Nemzeti Sport, 1998. január (9. évfolyam, 1-30. szám)

1998-01-10 / 9. szám

IX. 9. • 1998. január 10. Férfi kosárlabda Euroliga Rendőri és horvát győzelem Belgrádban Horvátországban kitörő lelkesedéssel, Jugoszláviában mély szomorúsággal, de mindkét államban a tél egyik legfonto­sabb sporteseményeként értékelték a Partizan Beograd-Cibona Zagreb Euro­­liga-csoportmérkőzést. Az első mondat­ból is kiolvasható, hogy a Cibona győ­zött a jugoszláv fővárosban, de néhány szót megér a mérkőzés hátterének meg­világítása is. A délszláv kosárlabdázás két elitala­kulata a még egységes Jugoszlávia léte­zése idején óriási csatákat vívott egy­mással, a térséget lángba és vérbe borító háború azonban ennek a sorozatnak is véget vetett, a két csapat 1991. március 13. óta nem játszott egymással. A sors tavaly ilyenkor - ugyancsak az Euroliga keretében - a Partizant a másik horvát élcsapattal, a Croatia Splittel hozta össze, a két összecsapást­ akkor még csak semleges pályán merték lebonyolítani. A Split mind olasz-, mind görögföldön le­győzte a Partizant, amely viszont most saját közönsége, nyolcezer fanatikus belgrádi szurkoló előtt próbálkozhatott meg a Cibona megleckéztetésével. Belg­­rád és Zágráb első számú futballcsapa­tai a Bajnokok Ligája 1997-98-as idé­nyének előselejtezőjében már megmér­kőztek egymással, abból a párviadalból a horvát bajnok került ki győztesen - a szerb média most a kosarasoktól várta, hogy túllépjenek a jugoszláv sportolók­ban lassan-lassan kialakuló „horvát­­komplexuson”. Mint ahogy arról lapunk is beszámolt, a jugoszláv szurkolók egy része nem ép­pen barátságosan fogadta a Cibonát: még a mérkőzés előestéjén történt, hogy a „Sírásók” (Grobari) névre hallgató belgrádi ultracsoport tagjait a helyi ro­hamrendőrségnek kellett eltávolítania a horvátok szálláshelye elől. Néhány szur­kolót, többek között a csoport vezetőjét is letartóztatták, ám utóbbit rövid idő után szabadon engedték, tartva attól, hogy ellenkező esetben a Pionír-csar­nokban óriási botrány tör majd ki. Az aggodalmakat erősítette, hogy a belgrá­di B-92 rádióban egy Partizán-szurkoló azzal fenyegetőzött: a meccs idejére po­kollá változtatják az arénát. A rendőrség nagy erőkkel vonult fel a csarnokban, a nézőket egytől egyig meg­motozták (Horvátország belgrádi nagy­követe volt a kevés kivételezettek egyi­ke), valószínűleg eme intézkedéseknek is nagy szerepük volt abban, hogy nagyobb incidens nem történt. Az abszolút több­ségben lévő hazai szurkolók - a jelenté­sek szerint mindössze 500 horvát jutott be a Pionírba - néhányszor politikai rig­­i­­­musokra zendítettek („Usztasák, uszta­­sák!”), sőt, Alekszandar Petrovics, a Ci­bona edzője felé ocsmány kórust intéz­tek („Megöltük Drazsent”, ordították, célozva a tréner autóbalesetben elhunyt testvérére, az egykor a jugoszláv váloga­tottat is sikerekre vezető Drazsen Petro­­vicsra), a meccs nagy részében azonban a saját csapatukkal foglalkoztak. A hazaiaknak szükségük is volt a biz­tatásra, hisz szinte végig hátrányban játszottak. A Cibona kezdett jobban, ám az első félidő szoros volt, a Partizan já­tékosai ekkor még jól fogták a horvátok bedobóit. A szünet előtti pillanatokban még a jugoszláv bajnoknál volt az előny, az ifjú Gordan Giricsek triplájával azonban a Cibona 3­0-2­8-as vezetésével zárult a játékrész - senki sem gondolta, hogy