Nemzeti Sport, 2006. április (104. évfolyam, 89-117. szám)
2006-04-16 / 104. szám
Keleti Agnes es tarsai (1956) óta ő az első magyar női olimpiai bajnok tornában. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján sportágának kiemelkedő egyénisége volt. Aztán 1994-ben kiment tanulni San Antonióba, s tizenharmadik éve az Egyesült Államokban él. Egyfolytában - ám hogy egyhangúan is, azt még a legnagyobb rosszindulattal sem állíthatnánk. Ónodi Henrietta ezekben a hónapokban élete eddigi legizgalmasabb, legcsodálatosabb időszakát éli... CH. GÁLL ANDRÁS - Bocsásson meg, hogy a minneapolisi idő szerint reggel fél nyolckor zavarom... Felébresztettem volna? - Na ne vicceljen, miből gondolja, hogy egy kismama reggel fél nyolckor még tud aludni? - kérdezett vissza Ónodi Henrietta. - Viszont nem tudom garantálni a hosszas beszélgetést, mert ha Annabellát meg kell szoptatnom, akkor le kell tennem a telefont. -Jól értem? Kislánya született? -Jól bizony! Január huszonhetedikén, tehát már két és fél hónapos. - Könnyen ment? - Nem annyira, így aztán császározni kellett, amivel sok szenvedést megspóroltam. - Szép a kislány? Persze, micsoda ostoba kérdés, milyen is lenne, ha csak egy kicsit is hasonlít az anyukájára... - Nekem a világ legszebb kisbabája, habár elfogulatlan szemlélők is azt mondják, hogy nagyon formás kislány. De ennél talán fontosabb, hogy remek a természete, végigalussza az éjszakát, nem sírós, és nagyszerűen szopik! Szóval, minden anyukának ilyen gyereket kívánok. - Már bocsásson meg, de hogyan sikerült eltitkolnia az itthoni közvélemény előtt, hogy áldott állapotban volt, és hogy kislánya született? - Tudja, eléggé elszakadtam Magyarországtól, jobbára csak az édesanyámmal érintkezem telefonon, évente egyszer járok haza, karácsonykor, s legutóbb még ez a látogatás is elmaradt, mert az utolsó hónapban voltam Annabellával. - Nagyon sajnálom, de én még azt sem tudom, ki a férje. - James W. Haleynek hívják, nekem Jim, és öttusázó volt, az 1992-es barcelonai olimpián képviselte az Egyesült Államokat, huszonötödik lett összetettben. - Ugyanazon az olimpián, amelyiken ön első lett ugrásban és második talajon! Akkor hát már tizennégy éve ismerik egymást. - Ez azért így, ebben a formában túlzás. Én 1994-ben San Antonióba kerültem, ott jártam egyetemre, s később ott is diplomáztam marketingből. Az Egyesült Államok öttusaszövetségének akkoriban ott volt a főhadiszállása - ma már, úgy tudom, Colorado Springsben működnek -, s én látásból szinte valamennyi öttusázót ismertem, Jimet is. Tudniillik voltak közös munkáink, sokat segítettem a szövetségnek, meg aztán San Antonio nem olyan hatalmas metropolis. 2002-ig azonban csak egyszerű haverok voltunk, még barátok sem igazán. - Mi történt 2002-ben, ami megváltoztatta a kapcsolatukat? - Téli olimpiát rendeztek Salt Lake Cityben. Mindketten önkéntesként dolgoztunk a játékokon, illetve jómagam a Világ Olimpikonjainak Szövetsége tagjaként. Ez a WOA, amelynek Schmitt Pál az elnöke. Szóval, ott egy brigádba kerültünk, jobban megismertük egymást Jimmel, s fellobbant a szerelem. Amely azóta is tart. - És ennek a szerelemnek a gyümölcse Annabella. Hogyan becézi? - Bella, Annabella. - És magyarul beszél hozzá? - Természetesen. Magyar lesz az anyanyelve, persze az angolt párhuzamosan fogja tanulni. Az lesz az apanyelve ... - Már percek óta meg akarom dicsérni, csak még nem jutottam hozzá, ahhoz mérten, hogy lassan tizenhárom éve él az Egyesült Államokban, száz százalékig angol nyelvi közegben, mákszemnyi akcentusa sincs. Mások már egy év után „you know”-znak ... - Erre