Nemzeti Ujság, 1843. július-december (38. évfolyam, 70-172. szám)

1843-09-19 / 115. szám

390dik §nál egy városi követ szerint a hidak föl­­gyújtói is fenyítőleg büntetendők, mellynek el­lenére többen álliják, miszerint a hidak középü­letek lévén azokat a 384dik §. rendelete alá vélik tartozni,­­ mások a rendőrségi tények közé so­rolók, többen szigorúan kivánák büntetni a hidak fölgyujtóit; mert — mintegy megyei követ mondá — ez olly tény, melly a kereskedési közlekedést hónapokig megakadályozhatván, szerfölötti káro­kat okozhatna, nemcsak egyeseknek, de a sta­tusnak is; igaz ugyan , hogy a rendőrségi ha­tóságot 600 főig terjeszté a választmány, ámde ha egy 20 — 30,000 ftos híd valamelly olly egyén által gyújtatik föl, kin a végrehajtást megtenni nem lehet, kárpótlást annál kevésbé ; különben is — folytató — a lopásnál mivel sem kisebb bűn lévén, ahhoz hasonlólag 5 évi rabsággal látja czélszerűen büntetendőnek az illy étén kihágókat; végre a 395dik­es első szavává tétetvén e szó „Hidaknak”* a vita megszűnt. A 429. §hoz kerületi határozat szerint teendő d) pont fölolvasásakor jelenté az elnökség, mi­szerint annak megmaradása esetében az alkotmá­nyos jogok világos meghatározása leend elkerül­­hetlenül szükséges ; nevezetes többség azonban egyhangú ,,m­aradjon“nal az említett pontot érin­tetlenül hagyta --------kizárólag a XLVl­g fejezetig olvastatván , végre az ülés eloszlott. XLdik Országos ülés, sept. 7.Folytató­lag tárgyaltatott a büntető rendszer , mellyben több pontokat illetőleg részint módositások tétettek, részint a kerületi határozat megváltoztatni javalh­­atok, — nevezetesen az alimentáris jogkérdés fölött számosan fölszólaltak, annak e könyvbei igta­­tását fölöslegesnek tárták, melly okból előadók , miszerint törvények létezvén, a nemzet ebbeli jo­gát eléggé biztosítók , s miként lehetnek körül­mények annyira sürgetők, hol a rögtöni tény ha­tározhat, s hasonló esetekben e törvény egy nem­zet vesztének szolgálhatand indokául; kölcsönre pedig nem lehet támaszkodni, mert saját ajánla­tát is több megye elhanyagolva fizetni vonakodik; példa: a nemzeti szính­áz. Mások ellenben példá­kat hoztak föl , mellyek szerint a nemzetnek egy vagy kétszeri jószívűségét gyakorta félre­magya­rázván, kötelezni akarák a nemzetet országgyű­lésen kívüli subsidiumokra — határozatul azonban a kerületileg elfogadott törvényjavaslat maradt. Továbbá a 449. §t illetőleg egy megyei kö­vet által indítványoztatok, miszerint e­bban a 269. §rai hivatkozás hagyassák ki, mert számos vis­szaélések történhetenének e törvénnyel, mellynek életbe léptetésével a birák hivatalos eljárásaiknál soha bátorságos helyzetben nem leendnek , — elő­­hozák , miszerint például a hivataloskodó biró , valamelly arra kibérlett által megbecstelenítetvén eljárásával fölhagyni kény­telen leend, s igy nem csak a biró becsülete, de a felek ügyfolyama is csorbát szenved , s a bűnös még­is — később visszavonván becstelenítő szavait — nem foghat bűnhődni ; ez okból az határoztatott, miszerint az érintett írai hivatkozás benhagyatik ugyan, de olly formán módosítva, miszerint a becstelenítés csak közkereset indítása előtt leend érvényesen visszavonható. Egy követ fölszólalt nem helye­selvén az előbbi végzések változtatását, de az elnökség nyilatkozata szerint , egy illy munká­nak összefüggése méltán igényli, miszerint min­den pontok összehangzólag rendeztessenek. Ezután a törvényellenes pápai breveket alá­író tanácsosok s illy közleveleket kibocsátó s el­fogadó egyházi személyekről rendelkező, kerü­letileg elfogadott törvényjavaslat ellen emelkedtek hangok , a többség keblében viszhangra nem ta­lálók. Egy kapt. követ szerint nem lehet az egy­házi személyeket fegyelmi kötelességük teljesítésé­ért büntetni, főleg olly pásztori levelekért, mel­­lyekben közönségesen erkölcsi oktatás s köte­lesség pontos teljesítésére való fölszólitás rejlik. — Egy káptalani követ e tárgybani beszédét egész kiterjedésében közöljük im ezekben. Habár örömest fölteszem is , hogy a t. KK. es ULl.et, midőn az imént fölolvasott szakaszban foglalt fontos tárgyróli intézkedést a büntető könyv­be igtatni elhatározák, egyedül azon forró kívá­nat, és sugallás vezérlő, miszerint különféle val­lása felekezetekre oszlott