Nemzeti Ujság, 1845. január-június (40 évfolyam, 1-101. szám)

1845-01-16 / 9. szám

9. szám 1845. Előfizetési díj félévre postán és hely­ben borítékkal 5 forint, boríték nél­kül házhoz küldve 5 forint e. pénzben. Megjelenik minden kedden, csütörtö­kön, pénteken és vasárnap egy egy iv.NEMZETI Harminczkilenczedik év. Csütörtök jan. 10. Előfizethetni minden cs. kir. postahi­vatalnál s helyben a szerkesztőségnél, Zöldkert utcza 4­8. szám alatt föld­szint , a hivatalban. Alapitá KULTSÁR ISTVÁN táblabiró, kiadja Özvegye. Tisztán írott czimeket kérünk. Levelek a’ szerkesztőségnek czimzendők. TARTITIOn. Ma­tyarprazn­­­­ém Erdély. Ki név. Megt­iszt­elés* * Fejlemények,III.T­u­d­o­m­­á­n­y­i iro­d­a­l­o­m­.(A magyar nemzet eredeti hona. Vége.) T­ö­r­v­é­n­y­h­a­t­ó­s­á­g­i tudósítások. Árvából (közgy. vége: hatósági lev., rab-statistica.) Budapesti újdonságok. Külföld. The statutes of prenumire. Spanyol-, Olasz-, Francziaország. Sveicz. Északamarika. Mexico. Társulatok és Intézetek. Hirdetések. Pénzkelet. Gabonaár. MAGYARORSZ­ÁG és UROÉLA. O cs. ap. k. felsége székhelyi M­aj­­­át­h György országbíró ő misélt­óságát, a m. kir. sz. Ist­ván-rend nagy keresztjével díj-elengedés mellett, legkegyelm­e,s ebben feldíszít­ni m­élt áztatott. Ő apost. kir. felsége Zsedényi Eduárd eddig m­agy. kir. helytartói tanácsnokot, és Zár­ka Nép. Já­nos országbírói itélő­mestert a nm. magy udv. kanc­.el­­lariánál előadó tanácsnokokká mélt áztatott legkegyel­­mesebben kinevezni. A mn. m. kir. udv. kamra középponti számvevőségé­­nél a Szluha Károly gróf nyugalmaztatása és Dolezsai Lipót halálozása következtében megürült számvevői ál­lomásokra Ax­am­éthy Károly és Szűcs György ed­digi ingressistákat, ezek helyébe Sztráda Miklós és tuzingeni Fi­eb­ti Ferenc­, járulnokokat, ezek helyébe pedig V­o­c­h­n­i­c­s­k­a József és V­ö­r­ö­s József díjas gya­­kornokokat;—továbbá Zsinkovics Pál dentai 1. oszt. kamr. ispánt ugyanott használja; — végre Popovit­s Péter temesvári k. kamr. igazgatósági írnokot ugyan­ott pénztári hivatalnokká alkalmaz«. Pest, jan. 15. Fejlemények. III. Előbbi számunkban nyilatkoztunk már, hogy mi alkotványos életben soha üdvösnek nem tarthatjuk, midőn az egymás irányában áram­ s működni hivatott politikai pártoknak bár­me­lyike is, az ő természetes helyzetéből, akár főnöki indolentia miatt eltespedve, akár az átellenben álló pártnak ügyesen számított fon­­dorkodásai vagy erőszakolásaitól elnémíttatva, a maga szabályos állásából kilép, vagy kiültetik. Megemlítik azt is: mi rész­eredhet abból, midőn az egész erőt valamelly pártnak annyira sikerül magához ragadni, hogy a másik, egyedül szenvedő állásbeli nézője legyen diadalittas működéseinek. De figyelmeztettük az ol­vasót azon körülményre is: mi káros következéseket szülhet; midőn valami különös ok, vagy politikai lel­kesedés által, azon kétes és szabály elleni eset áll be, miszerint a két párt, túlhevülés útján, tartós időre eggyé olvad,és a tenni valók, minden ellenzék nélkül, szigorúan csak egyetlen egy párt elindulása, és nézete szerint men­nek által az életbe. Ezen nézeteik igazolására előhoztuk mi a franczia ,,chambre introuvablet é­s a convent mű­ködéseit; előhoztuk továbbá