Társalkodó, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)
1845-09-18 / 75. szám
Tud. szám Pest, sept. Mikén 1845. ffÍ£SA&£«»é. Az ipariskolákról ъ) Alig részletes erőt fejtenünk ki ott, hol — hogy sükert lássunk — egész erőre van szükség, a’ cselekvés első stádiumára mutat; ki pedig ezen stádiumon — midőn isteni és emberi törvény parancsolja tovább menni— megállapodik : vagy politikai kiskorúságban szenved, vagy mint tagja az emberiségnek megszűnt ember lenni,’s nemzetgazdasági czéloknál önjavát elibe teszi a’ nemzet érdekének , ’s így első esetben nem győződik meg, a másodikban pedig nem akar meggyőződni a’ további lépés szükséges létéről ott, hol német közmondás szerint ki félig tesz semmit sem tesz. — Vállalkozni ott, hol a’ haszon rögtönös és majd kézzel fogható, csak a’ kába nem akar; de olly vállalatba kapni, hol a’ süker után várandó haszon kimutatására már egy kis mathesis is kivántatik ,— habár ezen haszon geometrikai progresszóban emelkedik is fölfelé — a’ magyarnak — fájdalom — nincs természetében, olly annyira, hogy inkább szeret vállalkozni ott, hol a’ haszonnak semmi árnyékát nem látja, ’s hol a’ vállalat többé már nem vállalat,hanem vakmerőség,mintsem hol mélyebb számítás szerint eszélyes kezelés mellett becsületes haszon reméllhető. Nem értek pedig olly számítást, millyennel azon üveges tót élt, ki 100 ft, áru üvegeiből csak hamar 200 ftnyi haszonnal, ebből pedig kétennyivel kecsegtető magát, ’s így vitte fel progressive egész a’ herczegségig, míg végűl a’ fő fokra emelkedett enthusiasmusban üvegeit vagdalta földre , és így sem üveg sem herczegség nem maradt ; de értek ollyat, melly bár későbbi de mindenesetre biztos haszonra vezet. Regélni az Ígéret földéről a’jobb lét után sóvárgó népnek, ’s nem jelölni ki az utat, mellyen oda eljuthatni , annyi, mint őt kétszeres nyomorba viszszataszítani.— Törvényhozási tekintetben az iparűzó osztály emelésére mindeddig kevés, sőt mondhatni — semmi sem tétetett; kiknek bűne e’ hanyagság, azt megvitatni jelen czikk feladatához nem tartozik. — Socialis téren kívánták tehát a’ nemzet nagyjai helyre pótolni, mit a’ törvényhozás elmulasztott, és—hála a’ magyarok istenének!— a’ nagyszerű terv foganatosítása kezdi megteremni gyümölcseit. A’ legújabb időkben keletkezett — vagy legalább is felállítási szándékba vett gyárak, — a’ csak nem rég létre jött kereskedelmi társaság , — az ipar-és iparvédvalamint a’ gyáralapító egyesület alakításával irányul vett nemzeti gazdagulás —lassan fejlődő bár de biztos jövőt ígérnek czélszerű intézkedés mellett a’magyarnak. De nemzetnek— melly annyi bel és kül viszályokon ment keresztül,’s mellyet isten midőn magyarnak teremtő,jobb sorsra tarta érdemesnek— a’ cselekvés e’stádiumán a’ nélkül ,hogy nevezetes sükerét látná eddigi lépteinek, megállapodni, midőn e’ megállapodás letörölhetlen nemzeti bélyeget sütne homlokára,nem lehet, nem szabad. Arról, hogy iparűzóink áruczikkeinek kelendőséget szerezzünk , ’s közülök a’ jelesbeli okszerű gazdálkodás mellett valahogy megélhessenek, ’s idővel öregségükre nyugodalmasan hajthassák fejőket párnájokra, már némüleg gondoskodva van ; de mikép képezzünk alkalmatos és czélszerűn gazdálkodó iparűzőket, mi az ipar emelésére fő kellék, e’tekintetben mindeddig keveset vagy épen semmit sem tevénk. Hajdan egy nagy követ ajkairól a’ nemzet színe előtt e’ szavak hangzottak el: „annyira sajátja a’ magyar természetének a’ hivatalvágy, hogy a’ legutolsó bocskoros nemes ember is — midőn fia születik — már ministerségröl álmodoz.