Nemzeti Ujság, 1845. július-december (40 évfolyam, 102-205. szám)
1845-09-21 / 149. szám
149. szám 1845. Előfizetési díj félévre postán és helyben borítékkal 6 forint, boríték nélkül házhoz küldve 5 forint e. pénzben. Megjelenik minden kedden, csütörtökön , pénteken és vasárnap egy egy év. Lapjaink mindennemű hirdetményeket felvesznek. Alapító KULTSÁR ISTVÁN táblabiró, kiadja Özvegye. Vasárnap sept. 21. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál s helyben a szerkesztőségnél. Zöldkert utcza 488 szám alatt földszint, a hivatalban. Tisztán írott czimeket kérünk. Levelek a szerkesztőségnek czimzendők. Egy egy hasáb-sorért apró betűkkel öt ezüst kr. számittatik. A folyó évi October Isejétől kezdendő évnegyedre az előfizetést elfogadjuk lapjainkra helyben boríték nélkül házhoz küldve 2 ft. 30 krval, postán 3 fttal pengő pénzben. Szerk. TARTALOffl. Iflagymonazsisca Erdély. Kinevezés. — A majoritások rendszere s még valami. — Törvényhatósági tudósítások. Abaujból (közgy. főispánt helyettes székfoglalása). — Budapesti újdonságok. — Vidéki hírek. (Monokról). Lapszemle. Budapesti Híradó. Külföld. Spanyol- Francziaország. Anglia. Svejcz. Mexico. . . .. . Társulatok és Intézetek. (Pesti testgyakorló iskola s gyáralapító részvénytársaság jelentése.) Hirdetések. Gabonaár. Pénzkelet. Lotteriahozások. Dunavizállás. MAGYARORSZÁG és ERDÉLY. Ö cs. ap. kir. felsége gr. Nádasdy paulai Ferencz kalocsai érsek a nagyméltóságát a fő méltóságú hétszemélyes tábla közbirájává legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott, Pest, September 20k án. A majoritások rendszere s még valami. A repraesentativus kormányelv két nagy tanítója s rendszeresitője „Roger Collard s Sismondi,“ ebeli elméleteik megalapításánál s keresztülvitelénél sok szép s szivemelő képeket nyujtanak ugyan intuitivul az önkormányzási hatalom tisztasága után sóvárgó kebleknek; ezek azonban — fájdalom — még eddig is csak olly ideálok, mellyek a regény sköltészet országába tartoznak inkább, mint az élet svalóság világába. Olly intuitivus eszképek ezek, mellyek, midőn a constitutionalis idealismus e neme az életbe átvitetik, a népeknek a valóság helyett csak puszta képzeleti nyereményeket nyújtanak , mellyenbe kényelmesen beleringatkoznak ugyan a hatalom javadalmai s ingerei után esengő képviselők s kormányzók, de azokba magukat valósággal bele is élni, sem ezeknek, sem a népeknek teljességgel nem foghat sikerülni soha is. — Metaphisikai abstractiók lesz azok inkább uraim! mint politikai igazságok; — speculativus észképek, de nem az életből, annak viszonyból és a tapasztalásból merített valóságok! — Ezen elveknek kedvelt alakja az időszaki sajtó közel félszázados cselekvősége által a könyvekből a fejekbe ment át, s ezen vándorlásnak most már csak természetes következése , hogy a közvélemény csaknem visszaverhetlen iránya, a repraesentativus rendszereket élelműszerzett igazság, élő okosság s eleven morálként tekinti, mindamellett, hogy midőn ezen elmélet vonalán az életbe átlépni kell, a népek, valóságos jogok helyett illusiókat,vagyis:az egyenlőség helyett egy arányatlanságot, a szabadság helyett a régi korlátokat, a rend helyett féktelen kitöréseket, megtakarítás és olcsó kormányok helyett pedig milliárdos budgeteket találnak. A valóság, melly mint tény a népek eszméiből s gondolkozási tehetségéből az életbe átment, mindöszsze is,csak azon visszaverhetlen előítéletben áll, melly a királyság és a képviselő nagy testületek közti antagonismust a nemzetek boldogsága s prosperitása kiapadhatlan s kétségbe nem vonható kutforrásának tekinti;azután pedig azon sajátszerü s szinte kitagadhatatlan s visszaverhetlen jellemben, melly a vállalkozásokra és a dolgok élére termett egyéneket az üres ideák és a hatalomhozi szenvedélyes ragaszkodáshoz hajtja. Ez az uj eszméknek s elveknek legnagyobb calamitása; mert amidőn az ideák feletti eligazodás már már sikerülni kezd, a hatalom feletti pusztító harcz még csak akkor áll be edzetten , hajthatlanul. De hagyjuk most ezen csak tömegben