Nemzeti Ujság, 1844. július-december (39. évfolyam, 1-104. szám)

1844-12-03 / 89. szám

TÜRTA 1.0.W. Rázai napló. Korunk ügyei. (Uzsoráskodás. IV.) — Vidéki lev. Selmeczről (a kegyes rend és nevelésügy), Csongrádból (vegyes közi.) Kel­földi telegraph. Hülfteldi napló. Spanyol-, Franczia-, Angol-, Po­rosz-, Görögország. Amerika és az egyesült állodalm­ak. Élek, Irodalom és művészet. A britt parlia­ment (folyt.) A győri püspökszék története (folyt.) Az egyház és polgárzat közti békességről (ism­.)­­__________ HAKAI Mórink ügyei. Uzsoráskodás. IV. Minap bizonyos elvont helyen ez évi „Társalkodó“­­ik száma akadt kezembe, s miután abban igen épületes dolgokat olvastam, zsebembe dugtam. Engedje meg a t. szerkesztő­ség, hogy azt itt szóról szóra, betűről betűre közölhes­sem s fölöttes észrevételeimet megtehessem, mert tár­gyamba igen bele vág, s az egészre némi fölvilágo­­sitást nyújthat. íme ez az : „(Ötlet a divatéletből.) ,Isten látja, nekem bizony a váltótörvény nem tetszik !’ így szólt minap egy föl­­desúr, midőn épen a váltótörvényről volt szó. ,Gondol­ják csak uraim, mi történt velem minapában! A múlt farsang közepe táján kifogytam minden költségből, mert meg kell vallanom: két férjhezmenő lyányom s mam­á­­juk igen megizlették az idei farsang bohózatit s annyira zaklatták szegény fejemet, hogy pénzt kelle kölcsön­­vennem. Elmenék K. izraelitához, ki ismervén becsüle­tességemet, azonnal hajolt kérésem teljesítésére. Csak két hónapra kell 800 p.st K. uram!4 „Igen szívesen teni uram, ha még annyi kell is, szívesen! De tetszik tud­ni , hogy nekünk szegény zsidóknak ez a szántóföl­dünk, rétünk, szőlőnk s mindenünk. 50 kamat s egy kis szívesség-elismerés mellett szívesen akármennyit.“ ,Nekem csak 800 p.ftra van szükségem, mint mondom.­ „Mindjárt teni uram!“ Azzal elővesz egy váltólevelet, bele­írja a 800 pontot 6 kamattal és a két hónapi ha­táridővel, és kér, míg a pénzt elkészítené , írnám alá a váltót. Fülemben zúgtak még ekkor is leányaim ri­­mánykodásai, nem éles okoskodása, eszembe jutott a házi békesség is, és isten tudja mi nem, s a váltó alá volt írva. „Itt van tens uram a 800 p.ft, két hónapra járna 67 ft 30 kr., no de ez bizony igen csekélység, és tudom , hogy tens ur szívességemet is meg akarja hálálni s megelégszik 600 pengő forinttal.“ S ezzel a váltó már a zsidó zsebében volt. Visszatetszett ugyan a szakálas velem bánása s kölcsönözési modorja , no de pénzre volt szükségem! meg alá is volt írva már a váltó, még pedig első helyi betáblázásra, mit tegyek? — már csak elviszem a 600 pft. — Leányaim s mamá­juk még néhány jó estét csaptak magoknak a pénzből, én pedig foglalatosságaim közben nem ügyeltem a vál­tó lejárására. April­­­én megidéznek a váltótörvényszék­hez, és szép üledékkel fölszólítnak, hogy K. uram­nak 800 pftot két hónapi rendes kamatjával azonnal fi­zessek, különben még ma összeírás, harmadnap múlva pedig árverés lesz házamnál. — Én szinte borzadék ezen törökös bánásmódon, mentem magam, hogy 200 pftot kamatul előre kifogott Mojzes ivadéka s hogy 100 he­lyett csak 600at kaptam, de a zsidó tagadja s én bizo­nyitni nem tudok! Szép szóra veszem a dolgot nem hasz­nál, káromkodom még roszabb! Uram nincs, ha égig húznak is, most nincs pénzem, várjanak egypár hetet vagy legalább egypár napot, eladom boromat, lesz pén­zem! ,,Vár az úr, kérdé mintegy műszerűleg a váltóbiró a zsidót ?