innen már csak a horvátok fognak vezetni. A 33. percben 60-47 volt az ál­lás, a Partizan nagy hajrával az utolsó percben hat ponton belülre került, to­vább azonban nem sikerült szűkítenie a különbséget - győzött az erősebb csere­sorral rendelkező Cibona. A párharcból egy fejezet még hátravan, a visszavágót február 5-én rendezik Zágrábban, vél­hetően hasonlóan forró hangulatban, szintén indokolt rendőri jelenléttel. H-csoport, 1. forduló: Partizan Beog­­rad (jugoszláv)-Cibona Zagreb (horvát) 70—78 (ld. Tomasevics 22, Csubrilo 14, Brkics 12, ill. Mrsics 19, Giricsek 14, Mulaomerovics 13), Heka László★ A csoport csütörtöki másik mérkőzé­sén a török Ülker Istanbul nagy megle­petésre fölényes győzelmet aratott a Teamsystem Bologna ellen. Az olaszok Berlin, Ljubljana és Athén után az Abdi Ipekgi-csarnok tízezer fős közönsége előtt is rendkívül szétesően és idegesen játszottak - Carlton Myers, a Teamsys­tem egyik húzóembere már a 6. percben összeveszett edzőjével, Valerio Bianchi­­nivel és szinte végig hátrányban vol­tak. A törökök Michael Anderson és Ha­­run Erdenay vezetésével 17-6-tal kezd­ték és 24-12-vel fejezték be a mérkőzést. Ülker Istanbul (török)-Teamsystem Bologna (olasz) 83-69 (ld. Erdenay 27, M. Anderson 20, Rankin 15, ill. Myers 18, Wilkins 14, Rivers 13). Szerdán ját­szották: Hapoel Jerusalem (izraeli)-AEK Athén (görög) 68-83 (ld: Csurcsics 19, Gordon 14, ill. Alexander 17, W. Ander­son 16). Az állás: 1. AEK 18 pont, 2. Cibona 17 (819-802), 3. Teamsystem 17 (822-871), 4. Ülker 15 (817-838), 5. Partizán 15 (863-885), 6. Hapoel 13. E-csoport. Mindhárom mérkőzésen vendégsiker született: a címvédő Olympiakosz szerdai portói sikerét az Efes Pilsen spliti és a Maccabi Tel- Aviv ankarai diadala követte. Utóbbi némiképp váratlan, hiszen az izraeli bajnok a török csapatok elleni legutób­bi négy európai kupameccsét elveszí­tette - háromszor az Efes Pilsen, egy­szer az Ülker Istanbul volt az ellenfele. A PTT Ankara játékosai az első félidő hajrájáig a honfitársaik által kitapo­sott ösvényen jártak, a Maccabi azon­ban egy 15—3-as szakasszal fordított és szünetben már nyolc ponttal vezetett. Az izraeliek két kulcsjátékosa, Ras­­hard Griffith és Randy White korán ki­pontozódott, ám a kispad hatékonyan besegített, az őszi tíz Euroliga-mec­­­csen összesen 34 percet játszó Borko Radovics például kilenc pontot szer­zett. 1. forduló: Croatia Split (hor­­vát)-Efes Pilsen (török) 82-94, PTT Ankara (török)-Maccabi Tel-Aviv (iz­raeli) 67-79 (ld. Milicsevics 15, Bazare­­vics 11, ill. Katash 20, Shaeffer 18). Szerdán játszották: Porto (portugál)­­Olympiakosz Pireusz (görög) 63-92 (ld. Marjai 21, Pinto 16, ill. Hawkins 20, Karnisovas 19, Rogers 17). Az állás: 1. Olympiakosz 19 pont, 2. Efes 18, 3. Maccabi 17, 4. PTT 16, 5. Croatia 15, 6. Porto 11. F-csoport. A forduló egyik legna­gyobb meglepetése, hogy a francia CSP Limoges, amelynél a rövid téli szünet­ben edzőcsere volt, le tudta győzni az Euroliga első tíz fordulójában csupán egyszer veszítő olasz bajnokot. Jacques Monclar együttese szinte végig előny­ben volt a Benetton ellen, mégis csu­pán a végső dudaszó pillanatában, az amerikai irányító, Jerome Allen duplá­jával tudta megszerezni a győzelmet. A CSZKA győzelmének ténye nem, csu­pán a különbsége váratlan: az orosz bajnok az első félidő közepi 15-2-vel oly nagy lendületet vett a PAOK Sza­loniki ellen, hogy végül harminc pont­tal nyert. 