Társalkodó, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)

1845-03-30 / 26. szám

indulat szenvedéllyé válhatik ’s a szenvedély indulatban törhet ki, és hogy eddig minden indulatot szenvedélynek neveznek , noha, mint erősítik, közelebbről szólva, az utolsó már egy többszöri ismétlés által készséggé leendő indulat ’s a’ másik lélekállapot, mellyben valami által olly erősen megzavartatunk, hogy a’lélek sem világos öntudattal sem hatalommal maga felett nem bir. Annál inkább megengedhető, hogy mi a’ szenvedélyeket tágas értelemben veszszük. Az indulatot és szenvedélyt egyértelműnek tekintjük ’s azon érzésekre használandjuk, mellyek gyönyör ingere vagy fájdalmak gyümölcse által kényszeritnek valamit kívánni vagy megvetni, ’s hogy mi nekik fokozatot adunk. Ezen értelemben véve igen számosak , minthogy ez nemcsak a’ tárgyak különféleségét, hanem még a’ bűnvágy vagy bűnelleni vágy erejét ’s annak nevét és tulajdonságit is megváltoztatja. — Közönségesen majd a’ jót majd a’ gonoszt segítik elő ; sőt ugyanazon szenvedély majd jó majd gonosz tényeket idéz fel. Ezek bebizonyítására legyen szabad felhoznunk régi és újabb példákat a’ görög , római és hazai történetekből; saját vonalmakat ritka jelességü férfiak életből anélkül azonban,hogy minden egyes szenvedély hatásit, v. következést kimutatnék. A’ szép és kötelességszerű tények állhatnak legelől. A’ honszeretet egy Epaminondast, Curius Dentatust, Caius Fabriciust, Kallikratidest megvesztegethetlenné tön, Bulist, Spachist és Fabiuszok családját a’hazáért áldozatul esni lelkesítő ’sa’t. A’ barátság arra inditá fel Damont, hogy kezes legyen, mig Pythias barátja végzett foglalatossági után viszszatérvén magát a’ halálbüntetésnek , mellyre őt Dionys ítélte, alávesse. — Az emberszeretet inditá Elliot angol ministert arra, hogy egy szerencsétlent a’ vízből kihozzon, miután annak megmentéséért nagy ajándékot ígért ’s a’ körülállók mozdulatlan maradtak. Emberszeretet inditá Wesselényit a’ pesti árvíz alkalmakor önélte veszélyeztetésével is megmenteni sok szegényt — ember-szeretet Aphonauchi érseket, hogy az égő házból a’ gyermeket kiszabadítsa.— Ember-és hazaszeretet hevíti napjainkban a’ jobbak keblét, midőn embert és embert egyforma szeretettel kivánnak felölelni a’ szabadság országába , mibőn a’ jogok létezését épen úgy , mint a’ levegőét az egész emberiség hasznára vélik irányozva lenni figyelembe vévén, hogy szegénynek ’s boldognak ugyanazon szellemi ’s anyagi részei vagynak. — Szeretet volt épen úgy a’ spártaiaknál, mint más népeknél rugonya a’ vitézségnek; ez volt eszélyes vezetés által csirája a’ legmagasztosb erénynek. De nem szükség több példát felidéznünk : nézzen át az olvasó múlt idők történetein ’s telve lelendi nemestettekkel , mellyeknek forrása szeretet volt. A’ hiúság, becsület és dicsvágy is nem ritkán indoka dicsérendő tetteknek. Gyakran forrásai ezek olly tényeknek, mellyeket a’ hon-és emberszeretetnek tudunk be ’s mellyek némellyek szerint még Platót, Diogenest és Cicerót is vezették. De lelhetünk elegendő okot, mellyek meggyőzendnek bennünk arról, mikép ugyanazon forrásból gyakran ellenkező hatások következések folynak. Ki nem olvas a C. 3 Tucius rettenhetlenségéről ? Ki honszeretettül ösztönöztetve az ellenség táborába lopódzott, hogy Porsenna királyt megölje ’s midőn roszul ütött ki, jobbját az áldozat-tűzön elégeté, hogy a’királyt a’ rómaiaktóli félelem által békére inditsa. ’S váljon ezen tett is, mert honszeretetből történt, feddhetetlen ?’s az orgyilkosság a’czél által menthetőé ’s a’t.? Hogy Damatria és több szpártai nő gyáva , félénk gyermekeiket megölték ’s Brutus és Manlius őket elítélték — a’ honszeretet ’s hősi tettek következményei, mellyek menthetők ugyan, de ellenekre is találnak. Mindig nehéz azon esetekben a’küzdés, hol