Nemzeti Ujság, 1844. július-december (39. évfolyam, 1-104. szám)

1844-09-18 / 46. szám

lő­tt, és ő szónoksága e merényért elégtételt kér * *). Vous etes bien honnete Monsieur! bölolvasott ezután néhány kiszemelt s összefi­ggetlen sorokat, s mi igazán meg sem tudtuk, mit akar, csak azon egyet foghattuk kézzel is, a múltak milly gyászos emléke rí ki epés panaszából.__De e miatt vessen a szónok önmagával számot. B. az egész hosszas mondóka alatt olly bámu­lást és a czikk felőli nem tudást színlett, és olly kí­váncsiságot tettetett, hogy a dolog iránti tudványát ki­elégítendő, mig a szónok beszélt, szüntelen kapko­dott a kezében lévő­ Újság lap után , mellyet ez azon­ban mindig visszarántott. Végre kezébe kerül, és nem kevesebb mocskolódással kel ki ellene, és a sérelmet az által akarta kiemelni, hogy a mi akár dicsérőleg, akár rosszalólag, de igazán volt mondva a czikkben. Ő abból szokott nagyító szóbőségével magára olly di­csőségeket, a megye hivatalnokaira pedig olly gyáva­ságot és rágalmakat commentált, millyeket csak egy erőszakos exegesis tehet, úgy látszott azonban, hogy ezen alkalmat szives örömest fölfogva ollyaknak mon­dására, miket jó szerével máskor nem mondhatott volna. Egyébiránt az indítványozó szónok előadását pártolá. *). De midőn a megye közönsége a tisztviselők állását egy újság czikk által lealacsonyítva nem látná, és ezért a tisztviselők egyike a többire hivatkozva e czikkben, mint a féle hírlapi czikkben annyira, mint állítatott, a tisztviselőséget sértve nem érzi, hogy az indítványozó elégtételt követelhetne, a hadnagyszék pedig, mint­hogy annyira el van dicsérve, hogy ha egyébb isme­­retes körülmények­bőn nem forognának (jóllehet e mel­lett is sokan e véleményben vannak) a czikket tagjai egyi­kének lehetne tulajdonítani, panaszának helyét nem látván, az egészet figyelembe sem veendőnek, sőt igen helyesen megyei tanácskozás tárgyai közé nem is tar­tozónak nyilatkoztatná — fordított maga B. is a dolgon, és a megvetéssel megelégedvén, csak azt fájlalta ki­­mondhatlanul, hogy megczáfolni neki nem sikerülhe­tett, mert ő úgymond akarta (vigyázzunk! akarta, pe­dig az indítványkor meglepetve volt a czikkel) de a Cen­sor nem engedte. Most Uraim Ítéljenek, és bámulják a következetességet, lássák a szerénységet, és igaz mondást! A Censura a sérelem, az fáj, hogy szaba­don nem lehet írni, és még­is most az keserű, hogy a czikk szabadon elmondja a mi igaz — és nyilvános factum. —­ B. nem tudott a dologról, és még­is refutálni akarta!? Tehát csakugyan vannak emberek, vannak hős szónokok, kik azt állították, hogy a nemzet élet­ere a nyelv, e nélkül nem lehet nemzet, és mégis mi­dőn a szalagot azért, mert vörös fehér, zöld színeket mutat, nemzeti szalagnak nevezik; az újságot, melly magyar nyelven iratik — csupán a kikiáltott vélemény szabadságánál fogva a nemzeti czím bitorlójának mon­dogatni nem átulják; vannak emberek, kik szabadon akarnak legázolni mindenkit, de beteg följajdulnak, ha nekik csak lábujokra hágnak, és azt vélik, hogy illyetén kifakadásaikkal ott, hol már a hatalom tető­pontján képzelik magukat és a szabadszólás jótékony­ságát csak­ugyan szabadon élvezik, másokat ettől, s az igaznak kimondásától vagy írásától majd visszariasz­tani