Nemzeti Sport, 2018. június (116. évfolyam, 161-175. szám)

2018-06-18 / 163. szám

Népsport 2018. június 18., hétfő * A Nemzeti Sport retrómelléklete * EBE 1938 — A világbajnoki döntő után inkább nem beszéltek a játékosok Dietz fixa ideája Jó lenne a világbajnoki döntő után 80 évvel olyan megdönthetetlen ténnyel előállni, ami magyarázatot ad a magyar válogatott Olaszországtól elszenvedett 4:2-es vereségére, de nem tudunk szenzációval szolgálni. Maradnak az elmúlt időszakban felkutatott, felbukkant történetek magyarázatnak, de nyugodjunk meg, örüljünk ennek az ezüstéremnek. A mérkőzés napján, 1938. június 19- én a Nemzeti Sport feltette a kérdést: „Sikerülhet-e, ami 13 év óta nem sikerült: megverjük-e az olaszokat a vb döntőjé­ben?" Az érvek és ellenérvek felsoro­lása után: „Megverhetjük Olaszországot. (...)A mostani magyar csapatot valamivel jobbnak tartjuk az olasznál s nem egészen alaptalan az a remény, hogy semleges pá­lyán ez ki is jön belőle. Talán erőnlétben is jobban állunk. (...) Ha a magyar csapat igazi tudását adná, ha nyugodtan,­gátlás­­mentesen játszana, akkor biztosan győz­ne. Ez is megtörténhetik. Megtörténhetik, hogy a magyar csapat három góllal győz, de az ellenkezője éppígy lehetséges." Nyilván a latolgatás még az előtt elkészült, hogy nyilvánosságra került, Korányi Lajos és Toldi Géza helyén Polgár Gyula, illetve Vincze Jenő lép pályára. Ezt címlapon hozta a sportlap a meccs napján, dr. Dietz Károly szö­vetségi kapitány indoklása így hang­zott: „Polgár duzzad az erőtől. (...) Vincze játékával a svájciak ellen igen meg voltam elégedve. Viszont Toldit erősen visszave­tette lábsérülése miatt tartott kényszerpihe­nője, ezért döntöttem a Lille-ben jól bevált belső hármas mellett." A csapat Lille-ben a svájciak elleni, 2:0-s győzelemmel végződő negyeddöntőt játszotta, a csa­társor belső hármasa így állt fel: Vincze, Sárosi dr., Zsengellér. Igen ám, de az összeállítással kapcsolatos kérdések és a rájuk adott korántsem megnyugtató válaszok felerősítették a feltételezése­ket, melyek szerint az olasz válogatott vezetői a döntő előtt a magyar küldött­ség potentátjait fogadásra invitálták, amelyen azt kérték, hogy a magyarok ne szerepeltessék Toldit. Már jóval a párizsi döntő után a kapitány családi körben erről másképpen vélekedett, szerinte a Ferencváros csatára maga je­lentett beteget - akárcsak Turay József, aki a svédek elleni elődöntőben 5:1-re győztes együttesben még ott volt, de a döntőben már nem. Más kérdés, hogy Dietz sem rajongott Toldiért, tehát nem zárható ki, hogy „magánszorga­lomból" hagyta ki a tankszerű csatárt. Igaz, utólagos magyarázataiban hol arra hivatkozott, hogy a csatárnak fájt a lába, hol arra, hogy a svédek elleni játékával elégedetlen volt. A jobbszélső Sas Ferenc a finálé után 50 évvel visszaemlékezésében már egyenesen politikai bundaként aposztrofálta a mérkőzést, szerinte Benito Mussolini akaratának meg­felelően le kellett adni a mérkőzést. Más verzió szerint Toldi azért nem lépett pályára, mert az olasz szövet­ségi kapitány, Vittorio Pozzo durvá­nak tartotta, s ennek a két csapat ve­zetői összejövetelén hangot is adott. A félszáz éves évforduló kapcsán Zsengellér azt állította, hogy Toldi olasz nyomásra maradt ki. A magyar csapat összeállításának egyik „ked­vezményezettje", Polgár „Drumi" ezt nyilatkozta az ominózus mérkőzés­ről: „Sajnos nem voltunk jobbak. S ha Korányi, Turay meg Toldi játszik, akkor sem lettünk volna jobbak." Az összeesküvés-elméletet gyártók a bíróküldés megváltoztatását is érv­ként hozták fel igazuk bizonyítására. Eredetileg a belga John Langenus volt