Nemzeti Sport, 2019. április (117. évfolyam, 89-103. szám)

2019-04-01 / 89. szám

SE * 2019. április 1., hétfő * A Nemzeti Sport retrómelléklete Névsport 1919 — A spanyolnátha miatt nem dőlt el a Stanley-kupa sorsa Korszakos nevekJeges rémület sorakoznak a világ egyik legpatinásabb trófeáján, a Stanley­­kupán. A nyolcszor megtoldott, emiatt mára már kissé ormótlan kupán mindössze egy rubrikában nem áll az évszám mellett csapatnév, 1919-nél. Ott a felirat: Montreal Canadiens, Seattle Metropolitans, a sorozatot nem fejezték be. A spanyolnátha miatt. Tizennégy éve sem hirdettek győztest az észak-amerikai profi jégkorongligában, de ennek tulaj­donképpen adminisztratív okai vol­tak. 2004-2005-ben az évadot el sem kezdték az NHL-es lockout (a tulaj­donosok és a játékos-szakszervezet képtelen volt új kollektív szerződést kötni) következtében, így aztán eb­ben a rubrikában csak ez áll a trófe­án: Az idény elmaradt. 1919-nél viszont két név is dísze­leg a talapzaton, a Montreal Canadi­­ensé és a Seattle Metropolitansé. Az NHL 1893-ban indult hódító útjára, a kupát Preston lordja, a hokirajon­gó Sir Frederick Arthur Stanley, Ka­nada hatodik kormányzója, Derby 16. earlje ajánlotta fel, és egészen 1914-ig az úgynevezett Challenge Cup-rendszerben küzdöttek érte a csapatok. A mai formátum 1927 óta él, 1919-ben a Pacific Coast Hockey Associaction (PCHA) bajnoka, a Seattle Metropolitans (1917-ben az első amerikai Stanley-kupa-győz­­tes, amely a PCHA 1924-es megszű­nésével az enyészeté lett) fogadta a National Hockey League (NHL) első helyezettjét, az 1916-os bajnok Montreal Canadienst - merthogy a három győzelemig tartó (pontosab­ban ennyire kiírt) finálé valamennyi összecsapását a Seattle Ice Arénában rendezték meg. A PCHA és az NHL szabály­­rendszere számos elemében külön­bözött, amit már a csoportdöntők lebonyolítása is jelez, hiszen miköz­ben az NHL alapszakaszát megnye­rő Canadiens négy győzelemig tartó párharcban verte meg 4-1-re a mö­götte végző Ottawa Senatorst, addig a Metropolitans másodikként zárt a Csendes-óceán partján, és oda-vissza­­vágón múlta felül 7-5-ös összesítés­sel a Vancouver Millionairest. De ez a legkevesebb, hiszen a kapusok lábhasználatától kezdve az előrefelé passzoláson át a kék vonalig szám­talan szabályban különbözött a két liga, így aztán abban maradtak a fe­lek, hogy a döntő páratlan meccseit a PCHA, a párosokat az NHL rend­szerében bonyolítják le. Az ered­mények is azt mutatták, hogy a fe­lek nem tudtak kibújni a bőrükből, mindenki nyert, ha úgy hokizhatott, ahogyan ahhoz év közben hozzá­szokott. A Metropolitans egyene­sen 7-0-ra és 7-2-re nyerte meg a „saját" mérkőzéseit, de a Montreal is valahogyan begyűrte riválisát, ha az NHL diktált. (Az utolsó csatát a PHCA Seattle-nek kedvező sza­bályrendszerében rendezték volna meg.) Más kérdés, hogy a playoff mér­kőzéseit döntetlen esetén még nem úgy döntötték el, ahogyan manap­ság szokás - pontosabban az NHL- ben nem­­, így fordulhatott elő, hogy a híres negyedik meccs végén nem hirdettek győztest, mert össze­sen ötször húsz perc alatt sem esett gól. A megismételt csatát aztán 4-3-ra valahogyan behúzta a Mont­real (a két meccs közötti diskurzus eredményezte a döntést, hogy soha többé 0-0-kat, azóta hirtelen halá­lig, azaz mindenképpen gólig játsz­­szák