Népsport, 1986. április (42. évfolyam, 77-101. szám)

1986-04-18 / 91. szám

X LI I. 91. ♦ 1986. április 18 „Túl nagy előrelépés nem volt! Hiányzik a nemzetiközi megméretés E3 Kosárlabda Ha valaki csak a női első osztályú bajnokság legjobb mérkőzéseit,a rangadókat nézte végig, akkor is értetlenül tette fel önmaga számára a kérdést: ilyen, sok kívánnivalót maga után hagyó küzdelemsorozat után miként tud mégis a világ élvonalában maradni a magyar női kosárlabda-válogatott?! De nem újkeletű ez a kérdésfelvetés, hiszen esztendők óta jelentős a színvonalkülönbség a hazai pontvadászat és a nemzeti együttes szereplése között. Magyarázatot erre csupán azoknak a kiugró tehetségű és adottságú játékosoknak a léte ad, akik önmagukban vagy másodmagukkal egy klubcsapat felemeléséhez kevesek, ám a válogatottban összekerülve nemzetközileg is ütőképes gárdát alkotnak. Létezhet-e azonban ez az eltérés örök időkig anélkül, hogy a legjobbak eredményei ii ne romoljanak ? Kilák László szövetségi kapitány több mint másfélévtizede úgy vág neki minden bajnoki idénynek, hogy talán most több segítséget kap az egyesületektől, munkájukkal jobban előkészítik a válogatottét. Ám évad végén csaknem szóról szóra ugyanaz a megállapítás, amit ezúttal is mondott: „Túl nagy változás, előrelépés nem volt!” A legnagyobb gondot továbbra is az jelenti, hogy a találkozókon hétről hétre nincs meg az a dinamizmus, ami a játékosok formában tartását lehetővé tenné. Ezen még az új bajnoki rendszer, a csapatok erőviszonya alapján való két csoportra osztása sem segített. Ugyanis a felsőházban nincs meg az a kiegyensúlyozottság, ami a férfiak mezőnyében megtalálható, így a nőknél a kelleténél jóval több egyesélyes összecsapás akad, s az előre várható eredmény mindkét résztvevőnek harci kedvét szegi. Ezért aztán nincs szükség, s így el is marad azoknak a fontos eszközöknek a gazdagítása, tökéletesítése, amelyek a válogatott számára az élenmaradást jelentik a nemzetközi porondon. Mik is ezek? Az új olimpiai ciklus t Jina jelentette a női válogatottban. Ennek első, legfontosabb helyére a ma már nélkülözhetetlen agresszív, emberközeli védekezés került, s ezt követi alig kisebb jelentőséggel az ezzel szembeni támadások megszervezése. Hogy ezt manapság mennyire érzi már sajátjának a magyar csapat, arra jó bizonyíték volt a tavaly megszerzett EB- bronzérem. Ám ezek az ismeretek csak akkor válhatnak ösztönössé, magától értetődővé a kosarasok teljesítményében, ha a küzdelem rendszeresen ezek használatára kényszeríti őket. A hazai NB I- ben azonban — kisebb fellángolásoktól eltekintve — alig lépte túl a mérkőzések intenzitása, s így a sportolóktól kívánt erőbedobás a közepes szintet. Ezért a játék ritmusa is az átlagos szinten maradt. A napokban lezárult bajnoki évadban még valami nagyon hiányzott: a nemzetközi megméretés. A BSE gárdája volt az egyetlen, amely állta a kupafordulók viharait, s bizonyította Európában és idehaza is, hogy a legjobb magyar Pedig a többieknél a külföldi ellenfelekkel szembeni megméretés és bizonyítási vágy nemcsak a mérkőzéseken, hanem az edzéseken is jobb munkára, nagyobb odafigyelésre ösztönzött volna. Mindezekkel együtt, milyen volt a bajnokság? Az első hat között végül elmaradt a megszokott BSE—Tungsram SC párviadal. A tanácsiak végig egyenletes teljesítménynyel, a mezőny legjobb védekezésével visszaszerezték bajnoki címüket, az azt védő újpestiek pedig nemcsak Boksay eltiltását sínylették meg, hanem — fegyelmezettségük ellenére — egész évben korábbi önmagukhoz