szeretnének*) — ho! ho! Urak csak lassabban egy kevéssé , illy bunkós modorú föllépéstekre egy pár helyett tizen fognak tollat ragadni következetlenségtek híresztelésére, mert látják, hogy vannak emberek, kik­nek szabad más embereket fogadni, vendégelni, uta­sításokkal ellátni, beszéltetni, tapsoltatni a nélkül, hogy éorteskedőknek­­ szabad volna őket nevezni; de kik mégis, ha ellenük hasonló, ámbár józanabban törté­nik, alacsony részlelkűségnek nevezhetik azt, mert fanyar előttük az igazság, és igaz marad ama közmon­dás: Quo quis laborat vitio, illud execrabitur. Nem „ki*4 urak , hanem „mit“ s e jelszó alatt még e téren ta­­lálkozandunk. Torontáli)«1. Nag­y - B­e­c­s­k­e­re­k sept. 5 dikén. Folyó ha­­dikán kezdett Torontál megye évne­­gyedes gyűlés ngos királyi tanácsos, rendszerenti al­ispán úr elnöklete alatt, s el fog tartani még a jövő héten. Sietek az eddig előfordult érdekes­ tárgyakat kie­melve a torontáli rendek közgyűlési működéséről tu­dósítást adni. A jelen gyűlés a júliusi gyűlés két határozatát buktató meg. Ugyanis a júliusi gyűlésen szavazati több­ségnél fogva utasításul adatott országgyűlési követe­inknek az adó tárgyalása , s megajánlásához addig ne járuljanak, mig az udvartól a vallási, s kereskedési tárgyban megnyugtató leiratok nem érkeznek. Most azon­ban úgy vélekedvén a rendek többsége, mikép illy zá­radék kegyelmes királyunk iránt bizodalmatlanságot mu­tatna , s az 1715diki Sdik tezikkbe ütközőnek ismerte­tett, minél fogva a rendek szótöbbség utján a záradéktól elállottak. E viták alatt derék s köztiszteletben álló al­­ügyészünk hozzája hasonló öccse megyénk tiszteletbeli főorvosa ....., — de megnevezem, hadd ismerje a hon ezen szépeszű s egyenes gondolkozású fiát — Bot­ka tanár úr rövid ugyan, de igen talpra esett, jó ta­pintatot mutató, gyönyörű beszédet tartott, mellynek rövid vázlata az volt: álljunk el a szűnni nem akaró gyanúsításoktól, a hibák s hiányok okát ne mázoljuk mindig másokra, ismerjük el, hol magunk vagyunk hát­ramaradásunk oka ; példakép emlité a haladásunkat a közjót czélba vett társulatokat, mellyek keserves vajjudások közt nagy nehezen alig jövén létre, részvét hiánya miatt alig tengenek. Kár tehát a kormányt okol­ni, s azt hasonló— bizodalmatlanságot áruló, haszon­nélküli záradékokkal magunktól eltaszítani. — Nem sokáig beszélt e jeles tanár úr — hanem több igazat monda, mint némelly két óráig tartó beszédben fog­laltatik. Éljen. Bizony már nem csodálom többé, miként csavar­hatnak az emberek ugyanazon egy szent írásból annyi­féle egymástól eltérő értelmet, midőn tapasztalom, misze­rint újabb törvényeink is elmagyaráztatnak , ezek még nem régen alkottatának azon országban, mellyet most is lakunk, olly szavakból, kifejezésekből szerkesztve, mellyekkel ma is élünk , amaz pedig majd­nem két e­­zer év előtt, földünk más részében idegen nyelven, ak­kori s odavaló kifejezésekben íratott. Az 1791 diki év még nincsen tőlünk épen olly távol, s mégis an­nak 26dik tczikkéből előhozatott ismét azon már an­nyira átcsépelt magyarázat, miszerint a ,,coram paro­­cio catholico“ szavaknál fogva meg kellett vala a pap­ságnak a vegyes házasokat áldani, mit elmulasztván, oka a kedélyek fölzavartának az országban ; a kormány pedig