Nemzeti Ujság, 1845. július-december (40 évfolyam, 102-205. szám)

1845-09-21 / 149. szám

149. szám 1845. Előfizetési díj félévre postán és hely­ben borítékkal 6 forint, boríték nél­kül házhoz küldve 5 forint e. pénzben. Megjelenik minden kedden, csütörtö­kön , pénteken és vasárnap egy egy év. Lapjaink mindennemű hirdetményeket felvesznek. Alapító KULTSÁR ISTVÁN táblabiró, kiadja Özvegye. Vasárnap sept. 21. Előfizethetni minden cs. kir. postahi­vatalnál s helyben a szerkesztőségnél. Zöldkert utcza 488­ szám alatt föld­szint, a hivatalban. Tisztán írott czimeket kérünk. Levelek a szerkesztőségnek czimzendők. Egy egy hasáb-sorért apró betűkkel öt ezüst kr. számittatik. A folyó évi October Isejétől kezdendő évnegyedre az előfizetést elfogadjuk lapjainkra helyben boríték nélkül házhoz küldve 2 ft. 30 krval, postán 3 fttal pengő pénzben. Szerk. TARTALOffl. Iflagym­onazsisc­­a Erdély. Kinevezés. — A ma­joritások rendszere s még valami. — Törvényhatósági tu­dósítások. Abaujból (közgy. főispánt helyettes székfoglalása). — Budapesti újdonságok. — Vidéki hírek. (Monok­ról). Lapszemle. Budapesti Híradó. Külföld. Spanyol- Francziaország. Anglia. Svejcz. Me­xico. . . .. . Társulatok és Intézetek. (Pesti testgyakorló is­kola s gyáralapító részvénytársaság jelentése.) Hirdetések. Gabonaár. Pénzkelet. Lotteriahozások. Dunavizállás. MAGYARORSZÁG és ERDÉLY. Ö cs. ap. kir. felsége gr. Nádasdy paulai Ferencz ka­locsai érsek a nagyméltóságát a fő méltóságú hétszemélyes táb­la közbirájává legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott, Pest, September 20k án. A­ majoritások rendszere s még­ valami. A repraesentativus kormány­elv két nagy taní­tója s rendszeresitője „Roger Collard s Sismondi,“ ebeli elméleteik megalapításánál s keresztülvitelénél sok szép s szivemelő képeket nyujtanak ugyan intui­­tivul az önkormányzási hatalom tisztasága után só­­várgó kebleknek; ezek azonban — fájdalom — még eddig is csak olly ideálok, mellyek a regény sköl­tészet országába tartoznak inkább, mint az élet svaló­ság világába. Olly intuitivus eszképek ezek, mel­­lyek, midőn a constitutionalis idealismus e neme az életbe átvitetik, a népeknek a valóság helyett csak puszta képzeleti nyereményeket nyújtanak , mel­lyenbe kényelmesen beleringatkoznak ugyan a hata­lom javadalmai s ingerei után esengő képviselők s kormányzók, de azokba magukat valósággal bele is élni, sem ezeknek, sem a népeknek teljességgel nem foghat sikerülni soha is. — Metaphisikai abstractiók lesz azok inkább uraim! mint politikai igazságok; — speculativus észképek, de nem az életből, annak vi­szonyból és a tapasztalásból merített valóságok! — Ezen elveknek kedvelt alakja az időszaki sajtó közel félszázados cselekvősége által a könyvekből a fejek­be ment át, s ezen vándorlásnak most már csak ter­mészetes következése , hogy a közvélemény csak­nem visszaverhetlen iránya, a repraesentativus rend­szereket élelmű­szerzett igazság, élő okosság s eleven morálként tekinti, mindamellett, hogy midőn ezen elmélet vonalán az életbe átlépni kell, a népek, valóságos jogok helyett illusiókat,vagy­is:az egyenlőség helyett egy ará­­nyatlanságot, a szabadság helyett a régi korlátokat, a rend helyett féktelen kitöréseket, megtakarítás és olcsó kormányok helyett pedig milliárdos budgeteket találnak. A valóság, melly mint tény a népek eszméiből s gondolkozási tehetségéből az életbe átment, mindösz­­sze is,csak azon visszaverhetlen előítéletben áll, melly a királyság és a képviselő nagy testületek közti antagonis­­must a nemzetek boldogsága s prosperitása kiapadhatlan s kétségbe nem vonható kutforrásának tekinti;azután pe­dig azon sajátszerü s szinte kitagadhatatlan s visszaverhet­­len jellemben, melly a vállalkozásokra és a dolgok élére termett egyéneket az üres ideák és a hatalomhozi szen­vedélyes ragaszkodáshoz hajtja. Ez az uj eszméknek s elveknek legnagyobb calamitása; mert amidőn az ideák feletti eligazodás már már sikerülni kezd, a ha­talom feletti pusztító harcz még csak akkor áll be ed­zetten , hajthatlanul. De hagyjuk most ezen csak tömegben s