Nemzeti Társalkodó, 1840. január-június (1-26. szám)
1840-01-16 / 3. szám
'18 jg* v S • i /' I iM \ ф» ; i; ' i j íben étiben feküdtek— mindenütt ugyanazok lévén, és mindenkinél önként mutatkozván, a’miveltebb világnak minden részeiben egyesületeket és társaságokat létesítettek, mellyek ámbár különböző módosítások alatt — ugyan azon egy czélt, t. i. a’ részvényeseket haszon szaporodás’ érzésére és éldeletére juttatni, tették végszempontul. — Ezen czélnak — sokszerűleg kimondatva — még is végre a’ maga analysisében a’ szükség’ rohanásaiési maga megóvásra törekedéssel ugyanazonos lévén— csupán, egoisticus vagy önző (alkalmasint megengedhető) rugói voltak elsőben; de valamint minden idea — ha egyszer a’ köz életbe fellépett — igen sokféle alakitatásra képes: úgy ehhez is imitt amott nemes érzés társította magát, ’s a’ jóltévőség' szelíd oltó ágát oltotta az erős gyökerű vadcsemetébe. — így származtak egyesületek mellyek fő czélul a’ szükség’ kevesítésit tartják , ellenben mint czélok a’ czélra, azaz: mint eszközök , bizonyos mérsékleti nyereségben részesülnek , melly a’ maga gyakorlati ’s alkalmazási nemében egy tulajdon characteristicus különböztető jelt tüntet szem’eleibe. Már bizonyos esztendőktől fogva származtak illy különböző nevű, nemű és czélu egyesületek Európának szinte minden országaiban, ’s azok között az ausztriai birodalomban is,melyek között legnevezetesebb a’ bécsi — úgy nevezett — Spar Kassa, melly magyar nyelven takarék-pénztárnak neveztetve, a’ két magyar honban nem nyert még eddig annyi szaporodást vagy számosulást, mint a’ német tartományokban; minek oka leginkább az, hogy az emberi gyarló természet minden újtól és szokatlantól valami csudálkodó idegenkedéssel szokott viseltetni, ’s e’miatt akármi jó intézet mindjárt lábra nem kaphat az emberek között, így az említett tartományokban is az e’féle intézeteket terjeszteni törekedő hirdetmények hallására nyomban mindjárt kimutatta magát a’ gyanakodó bizodalmatanság az új és szokatlan intézet iránt, illyen forma kifejezésekben: „No! ismét egy finomul kiszámított és calculált találmánya a’ soha ki nem elégíthető vagyonkörságnak , melly a’ pénzt az emberek’ zsebeiből kizsarolja, a’ közönséges szegényedést sietteti; kérni kellene a’kormányt, hogy illyen új, vészteljes csapással ne látogattatnának’s a’ t.“ Az il- Iyen járovány beszéd még ollyan emberektől is hangoztatva, kik a’ társaságban másokfeletti miveltséggel és főbb tekintettel dicsekedhetnek, valójában bizonyítja, melly kevés ismeretet vettek még eddig ezen intézetek’ valódiságáról, és eszközeiről; de bizonyítja azt is, minő szükséges légyen, némit néma rövid és a’ dolog’ valóságát érdeklő előterjesztésekkel ama’ fonákos véleménynek ellene dolgozni, mintha t. i. egy félre hárintandó vagy megvetendő rossz volna az, a’ mit pontosabb vizsgálat és nézet mellett, kiki egy különös és nagyszerű jótéteménynek fog ismerni, ha szintén eddig ezer áldás kívánásokkal követtetett teljesítményei ezen intézeteknek — tehát a’ practicus tapasztalás— ellene mondhatatlanul mellettük nem bizonyítanának is. Az illyen intézetek között, mellyeknek sok ágazatai vagynak, halljunk közelebbről valamit a’ Sparkassáról, vagy takarék-pénztárról, a’ végett, hogy mind a’ bizodalmatlant, nyugtalanító bizodalmatlanságából, szabadítsuk, mind a’ gyengébb fogalmiunkat ezen emberiségi problémának ön maguktól való fejtegetésére felsegéljük, mind pedig magunknak egy ebbeni vezérfonalat szerezhessünk. Már az intézetnek neve is mutatja a’ czélját. Ugyan is ez az okos megtartásnak vagy takarékoskodásnak a’ jelenkorban szüntelen szükségesebbnek mutatkozó ’s még is ritkábbá és bajosabbá lett erényit divatba és terjedelembe hozni, ’s ez által az igen sebes progressio szerint nevekedő szükségnek egy valóságos gátat vetni — ’s minthogy ez az erkölcsiségre is min-