvényes. Az elmúlt években nem úgy nőtt a minősített tájfutók száma, nem volt olyan méretű a tömegesedés, mint ahogy elterveztük. Ami pedig a válogatottat, különösen a nőket illeti... Az elharapott mondatot egy lemondó legyintés tette befejezetté. Aki csak egy kicsit is ismeri a főtitkárt, tudja, hogy ebben a félmondatban benne van az elkeseredés ,amiatt, hogy az 1979-ben elért 12. és 14. VB-hely után 1981-ben Svájcban tudomásul kellett vennünk, hogy a 72 fős női mezőny első felébe éppen hogy bekerült egy versenyzőnk, hogy férfi váltónk kilencedik helyét — első futónk tévelygései miatt — tulajdonképpen csak a rendezők jó szívének köszönhetjük és benne van az eddigi legsikeresebb magyar VB-válogatott edzőjének tehetetlen keserűsége is. Most, még ha akarna, sem vállalhatna részt a válogattott felkészítéséből, hisz azon kevesek közé tartozik, akik a legközelebbi, hazánkban megrendezésre kerülő VB terepeit ismerik. A főtitkár ócska karosszéke szinte megroggyant, amikor gazdája előredőlt és elkeseredetten mondta: „Ennél rosszabbul csak 1966-ban, a finnországi Fiskarsban rendezett VB-n szerepeltünk ... • Mi lehet a visszaesés oka? — Ha erre a kérdésre könnyen lehetne válaszolni, már régen orvosoltuk volna a bajt. Régen, ha a Moszkva tér köré egy 500 méter sugarú képzeletbeli kört rajzoltunk volna akkor a Válogatott felének lakhelye e körön belül lett volna. Ez az állapot fokozatosan meg-szűnt. Ma már ott tartunk, ha nem lennének Pesten egyetemek, főiskolák, ahová sok jó vidéki tájfutó jön tanulni, egészen „leülne” a főváros tájfutósportja. — A vidék lenne a kiút? — Csakis. Sok erős, a Pécsi VSK-hoz és a Diósgyőri VTK-hoz hasonló klub kellene. Néhány éve még egyetlen vidéki szakosztályra sem mertem volna egy háromnapos nemzetközi versenyt bízni, tavaly novemberben viszont el kellett ámulnom azon a nagyszerű versenyrendezésen, amivel a feltörekvő Székesfehérvári Volán kirukkolt. • Hogy lehetne meggyorsítani a vidéki klubok fejlődését? Minden azon múlik, mikor tűnik fel az adott területen egy megszállott, egy fanatikus ember. Mert van- nak megyéink, ahol ideális terepek, kitűnő térképek találhatók, versenyrendezésben kiválót nyújtanak, csak éppen az utánpótlással nem foglalkoznak és még egy másodosztályú versenyző is ritka, mint a fehér holló náluk. Ahol a központi segítség, a helyi akarás és egy fanatikus hite egyszerre hat, ott az eredmény nem maradhat el. És kik lennének ezek a fanatikusok? — Nevetni fog. Nem elsősorban a tájfutókra, a testnevelő tanárokra számítunk. Lett már fanatikus gombászból, focistából, sőt, rajztanárból is. Terveink szerint egy-egy adott területet, például egy járást akarunk reklámhadjáratunkkal megdolgozni. Szükség van erre, hisz sportágunk szerepét elismerik, mind a honvédelmi előképzésben, mind a környezetismeret oktatásánál és még egy sereg területen, mégsem tudtunk valahogy emberközelbe kerülni. — Nem riasztja vissza például a kullancs veszély a jelentkezőket? — Ez létező veszély. De ha ezt tudatosítjuk és nyílt kártyákkal játszunk, meg lehet előzni. A kirándulók száma nem csökkent. Pedig séta közben sokkal biztosabb a kullancs tapadása, mint a futásnál. És nagyon kedvezőek a SZUKU kenőccsel kapcsolatos eddigi tapasztalataink is. Ezt az elmúlt évi Hungária Kupára, piackutatás céljából kapott kétezer tubus felhasználásának tapasztalatai alapján állíthatom. • Visszatérve az élsporthoz, 1983-ban hazánk rendezi a sportág soron következő világbajnokságát. Meg tudunk-e felelni majd a követelményeknek és várható-e, hogy az előző világbajnokságoknál eredményesebben szerepelnek majd válogatottjaink? — Ami a rendezést