Nemzeti Sport, 1993. február (4. évfolyam, 31-58. szám)

1993-02-09 / 39. szám

1993. február 9 Attilának keresztelték; vívni az előkelő Fodoriskolában tanították; hírneves gimnáziumba járt; a kormányzói fogadáson előírásosan, zsakettben, cilinderben jelent meg; Signum Laudisszal tüntették ki; színésznő (Biller Irén), táncosnő (Becker Baby) volt a barátnője. A siker embere lehetett volna, de harminckilenc évesen embertelen körülmények között pusztult el... Pedig milyen szépen indult Petschauer Attila pályafutása. Egy középiskolás versenyen Italo Santelli, a millenniumra (1896) Budapestre érkezett olasz mester fedezte fel, s így lelkesedett a vívóteremben tanítványai előtt: „Kerem fiú, volt a iskolás bajnokság ... látta egy gyerek, finomen ..Röviddel később már a szeniorok között indult. Werkner Lajos zsűrielnök, akit akkoriban a magyar vívás pápájaként tiszteltek, azt mondta neki: „Magából nagy vívó lesz, ha megtanul vívni. De maga csak fejet vág, hasat vág, akinek enynyiből áll az egész fegyvertára, nem nyerhet nagy versenyt.” És Petschauer tanult, lábmunkáját tökéletesítette, testének és karjának gyorsasága páratlan volt, fő harci eszköze mégis a kifogásolt villámgyors fej- és hasvágás maradt. Bay Béla úr, aki a Petschauer halálának ötvenedik évfordulója alkalmából László György barátommal készített emlékműsorban hiteles sporttársként beszélt Petschauerről, mondta: „Sokat vívtam velemazsola a koromban. Szinte nem lehetett követni a karját, olyan gyors volt, ő vezette be a lerohanásos támadást. Zseniális vívó volt. A közönség imádta szép, látványos vívását, s mert a nézők nem azzal törődtek, hogy győz-e, hanem azzal, indul-e a versenyen, ha indult, megduplázta a nézőszámot.” Vívókarrierjének fénypontja Amszterdam volt. Az 1928-as olimpián a csapatban minden ellenfelével úgy vívott, mintha azon az egyetlen aszszón dőlt volna el a bajnoki cím sorsa. A kardcsapatverseny utolsó mérkőzése a magyar—olasz volt. 8:7-re vezettünk, a döntőt csatát Anselmivel vívta Petschauer. A nyugtalanító helyzetben a vezetők közül többen kimentek a teremből, Attila azonban nyugodt maradt, bízott győzelmében. Nyert is 5:3-ra, megőrizve veretlenségét. A csapatverseny során mind a húsz ellenfelét legyőzte. Oroszlánrészt vállalt az olimpiai diadalból. Huszonnégy évesen feljutott a csúcsra, még akkor is, ha az egyéni verseny döntőjében Terstyánszky Ödön öt feltartó szúrással legyőzte, és teljesen megérdemelten nyerte az aranyérmet. Bay Béla szerint: „Attila azért nem tudott egyéniben a dobogó felső fokára állni, mert borzasztóan nagy volt az önérzékenysége. A csapatban megosztotta a felelősséget társaival, egyéniben viszont az motoszkált a fejében: Jaj, mi lesz, ha kikapok!” Terstyánszky Ödön 1929-es tragikus motorbalesete után Pillér György (később kapta a Jekelfalussy előnevet) személyében méltóan nagy ellenfélre talált Petschauer. A magyar vívás történetében különösen emlékezetes marad az 1931. évi magyar bajnokság döntője; az előző évi Európa - bajnoki első (Pillér) és a második helyezett (Petschauer) találkozott, s az örök második már 4:1-re vezetett. „A világ szeme rajtam” — villant át agyán, koncentrációja lelassult, és a helyzetfelismerés óriása, Pillér számára ez elég volt az egyenlítéshez, 4:4! Petschauer kockáztatott, Pillér elévágott, és Attila már csak megemelhette karját, hogy gratuláljon az ellenfélnek. Hosszú ideig gyűrűzött a sajtóban az indulati hullám, a zsűrit vádolták részrehajlással, és még az a gyanú is felmerült, hogy katonatiszt ellen a „rossz” származású civilt