Nemzeti Ujság, 1845. január-június (40 évfolyam, 1-101. szám)
1845-06-01 / 85. szám
Előfizetési díj félévre postán és helyben borítékkal 6 forint, boríték nélkül házhoz küldve 6 forint e. pénzben. Megjelenik minden kedden , csütörtökön, pénteken és vasárnap egy egy ív lapjaink mindennemű hirdetményeket felvesznek. Harminczkilenczedik NEMZETI ÍJJSÁftj. Vasárnap juiiiius 1. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál s helyben a szerkesztőségnél. Zöldkert utcza 488. szám alatt földszint , a hivatalban. Tisztán írott czimeket kérünk. Levelek a' szerkesztőségnek czimzendők. ugy egy hasáb-sorért apró betűkkel öt ezüst kr. számittatik. 85. szám 1845. Alapitá KULTSÁR ISTVÁN táblabiró, kiadja Özvegye. Közeledvén a medárdi vásár, azon t. ez. hazafiaknak, kik lapunkra ez úttal a jövő félévre előfizetni kiválniak, ezennel jeleinjük, miszerint lapunk az eddigi vezető és szerkesztő kezelése alatt, egészen uj öntetű betűkkel, a mostaninál tömörebb és szebb papiroson, hetenkint négyszer egyegy ivén fog megjelenni. Előfizetési ára postán borítékban küldve félévre 6 forint p. p. Előfizethetni zöldkert-utczában 488. sz. alatt földszint a kiadóhivatalban. Szerk. TARTATÓ TIMagyarorság én Erdély Kinev. — Töredék eszmék a magyar kereskedési politika tárgyában. — Törvényiatósági tudósítások. Biharból (rendk. közgy. főispáni helyettes fáklyás zenévek megtiszteltetése. T.). főjegyző hivatillátóli felfüggesztése s bűnvádi perbefogatása htfamosi k. intézvény következtében, a főispánhelyettessileg kinevezett főorvos megerősítése sat.) Budapesti u d o n s. — Külföld. Spanyol- Franrziaország. N. - Britannia. Törökország. Társulatok én Intézetek. HAQVABOHIIZÁC én ERDÉLY. Az ország szükségeinek megfelelő közlekedési eszközök létesítését: ő cs. s kir. felsége legmagasb gondjai közé számítván, hogy az e végre még kimuntató előmunkálatok minél gyakorlatibb és alkalmas!) módon, egyszersmind pedig haladék nélkül elkészítessenek, ő cs. kir. felsége egy külön bizottmánynak alakittatását megrendelni , s ennek elnökévé gróf Széchenyi Istvánt kinevezni és kegyelmesen megparancsolni méltóztatott, hogy ezen bizottmánynak elébe szabandó feladás, s ennek adandó belszerkezet, nem különben az e bizottmánynak mind a kormányszék, mind az illető hatóságok irányábani viszonyait, tárgyazó javaslatok, minél előbb ő felsége legmagasabb elhatározása alá terjesztesselek. O cs. kir.ap. fels. rmligu saárdi S o m sich Pongrácz valóságos belső titkos és értekezési tanácsost, Baranyamegye főispánját, dijelengedés mellett grófi rangra emelni legkegyelm, méltóztatott. (M. T.) „Töredék eszmék a magyar kereskedési politika tárgyában.“ (Folytatása.) „Az illyen lények erejét és fontosságát legkisebbé sem szállítja alább tisztelt barátunk azon számítása, melly által azt igyekszik megmutatni, hogy azon 32 ezer mázsa gyapjú és 72 ezer mázsa pamutkelmék előállítására , mellyekre körülbelül szükségünk van évenkint,nemigen kelletvén több 20—25 ezer embernél, mivel 50szer ennyivel birunk, sőt még a lajtai hegyek mellől Ausztriába is bejárnak a gyármunkások, tehát a csekély és roszul elosztott népességet a műipar díszlésének akadályául felhozni nem lehet! Gyönyörű okoskodás valóban, és csak azt lehet sajnálni, hogy nem akkor hozatott már fel, midőn még török basa honolt és Buda várában, mert akkor is csak úgy beillett volna semmit sem bizonyítanak, mint ma. Mintha bizony valamelly műiparosságra szükséges népszám létezése volna azon egyedüli tényező,melly itt számba jöhet és mintha valamelly illy egyes tényező puszta létezéséből lehetne, minden egyéb ide vágó körülmények latbavetése nélkül, bár mit is következtetni! úgy látszik, sok egyéb dolgok mellett, itt egészen elfelejtette tiszt, barátunk, hogy „mens agitat molem“ pénz mozgatja a munkások kezeit, pénz kell a gyárakhoz, pénz azon sok orsókhoz , mellyeken ő a magyar gyapjú és pamutkelmebeli szükséget megfonatni szándékozik. A vagy azt hitte talán, hogy azon honbeli tőkehiány mellett, mellyet maga sem tagad, kivált miután külföldi tőkékre veti ő is