Nemzeti Ujság, 1846. július-december (41. évfolyam, 308-411. szám)

1846-10-23 / 373. szám

legális majoritás által leszavaztatott, vagy­is ha minori­tásban maradtunk.....Valamint az oppositio a dolgoknak természeténél fogva helyesen és alkotmányos élet­­szabályszerűen cselekszik, ha a vele s véleményével ellenkező kormány administratiójának leszavazás általi lehetetlenné tételére törekszik, úgy alkotmányos élet­­szabály szerinti kötelessége a conservativ kormány­pártiaknak is megbuktatni, leszavazni mindenütt az op­­positiót, ha jót akar is; s miért? azért, mert mi, a conservativek, saját meggyőződésünknél fogva ex supposito még jobbat akarunk.­­ Az elv az, hogy ha az ellenzék bizonyos egyes esetekben jót s elfogadhatót akarhat is, mégis mivel mi mindig s mindenben jót akarunk, azon ellenzéket el kell némítani, le kell szavazni, és az általa indítvá­nyozott jót nekünk mint conservativeknek s kormány­­pártiaknak kell újra initiálnunk, s a magunk politikai elvével e­gyezőleges alakban keresztül vinnünk... .Nincs veszedelmesebb, a kormánypárt erejét szétporlasztóbb s fölolvasztóbb, s maga a kormány állását gyengi­­tőbb eset s állapot, mintha a kormány s pártja lénye­ges politikai életkérdéseknél az oppositióval transi­­gálgat, annak programmjával bizonyos pontokra nézve fraternizál, annak programmjából bizonyos pontokat saját teendői sorába fölvesz, és bizonyos igazságos­­sági s méltányossági bilancialis systema szerint poli­tikailag kiskorú ügyetlenséggel pensitál s bíráskodik, mi pontokra s teendőkre nézve van igaza az oppo­­sitiónak, s mellyekre nézve neki (a conservativ , a kormánypártnak). A valóságos gyakorlati politikai pártembernek s pártkormánynak egyetlenegy változ­­hatlan s megdönthetien az ö önföntartásával ugyana­zonos elve­s tétele az, hogy az ellenkező pártnak soha sincs igazsága, soha sem lehet igazsága. Könyö­­rületességre méltó elvakulás ezen tételt s elvet szigo­rúnak, zsarnokiasnak, embertelennek, türelmetlennek tekinteni! Az illy bárgyú idióta, ki ezt a közönséges életbéli érzelgés szemüvegén nézi, meg nem gondolja azt, hogy egy okos s következetes fölfogás szerint szi­gorúan, szó s betű szerint lehetetlen igaznak nem lenni azon tételnek, „miszerint az oppositionak igazsága soha sincs, soha sem lehet.“ — Menjünk az élethez, a gyakorlathoz, s vegyük föl az oppositio e tételét. „A városokat, a büntető törvényt, a megyei visszaéléseket, a bányajogot, a hitelt, az aviticalis jogot, a vámügyet, magát a haza köz s magánjogát úton alakítani, coordinálni kell,“ ha s mihelyt ezen postulatum föltétlenül igaz, kérdem: miért nem hagyja az oppositio a városokat, a büntető tör­vényt sat. sat., miknek rendezését mi is egytől egyig óhajtjuk, általunk s a mi szellemünkben rendszerez­ni? A felelet kétségbül az lesz: mert mi nem akar­­nók, nem akarhatnók mind­ezt az ö ínyük, az ő kívánságuk, az ő politikai elvük szerint rendezni. — De ezeket előrebocsátva, kérdem : mi igazság, méltányosság fekszik s fekhetik már így irányunk­ban , az oppositio fölőbb említett postulatióiban ? — világos, hogy mind­ezen úgynevezett igazságos és méltányos világhirességü postulatioival az opposi­tio épen semmi érthetőt, használhatót, kivihetőt s al­­kalmazhatót a conservativ felekezetre nézve nem mond; ezen egész postulatio nem más, mint szigorúan vett pártkérdés, életkérdés, ama ismeretes franczia köve­telés „cle lui que je m’ y­ mese“. Itt az egész dolognak ultima differenciája