az úgy nevezett,,bascule“ módszert, melly utolót azonban csak a független po­litikai, vagy a kormánypárti működések rendszerezet­­lensége s szabálytalansága végett kérünk megemlitet­­tetteknek tekinteni, mivel mi az illy pártoknak, sok­szor teljességgel káros, de ezenkívül még nem ritkán egész a könyörü­letességig fonákul választatott nem te­vését; teljes lelkünkből kárhoztatjuk. De im jelenleg már ismét egy lépést vagyunk kö­telesek tenni előre s azt mondjuk, miszerint az alkot­mányos élet a maga eszméjének csak úgy felelhet meg, ha visszautasíthatlan tényül fogadtatik el, hogy a kor­mány, egyes pártok nézetei szerint soha se vezettes­sék. Mert, mihelyt az illy­elme­s gyakorlat elleniség beáll, akkor már az állandóan elnyomattatott feleke­zet az önkormányban részt venni teljességgel megszűnt, a korlátlanul működendő párt pedig soha sem lenne ment az emberi természetnek azon gyarlóságától, hogy elleneit s azok ügyét saját érdekeinek s elfogultsági­nak alá ne rendelje. Olly nemzetnél tehát, mellynél a vélemények s iránynézetek nyilvánításának szabad já­téka teljességgel elnyomatnék; az alkotvány már csak írott malaszttá, és hazugsággá sülyedne le, sőt an­nak csak lehetősége is eszmét eszmével hozna ellen­­mondásba. Az illy alkotványos élet irányában a tiszta s leplezetlen absolutismusnak már valóságos áldásként kellene mutatkozni. —­ltalán véve itt mi egy elme s elméleti die­tátamra hivatkozunk, mellyet az alkotványos élet és a benne működő politikai pártok hivatása egyetlen biztosítékának, sőt már maga az egész al­kotvány természetszerű s gyakorlati fentartójának is­mertünk. Azt állítjuk jelesül, hogy állandóan, vagy csak hosszú időre is, soha sem alakulhat a státus­ban akármelly párt is olly túlsúllyá, miszerint az alkotmányt társas elv s eszmének, edzetten s megátal­­kodottan ellene szegülhessen. Ezt pedig azért nem, mert a másik, már joggal s annak gyakorlatával fel­ Hibáztatott párt, a maga szabályszerinti visszaható s visszalökő tényezejét, a természetnek félreutasit­atlan menetin, okvetlenül kifejlesztendi, és csak­hamar elégséges ellensúlyozási fokra emelendi. Ez olly ren­desen, olly csalhatlanul be szokott következni mindig, hogy tőle a kivitel, ide nem számítva az erőszak valóságos visszaéléseit, egyedül csak az alkotmá­nyos joggal járó viszonyos kötelességek makacs mu­lasztásánál, azaz : — mint ép jelenleg nálunk vagyon — valamelly pártnak szenvedőleges nem tevésénél állhat. A politika, alkalmazásban azaz gyakorlatban, mindig az eventualitások számítása és tudománya. Na­gyon hibázik, ki az alkotmányos tennivalókat, egymagá­ban álló dolgok gyanánt tekinti, olly dolgok gyanánt, a­mik egyetlen egy, s mindig fonalszálként folyó fejlemé­nyei, egy s ugyanazon magán ténynek, és egy s ugyan­azon önálló magán tárgynak. Nem uraim! ez nem így van. A politika mindenkor szellemi számítása a jövőnek, mint az, a múlt s jelenből felmerült. A ma megállapí­tott tény s javítás holnap már nem úgy­­ áll mint va­lami átalánosan szilárd s mozdulatlan súly, hanem eredményét tekintve — leszáll a múltba, hogy segítsen szülni uj tényeket, mik a dolgok lehető fejleménye szerint, ismét uj rendeleteket s törvényeket teendnek szükségessé.