1. forduló: CSP Limoges (fran­­cia)-Benetton Treviso (olasz) 69—68 (ld. Allen 16, Markovics 14, Montero 9, Gondrezick 9, ill. Rebracsa 26, H. Wil­liams 18), CSZKA Moszkva (orosz)-PAOK Szaloniki (görög) 78-48 (ld. Dajnyeko 22, Panov 17, ill. Sztoja­­kovics 20, Ronan 14). Szerdán játszot­ták: Real Madrid (spanyol)-Estudian­­tes Madrid(spanyol) 75-64 (ld. Bodiro­­ga 19, ill. Barcenas 14). Az állás: 1. Benetton 20 pont, 2. CSZKA 17 (841-804), 3. PAOK 17 (777-750), 4. Estudiantes 17 (817-822), 5. Real 16,­­6. Limoges 15. G-csoport. A szextett idei első játék­napjának hőse kétségkívül a szlovén bajnok Olimpija Ljubljana, amely több mint harminc pontot vert rá az FC Barcelonára. Zmago Sagadin edző sze­rint a ljubljanai klub történetének leg­hatékonyabb első félideje (52-33) ala­pozta meg a legutóbbi Euroliga-idény második helyezettje elleni sikert. A játéknap második számú francia­olasz csatájából - az esélyeknek meg­felelően - a bolognai Virtus Kinder ke­rült ki győztesen. Érdekesség, hogy mindkét csapatban a tavaly nyári Eu­­rópa-bajnokság jugoszláv hősei voltak a legeredményesebbek. 1. forduló: Olimpija Ljubljana (szlo­vén)—Barcelona (spanyol) 92—60 (ld. Taylor 16, Hauptman 15, ill. Djordje­­vics 20), PSG-Racing (francia)-Virtus Kinder Bologna (olasz) 62-72 (ld. Lon­­csar 27, Koturovics 12, ill. Danilovics 22, Rigaudeau 22, Szavics 13), Alba Berlin (német)-Pau-Orther (francia) 66-55 (ld. Harnisch 17, Alexis 16, Ka­­raszov 10, Hammink 10, ill. R. Smith 12, T. Gadou 9). Az állás: 1. Virtus Kinder 21 pont, 2. Barcelona 18, 3. Alba 17, 4. Olimpija 16 (793-776), 5. Pau 16 (794-816), 6. PSG 15­ (kormanik) Sportivilág ’98 és t él NEMZETI SPORT­­ / ■ ) 20. Párizs-Dakar-rali „Megrövidített" motorosok Pénteken sem sikerült technikai gon­dok nélkül lebonyolítani a 20. Pá­­rizs-Dakar-rali aktuális szakaszát, az el-Mre'iti és Taoudenni közötti 478 kilo­méteres száguldást. Az elektromos idő­mérő berendezés ismét meghibásodott, így a motorosok gyorsaságiját meg kel­lett rövidíteni. Érdekes, hogy a kétkerekű járgányok vezetőire mennyire rájár a rúd ezen a si­vatagi viadalon. Sokan elégedetlenek a műholdas tájékozódási berendezéssel, az úgynevezett GPS-szel, aligha véletlen, hogy az összetettben vezető francia Stéphane Peterhansel a biztonság ked­véért kettőt cipel magával. A szerdai szakasz végén például az olasz Sala arra panaszkodott, hogy a GPS-e csak úgy működik, ha reggelente lekever neki egy hatalmas pofont, míg honfitársa, Meoni szerkentyűje a 8. etap során három kilo­méter után adta fel a reménytelennek ítélt küzdelmet. Meoni pénteken az alaposan lerövidí­tett szakasz megnyerésével vigasztaló­dott, míg az összetettben továbbra is Pe­terhansel vezet. A francia a sok, viszony­lag gyors szakaszon kéthengeres Yama­hájával előnyben van az egyhengeres KTM-ekkel szemben. (Egyébként a szak­értők szerint ugyanezzel magyarázható a szintén kéthengeres Cagivát hajtó spa­nyol Sotelo remeklése is.) Az autósok mezőnyében pénteken is­mét a Mitsubishi gyémántjai csillogtak, megszerezték az első négy helyet. Az elő­ző napokon remeklő Buggyk, Schlesser­­rel, illetve Jutta Kleinschmidttel, vi­szont ezúttal nem tündököltek, így most már szinte biztosra vehető, hogy vala­melyik „Mitsu” nyeri a Dakart. Erre