Nemzeti Sport, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)

1991-01-07 / 6. szám

II. 6. ♦ 1991. január 7. g Portelügyeletünk kicsik, a nagyok és a A dialógus még valamikor az idény kellős közepén kezdődött: — Csak nem komolyan gondolod Laci, hogy a gyerekekkel való foglalkozás fontosabb az első csapattal végzett munkánál?! A foglalkozásra készülő edzőcipős, melegítés Szokolai László gyorsan helyreigazított: — Na, csak ne forgasd ki a szavaimat. Ám, ha mindenáron sorrendet akarsz, nyugodtan írd le, hogy az egyik éppoly’ fontos, mint a másik. Azt viszont egyértelműen vállalom, hogy egy csapat jövője az ő fejükben, lábukban van — mutatott a pályán gyülekező gyerekek felé. S ezzel a beszélgetés félbe is szakadt, mert „Laci bácsi” elkezdte az edzést. Mondván, hogy a srácokat nem szabad megvárakoztatni, becsapni. Akkor hogyan követeljen tőlük ő fegyelmet?! gyakran, közösen verünk el sok „nem hivatalos” időt is. Nem véletlen, hogy senki nem akar elmenni innen, aki pedig elment, rendszeresen visszalátogató vendégünk. 4. Az evésről jut eszembe: a sporttelepen működő büfét Szokolai László vezeti. — Szerencsére van segítség, nem én állok folyton a pult mögött. Ez a dolog egyébként még inkább ideköt, jóformán itt élek a pályán. Mindenesetre én akkor is megtalálható vagyok itt, amikor más esetleg nem... _ © Magánélet? — Minden oké. Két fiam, Roland és Andris is itt focizik a Volán korcsoportosai között. Nem is rosszul! — aztán gyorsan hozzáteszi: — Ezt az edző mondja, nem az elfogult apa! Úgy hírlik, osztrákokkal folytatsz tárgyalásokat. Nem titok, hogy miről? — Dehogy! Egy osztrák céggel kötök szerződést játékosok közvetítésére. Így legalább fokozott igyekezettel kell nevelnem a külföldre távozó játékosok megfelelő utánpótlását. A beszélgetés végén Szokolai egy fotót vesz elő zakója belsőzsebéből. Néhány másodpercig nézi, aztán átadja: — Ha lehet, írd inkább pár sorral riműebbre a cikket, hadd férjen be ez a kép. Az én kissrácaim... Hű, hogy fognak ezek hajtani, hogy máskor is bekerüljenek a Nemzeti Sportba! Dobozy László Most a divatlap címoldalára illően elegáns, nyakkendős Szokolaival parolázok a Volán FC irodájában. Szabadkozik a néhány perc késésért, de Martos Győző elnökkel Újpesten jártak tárgyalni, a megbeszélés pedig kissé elhúzódott. Aztán már kérdi is: — Hol is hagytuk abba? — A fontossági sorrendnél... A Rába ETO, a Ferencváros, a magyar válogatott egykori vagány csatára meglepően megfontoltan mondja: — Ne várj valami nagy fölfedezést, nagyon egyszerű dolgokat, talán közhelyeket tudnék mondani. De mondd, hogy lesz jó matematikus abból az emberpalántából, akit az alsóbb osztályokban nem tanítottak meg tisztességesen az alapműveletekre? Hogyan fog integrálszámítást végezni az, akinek fogalma sincs az egyismeretlenes egyenletről? Ugye, sehogy?! Én így értem az utánpótlás-nevelés fontosságát. Erről már eleget beszéltünk, írtunk ... —... és mégsem történik semmi érdemleges! Egyszer ki kellene már mondani, hogy elégtelen dolog a korosztályos gyerekeket ki tudja, hányadik mellékállású, sosem volt futballista emberekkel neveltetni! Olyan jó szakembereket kell erre a posztra találni, akiknek nem csak anyagi kérdés, de belülről