illeti, nem lesz baj. Az már más kérdés, hogy milyen belső erőfeszítésekkel leszünk képesek jó rendezésre. Csupán tájékoztatásul annyit mondanék, hogy az ősszel Szeged versenyközponttal megrendezett Nemzetek Versenye után megkértük a részt vevő válogatottakat, őszintén írják meg véleményüket a versenyről, a térképről, a rendezésről, szóval mindenről. Nagy örömünkre csak olyan visszajelzéseket kaptunk, hogy „egy kicsit több joghurt kellene a reggelihez" meg hasonlókat. .. " Az a vélemény, hogy a szövetségi rendezvényeken sok a versenybíró. És sok versenybíróval nem nehéz jó versenyt rendezni... — Igazak a hírek. Mivel kevés jó versenybírónk van, általában túlbiztosítással dolgozunk. De attól tartok, lesz ez még rosszabb is. Egyre csökken a mindig „előhúzható” öregek száma és ami legalább annyira fájó: nagyon hiányzik a 25—35 évesek nemzedéke a versenybírók közül. Válogatottjaink például a versenyrendezésből, térképjavításból alig vállalnak részt, és szinte semmiféle ambíció nem fűti őket. Egy sem akar közülük később szakfelügyelő, szövetségi kapitány, vagy, hogy az én beosztásomnál maradjunk, főtitkár lenni. • Bizonyára a legközelebbi VB-re készülnek . .. — Bár úgy lenne. De nagyon erős a gyanúm, ha így folytatjuk, úgy járunk, mint az NDK-beliek, a csehszlovákok vagy az angolok a saját világbajnokságuk rendezésekor. örültek, ha az egyéni versenyben az első tíz, a váltószámokban pedig — nagynéha — az első hat közé bekerültek versenyzőik. A jelenlegi helyzetet alapul véve, örülnék, ha 1983-ban Kelemen János még előbbre lépne és a többiek is tudatuknak megfelelően szerepelnének. Skerletz Iván A beszélgetés ezzel nem ért véget. Folytatódott azzal, hogy egyes élversenyzőink nem átallottak olyan nevetséges álláspontot hangoztatni, hogy a Nemzetek Versenye terepének kiválasztásakor a szövetség a skandinávoknak kedvezett..., hogy milyen sokan felháborodtak egyes tavalyi OB- terepek kiválasztása miatt, és hogy a legtöbben mindig csak a Vértes legkellemesebb terepein futnának. Folytathatnánk a sort azzal, hogy ami a labdarúgásban a játékvezető bírálata, az a tájfutásban a térkép szidása. Beszélhetnénk a problémákról óraszám. De abban az országban, amely a legközelebbi VB-t rendezi — szerintünk — már lejárt a szószaporítás ideje. Ha nem akarunk még hátrább kerülni a nemzetek rangsorában, ha nem akarjuk, hogy a hazai VB-n olyanok is megelőzzék versenyzőinket, akiknek mi tanítottuk meg a tájfutás alapjait, akkor - bármennyire is frázisként hat — a sportág minden tisztségviselőjének, szimpatizánsának és versenyzőjének valamit végre már tennie kell. Nehogy újabb hét szűk esztendő következzék ... Harcsa Gábor Népsport . MŰHELYEK, MESTEREK, MÓDSZEREK Könyvelő a tárcsák között „Akivel öröm együtt dolgozni” Sokan vallják: az edzők korán öregszenek. Nekik ajánlom azt, hogy látogassanak el a Bp. Honvéd súlyemelőtermébe. Ott aztán nézzék meg Horváth József mesteredzőt és csodálkozzanak. Én is ezt tettem, pedig már jó néhány éve ismerjük egymást. De amikor azt mondta: — Ötvenkét éves vagyok* *.. Homlokomon összeszaladtak a ráncok. A vállas, izmos, középmagas férfi hajában még ezüstös szál sincs. Fiatalosan villogó fekete szeme vidáman, mosolygósan csillan, amikor a régmúltra emlékezik. Pedig egy perccel korábban még villámokat szórt. .. — Már megint eltűnt egy tárcsa! A teremben pisszenés sem hallatszott. Szinte még a zuhanó tárcsák is megálltak a levegőben ... Szigorú ember. Tanítványai mégis kedvelik. Egyikük meg is jegyezte: — Jóska bácsi igazságos ember, ezért szeretjük a legjobban... (Hornyák Ferenc kétszeres ifjúsági világbajnok, VB-ezüstérmes: „Ezt