“ — „Nem! nekem még ma van szükségem“ volt a felelet. „Hallja uraságod maga, mond a biró, nem te­hetek róla , ma összeírásnak, harmad nap múlva pedig árverésnek kell lenni. Mit volt tennem, ismét kölcsön vennem kellett, hogy a szégyent és gyalázatot kikerül­jem. S pedig kitől? ism­­ét zsidótól, mert kereszténynél nem kaptam, és hogyan ? ismét iszonyú kamatra. — így tehát csak a zsidók s ezekhez hasonló természetű pénz­­tőzsérek számára van hozva a váltótörvény; a pénze­sekről, gazdagokról van gondoskodva, de nincs a sze­gény s becsületes megszorult emberről­ N­­m ezeket olvastam az említettem ,,Társalkodó“ számában. Azt látom, hogy a jó szerző a váltótörvény­­székek czélszerűtlenségét s a zsidók uzsoráskodását a­­karó leginkább kiemelni; de nem hiszem, hogy magá­val együtt az egész „tens uri“ h­órt annyira lepiszkol­­ni, mint azt valójában lepiszkolta, szándékában lett volna. Az egész „ötlet“ valóságos „tens urak“ ellen irányzott satyra, mert élethiven rajzolja őket s kézzel foghatólag tudatja mindenkivel, mikép becsületes ember törvényes kamatra „tens urnak“ pénzt kölcsönteljesség­­gel nem adhat. Ugyanis, e rajzból kitetszik, miszerint a „tens urak“ családaikkal együtt szintolly példátlan könnyelműséggel költik el a kölcsönvett pénzeket, mint hanyagok a visszafizetésben — vagy jobban mondva , mint megátalkodottak a visszafizetni nem akarásban. A „tens­or“ ugyanis önmaga mondá több ízben Moj­zes ivadékának, hogy neki csak két hónapra kell a pénz, azonban a váltó lejárása két hónap alatt eszébe sem ju­t­, s mégis „ismeretes becsületességgel“ dicsekszik. Ugyan kérdem: hol­ott a „becsületesség“ hol az ar adott becsületes szavát be nem váltja, legsürgősb­b becsüle­te veszedelmeztetésével járó kötelességéről teljesen meg­feledkezik? Micsoda becsületesség fekszik abban, ha az ember azt tagadja, mit tudva s önkényt saját kezé­vel aláirt s aláírása által igaznak elismert? Ha becsü­letes keresztény ember egyetlen krajczár hiány nélkül törvényes kamatra kölcsönözi neki a pénzt, valljon nem volna-e képes illy „ismeretes becsületességű“ uraztis, midőn pénzét visszakivánná, hasonlólag uzsorásnak ki­kiáltani, s mondani hogy csak 600 frt kapott? Oh be­csületesség! Mennyire ékíted te a „tens urakat!“ A „tens ur“ „ismeretes becsületessége“ hihetőleg abban állt, hogy már több illy rendbeli kölcsönözésekről s szó nem tartásról ismeretes volt, ugyanazért mástól mint uzso­­ráskodó zsidótól jó lélekkel s reménnyel pénzt kérni sem mert. Mert föltéve, hogy a pénzt becsületes keresztény­től, ki azt pár hónapra épen nélkülözhette, nem uzso­rára , hanem törvényes kamatra kapta volna: — ez, ha pénzét két hónap múlva szép szóval, teljes „üledék­kel“ visszakéri, hasonló „üledékkel“* legalább még két, ennek múltával ismét két hónapi s így végtelen vá­rakozásra kéretik meg; mert a „tens urnak“ sohasem lesz olly fölösleg pénze, mellyel adósságot fizethetne , következőleg a jó keresztény ember szegre akaszthat­ná száját, eleget koplalhatna, fázhatnék pénze mellett, vagy legalább tetemes kárt vallhatna. Igaz, így adósa előtt becsületes ember marad, dehja, ezzel jól nem lak­hatni. Ha pedig a két hónap lefolyta után tüstént nya­kon ragadja adósát, mikép ezt annál teljesebb joggal teheti, minthogy az adós maga megelőzőleg s önkényt csak két hónapra kérte a pénzt, akkor a jó keresztény ember szintúgy valamint Mojzes ivadéka gazemberré lesz, összekáromoltatik , piszkoltatik stb. Ha pedig két, négy s több hónapok múlva sem szól csak egy szót sem pénze visszafizetéséről, akkor igaz még becsületesebb em­ber lesz adósa előtt, de mit használ, ítéletnapig csak nem várakozhatik, hallgathat; az adósnak pedig emlé­­keztetés nélkül a váltó lejárása világ végezetéig sem ju­­tand eszébe, így végre is csakugyan meg kell őt ragad­nia, és mi lesz ekkor belőle? Akár meddig várakozott, akár mennyit fáradt s károsult, azért bizony mégis meg­­káromoltatik, gazembereztetik. A jó keresztény ember tehát, kinek szive lelke van, „törökös bánásmód“ által pénzéhez jutni átallván, szelidebb módon pedig minden­napi tapasztalása szerint pénzéhez nem juthatván, igen okosan