Népsport, 1989. április (45. évfolyam, 77-102. szám)
1989-04-30 / 102. szám
Labdoaígó Hi 1Az alsóház hozta a szint és a színvonalat Bp. Homvéd-Bo$gprémi 1-0 Both József: „Rendkívül szervezett Veszprémet sikerült legyőznünk” Békéscsaba—Farancvásros 0*0 (11-esekkel: 6:5) Csank János: „Sajnálom, hogy létszámfölényünket nem tudtuk kihasználni” Haladásbál-Piófok 1-0 Gunyhó Ferenc: „Megérdemelten szereztük meg tavaszi első hárompontos győzelmünket” Pécsi MSC-Videoton 0-3 Kaszás Gábor: „Egységes csapat harcolta ki a győzelmet” Ú. Dózsa—Váci Izzó 1-0 Varga István: „Öt játékosunk sérülés miatt hiányzott, ezt senki se felejtse el.. Rába ETQ—Tatabánya 1-1 (11-esekkel: 3:4) Szentmihályi Antal: „Sajnálom, hogy a harmadik pontot nem tudtuk hazavinni” Zalaegerszeg—Dunaújváros 2-0 Hónai István: „Úgy kellett ez a győzelem, mint egy falat kenyér” (Tudósításaink a 2., a 3. és a 4. oldalon) Nyugalom fiúk, eddig minden rendben, mutatja Kakas, a Veszprém kapusa Bimbónak és a társaknak. Mindezt joggal tehette a 87. percig, hiszen csapata 0-0-ás döntetlenre állt a Bp. Honvéd otthonában. Akkor azonban a képünkön éppen kifelé futó Cseh bevette a vendégek hátóját (Koppány György felvétele) Halló, Népsporton főzt már meg. A labdarúgó-válogatott szerdán ismét megméretett a nemzetközi porondon és megint könnyűnek találtatott. A bajnokságban továbbra is kiélezett a küzdelem a végső győzelemért és a kiesés elkerüléséért. A fegyelmi bizottság döntött Mészöly, Hannich és Preszeliev budaügyében. A súlyemelő-szövetség felmentette a szöuli doppingpróbán megbukott Szanyit és Csengerit. Kedden a szokásos időben, 9-től 10 óráig Borókai Gábor helyettes rovatvezető várja olvasóink kérdéseit és észrevételeit. Telefonszámunk: 382-452 Vasárnap, 1989. április 30. ♦ XLV. évfolyam, 102. szám ♦ Ára: 4,30 forint SPORTNAPILAP 7-RCL 7-RE 7. Mez kékül, már szépül, éppen keddre elkészül A 7. Népsport Kft. gondozásában megjelenő lap tartalmából: Futballkémek nyomában , a cipők és mezek mellett mindig ott volt egy magnetofon .. ” Kérdőjelek a szoknya (nadrág) alatt,.. .kiderült, hogy az olimpiai bajnoknő nem nő.” Rablógyilkos a szorítóban „A szorítót a börtönudvaron állították fel.” Az őrt örökel ki kell herélnem ... legalább spermát vegyenek ezektől...” Világraszóló vállalkozás vagy vágyálom? „A La Manche-tól nem félek.” trarzekolás a doppinglaborban? „ ... nem szeretném, ha a nevemet meg kellene mondani.”. (A 16 oldalas 7. Népsport ára, 4.SÜ, csak az újságárusoknál kapható) Motoros-világbajnokság 1989. április 28—30. a Hungaroringen Jegyértékesítés és részletes program a BKV metróállomásokon, az IBUSZ irodáiban, az IPV Vigadó téri jegyirodájában, a a Tourinformnál és a helyszínen. __Rejerxt Rendezi: az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat és a Magyar Autó- és Motorsport Szövetség. légfegyveres VB Kresz László jelenti Szarajevóból. Világbajnok a junior fiú pisztolyos csapat Mól puskásaink bronzérmesek Újabb két számban avattak bajnokot szombaton Szarajevóban, és ismét felállhattak magyar sportlövők a dobogó tetejére. Az Ugh István, Nagy László, Pető László összeállítású junior fiú pisztolyos csapat nagy fölénnyel nyert a francia és a lengyel válogatott előtt. A női puskások versenyében is jól szerepeltek a magyarok. A csapatversenyben a bolgár és a szovjet hármasfogat mögött a harmadik helyen végzett a Joó Éva, Fórián Éva, Bogdán Márta összeállítású együttes. A zsűri szombaton is hallatott magáról. A VB során most először örülhettünk ennek, mert egy óvás után bronzérmes lett a magyar férfi pisztolyos csapat. Jól kezdődött számunkra a VB harmadik napja, aztán még csodálatosabban folytatódott. Ami pénteken csak kósza hír volt, az szombaton reggelre bizonyosság lett. A férfi pisztolyosok csütörtöki száma után az NSZK válogatottjának vezetői óvást adtak be. Szerintük a zsűri indokolatlanul elvett egy kört (Folytatás a 6. oldalon)