Nemzeti Ujság, 1843. július-december (38. évfolyam, 70-172. szám)
1843-09-19 / 115. szám
390dik §nál egy városi követ szerint a hidak fölgyújtói is fenyítőleg büntetendők, mellynek ellenére többen álliják, miszerint a hidak középületek lévén azokat a 384dik §. rendelete alá vélik tartozni, mások a rendőrségi tények közé sorolók, többen szigorúan kivánák büntetni a hidak fölgyujtóit; mert — mintegy megyei követ mondá — ez olly tény, melly a kereskedési közlekedést hónapokig megakadályozhatván, szerfölötti károkat okozhatna, nemcsak egyeseknek, de a statusnak is; igaz ugyan , hogy a rendőrségi hatóságot 600 főig terjeszté a választmány, ámde ha egy 20 — 30,000 ftos híd valamelly olly egyén által gyújtatik föl, kin a végrehajtást megtenni nem lehet, kárpótlást annál kevésbé ; különben is — folytató — a lopásnál mivel sem kisebb bűn lévén, ahhoz hasonlólag 5 évi rabsággal látja czélszerűen büntetendőnek az illy étén kihágókat; végre a 395dikes első szavává tétetvén e szó „Hidaknak”* a vita megszűnt. A 429. §hoz kerületi határozat szerint teendő d) pont fölolvasásakor jelenté az elnökség, miszerint annak megmaradása esetében az alkotmányos jogok világos meghatározása leend elkerülhetlenül szükséges ; nevezetes többség azonban egyhangú ,,maradjon“nal az említett pontot érintetlenül hagyta --------kizárólag a XLVlg fejezetig olvastatván , végre az ülés eloszlott. XLdik Országos ülés, sept. 7.Folytatólag tárgyaltatott a büntető rendszer , mellyben több pontokat illetőleg részint módositások tétettek, részint a kerületi határozat megváltoztatni javalhatok, — nevezetesen az alimentáris jogkérdés fölött számosan fölszólaltak, annak e könyvbei igtatását fölöslegesnek tárták, melly okból előadók , miszerint törvények létezvén, a nemzet ebbeli jogát eléggé biztosítók , s miként lehetnek körülmények annyira sürgetők, hol a rögtöni tény határozhat, s hasonló esetekben e törvény egy nemzet vesztének szolgálhatand indokául; kölcsönre pedig nem lehet támaszkodni, mert saját ajánlatát is több megye elhanyagolva fizetni vonakodik; példa: a nemzeti színház. Mások ellenben példákat hoztak föl , mellyek szerint a nemzetnek egy vagy kétszeri jószívűségét gyakorta félremagyarázván, kötelezni akarák a nemzetet országgyűlésen kívüli subsidiumokra — határozatul azonban a kerületileg elfogadott törvényjavaslat maradt. Továbbá a 449. §t illetőleg egy megyei követ által indítványoztatok, miszerint ebban a 269. §rai hivatkozás hagyassák ki, mert számos visszaélések történhetenének e törvénnyel, mellynek életbe léptetésével a birák hivatalos eljárásaiknál soha bátorságos helyzetben nem leendnek , — előhozák , miszerint például a hivataloskodó biró , valamelly arra kibérlett által megbecstelenítetvén eljárásával fölhagyni kénytelen leend, s igy nem csak a biró becsülete, de a felek ügyfolyama is csorbát szenved , s a bűnös mégis — később visszavonván becstelenítő szavait — nem foghat bűnhődni ; ez okból az határoztatott, miszerint az érintett írai hivatkozás benhagyatik ugyan, de olly formán módosítva, miszerint a becstelenítés csak közkereset indítása előtt leend érvényesen visszavonható. Egy követ fölszólalt nem helyeselvén az előbbi végzések változtatását, de az elnökség nyilatkozata szerint , egy illy munkának összefüggése méltán igényli, miszerint minden pontok összehangzólag rendeztessenek. Ezután a törvényellenes pápai breveket aláíró tanácsosok s illy közleveleket kibocsátó s elfogadó egyházi személyekről rendelkező, kerületileg elfogadott törvényjavaslat ellen emelkedtek hangok , a többség keblében viszhangra nem találók. Egy kapt. követ szerint nem lehet az egyházi személyeket fegyelmi kötelességük teljesítéséért büntetni, főleg olly pásztori levelekért, mellyekben közönségesen erkölcsi oktatás s kötelesség pontos teljesítésére való fölszólitás rejlik. — Egy káptalani követ e tárgybani beszédét egész kiterjedésében közöljük im ezekben. Habár örömest fölteszem is , hogy a t. KK. es ULl.et, midőn az imént fölolvasott szakaszban foglalt fontos tárgyróli intézkedést a büntető könyvbe igtatni elhatározák, egyedül azon forró kívánat, és sugallás vezérlő, miszerint különféle vallása felekezetekre oszlott