hazánkfiainak vallásbeli viszonyaikat a törvénynek szigorú rendelete min­den részről biztosítsa, mégis ezen szakasznak komoly, és minden oldalról­ megfontolása méltó aggodalommal tölté el keblemet , ha valljon a t. KK. és RR. ugyanazon pillanatban , mellyben a kitűzött üdvös czélt elérni szándékozónak , aka­ratuk ellenére is , hatásuk körén túl nem léptek-e, és olly törvényjavaslatot készítenek , mellynek foganatba vétele lehetlen ? Engedjék meg a t. KK. és KB, hogy ebbeli aggodalmamat kifejthessem. Ha ezen törvényjavaslatot csak átalános szem­pontból vizsgálom is , úgy találom , hogy annak indoka azon eszmében sarkalik , melly szerint a polgári főhatalomnak a kath­. anyaszentegyház püspökei, és a római szentszék közötti közleke­dést a polgári állomány czéljainak tekintetéből az úgynevezett ,,placetumi jognak“ gyakorlata által bizonyos korlátok közé szorítani kelljen. Őszintén megvallom, hogy ezen eszmével, melly a jelen törvényjavaslatnak alapjául szolgál , összebarát­kozni teljességgel nem tudok; mert a kath­. anya­­szentegyháznak tulajdon körébeni, még polgári törvényeink által is biztosított, önállásával, sza­badságával , és egész be­rendezésével összeegyez­tetni nem tudom azon — hogy úgy mondjam — con­­trolleriát , mellyet az anyaszentegyház feje irá­nyában a polgári hatalom gyakorol. Nem szán­­dékom az úgynevezett ,,jura Principum circa sacra“ csonkítani, nem czélom különösen a tetszvényi kir. jogot átalánosan kétségbe hozni; de midőn ezen jognak miképeni gyakorlatba vétele iránt a polgári statusok még máig sem jöttek tisztába , midőn jelesen Belgiumban ezen jog gyakorlatá­nak nyoma sincsen , midőn Poroszországban 1841. évi januarius lej­én maga az evange­­licus fejedelem a püspököknek minden egyházi ügyben tetszésük szerint s az országos törvény­hatóságok közbenjárása nélkül R­o­m­á­v­a­l szabadon levelezni megengedd, midőn Bajorhon­ban szinte 1841. márt. 25-én kelt rendelet által ugyanaz, mi Poroszországban állapitaték meg, mi­dőn honunkban is ezen placetumi jog gyakorlata — mint más alkalommal bővebben megmutatni szerencsém volt — különféle stádiumokon ment keresztül: szabad legyen mindezeknél fogva egy kevéssé kételkednem , ha valljon azon indokok , mellyekre alapittatik közönségesen az úgynevezett placetumi jog, a szigorú criticának mérlegét min­den tekintetben, és olly kiterjedésben kiállják-e, minőben azt politicusaink, és jogtudósaink kö­vetelik ? sőt én — mint már egyszer kijelenteni bátorkodtam — bizton remény­em , miszerint nem sokára nálunk is ütni fog az óra, mellyben főpap­jainknak slómávali levelezésük szabad lábra fog állitatni. És igy nem kiván­atos-e már ezen tekin­tetből is, hogy ezen törvényjavaslat büntető köny­vünkből maradjon ki , mert mikép fog e törvény állani azon esetben , ha csakugyan honunkban is a placetumi jog gyakorlata más tartományok példájára szűkebb korlátok közé szok­tatandik ? valljon akkor is e törvényjavaslatban kitett bün­tetés súlya alá fognak-e esni azon főpásztorok , kik valamelly brevét kb­. fetszvény nélkül kihir­­detendnek ? De még világosabban tűnik elő ezen törv.­javaslatnak a kath. egyházat sújtó oldala, ha fon­tolóra vesszük annak igen tágas szerkezetét, u­­gyanis e javaslat szerint : ,,a papi hivatalnok , hivatalának és javadalmainak elvesztésével leszen büntetendő — ha bár­melly pápai bullát vagy brevet kir. tetszvény nélkül kihirdet,“ tehát ak­kor is, mikor egy a hit dolgában kiadott brevét hir­det ! És itt fekszik leginkább az érintett törv.­javaslatnak igen sújtó oldala, melly a két fő, és­­ egymástól — még a legszabadabban gondolkodó­­ jogtanárok elvei szerint is — független polgári és­­. egyházi hatalmakat összeütközésbe hozza, s fő­ i papjainkat valóban igen szomorú kétes állapotba !] helyezi, mellyben lelkismeretesen csak az egyik-­­ nek tehetnek eleget, pedig— nézetem szerint — ha­­ valahol itt bizonyosan arról kell a törvényhozás­nak gondoskodni, hogy polgári rendeletei a lelkis­­meret szabadságával összeütközésbe ne jöjenek. És szabad legyen ismét kérdenem : mi czélból kí­vántatik a hit dolgában kiadatni szokott bulláknak vagy brevéknek kb­. tetszvénnyeli ellátásuk olly annyira, hogy a nélkül azokat hivatal­vesztés büntetése alatt kihirdetni ne lehessen? Hiszen a püspököknek