én is csak megerősíthetem. A lille-i világbajnokságon én is ellenkeztem vele, de aztán a dobogón beláttam, hogy neki volt igaza. Jó szemű szakember, aki mindig kiáll a versenyzőiért.”) Elszakadt egy izom A terem végében megbúvó üvegkalitkába alig hallatszik be a tárcsák dübörgése. De ez sem zavarná. Megszokta már. Gondolatai messze járnak. Elmerült a múltba . .. Aztán egy villanás és mesélni kezd: — Fura módon kerültem kapcsolatba a sporttal. Sopronban a Lövérekben laktunk, amikor új testnevelő tanár, Kulitzy Jenő diszkoszvetőbajnok került az iskolánkba. ő is a Lővérekbe járt edzésre, s kirendelt bennünket, hogy dobáljuk viszsza neki a diszkoszt. Eleinte húzódoztunk, aztán megkedveltük az újfajta játékot. Először tehát atletizálni kezdtem, aztán síeltem, tornásztam, teniszeztem, s mint annyi más gyerek, fociztam. Érettségi után felkerült a fővárosba. Dolgozott, esténként pedig a Közgazdaságtudományi Egyetemre járt. S ne feledjük, közben még az IBUSZ csapatában is rúgta a labdát. — Azok voltak a szép idők! Olyan ellenfelekkel csatáztam, mint a későbbi válogatott Sárosi László, aztán Tátrai Dékány, Ombódi! Ám az egyik mérkőzésen a jobb lábamban elszakadt egy izom! Az orvos azt ajánlotta, emeljek súlyt, attól majd megerősödik. Így kerültem a Szállítók súlyemelőtermébe, Sós Tóni bácsihoz. Ennek már harminc éve... (Orvos András, a válogatott vezetőedzője: „Óriási nyeresége a sportágnak, hogy Jóska fennragadt az edzőteremben. Nélküle szegényebb lenne a sportág.”) De Horváth József egyszer lement, aztán ott is ragadt. Huszonhét évesen (!) kezdte az ismerkedést a súlyemeléssel. Ugyanolyan erős akarattal tette ezt, mint ahogy a tudományokkal. Számvitelt tanult felsőfokon, majd mérlegképes könyvelő lett. Közben pedig már szakosztályvezetőként dolgozott a Szállítóknál. — Nagy a tanulás vonzereje. Aki egyszer belekóstolt, megízlelte, az már sohasem tudja abbahagyni. Vonatkozik ez az edzőkre is. Aki nem halad a korral, az óhatatlanul lemarad. Azért pedig előbb-utóbb súlyos árat fizet! Nem váratott sokáig magára az első igazán nagy feladat sem. 1961-ben, miközben a TF edzői szakát végezte,, az ifjúsági válogatott edzője lett. — Csodálatos csapat volt: Benedek, Bagócs, Bakos, Szarvas, Fedelevics ... Csupa világklasszis Fedelevicsről, azt hiszem, kicsit elfeledkeztünk, pedig ő volt az első magyar súlyemelő, aki ifjúsági világcsúcsot emelt. A két szép év után nehéz feladat szakadt Horváth József nyakába. Veres Győző mellé került a felnőtt válogatotthoz ... Nem sokáig dolgozhatott zavartalanul, mert a tokiói olimpia előtt kitört a súlyemelők forradalma. A válogatott keret tagjai fellázadtak Veres Győző ellen. Kettészakadt a válogatott. Veres és Nemessányi együtt készült, míg a többiek, Földi, Tóth Géza és társaik Horváth József irányításával. S az eredmény: az olimpián Tóth Géza megelőzte Veres Győzőt. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy ezután, egészen 1968-ig, Horváth József maradt a válogatott vezetőedzője. Aztán csend lett körülötte. Erről az időszakról nem beszél, csak annyit mond: — Elegem lett a súlyemelésből. Azt hittem, véglegesen szakítok a sportággal. Nem így történt. . . Ismét az ifjúsági válogatotthoz került. A szíve viszszahúzta. A szerelem újra lángolt. Volt miért. 