kijelölve, de a szóbeszéd szerint az olasz sportdiplomácia elérte, hogy az ő stílusuknak megfelelőbb, a kemény já­tékot engedő - ez mondjuk az erősza­kos Toldi szerepeltetése mellett is szólt volna... - francia Georges Capdeville vezesse a találkozót. Igaz, a magyar vá­logatott kapitánya, Sárosi dr. állította, a bíró nem tűrte a durva játékot. Más kérdés, hogy a Fradi „Gyurkája" azt sem hallgatta el, hogy Dietz az össze­állítás megváltoztatásával valóságos palotaforradalmat idézett elő. Ő maga azon töprengett, egyáltalán vállalja-e a játékot vagy sem, de a kapitány érvei és főleg a saját hazafisága meggyőz­te. Azt is nehezményezte, hogy Dietz a győztes csapaton ne változtass elv helyett szinte mindig változtatott. A svédek elleni parádés 5:1 után arra a kérdésre, hogy változtat-e a csapaton a döntőre, igennel válaszolt, s már sorol­ta is a lehetőségeket. Igaz, Korányiról azt mondta, csak akkor marad ki, „ha lábsérülése komoly­nak bizonyul", ám a Ferencváros védője azért nem játszott, mert védőtársával, Bíró Sándorral az elődöntőn összeszó­lalkozott. Dietz szerint ezzel megbon­totta a csapategységet. Turay egyes vélemények szerint Korányi iránti szolidaritásból hivatkozott sérülésre, egy másik verzió szerint ő kérte, hogy kisebb sérülése miatt az elődöntőn ne játsszon, de erről Dietz hallani sem akart, aztán a középfedezet rásérült. Ugyanakkor a meccs előtti nap dél­előttjén azt nyilatkozta, fáj még a lába, de nem törődik vele. Este már fáradt­ságra panaszkodott, a döntő délelőtt­jén lemondta a játékot. Az tény, hogy Dietz gyakran változtatta az összeállí­tást, 1938 tavaszán 12 olyan futballista is helyet kapott a válogatottban, aki aztán még a vb-keretbe sem került be, ez következetlenségre vallott. Mint ahogyan az is, hogy kihagyta Cseh II Lászlót és Dudás Jánost, a Hungária két kiválóságát (Sárosi egyébként ezt sem hagyta szó nélkül). Cseh „Ma­tyit" tüdőbetegsége is akadályozta a felkészülésben, ám a kapitány is érezte, hogy a legendás Cseh, Sárosi, Zsengellér agytröszt hungáriás tagja válogatott szintű futballista, Dudás pedig az egyik leghasznosabb labda­rúgó a fedezetsorban, ezért a bő keret­be visszahívta őket, de semmi több. Jellemzőek a meccs utáni nyilatko­zatok. Toldi Géza ezt mondta: „Nem mondok semmit, mert ha megmondanám, ami a szívemen fekszik, megbüntetnének." S a Fradi-csatár évtizedekkel később is hasonlóan vélekedett: „A szövetségi kapitány közölte velem, hogy kimaradok a csapatból, mert az olaszok ezt kérik." Ami­kor a találkozót követően Feleki Lász­ló, az Nemzeti Sport tudósítója Turay­­hoz fordult, a középfedezet nem szólt semmit, de hallgatása beszédes volt. Korányi alig volt bőbeszédűbb: „Nem mondok véleményt." Lázár, aki pályára lépett a meccsen, a nem játszókhoz hasonlóan beszélt, illetve nem beszélt: „Jobb, ha nem beszélek." A tartalék ka­pus, Háda József azért rávilágított az igazságra: „Gyenge volt ez a magyar csa­pat ahhoz, hogy megverje az olaszokat." Schaffer Alfréd szerint az eredmény egy „tartalékos csapat megérdemelt vere­sége". Az összeállítás körüli anomáliá­kat összegezve megállapítható, hogy Korányi, Turay és Toldi hiánya gyen­gítette együttesünket, Dudás és Cseh II eleve a keretből is kimaradt, s az sem hallgatható el, nem biztos, hogy a bal szélen az egyébként a Marseille csapatát erősítő Kohut Vilmos rosz­­szabbul játszott volna Titkosnál, csak éppen a negyeddöntő után már nem kapott lehetőséget. Eszerint hat he­lyen hibádzott a döntőbeli válogatott, ez pedig több mint a csapat fele! De vajon hogyan történhetett ez meg, főleg úgy, hogy a német nyelv­­területen egyszerűen csak