képest gyengébb játékot nyújtottak. Kettőjük közé megérdemelten ékelődött be az MTKVM, bár a kék-fehérek igencsak rapszodikusan szerepeltek. A vidék legjobbja címet elnyerő Kecskeméti SC csak játékosállományának felfrissítésével tudja majd előkelő helyét megtartani. Dicséretes, hogy a PVSK egyetlen magas center nélkül is az élmezőnyben tudott maradni, a BEAC játékán pedig a második félidőben érződött rendre, hogy egyetemista csapatként ,a többieknél kevesebbet edz. Kiegyenlített küzdelmet hozott a középmezőny versenyfutása. Elsősorban a vidéki együttesek kaptak a korábbinál nagyobb támogatást saját házuk táján. És bár ehhez társult az edzők jó szakmai munkája, a fejlődés mégis elmaradt a kellő számú és megfelelő képességű játékos hiányában... Pedig ez a „társulat” lehetne a bajnoki előrelépés előmozdítója. Hiszen itt adottak a feltételek a kosárlabdacentrumok kialakításához, a tehetségek összegyűjtéséhez és állandó játszatásukhoz Még nagyobb szükség lenne mindezek megvalósítására a záró hatos mezőnyében. De — a KSI kivételével — talán éppen itt fordítják a legkevesebb figyelmet az egyedüli, megoldást hozó feladatra, az utánpótlás -nevelésre. Igen, a pontosságra és igényességre tanító, a technikai és taktikai alapokat tökéletesen oktató, a nemzetközi követelményekhez igazodó utánpótlás-nevelés az egyetlen útja annak, hogy a hazai női bajnokság színvonala közeledjen a válogatott munkáját segítő, megalapozó követelményekhez. Ellenkező esetben viszont törvényszerű lesz, hogy a címeres mezeseknek kell fokozatosan alább adniuk eddigi sikereiket ... Beke Csilla Pireusz, Athén kikötővárosa javában készül a nyárra. Itt, az újságírók szálláshelyén, ha kinézek szobám ablakán, látom az Európa-bajnokság otthonát, a Béke és Barátság Sportcsarnokot teljes pompájában. Légvonalban kétszáz méter sincs, de kilométernyit kell gyalogolni hozzá. A szálló és a csarnok között ugyanis autósztráda épül, jócskán kell kerülgetni. Most, amikor ezt a levelet diktálom, mellettem egy mesterember áll a létra tetején, és szobám új álomenyezetét rakja fel — arra az időre, amikor ez már nem az én szobám lesz. Bocsánatot kér az alkalmatlankodásért, és magyarázatként kimondja a varázsigát: — Tudja uram, most jön a főszezon. Telt ház — és Migiakisz Kicsit így vagyunk a birkózó Európabajnoksággal is. A görög házigazdák kedvesek, igyekezetük megkapó, de eddig inkább csak úgy eltűrték a kontinens versenyét... A szabadfogás nem az ő világuk, a pénteken kezdődő kötött annál inkább, az szent dolog, az nemzeti ügy. A szervezőbizottság tagjai telt házat ígérnek a legérdekesebb programokra. A döntőkre meg feltétlenül. El is lehet hinni nekik. Szerdán délben láttam a jelen legjobb görög birkózóját, Haralambosz Holidiszt, amint a sportcsarnok előtt beszáll egy igen-igen elegáns autóba. Azonnal csoportosulás támadt, éljenezték, mint a legmárkásabb futballsztárt. Egy másik görög, a szintén „birkózó nemzeti hős” Petrasz Galaktopulosz, az egykori — természetesen kötöttfogású — Európa-bajnok, a válogatott edzője kijelölte csapatát. A 62 kg-ban Sztilianosz Migiakisz indul, aki május 5-én már 34 éves lesz, és aki moszkvai olimpiai, győzelmével lett nemzeti hős a mi Tóth Istvánunk legnagyobb szomorúságára. „Magyarral” küzdött meg a válogatón is az olimpiai bajnok. Az ellenfele nem más volt, mint Karapancidisz Dimitrisz (illetve ez már megfordítva hivatalos), aki nálunk, Budapesten nőtt fel és ismerkedett meg a sportággal. Néhány éve, amikor visszatelepült igazi hazájába, azt tűzte ki célul, hogy