jövő igény, hogy átadja tudását a jövő nemzedékének. Nem akarok ünneprontó lenni, de a Volán ifi és serdülőcsapatai nem állnak valami jól. Fürkészem az arcát, nem haragítom-e meg az egykori gólgyárost, de ő meggyőző nyugalommal folytatja. — Tudod, ennek a munkának egyik sajátja, hogy minden garnitúra, minden évjárat más és más. A mostani ifi és serdülő egy, tényleg nem a legjobb. De nézd meg két év múlva a mostani ifi hármat! Én a serdülő II-től az ifi Ill-ig „viszem” a gyerekeket, és ez a garnitúra tavaly a tizenöt tavaszi meccséből tizenötöt nyert! Nem véletlen, hogy a kis Kaltenecker gyereknek az Anderlecht focikollégiumban lett helye. S biztos, hogy ebből a garnitúrából több gyerekről — Márkus, Rákos, Antus Gábor, Vranek, Kocsis, Haraszti — fogtok még hallani, írni! Sokan talán nem is tudják, hogy Szokolai László az első csapatnál Ebedli Ferenc segítőjeként dolgozik ... — Igen, bár nem mellette kezdtem, még Kiss Laci idejében kerültem a Czabán Samu térre — immár másodszor. Először ugyanis akkor fogadott be Martos Győző elnök, amikor Grazból hazatértem. Itt játszottam még egy évet, aztán egyet — levezetésképpen — Gyöngyösön. Nagyon rosszul áll az első csapat szénája ... — Én még ilyen pechsorozatot nem láttam, amilyen az első hét fordulóban minket sújtott. Hidd el, a sok „zakó” között volt kéthárom olyan mérkőzés, ami nekünk állt. De, belülről ismerve a dolgokat, meg merem kockáztatni, hogy tavasszal, ha nem is egykönnyen, de kiharcoljuk a bentmaradást. Nem akarok neveket mondani, de négy-öt olyan csapat van a mezőnyben, amelyiknek a játékosállománya nem jobb a mienknél. Ez eddig nem látszik realizálódni. — A Szerencs forgandó. Hol van az előírva, hogy például tavasszal ne egy másik csapat fogjon ki egy ilyen balszerencseszériát? Persze, nem erre építünk, hanem a befektetett munkára. Ebedli Ferivel következetesen dolgozunk, és a szezon második felében már valami meg is csillant ennek a munkának az eredményéből. Nagyon jó dolog az, hogy ebben a nehéz helyzetben nincs kapkodás, fejvesztettség, hanem a vezetők és játékosok összhangban, ésszerűen keresik a kivezető utat. Tehát, szó sincs arról, hogy feladtuk volna! Keresztkérdés következik, hogy érzed magad? — Láthatod: jól! Az a helyzet, hogy ha manapság azt mondod egy kollektívára, hogy „nagy család”, bizony szépen megmosolyognak. Én pedig mégis azt kell mondjam, hogy itt a Volánnál ez a helyzet. Összetartó, egyet akaró társaság, még azt a régi szokást is megőriztük, hogy az edzésen, mérkőzésen kívül is elég sokat van együtt a „banda”. Együtt eszünk Akikről Szokolai (középső sor közepén) szerint még hallani fogunk NEMZETI SPORT 5 iv4sa*W4p A német futball teremben is túl messze van... A teremfoci él, virul, és köszöni szépen, jól van. „Teszi” ezt annak ellenére, hogy az „igazi” labdarúgást féltő, FIFA-, illetve UEFA-vezetők a világ összes kincséért sem lennének hajlandók támogatni, legalábbis annak palánkos változatát. .. A „vezérkar” legkomolyabb érve a valódi teremfoci ellen az, hogy a parketten, palánkkal körbekerített pályán űzött játék tulajdonképpen egy öszvér (a labdarúgás és a jégkorong keveredéséből kialakult) sportág. Maga Havelange elnök sem szimpatizál az „öszvérrel”, így