nem engedték győzni. A gyanakvók csak arról felejtkeztek el, hogy a zsűri három tagja, dr. Gerde Oszkár, a londoni olimpiai győztes csapattag, Rozgonyi György, a vívók külügyminisztere”, s Kabos Endre, a későbbi olimpiai bajnok, a jogfosztó törvények idején ugyancsak megkülönböztető jelet viselt. Éppen ők lettek volna a származási okok miatt Petschauer ellen? Ugyanebben az évben a bécsi EB ad választ: a csapatban Petschauer tündökölt, akárcsak Amszterdamban, egyéniben pedig első Pillér, Kabos előtt, Attilabronzérmes. De népszerűsége töretlen. „Legendáját” — ahogy Bertha Bulcsu fogalmazott a napokban a Népszavában — „a sporttörténeten kívül színes anekdoták őrzik. Ha régi képeslapokat kinyit az ember, írók, színészek, közéleti személyiségek társaságában látható a vívóbajnok. Hunyady Sándor így írt róla: »A mi Attilánk nemcsak a kard mestere, hanem a humor virtuóza is.« Máig is emlegetik vívóberkekben azt a madridi versenyt, amelyen a versenyzőket bemutatták a közismerten soknevű házigazdáknak. Petschauer le akarta tromfolni őket és nevét megtoldotta egy zaftos kiszólással, jobban mondva ajánlattal, mire a partner: „Te is fiam, én vagyok a magyar nagykövet. Hogy örök második volt? Briand, a nagy francia államférfi indult a köztársasági elnökválasztáson, s bár győzelmét biztosra vették, kisebbségben maradt. Egy hetilap a következő címoldallal jelent meg: „Sürgöny Petschauernek, Budapest. Ne búsulj, én is második lettem. Briand.” Rajongott Csortos Gyuláért, barátjának mondhatta Kabos Gyulát, de imádott példaképe Mészáros Ervin volt. A kapitány senkivel nem tegeződött, pedig Attila ezt szívesen vette volna. Egy versenyen győzött Petschauer. „Ma nekem..." — szólt Mészáros, amikorkezet fogtak. Attila sugárzott. A kapitány megállt, és így fejezte be: „...Holnap magának.” És a történetet Petschauer mesélte mindenütt, élvezettel. Mészáros is szívébe zárta, ő avatta doktorrá. Petschauer születésnapjára díszes névjegyet nyomtatott: „Petschauer Attila, a vívás doktora.” Az 1932-es olimpiára nem a legjobb hangulatban készült: átszervezés miatt felmondták banktisztviselői állását. Azzal az elhatározással utazott Los Angelesbe, hogy megpróbál a filmnél elhelyezkedni, vagy vívómester lesz. A filmes tervhez egy olimpiai győzelem sokat segített volna, de a győztes Pillér és a harmadik Kabos mögött csak ötödik lett. Még így is megnyílt előtte a filmváros, kapott ajánlatot egy magyar származású filmestől, igent mondott, s aztán elindult haza a bizonytalanságba: „Budapest nélkül nem tudok élni!” Itthon azonban egyre ritkábban látták a vívóteremben. 1933-ban egyetlen versenyen sem indult, a következő évben pedig Kabos végleg átvette a vezető szerepet. Kenyérgondjai ugyan megoldódtak, „Az Est”belső munkatársának szerződtette. „Beszéljünk őszintén” címmel heti rovatot kapott, de érezte, hogy számára nincs már feltámadás. Továbbra is a pesti társaság kedvelt alakja, de a politikai viharokat nehezen viselte el. „Egyszer azt kérdezték tőlem, miért bohóckodom. Most már rozsda emészti valam, bevallhatom: mélységes szomorúsággal tölt el az emberek gonoszsága és bohóckodással igyekeztem elterelni sötét gondolataimat. Nem tudok beletörődni abba, hogy egyre kevésbé vesznek emberszámba.” Pedig akkor még csak nem is sejthette, milyen sors vár rá. Egy túlélő, Hegyi Gyula, ny. iskolaigazgató, Petschauer vélt bajtársa így emlékezik: „Az olimpiai bajnok tragédiája elválaszthatatlan 212 századtárs, köztük 32 orvos sorsától, akik közül mindössze tizen maradtunk életben. 