görög válogatottlesz. Most nem jött össze. A válogatóra lefogyott, hozta a versenysúlyát, Migiakisz viszont nem, mégis összeeresztették őket. Vita nem lehetett, az eredményt illetően. „Sztilianosz király” tehát tovább uralkodik. Makarenko nevelni akar Van egy szovjet nehézsúlyú birkózó a kötöttfogásban, Nyikolaj Makarenkónak hivják. A 27 éves kijevi versenyző nem rokona (legalábbis tudomásom szerint) a nagy pedagógusnak, a szőnyegen , csupán egyike lesz az öt szovjet újoncnak, mégis megakarja nevelni a 130 kg-sok mezőnyét. Arra meg rá is fér. A Kozma Istvánok és az Alekszandar Tomovok ideje — sajnos — már elszaladt, mesteremberek örökölték hajdan mindig áhítattal körülvett világukat, olyanok, mint az, aki mellettem éppen arrébb teszi a létrát, és megint csak elnézést kér. („Tudja uraim, most jön a főszezon . . .”) Bocsássa meg nekem a mindenható, de én a jugoszláv világbajnok Memisevicset sem tartom valami sokra. És jön Szántó Zoltán, az újvidéki Magyar Szó sportrovatának vezetője és azzal kezdi, hogy Memisevics nem jön az Európabajnokságra, mert már a budapesti VB- re készül. Én meg mondom, hogy a 100 kg-os Gáspár Tamás ugyanabból az okból nem jön Pireuszba, azt viszont már nem mondom, csak gondolom, hogy micsoda különbség!... Szántó Zoli megkönnyebbülten sóhajt. Azt mondja, akkor a zentai Törtei József viszonylag könnyen megszerezheti az Európa-bajnoki címet. Nincs a két dolog között különösebb összefüggés, legalábbis az újvidéki jóbarát szerint, de elmondta, hogy a legutóbbi CSB- fordulóban Törtei felment a legnehezebbek közé, és úgy intézte el a világbajnokot, hogy az egy ideig levegőt is alig kapott. A bolgár kollegák azt újságolták, hogy a 33 éves világ- és Európa-bajnok Nikola Dinev, a nehézsúly utolsó klasszisa most visszatért a szőnyegre. Először visszavonulása után hízott vagy 25 kilót, és elkezdett szambózni. A birkózás úgynevezett harmadikfogásnemében, ugyanis nincs a 130 kg-os felső súlyhatár, Nikola barátunk, aki már két év óta a doktori címet viseli, mint állatorvos most, mégis meggondolta magát, ledobta magáról azt a felesleges negyed mázsát, és megint szőnyegre áll. Nekidarálta magát már a hagyományos Nikola Petrov-emlékversenyen is, ott azonban nem került dobogóra, mert a mi Tóth Lászlónk megverte. Ilyen az élet. Az öregünk tisztességéért Ami a nehézsúlyt illeti, a mai mezőnyben Ion Grigorasban maradt meg a legtöbb virtus. Csapata már szerdán megérkezett Pireuszba. Egy hiányzó van, az pedig nem más, mint az elmúlt év „szupervilágbajnoka”, Stefan Negrisan, aki a verhetetlennek hitt szovjet Prokugyint kergette a kétségbeesésbe, a norvégiai döntőben. Most azonban nem jöhetett, valami fegyelmi ügye támadt, biztosan „rosszalkodott”. Ki is hagyták. Megjött viszont Stefan Rusu, aki február második napján ünnepelte 30. születésnapját. 1974-ben junior EB-t nyert, azóta még első volt olimpián, valamint VB-n és EB-n, szinte számolatlanul. Régóta nem láttuk, nem indult a rangos nemzetközi viadalokon. Ő viszont azt mondja, az ember ebben a korban már van annyira bölcs, hogy nem ugrál, ha nem kell. Akkor viszont nagyot ugrik, ha muszáj. Ezt a bölcseletet a mi „csikócsapatunknak” is át kell vennie. Ha most még nem is, az októberi budapesti VB-n okvetlenül. Ilyenkor szokás azt mondani, legalábbis a hecc kedvéért, hogy azt előbb meg kell érni. Most ugyanis jön a nyár, a többi pedig eldől az edzőtáborokban. Már a mostani EB tapasztalataival is gazdagabban. Mert mindig köszönünk Pireusz, Athén kikötővárosa is javá-ban készül a következő