Nemzeti Társalkodó, 1830 (1-52. szám)
1830-09-18 / 38. szám
Nemzeti Társalkodó Szombaton, ~ — September' 18-rlikán M. Gr. Kemnény Josef Ur3 vissza feleletére (25 —26 Szám) a Vajdák Grófságjok eránt másodszeri F e 1 e 1 e t Az Ingerens nevezetet korántsem idétlen fogásból, sőt inkább egyfelől értekezésem’ 62 lapja, különösen ottan a’ h alatti jegyzésem következésibe; másfelől tsupa rövidség okáért kívántam használni, ’s éppen nem mutat ez unalmas ellenséges perre , mely hogy gyűlöletesebbé , untatokbá, vagy tsupa barátságos beszélgetéssé, időtöltéssé váljon, bigyegye el nemes vetélkedőm ! egyenesen kettőnktől függ.— Engedje meg tehát ennek további használását annyival is inkább, ne hogy úgy járjon, mint a’ roszszul tanuló fiát meg fenyitő egyszeri apa , levele bé fejezésével. Ezeket, ’s még azt is, hogy inkább kezdjük egymást érteni, érteni mondom, mert I. minapi e szavai: “Az Erdélyi Vajdák külső , és ч„középső Szolnoknak nem lehettek Grófjai, mert a’Vajdák tsak az Erdélyi részeknek voltak fő igazgatói“ (’s ki ne mondta volna ezen erősségre: nem bitek , mert nem láthatok ’sat. ?) merőbe külömböznek visszafelelőbben e’ szavaktól : “Ennél fogva, ha meg is engedem, „hogy az Érd. Vajdák néha , de tsak néha külső, és belső Szolnoknak is voltak “Grófjai“ ’sat. ezeket mondom meg jegyezve , szükségesnek látom még a következendőket is előre botsátani. T. Gorové László Úr még 1821 közötvén a t . olvasó közönséggel az ev. Vajdáknak tsupán külső Szolnoki Fő-ispánságát érdeklő véleménnyét, ’s hoszszas várakozásom utánn is a’ minden tekintetben előttem állók rész nem vételét tapasztalva ; mitsoda , ha szülötte földöm, ’s hazámhoz van szó indulatim , noha ifjúi ésszel , reszkető kezekkel, szokatlan tollal bátorítának a’ szerényes felszólalásra? ’s ki az a’ fagyos, ki leg lilább egy sövény szemetekét hazája óhalára ne kivánna tenni? ki az a’hideg, ki e’ tsekélységet is leverőleg vissza hányna ? ki mondám tehát gondolatimat, ’s imészes’entsétlenségemre minden oldalról T ide nem értve véleményem ellen eч ilőre ki kért, ’s azért örömmel fogadott ellenvetéseket) én vagyok inkább meg támadva, ki mind a’két félnek eleget kivántam tenni, mai napig se szűnik I. meg vallott gyengeségeimet éreztetni velem, ki azokat ha jobban nem, de bizonyoson úgy mint más esmérem , ’s imé ! még is kér, hogy ne ellene, hanem véleménnye ellen oltalmazzam magamat.— De el fogadom ’s annyival örömöstebb fogadom el, mert a’ Kolos-