hazánkfiainak vallásbeli viszonyaikat a törvénynek szigorú rendelete minden részről biztosítsa, mégis ezen szakasznak komoly, és minden oldalról megfontolása méltó aggodalommal tölté el keblemet , ha valljon a t. KK. és RR. ugyanazon pillanatban , mellyben a kitűzött üdvös czélt elérni szándékozónak , akaratuk ellenére is , hatásuk körén túl nem léptek-e, és olly törvényjavaslatot készítenek , mellynek foganatba vétele lehetlen ? Engedjék meg a t. KK. és KB, hogy ebbeli aggodalmamat kifejthessem. Ha ezen törvényjavaslatot csak átalános szempontból vizsgálom is , úgy találom , hogy annak indoka azon eszmében sarkalik , melly szerint a polgári főhatalomnak a kath. anyaszentegyház püspökei, és a római szentszék közötti közlekedést a polgári állomány czéljainak tekintetéből az úgynevezett ,,placetumi jognak“ gyakorlata által bizonyos korlátok közé szorítani kelljen. Őszintén megvallom, hogy ezen eszmével, melly a jelen törvényjavaslatnak alapjául szolgál , összebarátkozni teljességgel nem tudok; mert a kath. anyaszentegyháznak tulajdon körébeni, még polgári törvényeink által is biztosított, önállásával, szabadságával , és egész berendezésével összeegyeztetni nem tudom azon — hogy úgy mondjam — controlleriát , mellyet az anyaszentegyház feje irányában a polgári hatalom gyakorol. Nem szándékom az úgynevezett ,,jura Principum circa sacra“ csonkítani, nem czélom különösen a tetszvényi kir. jogot átalánosan kétségbe hozni; de midőn ezen jognak miképeni gyakorlatba vétele iránt a polgári statusok még máig sem jöttek tisztába , midőn jelesen Belgiumban ezen jog gyakorlatának nyoma sincsen , midőn Poroszországban 1841. évi januarius lején maga az evangelicus fejedelem a püspököknek minden egyházi ügyben tetszésük szerint s az országos törvényhatóságok közbenjárása nélkül Romával szabadon levelezni megengedd, midőn Bajorhonban szinte 1841. márt. 25-én kelt rendelet által ugyanaz, mi Poroszországban állapitaték meg, midőn honunkban is ezen placetumi jog gyakorlata — mint más alkalommal bővebben megmutatni szerencsém volt — különféle stádiumokon ment keresztül: szabad legyen mindezeknél fogva egy kevéssé kételkednem , ha valljon azon indokok , mellyekre alapittatik közönségesen az úgynevezett placetumi jog, a szigorú criticának mérlegét minden tekintetben, és olly kiterjedésben kiállják-e, minőben azt politicusaink, és jogtudósaink követelik ? sőt én — mint már egyszer kijelenteni bátorkodtam — bizton reményem , miszerint nem sokára nálunk is ütni fog az óra, mellyben főpapjainknak slómávali levelezésük szabad lábra fog állitatni. És igy nem kivánatos-e már ezen tekintetből is, hogy ezen törvényjavaslat büntető könyvünkből maradjon ki , mert mikép fog e törvény állani azon esetben , ha csakugyan honunkban is a placetumi jog gyakorlata más tartományok példájára szűkebb korlátok közé szoktatandik ? valljon akkor is e törvényjavaslatban kitett büntetés súlya alá fognak-e esni azon főpásztorok , kik valamelly brevét kb. fetszvény nélkül kihirdetendnek ? De még világosabban tűnik elő ezen törv.javaslatnak a kath. egyházat sújtó oldala, ha fontolóra vesszük annak igen tágas szerkezetét, ugyanis e javaslat szerint : ,,a papi hivatalnok , hivatalának és javadalmainak elvesztésével leszen büntetendő — ha bármelly pápai bullát vagy brevet kir. tetszvény nélkül kihirdet,“ tehát akkor is, mikor egy a hit dolgában kiadott brevét hirdet ! És itt fekszik leginkább az érintett törv.javaslatnak igen sújtó oldala, melly a két fő, és egymástól — még a legszabadabban gondolkodó jogtanárok elvei szerint is — független polgári és. egyházi hatalmakat összeütközésbe hozza, s fő i papjainkat valóban igen szomorú kétes állapotba !] helyezi, mellyben lelkismeretesen csak az egyik- nek tehetnek eleget, pedig— nézetem szerint — ha valahol itt bizonyosan arról kell a törvényhozásnak gondoskodni, hogy polgári rendeletei a lelkismeret szabadságával összeütközésbe ne jöjenek. És szabad legyen ismét kérdenem : mi czélból kívántatik a hit dolgában kiadatni szokott bulláknak vagy brevéknek kb. tetszvénnyeli ellátásuk olly annyira, hogy a nélkül azokat hivatalvesztés büntetése alatt kihirdetni ne lehessen? Hiszen a püspököknek