szemeit, tus tint lesz pénz, mihelyt a gyárüzésre magunkat a legspeciálusabb vitatások folytában hirlapilag, vagy utczai és kávéházilag, néhány évjen következtében elhatározzuk? Hiszen. Ellenünk szerint a tőkék mindaddig hiányzani fognak, mig a gyárüzés virágzásban nem leend — gyáripar pedig virágzani nem fog, mig védvámok által nem keletkezik, így tehát azon 20—25 ezer ember, kiket tisztelt barátunk foglalkodtatni kíván, csak várakozzék csendben addig, míg a védvámok következtében az ipar felvirágzik, mert akkor ezen körülmény majd előteremti azon tőkéket, mellyek az ő foglalkodtatásukra szükségesek. A pénztőke bizonyosan növekedni fog tisztelt barátunk nézete szerint, mihelyt a külföldre mindennemű iparczikkekért menő összegeket megkíméljük és itthon megtakarít, mit bizonyosan megtehetünk akkor, ha az ipar felvirágzott; de adddig a megtakarítással mindenesetre várakoznunk kell hát, míg nem bizándunk az illy virágzás eszközléséhez szükséges tőkékkel, ezek pedig, amint tudjuk, mindaddig hiányozni fognak, míg a gyáripar virágzásban nem leend! Itt valóban nem tudjuk, váljon a tőkéknek a virágzásra, ennek a védvámokra, vagy mindezeknek a megtakarításra kell-e várakozniok, vagy megfordítva, és csak annyit látunk, hogy az illyen okoskodások győző erejére nézve, csak igen csekély várakozásokat lehet táplálni. Illyen circulus vitiosusba bonyolítja magát tisztelt barátunk, hogy azon igen egyszerű állítás valóságát, miszerint a tőkehiány és magas kamatláb a honipar diszlésének szinte egyik akadályát teszik, elperelhesse. És a mi legszomorubb, ezen bajból sem azon ismeretes locus communisok, mellyeket egy csupán földművelő országnak szegénységéről felhord, ami amúgy is Magyarországra már régen nem illik, mert honunk ezen minőségéből már kibontakozott — sem pedig az általa ajánlott védvám eszméje, ki nem segíthetik. Mert hiszen — kivált a mennyiben mi ellenünk akarja elismerése szerint nézeteit igazolni — állítottuk-e azt valaha, hogy honunk csupán földművelésre szorítkozzék? Mi pedig a védvámokat illeti, igazolta-e csak egy szóval is tisztelt barátunk azon hiedelmét, mellynél fogva ő egy 10 peres védvámot a tőkebirtokosokra nézve elegendő ingernek tart, minden egyéb nem kedvező körülmények mellet is, hogy pénzöket magyar iparvállalatokba ruházzák? Ha végig olvassuk t. barátunk ,Jelenkori négy czikkét, azt kell belőlök mint okoskodásainak sommázatát következtetnünk, miképp az iparbuzdításnak csak egy nemét ismeri, és ezt mérsékelt ideiglenes védvámokban gondolja feltalálhatni. Szerinte „azon aránylag biztos jutalom, mellyet a végbevitt munkáért, és befektetett tőkéért az iparűző a külföldi mértéktelen concurrentia ellen védett gyártványok keretében találandó képezi a leghathatósabb ingert és buzdítást, ezeket pedig a gyárosnak csupán védvámok biztosíthatják. Nem kívánja azonban tisztelt barátunk védvámok pajzsa alá helyezni az összes honi ipart, hanem annak csak egyes ágait, s legkivált a pamut, len, kender, gyapjú és selyem gyártványokra kívánná ideiglenesen azokat kiterjeszteni, és 10 percentnél felebb nem emeltetni. Ezúton mind az ország részére nevezetes közjövedelmet,mind pedig gyártásunk előhaladását reményű tisztelt barátunk, s mindazon nehézségekről, mellyek egy illy rendszer életbeléptetését környezik, csak igen kevéssé látszik tartani. Mi ezen nehézségekre, a védrendszer ideiglenességére, s több ide vágó kérdésekre nézve eltérő nézeteket táplálunk, azonban ebbeli okainkat egy későbbi czikkre halasztjuk, s most csak annak taglalására szorítkozunk: váljon. barátunk rendszere — ha feltéve, de meg nem engedve, életbe lépne is—nem alapul be a csalódások legkülönbözőbb nemein? És itt legelébb is a buzdítással találkozunk. Ennek , mint a jelent megelőzött czikkünkben mondók, magunk is nagy barátjai vagyunk. Csak hogy mi annak különböző nemeit ismerjük, így például egyebeket mellőzve, azon czélnak elérése végett, hogy külföldi tőkék hozzánk vándoroljanak, és itteni iparvállalatokba ruháztassanak, — pedig ezt már ma mindenki óhajtja, mert honi