a legkevesebb esélye éppen a címvédő ja­pán Sinozukának van, aki még csütörtö­kön eltévedt a sivatagban és másfél órát késett a végelszámolásnál. Két csapat­társa, Fontenay és Saby között viszont még teljesen nyílt a csata, hiszen kilenc szakasz sokezer kilométere után alig tíz perc választja el őket egymástól. Érdekes, hogy az összetettben Nissan­jával a hatodik helyre jött föl az egykori Forma-1-es pilóta, a francia Philippe Alliot. A Párizs-Dakar „magyar” indulóinak csütörtökön a legnagyobb fejtörést a „süppedős” homoktenger okozta. Szalay Balázsnak és Curt Leduc-nek meggyűlt a baja a sivataggal, hiszen csakúgy mint legtöbb vetélytársuk, ők is elakadtak. Ettől kezdve pedig meglehetősen egy­hangú volt az életük. Mivel nem volt szervizkamionjuk, amely kihúzza őket, csak ástak, ástak, ástak... Ezzel még nem is lett volna semmi gond, hiszen a homokot állagánál fogva viszonylag könnyű ásni, csak sajnos a sivatagban elég sok van belőle, Szalayék például úgy érezték, soha sem fogy el. Végül valahogy csak kikecmeregtek a homokcsapdából, és a 8. gyorsasági sza­kaszon az 50. helyen érkeztek a célba. Az összetettben pedig a péntek hajnali indulásnál a vezető Fontenay-hez képest 41:03:40 óra hátránnyal a 76. helyen állt a Szalay Express Dakar Team, amelynek pénteki eredményéről lapzártánkig nem kaptunk hírt. 20. Párizs-Dakar-rali, 9. szakasz, el- Mreiti-Taoudenni (478 km, valamennyi gyorsaságiként). Autósok: 1. Maszuoka (japán, Mitsubishi) 6:06:09, 2. Saby (francia, Mitsubishi) 2:05 perc hátrány, 3. Fontenay (francia, Mitsubishi) 5:50 p h., 4. Sinozuka (japán, Mitsubishi) 9:19 p h., 5. Schlesser (francia, Buggy) 13:34 p h., 6. De Lavergne (francia, Nissan) 26:57 p h. 7. Alliot (francia, Nissan) 43:16 p h. Motorosok: 1. Meoni (olasz, KTM) 2:56:47, 2. Sala (olasz, KTM) 1:40 p h., 3. Sotelo (spanyol, Cagiva) 2:08 p h., 4. Peterhansel (francia, Yamaha) 2:15 p h., 5. Deacon (brit, KTM) 3:35 p h., 6. Sainct (francia, KTM) 4:19 p h. Az összetett élcsoportja. Autósok: 1. Fontenay 29:25:45, 2. Saby 10:42 p h., 3. Maszuoka 1:41:09 óra h., 4. Sinozuka 1:43:22 ó h., 5. Schlesser 3:39:31 ó h. 6. Alliot 5:17:30 ó h. Motorosok: 1. Peter­hansel 27:37:08, 2. Romá (spanyol, KTM) 10:45 p h., 3. Meoni 10:45 p h., 4. Sainct 17:04 p h., 5. Sotelo 49:36 p h., 6. Hayden (ausztrál, KTM) 1:00:35 ó h. Következik a 10. szakasz. Rajt-cél: Taoudenni-Gao; napi táv: 806 km gyor­sasági - 112 km összekötő; össztáv: 918 km. TV: Eurosport, 22.30-23.00 (összefog­laló). Internet: http://www.dakar.com (misur) MNSS ClftiMIA BAKAI Atlétika Masztyerkova edz, Budd ikreket vár Ebben az évben aligha láthatjuk a pá­lyákon Zola Budd-Pieterse-t, a kiváló dél-afrikai távfutót. A kétszeres mezei­­futó-világbajnok (1985-86) ugyanis be­jelentette, hogy májusra ikreket vár. Zo­lának és férjének, Mike Pieterse-nek már van egy lánya, a két és fél éves Lisa. ★ Szvetlána Masztyerkova, az atlantai olimpia kétszeres bajnoknője (800 m, 1500 m) újra kezdte az edzéseket. Az orosz futónőt az athéni vb után megmű­tötték, és bár már tréningezik, a fedett pályás idényt mindenképpen kihagyja. V * Cathy Freeman, a 400 méteres síkfu­tás friss világbajnoknője annyira elége­dett volt azokkal az edzésekkel, amelye­ket Tom Tellez, a kilencszeres olimpiai bajnok Carl Levois korábbi edzője vezé­nyelt neki, hogy úgy döntött: tavasszal néhány hetet Houstonban, Tellez lakó­helyén tölt.