annyiban okozható, mennyiben a papság ezen ki­hágását elnézte. Minden siker nélkül történnek hivat­kozások az 1550dik 16ik s egyébb hasonértelmű­ törvény­­czikkelyekre, minden siker nélkül mondatik, miszerint a „coram parocho catholico“ szavak személyes jelen­létnél többet nem követelnek, s az áldás tisztán egy­házi ügy lévén nem is követelhetnek. Az eszme azon­ban divatos lévén, kénytelenek az egyháziak addig míg a divatból kijön, szemrehányásokat eltűrni ottan, hol nem vétkeztek. A másik júliusi határozat, melly e gyűlésen meg­bukott annyiból áll, mikép azon lovas század, melly­nek jövő évben Nagy-Becskereken kellett vala szállá­solni, az­óta jég által történt kár tekintetéből, Szent Györgyön, s Tórákon nyerend állomást. A haczfeldi, elleméri, s több uradalmak az ó Béga szabályozását akkép szorgalmazván, miszerint a mellette dolgozandó munkásokat a megye által megha­tározandó napszám szerint fizetni óhajtanák ; a ns kö­zönség ez ajánlatott elfogadta, miáltal a megyebeli in­gyen munkák alaghi üdvös döfést nem kaptak. E­z elolvastatott egy k. k. intézmény, mellyben a ns megyének tudtára adatik ; mikép ő fölsége Pesten ma­­ipar iskolát kegyelmesen állítani, s az elemi oskolák­ba javított rendszert behozni méltoztatott. Erre köszö­nő fölirás javasoltatott, de pártolást nem nyert. Kel- és külföldi telegraph. M.ISc.*$!&.ci*eS&. A múlt hó elején mélfgosher­­telendi Hertelendy Ignácz ur cs. kir. udv. tanácsos sze­retve tisztelt főispánunk, mint királyi biztos megjárta hajón Temesvártól fogva a Tiszáig a Béga csatornát számos, valamint fényes küldöttségek kíséretében, öröm­zajjal s diszszel magas rangjához, s bokros érdemeihez illően fogadtatva mindenütt, hol átmenni, megállani, vagy kiszállani méltóztatott. Bár gyönyörű jószágábóli kiindulta előtt egészségében némi változás történt, úgy annyira, hogy onnét valamivel későbben indulhatott, mintsem kívánta, mégis csüghetetlen figyelemmel vett tekintetbe az egész vonalon mindent, mi javítást igényel sőt maga is fölfedezte a hiányokat ottan, hol keveseb­bé gyakorlott szem, s lankadtabb figyelem átvala csu­­szamlandó, s igy most már biztosan remélhetni mind azon akadályok minél előbbi elhárítását, mellyek egy idő óta a keresedelmi közlekedést e csatornán nehezí­tették , miáltal bokros érdemkoszorujába uj ágakat fon­va, uj halára kötelezendi­ő mélt­ bánát lakóit. Midőn más években elég hamar nem lehetett nyomtatni, hogy a buzakereskedők kielégiltessenek, az idén már régen el van nyomtatva, s a búza padlásokon, magtárakban hever, a kereskedők még most sem bátorkodnak vé­telbe bocsátkozni. Csak néha mutatkozik kereskedő előbb 8 vízot most azonban csak 7 ft 30 kr. ígérve egy kö­böl tiszta búzáért. — Mondja csak valaki, hogy itten nincsenek bátor férfiak:minap az ó posta utczában estve 9 ‘A órakor, midőn a szép holdvilág számtalan sétálókat ki­­csalt az utczára, ki­jön egy német paraszt a korcsmá­ból haza felé ballagván. A szegény ember elég vigyáz­­talan volt elárulni, miszerint nála napszámban keresett 30 pft- vagyon. Alig tesz az utczán néhány lépést, mi­dőn két iparvadász torkon ragadja s földre veti, hogy pénzétől megfossza. Kiáltásra azonban segítségére jö­­vének mindenfelől, mire a vitézek ellenkező irányban futás­nak