Nemzeti Sport, 1992. október (3. évfolyam, 271-300. szám)
1992-10-15 / 285. szám
III. 285. ♦ 1592. október 15. WORID SPORTS focus • CflOPT 3A PYGE5ROMP ® A VILÁG SPORTJA MAGYAROK ■ K- cKÜLFÖLDÖN Csernyin a harminckettőbe jutott SAKK Nemzetközi szuperverseny, Tilburg. A sakkozás történetében először rendeznek a tenisz lebonyolításához hasonló tornát. A világranglista alapján először 96 sakkozó 43 párban küzdött a 43 továbbjutó helyért az 1. fordulóban. A hazánkba költözött Alekszandr Csernyin legyőzte Gavrikovot, és a 2. fordulóba jutott. A további négy magyar, Ribli Zoltán, Portisch Lajos, Say Gyula és a 13 éves ifjú tehetség, Lékó Péter nem tudta venni az akadályt, kiesett. A 48 továbbjutotthoz 16 kiemelt jött, így alakították ki a 2. forduló 64 tagú mezőnyét. A 2. fordulóban Csernyin a második helyen kiemelt exvilágbajnok Karpovval került szembe, normál játékidejű partijuk két döntetlennel zárult, majd a rövidítésben Csernyin kétszer is győzött és 3:1 arányú győzelemmel a 3. fordulóba, a harminckettő közé jutott. 3. forduló párosítása: Lautier (francia)—Ivancsuk (ukrán), Selruwan (amerikai)—Andersson (svéd), Winants (belga)—Kamsky (amerikai), Juszupov—Drejev (oroszok), Stohl (cseh)—Gelfand (belorusz), Kengis (lett)—Rohde (amerikai), Koresnoj (svájci)—Piket (holland), Anand (indiai)—Tivjakov (orosz), Vizmanovin (orosz)—Sirov (lett), P. Nikolics (horvát)—Nogueiras (kubai), Kosten (angol)—Szmirin (izraeli), Short (angol)— Petursson (izlandi), Szmiszlov—Szerper (oroszok), Timman (holland)—Szvesnyikov (■orosz), Georgiev (bolgár)—Adams (angol), Csernyin (magyar)—Kovaljov (orosz). & VÍVÁS Junior Világ Kupa versenyek. Női tőr (Pistoia): 1. Mohamed (magyar), 2. Neckermann (német), 3. Vezzali (olasz) és Giacometti (olasz), 5. Bauer (német), 6. Matthaus (német), 7. Schiel (német), 8. Roccheti (olasz). Loyal a legjobb 12, Garami és Széllő a 24, Szkupi pedig a 32-ben zárt. Az idénynyitó versenyen a kétszeres junior világbajnok, Mohamed Aida magabiztosan kezdett, ő lett első. Férfi párbajtőr (Laupheim): 1. Zsigmond, ... 6. Imre. Erről a versenyről sajnos egyelőre nincsenek részletesebb eredményeink. A hír így is örömteli: két magyar is a fináléba jutott. Az olimpián remekelt párbajtőr szakág utánpótlása is igen erős, hamarosan kemény csaták várhatók a felnőttkeret környékén is. Kettőből kettő Mohamed és Zahmond VK-győzelme Connors elbúcsúzott Tel-Avivban, az Israel Tennis Centre Classic elnevezésű ATP- torna első fordulójában a hetedik helyen kiemelt veterán amerikai Jimmy Connors, csak kétórás küzdelemben jutott túl első ellenfelén, a svéd Carlssonon. Nem sikerült azonban ugyanez a két évvel ezelőtti győztesnek, a FÁR-beli Andrej Csesznokovnak. A balkezes spanyol Górriztól szenvedett vereséget, több mint háromórányi játék után. Szintén kiemeltként mondott búcsút, a viadalnak az olasz Gianluca Pozzi, akit a dél-afrikai Ondruska „gázolt le” két sima játszmában Tokióban, a Seiko fedett pályás ATP-tenisztorna második fordulójában Volkov, Masur, Fdberg, Krajicek, és Ivanisevics továbbjutott. Woodbridge, Wheaton és a két Sánchez fivér — Emilio és Javier — viszont kiesett. A tavalyi győztesnek, a svéd Stefan Edbergnek, mindössze 88 percre volt szüksége ahhoz, hogy legyőzze az amerikai Jim Grabbot. Az elmúlt héten Ausztráliában győztes horvát Ivanisevics (Tokióban a negyedik helyen emelték ki) az amerikai Reneberg ellen mutatta be „őseréjét”. IBM-ATF Tour, körverseny, Tel-Aviv. (A pénzdíj: 155 ezer dollár.) Férfi egyes, 1. forduló: Górriz (spanyol)—Csesznokov (FÁK-beli, 4. kiemelt) 7:6 (7:5), 3:6, 7:6 (7:3), Ondruaka (dél-afrikai)—Pozzi (olasz, 8.) 