a mérkőzéseket), és 2-2 után következhetett az április elsejére kiírt mindent eldöntő hatodik fel­vonás. Pontosabban: következhetett vol­na. Addigra ugyanis már az Egye­sült Államokba is megérkezett a kor legnagyobb gyilkosa, a spanyolnát­ha, azaz a La Grippe. A kegyetlen fertőző betegség első hulláma 1918 tavaszán egyes kutatások szerint ép­pen Amerikából indult el világhódító útjára, de ez (és az utolsó, a harmadik hullám) még nem volt olyan veszé­lyes, mint az ezt követő második. A világháború alatt amúgy is tarolt a halál a harctereken, hogy a katonák­kal szurony, gáz, golyó vagy vírus végzett, kevésbé érdekelte a tábor­nokokat, ráadásul a valós vesztesé­geket mindkét fél sajtója gondosan elhallgatta, ezzel is dezinformálva az ellenfelet és nem gyengítve a hát­országot. (Ezért hívják világszerte spanyolnáthának: a semleges Spa­nyolországban nem volt miért titko­lózni, így először az ottani felbuk­kanásáról és rohamos elterjedéséről értesülhetett a világ.) Az A-típusú influenza legpusz­títóbb változatában megbetegedők számát a különböző becslések több száz milliósra teszik, csak 1918-ban több áldozatot követelt, mint az első világháború, a mutáns vírus csak Európában mintegy kétmillió védtelen polgárral végzett. Köztük például Kaffka Margit írónővel és utolsó királyunkkal, IV. Károllyal, de Apollinaire, Schiele vagy Max Weber is spanyolnáthában halt meg. A föld teljes lakosságának 2­4 szá­zaléka megbetegedett, és ezek több mint tíz százalékával végzett a kór. Ráadásul - és történetünk szem­pontjából ez sem mindegy - jellem­zően a huszonévesekkel, nem pedig a csecsemőkkel és az idősekkel. Márpedig a montreali és a seattle- i hokisok fiatalok voltak és erősek, életük legnagyobb sikere lebegett a szemük előtt, amikor lecsapott rájuk a betegség. A Seattle már az ötödik meccsre is mindössze egy cserével tudott kiállni annyian betegedtek meg (az az egy csere, Frank Frogs­­ton pedig legyengülve képtelen volt beállni, amikor a hosszabbításban Jack McDonald belőtte a negyedik montreali gólt), a döntő hatodik meccse előtt pedig annyian kerül­tek a két csapatból kórházba, hogy amikor már csak öt és fél óra volt hátra a tervezett jégre lépésig, az illetékesek úgy döntöttek, nem lesz mérkőzés. Montreali oldalon Newsy Lalonde csapatkapitány, Joe Hall, Billy Cou­­tu, Louis Berlinguette és McDonald mellett vezetőjük, a híres birkózó­iról nem kevésbé híres sportpromó­­terré váló George Kennedy dőlt ki, közülük volt, akinél 41 fokos lázat mértek. Joe Hall (aki egyike az NHL-tör­­ténelem 45 angliai születésű hokisá­nak) esete volt a legsúlyosabb, szö­vődményként olyan tüdőgyulladást kapott, hogy négy nappal később el­hunyt. Harmincnyolc esztendősen. Az 1919-es volt az ötödik nagydön­tője, ezek közül a Renora Thistles és a Québec Bulldogs színeiben hármat meg is nyert, a spanyolnátha viszont legyőzte őt. Kennedy elhagyhatta a kórházat, de teljesen már sohasem épült fel, nem volt vita abban, hogy az utóhatások vezettek 1921-es ha­lálához. (Az 1917-es seattle-i diadal egyik hőse, a csapatkapitány Bernie Mor­ris utólag is hálás lehetett az ame­rikai hatóságoknak: még úgy is jobban járt nem egy társánál, hogy adóelkerülés miatt az 1919-es finálé idején éppen kétéves fegyházbünte­tését töltötte Alcatraz híres szigetén, és csak 