“ — Ma nem csak hogy teljes épségükben megállnak e’ szavak, de el lehet ugyanezeket kevés kivétellel mondani mindazokról is , kik a’ nemzet ultra kiváltságos osztályához nem tartoznak ugyan , de még is van azért bennök annyi gőg, mennyi nem válnék szégyenére azon öreg urnák sem, ki naponként újoa számítgatja, hány megyében neveztetett már ki táblabirónak, ámbár ezen szapora kineveztetésekre talán saját belátása szerint is — alig tett egyéb érdemet, mint azt, hogy a’ kitüntetést kérte és megköszönte. Korunkban még mindeddig alig van eset arra , hogy önállással biró vagy hivatalbeli egyed — habár havi jövedelme vagy díja pár köböl tiszta búza áráig sem terjed —gyermekét mesterség-tanulásra adná ; sőt nem keveset találhatni az iparűzők között is, kik megfeledkezve a’ „sutor ne ultra crepidam“ féle bölcs és igen sok helyen alkalmazható mondatáról a’ hajdankor egyik művészének — gyermekeikből minden uton és módon tudományos embereket akarnak faragni, holott annyi már hazánkban a’ diplomatikus és nem diplomatikus, hogy ha illyen arányban szaporodnak — mihez nem kis remény van — mint egy darab idő óta , a’ debreczeni furfangos diák szerint nem sokára malomköveket köpködnek, és önmagukat fogják elnyelni. És már most, miután így és nem máskép áll a’ dolog, kérdjük : mi szüli az emberekben ezen általányos idegenkedést az iparűzés irányában, ’s mi tartja őket olly erősen viszsza attól, hogy gyermekeiket a’ helyett, hogy ezek talán életűk fogytáig nyomoru hivatalban tengnek,becsületes és hasznot hajtó mesterségre adják ? — sör Azon engesztelhetlen kórság, mellyet fönebb hivatalvágynak nevezők , ’s mellynél fogva sokak előtt nem is ember, ki hivatalt nem visel, mert egyedül ez az , mi által a’ tens vagy legalább is a’ nemzetes czímet megérdemelhetni (?!) sor Oka ezen hiányunknak a’ legrokkantabb lábon álló civilisatio iparűzőink között, melly civilisatio tekintetébeni hátramaradás eszközli ismét azon szomorú következésü állapotot, mellyben nagyobb része az érintett osztálynak keveset gondolva jövendőjével csak annyit igyekszik mestersége után keresni, mennyi nagy megszorítással és sok nélkülözés mellett magának és családjának nyomoru tengésére elegendő; sok pedig legkevésbé sem aggódva a’ becsületében ez által ejthető csorbán szorgalmas munkája után beszerez ugyan annyit, mennyi okszerűn takarékos életmód mellett egész családjának tisztességes jövendőt biztosítna , de megszokva a’ lazzaróni féle életet a’ takarékosság mellett megmaradandott fölösleget szükségtelen de nem is hasznos tárgyakra, sőt nem ritkán aljas helyeken dorbézolás közt naponkint elfecsérli. —Miután már az iparűzés iránti idegenkedésünknek ezen második okát tudjuk — mert az elsőre nézve csak saját természetünk ferdeségét vádolhatnék,— önkénytelen kérdés témád bensőnkben : Valljon nincs igazságuk azoknak, kik az iparűzés iránti vonzalmuk hiányának alapját ezen okban helyezik ? én azt állítom, hogy míg úgy tekintjük a’ civilisationak az iparűzők közti jelen állását,mint valami érinthetlent, és változást épen nem szenvedhető, addig igenis van igazságuk ; de ha megszűnünk így tekinteni, ’s tekintjük azt mint ollyat, mellyen változtatni lehet és kell is, és változtatni nem csak tőlünk függ, de ezt tennünk kötelességünkben is áll, ha — mondom—így tekintjük , akkor igazságuk hajótörést szenvedett. — Mi történik még mindeddig ? városi tehetőek polgáraink diák iskolába adják gyermekeiket, itt ezek megtanulják talán a’ diák nyelv töredékeit, de egyszersmind alkalmuk van ra *) Jelen értekezés majd azon egy időben jutott kezünkbe* a’ múlt számunkban közlöltük rokon irányú czikkel. Hazánk zsenge iparának sok illy meleg sceblü barátot ~ ’s a’ siker sokáig késni nem fog- Szerk.