indulnak; az egyiket a mészárszék körül elfogták, s a­­zonnal hűvösre tették. Vallatáskor fölötte csodálkozott,mi­ként bánhattak vele olly méltatlanul, miután ő­ is a szegény német kiáltását hallván segítségére sietett. — Lord Keane aghisni várnak Afghanistanban meghódítója s a 43. sor­ezred parancsnoka meghalt. — Sept. okán fog véghez menni a kis angol hg keresztelése Windsor kastélyban, az ünnepélynél Willao­s porosz hg is jelen lesz. A fejdelmi pár a f. hó főkén Skodába utazott. Lajos Fülöp látogatása sept.­lyre van halasztva. — A most született angol hg Alfrédnek kereszteltetendik.— A *) És valóban az a jó ur szabadsajtot kívánt? és a had­nagyság tettei bírálatát el nem tudja tűrni? Engedje meg tiszt, levelezőnk, hogy szív­enyhítésül mi is ka­­czaghassunk. S­z­e­r­k. *) Helyes, dicső. Éljen. Szerk. *) Illyésekből és természetesen a szabadelvűek köréből tömérdek példákkal szolgálhatnánk. Csodálatos követ­kezetességet gyakorolnak azok a liberálisok. Szerk. ugyan optimista, de dob­z­se­ista maradni. Meglehet azonban, illy húst-hitelbe-nem-kaphat­ási baj csak a dob­­zseistákat éri , s az optimistákat nem , a mi örvendetes dolog volna s egyszersmind kétségbehozhatlanul tanusít­­ná,hogy néha a latin szó is használ valamit, nevezetesen a jelen esetben a csehnél vagy tótnál sokkal többet ér, minélfogva nem is tartózkodunk B. János uram optimiz­musát­ szeretet­re méltónak t­artani. De ne is vélje az ol­vasó, hogy B. János ezen optimizmusa valami o­lyasdobzse­­léle indolens és apathicus cselekvetlenségben áll; nem f ő mozgékony és életre való ember, ki csak a viszonyok ostorozása s berzenkedése ellen fegyverzé föl magát a minden megmásolhat­lant jónak és helyesnek találás phi­­losophico-hidegvérű fegyverével, ki ha tán nem tartja is azt, hogy: jobb ma egy veréb mint holnap egy túzok, de azt minden esetre igen, hogy sem a verebet sem a Bírókat, el nem tudta találni, nyugodtan bir utánok szét­­reptékben tekinteni, legfölebb azt mondja bámultában ma­gyar fegyvertöltőjéhez: Audi gut! Az öreg és fiatal Békesin kívü­l még több eredeti jól­­ alóli szeszélydús képpel találkozunk a jelen regényben. Illyésül tűnik föl a mindannyiszor ,derék­nek nevezett Yan­tai, kit szerzőnk stylistául mutat föl, s kit, ha más­kü­lönben többnyire talpra eselt; beszédei jelenkor emberé­nek nem mutatnák, hajlandók volnánk múlt századi ma­gyarnak tartani, olly tömkelegével a latin és egyéb ide­gen nyelvekből vett szavaknak és phrasisoknak paprikáz­za föl beszédét. Dicséretet kell mondanunk az elmés szer­­zőr­ől különösen azért is, hogy bármilly nevetséges ké­pül álljja is föl ezen derék Vanfait mint stylistát, de más­különben­­így t­udá őt tartani, hogy az olvasó inkább tiszteletére kényszerül, sem mint ch­aoticus stylusán ki­­vü­l kaczajt ütni bátorkodnék fölötte. S ha az iránti sejté­sünkben , kit akar e derék Vantaiban az elmés szerző gúny szeszélyével megcsiklandozni, nem csalatkozunk, ezt szinte ily helyesen mint méltányosan tévé, m­ert ezen de­rék Vantai csakugyan tiszteletet érdemel. S ha végre elmondtuk, hogy amaz örök fürdés­i bá­ró Vizi, a Kuidaiak egész családja, s majd valamennyien e regény személyei közöl megannyi egészséges, ép humo­rú s bőven mulattató alakok, kikkel az olvasó