Nemzeti Társalkodó, 1830 (1-52. szám)

1830-10-23 / 43. szám

I N­emzeti Társalkodó Szombaton, a­z October­ 23-ok­ban 23 1850 AZ ÚT­AZÓ ÉS A REMETE Svédországban, azon boldog időszak­ban , midőn a’ nagy Gustáv ült a’ Ki­rályszéken, egy Utazó a­­ranyossabb he­gyek közzé téveljedett. Nagy volt a’ zi­vatar. Egy jégfedelű­ szírt’ aljában méry üreg nyílt­ fel. Komoran ereszkedett­ le az Utazó a’ darabos kőormokon a’bar­langbaj ’s az alvilág’ setét torkába von­­ta­ bé magát a’ háborgó idő elől. Félel­mes andalgás leple­ meg ötet; viégálod­­va tekínte korul ; emberlábnyomokat lá­­ta ; ’s a’kőjük’ fenekesül, pillogó láng’ halovány fénnyé világba erejébe. Bor­zadva közeli­é ez’ örök és’ szomorú rálli­­pássáh­oz­­ reszkető hang kiáltá neki a’ ’’Kivagy ”-ot, ’s az azt sokszorozva kö­vető üregek’ visszhangja óriástsoporto­­kat teremte képzetébe. Bús elszánással lépínte a’ tűz mellé, ’s egy öreg Reme­tét láta-m­eg a’ zordon magánban. Tisz­tes tekintetét hosszú ezüst-szakál , és si­ma szelíd kopasz homlok díszesíti; hosz­­szú ruha tsü­ggött­ le száraz termetéről. Reszketve emelkedett­ fel pillantsoló tü­ze mellől , segédbotjára támaszkodott, ’s nyájason köszönté az Utazót, a’ — R. Áldjon Isten , vándor ! minő ko­mor sors üldöze ide , e’ néma alvilágba? U. Bóld­og békét, jó öreg ! Tisztes bor­­zadással tett­ el árnyéktekínteted. Utazó vagyok s e’ vad tájra tévelyedtem ; az idő’ viszongása elől keresek itt menedéket. R. Van-é Istenben bizodalmad,és tsen­­des lelkiesméreted ? U. Az első, gyermekségi örökségem­­ a’ másodikat, éjjel-nappal megszerezni tö­rekedem. De még zavarosabban megha­tottak földfeletti valósághoz illő szavaid. R. Légy bátorságban , édes fijam ! az eggyik el nem hágy, tsak a’ másikat el ne veszesd. Ereszkedj nyúgodalom­ra, szá­­rogasd­ meg ruháidat; erősítsd magad’ e’ puszta vidék’ sovány táplálószereivel, eny­hítsd szomjadat ama’ szikla’ egésséges kris­­tály zsepjeivel. Pihenésre van szükséged. .. Köszönöm , jó öreg ! veled akarom, eltölteni ez’­ért, pislogó lángod mellett, bölcs és erkölcsi beszélgetés között. Ked­vesebb és nyugtatóbb ez nekem a’ pi­henésnél. R. Kívánságod teljesedjen. Heveredj­­le. Mi járatbeli vagy ? U. Közelebb ezen hegyek közt visgá­­lódva útazok. Megmondám már idetéve­­désemet, ’s veled lett találkozásom’ mód­ját. A’ mi külömben életem’ történeteit illeti—e’ már egy közönséges embernél is hosszú; nálam fontos is. R. Vágyat gerjesztél bennem. Ha az illendőség engedné, közelebb kívánnék férni esméretedhez. U. Én , Barátom ! születtem embernek ; neveltettem a’ nagy világnak ; formáltál.­

Next