a nemzetközi szövetség által kiagyalt és támogatott teremfociból éppen az hiányzik, ami a játék gyors terjedését, népszerűségét garantálja. A gyorsaságot, a látványosságot biztosító palánk! A FIFA által szorgalmazott teremfociban (emlékezzünk csak a Kovács Kálmánék által a Budapest Sportcsarnokban megnyert FIFA-teremtornára) a labda oldalt elhagyja a játékteret, ettől pedig „sikerül” átvenni a nagypályás focinak éppen azokat a tulajdonságait, amelyek miatt a futball nem tud gyökeret verni az Újvilágban, és amelyek miatt a XXI. század sportjának tekinthető jégkorong, kosárlabda vagy autóversenyzés népszerűségben sok helyütt megelőzi a labdarúgást. Hiányzik a gyorsaság, már-már elviselhetetlenül sok a holt idő. . De hát ők tudják ... A Ferencváros játékosai szinte a karácsonyfa mellől siettek edzeni a Népligetbe, ők ugyanis roppant alaposan készültek az új év első hétvégéjén szervezett hamburgi teremtornára. Arról, hogy ezek a vetélkedők milyen hasznot jelentenek a szervezőknek, csak egy utalás: a nyolccsapatos — persze nem mindenki külföldi — tornán részt vevő magyar csapat repülőjegyeit, szállodaszámláját, meg hát a pénzdíjakat is megérte az egyébként kis tornának számító rendezvény szervezőinek —, illetve szponzorainak — állni. A 4500 személyes csarnokban — ez körülbelül olyan és akkora, mint amilyen a tervek szerint az Üllői úton épül majd — már a szombati selejtezőkön sem lehetett egy gombostűt sem leejteni, és ha lehet, vasárnap még többen voltak. A futballisták mellett a haditengerészet zenekara gondoskodott a nézők szórakoztatásáról, de a szervezők amúgy is készültek mindennel, ami szem szájnak ingere. A hamburgiak színpompás megnyitóval, a csapatok bevonulásával, bemutatásával „adták meg a módját". A nyolc csapatot két négyes csoportba osztották — a Fradinak a Viktória, a Cárl Zeiss Jena és az FC Sankt Pauli jutott — és minden társulat két-két mérkőzést vívott a nyitónapon. A zöld-fehérek első ellenfele, a Viktória Wilhelmsburg unikumnak számít a mezőnyben. Egyrészt, mert ők a többiekhez képest amatőrök, másrészt a német kiscsapat tulajdonképpen selejtezőket játszott azért, hogy részt vehessen a tornán. A még az óévben Hamburg környéki csapatok részére kiírt viadal egyik fődíja ugyanis az volt, hogy a győztes — jelesül a Viktória — részt vehet a „menők” részére szervezett és ennek megfelelően menedzselt vetélkedésen. A Viktória tehát inkább nagy pályán, szabadtéren számít amatőrnek, a teremben jó. A Fradi azonban nemhiába gyűrte magát a Népligetben, jól sikerült a hamburgi terempremier (is). A 42x24-es játéktéren 4-2-re győzött a Viktória ellen. Az algériai Nasser Bouiche két gólt lőtt — soha rosszabb bemutatkozást vendégként a Fradiban —, majd a pénteken, szabadtéren, a Rot-Gelb Hamburg ellen két gólt szerző Wukovics növelte az előnyt. Lipcsei Péter érte el a negyedik zöld-fehér gólt. A második körben az ugyancsak német Cári Zeiss Jena következett és Józsáék bizony beleléptek egy nagyverésbe. A féltucat jénai gólra csak Albert tudott válaszolni, így alakult ki az 1-6-os végeredmény. Pedig a Fradi nagyon akart nyerni. A játékosok hajtottak, helyenként azonban „túlpörögtek”, és ennek következtében mindkét félidőben