Nemzeti Sport, 2000. május (11. évfolyam, 119-148. szám)

2000-05-11 / 128. szám

18 NEMZETI SPORT EGYÉNI SPORTOK • SPORTPOLITIKA 2000. május 11., csütörtök A Roland Garros-címvédő a római salakon sem szerénykedik Andre Agassi megint kegyetlen Tenisz Szerdán sem nyitj­ak­tottak hibátlan telje­se­sítményt a kiemelt te­­fíte­niszezők a római Mas-Tour ters Series-tornán, ami, salakpályás ver­senyről lévén szó, egyáltalán nem meglepő. Az 1996-os Ro­land Garros-bajnok Kafelnyi­­kov az első körben vért izzad­va verte meg a jobb sorsra ér­demes olasz Gaudenzit, a má­sodik fordulóban viszont si­mán kikapott, úgyhogy bátran kijelenthető: az idén is csak vergődik a salakon. Tizenegy meccséből csak hármat nyert meg a vörös porban. Bezzeg a honfitárs, Marat Szafin! Az ifjú titán 11-es ve­retlenségi sorozattal a tarso­lyában érkezett meg az olasz fővárosba, ahol rögvest az első körben összekerült Ríosszal, és meg is verte, szinte nevetsé­gesen könnyedén. Szafinnal csodát tett az új edzője, az egykori szovjet klasszis, And­­rej Csesznokov. „Hogy miért vagyok jó edző? Nem is tudom, tán mert jó játékos voltam - világított rá a lényegre Csesznokov. - Amikor elvállaltam, hogy a trénere leszek, Marat új ját­szott, mint egy fakezű. Aztán elbeszélgettem vele. Láttam, hogy figyel rám, érti, amit magyarázok neki, és ő meg is valósította a terveimet. Ma­rat hatalmas tehetség, nem vitás, de lehet bármekkora talentum, ha a fejében nincs rend. Én most elkezdtem pa­­kolgatni.” A monte-carlói bajnok Pio­­line, illetve Lapentti, Moyá és Henman együtt zuhant ki a mezőnyből, egy nappal az­után, hogy a vállsérüléséből nemrég felépült Rafter fájdal­mas vereséget szenvedett a cseh Ulihrachtól. „Hogy fino­man fogalmazzak, nem vagyok jó kondícióban, és valahogy a szervákat sem érzem úgy iga­zából. Ezen mindenképpen változtatni kell, mert roppant hosszú év előtt állok” - mondta Rafter. A kétszeres US Open-győztest - Hewitt, Philippoussis, Ilie, Arthurs, Woodbridge, Woodforde és Stolle mellett - szerdán bevá­logatták a brazilok elleni, jú­liusi Davis-kupa-csapat nyol­cas keretébe, de hogy tagja lesz-e a harcba induló kvar­tettnek, az még a jövő titka. Az viszont nem titok, hogy Agassi minden erejével a Ro­land Garrosra készül, és „be­melegítésként” nagyon vágyik a római trófeára, amelyet még sohasem hódított el. Az idén jó esélye van erre, hiszen ha azt nyilatkozza, hogy „nem gondoltam volna, hogy ennyi­re jól tudok teniszezni”, nem sok jóra számíthatnak a ve­­télytársak, lásd: Todd Martin, avagy Gaudio. ATP-Masters Series-torna, Róma (2,45 millió dollár, sa­lak) 1. forduló: Kafelnyikov (orosz, 2. kiemelt)-Gaudenzi (olasz) 6:3, 2:6, 7:5, Enqvist (svéd, 7.)-Vácek (cseh) 6:1, 6:2; Szafin (orosz)-Ríos (chilei, 11.) 6:1, 6:4; Vicente (spa­­nyol)-Ruseds­ (brit, 13.) 6:3, 6:1; Chang (amerikai)-W. Fer­­reira (dél-afrikai) 4:6, 6:2, 7:6; Novak (cseh)-Haas (német) 7:6, 7:6; Philippoussis (auszt­­rál)-Rosset (svájci) 6:3, 1:6, 7:6; Squillari (argentin)-Dose­­del (cseh) 2:6, 6:3, 6:4; Puerta (argentin)-Furlan (olasz) 6:2, 6:3. 2. forduló: Agassi (ameri­kai, 1.)