Nemzeti Ujság, 1843. július-december (38. évfolyam, 70-172. szám)
1843-08-02 / 88. szám
volt eddig az utakon, s hidakon sem fizetni; de épen azért rész utakon jártál, lassan aa ,s nem csak marhád és szekered, de vészég volt életed is. A donatio nem foglalja magába az utakat ; ezeket a megye akárkinek birtokán keresztül kiszabatja világos jelül, mikep az ut koránsem olly birtok, mellyel valaki magáénak nevezhessen , hanem ollyan mellynek már létrehozásáért is áldoznunk kell; mennyivel inkább jó föntartásáért ? Állandó hidunk nem volt, es lesz, de fizetünk; jó utunk nem volt, de lesz, ha fizetünk, sár helyett szárazon, göröngyök helyett simán, lassan helyett gyorsan haladunk, s mig egy állomás nehány krajczárunkba kerül: marhánk, és szekerünk kímélése, valamint a hamarmehetés által sok forintot nyerünk. Egyébiránt barátom! ha nem megysz, azaz ha e jó út kényelmében, és hasznaiban részesülni nem akarsz, nem fizetsz. — S akkora elfogultságot a legegyügyűbb cortesben sem teszünk föl, hogy ezekkel magát capacitaltatni nem engedné. Nem igy van a dolog mint fölebb láttuk — az átalánosan követendő házi adóval, mellynek több megyékbeni bukását e szempont is eléggé megfejti. Végezetül 4) Az összeírás, az adónak kivetése, és kezelése—ezek azon daemonok, mellyek a háziadótól a minden jóra legkészebb kebelt is borzasztó rém gyanánt visszarettentik. Ármányaiknak azonban az utáni fizetésben helye nem lehetne, mert mindennapi tapasztalásból okulhatna mindenki, mit fizet két, mit négy lótól, mit szekér, mit hintótól; s minden utazónak szeme, ellenőre volna a pénzszedőnek. Itt helye van már érinteni azon hasznokat, mellyek ezen — más tartományokban is igen üdvösnek tapasztalt—rendszerből a porra, sőt általában a szegény osztályra háramlanak. — A bejövendő útdíjból tetemes pénztár alakulván, óvást kellene tenni, mikép utat csináltatni, előfogatot használni csak — tüstént fizetendő — pénzért szabadjon. Hol az a per, ki évenkint két, három pftot örömest nem fizetne a jó útért, hidért, s megtisztított vizárkokért: holott családának az illy munkákhoz küldött egyetlen tagja által tiz, tizenkét pftot szerezhet? — mellyik nem sietne pénzt keresni, holott eddig ingyen dolgozott, hetekig mulasztván el tulajdon munkáját; s az átcsinálás jutalmául tengelye törött el ? * —* holott hetekig tőré ingyen a nap hevét, az éj hidegét mederásás, és tisztításnál, s jutalmul beiszapolt rétén mit sem kaszált ? — mellyik szegény nemes szégyenlene illő díjért az utakon dolgozni, holott többet kereshetne, mint a mennyit fizetnie kell? — mellyik fő nemes vonakodnék évenkint ötven forintot, sőt többet fizetni az utón, holotthonában a külföldiekhez hasonló utakon repülhet, elősegítetve látja a közlekedést, ébresztve az ipart? »«Valóban alig tudom, mit feleljek azon egyetlen ellenvetésre, mellyel — mindenütt, csak az utón nem —* gyorsan haladni szerető publicistáinktól hallok, hogy ,az úton fizetés végett megállitatni bőszúság, és kin.‘ Amiegyen!—«Hát mászni, sőt fönakadni, és nem ritkán kárt szenvedni — nem az ? mellyik nagyobb? Ex duobus malis minus malum! Igen is szembeötlőleg ellenkezik pedig az igazsággal némellyek véleménye, melly szerint az útjavítási költségeket általánosan kivetni kellene. A megyék illykép kivetnék egyesekre a költségeket, egyesek pedig szoros értelemben kivetnék pénzüket; különösen azok, kik sehová sem utazván néhány forintot azért fizetnének, hogy mások kényelmesben utazhassanak. S valamint igaz, mikép minden szerkezet idővel tökéletesül, úgy ez is— meglevőn a kezdet — okos alkalmazással igen örvendetes, nagyon megnyugtató rendszerré alakulhatna. Ide tartoznék: a) hidakat csak kemény anyagokból építeni; b) mértföldeket, állomásokat, irányokat mutató táblákat állítani; c) minden útmelléket árokkal, ésgyümölcsfákkal ellátni; d) minden 1000 (több