1975-ben nagy feladatot kapott. A Bp. Honvéd vezető edzői tiszte várt rá! (Aján Tamás, a szövetség főtitkára: „Nem nagyon ment akkoriban a munka az egyesületben. Csupán egyetlen számottevő versenyzőjük volt: Sinkovits, aki az ifjúsági VB-n ezüstös bronzérmet szerzett. Fel akartuk lendíteni a szakosztályban folyó munkát, ezért a kiváló edzőre, Horváth Józsefre gondoltunk ...” A bizalom nem volt alaptalan. Horváth József beásta magát a munkába: — Az egyesület vezetése mindent megadott ahhoz, hogy eredményt érjünk el. Nagyot lendített rajtunk, hogy átigazolt hozzánk Stefanovics Imre. Igaz, sokan lemondtak róla. Én azonban csökönyös ember vagyok! Nehéz emberek És a csökönyös embernek szerencséje volt. Igaz, ezt is a sportnak köszönheti. Az autóbuszon összefutott régi teniszpartnerével, Halmi doktorral, akinek elpanaszolta Stefanovics betegségét. A barát néhány nap múlva telefonon jelentkezett, s dr. Jakab Gáborhoz ■ irányította. A legjobb helyre Stefanovics ugyanis az a Stefanovics, akiről már mindenki lemondott, aki a szakemberek véleménye szerint már soha nem mehetett volna ki a dobogóra... — a műtét után néhány hónappal harmadik lett a magyar bajnokságon! S azóta ..... — A legkedvesebb tanítványom. Igaz, nehéz ember, de én szeretem a nehéz embereket! (Stefanovics Imre: „Józsi bácsinak igaza van, nehéz ember vagyok. Sokat bajlódott és bajlódik velem, amiért csak köszönetet mondhatok. Ha ő nem áll mellém, azt hiszem, ma már csak úgy beszélnének rólam, mint egykori súlyemelőről ...” Edzőtársai közül jó néhányan őt is nehéz embernek tartják. — Talán azért, mert hirtelen természetű vagyok. Nem bánom, hogy így van. Én mindenkinek megmondom a véleményemet. Nem a háta mögött — a szemébe! Viszont nem vagyok haragtartó .. . Egyenességének, sportszerűségének ragyogó példáját adta nemrégiben, Sólyomvári János, kisnehézsúlyú világbajnokunkkézsérüléssel bajlódott. Horváth József látta a bajt. S tudta az orvosságot is. Dr. Jakab Gáborhoz fordult, aki Stefanovicson is segített. S az ő beavatkozása révén Sólyomvári is meggyógyult. A lille-i VB után néhány héttel már nagyszerű eredményt ért el. S ezt részben Horváth Józsefnek köszönheti. Annak a Horváth Józsefnek, aki Hlavati Andrásnak az edzője. Márpedig Hlavati és Sólyomvári azonos súlycsoportban versenyez. Mi ez, ha nem önzetlenség? Hova megy a klasszis? Apropó, Hlavati. Amikor a neve szóba kerül, széles mosoly terül el Horváth arcán: — Az egyik kedvencem. Tizennégy éves korában került hozzánk. Lassan, nehezen indult, de aztán belelendült, s remélem, a lendület messze repíti még! Hogy ez a lendület hogyan maradhat meg, azon töri a fejét. Kevesebb ideje jut a feleségére, kilencéves kisfiára, Péterre, de hát ő már csak ilyen marad. Esténként szakirodalmat olvas és új módszereken töri fejét. — Valamikor nagyon rossz szakírók voltunk. Centiről centire elemeztem a mieink mozgását, s rájöttem, hogy rengeteg technikai hibát követünk el. Ezért megváltoztattam a mozgás mechanizmusát ... Hogy milyen eredménnyel? Kőszegi György — aki a szakításban világcsúcsot ért el — szintén nála tanulta meg a fogásnem alapjait... — Most is töröm a fejem. Kíváncsi vagyok például arra, hogy a bolgárok miként tudnak naponta hatszor-hétszer edzeni. Szeretnénk megtalálni mindegyik versenyzőnknek azt az edzősúlyát, amelyen optimálisan gyakorolhat. Petrekanits Máté fantasztikus műszerparkja segítségével, remélem, sikerül. Aztán a kiválasztásról beszél. Arról, hogy a jövendő világklasszisa nem biztos, hogy a legmegfelelőbb edzőnél jelentkezik, s arról, hogy ezen a helyzeten változtatni kell. Szeme tűzben ég. Mint mindig, ha a súlyemelésről beszél. (Orvos András vezető edző: „Kiváló szakember, aki egy életre elkötelezte magát a súlyemelés mellett. A sportág minden csinjátbmnját ismeri, a hazai élvonalat ugyanúgy, mint a nemzetközit. Az olimpiai felkészülésben óriási segítségemre volt. Olyan ember, akivel öröm együtt dolgozni!”) S hozzátehetjük: beszélgetni is! Cser Kovács Gábor