culmi­­nativus pontokban itt apostrophált abstractiókat, mel­­lyeket vitatkozó formában minden phasisain keresztül lépésről lépésre kritikailag elemzendőnk, és a tiszta ész s a nemzetek életviszonyival s jogaival összeha­­sonlitandunk akkor, midőn a centralisatiónak, par­­liamentáris kormánynak és a felelős ministeriumnak hazánkban is mindinkább terjedni kezdő elvét­trend­szerét — mennyire a journalistikának keskeny hasábjai megengedendik, — bonczkés alá veendjük, és men­jünk át a majoritás tanára, mellyet a képviseleti rend­szer apostolai, — kik ezt csupán a hajdani demokra­­tia, t. i. a fejenkinli szavazás, az ős népgyülések és a tömegi kormányelvnek kárpótlásul tekintik — csak nem rég állitanak fel, és azt rendszeresíteni csak most törekszenek. A népszuverenitásnak absolut elve messzire ve­zetett. Ezen elv, mellyet Roger Collard az erőszak szu­­verenitásának, a legabsolutabb erő legabsolutabb for­májának nevezvén, róla azt mondá, hogy eme szabály, határ, kötelesség s lélekismeret nélküli souverenitás mellett nincs sem alkotvány, sem törvény; sem jó , sem rész; sem jelen, sem jövendő; ezen elv, —mondok,—a politikai jogok positivitását, az elme szabályos conse­­quentiatioinak, és az élet által nyilvánult eseményeknek olly vonalára állitá, mellynek a maga végtelenségénél fogva szükségkép a fatalismus és a sceplicismus os­­cillatioiba kelle elenyészni. Az illy sülyedésböl azt kiemelni, és a positivitás terére visszavezetni, sem St. Simon, sem Owen, sem Fournier socialismusi s communismusi tanai, sem más akárm­elly életvalóság, vagy elmélet a földön nem leszen képes soha___Be kelle tehát kanyarodnunk. De hová? A majoritások tanához. — Ezt azonban méltán, mert ezen rendszer, minden tökéletlensége mellett is az átalános socialis életviszonyaiból van merítve, és habár az önkormány­zásnak illusorius köréből a valósághoz nem viszen is, de ezt leginkább megközelíti. A demokratismusnak justificatory elve, t. i. a nemzeti közakarat (voen national, öffentlicher Ge­­sammtwille) melly Solon­s Lykurg honában a köz­dolgokat vezette, és a fórumok acclamatioi által gya­koroltatott, csaldiamar puszta fictionak ismertetett a mostani új szabású képviseleti rendszerek elméle­tének alapítói által. Ugyanis­ ezen kifejezés felteszi, hogy a nép fejenkint valóban el van látva politikai akarattal, mi nem igaz, — és hogy ezen politikai akarat mindnyájára nézve egy , ugyanaz, mi ismét nem igaz, sőt lehetetlen. Miszerint tehát illy körül­mények közt a nemzeti közakarat eltaláltathassék, kétségtelennek vétetik, hogy a majoritás a minoritást erkölcsileg megköti, és azért a főhatalom nem vi­szonoztatok többé az abstract népakarathoz, hanem a szavazati többséghez. Nem szándékunk itt taglalgatni, miszerint az illy tannak felállítása már magában is egy egész hosz­­szu sorát fogadja el ama észbe ütköző suppositumok­­nak , mellyeknek felvilágosításába bocsátkozni az illy elvek feltalálói örökétig fognak vonakodni; fel­teszi jelesül, hogy egy társulatban — a valóságos politikai zérusokat még ide sem is számítván — va­lamennyi egyén fejenkint egyiránt tud, akár s érez ; ennélfogva tehát valamennyien egyarányú egységek­nek tekintethetnek; felteszi továbbá, hogy ha minden határozat a szótöbbség szerint történik , az illy hatá­rozatnak már tényleg valamennyiek javára kell kiütni; felteszi ismét, hogy a minoritás még a mellett mindig tökéletesen szabad, ha a majoritás által megköttetik; felteszi folyvást, hogy a majoritás soha kegyetlen s féktelen követeléseket a minoritás irányában tenni nem fog; felteszi végre, hogy ha a törvényeket egyedül a majoritás hozandja, akkor a társulat az önkény s ty­­ranismus ellen ernyőzve van! — Csupa szorongató téveszmék, mellyek, ide nem számítva a választási rendszerek ellen harc­oló még hatalmasabb — maga idejében előszámítandó — kétségeket, az újszabású alkotványos formák legőszintébb híveit is ezen rend­szer jövendője felett méltán aggodalomba dönthetik. De legyen ez bár­hogyan is, a majoritási rend­szer ma már befejezett ténnyé és az összes alkotványos életnek egyetlen expediensévé vált. Az