tőkéink elégtelenségét mindenki érzi, — nem igen lehet véleményünk szerint buzdítóbbat cselekedni, mintha hazánkat minden tekintetben lakhatóbbá (^wohnlich) tenni igyekszünk erőnk minél inkábbi megfeszítésével. A lakhatóság, és annak legalább bizonyos mérsékelt kényelmei, kimondhatlan vonzó erővel bírnak mindenkire, annyival inkább az ollyan külföldire nézve, ki egy ollyan országot hagy el, hol a civilisakiónak minden javadalmait már élvezte, pedig ilyen országokból várhatunk csak hazánkba tőkepénzeseket, mert felesleges tőkepénzek, és fejlettebb műiparosság csak ezeknél találtatnak. A műiparosság kedvező körülmények között kétségen kívül meggazdagodásnak lehet külforrása, de az ilyen eredmény bizonyosan csak hoszú évek múltával állhat elő. Az angol, franczia sat. a legműveletlenebb országokba is elmegy, a legnagyobb veszélyeknek is kiteszi magát, hogy kereskedhessek, és ez után gazdagságra tehessen szert, mert a kereskedésnek az a természete, hogy a körülmények kedvezése mellett egy két szerencsés speculatio által meggazdagithatja az embert, aránylag sokkal kevesebb értelmességgel s erőfeszítéssel, mint a műiparosság, mellyre a helybeli különféle viszonyok nem kedvező volta sokkal érezhetőbben hat, mert többfélével kell jönnie érintkezésbe, mint a kereskedésre, és melly a mai különnemű versenyzés mellett mindenesetre csak mérsékleti nyereségeket enged, meggazdagodást pedig csak ezeknek huzamos voltuk mellett következtethet. Mindjárt meglátandjuk, milly vonzó erővel bírna a t. barátunk által tervezett ideiglenes 10 percentnyi védvám, addig azonban nézzünk széllyel magunk körül, és kérdezzük meg magunkat: váljon kecsegtethetjük-e a külföldi műiparost valamelly különösen tetemes, és ollyan nyereségekkel, mellyek őt arra bírhatnák, hogy mindazon számos kellemetlenségeket , mellyekben bővelkednek különféle viszonyaink, elijesztőknek ne tartsa ? A lakhatóságot különnemű kedvező viszonyok összesége képezi, mellyekhez méltán számíthatjuk a helyből mozdulhatás könnyűségét és olcsóságát, a személynek s tulajdonnak biztosságát, önkénytől, nyers kíméletlenségtől ment közigazgatást, s mind azt, mi az anyagi és szellemi élvezetek legalább azon sokáig megkivántatik, mellyet a 19dik században középszerű vagyonú, és műveltségű ember sem nélkülözni nem tud, sem nélkülözni nem szeret, habár itt született legyen is; annyival kevésbbé kíván pedig az, ki már jobbhoz szokott, és kinek több módja van, életét kellemessé tenni. És váljon nem kell-e ijesztőleg hatni a külföldi tőkepénzesre, a lakhatóság kellékei mind azon hiányainak, mellyeket mindnyájan érezünk, és máiglan mindig panaszkodva emlegetünk, de most egyszerre, mióta tudniillik az iparba szerettünk bele, akarunk jelentőség nélkülieknek hirdetni, és védvám által pótolni, vagy paralysálni? Pedig mindezen hiányok pótlására nagy igyekezetet kellene inkább fordítanunk, mintsem azokat fitymálnunk, vagy épen egy részekben még a kültőkék bevándorlására szolgáló ingert is keresnünk, mint t.. Jelenkorai barátunk cselekedett. Nem kellene felejtenünk, hogy a műiparosságnak olly országban is tágas mezeje van még, hol az egésznek physionomiája már sokkal polgárosodottabb, és így vonzóbb, mint a mienk, amerre tehát a tőkék, mint látjuk, inkább is tartanak, mint felénk. És ezen épen nem kell csodálkozni, ha meggondoljuk, hogy a pénztőke természete szerint oda fordul, és arra veszi irányát, hol legnagyobb biztossággal, és aránylag legcsekélyebb fáradsággal és kellemetlenséggel ígérhet birtokosa magának belőle legnagyobb hasznot, s hogy ahol ezen kellékek megvannak, ma már a tőkék bármelly neméhez a vállalatoknak, nem szoktak hiányzani. Ámde nálunk az esztendőnek majdnem egész felén keresztül, az országnak fővárosa körül is, és általában az ország nagy részében a legnagyobb kellemetlenség nélkül alig lehet mozdulni, melly állapot a kereskedést, és áruforgalmat bilincsekben tartja, ezáltal a népesség termesztési, és fogyasztási képességét ki sem számítható arányban csökkenti, az élelmiszerek árának aránytalan habzását, és a