Nemzeti Sport, 2019. augusztus (117. évfolyam, 207-221. szám)

2019-08-02 / 208. szám

A PÁLYÁN LÉVŐ PROFIK RÖHÉCSELTEK, FECSEGTEK - ÉLJEN A KUPASZEZON O­lyannyira komoly dolog lett már a futball, hogy néha csak röhögni lehet rajta. Elnézést a kifejezésért, ám enyhébb megfogalmazás fel­­dicsérése lenne annak, ami Craiovában történt. A hosszabbítás vége előtti percben inzultálták a játékvezetőt, a mellette felrobbanó hanggránáttól megsérült, s több mint fél óra kellett ahhoz, hogy a hiv­alos emberek (ilyen bíró, olyan bíró, meg persze az UEFA-delegáltjai) eldöntsék, mi a teen­dő. Senki sem mert állást foglalni, még a gráná­tot sem szedték össze bizonyítékul. Miközben a pályán lévő profik röhécseltek, fecsegtek - éljen a kupaszezon! Nyilván létezik szabály az ilyen esetekre, emlé­keim szerint azonnal félbe kell szakítani a játé­kot. Hogy aztán jöjjön a hazai csapat büntetése, s az ellenfél sikere, mondjuk, három nullával. Nem így történt, pedig a Bp. Honvédnak ez lett volna az egyetlen esélye a továbbjutásra, miután hamar kiderült, hogy a játékosai nemcsak a fut­ballhoz, a tizenegyesrúgásokhoz sem konyítanak európai szinten. Nem mintha a Craiova többet mutatott volna, ám ez vigasznak nulla, egyébként pedig szomorú. Szomorúbb már csak a fehérvári­ak esete. Nem sok esélyük volt Va­­duzban, búcsújuk teljesen megérde­melt. Ha másért nem hat azért, mert a liechtensteiniek kihozták magukból a legtöb­bet, csúcsra járatták a legegyszerűbb futballt. Hogy ez elég volt a Fehérvár ellen­­ kínos. Biztos lesz rá magyarázat (mire nincs mifelénk?), ám a tényt, hogy a tavalyi Európa-liga-csoportkörös magyar csapat nem tudott mit kezdeni a svájci másodosztály hatodik helyezettjével, nem lehet egy kézmozdulattal lesöpörni az asztalról. Arról nem beszélve, hogy az elmúlt három kupamec­­­csen mindössze egyetlenegy gólt hoztak össze a csapat márkás futballistái. És akkor a Loki... Egy hét ide, egy hét oda, róluk csak az elismerés hangján lehet beszélni, mert esélytelenül a legtöbbre törekedtek, igyekeztek meccset játszani a Toriknóval. Hol sikerült, hol nem, de 15 ezren voltak rájuk (is) kíváncsiak, ezt azért jegyezzük fel. Két hete széles vigyorral köszönthettem, hogy négyből négy - valamennyi kupacsapunk áll még. Mostanra csak a Fradi maradt - Isten tartsa meg a jó szokását. A vigyort viszont a sutba vághatom, marad a mosoly. Elegánsabb, felnőttesebb, komolyabb. Ha kínos, akkor is. TEGNAPI SZÁMUNKBAN AZ FTC-BŐL PAKSRA VISSZATÉRŐ BÖDE DÁNIEL BESZÉLT A LAB­DARÚGÓ NB I RAJTJA ELŐTT A VÁRAKOZÁ­SAIRÓL AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK: győzelmi kényszer „Dani, szeretünk és mindig is szeretni fogunk! (Egy fradista)" S pulses „Sok sikert a Paksban! Ha egy játékos őszinte, akkor bárhol játszik, a szurkolók a szívükbe zárják. Nem kell labdazsonglőrnek lenni. Az emberi kvalitások is, lám, milyen fontosak Rúgy a Fradinak egy mesterhármast, ünneplés nélkül!"­uibcsik­ tudom, nemzeti hős, mert a magyar-nor­vég Eb-pótselejtezőn földhöz vágta a norvég gyere­ket. Na, azóta nem szeretem... scempa „Fradistaként azt mondom, jól tette Böde, hogy hazatért a Paksba. Az az állócenterjáték már nem megy el egy nemzetközi színtéren szerepelni akaró csapatban. A kedves mackó sosem volt gyors támadó. Nagy erénye volt a lövőereje. Ha a kapu előtt poroszkált és eléje került a labda, abból gól lehetett. Az utóbbi időben nem sok játéklehetőséget kapott, és ezt ismerte fel, hogy néha-néha a padról beszállhat. Októberben lesz 33 esztendős, a Paks­ban még lehet két-három éve. A Paksnak meg jó, hogy azon a szinten van egy gólerős csatára. Ha a csapat brusztol helyette, ő pedig lövögeti a gólokat, elkerülhetik a kiesési zónát." 