—Ez igy megyen, igy ment, és igy fog menni mindig. Világos ebből, hogy midőn már igy valami­­javí­tásnak életbe léptetése terveztetik, akkor a kérdés soha sem az: valljon egy vagy más politikai feleke­­zetnek elve fogadtassék-e el ? hanem mindig azt kell eszközölni, hogy valamennyi politikai pártnak nézetei s súlyai mint alanyok s alanytárgyak (subjection et substratum) vétessenek fel egy eredmény (productiuni) megalkotására, melly eredvény azonban csakhamar ismét, mint tényező állatid, uj alanytárgyak s ese­mények megszülésére. E szerint: lehetnek ugyan már s vannak is elszigetelt magán politikai vélemények, egy vagy más behozandó javítás czélszerü vagy czélszerűt­­lensége felett; de nem szenved kétséget, hogy az institu­­tio czélszerü s üdvös csak akkor lesz, ha ezen vélemé­nyek s tehát érdekek többségét foglalja magában. Mert: alkotmányos életben, a számok mikkel számoltatik, a tárgy mi felett számoltat­ik és a számoló maga, mindig egy s ugyanaz. Midőn tehát kiki egy magáról, vagy ha másról is de csak egy magában s egy magának számol, akkor kinek kinek már szükségkép roszul kell számolnia; azaz: a számvetésnek csak akkor lehet alaposnak lenni, ha azok, kik számolni értenek, és kiknek szá­molni joguk van, a szám­tételhez alkalmaztatnak is. Innen, mi egyenesen s világosan követeljük, mi­szerint a productum kiszámításához az ellenpárt nézetei is, teljességgel s múlhatlanul alkalmaztassanak. De ehhez ezenkívül még egy észrevételt szükség soroznunk s pedig azt, hogy politikában, a számolás soha sincs, és sohasem lehet befejezve, hanem minden­kor folyó, s valóban némileg mindig Newton „fluxiói“ és Leibnitz ,,differensialéjinek“ typusát viseli. Az al­kotmányos életnek elve tehát mindig az lévén, hogy a köz felett, egyén — tény s eredményleg — soha sem számolhat; e szerint már, kinek kinek egyéni számító tehetsége való súlyt, csak az öszvesztés által nyerhet. Ezeket előrebocsátva pillantsunk vissza még egyszer az im tárgyalt tétel felé, és világosan álland, hogy midőn mi magunkat két vagy több ellennézetből fel­merülő harmadik állapot pártolóinak nyilvánítónk; ezen tétel által csupán csak azt fejeztük ki, mi a politikai gyakorlatnak életében azonkívül is már — mint felebb mondok — benne van foglalva. Mert : az elvnek alkal­mazása nem az, mi maga az elv. Mi a politika elvé­nek Széchenyi gróffal az abstract okosságot állítjuk lenni, melly a múlt s jelen tényezőiből mindenkor jövő eredményeket egyeztet, számít s alkot. Ezt mi az alkot­ványos és átalán véve az emberi élet onthologiájának s deonthologiájának tartjuk egyszersmind, mert mi Bent­­ham bien veillanceset *­ is csak az okosságtól paran­csoltalak tételezzük, — és csak Spix, Cunningham, Craw­ford, Parry, Kotzebue's mások adatára vagyunk bátrak fi­gyelmeztetni: kik a newseelandi, argyli, caraibe, s más vadnépek s néptörzsekért sivatagjait beutaz­ván, jóakaratra s erkölcsi fogalomra sehol sem találtak, hol az okosságnak élet s vezércsillaga hiányzott.