v. kevesebb) ölre embereket tartani, kik a gödröket bevonják, a gyümölcsfákra vigyázzanak. Ezeknek az urbéri pénztár házikókat ugyan állithatandna , de illynemű kötelességért tehetős a földesurak telket, s útfélre eső csárdáik, vagy gazdasági épületeikben — nem kétlem — lakot is engednének. Így, hiszem, eleget tettünk azoknak, kik a háziadó korszerű kérdésének annyi megyében megbukása fölötti bámulásukat már csaknem super tecta kürtölik; mi más szavakkal oda megyen ki, mikép az adó ellenzői meggyőző okok nélkül cselekedtek. íme, vannak okaink, mellyeket — de nem mind! — előadtam. Mi a köznéppel lakók, mi igen is érezzük, hogy a népen segíteni kell, de szilárdul hisszük , mikép a segítést ez után híjába kezdenék. Ám tehát csak vágtassanak a fontolva haladást gúnyoló jó urak ; szedjék ki alkotmányunknak, ezen tiszteletet érdemlő gothi épületnek minden sarkköveit; s midőn örömriadásukkal hirdetendik igazságuknak (?) győzelmét, a szerény honfi, az őket figyelemmel kisérő idegen Páling szavaira emlékezve fogják a győzelem okát kitalálni: Nunc iuuat esse trucemn, et leges discindere ferro. Iustitia est potuisse magis. — 31. Nyilt levél* Pozsony jul. 27. —T. szerkesztő úr! — Miskolcz f. h. 19. délben a lángok martalékaiért. Nincs ellenség, melly igy elpusztitandotta e szegény várost-mert az talán megkímélte volna a templomokat, hol a kegyesek áhitatos éneke zeng, — nem bántotta volna az iskolákat, hol a gyermekek szépre és jóra neveltetnek , állni engedte volna a hivatalos épületeket, miknek falai a szegény adózónép verejtékéből épitvék, s mikben törvény és igazság szolgáltatik; de a tűzvész megemésztett lángnyelvével templomokat, iskolákat, megyei és városi középületeket, még ollyanokat is, mellyek cseréppel és pálakővel valának födve, —néha úgy látszik a gondviselés leveszi igazgató kezeit az elemekről, s engedi őket dúlni ! — Kis és nagy házak százankint hevernek a romban, számosaknak mindene porrá, s földig égett; de még nem tudhatni hány ember esék áldozatul, sem azt nem mondhatjuk meg , hány száz ezer prosztokra üt a kár, avagy haladja a milliót is? — Isten hatalmas keze irtózatosan megsúlyosodott e szegény városon, és épen most, midőn keblében a k. biztos másod éve dogozik királyi várossá emeltetésén, épen most, midőn új eletnek áll küszöbén, s áldozatokra kellene készen lennie. Miskolcz országunk fölső részén a legnépesb és életdús város, piacza és vásárai híresek, élet kereskedése roppant terjedelmű. E város egy tekintetben hasonló a hazához, mert körülbelől olly régi mint maga e hon, és mint ez, olly ifjú, azaz inkább jövendője van, mint múltja; de más tekintetben hozzá nem hasonló, mert tiszta magyar faj lakja, magyar mind nyelvére , mind erkölcsére , mind ős szokásaira nézve. S épen a nemzetiség tekintetében kivált fontos álláspontot foglal el Miskolcz, lévén az alföldnek kezdete, hol laknak a tiszta magyarok, s lévén a fölföldnek vége , mellyen fölül kezdődnek a más nyelvűek ; e város az egész hazában fő műhelye a magyarosításnak; mert nagy számú mesterembereinél sok fölföldi legények dolgoznak, mert catholicus, református, evangelicus és zsidó k-és leány-iskoláiban évenkint a német, tót, és zsidó gyermekeknek egész serege magyarosodik meg. Ezért e város, s népe virágzásának óhajtatnia kell minden igaz hazafi által, nemcsak mivel szép jövendőjével biztat, nemcsak mivel egy országrésznek életpontja , nemcsak, mivel polgáraiban a magyar ős vér legnemesbike foly , hanem főkép, mivel e város, s nép virágzása, és ép azon helyen, a nemzetiség s ez által kivált a jelen borongó körülményekben annyira kívánatos erőegység tekintetében országos közérdekű. Igen természetes tehát, hogy mi mint követei Borsodnak , mellynek szive Miskolcz , úgy is , mint emberek, úgy is mint hazafiak kötelességünknek ismertük tisztelettel Megkérni t. sz. urat : méltóztatnék hatalmas szavával ama pusztult város szegényebb népét ajánlani olvasóinak emberszeretetökbe, s aláírást nyilván adakozásra alkalmat nyújtani azoknak , kik szeretnek könnyíteni a szerencsétleneken. Állásunknál fogva megúsztatván a balsors azon egyetlen örömétől , a szenvedőkön tüszint a szenvedés pillanatában segíthetni, tőlök a távolban egyebet nem tehetünk , mint esedezünk azon jószivüeknél, kik felebarátjaik szerencsétlenségeit nem csak érezni szokták, de azokon enyhíteni is szoktak.