2019. augusztus 2., péntek immxet import Rekordharc ellehet csapat- és küzdősportfanatikus vagyok, a nyári időszaknak van legalább két olyan hete, ami­kor egy-egy egyéni sport is képes lekötni. Az úszás és az atlétika soros világeseményéről bármit haj­landó vagyok megnézni, beleértve az előfutamokat is. Nem azért, mert Ericen, az angolnán (akinek nem ismerős a tör­ténet, keressen rá a neten Eric Moussambani 100 gyorsára a 2000-es olimpián) és sorstársain akarok nevetni, hanem azért, mert kíváncsi vagyok, ki mennyire tudja feszegetni a saját és az emberiség határait, illetve csodálattal tudok adózni az olyan teljesítményeknek, amelyekre nem vagyok képes, így például úszásban 200 métertől felfelé bármilyen táv bármelyik úszásnemének, mert én ezeken inkább a „be­­ivást", mint a beúszást tudom hozni, a köztem és az atlétika között fennálló kapcsolatról pedig legyen elég annyi, hogy labda nélkül sohasem tudtam odaadással futni. Ebből a szempontból a mögöttünk hagyott kvangdzsui több mint egy hét maga volt a paradicsom, kilenc számban (ebből az egyik mix váltó volt) még a világrekord is meg­dőlt. Jöhet az atlétika - gondolhatná egy messziről jött ember. De egyrészt most még nem jön, mert Doha lesz a rendező, így az egészségügyi kockázatot csökkentendő, majd csak szeptember végén, október elején feszülnek egymásnak a legjobbak, másrészt pedig, ha Dalilah Mu­hammad nem fut július 28-án világcsúcsot női AOO gáton, akkor olimpiai versenyszámban 2018. szeptember 16-ig kell visszalapozni a legutóbbi világrekordig (igaz, akkor rögvest kettő is született, Eliud Kipchoge maratonin, Kevin Mayer tízpróbában ért el addig nem látott eredményt). Az úszóvilágcsúcsok továbbra is magas száma úgy kü­lönösen meglepett, hogy azt mondták, 2009 után majd nem jönnek szakmányban a csúcsok, hiszen a cápadresszes időket nem lehet felülmúlni. 2008—2009-ben több mint 200 világcsúcs született! Ehhez képest, a férfiaknál 10-10 az ál­lás az „űrkorszak" és a jelen között, a nőknél pedig már 18 rekordot megdöntöttek, csak Federica Pellegrini 200 gyor­son, illetve Liu Ce-ko 200 pillangón úszott ideje állja az ost­romokat. Ott tartunk, hogy a jelenleg érvényben lévő úszóvi­lágcsúcsok átlagéletkora a férfiaknál 6.2, a nőknél pedig 2.9 év. Ugyanez atlétikában (szigorúan az olimpiai versenyszá­mokban hitelesítettekre összpontosítva) a férfiaknál 15,6, a nőknél pedig 18 év. És ha itt ugyanúgy 2009-nél húzunk egy határvonalat, mindkét nemnél csak 9-9 csúcs született később, 15, illetve 10 régebbi ennél. Már csak emiatt is mi­nimum érdekes lenne egy dohai világcsúcseső. Amikor azt látjuk, a legöregebb atlétikai világcsúcs már 36 éves (Jarmila Kratochvílová tartja a 800 méteres síkfu­tásban, az 1:53.28-hoz 1983 óta mindössze ketten tudtak egy másodpercnél közelebb kerülni, Pamela Jelimo, illet­ve a vitatott nemi hovatartozású Caster Semenya), de még az ezen örökrangsor hatodik (!) helyét elfoglaló világcsúcs is több mint három évtizedes (Florence Griffith-Joyner 100-on és 200-on elért ideje, valamint Galina Csisztjakova távolugrása), akkor azért vakarja a fejét az ember. Szö­gezzük le, amikor a rekordot elérték, hivatalosan egyikük sem bukott le tiltott szerrel, így mindegyiket legálisnak kell tekinteni. Ugyanakkor érdemes elolvasni a sport egyik Darth Vaderének, a doppingügyekben hírhedté vált BAL­­CO-labor alapító-elnökének, Victor Conténak a szavait: „Gyorsabbak a pályák, jobbak a cipők, egészségesebb a táplálkozás, jobban az edzések. Ha valaki ilyen feltételek mellett, harminc év elteltével tíz méternél lassabban fut, akkor valami rossz." Sem a kémikus, sem pedig az ügyvéd/ügyész szerepében nem szeretnék tetszelegni, abba a hibába pedig főleg nem akarok esni, hogy csak az egykori keleti blokk dokumen­táltan szisztematikus doppingolására kenem a visszafo­gott rekorddöntést. Rendben, érthetetlen például, hogy egy 27 éves koráig sehol sem lévő középtávfutónő (Éra-SPORTÁGUNK EGYIK LEGNA­GYOBB ERŐSSÉ­GE, HA CSÚCSO­KAT JAVÍTUNK ÉS FESZEGETNI TUDJUK AZ EM­BERI TELJESÍTŐ­KÉPESSÉG HA­TÁRAIT. DE EZEK ÉRTELMETLENEK, HA MÁR NEM IGAZÁN HISZNEK BENNE AZ EMBE­REK. Jochvílová­ 32 évesen egy száz évig megdönthetetlen (az 1996-os olimpiai bajnok Szvetlana