két olly nagy kötelesség ütközik össze,mint az ellenség vére és haza, ’s csak terhes számvetés után határozhatni meg: mellyik kötelesség győzelmeskedjék ? (Vége köv.) Még egy ezó Miekolczy úrhoz ! Ideje , hogy azon tárgy felől tisztába jőjön az olvasó, mellyrül Ön résziről már igen sok ’s utoljára is a’ Társalkodó 20dik számában íratott. Vagy nem ért Ön engemet, vagy nem akar érteni; Ön tehát mindig szerencsés, mint mondja , saját csalhatatlan számolásaiban , mellynek ez egyetlen nagy találmánya: „hogy a’ 8. latos magyar ezüst márkának ( 4255. szemer) belső értéke 10ft. 35 kr.u Ez igazság, mellyet sem vizsgálni, sem tagadni nem akarok; hanem ön azt is állítja, hogy ь 400 nyolczlatos dénárok , mellyek Ild. Ulászló alatt egy márkát tettek, szinte 10 ft. 35 kr. értékűek volnának. Nem hiába tettem ezen kifogást , hogy különbség van a’kereskedési számítás—az ezüstöt különösen vegyitéke és súlya szerint véve — és a’ numismatikai számítás között,— hol a’ dénároknak , mellyek egy márkára mentek , számára, vegyizékére és súlyára is tekinteni kell ; és hogy ezen feltétel alatt a' 400. Ild. Ulászlói (tökéletesen fentartott ép) dénároknak nem 10 ft. 35 kr. hanem csak 9 ft. 30 kr. belső értéke vagyon most. Ne sajnálja csak a’ kis fáradságot, és számítsa ki tulajdon kulcsa szerint a’ Ildik Lajosi 8 latos dénároknak , mellyek 650. és szintolly 8. latos posthumus Lászlói dénároknak, mellyek 800 márkát tettek , belső értékét, ’s azon igazságra jutand, hogy Lajos kispénzeinek még 9 ft. 30 kmnál kevesebb. Lászlóéinak pedig sokkal nagyobb értéke fog lenni; ellenben Ön tekintete szerint minden illyen 8. latos dénárnak magyar márkáját 10 frt 35 krra (a’ bécsit 12 frtra) kellene becsülni. Ezen különbség okát már első válaszomban előhoztam , ’s illyen számításokat a’ legnehezebb numismatikai feladatok közé soroltam , mivel sem a’ leg nagyobb numismaticusokhoz, mint Ön ellenem mondani méltóztatott, sem ollyan szerencsés számítókhoz, mint ön magát magasztalja (?) nem számítom magamat ; ’s igy elég legyen a’ régibb pénznek belső értékérül; minél örömest megengedem , hogy a’ gira , melly Ild. Ulászló alatt 54, forinttal váltatott be, 15 latos ezüst valt ’s egyszersmind megkell vallanom,hogy az én válaszomban meglehet sajtóhiba által 3 ft. helyett 2 ft. tétetett. Önmaga elismeri , hogy a’ régibb pénznek mostani pénzláb szerinti, belső—’s akkori relativ — értéke közt nagy a’ különbség; hanem ez alatt megint a’ 10 ft. 35 kr. értékű dénárokat, a’ 18 ftos négy aranyhoz érti, melly állítása máskép nem érthető , minthogy a’ 10 ft. 35 kr. az említett kispénzeknek belső, a’ 18. forint pedig relativ (ideális) értékét tenné. És ez épen az, a’ mit magam is állítottam, midőn a’ nevezett dénároknak mostani belső értékét 9 frt 30 ktra, akkori relativ értékét pedig 16. ftra szorítottam, és pedig ezen egyszerű okból, mert ezen 400. kispénzt négy arany forinttal, mellyek körülbelül 16 ft. értékűek voltak, kellett kiváltani, ámbár belső tartalmaak szerint annyi értékűek nem valónak. Kérdem most már: hol, és mikor (mint Ön állítja) mondottam én azt, hogy a’többször említett dénárok belső értéke 16 forint lett volna? és hogy ezek most is illy értékűek volnának ? — mivel magam is mostani valódi értékét 9 ftra 30 krra számítottam ; és azért (hogy Önnek dictatori (?) szavait használjam) „lehet e tárgyat értő halandó , ki állítása alaptalanságára ki ne mondaná az ítéletet? Többet én ezen tárgyról szólani nem fogok, mert Önnel tovább harczolni sem időm sem kedvem ; de arra még is emlékeztetni akarom , hogy a’kritikárul polemikához csak egy a’lépés és ha illy értékezések a’ mértékletesség határit túllépik, sem a’ tudományra nézve nagy sikert nem szülendnek, sem a’ közönségtől, ha puszta czivakodások, semmi méltánylást nem nyerendnek. Rupp Jakab.