Nemzeti Sport, 1992. június (3. évfolyam, 150-178. szám)
1992-06-13 / 162. szám
III. 162. ♦ 1992. június 13. A Nemzetközi Sí Szövetség 38. kongresszusa Síelők csúcstalálkozója a Duna partjon A sívilág vezetői — és csillagai — közül is többen Budapesten randevúztak ezen a héten, azzal a céllal, hogy meghatározzák e népszerű téli sportág jövőjét. A Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) 38. kongresszusára hetven országból 1200 vendég érkezett a fővárosunkba. A sísport „motorja” környezetkímélő, s nem szennyezi a levegőt, minthogy a pénz hajtja. Méghozzá egyre több pénz, ezért a Vigadóban megrendezett kétnapos kongresszuson többször szóba került az anyagi javak elosztása. Határozat született arról, hogy a síelők a jövőben sem lehetnek szendvicsemberek, de a versenyeken a ruhájukra maximum 250 négyzetcentiméternyi reklámot ragaszthatnak. A legnépszerűbb alpesi szakág versenyzői a következő idényben a Világ Kupa-versenyeken a pénztárhoz járulhatnak. Igaz, a sztárok korábban is kaptak pénzt, de feketén. A kongresszus döntése szerint a jövőben hivatalosan is részesülnek a VK-versenyek bevételeiből, a legeredményesebb síelők a nyereség 30 százalékát kapják meg. Több ország küldötte kifogásolta, hogy versenyzőik nem indulhatnak VK-versenyen, mert nagyon magasak a követelmények (250 FIS-pont), ezért ezen a jövőben módosítanak. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a FIS a pályafutásukat befejező síelők számára tanulmányi ösztöndíjat írt ki, amelyre pályázni lehet. Szó esett arról is, hogy a volt szocialista országok síelői súlyos anyagi gondokkal küzdenek — például a kiváló orosz versenyzők az elmúlt télen több VK-versenyre nem tudtak elutazni —, ezért a nemzetközi szövetség támogatást ajánlott fel számukra, igaz, nem pénzt, hanem felszerelést. Három ország küldötte javasolta, hogy a téli olimpia nyereségéből a nemzetközi szövetségek a tervezettnél többet kapjanak. Marc Hodler, a nemzetközi szövetség svájci elnöke ezt nem utasította vissza, de egyelőre marad az elnökség által kidolgozott elosztási elv. Hogy egy sívilágbajnokság megrendezése milyen tetemes összegbe kerül, az kiderült az elkövetkező világversenyek rendezőinek beszámolóiból. Az 1995-ös alpesi világbajnokság szervezői már 400 millió dollárt költöttek Sierra Nevadában. Az északi VB házigazdája pedig csak a síugrósánc világítására egymillió dollárt fizetett ki Thunde-Bay-ba. Mindezek ellenére óriási vetélkedés folyt az 1997. évi sívilágbajnokságok megrendezéséért. A pályázó országok pénzt és időt nem kímélve mindent bevetettek, például kibérelték az Intercontinentál báltermét, ahol a küldötteknek bemutatták a helyszíneket. Az izgalmas választási csatában az alpesi VB-re pályázó négy város közül először a francia Mont Blanc esett ki, a második fordulóban a svájci Iaax és az olasz Sestriere párharcából 48:35 arányban az olasz pályázó nyert. Volt hatalmas ünneplés, a háromszoros olimpiai bajnok, Alberto Tomba örömében meghívta a kongresszust egy sajtos spagettire. Az északi világbajnokságot — meglepetésre, mert az 1994-es téli olimpiát Norvégiában bonyolítják le — Trondheim nyerte el, 58 szavazattal, az osztrák Ramsau előtt. A norvégok is hangosan ünnepeltek, városuk ugyanis 1997-ben lesz ezer éves, s ennél szebb születési ajándékot nem kaphattak volna. A várt választási háború, a személyi ügyekben elmaradt. A japán küldöttség vezetője javasolta, hogy a svájci Marc Slidler maradjon a nemzetközi szövetség elnöke és ezt a kongresszus egyhangúlag elfogadta. A négy alelnök is maradt, viszont a 12 tagú elnökségbe beválasztották az ausztrál Geoff Henkét és a finn Eino Folajaniemit. A kongresszus tíz ország korábbi felvételi kérelmét jóváhagyta — köztük Dél-Afrikáét és Szlovéniáét is —, további hat országot pedig felvett, s így a FIS-nek már 89 ország a tagja. Végül döntöttek arról, hogy két év múlva Rio de Janeiróban találkoznak, a 40. kongresszust pedig 1998-ban Új-Zélandban tartják meg. Salánki Miklós