1920-ban tért vissza a jégre.) Kennedy még a kórházból fel­ajánlotta a Stanley-kupát a Metro­­politansnek, de a seattle-iek ilyen áron nem kívántak győztesek lenni. A kupán üresen hagyták az 1919-es felületet, csak 1948-ban gravírozták bele az idézett feliratot. Joe Hall pe­dig halála után 42 évvel, 1961-ben lett a torontói Hockey Hall of Fame tagja.A Seattle Metropolitans a PCHA kimúlásával 1924-ben megszűnt, a mai Seattle Thunderbirds nem jog­utódja, bár őrzi a nagy előd emlékét. A Canadiens viszont a mai napig ott vitézkedik az NHL fősodrában, legutóbb 1993-ban nyerte el a világ leghíresebb hokitrófeáját, összesen 24-szer szerepel a neve a Stanley­­kupán. Mármint az 1919-es, a Seattle Metropolitansszel közös, szomorú emlékű feliraton kívül. L. Pap István eíeran Star of Great Winter Game Succumbs to Disease Following “Flu’’ Attack. TRADE MARK OF HOCKEY” 3om in England 38 Years Ag Deceased Was One of Bes Known Men in Sportdom. A spanyolnátha okozta a 38 esztendős, háromszoros kupagyőztes Joe Hall halálát, aki 1961-ben a torontói Hall of Fame tagja lett A kupára mindkét csapat nevét rávésték, de csak 1948-ban és nem győztesként Befejezetlen sorozat Az 1919-es Stanley-kupa-döntő mérkőzései. 1919. március 19.: Montreal Canadiens-Seattle Metropolitans 0-7 (0-2, 0-3, 0-2) 1919. március 22.: Montreal Canadiens-Seattle Metropolitans 4-2 (1-0, 2-0,1-2) 1919. március 24.: Montreal Canadiens-Seattle Metropolitans 2-7 (0-4, 0-0, 2-3) 1919. március 26.: Montreal Canadiens-Seattle Metropolitans 0-0 (0-0, 0-0, 0-0, 0-0, 0-0 - kétszeri hosszabbítás után) 1919. március 29. (újrajátszott mérkőzés): Montreal Canadiens-Seattle Metro­politans 4-3 (0-2,0-1, 3-0,1-0 - hosszabbításban) 1919. április 1.: Montreal Canadiens-Seattle Metropolitans - elmaradt Az NDK-ban jó volt 1909. április. Április 5-én, pénte­ken lesz 110 esztendeje, hogy világ­ra jött Sós Károly korábbi labdarú­gó, edző, sportvezető, az NDK-beli, majd a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A Vasas együt­tesében lett élvonalbeli játékos (1927), majd szerepelt idehaza a Nemzeti, a Budafok, az Attila, valamint a Gam­ma színeiben is. Légióskodott Fran­ciaországban, Svájcban és Csehszlo­vákiában is. A Gamma FC-nél 1939-től már játékosedző volt, a folytatásban edzőként dolgozott Szombathelyen, Salgótarjánban, Újpesten, Dorogon, 1953 és 1956 között pedig a Budapes­ti Kinizsinek átnevezett Ferencváros kispadján ült. 1956-ban a válogatott pályaedzője lett, majd 1957-ben négy meccsen Baróti Lajossal és Lakat Ká­rollyal alkotta a válogatóbizottságot. Ezt követően a Bp. Honvéd ve­zetőedzője lett, majd 1961-ben az NDK-ban nevezték ki szövetségi ka­pitánynak, ő teremtette meg a futball alapjait a háború után Kelet-Német­­országban, minden tanítványából vezető lett, csapatával a tokiói olim­pián (1964) bronzérmet szerzett. 1968-ban hazatért, szövetségi kapi­tány lett, feladata volt, hogy ott legyen csapatával az 1968-as Eb négyes dön­tőjében, s az 1970-es mexikói vb-n. Egyik sem sikerült, az Eb negyeddön­tőjében a Szovjetuniótól (2:0, 0:3), a vb-selejtezők rájátszásában Csehszlo­vákiától kapott ki (1:4) a válogatott. Ezek után lemondott. 1979 és 1991 kö­zött az MLSZ elnökségének, majd ta­nácsadó testületének volt tagja. 1991. augusztus 3-án hunyt el. Voleszák Gábor

Next