★ Újabb híreket kaptunk a február 15-ei birminghami fedett pályás ver­senyről, amelyen az etióp Haile Gebrse­­lassie 2000 méteren célba veszi az ír Eamonn Coghlan világcsúcsát (4:54.07), míg a kenyai Daniel Komén „Gebre” 3000-es (7:30.72) vagy 5000-es (12:59.04) rekordját veszi célba. ★ Utcai futóversenyek: Vallecana de Madrid ( km). Férfiak: 1. A. García 25:30, 2. Molina 25:33, 3. Vici­­osa 25:37,... 8. Anton 26:43. (Valamennyien spanyolok.) Meglepetésnek számít, hogy a tavaly 5000 méteren Mediterrán Játékokat nyert Alberto García legyőzte nevesebb ellenfeleit, San Giovanni Valdarno. Férfiak: 1. Chishakayo (burundi) 39:10, 2. Kemeli (kenyai) 39:18, 3. Kering (kenyai) 39:26. Nők: 1. Botticelli (olasz) 49:21. ★ Fedett pályás versenyek: Bordeaux. Férfiak. 5000 m: 1. Dubus (francia) 13:58.94 (országos csúcs). Lyon. Nők. Rúd: 1. Bourguignon (francia) 400. Eaubonne. Férfiak. 60 m: 1. Cali 6.71, 2. Patros 6.86, 3. Banqué 6.89, ... 5. Trouabal 6.99. Nők. 60 m: 1. Girard 7.35, 2. Sidibé 7.37.­ Birmingham. Férfiak. 60 m: 1. Gard­­ner (brit) 6.63, 2. Condon (brit) 6.71. 200 m: 1. Condon 20.85. M. T. Autósport Alig két nappal a szerdai bemutató után pénteken már a pályán volt a For­ma-1-es Ferrari csapat új autója, az F300-asra keresztelt négykerekű. A fio­­ranói pályán Michael Schumacher tesz­telte a kocsit, amellyel előbb egy, majd öt, később tizenhat kört tett meg, összesen pedig 32-szer „fordult meg” az aszfaltkö­rön, mielőtt a köd megálljt nem paran­csolt a további edzéseknek. Az első „kóstoló” a szakértők szerint jól sikerült, Schumi legjobb ideje 1:00.044 volt. Forma-1-es tesztek: Fiorano, 1. nap: M. Schumacher (né­met, Ferrari) 1:00.044 (32 kör). Jerez, 2. nap: Wurz (osztrák, Benetton) 1:27.1 (88), 3. nap: Fisichella (olasz, Be­netton) 1:28.0 (60). A Benetton jerezi tesztjei az előre meg­határozott menetrend szerint haladnak előre, Alexander Wurz két napja után Gi­­ancarlo Fisichella is ugyanennyi időt ka­pott a csapat vezetőitől arra, hogy foly­tassa az ismerkedést az új B198-assal. ★ Jacques Villeneuve, a Williams-csapat világbajnok pilótája a német dpa hírügy­nökségnek adott nyilatkozatában éles ki­rohanást intézett Michael Schumacher ellen: „Nem értem, miért terjeszti, hogy mi a jerezi baleset után kibékültünk. Tény, hogy nem vagyunk halálos ellensé­gek, de képmutatás azt állítani, hogy ba­rátok volnánk. Michaelt rendkívül ag­resszív versenyzőnek tartom, és ez a véle­ményem nem változott meg. ” ★ Charlie Whiting, a Nemzetközi Auto­mobil Szövetség (FIA) biztonsági nagyfő­nöke homologizálta a Buenos Aires-i pá­lyát, így már semmi akadálya sincsen an­nak, hogy az Oscar Galvezről elnevezett aszfaltkör áprilisban vendégül lássa az F-1-es Argentin Nagydíjat. ★ Újabb támogatóra lelt a Williams-csa­pat. A világbajnoki címvédő kanadai Jacques Villeneuve, valamint a német Heinz-Harald Frentzen által kormány­zott autókon 1998-ban fellelhető lesz a Veltins sörgyár reklámfelirata is. Az 1824-ben alapított német magáncég ké­téves szerződést kötött Frank Williams csapatával.