Nemzeti Társalkodó, 1836. január-június (1-26. szám)

1836-01-26 / 4. szám

a’ szabálynak ellenébe tenni, — ’se’ természet­től eltávozott állapotunkban — a’ szokás’ vétkei­től — atyáink’ ösméretlen nyavalyáitól —a’ külön­féle szenvedésektől, mely mind azokat, kik gon­dolkoznak vagy munkában töltik éltöket, meg­támadják — az idegek megfeszülésétől — levegő­ változásaitól—­a’ fáradságos vagy henye élettől — a’ szegénység’ gondjaitól — a’dús vagyon’dor­­bézlásaitól — ez vagy ama’ szenvedelmeink’mar­­czanglásaitól elnyomorítva , valahol megszakad a’ fonal; ’s az életnek aranyos első kapuin kevesen haladunk által a’ nélkül , hogy a’ hanyatlás felől emlékeztetéseket ne kapnánk. Minden lehetséges eset, mely az embereken s akármi teremtvényen történik, halotti beszédünket mondja ;’s int hogy lássuk és nézzük, miként hányja­ fel az idő, ez az öreg sírásó, a’ földet, ’s a’ vermet ássa , mely­be vétkeinket vagy bánatinkat nyugalomba ten­ni kelletik. Az élet maga nem egyéb egy hosszú haldok­lásnál , ’s minden betegség elleni küzdésben sí­runkat ízelítjük , ’s eltemettetésünk’ ünnepi szer­tartásait. Valamennyi nappalaink’ robotja , hogy az életnek azon részét állítsuk helyre, mellen a’ halál hizlalta magát minden éj jeleink alatt, mi­dőn az ő kebelén feküvénk , ’s előszobáiban a­­ludtunk. Miként a’ Cicero’ szép lelke magát a’ köze­lítő vénség bajaival megbarátkozni tanítá, bát­ran szembefordulván vele, ’s vigaztatásait szen­vedéseivel fontba tévén , úgy mink is a’ megrög­zött gyengélkedéseket könnyebben viselhetjük, ha meggondoljuk hogy azok sincsenek vigasztalás nél­kül. Minyájan tapasztalhattuk, hogy valamely hosz­­szas betegség alatt a’ lélek gyakorlatot nyer, ma­gának az érdekesség’ ezer forrásait megnyitni, ’s valamely hajdani kedves­ tárgynak ezer képeit fely

Next