egy-egy alkalommal emberhátrányba kerültek. Ebben a kapussal és négy mezőnyjátékossal játszott fociban pedig az emberhátrány a meccs elúszását jelentheti. Ráadásul — talán van még aki emlékszik néhányukra az egykori zalaegerszegi teremtornákról — a jénaiakról a legnagyobb művészi szabadság mellett sem lehetne megmintázni a technikás játékos emlékművét, de úgy látszik, ott és akkor a rohanás és a „fór” elég volt a győzelemhez. A méretes zakó ellenére a hajó azért szombat este még nem úszott el. A kiírás szerint ugyanis mindkét csoportból két-két csapat jut tovább, amelyek keresztbe mérkőznek a döntőbe jutásért. A Fradi játékosai úgy feküdhettek le szombat este a Hamburg Panoráma szállóban, hogy másnap, fél négy előtt tíz perccel a továbbjutásért játszanak az előzetes esélylatolgatás szerint a csoport legerősebbjének számító, a Bundesliga középmezőnyében tanyázó FC St. Paulival. Vasárnap azután Nyilasi Tibor legénysége számára túl kemény diónak bizonyult a Hanza-város második számú csapata. Megint fél tucat gólt kapott a Fradi, és ezúttal csak annyival ment jobban, mint a jénaiak ellen, hogy nem egy, hanem két gólt, lőtt. Nem sikerült tehát a továbbjutás, csoportharmadikként az 5—6. hely jutott a magyaroknak. A helyosztón a Fortuna Düsseldorf várta a zöldeket. A 4-3-ra elveszített mérkőzésen játszott a Fradin, egy ilyen tornán, ha az együttes márkiesett, akkor teljesen mindegy, hogy végül ötödik-e vagy hatodik ... Maradt tehát a hatodik hely és a (keserű) tapasztalat: a német foci tőlünk teremben (is) nagyon messze van... András Dénes Az algériait nagyon dicsérik... Amíg a világon szinte mindenütt Messiásként várják a futballcsapatokhoz külföldről érkező játékosokat, addig nálunk — elsősorban azért, mert a forint korántsem olyan vonzó, mint mondjuk a dollár — a Juvenallal és Oliveirával „etetett” szurkoló bizony nem fűz túl nagy reményt a játékosimporthoz. A világért sem akarjuk elkiabálni, de a Brasir protezsáltjaként, a francia Red Startól a Ferencvárosba tartó algériai Nasser Bouiche cáfolni látszik a „szabályt”. A nacionáléja is jóval gazdagabb, mint „elődeié”, hiszen személyében egy „afrikai Valenburgot” tisztelhetünk. A holland ugyanis 1988-ban, míg az újdonsült frodista 1990-ben nyert kontinentális bajnoki címet (ha csak 11 percet is, de játszott az Afrikai Egység Kupán győztes algériai válogatottban) és a kontinens bajnokcsapatainak tornáján (az Afrikai Bajnokcsapatok Kupáját nyerő JS Kabylie-ből, a nyolcvanas évek első felének legjobb afrikai csapataként tisztelt JET Tizi-Ouzu jogutódjából szegődött Párizsba, de a selejtezőkön még játszott). A Fradival még csak ismerkedik, de a társak — és ez nem akármi — nagyon dicsérik ... Lipcsei a sztár Amint azt Magyar Zoltán és Mucha József elmondta, a ferencvárosi vezetők gyorsértékelése szerint a tornán Lipcsei Péter volt a magyar csapat legjobbja. A választás, a fiatal játékos teljesítménye talán sokak számára meglepő, hiszen Lipcseit nem kifejezetten a finompengés játéka miatt zárta (eddig) szívébe az Üllői úti közönség. Most azonban a védelemben szigorú volt, mint egy zárdafőnök, de a számára már-már rutinfeladatnak számító védekezés mellett eredményes tudott lenni, sőt fineszes.