mindig csak az, hogy ha ezen fölül— érintett javítások az oppositio elvei szerint s szellemé­ben fognak keresztül menni, akkor annak kellene ok­­vetetlenül fölülkerekedni; ha pedig a mi s a mi párt­­kormányunk érdekében s elvnézetei szerint fognak át­menni, akkor mi s a mi elvnézeteinkkel ugyanazonos kormány fog hegyibe megmaradni. Illy tekintetben az ezen postulatiók igazságának fonák és öntudatlan el­ismerése nem más, mint az elégtelenség átalános be­vallása, lelépése a conservativ pártnak s kormánynak a politika­i hatalom színhelyéről. Ez élet s halálkérdés. A transactio itt bukás. Ez nem tréfa, nem enyelges. Mi az udvariasságot, a méltányosságot, az okosságot, se­hol sem látjuk e dolognál. Mi az illy tréfát kötelesen visszaigazitjuk, s practice csak azt ismételjük: az oppo­sitionak soha sincs, soha sem lehet igazsága, egyéb akkor, ha el akarnók fogadni azt, hogy mi semmi haszon­ra valók nem vagyunk, s így készek vagyunk a poli­tikai tért föltétlenül átengedni nekik. Innen magyarázhatni, miszerint a külföldi alkot­mányos népeknél Angol s Francziaországban az oppo­sitio indítványainak életbeléptetése ha elkerülhetetlen is, a conservativek mindig először leszavazzák az illy indítvánnyal az oppositionális kormányt, maguk lépnek föl a kormányra, és maguk viszik át saját szellemükben az indítványt. Mert vajmi nagy s kimondhatatlan fontos­ságú életkérdés: váljon az illy indítvány, az illy egyéb­iránt üdvös és elkerülhetetlen indítvány conservativ szellemben megyen e keresztül, vagy az oppositio szel­lemében, mivel egyetlen egy illy indítványnak egész­­­en az oppositio szellemébeni keresztülvitele képes le­­end az egész alkotmányos alapközjogot örök időkre megdönteni, mással alakitni. Bátran fölhívjuk az egész Magyarhazát, mutasson föl nekünk csak egy, csak egyetlen egy esetet, mellyben az oppositio bevallani kész lett volna , hogy nekünk s nem neki van igazsága!... Ha midőn mi fen­­hangon az egész hon színe előtt mondjuk: „hogy mi a városokat, a büntető törvényt, a megyei visszaélése­ket, a bányajogot, a hitelt, az aviticitass az adó kér­dését , a vámügyet, magát a haza köz és magánjogát újjá alakitni, organizálni s elrendezni akarjuk“ az op­positio soha tovább be nem ereszkedik velünk, ha­nem kerekdeden tagadja, hogy mi mind ezt megten­ni , mind ezt becsületesen végbevinni akarjuk, vagy akarhatjuk. S váljon miért teszi ezt? azért, mert va­ló­s igaz lévén az, hogy mi mind ezt az ő (az op­positio) elve s szelleme szerint megtenni s keresztül­vinni valóban nem akarjuk, és saját elvünk s pártéle­­tünk megsemmisítése nélkül teljességgel nem akar­hatjuk; a mi velleitásunk illy kapcsolatok közt az op­positio irányában valóságos nem-lény, sőt reá néz­ve károsabb a nem-lénynél, egy positivus rész, mert az oppositio s elve állandó kisebbségben maradásá­val járó s annak kizárására intézett akarás. Nekünk tehát az oppositio elve s érdeke szerint ezen javítá­st bármi egyenes és becsületes lélekbeli akarásaink tekintetében már tényleg s soha és semmi esetre nincs és nem lehet igazságunk. — És midőn az op­positio ezt állítja s ezt vallja, midőn soha sem eresz­kedik be velünk annyira, hogy a mi érdemünket mél­tányolja, nekünk bármi csekély törekvéseink irá­nyában is helyeslését nyilvánítaná, nekünk igazságot adna; midőn — mondjuk — az opositio a nagyobb fontosságú politikai kérdéseknél e szerint cselekszik keresztül kasul jól s szabályosan, pontosan s alkotmá­nyos