Nemzeti Ujság, 1846. január-június (41. évfolyam, 206-307. szám)

1846-04-16 / 265. szám

265. szám. 1846. Negyvenedik év. Előfizetési díj félévre postán és hely­ben borítékkal 6 forint, boríték nél­kül házhoz küldve 5 forint e. pénzben. Megjelenik minden kedden, csütörtö­kön, pénteken és vasárnap egy egy iv. Lapjaink mindennemű hirdetményeket felvesznek­ Egy egy hasáb-sorért apró betükkel öt ezüst kr. számittatik. Alapitá KULTSÁR ISTVÁN táblabíró, kiadja Özvegye. Csütörtök april 16. Előfizethetni minden cs. kir. postahi­vatalnál s helyben a szerkesztőségnél Zöldkert utcza 488. szám alatt föld­szint, a hivatalban. Tisztán írott czimeket kérünk. Levelek a szerkesztőségnek czimzendők. Bérmentetlen leveleket csak rendes le­velezőinktől fogadunk­­ el. Névaláírás nélküli idegen kezektől hozzánk küldött tudósításokat semmi esetre sem köz­lendőnk. TARTALOM. Magya ror«aág­ra Erdély. Előléptetések. Halálo­zások.— Deák Ferencz és a zalai körlevél. Vili —Törvény­­hatósági tudósítások. Biharból (közgy. királyi biztos fe­letti vitatkozások, jelentés a megye állapotja felől, szüret kihir­detése, ülnökök felesketése, helytartótanácsi intézvények, me­gyei körlevelek, magán ügyek). — B­udapesti újdonságok. Vidéki hírek. (Szentesről). Halffeld. Francziaország. N.Britannia. Társulatok és intézetek. (Segély­intézet. Pest­­budai énekiskola). Hirdetések. Gabonaár. Pénzkelet. Lettek­ a huzások. Dunavizállás. MAGYARORSZÁG­ ÉS ERDÉLY. A nagy m. kir. udv. kincstár Rá­cz Ferencz komáromi k.­ sóbeszedőt saját kivánatára hasonló tiszti minőségben Szered­re, az igy megüresült komáromi k. sóbeszedői állomásra pedig Nagy János, eszéki k. sóh­ivatali ellenőrt. — Hunczer József tárkányi k. sómázsamestert szinte saját kivánatára hasonló tiszti minőségben Ungvárra, az igy megüresült ungvári sómázsa­­mesterségre Konrád János nagymihályi sómázsálót;—to­vábbá: Podhajeczky András iglói k. sómázsálót hasonló tiszti minőségben szinte saját kérelmére Bajára helyezte át, he­lyére pedig Rosteii János pozsonyi k. sóhivatali gyakorno­kot; — végre a szeredi kir. sóhivatalnál ürességben levő ellen­őrködő mázsamesteri állomásra Pernhoffer Ferencz komá­romi sómázsamestert alkalmazá. Német István cs. kir. nyugalmazott vezérőrnagy, katonai ezüst érdempénzes s­árgyukeresztes, szardíniai sz. Móricz és Lá­zár-rend közép-keresztese, huzamosb ideig tartott betegeske­dés után végelgyengülés következtében folyó évi april 1odikén Pesten, élete 73dik évében meghalálozott. Béke hamvaira! Balogh István, váczi püspöki megye kanonokja folyó évi april­ikán Váczon életének 73dik évében meghalálozott. Béke poraira! Pest, april 15. Deák Ferenc* és a zalai körlevél­ VIII. (H­­orvát ügy.) Deáknak azon tárnoka, hogy „miután Horvát­ország, követeket a magyar országgyűlésre,­ tarto­mányi gyűlésiből küld, Zágráb, Varasd s Körösből pe­dig a magyar országgyűlésre képviselők nem mennek; ennélfogva ha Horvátország köznemességének a tar­tományi gyűlésen egyéni eldöntő szavazata nem vol­na, akkor az semmi közvetlen befolyást nem gyako­rolhatna azon képviselők választására, kik az ő nevé­ben s érdekében az országgyűlésen részt vesznek, az illy képviselet pedig, alkotványunk egész rend­szerével ellenkeznék Deáknak ezen tárnoka, mond­juk, egy igen súlyos „petitio.