—Mi te­hát,mint mondok,a politika elvének az abstract okosságot állítjuk lenni,melly alkotmányos állományoknál a contra­­pondialis rendszerben nyilvánul, és ezt olly csalhatlan­­ná teszi, mint maga az elmének örök igazsága s egy­­neműsége valóban csalhatlan. — Az elme már igy az alkotványos főelvet, az alkotványos nagy hatalmak­nak egyensúlyi rendszerét — a társas életet teszi le­hetővé; ez pedig viszont az okosság s jóakarat kifeje­lését s nemesbü­lését feltételezi, de ennek felvilágosí­tását mi azon alkalomra tartjuk fen, midőn a politikai stabilitás elvéről fogjuk nézeteiket előadhatni. Itt csak azt kell még megemlítenünk, miszerint: igaz ugyan, hogy egyedül csak az elmének minden okos és gon­dolkozó emberre nézve mindenkor s minden évbeni egyneműsége teszi az életet, s tehát átalán véve a po­litikát lehetővé; — de az, mire az elvet alkalmazni kell: azaz: a társas tények, a magok miriad mennyi­ségükben s szinvegyülékükben csak egyes tények mindaddig, m­ig az illy mondhatlanul szétágazó és szétszórt állapotukban, öszvesztés és viszonzás által, vagy a közállást kifejező tényekké emeltetnek fel, vagy, mint ennek fenmaradhatására s nemesbítésére károsak, félre nem vettetnek. Nyilatkoznunk kell itt azonban még egyszer s bővebben a felett, hogy mi a két vagy több politikai véleményből kifejlő harmadik állást korán sem úgy vesszük, mint a „juste milieu“ elve azt követeli, az­az nem úgy, mintha a harmadik állásnak a két vagy több nézet kellő közepén kellene feküdnie, hanem egy­szerűen úgy, mint a két vagy több nézetből megal­kottatok s abból kifolyó harmadik állást, akár az már most ép a közepén, akár az egy vagy más oldalon legyen igy. Mi csak azt állítjuk, hogy ha mindenkor csak egy s ugyan azon párt nézete nyerne túlsúlyt s eredményt, akkor világos, hogy az soha sem lehetne már szabad fejlemény, hanem mindenkor csak egyol­dalű­ folytatása a dolgok mene­inek, úgymint azok, már egyszer megindultak, ez pedig aztán már egye­nesen az alkotmányos életnek szabad és természetszerű haladását támadná meg, és egyenesen az erőszakolás bélyegét viselné. Előröl megemlítjük itt azon fordulatokat, mik Albin­ónnak alkotmányos életében egy igen nevezetes harma­dik állást, t. i. a jelen tory ministeriumot szülték. Emlé­kezni fog az érdemes olvasó, hogy Angliában 1839 ben a politikai kétes állás napról napra kezdett növekedni, és jelesül az orientalis nagy kérdésen kívül, még Hume a house­holder*)- szavazatot is sürgette az­­alsóházban; erre pedig csak hamar a híres nationalis peti­tio hozatott be, az átalános szavazat végett; í Sá-őben már a gabnatör­­vény ellen is igen nagyok voltak az agitatiok; a chartistái mozgalmak Sh­eefieldben lázadásig hágtak; Hume a goánatörvény elleni bilijét ismétlé, és a halálos büntetés eltörlésére egy indítvány hozatott be, mi olly praktikái nemzetnél mint az angol, már magá­ban nagy theor­omaniára és politikai ferde lázra mu­tatott. — De az illy igen erős politikai nyomulások eredménye valljon mi volt? Egy harmadik állás, melly abban nyilvánult, hogy a kincstárban ülő új Bentham a maga deonthologiájában az élet s t­ársas élet­ vezérelvének az­ okosságot s jó akaratot állilá tenni; és e két iker erényt ollyannak nézi , mi mellett minden további bölcsészeti feszegetések az­ erkölcs­jog s más még ennél is magasban álló igazságok fe­lett egészen nélkülözhetők. *) Háztartó polgár, saját tűzhellyel biró polgár.

Next