cselekszik, ha azt hon inkább hasztalanul he­­verteti — mire azonban nem szorul, mert elég jó hely van — hogysem magát háladatosság helyett összekáro­­moltassa, gazembereztesse, s fölül rá még kárt is vall­jon. — Nem, „tens urnak44 más mint zsidó vagy egyéb uzso­­ráskodó pénzt kölcsön nem adhat; mert becsületes em­bernek van arczája s átallja adósát nyomban nyakon ragadni, van lelke, mellyel a „törökös bánásmód“ össze nem fér: tehát, miután más modorral pénzét „tens úr­tól“ vissza nem kaphatná, mindig kárt vallana, mindig vesződséget szerezne magának. A tapasztalás már meg­­tanitá a jobb lelküeket, milly derék fiúk sok „tens urak“ s becsületökre mit sem adnak, szavaknak nem hisznek. Legkülönösebb mindezek mellett, hogy a,,tens urak,44ma­gokat ártatlanoknak, a pénzes embereket pedig s hitel­törvényeinket hibásoknak tartják, s hangosan csodálkoz­nak azon, hogy törvényes kamatra kölcsönt nem kap­nak, holott egyedül ők hibásak. Midőn a „tens ur”” a váltótörvényszék előtt Mojzes fi­át arra kéré, hogy várakozzék egypár hétig vagy lega­lább egypár napig, a zsidó bizonyosan várakozandott, ha a „Jens urat 44 ismeretes becsületességiről — szótar­tásról már eleve jól nem ismeri, mert különben a nem várakozás még a legelvetemültebb zsidó részéről sem volna hihető. — Ugyan jeles fogalma lehet a „tens urnak44 a becsüle­tességről, miután azt állítja, hogy csak zsidók s ezekhez hasonló természetű uzsoráskodók , gazemberek számára van hozva a váltó-törvény, de n­ics gondoskodva „a sze­gény s becsületes megszorult44 emberről; mert lám eb­ből világosan következik, hogy az, ki „tens urnak“ pénzt kölcsön ad, gazember, az pedig, ki adott szavát meg nem tartja , maga által kitűzött időben nem fizet, hanem káromkodik, piszkolódik , tagad — az „becsü- ÉLET, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. A Drift imrliument rajza. I. Az alsó ház. (Folytatás.) Azonban alig tevénk néhány lépést, midőn már a korlátot értük , mit „idegenek“ semmi szín alatt át nem hághatnak , s melly keresztben van húzva a teremen. E hires korlát, melly elé idéztetnek azon személyek, kik a ház szabadalmai vagy méltósága ellen vétkeztek , nem egyéb mint egy közönséges ágylécznyi vastagságu rúd, zöld posztóval levonva, mellyet ravatka segedelmével tet­szés szerint előre hátra tolhatni. Ez okból jobbra eltérünk a borszékek mellett, mellyek a s e r ge a ns­ a t­ar m t-ot vagy helyettesét illetik, s helyet foglalunk a karzatok alatt — ez olly része a háznak, melly sajátlag szinte ta­gok számára van ugyan rendelve , de rendesen üres szék lenni. Mihelyt tehát e kényelmes módon helyemet elfoglalom, a nélkül hogy a fáradságnak, kellemetlen­ségeknek, a szavazat-vásárlás költségeinek s a választás által okozott mindennemű számadások kifizetésének alá­vetni kellett volna magam, — mi nem kevéssé csökkenti az örömet, mellyel némelly uj tag ezen annyira óhajtott padokra települ — bátorkodom­ egy tekintetet vetni ma­gam körül s Anglia összegyűlt bölcseségét, az alsóhá­zat, illőleg szemügyre venni. Képzelje az olvasó csudálkozásomat és meglepetése­met, midőn azon komolyság, ünnepély és méltóság he­lyett, miket e ház fontos tisztállásától és majd korlátlan hatalmától szinte elválhatlannak hivék, a hatalommal ugyan igen, de komolysággal és tiszteletre méltósággal épen nem biró u­rakat vad tengericzék gyanánt láttam a karzatok körül futkosni; egyik ajtón beszékeltek és ki a másikon, mint leczkén kívül az iskolás gyermekek, a padokon mász­káltak, bekóborták a termet a kincstári padoktól az el­lenzékiekig és viszont, apró csapatokra gyűltek, cseveg­tek, nevettek, lábukkal surolgattak, egész hoszukban ül­­helyeikre dűltek s általában rendkívül parliament-elleni módon viselték magukat. A terem közepén egy csoport