Mini-Ausztrália Innsbruckban Létezik-e olyan összevetés, amelyben közös nevezőre lehet hozni a kis Magyarországot és a kontinensnyi Ausztráliát? Például abban, hogy egyelőre mindkettő csak vágyik arra, hogy igazi eredményei legyenek a téli sportokban. Az ausztrálok azonban a hírek szerint nagy erőket mozgósítanak az elkövetkezndő évekre, s minél hamarabb szeretnének fölzárkózni. Első ausztrál tagként pénteken beválasztották a nemzetközi szövetség tizenkét tagú elnökségébe Geoffrey Henket, az Ausztrál Olimpiai Bizottság elnökhelyettesét, aki a terveikről mesélt. Henke úr, aki egyébként válogatott jégkorongozó volt, s országa síszövetségének a tiszteletbeli elnöke, elmondta, hogy ha Lillehammerben hivatalos szám lesz a síakrobatika, akkor az ausztrálok megnyerhetik első téli olimpiai érmüket, hiszen idén már világbajnokságot nyert ebben a számban Kirsty Marshall. — Nem mondhatnám, hogy csak erőltetett módon lehet Magyarországot és Ausztráliát összehasonlítani, hiszen mindkét ország erősen sportorientált — mondta Geoffrey Henke. — Ehelyütt nem adok a magyaroknak tanácsot az előrelépésre, inkább elmondom, hogy mi milyen lépésekre szántuk el magunkat. Vettünk például Innsbruckban egy síházat, ahol valamennyi téli szakág képviselői edzőtáboroznak majd. Azért döntöttünk egyébként Innsbruck mellett, mert már két olimpia házigazdája is volt, s talán ott a legtökéletesebbek és legsokrétűbbek a feltételek. Kiderült az is, hogy a felkészülési időszakban foglalják majd el a sízők, a dobasok, a korcsolyázók az ausztriai mini-Ausztráliát, de a nyári sportok képviselői is edzőtáboroznak majd ott. — Tervezzük, hogy — csereajánlatokat téve — felvesszük a kapcsolatot az osztrák sportvezetőkkel. Canberrában ugyanis elsőosztályúan felszerelt sportközpontunk van, kitűnő és a legmodernebb módszereket alkalmazó tudományos intézettel. S amikor itt tél van, nálunk tombol a nyár, talán ez is vonzó lehet, így szeretnénk minél több sportolónkat Európába hozni, hiszen tanulni itt lehet a legjobban. (iroda) A síroller befutott A Magyar Sí Szövetség vezetői jól taktikáztak, amikor a kongresszussal párhuzamosan bonyolították le csütörtökön a síroller Európa Kupa-versenyt Budapesten, szombaton pedig a hegyi síroller EB-t rendezik meg Budán. A nemzetközi szövetség képviselői és a küldöttek elismerően nyilatkoztak a csütörtöki viadalról, és bizonyára ez is közrejátszott abban, hogy a nemzetközi szövetség végre felvette a sírollert is a hivatalos versenyszámok közé. Holéczy Tibor, a Magyar Sí Szövetség főtitkára — aki az Európai Síroller Szövetség elnöke — ezentúl a világszövetség stroller bizottságának is vezetője is lesz. Jeles Kolarik István, a Magyar Sí Szövetség elnöke az esti záróünnepségen örömmel fogadta a FIS vezérkarának gratulációját, a küldöttek elismerő szavait. Mivel hazánkban még felnőtt világversenyt nem rendeztek, így a téli sportág vezetői közül sokan most jártak először Budapesten. A vendégek dicsérték a pontos rendezést, a magyaros vendéglátást. Az egyedüli negatív visszhang az volt, Budapest nagyon drága város lett. .. No, de erről nem a házigazdák tehetnek. Szomszédok Dr. Michael Ausserwinkier osztrák egészségügyi, sport- és fogyasztóvédelmiminiszter — aki a Nemzetközi Sí Szövetség kongreszszusára Budapestre érkezett — pénteken megbeszélést folytatott dr. Horváth Balázzsal, a sportot felügyelő tárca nélküli miniszterrel. Az április óta hivatalban levő osztrák miniszter külföldi partnerei közül elsőként Horváth Balázzsal találkozott. A szívélyes légkörű megbeszélés során mindkét fél egyetértett abban, hogy a magyar—osztrák sportkapcsolatok elmélyítésére számos lehetőség kínálkozik. A miniszterek szót váltottak az együttműködés néhány konkrét tervéről is, így például a budapesti expo sportrendezvényeiről, valamint a szellemi fogyatékosok speciális olimpiájával kapcsolatos közös teendőkről. NEMZETI SPORT IS ALBERTO BOMBÁJA lomha Sestriere-ben csak nézd lesz Aki lavinaként zúdul le a hegyoldalból, akinek