Nemzeti Sport, 2018. június (116. évfolyam, 161-175. szám)

2018-06-18 / 163. szám

xaM­­­l • 2018. június 18., hétfő * A Nemzeti Sport retrómelléklete Népsport 1928 - Elmaradt a bravúr, a Turul nem került fel az első osztályba Meglehetősen sokan várták, hogy 1928 nyarán a Turul túljut a Bocskain, s az első osztályban játszhat. Az érdeklődés érthető, hiszen a Fradi fiókcsapatáról volt szó. Aztán csak az első meccsen álltak helyt a zuglóiak, s maradtak a második vonalban. Nem volt osztatlan sikere az osz­­tályozóknak 1928-ban. „Kivétel nélkül mindenki irtózik még a gondolatától is annak, hogy egy-egy csapat az esztendő kemény munkája után még egy vagy két osztályozó-mérkőzésen bizonyítsa be azt, hogy tíz verejtékes hónap bő termésének learatására méltóvá tette magát" - írta a Sporthírlap 1928 júniusában az első osztályban utolsó előtti Bocskai és második vonalban második Turul párharca előtt. Azt kellett eldönteni­ük, hogy „melyikük méltó­ az anyagi jó­létet, hírt dicsőséget jelentő I. ligában való szereplésre". A Turulnál megemlíti a cikk, hogy „birtokában értékes összeköttetéseinek, merész lendülettel tört előre" - ezzel arra utal, hogy a zuglói klub a Fradi fiók­csapata. Bizonyítéknak legyen elég annyi, hogy legjobb játékosa az Üllői útról érkező, a kora miatt eltanácsolt, 36 esztendős Blum Zoltán, az Olasz­országot megjáró Koszta Imre és a bal­hátvéd Papp Lajos pedig még a nyáron visszament a Ferencvároshoz. Közülük Blum az első meccsen (Deb­recenben: 1:1) a mezőny kiemelkedő játékosa volt („legjobb napjaira emlékez­tető stílusban állta a harcot az utolsó pil­lanatig"), viszont „Koszténak lényegesen gyengébb napja volt, mint nagy meccsein". A Turul meglepetésre zárt döntetlennel Debrecenben, ahol - noha a Bocskaira „legutóbbi játéka után rá se lehetett ismer­ni"- a megszokottnál békésebb volt a hangulat, „hűsítőleg hatott a kedélyekre a rendőrség szigorú figyelmeztetése, amely a legszigorúbb rendszabályokat helyezte kilátásba a rendbontások esetén, egészen a pályakiürítésig". Blum produkcióját elismerték a tár­sak, „jól tudták, mit köszönhetnek a ve­terán válogatottnak, és vállaikra kapták". Amikor pedig kijött az öltözőből, „eléje perdült egy csinos, zuglói lány, átölelte és cuppanós csókkal jutalmazta. Az akció nagy tapsot kapott a körülállóktól." A visszavágó előtt a Sporthírlap munkatársa felkereste József körúti la­kásában Blum Zoltánt, aki őszintén be­szélt arról, mennyire megviselte, hogy ott kellett hagynia a Fradit. „Nincs a szí­vemben harag, csak fájdalom" - mondta, mert: „Nem tudtam elhinni, hogy nekem el kell mennem az eftéjéből. (...) Blum Zoli szíve ma se rosszabb, mint volt, a tüdeje is rendben van, ép minden porcikája és nem is felejtett semmit, amit tudott" - ezzel utalt arra, hogy nincs jelentősége a korá­nak. Hívták is több helyre, amiről így beszélt: „Miért mentem a Turulba, holott mehettem volna első ligabeli csapatba is? Mert Blum Zoli már nem tud másféle szí­nekért lelkesedni, csak a zöld-fehérért." A visszavágó előtt azzal indít a Sporthírlap, hogy „a Bocskay és a Tu­rul mai élethalálharca