6:1, 6:4, Bloom (izraeli) —Corretja (spanyol) 6:4, 6:0, Silva (portugál)—Devening (amerikai) 7:5, 4:6, 7:5, Connors (amerikai, 7.)— Carlsson (svéd) 6:2, 4:6, 6:3. 2. forduló: Bloom (izraeli)—Connors 6:4, 4:6, 7 :6. Tokió. (A pénzdíj: 1,1 millió dollár). Férfi egyes. 2. forduló: Volkov (FÁK-beli, 8.)—Fromberg (ausztrál) 6:3, 6:1, Masur (ausztrál, 11.)— Raoux (francia) 5:7, 7:6 (7:1), 6:4, Thorne (amerikai)—J. Sánchez (spanyol, 10.) 6:3, 6:2, Stark (amerikai)—Woodbridge (ausztrál, 16.) 6:3, 5:7, 7:6 (7:4), P. McEnroe (amerikai)—Wheaton (amerikai, 15.) 6:1, 2:6, 6:4 Edberg (svéd, 1.)— Grabb (amerikai) 6:4, 6:4, Ivanisevics (horvát, 4.)—Reneberg (amerikai) 6:3, 6:4, Krajicek (holland 7.)—Woodforde (ausztrál) 6:4, 6:2, Macuoka (japán)—E. Sánchez (spanyol, 9.) 7:6. (7:3), 4:6, 6:3. (ESMA). Kraft General Foods, körverseny, Filderstadt (a pénzdíj: 350 ezer dollár). Női egyes, 1. forduló: Meszhi (ukrán)— Dahlman (finn) 6:4, 6:1, Navratilova (amerikai, 3.)—Hy (kanadai) 7:6, (7:5), 6:1, Martinek (német)—Van Rensburg (dél-afrikai) 4:6, 6:2, 6:3. 2. forduló: Sánchez- Vicário (spanyol, 2.)—Appelmars (belga) 7:6, (7:5), 6:4, Probst (német) —Temesvári Andrea 7:5, 6:7 (3:7), 6:1. TOYOTA ® AKCIÓ a MeD-CaR-nál Bármilyen típusú használt személy- és tehergépkocsija árát beszámítjuk új jármű vásárlása esetén. Med-Car Kft. 1052 Budapest V., Károly krt. 26. Telefon/fax: 1176-619. Épületgépészeti kft. azonnali belépéssel keres gyakorlattal rendelkező víz-, gáz- és fűtésszerelő szakmunkásokat. Új technológiák ismerete előnyt jelent. Jó KERESETI LEHETŐSÉG. Érdeklődni lehet: 149-0909. NEMZETI SPORT IS AMERIKAI RECEPT: A siker kulcsa az... Atlanta javában készül az 1996. júliusában rendezendő XXVI. Nyári Olimpiai Játékokra. A város méltó házigazda kíván lenni, és újabb diadalra készülnek az amerikai sportolók is. Az USOC (az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága) az elmúlt hét végén Miamiban tartotta közgyűlését, s a szükséges tisztújítás mellett az Atlantára való felkészülés állt a napirend középpontjában. — Reálisan kell értékelni Barcelonában — eredményeinket — hangoztatta Harvey Schiller, az USOC ügyvezető igazgatója. — A Független Államok Közösségének csapata száztizenkét érmével ismét megelőzött bennünket, hiszen mi csak száznyolc érmet nyertünk. Holott kevesebb a pénzük, kevesebb a létesítményük, kevesebb az igazi nemzetközi szintű versenyzőjük, de kiváló edzőkkel rendelkeznek. A méltó szereplés, a világelsőség viszszaszerzése érdekében a felkészülést, az edzést, az edzői munkát kell előtérbe helyeznünk. Az ötvenhárom éves Harvey Schiller véleményére sokat adnak a tengerentúlon. Korábban a Légierő Akadémia vegyészprofesszora volt, s olyan sokoldalú sportember, aki az olimpiai játékok műsorán szereplő valamenynyi sportágba — beleértve a szánkót és bobot — belekóstolt. Ezért a tanácsára kialakított programot bizonyára megvalósítják. Mindehhez természetesen pénzre, s nem is kevés pénzre van szükség. Ám a megfelelő anyagiak is rendelkezésre állnak. Az USOC következő négyéves költségvetésének végösszege 400 millió dollár. A Barcelonával lezárult ciklusé 300 millió volt, de Montreal előtt 1973 és 1976 között még csak alig 16,4 millió. 