-Gaudio (argentin) 6:1, 6:4; Puerta-Kafelnyikov 6:4, 6:4; M. Norman (svéd, 3.)-Mo­­yá (spanyol) 6:4, 6:2; Kuerten (brazil, 4.)-Philippoussis 6:2, 6:2; Pavel (román)-Pioline (francia, 5.) 3:6, 6:1, 7:6; Cla­­vet (spanyol)-Lapentti (ecua­dori, 6.) 7:5, 6:4; Santoro (francia)-Henman (brit, 8.) 7:6, 4:6, 6:4; Hewitt (ausztrál, 9. )-Di Pasquale (francia) 6:3, 6:7, 6:4; Corretja (spanyol, 10. )-Novak (cseh) 6:3, 7:6; el- Ajnaui (marokkói, 14.)-Zaba­­leta (argentin) 3:6, 7:6, 7:6; Hrbaty (szlovák, 15.)-Squilla­ri 6:4, 7:6; Ferrero (spanyol, 16.)-Arazi (marokkói) 7:6, 6:3; Medvedev (ukrán)-Vicente 6:2, 7:5; A. Costa (spa­nyol)-Ulihrach (cseh) 6:1, 6:2 ★ ATP-szatellittorna, Split (25 ezer dollár, salak) Egyes. Nyolcaddöntő: Bar­­dóczky Kornél-Frenzel (né­met) játék nélkül Páros. Negyeddöntő: Bar­­dóczky, Fonó László-Martin, Lencina (spanyol) 6:3, 6:1 Az első fordulóban­­Pjaic­ a bolgár Lubomira Bacsevát 6:4, 6:3-ra ESL legyőző Mandula Petra (107. a WTA- ranglistán) csütörtökön a hol­land Miriam Oremans (100.) el­len lép pályára a varsói WTA- torna nyolcaddöntőjében. Tathiana Garbin, a Budapest Open idei győztese már a leg­jobb nyolc között jár. WTA-torna, Warsów Cup, Varsó (110 ezer dollár, salak) Nyolcaddöntő: Garbin (olasz, 3.)-Prusova (cseh) 7:5, 2:6, 6:3; Hopkins (ameri­­kai)-Wartusch (osztrák, 7.) 6:4, 2:6, 6:4; Hopmans (hol­­land)-Kostanic (horvát) 6:2, 6:3; Torrens-Valero (spa­­nyol)-Schnell (osztrák) 6:1, 7:6. A további párosítás: Man­dula Petra-Oremans, Nagyová (szlovák)-Boogert (holland, 5.), Gersi (cseh, 6.)-Kandarr (német), Barabanscsikova (fe­hérorosz, 8.)-Husarová (szlo­vák) (kamler) FOTÓ: REUTERS Andre Agassi a döntőnél tovább még sohasem jutott a ró­mai salakon. Most éppen ezen szeretne változtatni A Budapesti Közgazdaságtudományi­­ és Államigazgatási Egyetem és az Egészséges Közgazdászokért Alapítvány ismét megrendezi a IX. Közgazdász Teniszbajnokságot 2000 május 13-14-én Helyszín: Budaörsi Tenisz Centrum Budaörs, Baross utca 164. Nevezési határidő: 2000 május 12. A versenyen végzett közgazdászokat és közgazdász egyetemi hallgatók jelentkezését várják! Versenyszámok: Női egyes, férfi egyes 35 év alatt és felett Férfi páros 35 év alatt és felett Jelentkezni lehet telefonon a 2173-600-as számon, illetve a ferenc.orosz@tesi.bke.hu e-mail címen, vagy személyesen a BKE Testnevelési Tanszéken Orosz Ferencnél (1093 Bp, Fővám tér 8.) Nevezési díj: 2000.- Ft, mely minden versenyszámban indulásra jogosít. Az esemény fővédnöke: Dr Schmitt Pál a NOB első alelnöke, a MOB elnöke Az esemény védnöke: Dr Mészáros Tamás, a BKE rektorhelyettese Taróczy Balázs wimbledoni páros bajnok Kuti Kis salakon sem bírt el a cseh Hrdlickovával A világranglista 74. helyén tanyázó Kuti Kis Rita a januári Australian Open után újfent vereséget szenvedett a cseh Kve­­toslava Hrdlicková ellen (50.), ezúttal a berlini salakon. Az el­ső körben a 16. kiemelt svájci Patty Schnydert (23.) megverő magyar lány az első szettben 2:4-ről visszakapaszkodott, a rö­vidítésben (3:7) azonban nem tudta megszorongatni vetélytár­­sát. Miképp a