s culminativus pontokban itt apostrophált abstractiókat, mellyeket vitatkozó formában minden phasisain keresztül lépésről lépésre kritikailag elemzendőnk, és a tiszta ész s a nemzetek életviszonyival s jogaival összehasonlitandunk akkor, midőn a centralisatiónak, parliamentáris kormánynak és a felelős ministeriumnak hazánkban is mindinkább terjedni kezdő elvéttrendszerét — mennyire a journalistikának keskeny hasábjai megengedendik, — bonczkés alá veendjük, és menjünk át a majoritás tanára, mellyet a képviseleti rendszer apostolai, — kik ezt csupán a hajdani demokratia, t. i. a fejenkinli szavazás, az ős népgyülések és a tömegi kormányelvnek kárpótlásul tekintik — csak nem rég állitanak fel, és azt rendszeresíteni csak most törekszenek. A népszuverenitásnak absolut elve messzire vezetett. Ezen elv, mellyet Roger Collard az erőszak szuverenitásának, a legabsolutabb erő legabsolutabb formájának nevezvén, róla azt mondá, hogy eme szabály, határ, kötelesség s lélekismeret nélküli souverenitás mellett nincs sem alkotvány, sem törvény; sem jó , sem rész; sem jelen, sem jövendő; ezen elv, —mondok,—a politikai jogok positivitását, az elme szabályos consequentiatioinak, és az élet által nyilvánult eseményeknek olly vonalára állitá, mellynek a maga végtelenségénél fogva szükségkép a fatalismus és a sceplicismus oscillatioiba kelle elenyészni. Az illy sülyedésböl azt kiemelni, és a positivitás terére visszavezetni, sem St. Simon, sem Owen, sem Fournier socialismusi s communismusi tanai, sem más akármelly életvalóság, vagy elmélet a földön nem leszen képes soha___Be kelle tehát kanyarodnunk. De hová? A majoritások tanához. — Ezt azonban méltán, mert ezen rendszer, minden tökéletlensége mellett is az átalános socialis életviszonyaiból van merítve, és habár az önkormányzásnak illusorius köréből a valósághoz nem viszen is, de ezt leginkább megközelíti. A demokratismusnak justificatory elve, t. i. a nemzeti közakarat (voen national, öffentlicher Gesammtwille) melly Solons Lykurg honában a közdolgokat vezette, és a fórumok acclamatioi által gyakoroltatott, csaldiamar puszta fictionak ismertetett a mostani új szabású képviseleti rendszerek elméletének alapítói által. Ugyanis ezen kifejezés felteszi, hogy a nép fejenkint valóban el van látva politikai akarattal, mi nem igaz, — és hogy ezen politikai akarat mindnyájára nézve egy , ugyanaz, mi ismét nem igaz, sőt lehetetlen. Miszerint tehát illy körülmények közt a nemzeti közakarat eltaláltathassék, kétségtelennek vétetik, hogy a majoritás a minoritást erkölcsileg megköti, és azért a főhatalom nem viszonoztatok többé az abstract népakarathoz, hanem a szavazati többséghez. Nem szándékunk itt taglalgatni, miszerint az illy tannak felállítása már magában is egy egész hoszszu sorát fogadja el ama észbe ütköző suppositumoknak , mellyeknek felvilágosításába bocsátkozni az illy elvek feltalálói örökétig fognak vonakodni; felteszi jelesül, hogy egy társulatban — a valóságos politikai zérusokat még ide sem is számítván — valamennyi egyén fejenkint egyiránt tud, akár s érez ; ennélfogva tehát valamennyien egyarányú egységeknek tekintethetnek; felteszi továbbá, hogy ha minden határozat a szótöbbség szerint történik , az illy határozatnak már tényleg valamennyiek javára kell kiütni; felteszi ismét, hogy a minoritás még a mellett mindig tökéletesen szabad, ha a majoritás által megköttetik; felteszi folyvást, hogy a majoritás soha kegyetlen s féktelen követeléseket a minoritás irányában tenni nem fog; felteszi végre, hogy ha a törvényeket egyedül a majoritás hozandja, akkor a társulat az önkény s tyranismus ellen ernyőzve van! — Csupa szorongató téveszmék, mellyek, ide nem számítva a választási rendszerek ellen harcoló még hatalmasabb — maga idejében előszámítandó — kétségeket, az újszabású alkotványos formák legőszintébb híveit is ezen rendszer jövendője felett méltán aggodalomba dönthetik. De legyen ez bárhogyan is, a majoritási rendszer ma már befejezett ténnyé és az összes alkotványos életnek egyetlen