999 999 999 — Nagyon szeretnénk, ha pontosan tudnánk, hová megy, mire költik ezt a sok pénzt. Mi sportolók ugyanis többnyire csak akkor látunk belőle valamit, ha a világranglisták élcsoportjában, az első hat között vagyunk, vagy dobogós helyezést szerzünk az olimpiai játékokon — nyilatkozta Charles Simpkins hármasugró, aki ezüstérmet nyert Barcelonában. A sportolók nevében elhangzott igényt minden bizonnyal kielégítik, bár Mike Moran, az USOC sajtófőnöke elmondta, hogy a költségvetés végösszegének csak bizonyos hányadát fordíthatják a versenyzők közvetlen támogatására. Újabb edzőtáborok létesítése, a meglévők fenntartása, maga a felkészülés, az általános, egész éven át folyó doppingellenőrzés, a versenyzői pályafutásukat sérülés miatt kényszerűen befejező sportolók támogatása, a visszavonultak segélyezése, jelentős összegeket emészt fel. Az USOC vezetőinek véleménye szerint a sportolók differenciált támogatásának megoldása sem könnyű feladat. Álljon példaként a kosárlabdás Michael Jordan esete. A milliomos sportoló társaival együtt hat hetet áldozott nyári szabadságából az olimpiai részvételre, s az Alomcsapat valósággal elkápráztatta a világot. Az evezős Tom Bohrer, a kormányos nélküli négyes ezüstérmes vezérevezőse kilenc hónapos fizetés nélküli szabadságot vett ki a felkészülés idejére. A kenus Joe Jacobi pedig három és fél éven át csak az olimpiára összpontosított, olykor napi három edzést is tartott. Mindhárman érmet nyertek Barcelonában, ám amerikai vélemény szerint más összegű jutalmat érdemelnének. 999 999 999 Arról nem is beszélve, hogy bizony az óceán uolsó partján is elsősorban a győzelmet, az aranyat értékelik. Az evezős Tom Bohrer emiatt méltatlankodott: — Barcelonában a siker követelése óriási teherként nehezedett ránk. Amikor négy éve Szöulban másodikok lettünk, még ünnepeltek bennünket. Az idei második helyezésünkről a televízió egy másodpercet sem közvetített. Az újságírók pedig csak azt kérdezgették tőlünk, hogy mit rontottunk el. Úgy éreztem magam, mintha alaposan leszerepeltünk volna, pedig azért négy év után újra az ezüstérmet akasztották a nyakunkba. 999 999 999 Az atlantai felkészülés, az újabb négy esztendő egyébként új elnök irányításával kezdődött az Egyesült Államokban. Leroy Walker, az USOC eddigi pénzügyminisztere került az elnöki székbe. A hetvennégy éves sportvezető régi motoros, a pénzügyekhez ért igazán. Anyagiakban eddig nem volt hiány, s a lehetőségek — amint említettük — még nőttek is. Így tulajdonképpen a messzi távolból is egyetérthetünk az ügyvezető igazgató megállapításával, hogy az amerikai sikerek kulcsa az edzők kezében van, az igazi titok a felkészülésben, a szakmában rejlik. V. D. ATLÉTIKA ATHLETICS Gyalogló-világcsúcsok. Az olaszországi Cuneóban rendezett pályaversenyen Maurizio Damilatio, az olaszok olimpiai és világbajnoka két világcsúcsot állított fel. A kétórás gyaloglásban 29 572 m-rel, 30 km-en pedig 2:01:44 órával. A régi rekordokat a francia Toutain tartotta 29 090 m-rel, illetve 2:03:56.5- tel tavaly óta. KERÉKPÁR CYCLING Milánó—Torino nemzetközi kerékpárverseny (246 km): 1. Bugno (olasz) 4.580, 2. Aldag (német), 3. Rominger (svájci) azonos idővel. Tyson művelődik A nemi erőszak miatt hat évre ítélt Mike Tyson szinte minden szabadidejét olvasással tölti — mondta Charles Williams tisztelendő azok után, hogy újabb látogatást tett a rúpo mleres lmvíilt TzilácrVitr*i'i Kniic'/rtl rn— nál. Mike nap mint nap újabb könyveket vásároltat magának, a legjobban a versek érdeklik, s azok a művek, amelyek a színes bőrű vezetők életét és munkásságát mutatják be. Jordan a bíróság előtt Michael Jordant, a Chicago Bulls világhírű kosárlabdázóját is beidézték a kábítószer-kereskedő James „Slim’’ Bouler október 20-án kezdődő bírósági tárgyalására. Jordan úgy került kapcsolatba az amerikai drogvilág ismert alakjával hogy többször is golfozni látták Boulerrel. Egy ennél is terhelőbb adalék: Michael Jordannak választ kell adnia, vajon az elmúlt év végén miért állított ki egy ötvenhét ezer dolláros csekket „Sfimnek”. (ESMA) ízen a héten minden nap talál egy kártyát lapunkban. Vágja ki és gyűjtse össze! Nyerhet vele! llagy hogyan, megtudhatja a jövő héten kedden.