“ — Ezen ellenve­tésnél t. i. melly a tényeket vagy is a speciális jogot s annak gyakorlata kérdését egész­en mellőzve, az álalános közjog szempontjából indul ki, a ma már előre kétségtelennek s eldöntőnek elfogadott közjogi alap­elv lappang, hogy Horvátország nemességének a magyar országgyűlésem képviselése , türu­l szakad­tán egy s ugyan­azon egyéni közvetlen választási rendszeren nyugszik , mellyen a magyar megyei ne­mességé. Ezen a horvát ügybeni sérelmet illy átalánosság­­ban megalapító ellenvetés, ügyes könnyüdséggel ke­resztül szökkenik a sérelem rendszeresebb s okoskodó indokositásának (motivatio) formulázásán, mellyet a pesti német memorandum egyenes és határozott szer­kezetben kifejez­­im szavai: ,,I) 1759 előtt a három horvát megye nem birt azon institutiokkal, mellyek­­kel a magyar megyék bírnak, hanem minden tenni valójukat köztartományi gyűlésükön végzék.II) Ennél­fogva a magyar alkotvány természetében fekszik, hogy az illy tartományi gyűlésben részt venni minden hor­vát nemesnek és olly jogának kelle lenni, mint jo­ga lett volna részt venni a megyei gyűlésekben. III. 1759 ben M. Theresia rendeletéből a három horvát me­gye egész­en a többi megyék lábára állitatott, kivéve a jogot, a magyarországi gyűlésre követeket küldeni s azoknak utasítást adni, vagyis, magát a törvényho­zásban képviseltetni. IV) Ezen jogot tehát a nemesség továbbá is a horvát tartományi gyűlés által gyakorlot­tá, vagyis a magyarországi gyűlésre nem a megyék, ha­nem a tartományi gyűlés küldenek követeket. — V)De épen azért a horvát nemesség jogának a tartományi gyű­lésben személyesen megjelenhetni, s eldöntő szava­zattal bírhatni, épségben s érintetlenül kellé maradni, mert a magyar alkotmány az úgynevezett közvetett választási „retortális“ rendszert nem ismeri.Ez a pesti memorandum okoskodása, hírs­zelős kivonatban. *) Valaminthogy a sérelem átalános formulázásánál, mint a­hogy ezt előbb­­i czikkünkben említénk, a me­morandum szerkesztői ügyesebbek voltak mint Deák; úgy, meg kell vallani, hogy ezen sérelemnek köz­jogi álalános motivatiójánál viszont Deák látszik, za­lai körlevelében, ügyesebbnek lenni. •E Ő igen jól tette, hogy e téren csak átalánosságban maradt, mert a memorandumnak fokonkinti okoskodó fejtegetésében mi világosan feltakarja legyen Pest, önmaga, köve­telésének tarthatlanságát, azt egy kis elemző áttekin­tés után azonnal látni fogja a nyájas olvasó. Mind Deáknak, mind pedig a memorandumnak a közjog elvéből kiinduló induc­iója tökéletesen hibás, mennyiben annak minden alapja csak onnan merék­elik, hogy a képviselők választásánál jogossággal s érvé­nyességgel egyedül a közvetlen egyéni eldöntő szava­zat bírhat, a közvetett szavazat pedig, mellyet a há­rom horvát megyéből a tartományi gyűlésre küldetni szokott követek által a nemesség már azon kí­vül is gyakorol, kielégítő egyátalában nem le­het , sőt már csak tekintetet sem érdemel. — Ezen egész okte­bensúlya iránt tehát tisztába tulajdonké­­pen csak az állal jöhetünk , ha kérdezzük: váljon a horvát köznemesség átalános közjogból folyó előjo­gának kell—é azt tekinteni, hogy e követeket köz­vetlen válaszszon; vagy pedig váljon nem a tarto­mányi gyűlésnek municipális , sajátszerüleg kifejlett, és a magyar közjog tertületében egész­en különnemű­en álló joga-e a magy. országgyűlésre való