expediensévé vált. Az már nálunk is megragadta a fejeket, már nálunk is a közakarat nyilvánításának, az alkotványosság és a törvényhozás oeconómiájának kizárólagos tényezője lett; nálunk is minden csekély alkalommal a szavazási többség hivatok eldönteni az intelligentiák, a mérséklet és kölcsönös capacitatio utján eligazítható ügyeket s bajokat; ez nálunk is úgy van már, mint ahogy mindenütt lenni szokott, hol a politikai tanoknak s elveknek túlpontjain álló s a szenvedélytől korbácsoltatott párt nem a capacitatio, hanem az erőszak, és a véleményeknek hajthatlansága által szerepel; szóval, ez már tény, hogy így van, és mivel így van , úgy már azt, ha a majoritás megszerzésére az illető pártok cselekvően fellépnek, gyanúsítani, a legbotrányosb igazságtalanság és zsarnokság. Itt tájékozásul s eszmederitésül egy uralkodó igazságot kell a majoritási tannak lényege visszautasíthatlan charakteristikájából kiemelnünk, t. i. komoly bátorsággal s hajthatlan eréllyel felmutatnunk azt, miszerint azon egyénekre nézve, kik a fenforgó kérdéseket, mellyek felett szavazni kell, és a személyeknek—az ügy irányában, mellynek kezelése végett választatnak—alkalmas vagy alkalmatlan voltát egész kiterjedésében s következéseiben megbírálni nem értik — a durva megvesztegetéseknek moralitást megtámadó, és az intimidatiónak s fenyegetőzésnek az akarat nyilvánítását már tényleg kizáró eseteit kivéve—máskint mint a felvilágosítás, informatio, capacitatio, reábeszélés és más hasonló utakon a szavazáshoz alkalmazni teljességgel nem is lehetvén; és igy a pártoknak majoritási játékainál s mérkőzéseinél közbejönni szokott hasonló, első ötletre szembeszökő s elidegenítő mozgalmak s cselekvések, mindig maga a majoritási tan s rendszer lényegének eredendő bűnei, s ezen tan s rendszertől teljességgel elválaszthatlanok. Ez nem visszaélés, hanem a dolgok természetes és szabályos menete , és ha s amig a demokratái párt ezen vonalon a cselekvőségnek normális exigentiáival élve, sorait ezen politikai önvéleménnyel s meggyőződéssel nem bíró elemekkel számszerint gyarapítja s növeli, addig a conservativ felekezet ezt valami méltatlanságnak tekintve, szabatos méltósággal s defaecatióval a sanioritás régióiba barangol ott, hol a kardés tulajdonkép nem a sanioritás, hanem a pluralitás körül forog ; akkor természetes, hogy méltóságos cynismussal és nemes resignatioval csatát fog folyvást is veszteni, és az illy sanioritási praedilectio, ott, hol nem ez, hanem a potioritás kívántatik, csak annyi, mint a győzelemre s nyereségre számított törekvéssel még előbb felhagyni, mintsem az megkezdetett volna. Az olly egyéneket, kiknek szilárd és elhatározott politikai meggyőződésük nincsen, másként mint a reábeszélés, felvilágosítás, és a jó ügy iránti megnyerés utján a szavazatadásra bírni, anyagi erkölcsileg lehetlen; — de ez igy már szigorúan a párt fejenkinti számának szaporítására, vagy is a majoritások megszerzésére intézett működés. — A szóbeszéde vagy ama honfinak az ö politikai pártjának szaporítása és gyarapítása körül működni nem illik, nem lehet; mert ö főur, mert ö főhivatalnok, mert ö pap, mert ö öreg — egy gyáva, egy könyörületességre méltó, egy nevetséges, a politikai és alkotmányos életteli meghittségnek tökéletes negatióját magában foglaló oktalan szójárás. Mintha a főúr , a főhivatalnok, a főpap , az öreg ember megszűnt volna lenni honpolgár! mintha megszűnt volna politikai meggyőződésekkel bírni, mintha megszűnt volna a sociális viszonyokat jellemző elkerülhetetlen s természet-szükségtől parancsolt ösztönnel bírni, hogy véleményének elfogadására másokat is reá bírjon!.......A sociális életet lehetővé—higyjétek — csak ez teszi. E nélkül a társulat csak egy napig sem létezhet.... A socialitás lényegének minden momentumai azon folytonos ész s ösztönszerű tevékenységnél állanak , miszerint egyikünk a másikat a belátása s véleménye szerinti menetelre rábírni, rábeszélni , s különös s mindenféle erre szolgáló módokon arra reávezetni törekszik, az alkotmányos po- Negyvenedik év.