izgalmas másfél órát szerez a két csapat híveinek", majd a Bocskait teszi meg esélyesnek, ugyanis „a hazai nézők szemeitől elveszíti nyugal­mát a futballista, aki otthon jobban fél attól, hogy hibázik, mint idegenben, ahol nem tűnik fel mindjárt olyan vészesnek az elke­rülhetetlenül jelentkező apróbb gikszer". A Bocskai már a meccs előtti napon megérkezett Budapestre. A Nyugati pályaudvaron Blau Turul­ főtitkár fo­gadja az ellenfelet, s miközben a vona­tot várja, megmutatja az újságírónak azt a röpcédulát, amelyet Zuglóban osztogattak. Benne: „A Turul ismét a boldogulás kapuja előtt áll. Debrecenben árva magunkban is megmutattuk, hogy tudunk. (...) Turulisták! Győzni fogunk, mert győznünk kell!" Latkóczy állomás­főnök Debrecenben is teljesített szolgá­latot, így nagy Bocskai-drukker. „Szo­rítani!" - kiáltja oda a vonatról leszálló játékosoknak, akiknek szokás szerint a Nemzeti Szállodában foglaltak szobát, ahol Káldy főtitkár („Szép, kétágyas szo­bát nyitottak neki.") elmondja, hogy a másnapi gyorssal sok drukkert várnak Debrecenből, ami pedig a futballistáit illeti: „Ma este elvisszük őket a Vígszín­házba, amelynek igazgatósága készséggel állott rendelkezésünkre ezirányú kérésünk­nél. " A Vígben Szenes Béla A házibarát című darabját játszották - de ezt csak a teljesség kedvéért. Jót tett a színházi este a debreceniek­nek, hiszen a másnapi meccsen „szív­vel és hatalmas lendülettel küzdött mind a két csapat a játék első félidejében, de míg a Turul csak a küzdelemben volt egyenrangú ellenfél, addig a Bocskai a kapu előtt is gyü­­mölcsöztetni tudta tudását". Miután 4:0- ra nyert, nehezen vitatható az állítás. Legjobbja a kapus volt, Koszta tizen­egyesét is kivédte, „erős, magas labdáját a hosszú Hübner kinyúló balkeze a mezőny­be löki vissza". Sok múlott ezen, hiszen ezzel 1:2-re szépített volna a Turul. Elszalasztotta az esélyt, a Bocskai pe­dig meg sem állt négyig. Blum enyhén szólva sem tett ki magáért, a Nemzeti Blum Zoltán az elsők között volt, akinek búcsújátékot szerveztek Sport szerint „teljesen hibás taktikával játszotta végig a mérkőzést. Sem a szélsőt, sem az összekötőt nem fogta, passzai pedig a régi­­ megbízhatatlanok." A debreceni öltözőben „Káldy Zsig­­mond dr., a Bocskai főtitkára boldogságban úszik, (...) valaki éppen az ismert futball­­nótát intonálja: »Nem lehet a Bocskayval kikukoricázni!«­­ Ezt mondhatom csak én is ebben a percben, és azt, hogy örülök a győzelemnek." A másik oldalon Mózes Artur, a Turul igazgatója előbb összefoglalja a lényeget („Lehetetlenül rossz volt a csa­­ m m» / m . Fiókban maradtak 7 m.i rj fgf . ’.«Vottatott Játékosok' juta­lomjátéka FERENCVÁROS-ÚJPEST f. csapatosnak lettrátsAps Mérkft/é8f, eWf?. ehtlIljfabHI csapatok iptngam Ideális lélek A Turulban is vezér Blum Zoltán (1892-1959) több mint legenda a Ferenc­városnál. Tizenkilenc esztendősen, 1911-ben mutatkozott be a csapatban, amelyben 1927-ben játszott utoljára (195 mérkőzés/1 gól). Négyszeres bajnok (1912,1913,1926,1927), háromszoros kupagyőztes (1912,1913,1927). Edzőként (1930-1937) is beírta magát a klub történetébe (KK-győzelem: 1937, bajnoki cím: 1932,1934, kupagyőzelem: 1933,1935). Azt vallotta, hogy „csak az FTC-szellem legyen jó a klubban, a győzelem előbb-utóbb beköszönt". Saját posztjáról így beszélt: „A futballozáshoz ép erkölcsök kellenek, romlatlan test és tiszta lélek. Csak ideális lélek tud lelkesedni, és romlatlan testben halmozódhat fel az az energia­tömeg, ami egy fedezetjátékos munkájához szükséges. A fedezetjáté­kosnak nagy energiatömegre van szüksége. Egy half három-négyszer többet dolgozik, mint egy csatár. A half a csapat mindenese. Jó halfnak sima, sallang nélküli, hasznos játékkal kell a feladatot végezni." A Roland Garros a mi Grand Slamünk. "ISAfiP Csarnok nélküli élet 1933. június. A bécsi olimpiai kongresszus tagjai sorra érkeztek Budapestre, hogy egy-két napot töltsenek el a magyar fővárosban, így jutott el hazánkba William May Garland is, aki az amerikai olimpiai bizottság tagja, és Los Angelesben a rendezőbizottság elnöke. Abból a szempontból meglehető­sen nevezetes embernek számított, hogy ő tette lehetővé az olimpia 1932-es megrendezését Los Ange­lesben. Vagyonával vállalt ugyanis biztosítékot a játékokért - sikertelen­ség esetén akár a több millió dolláros veszteséget is fedezte volna. A sportvezetőt és nejét Budapes­ten Múzsa Gyula, a NOB tagja, va­lamint Mártonffy Miklós, az OTT szakelőadója kalauzolta. Megnézte a Testnevelési Főiskolát, a Nemzeti Sportuszodát és a Szövetségi Házat. A Nemzeti Sportuszodából kijövet a Margitszigeten sétáltak, és William May Garland azt kérdezte, hol van a budapesti sportcsarnok? „Nincsen" - felelték neki. Kételkedve kérdezett vissza: „Hogyan? Hát valami na­gyobb fedett helyiség, ahol sportver­senyeket lehet rendezni?" A válasz megint így hangzott: „Nin­csen." Garland nem is próbálta lep­lezni megdöbbenését, s kijelentette: „Tenni kell valamit! Ilyen óriási, eleven sportélet mellett lehetetlen meglenni sportcsarnok nélkül. Szinte hihetetlen, hogy már eddig is így fejlődött a ma­gyar sport, megfelelő csarnok nélkül." Voleszek Gábor ­ EMLÉKEZTETŐ BocskaiTurul 1928. június 17., osztályozó, 1. mérkőzés Debrecen, 4000 néző, vezette: Egner Bocskai: Hübner - Fejér, Dettrich - Wampetich, Sághy, Reviczky - Mar­kos, Vincze, Teleki, Semler, Mertin Turul: Spindler - Kocsis, Papp - Kiss, Steczovits, Blum - Koszta, Vaczek, Sänger, Altmann, Fischer Gólok: Teleki (16.), illetve Vaczek (2.) TurulBocskai 0:4 (0:2) 1928. június 23., osztályozó, 2. mérkőzés Üllői út, 6000 néző, vezette: Egner Turul: Spindler - Kocsis, Papp - Kiss, Steczovits, Blum - Koszta, Vaczek, Sänger, Altmann, Fischer Bocskai: Hübner - Fejér, Dettrich - Wampetich, Sághy, Reviczky - Mar­kos, Vincze, Teleki, Semler, Mertin Gólok: Markos (14., 63., 75.), Teleki (24.) pat."), majd valósan értékel: „A csatár­sornak rengeteg helyzete volt és egyet sem tudott kihasználni. A Bocskaynak csak öt volt és négy gólt lőtt belőle. Ezért meg is érdemelte a győzelmet." Már csak azért is, mert a következő szezonban (1928-1929) a csapat a 4. he­lyen végzett. A Turul is negyedik lett­­ a másodosztályban. Marony­i Péter

Next