örömmel esmerkedendik meg, teljesítve hisszük tisztünket e könyv ismertetése körül, s tollunkat bátran letehetjük, mi­helyt ezekhez még a könyv külsejéről adtunk néhány szót, melly részben a csinos kiállítás nem kis mértékben van emelve a szövegbe alkalmazott, fametszetek által. Ezek közül a legnevettetőbbek egyike ama hintó-transportálási jelenet az alföldi feneketlen utakon , egy ökör szekér és nyolczszor annyi valóságos ökör segedelmével. Az író e táján némi gúnyos vágást tesz, a magyarhoni gyorsutaz­­hatásra s gyorskocsit is emleget; az olvasó azonban tisz­telettel kéretik, ne keresse a szálkát más , hanem nézze a gerendát saját szemében, ne a nevével ellenkező gyors­kocsin mosolyogjon, hanem sajnálja iszonyú utainkat, mellyek a tárosokat is csigamászásra kényszerít­nék. g­­. U. J. Kelle még ,alázatos utóirásait ide toldanom, hogy mi— t. i. nem csak tinta, penna, kalamáris, ha­nem mi mindnyájan —teljes szerénységgel, de egyszer­smind igen szerénytelen kíváncsisággal várjuk ifjk Békési Feri kalandornak folytatását? ide m. A nevelés és oktatástan vázolata, az elemi taní­tók használatára. lila­­Széchy Ágoston Imre, kegyes tanitórendü tag. Első kötet: Saját jogos nevelés, á­t­a­l­á­nos oktat­á­s­t­a­n é­s t­a­n­m­­ó­d. — Pest­en, 1846. Hartleben Konrád Ad­o­l­f sajátja. Nyomatott: Budán, a magyar k. egyetem betűivel. Srét, 1846 lap. Ára? A jelen kézikönyv czélja — mond a szerző előszavá­ban— némi tájékozásul szolgálni az elemi tanítóknak, mii­lyenek a nép- és a nemzeti iskolákéi. Ennélfogva mind a neveléstan, mind az átalános tanmód, tekintőleg ezen ta­nítók és a tanulni kezdők állapotját, van előadva. A mun­kában röviden érintve vannak egy részről mind­azon lé­lektani fogalmak és határozmányok, mellyekből a neve­lési s tanmódi szabályok mibenléte érthető; másrészről, mint a tantárgy hozza magával, a gyermeki kor hajlamai­nak kifejletlen mivolta is alkalmilag mindenütt különö­sen jelöltetik ki benne, mi­által a tanítók figyelmeztet­nek a gyermeki természet sajátságainak megismerésére, s egyszersmind könnyebben eligazodhatnak az előforduló szabá­l­y­o­k a­lkal­m­azásá­b­a­n. A munka jelen kötet­beni első részét rövid bevezetés előzi meg, mellynek egyes czikkei a néptanodáról, annak czéljáról, a néptanítóról mint népnevelőről szólanak elő­adván egyszersmind a kötet főrészeit, mellyek 1) a saját­­lagos neveléstan, 2) az oktatástan, 3) a tanodai eljárástan körül foglalkoznak. Átmegy aztán a szerző a­­sajátlagos neveléstan alap vázolatá­ba, s világos nyelven és alaposan fejtegeti a nevelés részletes ágait, annak fő sarkelvét, mellyet abban helyez, miszerint : a növendék hajlamainak és erőinek kifejlesztését úgy kell a természetes eszközök alkalmazása által elintézni, hogy ő emberileg lehető töké­ly­es m­iveltségre jusson és üdével emberi rendeltetését el­érni képes legyen. Ezen ál­alánosan elmondottak után hat külön szakaszban adja elő értekezéseit a tudós szerző a nevelésről különféle tekintetben, s szól: a testi, értelmi, érzelmi, erkölcsi, vallási, nőnemi nevelésről, végre a ne­velési jut­almakról és büntetésekről. A testi­ nevelést ille­tőleg tárgyavatottan értekezik mindenről, mi e részben az emberre befolyással bír, hová tartoznak: a levegő, top- 196

Next