a sítalpa alatt megolvad a hó, s akiért elolvadnak a tizen- és huszonéves lányok, nos, igen, ő, a híres olasz zavarban van. Mi több, el is pirul. Azt mondja a nagyközönségnek, amely egészen véletlenül a sísport színe-javából, a nemzetközi élet irányítóiból tevődik öszsze, hogy őt Alberto Tombának hívják. Mintha bárki is híján lenne ennek az információnak. De ő, az alpesi sízés fenegyereke, a háromszoros olimpiai bajnok most új szerepet játszik. Az 1997-es világbajnokság rendezési jogáért versenyző Sestriere csapatában szerepel, s próbálja növelni a győzelem esélyeit. Amikor elmondja angolul papírlapra gépelt és korábban gondosan memorizált szövegét, s zárszóként közli: a maga részéről ő szeretettel vár mindenkit, és ha őket választják, vele biztosan találkoznak majd, jutalma olyan taps, amely elsősorban Tombának és nem a kandidálójénak szól. De ő még egy ütemmel tovább marad a mikrofonnál. Mintha úgy érezné, ez még kevés. Olaszul hozzátesz még néhány mondatot, hogy hát ez a VB tényleg jó lesz, majd meglátják, elhihetik, ha ő mondja, aztán meghúzza a vállát, elmosolyodik és hirtelenjében nem találva stílusosabb befejezést, integetni kezd. A társai később egy félreeső folyosón úgy veregetik a vállát és rázzák a kezét, mintha legalábbis megint olimpiát nyert volna. S ő, a nagy Alberto az interjúra is rögtön kész. Egy dohányzóasztal tetején kínál hellyel, s a hírek szerint általában kihívó és csöppet sem szívbajos olasz fiú az első percben lesütött szemmel ül. Így aztán kiderül, hogy olyan hosszú szempillái vannak, amelyeket a legtöbb nő leplezetlenül „elirigyelne”. Persze az információ persze nem lényegi, de vajon ült már ő lesütött szemmel nőtársaságban? — Ez egy új, izgalmas versengés, igaz? — Az, teljesen, új, még soha nem vettem részt ilyenben. — És melyik a veszélyesebb, a nehezebb: száz kilométerrel lesiklani vagy fellépni itt a kongresszus előtt? — Hát az utóbbi sokkal nehezebb. És veszélyesebb is. Mivel a lábamon tudom, hogy mit kell tennem, hogyan kell viselkednem, ott minden rajtam múlik, merthogy én döntök valamennyi mozdulatról. De hát itt. .. Tényleg nem volt könnyű. — És hogyan látja az esélyeiket? — Nyerünk! — Biztos? — Nyolcvan százalék! — Azt mondta, hogy találkozhatunk önnel Sestriere-ben ... — ... de csak mint nézővel! Esetleg a szervezőbizottság munkatársaként leszek ott, de versenyezni már nem fogok. — Addigra vissza akar vonulni? Miért? — Mert már öreg vagyok. — Ne vicceljen! Még csak huszonhat éves. — Módosítok: öreg leszek. Két év múlva még mindenképpen indulni szeretnék Lillehammerben az olimpián, talán vállalom az 1995-ös szezont is, de tovább már nem. — Ezek szerint az a véleménye, hogy az alpesi sízésben csak a nagyon fiatalok versenyképesek? — Igen, csak egyetlen ember, Ingemar Stenmark volt képes klasszis teljesítményre harmincon túl is. — S mit szeretne csinálni a visszavonulás után? — Talán a japánokkal összehozunk valamilyen üzletet. Ott jó pénz van. — A profilt már tudja? — Még nem pontosan. Lehet, hogy megcsinálom a saját boltomat, vagy valamilyen naiv céggel kötök szerződést mondjuk az autóiparban. — Talán már japán autója van? — Nem, olasz. — Mint egy rendes olasznak? — Nem elsősorban azért. Most van egy Ferrarim és egy Lancia Integrálém, de tavaly például Mercedesszel és BMW-vel jártam. — Ha választhatna: nyár vagy tél? — Nyár, mert télen mindig iszonyúan sok a dolgom. — És hol élne szívesen? — Bolognában lakom, ami remek kis hely. Tényleg. És nagyon szeretem Szardíniát is. De később lehet, hogy egy évre Amerikába megyek, hogy megtanuljak végre rendesen angolul. — Hogy érzi magát most egy olyan országban, ahol a legmagasabb pont is alig több mint ezer méter? Szóval nem kimondottan télisportközpont ? — Jól. Ez a város nagyon szép. Maga is itt él? — Igen. — Szerencsés. Tényleg nagyon szép. Eza folyó! . . . Nem mondom, kicsit piszkos a vize, de nagyon szép. — Köszönjük ... — Én is. És akkor Sestriereben! Boda Ildikó Numero ! — szárazon és havon