Masztyerkova állította ezt) rekordot fusson, a Sports Illustratedben meg közép­távfutó helyett középsúlyú bokszolóra emlékeztető módon úgy feszítsen, hogy egykori csehszlovák honfitársa, Marti­na Navratilová azt mondja: „Sajnos a cseh nyelvben nincs megfelelő szó a férfiként viselkedő nőkre.” Nyolcszázon a második világháború és Kratochvílová csúcsa között 19 alkalommal dőlt meg a világrekord, azóta ugyebár egyszer sem. Na de az amerikaiak közül a súlylökésben világcsúcstartó Randy Barnes néhány hónappal a rekord után lebukott, Florence Griffith-Joyner pedig 1988-ban 100-on és 200-on is azóta meglévő világcsúcsot futott, majd a következő évben a rajtaütésszerű doppingvizsgá­latok bejelentése után visszavonult, hogy aztán az összes titkát a hirtelen szívmegállás miatt bekövetkező halálával 1998-ban magával vigye a sírba. Persze, olyan is előfordul, hogy egy sportágban meg­szokott a hosszabb ideig fennálló rekord, távolugrás­ban például az 1900-as évektől kezdve négyen (Peter O’Connor, Jesse Owens, Bob Beamon, Mike Powell) is 20 évig vagy annál tovább tartottak­ tartanak világcsúcsot. És azt se feledjük, az atlétikában kevésbé képzelhető el olyan ruhaforradalom, mint úszásban, itt legfeljebb a technikával és a technológiával lehet ügyeskedni. Magasugrásban a Fosbury-flop megjelenése ilyen volt, ugyanakkor gerelyhajításban meg a technológiára volt szükség, hogy visszafogja a csúcshajhászást, hiszen amikor 1989-ben Uwe Hohn 104,8 méteres próbálkozá­sa során átdobta a futballpályát, már a nézők testi ép­ségét veszélyeztette. Kellett egy új gerely, ami kevésbé messzire száll... A rekordokat illetően persze viták örökké lesznek. Kézenfekvő, hogy a vitatott tisztaságú múlt miatt le­gyen egy határ, na de ha azokat a csúcsokat eltörlik, hol húzzák azt meg? Kétezerötben, amikortól a nemzetközi szövetségnek már tárolt vizelet- és vérmintái vannak? Ha ott, akkor például Jonathan Edwards csodás hár­­masugrórekordja is az enyészeté lesz. Valami nagyobb keleti „összeomlás" után? Olyat biztosan nem találnak, így azt mondom, hiába indított harcot egy új csúcslistá­ért az európai szövetség 2017-ben, belátható időn belül minden marad a régiben. Még akkor is, ha Svein Arne Hansen elnök világos szavakkal állt elő: „Sportágunk egyik legnagyobb erőssége, ha csúcsokat javítunk és feszegetni tudjuk az emberi teljesítőképesség határait. De ezek értelmetlenek, ha már nem igazán hisznek ben­ne az emberek. Meg akarjuk változtatni a világrekordok koncepcióját, növelni szeretnénk az elismerés szintjét, eljutni egy olyan pontig, ahol mindenki biztos lehet a tisztességességben, valamint abban, hogy asztal felett zajlanak a dolgok". A potentátok visszavonulásában az is közrejátszhatott, hogy néhány atléta (így Powell vagy Paula Radcliffe, a női maratoni rekordere) már jelezte, perre viszi az ügyet, ha eltörlik a csúcsát. A másik vita pedig az emberi alaptermészetből fakad: elérjük-e azt a pontot, amikor egy csúcs örökké él? A tudósok azt mondják, hogy nem, de egyre nehezebb lesz új rekordokat elérni. „Ha kockázunk, akkor egy bizonyos ponton, amikor már olyan sokszor dobtunk, a legjobb pontszámúak megjavításának esélye közel kerül a nul­lához. Alkalmanként így is dőlnek majd meg csúcsok, mert megjavításuk véletlenszerű folyamat, sok változó­tól függ, így például az atléták napi előkészületeitől vagy az időjárás­­tól is” - mondta erre Daniel Enber sporttudományos kutató. Ezen a téren hamarosan labo­ratóriumi körülmények közötti felkészülés után láthatunk csúcsostromot. Eliud Kip­choge októberben a Nike és a vegyiparban érdekelt INEOS támogatásával megpróbálja két óra alá vinni a maratoni futás világrekordját. Csak hogy újabb álomnak hitt határ dőljön le. MONCZ Attila Bár a hírek alapján Neymar távozni akar a PSG-től, ezen fotó alapján a brazil sztár remekül érzi magát a francia csapatban: a sencseni túrán tartott tréningen vidáman pacsizott az uruguayi Edinson Cavanival. REUTERS

Next