arra, mikép oktassák híveiket a hit ágazataiban, ki, tetszvényre szükségük nincsen! a polgári hatalom a hit dolgában nem biráskodhatik , a főpapoknál, mihelyt az egyházi hatalomtól a hit dolgában kibocsátott brevékről maguknak kellő tudomást szereztek, szoros kötelességükben áll azokat kihirdetni , habár ezen kihirdetés reájuk nézve szomorú következéseket húzna is maga után. Legsajtóbb oldala pedig ezen törvényjavaslatnak abban fekszik, hogy az egyházi férfiút, ki egyházának úgy mint honának eleget tenni szívből igyekszik , valóságos öszveütközésbe hozhatja ; mert ha szabad a KK. és RR. becses figyelmüket azon üzenetre és törvényjavaslatra kikérni, melly a vallási súlyok és nehézségeknek a múlt orsz.gyűlésen föntartott pontjai iránt készíttetett, és nem rég tanácskozásunk tárgya is volt, — ezen izenetnek egyik pontjában, melly a vegyes házasságokból eredő váló perekről szól, az terveztetik, mikép törvény által mondassák ki , hogy „az ágytól és asztaltól ítélet által kimondandó örökválasztás esetében a protestáns fél uj házasságra léphet.“ Igen könnyen megtörténhetik, hogy egy illyen protestáns fél, ismét kath. személlyel kíván házasságra lépni , mit azonban a kath. egyház elveinél fogva addig, mig aprót, félnek első hitese életben van, tenni nem szabad; de ha ezen elvek ellenére is az illy házasság létre jönne , a kath. lelkipásztornak tisztében állana az illy kath. személyt, mint nyilvános ágyast a szentségekben részvéttől eltiltani, és a főpásztor olly körülményekbe jöhetne , hogy ugyanezt körlevél által is kihirdetni szükségesnek látná, mit ha csakugyan megtenne, ezen törvényjavaslatban tervezett büntetés alá esnék, sértvén t.i. az imént idézett törvényt, ha az érintett vallásbeli üzenetben javaslott törvényczikk csakugyan törvénnyé alakulna, és így a főpap csupán azért, mert valláselvein alapult lelkismeretes kötelességének eleget tett, illy sanyarú büntetéssel illettetnék. Valóban nyomasztó, s felettébb sújtó oldala e törv.javaslatnak! Ha mindazok, miket e törvényjavaslat ellen eddig előadni szerencsém volt, már eléggé mutatják, mikép e törvény több tekintetből a kath. anyaszentegyháznak egész elrendezésére és szabadságára nyomasztólag hat, — és ha észrevételeim talán a t. Kir. és RBnek figyelmüket méltán igényelhetik, ezeken fölül két tekintet forogjon, melly a törvényjavaslat foganatba vételét lehetlennek nyilván hirdeti. 1) Az első tekintetet a törvényjavaslatnak első részéből merítem, melly azon közhivatalnoknak büntetését tárgyazza, ki az orsz. fonálló törvényét sértő pápai bullára vagy brevére a kir. tetszvényt aláírja. Igaz, az aláíró egy udvari titoknak szokott lenni ; de az aláírás a kir. udvari kanczellaria tanácsának eredménye, mert az aláirás következő formában történik: „Ifrevi duic apostolico — in quantum tenoresejus juribus, et ordinationibus Regiis non adversantur — benignum placetum regium tribus. E consilio cancellariae R. H. A. die — in — anno — nn — celebrato.“ Következésképen a törvényjavaslatban kitett büntetés nem az aláiró személyét, hanem az egész cancellariai testületet érdekli, sőt többet mondok, érdekli magát Fölséges urunkat királyunkat is ; mert noha azon brevéktől, mellyek p. o. a házassági akadályokban, vagy hasonló esetekben adandó engedményről (dispensatio) szólnak, ő Fölsége tudomást nem szokott magának szerezni, és azon brevék egyenesen az udv. kanczellaria által kir. tetszvénnyel ellátatván az illető egyházmegyei kormánynoknak átküldetnek, mégis nagyobb fontosságú tárgyakban költ pápai brevékre kiadandó tetszvény iránt maga ő Felsége rendelkezik. Erre legújabb példát nyújtanak azon brevék , mellyek a vegyes házasságok ügyében 1841. évben az ausztriai német tarttományok püspökeihez úgy, mint magyarhoni főpapjainkhoz intéztettek. Mind kettőre a szokott királyi placetum, ő Fölségének egyenes meghagyásából iratolt alá. Jelesen az austriai püspökökhez intézett brevére a kir. tetszvényt következendő legfölsőbb kézirata által rendelé kiadatni legkegyelmesebb urunk: „Ezen ide mellékelt utasítás magában foglalja azon szabályokat, mellyeket ő szentsége a pápa birodalmam érsekei által nyilvánított kérelemnek engedve , a vegyes házasságok 600