1942. április 27- én bevagonírozásra vártunk, amikor Muray Lipót parancsnok elé lépett, könnyű tavaszi ruhában, félcipőben Petschauer Attila: »-Méltóságos uram, itt valami fatális tévedésről lehet szó. Én olimpiai bajnok vagyok, a Signum Laudis kitüntetettje« — a zsebébe nyúlt és felmutatta még sok más kitüntetése másolatát. A válasz: »-Fogja be a pofáját! Azok a kitüntetések nem illetik meg. Akik ideküldték, jól tudják, mit csinálnak.«" Petschauer elmondta bajtársainak, ki juttathatta őt ilyen megalázó helyzetbe. Arra sem számított, hogy hazaskerül. A 30-as években Bécsben versenyzett. A szállodában, ahol lakott, egy magyar százados minden előzmény nélkül „lezsidózta”, ő nagy pofonnal válaszolt. Az incidens után a százados párbajra hívta ki, és segédei — meglepetésre — a kardot választották. A vívóteremben Petschauer egymásodperc alatt keresztbe helyezte kardját a százados száján és két oldalt felvágta a szája szélét. A századosból 1942-re vezérkari ezredes lett, az ő bosszújának tudta be, hogy a vérgőzös Muray századába került. És senki nem segített? Bay Béla szerint Petschauer annyira hiába tett meg mindent érdekében gróf Apponyi György és Littay vezérezredes, s a keretlegények között is akadtak segítőkész falusi fiúk, ellenségei nagyon erősek voltak. Ukrajnában egy ízben találkozott Cseh Kálmán alezredessel, aki az amszterdami olimpiai lovascsapat tagjaként a vonaton együtt utazott Petschauerrel. Miután — akkor, 1928-ban — megölelte Attilát, s így szólt: „Te karddal, én lovon fogok dicsőséget szerezni a magyar névnek.” Erre a jelenetre gondolhatott az ukrajnai sáros utcán Petschauer, amikor — másfél évtizeddel később — megpillantotta az alezredest. Reménykedett,hogy a találkozás életmentő lehet a számára. Cseh azonban kiadta az utasítást: „Megtáncoltatni a zsidót!” — és továbblovagolt Az alezredes deformált lelkületéről egy, a találkozás után Budapestre küldött levele árulkodott: „Petschauerben egy ideig volt tartás, de amikor szakaszvezetője jól elpofozta a fejét, megszelídült.. Attilát ezután már nem lehetett megmenteni, sántányi ereje is aillig voflit, beesett, sovány, arca sárga, mint egy halotté. A bunkerben halt-e meg, agonizáló társai között? Vagy úgy, ahogy Hámori Ottó írta filmnovellájában: „Felkergették egy fára, lábait az ág alatt öszszekötözték, s míg a század elvonult, a fagyott bajnokot a fán beborította a hó.” Halálára nincs szemtanú. De hogy milyen vívó volt, azt az emberségébenmindenkinél magasabbra emelkedett Gerevich Aladár fogalmaztameg a legtisztábban: „Petschauer mindenkinél jobb volt!" Szepesi György NEMZETI KÉPES SWIRT Egy vívózseni halála a Don-kanyarban MINDENKINÉL JOBB VOLT! GE1 Igazi pengeművész volt, akit a riválisai is elismertek Az 1932-es Los Angeles-i olimpián aranyérmet nyert kardcsapat (balról jobbra): Gerevich, Petschauer, Jekelfalussy-Piller, Lichteneckert, Kabos, Nagy és Glyka is A MOB január 20-án - Petschauer Attila halálának ötvenedik évfordulóján, emléke előtt tisztelegve - koszorút helyezett el az ismeretlen helyen elhunyt olimpiai bajnokok emlékművénél. Javaslataim: Keresse fel MOB-küldöttség az egykori Davidovkát, s állítson fel kopjafát jelképes sírjánál. Régebben volt Szombathelyen Petschauer-, Békésben Terstyánszky-emlékverseny. Mára megszűntek. De szép is lenne, ha a vívószövetség rövidesen megrendezné az újabb, a közös Terstyánszky-Petschauer-emlékversenyt!... bízott a kormányzói mentességben, hogy bevonulása előtt nem is kért támogatást. Később pedig Akár telefonon Swatch órát vagy pénzt nyerni!? IIIIHgaiUMIEMEftl 150 Ft percenként.