második játszmában sem, amelyben Rita csak két gémet tudott nyerni, így végül 7:6, 6:2-re kikapott. Az előkelő helyen jegyzett játékosok közül búcsúzott a má­sodik kiemelt Tauziat, a múlt héten Hamburgban döntőt játszó Arantxa Sánchez-Vicário, valamint Anna Kurnyikova, aki a Gala León-García elleni meccs utolsó perceit sérülten teni­szezte végig, mígnem a döntő szettben, 4:5, egálnál kifordult a bal bokája. A szőke orosz nem adta fel, a villámgyors orvosi kezelést követően lábra állt, és, becsületére legyen mondva, vállalta az utolsó labdamenetet. WTA-torna, Germán Open, Berlin (1,08 millió dollár, salak) 2. forduló: Hrdlicková (cseh)-Kuti Kis Rita 7:6, 6:2, Kruger (dél-afrikai)-Tauziat (francia, 2.) 6:2, 6:0; Testud (francia, 5.)-Morariu (amerikai) 6:1, 7:6; Gyementyijeva (orosz)-Sán­­chez-Vicário (spanyol, 6.) 6:4, 5:7, 6:2; León-García (spa­­nyol)-Kurnyikova (orosz, 7.) 6:4, 4:6, 6:4; Huber (német, 8.)-Montolio (spanyol) 7:5, 6:1; Suárez (argentin)-Mauresmo (francia, 9.) 4:6, 6:3, 6:4; Coetzer (dél-afrikai, 10.)-Kremer (lu­xemburgi) 6:3, 7:6; Talaja (horvát, 12.)-Stevenson (amerikai) 6:1, 6:3; Chladkova (cseh)-Dragomir (román, 13.) 6:7, 6:3, 6:4; Lamade (német)-Appelmans (belga, 14.) 6:3, 6:1; Rubin (ame­rikai, 15.)-Tu (amerikai) 6:3, 6:1; Serna (spanyol)-Cristea (ro­mán) 6:1, 6:1 ­* Ég a láng! Olimpia ITM-----------------------------------­ Kisebb technikai hiba miatt a tervezettnél körülbelül egy órá­val később gyújtották meg Olümpiában az ötkarikás játé­kok lángját. A Thaleia Proko­­piou színésznő kezében lévő fák­lya a hagyományoknak megfele­lően a nap sugarait összegyűjtő tükrök segítségével gyulladt meg. „Apolló napisten, küldd el sugaraidat, és gyújtsd meg ezt a szent fáklyát” - hangzottak a színésznő szavai a Héra istennő templomában megrendezett ce­remónián. Először az 1936-os berlini olimpia előtt került sor a váltó­futásra, amelynek során a láng eljut Olümpiából a versenyek helyszínére. A staféta 64 éves története során idén teszi meg a leghosszabb utat a láng: több mint 10 ezer kilométer után jut el Sydneybe. Szerda déli meggyújtását kö­vetően tíz napon keresztül Gö­rögországban vándorol a láng, majd Guamra repül. Május 22- től június 7-ig Óceániában folytatódik a váltófutás. Ez­alatt a láng eljut a mindössze 21 négyzetkilométeres Naurura is és Szamoára, ahonnan harci kenun folytatja útját. Tongán a királyi család tagjai is kézbe veszik a fáklyát, amelyet összesen 1500 szigetlakó visz majd, többségük teljes törzsi díszben fut. Június 8-án kezdi meg a lány 100 napos ausztráliai vándorlását. Idetartozó hír: hatalmas fel­zúdulást keltett az ausztrálok körében, hogy a már korábban kijelölt sydneyi iskoláslány he­lyett a NOB ausztrál alelnöké­­nek, Kevan Gospernek a lánya veszi át az Ausztráliába érkező olimpiai lángot. A botrányt az okozta, hogy a görög-ausztrál közösség tagját, Yianna Soulelest utóbb Sophie Gosper mögé sorolták a váltó­ban, így a sportvezető lányának kezébe kerül először a fáklya. „Nehéz lesz meggyőzni az em­bereket az olimpia szellemiségé­ről, amikor ilyen gusztustalan, vérlázító