Fussball­­königként ismert Schaffer Alfréd volt a válogatott mellett edzőként? Úgy, hogy az egykori rendőrfőkapitány, Dietz volt főnök. Enyhén szólva furcsa kar­rier volt a jogi végzettségű rendőrkapi­tányból lett futballkapitányé. Főrend­őrként a Tanácsköztársaság kikiáltása előtt letartóztatta Kun Bélát, amiért a „dicsőséges" tanácshatalom bebörtö­nözte, majd fordult a kocka, rövid ide­ig ismét főkapitány lett. Ám 1920 után nem díjazták az őszirózsás forradalom alatti tevékenységét, de az, hogy Kun Bélát bebörtönözte, a Horthy-érában erény volt. Dietz hobbija a futball volt, vélhetően kijárta a kormányzónál, hogy 1934-ben a válogatott élére kerül­jön, ahol a vb után még egy évig húzta, pedig már a hazaérkezés pillanatában, a Keleti pályaudvaron tüntettek ellene („Mondjon le! Mondjon fel"). Makacs volt, amikor egy héttel a pá­rizsi találkozót követően Bornemisza Géza iparügyi miniszter az Újpest- Rapid (Bukarest) Közép-európai Ku­pa-meccs szünetében a díszpáholyba kérette, majd gratulált neki a vb-ezüst­­höz, megjegyezve, hogy mint szurkoló, megérti a drukkerek felháborodását. Dietz nem tágított fixa ideájától, hogy az összeállítás jó volt. Mindenesetre az ellenfél nyert 4:2-re... Thury Gábor Sárosi György (jobbra) a vb valamennyi meccsén szerzett gólt, itt azonban az olasz jobbhátvéd, Feni elrúgja előle a labdát Lebrun francia köztársasági elnök Titkossal fog kezet a döntő előtt 'ItflORJENJ. ..és ami mögötte van KÖNYV. A magyar futball története már csak olyan, hogy ha nagy siker, akkor ezüstérem. A legfájóbb persze az 1954-es berni világbajnoki máso­dik hely, ám voltunk mi vb-másodi­­kak 1938-ban is. A franciaországi tornáról keve­sebb szó esik, pedig az egy kivívott ezüst volt, s nem elbukott arany. Megérdemli tehát a teljes (futball) történelmi feltárást, s éppen olyan alaposan, mint ahogy a Dénes Ta­más-Szegedi Péter szerzőpáros teszi Az 1938-as magyar vb-ezüst­­ ...és ami mögötte van című most megje­lent könyvében. Hogy a futball főszereplő a kötet­ben, természetes, hogy a játék mögöt­ti történések - öltözőben és íróasztal mellett - az is, újdonság viszont, s a sportkönyveken túlmutató, ami az alcím takar: ...és ami mögötte van. A történelmi háttérre gondolok, s nem csupán a magyarországi vi­szonyokra, hanem egész Európára, hiszen ne feledjük: a világbajnokság utáni esztendő már világháborús év. A politika mindig hat(ott) a fut­ballra, a politikusok tudták, hogy a játékkal nem lehet viccelni, hiszen a sikerek feldobják, a kudarcok mély­re taszíthatják a közhangulatot, így aztán országa és vezére válogatta, de mindenhol, főként Németországban és Olaszországban nem csupán a lab­da állt a középpontban a vb kapcsán. A szerzők felkészültsége a biz­tosíték arra, hogy akinél nyolcvan esztendő már távoli múlt, megis­merkedjék egy a magyar futball­ban valóban aranykorral, aki pedig már el-elmerült a régi időkben, újabb tényekkel szélesítse tájéko­zottságát. Hiánypótló kötet - tudom, ez köz­hely, ám talán elmegy, ha hozzáte­szem, hogy a legnagyobb hiány: az aranyérem. Harmincnyolcból is. M.P. EMLÉKEZTETŐ mi£vllMÍwlliiiftEs 1 mm 3 rsm Olaszország Magyarország 4:2 (3:1) 1938. június 19., vb-döntő Párizs, Colombes Stadion, 65 ezer néző, vezette: Capdeville (francia) Olaszország: Olivieri - Feni, Rava - Serantoni, Andreolo, Locatelli - Biavati, Meazza, Piola, G. Ferrari, Colaussi Szövetségi kapitány: Vittorio Pozzo Magyarország: Szabó - Polgár, Bíró - Szalay, Szűcs, Lázár - Sas, Vincze, Sárosi dr., Zsengellér, Titkos Szövetségi kapitány: Dietz Károly dr. Gólok: Colaussi (6., 35.), Titkos (8.), Piola (17., 82.), Sárosi (70.)

Next