nagy „feladatra”, a nyárra, az idegenforgalmi főszezonra. Jön a főszezon, görög és magyar időszámítás szerint a birkózásban is. A kötöttfogással. A mesterember itt mellettem már a munka végére ért. Elköszön Káliméra, mondja, jónapot. Mert mi mindig köszönünk. Nem is olyan messze tőlünk bombáznak. Erről mi itt alig tudunk valamit. Szerdán, tőlünk szintén nem messze, földrengés volt. Erről is csak hallomásaink vannak. De a kötöttfogásúak pénteken szőnyegre lépnek. És ezzel minden baj között is azt mondják: „Káliméra emberiség Káliméra még sok millió éven át. Pireusz, április 17. Szekeres István Szünnap! levél a birkózó EB-nél A . főszezon NÉPSPORT 5 A Lupát átadták... ...a kikupálódás elmaradt Röplabda A Magyar Röplabda Szövetség elnökségének legutóbbi ülésén igen nehezen, többórás vita árán sikerült megállapodni a jövő évi bajnokság kiírásában. A pontvadászat lebonyolításának menete nem különbözhet egymástól a női és a férfimezőnyben, és ez a tény okozta a nézeteltérést. Hazánkban ugyanis a két vonal belső erőviszonyainak különbözősége merőben eltérő lebonyolítást igényelne. Míg a nőknél lényegében két- (többen úgy vélik, hogy már csak egy-) csapatos a bajnokság, addig a férfiaknál sokkal kiegyenlítettebb a mezőny. A TFSE kivételével az NB I bármely gárdája megszoríthatja a bajnokot. Kiélezettebb tehát a harc. Ez jellemző volt az idei MNK teljes sorozatára és a négy közötti küzdelmekre is. A szakemberek általában örömmel nyugtázzák, ha szoros csaták, kétesélyes meccsek színesítik a sorozatot. Biztos, hogy mindez küzdelmesebbé, izgalmasabbá teszi a találkozókat. Színvonalasabbá azonban legfeljebb csak akkor, ha játékerejét tekintve az alsóház zárkózik fel az élvonalhoz és nem fordítva játszódik le a folyamat. Sajnos férfimezőnyünkben — ha egyes szakosztályoknál látható is fejlődés — az utóbbi a jellemző. Sebezhetőbbé vált a bajnok Tungsram SC, és ezzel a lehetőséggel a megújhodásra ismét dicséretesen képes kecskeméti röplabdabázis a bajnokság során kétszer is élni tudott. Az MNK-döntőben is ötjátszmás csatára tudta kényszeríteni a lámpagyáriakat, a végső siker előtt azonban megtorpant. A kiegyenlített erőviszonyokra jellemző, hogy az MNK négyes fináléjába a két esélyes mellett beverekedte magát a bajnoki táblázat 6. helyén álló D. Dózsa és — nagy meglepetésre — a kiesés rémétől fenyegetett Csepel is. Utóbbi természetesen szinte „kibérelte” magának a negyedik helyet, az alaposan megfiatalított gárdán mégis érezni lehetett Orlikoloski edző következetes munkáját. Az V. Dózsa — a papírformának megfelelően — megszerezte a harmadik helyet, de Tatár Mihály edző arcán a bronzmeccs után is az elkeseredettség jeleit láttuk, és a gratulációra kérdéssel reagált: „Van mihez?” Az élmezőny tehát befejezte nagy sorozatát. A Tungsram — ha ezúttal nem is veretlenül — ismét mindent megnyert, és ez a rutin diadala. Abban viszont minden szakember kételkedik, hogy nemzetközi mércével mérve előreléptek volna férfi röplabdázóink. Most a válogatott kerül az érdeklődés középpontjába, jóllehet, legjobbjaink csak az 1987-es EB-selejtezőkön lépnek majd először tétmérkőzés keretében a nemzetközi porondra. A felfelé kapaszkodás első jeleit azonban már nagyon várja a közvélemény. Botos Ferenc, legjobbjaink új vezetőedzője talán éppen ezért készül kissé lámpa rázásán hazai premierjére, amely két hét múlva, a Volán Kupán lesz. Alaposan megfiatalította az együttest és nagyon bízik a jövőben. Az azonban biztos, hogy önbizalmát nem az MNK- döntőn látottakból meríti. .. Lukács