már nálunk is megragadta a fejeket, már nálunk is a közakarat nyil­vánításának, az alkotványosság és a törvényhozás oe­­conómiájának kizárólagos tényezője lett; nálunk is minden csekély alkalommal a szavazási többség hiva­tok eldönteni az intelligentiák, a mérséklet és kölcsö­nös capacitatio utján eligazítható ügyeket s bajokat; ez nálunk is úgy van már, mint a­hogy mindenütt len­ni szokott, hol a politikai tanoknak s elveknek túlpontjain álló s a szenvedélytől korbácsoltatott párt nem a capaci­tatio, hanem az erőszak, és a véleményeknek hajthatlan­­sága által szerepel; szóval, ez már tény, hogy így van, és mivel így van , úgy már azt, ha a majoritás megszer­zésére az illető pártok cselekvően fellépnek, gyanúsíta­ni, a legbotrányosb igazságtalanság és zsarnokság. Itt tájékozásul s eszmederitésül egy uralkodó igazságot kell a majoritási tannak lényege visszautasíthatlan cha­­rakteristikájából kiemelnünk, t. i. komoly bátorsággal s hajth­atlan eréllyel felmutatnunk azt, miszerint azon egyénekre nézve, kik a fenforgó kérdéseket, mellyek felett szavazni kell, és a személyeknek—az ügy irá­nyában, mellynek kezelése végett választatnak—al­kalmas vagy alkalmatlan voltát egész kiterjedésében s következéseiben megbírálni nem értik — a durva megvesztegetéseknek moralitást megtámadó, és az intimidatiónak s fenyegetőzésnek az akarat nyilvání­tását már tényleg kizáró eseteit kivéve—máskin­t mint a felvilágosítás, informatio, capacitatio, reá­beszé­­lés és más hasonló utakon a szavazáshoz alkalmazni teljességgel nem is lehetvén; és igy a pártoknak majoritási játékainál s mérkőzéseinél közbejönni szo­kott hasonló, első ötletre szembeszökő s elidege­nítő mozgalmak s cselekvések, mindig maga a ma­joritási tan s rendszer lényegének eredendő bűnei, s ezen tan s rendszertől teljességgel elválaszthatlanok. Ez nem visszaélés, hanem a dolgok természetes és szabályos menete , és ha s a­mig a demokratái párt ezen vonalon a cselekvőségnek normális exigen­­tiáival élve, sorait ezen politikai önvéleménnyel s meg­győződéssel nem bíró elemekkel számszerint gyara­pítja s növeli, addig a conservativ felekezet ezt va­lami méltatlanságnak tekintve, szabatos méltósággal s defaecatióval a sanioritás régióiba barangol ott, hol a kardés tulajdonkép nem a sanioritás, hanem a plura­litás körül forog ; akkor természetes, hogy méltó­­ságos cynismussal és nemes resignatioval csatát fog folyvást is veszteni, és az illy sanioritási praedile­­ctio, ott, hol nem ez, hanem a potioritás kívántatik, csak annyi, mint a győzelemre s nyereségre szá­mított törekvéssel még előbb felhagyni, mintsem az megkezdetett volna. Az olly egyéneket, kiknek szilárd és elhatározott politikai meggyőződésük nincsen, másként mint a reá­­beszélés, felvilágosítás, és a jó ügy iránti meg­nyerés utján a szavazatadásra bírni, anyag­i erköl­csileg lehetlen; — de ez igy már szigorúan a párt fe­­jenkinti számának szaporítására, vagy is a majoritások megszerzésére intézett működés. — A szóbeszéd­­e vagy ama honfinak az ö politikai pártjának szaporítása és gyarapítása körül működni nem illik, nem lehet; mert ö főur, mert ö főhivatalnok, mert ö pap, mert ö öreg — egy gyáva, egy könyörületességre méltó, egy ne­vetséges, a politikai és alkotmányos életteli meghittség­­nek tökéletes negatióját magában foglaló oktalan szó­járás. Mintha a főúr , a főhivatalnok, a főpap , az öreg ember megszűnt volna lenni honpolgár! mintha meg­szűnt volna politikai meggyőződésekkel bírni, mintha megszűnt volna a sociális viszonyokat jellemző elke­rülhetetlen s természet-szükségtől parancsolt ösztön­nel bírni, hogy véleményének elfogadására másokat is reá bírjon!.......A sociális életet lehetővé—higy­jétek — csak ez teszi. E nélkül a társulat csak egy na­pig sem létezhet.... A socialitás lényegének minden momentumai azon folytonos ész s ösztönszerű tevé­kenységnél állanak , miszerint egyikünk a másikat a belátása s véleménye szerinti menetelre rábírni, rá­beszélni , s különös s mindenféle erre szolgáló mó­dokon arra reávezetni törekszik, az alkotmányos po- Negyvenedik év.

Next