követ­küldés? mellynek gyakorlatában a horvát köznemes­ség már az által tökéletesen részesül, hogy a há­rom horvát megyéből a tartományi gyűlésre egyéni közvetlen szavazata mellett követeket úgy is küldvén, az illy követküldésnek, ha a mondott tartományi gyű­lésben ismét egyénileg s eldöntően szavazna , már csak a henye dolgok s a gúny vonalára kellene le­szállni. Az 1759diki Theresianus rendelet a három hor­vát megyék hatóságát helyreállítván, ha egy részről *) Hasonló fontosságú jogkérdéseket mi nehéz legyen a hír­lapok keskeny hasábjai között némi világossággal tár­gyalni, úgy, hogy érthetők is legyünk, az időszaki sajtó röppenő rendeltetésébe se ütközzünk, azt csak azok tudják, kiknek a mienkhez hasonló keserű hivatás jutott; kik te­hát velünk együtt vajmi sokszor egy pint szeszt dió­héjba szoritni hivatvák. — Illy körülmények között nem vala egyéb hátra, mint számokkal jelölnünk meg az ellenzék feljebb adott elméletének szószerkezeteit az olvasóhoz intézendő abeli kérésünkkel, miszerint c­á­­folatunknak eszmemenetét a felidézendő számok alatti pe­riódusok figyelmes átolvasásával és egybevetésével kisér­ni ne terheltessék. Egyébiránt is: a horvát ügynél nincs ugyan gyakorlatibb s az életből merítettebb tárgy most a haza színe előtt, de nincs szinte egy sem, melly mélyebb esz­méletet s combinatiót kívánna mind attól, ki azt felfogni, megérteni s megbírálni akarja. Miután tehát mély sophis­­máknak mély czáfolattal kell elejét állni, nem fogják rész néven venni olvasóink, ha ujságlapunkban ezúttal is figye­lemért kell esedeznünk, bár mi igen rágalmazzanak is ben­nünket sokan, hogy ujságlapunkban statusiratokkal s okos­kodó komolyabb czikkekkel fárasztjuk olvasóinkat. — Tud­juk mi igenis, hogy kész munkát s combinatiót vagyunk hivatva a közönség elé terjeszteni; de tudjuk azt is, hogy olly okos, olly méltányos olvasó közönséggel vagyunk sze­rencsések bírni, melly kereken fogja gáncsolóialmnak ta­gadni, miszerint h­a találkozhassék a földön, ki az olvasót gondolkozás és egybevetéstől, — midőn azt a tárgy meg­kívánja,—olvasás közben felmenthetné.Azt mondják sokan, hogy jelen terjedelmes czikkünket—minthogy benne az ellenzék egész sérelemtárát tűztük ki földre terítendőnek — inkább röpiratba kellett volna kiadnunk. Azonban fe­leletünk itt az, hogy mi politikai lapirók vagyunk s egye­nesen köteleseknek tartjuk magunkat a sérelmekhez is épen lapunkban szólni. Azután pedig, hogy komoly mély tárgyat desub­oricus könnyüdséggel tárgyalni vagy épen nem, vagy csak felületesen lehet; és hogy az illy tárgyalás, még mind a mellett is alig­ha nem két akkorára fogna terjedni, mintha azt komolyan s szabatosan kezeljük, azt vonta maga után, hogy ezen megyék köznemesei a tartományi gyűlésre követeket küldenek, más rész­ről pedig — a memorandum világos tartalma szerint is — a tartományi gyűlésnek a magyar országgyű­lésre való követküldési jogát épségében meghagyta, akkor legalább is csak ezen egy tárgyban, t. i. az or­­szággyűlésen a képviselet tárgyában, a hivatás és jog­képesség a tartományi gyűlésé maradván , legálalá­­nosabb tekintetben is csak azt kell elfogadni, hogy ugyanazon tartományi gyűlésnek ezen jog­gyakor­lata, valamelly személyes közjogi hivatást és képes­séget csak annyiban rejtett s tartalmazott magában, a­mennyiben épen