Nemzeti Ujság, 1845. január-június (40 évfolyam, 1-101. szám)

1845-06-01 / 85. szám

Előfizetési díj félévre postán és hely­ben borítékkal 6 forint, boríték nél­kül házhoz küldve 6 forint e. pénzben. Megjelenik minden kedden , csütörtö­kön, pénteken és vasárnap egy egy ív l­apjaink mindennemű hirdetményeket felvesznek. Harminczkilenczedik NEMZETI ÍJJSÁftj. Vasárnap juiiiius 1. Előfizethetni minden cs. kir. postahi­vatalnál s helyben a szerkesztőségnél. Zöldkert utcza 488. szám alatt föld­szint , a hivatalban. Tisztán írott czimeket kérünk. Levelek a' szerkesztőségnek czimzendők. ugy egy hasáb-sorért apró betűk­kel öt ezüst kr. számittatik. 85. szám 1845. Alapitá KULTSÁR ISTVÁN táblabiró, kiadja Özvegye. Közeledvén a medárdi vásár, azon t. ez. hazafiaknak, kik lapunkra ez úttal a jövő félévre előfizetni ki­válniak, ezennel jeleinjük, miszerint lapunk az eddigi vezető és szerkesztő kezelése alatt, egészen uj öntetű­ betűkkel, a mostaninál tömörebb és szebb papiroson, hetenkint négyszer egyegy ivén fog megjelenni. Előfizetési ára postán borítékban küld­ve félévre 6 forint p. p. Előfizethetni zöldkert-utczában 488. sz. alatt földszint a kiadóhivatalban. Szer­k. TARTATÓ TI­­Magyarorság én Erdély Kinev. — Töredék eszmék a magyar kereskedési politika tárgyában. — T­ö­r­v­é­n­y­i­­a­t­ó­s­á­g­i tudósítások. Biharból (rendk­. közgy. főispáni h­elyettes fáklyás zenévek­ megtisztelte­tése. T.­­). főjegyző hiv­atillátóli felfüggesztése s bűnvá­di perbefogatása htfam­osi k. intézvény következtében, a főispánhelyettessileg kinevezett főorvos megerősítése sat.) Budapesti u­­ d o n s. — Külföld. Spanyol- Franrziaország. N. - Britannia. Törökország. Társulatok én Intézetek. HAQVABOHIIZÁC én ERDÉLY. Az ország szükségeinek megfelelő közlekedési esz­közök létesítését: ő cs. s kir. felsége legmagasb gondjai közé számítván, hogy az e végre még kimuntató előmun­kálatok minél gyakorlatibb és alkalmas!) módon, egy­szersmind pedig haladék nélkül elkészít­essenek, ő cs. kir. felsége egy külön bizottmánynak alakittatását meg­rendelni , s ennek elnökévé gróf Széchenyi Ist­vánt kinevezni és kegyelmesen megparancsolni méltóz­­tatott, hogy ezen bizottmánynak elébe szabandó fela­dás, s ennek adandó belszerkezet, nem különben az e bizottmánynak mind a kormányszék, mind az illető ha­tóságok irányábani viszonyait, tárgyazó javaslatok, mi­­nél előbb ő felsége legmagasabb elhatározása alá terjesz­tesselek. O cs. kir.ap. fels. rmligu saárdi S o m s­i­c­h Pongrácz valóságos belső titkos és értekezési tanácsost, Baranya­­megye főispánját, di­jelengedés mellett grófi rangra emel­ni legkegyelm, m­éltóztatott. (M. T.) „Töredék eszmék a magyar kereske­dési politika tárgyában.“ (Folytatása.) „Az illyen lények erejét és fontosságát legkisebbé sem szállítja alább tisztelt barátunk azon számítása, melly által azt igyekszik megmutatni, hogy azon 32 ezer mázsa gyapjú és 72 ezer mázsa pamut­kelmék elő­állítására , mellyekre körülbelül szükségünk van éven­­kint,nemigen kelletvén több 20—25 ezer embernél, mivel 50szer ennyivel birunk, sőt még a lajtai hegyek mellől Ausztriába is bejárnak a gyármunkások, tehát a csekély és roszul elosztott népességet a műipar dísz­­lésének akadályául felhozni nem lehet! Gyönyörű okos­kodás valóban, és csak azt lehet sajnálni, hogy nem akkor hozatott már fel, midőn még török basa honolt és Buda várában, mert akkor is csak úgy beillett volna semmit sem bizonyítanak, mint ma. Mintha bizony va­­lamelly műiparosságra szükséges népszám létezése volna azon egyedüli tényező,melly itt számba jöhet­ és mintha valamelly illy egyes tényező puszta létezéséből lehetne, minden egyéb ide vágó körülmények latbavetése nél­kül, bár mit is következtetni! úgy látszik, sok egyéb dolgok mellett, itt egészen elfelejtette tiszt, barátunk, hogy „mens agitat molem“ pénz mozgatja a munkások kezeit, pénz kell a gyárakhoz, pénz azon sok orsók­hoz , mellyeken ő a magyar gyapjú és pamutkelmebeli szükséget megfonatni szándékozik. A vagy azt hitte ta­lán, hogy azon honbeli tőkehiány mellett, mellyet maga sem tagad, kivált miután külföldi tőkékre veti