lármás, henye törvényhozót láttam, mintegy huszonkét éveseket — leginkább nemes családok fiatalabb sarjadé­­kait — kik közöl egy némellyiknek már szakála is pely­hedzett, míg másoknak sápadt beteges kinézésük volt, meg mások űzött kicsapongások nyomait viselek arczukon. Ez embereken észre lehetett venni, hogy inkább átenge­­dék magukat az élet elveinek, sem hogy kötelességeik be­töltésére komolyan gondolkodjanak. Egyik közölök egy uj szelencze vizsgálatával foglalkozott; egy másik egy finom érvágót mutogatott lovak számára, melly a tisztes tagok közt nagy figyelmet gerjeszte; egy harmadik egy czifra palczát mutatott elő, mellyet épen csak most talál­tak föl. Egy tisztes és tudós tag, kinek száját elmésségre látszott alkotni a természet, egy csoport hallgatóiul kör­­nyezteték, kiket folytonos nevetésben tartott. A mellék­karzatokon, mellyek kizárólag az alsóház tagjainak van­nak föntartva, több senator feküdt a padokon elnyujtóz­­va ; magában a teremben némellyek újság és röpirat olva­sásával foglalkoztak, mások mulatoztak, legtöbben pedig sebesen futkostak ide oda vagy barangoltak egyik ülés­től a másikhoz. E közben elfoglalá a szóló az elnöki széket; a ház írnokai (szám szerint hárman és nagy vendégha­jókkal ellátva) asztal mellett ülnek és írnak—­az aszta­lon fekszik a koronás bot, néhány könyvvel és két vö­rös maroquin-szekrénynyel; az ügyfolyam szembetünőleg menetben van, de a hangok, mellyek hozzánk érnek, olly homályosak és zavartak, hogy azok rajzolását hasztalan kísértenék meg. „Hum­, hum—dum hum—dumdum—hum bum —„Sír!*) van szerencsém, egy folyamodást —brr brr—hum hum—zum zum — (köhögés, tü­sszögés, csacsogás és lábak surolgatása)—aláírva hétezer ötszáz és húsz la­kostul —zum zum—hum hum—brr brr brr—dum dum hum (olly hangok ezek, mellyeket leírni semmikép nem lehet, csupán a suttogást és lábcsoszogást lehet megkülönböztet­ni). Hogy feküdhessék az asztalon. Ki mellette szavaz, mondjon Igent, ki ellene, Nem­et —­brr brr — hum­ hum — sir! van szerencsém egy kérelmet átnyújtani,“ stb. Az alsóház követeinek nincs mint a franczia követek­nek, tisztöltönyük; ők közönséges öltözetükben vannak jelen az üléseken. Csak indítványozója (mover) s a gyá­­molitója (seconder) azon föliratnak, melly az ülés meg­nyitásakor a trónbeszédre adandó válaszul fölolvastatik, jelennek meg régi szokás szerint galla-ölt­özetben, a had­sereg vagy hajóhad egyenruhájában vagy a grófsági ka­tonaság öltönyében. Ha a ház ő felségénél fölirattal vagy szerencsekivánatokkal tisztelkedik , akkor a ta­gok is, kik a szólót a palotába kísérik, teljes díszru­hában jelennek meg, (fekete frakban, mellényben, térd­szalagokkal és fekete selyem­harisnyákkal), s ez al­kalmakkor a ház szokottnál valamivel meghatóbb tekin­tetet mutat. Rendszerint azonban a tagok , mint mondva van , egyszerű polgári öltözetben vannak , csupán a szó­ló s a három írnok, kik a vitatkozások jegyzőkönyvét viszik , különböztetvén meg magukat vendéghajuk és ta­­ g) A parliamenti tagok mindig a szólóhoz intézik beszédüket s eb­ben a britt parliament Európa egyéb képviseleti gyűléseitől kü­lönbözik. Észak-Amerikában ezen a­ angol szokást mind a wa­shingtoni congressusban mind a különféle státusok törvényho­zó testületeiben megtartották- Harminczkilenczedik év. Előfizetési díj félévre postán és hely­­ben borítékkal 6 forint, boríték nél­kül házhoz küldve 5 forint e­ pénzben. Megjelenik hetenkint négyszer egy egy ív. NEMZETI ÚJSÁG. Alapító KULTSÁSZ ISTVÁN táblabíró, kiadja Özvegye. 89. sz. Kedd. Előfizethetni minden cs. kir. postahiva­talnál s helyben a szerkesztőségnél Zöldkert utcza 488. szám alatt földszint a hivatalban. Tisztán írott czimeket kérünk. Levelek a szerkesztőségnek czimzendők. December hó­ban 1844.

Next