arra, mikép oktassák híveiket a hit ágazataiban, ki­, tetszvényre szükségük nincsen! a polgári hatalom a hit dolgában nem biráskod­­hatik , a főpapoknál, mihelyt az egyházi hata­lomtól a hit dolgában kibocsátott brevékről ma­guknak kellő tudomást szereztek, szoros köteles­ségükben áll azokat kihirdetni , ha­bár ezen kihir­detés reájuk nézve szomorú következéseket húz­na is maga után. Legsajtóbb oldala pedig ezen törvényjavas­latnak abban fekszik, hogy az egyházi férfiút, ki egyházának úgy mint honának eleget tenni szív­ből igyekszik , valóságos öszveütközésbe hoz­hatja ; mert ha szabad a KK. és RR. becses fi­gyelmüket azon üzenetre és törvényjavaslatra ki­kérni, melly a vallási súlyok és nehézségeknek a múlt orsz.gyűlésen föntartott pontjai iránt készít­tetett, és nem rég tanácskozásunk tárgya is volt, — ezen izenetnek egyik pontjában, melly a ve­gyes házasságokból eredő váló perekről szól, az terveztetik, mikép törvény által mondassák ki , hogy „az ágytól és asztaltól ítélet által kimon­dandó örökválasztás esetében a protestáns fél uj házasságra léphet.“ Igen könnyen megtörténhe­tik, hogy egy illyen protestáns fél, ismét kath. személlyel kíván házasságra lépni , mit azonban a kath. egyház elveinél fogva addig, mig aprót, félnek első hitese életben van, tenni nem szabad; de ha ezen elvek ellenére is az illy házasság lét­re jönne , a kath. lelkipásztornak tisztében állana az illy kath. személyt, mint nyilvános ágyast a szentségekben­ részvéttől eltiltani, és a főpásztor olly körülményekbe jöhetne , hogy ugyanezt kör­levél által is kihirdetni szükségesnek látná, mit ha csakugyan megtenne, ezen törvényjavaslatban ter­vezett büntetés alá esnék, sértvén t.i. az imént idézett törvényt,­­ ha az érintett vallásbeli üze­­netben javaslott törvényczikk csakugyan törvén­nyé alakulna, és így a főpap csupán azért, mert valláselvein alapult lelkismeretes kötelességének eleget tett, illy sanyarú büntetéssel illettetnék. Valóban nyomasztó, s felettébb sújtó oldala e törv.­javaslatnak! Ha mindazok, miket e törvényjavaslat ellen eddig előadni szerencsém volt, már eléggé mu­tatják, mikép e törvény több tekintetből a kath. anyaszentegyháznak egész elrendezésére és sza­badságára nyomasztólag hat, — és ha észrevé­teleim talán a t. Kir. és RBnek figyelmüket mél­tán igényelhetik, ezeken fölül két tekintet forog­jon, melly a törvényjavaslat foganatba vételét le­­hetlennek nyilván hirdeti. 1) Az első tekintetet a törvényjavaslatnak első részéből merítem, melly azon közhivatalnoknak büntetését tárgyazza, ki az orsz. fonálló törvényét sértő pápai bullára vagy brevére a kir. tetszvényt aláírja. Igaz, az aláíró egy udvari titoknak szokott lenni ; de az aláírás a kir. udvari kanczellaria tanácsának eredménye, mert az aláirás következő formában történik: „Ifrevi duic apostolico — in quantum tenoresejus juribus, et ordinationibus Regiis non adversantur — benignum placetum regium tribus. E consilio can­­cellariae R. H. A. die — in — anno — nn — celebrato.“ Következésképen a törvényjavaslat­ban kitett büntetés nem az aláiró személyét, hanem az egész cancellariai testületet érdekli, sőt többet mondok, érdekli magát Fölséges urun­kat királyunkat is ; mert noha azon brevéktől, mel­­lyek p. o. a házassági akadályokban, vagy hason­ló esetekben adandó engedményről (dispensatio) szólnak, ő Fölsége tudomást nem szokott ma­gának szerezni, és azon brevék egyenesen az udv. kanczellaria által kir. tetszvénnyel ellátatván az illető egyházmegyei kormánynoknak átküldetnek, még­is nagyobb fontosságú tárgyakban költ pá­pai brevékre kiadandó tetszvény iránt maga ő Felsége rendelkezik. Erre legújabb példát nyúj­tanak azon brevék , mellyek a vegyes házassá­gok ügyében 1841. évben az ausztriai német tart­­­tományok püspökeihez úgy, mint magyarhoni fő­papjainkhoz intéztettek. Mind kettőre a szokott ki­rályi placetum, ő Fölségének egyenes meghagyá­sából iratolt alá. Jelesen az austriai püspökökhez intézett brevére a kir. tetszvényt következendő leg­fölsőbb kézirata által rendelé kiadatni legkegyel­mesebb urunk: „Ezen ide mellékelt utasítás ma­gában foglalja azon szabályokat, mellyeket ő szent­sége a pápa birodalmam érsekei által nyilvání­tott kérelemnek engedve , a vegyes házasságok 600

Next