ő is sze­meit, tus tint lesz pénz, mihelyt a gyárüzésre magunkat a legspeciálusabb vitatások folytában hirlapilag, vagy ut­­czai és kávéházilag, néhány é­v­j­e­n következtében e­l­­határozzuk? Hiszen­­. Ellenünk szerint a tőkék mind­addig hiányzani fognak, mig a gyárüzés virágzásban nem leend — gyáripar pedig virágzani nem fog, mig védvá­­mok által nem keletkezik, így tehát azon 20—25 ezer ember, kiket tisztelt barátunk foglalkodtatni kíván, csak várakozzék csendben addig, míg a védvámok következ­tében az ipar felvirágzik, mert akkor ezen körülmény majd előteremti azon tőkéket, mellyek az ő foglalkodta­­tásukra szükségesek. A pénztőke bizonyosan növekedni fog tisztelt barátunk nézete szerint, mihelyt a külföldre mindennemű iparczikkekért menő összegeket megkímél­jük és itthon megtakarít­, mit bizonyosan megte­hetünk akkor, ha az ipar felvirágzott; de adddig a megtakarítással mindenesetre várakoznunk kell hát, míg nem bizándunk az illy virágzás eszközléséhez szükséges tőkékkel, ezek pedig, a­mint tudjuk, mind­addig hiányozni fognak, míg a gyáripar virág­zásban nem leend! Itt valóban nem tud­juk, váljon a tőkéknek a virágzásra, ennek a véd­­vámokra, vagy mind­ezeknek a megtakarításra kell-e várakozniok, vagy megfordítva, és csak annyit látunk, hogy az illyen okoskodások győző erejére nézve, csak igen csekély várakozásokat lehet táplálni. Illyen circu­­lus vitiosusba bonyolítja magát tisztelt barátunk, hogy azon igen egyszerű állítás valóságát, miszerint a tő­kehiány és magas kamatláb a honipar diszlésének szinte egyik akadályát teszik, elperelhesse. És a mi legszomorubb, ezen bajból sem azon ismeretes locus communisok, mellyeket egy csupán földművelő országnak szegénységéről felhord, a­mi amúgy is Magyarországra már régen nem illik, mert honunk ezen minőségéből már kibontakozott — sem pedig az ál­tala ajánlott védvám eszméje, ki nem segíthetik. Mert hiszen — kivált a mennyiben mi ellenünk akarja el­ismerése szerint nézeteit igazolni — állítottuk-e azt valaha, hogy honunk csupán földművelésre szorítkoz­zék? Mi pedig a védvámokat illeti, igazolta-e csak egy szóval is tisztelt barátunk azon hiedelmét, melly­­nél fogva ő egy 10 peres védvámot a tőkebirtokosok­ra nézve elegendő ingernek tart, minden egyéb nem kedvező körülmények mellet is, hogy pénzöket ma­gyar iparvállalatokba ruházzák? Ha végig olvassuk t. barátunk ,Jelenkori négy czikkét, azt kell belőlök mint okoskodásainak sommáza­­tát következtetnünk, mikép­p az iparbuzdításnak csak egy nemét ismeri, és ezt mérsékelt ideiglenes védvá­­mokban gondolja feltalálhatni. Szerinte „azon aránylag biztos jutalom, mellyet a végbevitt munkáért, és be­fektetett tőkéért az iparűző a külföldi mértéktelen con­­currentia ellen védett gyártványok keretében találandó képezi a leghathatósabb ingert és buzdítást, ezeket pedig a gyárosnak csupán védvámok biztosíthatják. Nem kívánja azonban tisztelt barátunk védvámok pajzsa alá helyezni az összes honi ipart, hanem annak csak egyes ágait, s legkivált a pamut, len, kender, gyapjú és se­lyem gyártványokra kívánná ideiglenesen azokat kiter­jeszteni, és 10 percentnél felebb nem emeltetni. Ezúton mind az ország részére nevezetes közjövedelmet,mind pe­dig gyártásunk előhaladását reményű tisztelt barátunk, s mindazon nehézségekről, mellyek egy illy rendszer élet­beléptetését környezik, csak igen kevéssé látszik tartani. Mi ezen nehézségekre, a védrendszer ideiglenes­ségére, s több ide vágó kérdésekre nézve eltérő né­zeteket táplálunk, azonban ebbeli okainkat egy ké­sőbbi czikkre halasztjuk, s most csak annak taglalá­sára szorítkozunk: váljon­­. barátunk rendszere — ha feltéve, de meg nem engedve, életbe lépne is—nem alapul be a csalódások legkülönbözőbb nemein? És itt legelébb is a buzdítással találkozunk. En­nek , mint a jelent megelőzött czikkünkben mondók, magunk is nagy barátjai vagyunk. Csak hogy mi an­nak különböző nemeit ismerjük, így például egyebeket mellőzve, azon czélnak elérése végett, hogy külföl­di tőkék hozzánk vándoroljanak, és itteni iparvállala­tokba ruháztassanak, — pedig ezt már ma mindenki óhajtja, mert