kínosan ügyelek, a magyarságomból nem vagyok hajlandó engedni. Semmilyen tekintetben. Annyit azonban elárulok, hogy a nővérem, Barbara itt él a közelünkben, vele gyakran beszélgetek, azaz bizonyos szempontból nincs is olyan messze Magyarország. - Mikor láthatjuk legközelebb idehaza? - Sajnos csak karácsonykor, nem olyan egyszerű megoldani egy háromszemélyes repülőutat. - Feltételezem, azért nem szűkölködnek semmiben. .. - Nem, nincsenek anyagi gondjaink, habár itt is keményen meg kell dolgozni minden centért. Minneapolis kertvárosában élünk, Jimnek van egy kisbusza, azzal közlekedik. Ő szenvedélyes szörfös, ahhoz kell ez a fajta jármű. Nekem egy Nissan Pathfinderem van, egy terepjáró errefelé nem számít luxusnak, ellentétben Magyarországgal. -Jim mivel foglalkozik? - Decemberben végez az orvosi egyetemen, chiropraktikus lesz, ezt magyarul talán csontkovácsnak nevezném, dejóval több annál. - És ön nem akar visszamenni marketingszakembernek? - Dehogynem, már csak azért is, mert - akár hiszi, akár nem - az Egyesült Államokban nincs gyes, sem gyed, semmiféle szülési vagy gyermeknevelési támogatás. Ha szülsz, legfeljebb hat hétre mehetsz el szabadságra anélkül, hogy elveszítenéd az állásodat. - Ez komoly? - Véresen komoly. Ez ilyen világ. Persze számos egyéb területen fejlettebb, mint Magyarország, de speciel a gyermekneveléssel nemigen törődik az állam. - Ahogy kiveszem a szavaiból, a torna manapság már nem játszik szerepet az életében. - Nagyon jól látja. Az a korszak egyszer s mindenkorra lezárult. Azt azért tudom, hogy mi folyik odahaza a sportágban, ismerem az új generációt, például Gál Róbertét, tudom, hogy Berki Krisztián Európa-bajnoki címet szerzett lólengésben. Sokat segített, hogy otthon voltam a 2002-es debreceni világbajnokságon. - Szokott a tornával álmodni? - Csak elvétve. Érdekes, amikor várandós voltam Annabellával, sokszor álmodtam azt, hogy lógok a szeren. Hatalmas pocakkal... - És Barcelona eszébe jut-e még néha-néha? Az arany- és az ezüstérem... - Őszinte legyek? Alig-alig. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennék büszke a sikereimre, az eredményeimre, és hogy a torna ne adott volna rengeteget. A fegyelmet, a küzdeni tudást, a munka szeretetét, a fanatizmust a tornától, az élsporttól kaptam. Azt, hogy ha kell, rettenetesen tudok összpontosítani az adott feladatra. Másfél évtizede folyamatosan érzékelem, tapasztalom, mekkora előnyt élveznek a civil életben az egykori élsportolók. Ha három hónappal ezelőtt megkérdezte volna, mi volt életem legboldogabb pillanata, akkor gondolkodás nélkül rávágtam volna, amikor ott álltam az olimpiai dobogó tetején Barcelonában. - S most mit mondana? - Még kérdi? A szülés, 2006. január huszonhetedikén... ÓNODI Henrietta Születési idő, hely: 1974. május 22., Békéscsaba Magasság, versenysúly: 146 cm, 37 kg . Eredményei: olimpiai bajnok (1992, 2 ugrás), olimpiai 2. (1992, talaj), vb-1. (1992, ugrás), 2x vb-2. (1991, 2 ugrás, 1992, talaj), Eb-1. (1989, felemás korlát), 3x Eb-3. (1989,1990, ta- 2 laj, 1990, egyéni összetett), 20x fel° nőtt magyar bajnok (1989, 1990, 2 1991,1992) Lógott a szeren ÓNODI HENRIETTA: „Az a korszak egyszer s mindenkorra lezárult” Vasárnapi vendég Ónodi Henrietta büszke az olimpiai érmeire, élete legboldogabb napjának mégis azt tartja, amikor megszületett a kislánya A debreceni világbajnokságnak négy évvel ezelőtt a díszvendége volt, de a tornasporttal már nincs élő kapcsolata ! 2006. április 16., vasárnap * * 1 ^ A Nemzeti Sport a magyar olimpiai főcsapat arany fokozatú támogatója nemzet sport 15 » .* ■4V