★ Tommi Mäkinen, a Mitsubishi csapat kétszeres világbajnoka idén is meg akar­ja nyerni az autós rali vb-sorozatot. Ha a finn pilóta 1998-ban is sikerrel jár, akkor ő lesz a ralisport első olyan versenyzője, aki egymás után háromszor hódítja el a vb-elsőséget. „Csodálatos dolog lenne mesterhár­mast elérni. Ilyet még soha senki nem csi­nált” - mondta Mäkinen, aki 1997-ben a skót Colin McRae elől mindössze egy­­pontnyi különbséggel orozta el a vb­­aranyérmet. Mäkinen egyébként a har­madik olyan raliversenyző, aki meg tudta védeni világbajnoki címét. Rajta kívül ez eddig csak az olasz Miki Biasionnak és az ugyancsak finn Juha Kankkunennek si­került. Kankkunen egyébként a ralizás egyetlen négyszeres világbajnoka: az északi pilóta 1986-ban, 1987-ben, 1991- ben és 1993-ban lett első. Tommi Mäkinen 1998-ban már nem Seppo Harjannéval, hanem Risto Manni­­senmakival az oldalán áll rajthoz. A 14 futamból álló vb-sorozat első állomása a január 18. és 21. között megrendezendő Monte-Carlo-rali. A vb-címvédő verseny­ző szerint az idényt hátrányos helyzetből kezdi: ő a tavalyi autójával áll rajthoz, el­lenfelei viszont új kocsikkal veszik fel el­lene a harcot. Golf A hétvégi, Victorian Open elnevezésű ausztráliai golfversenyen mégis rágyújt­hatnak a dohányzásról leszokni rövid időre sem kívánó sportolók. A szervezők azt fontolgatták, hogy a fokozott tűzveszély miatt egyszerűen megtiltják a verseny órái alatt a cigaret­­tázást. Ebből azután jelentős vita kevere­dett. Neil Kerry, az egyik golfos például sértetten kijelentette: nyugodtan zárják ki őt a versenyből, de nem tesz le arról, hogy rágyújtson. Az Australia PGA Tour nevű versenysorozat egyik igazgatója, Mark Williams ezután jelezte, kizárásról szó sincs, gyújtsanak rá golfozás közben, de legyenek roppant elővigyázatosak, mert jelentős a szárazság a versenytere­pen. Kerékpár Lance Armstrong bejelentette, hogy a február 15. és 19. között megrendezendő La Ruta del Sol nevű spanyol versenyen tér vissza. Mint ismeretes, az 1993-as or­szágúti világbajnokot 1996 őszén hererák­kal műtötték, ezért az egész 1997-es idényt ki kellett hagynia. Az amerikai kerekes je­lenleg az US Postal csapat tagja, egy nem­régiben tartott sajtótájékoztatón elmond­ta, hogy ebben az évben még nem indul el a Tour de France-on, de az októberi világ­­bajnokság rajtjánál szeretne ott lenni. ★ Fia született Jevgenyij Berzin, az 1994- es Giro d'Italia győztese élettársának. Az orosz kerékpáros olasz társa, Elem Cagnoni egy 3 kilós, egészséges kisbabát hozott a világra. Az újszülött neve: Paolo Berzin.★ Az első nap után a nemrégiben a kölni viadalt megnyerő Kappel, Baffi német, olasz páros vezet a brémai hatnapos pá­lyaviadalon.★ Nemzetközi terepkerékpáros verseny, Castelnuovo Garfagnana: 1. Pontoni (olasz) 59:50, 2. Herijgers (belga) 40 mp h, 3. Bilato (olasz) 45 mp h. Olimpia Pénteken 65 éves korában Bukarestben elhunyt Lia Manoliu, a Román Olimpiai Bizottság elnökasszonya. Manoliut kór­házban kezelték, agyvérzése után kómás állapotba került, és az orvosok nem tud­tak rajta segíteni. Manoliu 1952 és 1972 között hat nyári olimpián vett részt versenyzőként. Kiváló diszkoszvetőnő volt: 1968-ban, Mexikó­városban olimpiai aranyérmet szerzett. Előtte az 1960-as római, majd az 1964-es tokiói nyári ötkarikás játékokon is bronzérmes volt. Lia Manoliu pénteken délelőtt szívro­hamban halt meg - szólt az őt kezelő kór­ház szóvivőjének hivatalos bejelentése. ★ A Bolgár Olimpiai Bizottság közgyűlé­sén újraválasztották az eddigi elnököt, az egyetlen jelöltként induló Ivan Szlavko­­vot.

Next