döntések születnek - adott hangot nemtetszésének Lee Rhiannon, aki Új-Dél-Wa­­les parlamentjében a zöldek képviselője. - Biztos vagyok ab­ban, hogy Sophie Gosper kedves teremtés, de azzal, hogy Vianna elé tették, a döntéshozók gúnyt űztek a válogatási rendszerből, amelyben arról van szó: nem számít, ki, milyen családból származik. ” A hagyományoknak megfele­lően egyelőre teljes titok övezi, hogy ki lesz a váltó utolsó tagja, aki az olimpiai stadionban a megnyitóünnepségen fellob­­bantja a játékok lángját. A le­gesélyesebb erre Dawn Fraser, a 100 m-es gyorsúszás háromszo­ros olimpiai bajnoka, az első nő, aki 1 percen belül úszott ezen a távon. * Folytatódik a környezetvédők tüntetése a Bondi Beachen, az olimpiai strandröplabda-sta­dion tervezett helyszínén. A til­takozók egy része beásta magát a homokba, 20 ember pedig élő láncot képezve megpróbálta el­állni egy teherautó útját. Letar­tóztatásra ezúttal sem került sor. (MTI) MOB-TÁJÉKOZTATÓ. Az olimpiára készülő sportágak szakszö­vetségi főtitkárai és sportági összekötői kaptak meghívást a MOB szerda délelőtti értekezletére. Dr. Dénes Ferenc helyettes államtit­kár három fontos bejelentéssel szolgált: 1. Átutalták a szakszövetsé­geknek a második félévre szóló állami támogatást. A közeljövőben a nevelő szakosztályok is jelentős pénzt, összesen hatvanmillió forin­tot kapnak. 2. Elkészült a sporttörvény tervezete, rövidesen nyilván­­­nosságra hozzák, és várják hozzá a javaslatokat. 3. A doppingellenes küzdelemben az állami sportvezetés és a MOB álláspontja teljesen egyértelmű: tiltott szert mindenki egyéni felelősségére alkalmazhat, senki se számítson sem a sportvezetés, sem a MOB segítségére. Aján Tamás, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tagja kiegészítésül elmondta, hogy megszületett a határozat, és az olimpia résztvevői vérvételes doppingellenőrzésre is számíthatnak. Molnár Zoltán, az olimpiai csapat vezetője és két helyettese, dr. Török Ottó és Babati Lajos, valamint az előkészítő bizottság többek között beszámolt arról, hogy a szeptember 12-én induló Malév-kü­­löngép mellett a Lauda Air menetrend szerinti járataival több cso­portban utaznak ki a magyar versenyzők. A kísérői létszámot szigorú előírások határozzák meg. Amíg At­lantában 24 orvos és gyúró lehetett jelen, addig Sydneyben az egész­ségügyi stáb csak 12 tagú lehet. Azokban a sportágakban, amelyek­ben három vagy kevesebb versenyző szerzett részvételi jogosultsá­got, egy szakvezető utazhat. Azokban a sportágakban, amelyekben három vagy kevesebb versenyző kvalifikált, de éremszerzési esélyük van, illetve ahol négy vagy öt versenyző indul (evezés, műugrás, ökölvívás, torna), két-két szakvezető részvétele indokolt. A csa­patsportágakban három szakvezetővel számoltak, öttusában - a sportág összetettsége miatt - négy szakember utazik. A legtöbb versenyszámmal rendelkező atlétikában, valamint kajak-kenu­ban, úszásban és vívásban hat, illetve hét szakvezető kiutazására nyílik lehetőség. (vad) A görögök az ókori hagyományokat felidézve rendezték meg az olimpiai láng meggyújtását

Next