honi tőkéink elégtelenségét mindenki ér­zi, — nem igen lehet véleményünk szerint buzdítób­­bat cselekedni, mintha hazánkat minden tekintetben lakhatóbbá (^wohnlich) tenni igyekszünk erőnk mi­nél inkábbi megfeszítésével. A lakhatóság, és annak legalább bizonyos mérsékelt kényelmei, kimondhatlan vonzó erővel bírnak mindenkire, annyival inkább az ollyan külföldire nézve, ki egy ollyan országot hagy el, hol a civilisakiónak minden javadalmait már élvez­te, pedig i­lyen országokból várhatunk csak hazánkba tőkepénzeseket, mert felesleges tőkepénzek, és fej­lettebb műiparosság csak ezeknél találtatnak. A mű­­iparosság kedvező körülmények között kétségen kí­vül meggazdagodásnak lehet külforrása, de az i­lyen eredmény bizonyosan csak hoszú évek múltával állhat elő. Az angol, franczia sat. a legműveletlenebb orszá­gokba is elmegy, a legnagyobb veszélyeknek is kiteszi magát, hogy kereskedhessek, és ez után gazdagságra tehessen szert, mert a kereskedésnek az a természete, hogy a körülmények kedvezése mellett egy két szeren­csés speculatio által meggazdagithatja az embert, arány­lag sokkal kevesebb értelmességgel s erőfeszítéssel, mint a műiparosság, mellyre a helybeli különféle vi­szonyok nem kedvező volta sokkal érezhetőbben hat, mert többfélével kell jönnie érintkezésbe, mint a ke­reskedésre, és melly a mai különnemű versenyzés mel­lett mindenesetre csak mérsékleti nyereségeket enged, meggazdagodást pedig csak ezeknek huzamos­ voltuk mellett következtethet. Mindjárt meglátandjuk, milly vonzó erővel bírna a t. barátunk által tervezett ideig­lenes 10 percentnyi védvám, addig azonban nézzünk széllyel magunk körül, és kérdezzük meg magunkat: váljon kecsegtethetjük-e a külföldi műiparost valamelly különösen tetemes, és ollyan nyereségekkel, mellyek őt arra bírhatnák, hogy mind­azon számos kellemet­lenségeket , mellyekben bővelkednek különféle viszo­nyaink, elijesztőknek ne tartsa ? A lakhatóságot kü­lönnemű kedvező viszonyok összesége képezi, mel­­lyekhez méltán számíthatjuk a helyből mozdulhatás könnyűségét és olcsóságát, a személynek s tulajdon­nak biztosságát, önkénytől, nyers kíméletlenségtől ment közigazgatást, s mind azt, mi az anyagi és szel­lemi élvezetek legalább azon sokáig megkivántatik, mel­lyet a 19dik században középszerű vagyonú, és mű­veltségű ember sem nélkülözni nem tud, sem nélkü­lözni nem szeret, habár itt született legyen is; annyi­val kevésbbé kíván pedig az, ki már jobbhoz szokott, és kinek több módja van, életét kellemessé tenni. És váljon nem kell-e ijesztőleg hatni a külföldi tőkepén­zesre, a lakhatóság kellékei mind azon hiányainak, mellyeket mindnyájan érezünk, és máiglan mindig pa­naszkodva emlegetünk, de most egyszerre, mióta tud­niillik az iparba szerettünk bele, akarunk jelentőség nélkülieknek hirdetni, és védvám által pótolni, vagy paralysálni? Pedig mind­ezen hiányok pótlására nagy igyekezetet kellene inkább fordítanunk, mintsem azokat fitymálnunk, vagy épen egy részekben még a kültőkék be­vándorlására szolgáló ingert is keresnünk, mint t.. Jelen­korai barátunk cselekedett. Nem kellene felejtenünk, hogy a műiparosságnak olly országban is tágas mezeje van még, hol az egésznek physionomiája már sokkal polgá­­rosodottabb, és így vonzóbb, mint a mienk, a­merre tehát a tőkék, mint látjuk, inkább is tartanak, mint felénk. És ezen épen nem kell csodálkozni, ha meggondoljuk, hogy a pénztőke természete szerint oda fordul, és arra veszi irányát, hol legnagyobb biztossággal, és aránylag leg­csekélyebb fáradsággal és kellemetlenséggel ígérhet bir­tokosa magának belőle legnagyobb hasznot, s hogy a­hol ezen kellékek megvannak, ma már a tőkék bármelly neméhez a vállalatoknak, nem szoktak hiányzani. Ámde nálunk az esztendőnek majdnem egész felén keresztül, az országnak fővárosa körül is, és általában az ország nagy részében a legnagyobb kellemetlenség nélkül alig lehet mozdulni, melly állapot a kereskedést, és áruforgalmat bilincsekben tartja, ez­által a népesség termesztési, és fogyasztási képességét ki sem számítható arányban csök­kenti, az élelmi­szerek árának aránytalan habzását, és a

Next