Népsport, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-26 / 281. szám

Bp. Honvéd—Csepel 2-1 Both József: „A piros-fehér »törpikék«, ha nehezen is, de hozták a tavasz első mérkőzését”. PMSC—Váci Izzó 3-0 Garami József: „A közönségnek volt iga­za, amikor »szép volt, fiúk«-kal búcsúztatta a csapatot”. Veszprém—Videoton 0-0 Glázer Róbert: „Küzdeni tudásból jeles­re vizsgázott a csapat”. Kaszás Gábor: „A nehéz talajon nem alakulhatott ki jó játék”. Vasas—Debrecen 0-0 Mészöly Kálmán: „Véleményem szerint Schmidt gólja szabályos körülmények kö­zött esett”. Temesvári Miklós: „A siker akkor lett volna igazi, ha veszélyes ellentámadásaink­ból legalább egy, góllal zárult volna”. (Tudósításaink a 2. és a 3. oldalon) Az RB I vasárnapi műsora Hungária körút, 11.15 MTK-VM—Ferencváros Szombathely, 16 Haladás—Békéscsaba Birkózó CSB-d­öntő a Körcsarnokban A Vasas átsétált aranykupun • Csepelre került az ezüst, a Ferencvá­rosba a bronz . A sportág ünnepévé emelkedett a vissza­vágó . Két mérkőzés után elszállt a csepeli előny (­ Gáspár Tamás tus­győzelme már csak ráadás volt Az egységesebb és felkészültebb csapat nyert (Tudósításunk a 9. oldalon) A világbajnok Gáspár Tamás ismét, a nehézsúlyban is a csúcson 717 A birkózó USB legutolsó összecsapásán már a pontozásos vereség is elegendő lett volna a Vasas bajnoki címéhez, a népszerű „Gazsi” azonban két vállra fektette a csepeliek VB-bronzérmesét, Klauz Lászlót ♦ Vasárnap, 1989. november 26. ♦ XLV. évfolyam, 281. szám ♦ ára: 4,30 forint TÉNYLEG MEGÉRDEMLIK A SZURKOLÓK A TÉLI PIHENŐT Több pályán szabadszombatos volt a játék A TAVASZBAN SEM FÁZOTT AZ Tavasz a télben, remény a szíts­zelek szívében, hogy a gyenge színvonalú őszi záróforduló után, majd a tavaszi rajton a színvonalban száznyolcvan fokos fordulat következik be. S íme a válasz: mindössze az újpesti és a pécsi szurkolók fedezhettek fel már bimbózó focit csapatuk játékában... Varga István: „Gratulálok játékosaim­nak a nagyszerű őszi szerepléshez”. Un ETO—Siófok 1-1 Pecze Károly: „Csak akaratban tudtuk megvalósítani a jövő elképzelését”. Gellei Imre: „A játék képe alapján mi hagytunk két pontot Győrött”. Zvara (balról) és Nagy I. (jobbról) a földszinten figyeli, hogyan érkezik Plókai a félemeletre, Mészöly (háttal, 3- assal) az elsőre ... (Záhonyi Iván felvétele) Tatabánya—Ú. Dózsa 1-3 Akik nálunk találtak otthonra „Teljes egységben” választották újjá Nicolae Ceau­­sescut a Román KP XVI. kongresszusán. Országából ezrek menekülnek el, mert a megfélemlítéssel, a lelki terrorral, az elsilányított életmóddal már nem tudtak együtt élni. Hazánk befogadta a menekülte­ket, akik nálunk otthonra találtak. (összeállításunk az 5. oldalon) Női súlyemelő V­-EB Takács Mária is Európa-bajnok (Tudósításunk a 7. oldalon) .a Élelmiszer és vegyiáru . A KERESKEDELMI VÁLLALAT RAKTÁRI BETANÍTOTT MUNKÁS, PORTÁS, RENDÉSZ MUNKATÁRSAKAT. Bérezés megegyezés szerint. felvételre keres: RAKTÁROS, TARGONCAVEZETŐ, MAGASFELRAKÓG­ÉP-KEZELŐ (szakképzettség házi tanfolyamon megszerezhető). Jelentkezni lehet: 1. Raktárüzem Budapest X.,, Ceglédi u. 28. Tel.: 157-4683 (munkaügyi csoport) 2. Raktárüzem Budapest XI., Kondorosi út 3. Tel.: 166-4030 (munkaügyi csoport) 3. Raktárüzem Budapest IV., Temesvári u. 9. Tel.: 169-4556 (munkaügyi csoport) 4. Raktárüzem Budapest XI., Nándorfejérvári út 40. Tel.: 161-2074 (munkaügyi csop.) Központ: Budapest VII., Dohány u. 40. Tel.: 142-4560/192 (munkaügyi csoport)

Next