annak eldöntő gyakorlatában tény­leg egy vagy más nemesi osztályzat mindjárt erede­tileg , és azóta is szakadatlan szokás szerint részt vett, így tehát már legroszabb esetben is, nem fo­roghat itt fel valami átalános közjogi egyéni casu­­istika, mellyel a magyar alkotmány lelke­s szellemé­ből kellene előbb még kiokoskodni, hanem legfel­jebb is a tényekből felmerült s az idő­s gyakorlat által szentesült jogelv, az „ab­ possidetis“ elve, mert az átalános közjogi alkotmányos elvnek, a képviselet el­vének , az által már elégtételeit, hogy a nemesség a megyékből a tartományi gyűlésre követeket kül­dött. Ila tehát illyformán a köznemességnek a tar­tományi gyűléseken­ egyéni eldöntő szavazata gyakor­latát szigorúan s érvényesen bebizonyítani nem lehet, akkor már csak az áll tisztánál tisztábban, hogy a köz­vetett (a retortalis) repraesentaliónak rendszere va­­laminthogy pontosan s logikailag folyt az 1759diki királyi rendelet lelke­s szelleméből, úgy tényleg is ezen szellemben ment át az életbe... És ekkor a leg­újabb királyi rendelet tartalma ellen, semmi kigon­dolható panasz már teljességgel nem emeltethe­tik. E szerint tehát a képviselésnek közjogi elv­­kérdése is, illy módon végtére a gyakorlat kér­désére száll le, t. i. a kérdéssé: váljon be lehet-e azt érvényesen és kétségtelenül bizonyítni, hogy a köznemesség eddig is eldöntő szavazattal már birt? E kérdésnek érdemében azon lángeszű s nagy politi­kai tekintetű férfiú, kinek czikkeit lapunk 213,214, 216 s 217dik számaiban közlénk, érdemleg bele nem bocsátkozván, egészlen találólag s genialis szeszéllyel mondá, hogy annak megfejtésénél egy jó higgadt prókátor *) többet nyom száz fellengző szónoknál. — Mi azonban, kik mint conservatively a politikai jogokat, mellyeket az idő s a szakadatlan gyakorlat szentesített (az úgynevezett históriai jogokat) tisztel­jük; határozottan oda nyilatkozunk, miszerint ha a foly­tonos és szakadatlan gyakorlat által a köznemesség magának egyéni eldöntő szavazati jogot nyert, ezen jogot mi minden példátlan anomalus alakja mellett is tökéletesen érvényesnek elfogadjuk. Azonban épen erre nézve ezen egész szövevényes tárgyat legfel­jebb is úgy fogjuk fel, hogy habár az illy jogfej­lődés alkotmányos országban, midőn az, önkényt s há­borítatlanul folyik s folyamában fel nem tartóztattatik, szokás által szentté válik ; még is mi itt ezen fej­lődő jogállapotot azon perezben, midőn az megsza­­kasztatott— mint alól még részletesebben látni fogjuk — épen fejlődésének crisis pontján állottnak szemlél­jük , azon ponton t. i. mellyen a fejenkinti eldöntő szavazatnak eddig legalább is csak mód nélkül kétes, és egy részről szorgalmazott, más részről pedig meg­tagadott joga s gyakorlata határozottan követeltetni kezdeteit s elnökileg is kimondatni sürgettetett. Mi­dőn tehát az, kiforrásának s alakulásának épen ezen eldöntő stádiumában, a kormány által, ama más, csak­nem százados joggyakorlatnak (a megyéknek egyéni szavazat által a tartományi gyűlésre küldetni szokott követek joggyakorlatának) medrébe visszautasitatott; ezen lépés által semmi szerzett s élvezett kétségtelen jog még meg nem sértethetett, s tehát e tárgyból egy országos sérelem sem emelkedhetett. Már csak ezen egyszerű és szigorúan szabatos , Ei kétségkívül a politikát is érti.

Next