*) Maradván megkülönböztetett tisztelettel Pozs°ny,jul. 27. 1843. alázatos szolgái: Palóczy László m. k. Szemere Bertalan m.k. fiosszólitás a hazai írókhoz* ,,Részvétet és segélyt! “ Lelkünk mélyére hatottak e szavak, s mint vándor sóhaja a bérez szikláján, visszhangra leltek kebleinkben. „Részvétet és segélyt!“ Így kiáltanak tized nap előtt a tűzvész által szerencsétlenült miskolczi lakosok, és elhatott a szó szivébe a honnak, melly rémesen küldé szét a gyászhirt a hontest minden ereibe. Megnehezültek a hírlapok szárnyai a hit súlya alatt, s van-e szív, melly meg nem reszketett volna kebelbörtönében ez esemény hallatára ? Miért kívánjuk rajzolni a vész irtásait, avagy annyi tönkrejutott embertárs segélykiáltása nem szól-e világosabban mint rajzunk színezete szólana ? Regényírónk szerint a felebbi bizonyítás mellett: a szó szegény, nem mond, nem jelent semmit. Segély és vagyontalan busong a vagyonfosztott nép, nem tudva hová vethesse meg reménye horgonyát! ? Lelkünk mélyére behatottak a segélyszavak, s a vészt játszó színpad tekintete szánalmat költött föl kebleinkben. Ez érzelem s a fönebbi gyászesemény nyomán, csekély szépirodalmi vállalattal remélénk a szerencsétlenültek sorsán némileg könnyíteni, mellynek gyámositására,a tisztelt hazai iróka szerűt ezennel szerencsénk van fölszólítani. Az érintett vállalat szerint ugyanis még October közepéig egy Albumot szándékunk ,Szivárvány czim alatt közrebocsátani, mellynek tartalmát képezendik : novellák és rokonszellemű czikkek, s lantos dolgozatok, s az utóbbiakra nézve, romanczok, balladák, és hangzatkák, —mellyek egy idő óta irodalmunkban minden további mivelés nélkül hevernek — legszívesebben fogadandott virágai lesznek a lyrai költészetnek. A pillanatok drágasága miatt,mint említve volt még October közepéig kellvén előadott vállalatunknak némi irt hozandni a hon e beteg sebére , fölszólitásunk nyomán bátrak vagyunk fölkérni a honi tisztelt írókat, hogy becses dolgozataikat f. évi augustus végéig bezárólag szíveskedjenek bérmenetes leveleik mellett beküldeni, hogy föltétünk szerint elkésni ne kénytessünk. Az album kikészítése mellett ügyelve arra, hogy a beküldendő becses dolgozatokhoz képest illő kiállítással lephessük meg a tisztelt olvasó közönséget, különös ügyelettel leszünk még is az egyszerűségre, melly kevesebb költséget nyelvén el, a könyv olcsóbban árultathatik , s kelendőségét szinte biztositni ígéri. Egy aczélmetszetet azonban még sem tagadunk meg albumunktól , melly — ha előleges számításunk csalni nem fog — hazánk egy lelkes asszonyának arczképét nyujtandja. Megemlítve még végül, hogy a felebbi emberbaráti vállalatunk már eddig is több nevezetes íróink által igértetvén pártoltatni, még egyszer tisztelettel szólítjuk föl a hazai író közönséget, méltóztassanak dolgozataikkal minél számosabban járulni vállalatunkhoz, megjegyezvén egyszer — #) Óhajtanék, hogy e lelkes, szívig ható szavak minden kebelben könyört gerjesztve, malasztozó s tettben nyilatkozó részvétet gerjesszenek. Minden segédelnezést elfogad a Zöldkert-utczában 48. szám alatt a Nemzeti Újság kiadó-hivatala, melly minden adományt — melly lapjainkban megemlitetendik - nyugtatványozni fog. S mi, kik a két fényes tekintélyű hazad felszólítása által megtisztelve érezzük magunkat, 10 pert kezdjük meg az aláírási ívet. Szerk.