pártjátékilag s taktikailag cselekszik; az ő hi­bája s megbocsáthatatlan hibája csak az, hogy e­­zen elvet nem egyedül a politikai, hanem minden admi­­nistrationális kérdésekre, sőt a házi és családi élet szen­télyeire is átviszi, és polgári magánéletet s bátorlétet, vagyont s becsületet támad meg, midőn állítja, „hogy a vele szemközt álló pártbelinek az életben semmi kigon­dolható esetben sincs igazsága“ szerintünk tehát nem találkozik szó, nem találkozik szerkezet a politikai szótárban ama ügyetlen hüleségnek kifejezésére, midőn ennek elette a mi pártbelieink közöl nem ke­vesen úri fő , s jeles nevezetességgel a defpeca­­tio , az osztályos igazság, a méltánylat, az elisme­rés ostentatioihoz nyúlván, a „bizony még is csak“ „a nem lehet tagadni“ előrebocsátása után bizonyos judiciosus homlokfedezettel sorolgatták elő azon el­veket s kívánságokat, mellyek postulatiojának ügyé­ben az oppositionak van igazsága s nem nekünk!.. Ez szerencsétlen, boldogtalan vakultság, könyörüle­­tességre méltó ügyetlenség volt. Illy egyéneknél a tu­datlansággal a népszerüségvadászat, az isolált, az exemplus állásban fekvő hiúság fogott kezet a conser­vativ párt meggyengítésére. És ezek valának azon kár­tékonyan ható subjectumok, kiknek önző dicsszomjuk határt s korlátot nem ismervén, mindig magános, pár­ton kívüli s pártokon fölötti állást keresnek, — egy olly állást, melly csak rendkívüli egyegy nagy pol­gárokra alkalmazva nem válik vészthozóvá, hanem néha hasznossá — s kiknek politikai hitelük a nemzet­nek s a pártoknak csak azon kifejletlen kiskorúság­nál találta eddig még bálványozóit, melly a korobb alkotmányos életű nemzeteknél vagy épen nem léte­zik, mint nem találkozik Angliában; vagy ha talál­kozik , olly gúny s nevetség tárgyává válik, mint vált Francziaországban La Marline úr. Elég az, hogy e szerint az oppositionak fontos politikai kérdéseknél igazsága soha sincs, igazsága soha sem lehet, és hogy le kell azt szavazni még a­­zon áron is, ha ezen leszavazásból a közügyre va­­lamelly momentaneus kár háramlanék, mert ezt a biztos 63 megerősödött állásra szert tett conservati­­vismus segítségével helyrehozni mindig lehet. TÖRVÉNYHATÓSÁGI TUDÓSÍTÁSOK. Moson­yból. Magyar-Óvár, October 15. Folyó hó­­kan összegyülekeztünk mságos főispánunk elnöklete alatt közgyűlésre. Mindenek elött ö­msága előterjesztvén, hogy szeretett nádorunk 50 éves ün­nepélye növ­­elten fog megaletni, mint ez a fölolva­sott intézvényből kitetszett: közlelkesedéssel egy tisz­­telkedő fényes küldöttség neveztetett ö­nsága vezér­lete alatt Pestre. — Ezután olvastattak a felsőbb in­­tézvények, de égett a föld az ellenzék talpa alatt, s a közügyek rendes folyamát be nem várhatván, gr. Z. M. tüzesen előadá, hogy a megyében nagy ren­dellenség uralt, és az illető főbíró ellen tiszti vizs­gálatot kér. Miben álljon pedig ezen rendetlenség, megmondandom, eljött azon óhajtva várt pillanat sept. 12-én, hogy a bécs-brucki vaspálya, mellynek pá­­lyaföje magyar földön vagyon, kereskedésünk ezen emeltyűje megnyittatott; a pályafő egy pár száz lé­pésnyire leven a határtól — magyar földön, — mi ter­­mészetesb, mint hogy a határszéli vámolás és motozás magyar földön történt meg; —■ és ez azon rémitő, az or­szág integritását veszélyeztető sérelem és rendetlen­­ség. — Ú­msága főispánunk a dolgot elejéről terjedel­mesen előadván, kiemelő különösen, hogy arr. a hely­tartótanácshoz kérdezőleg már írtak e tárgyban, mire is jelenleg egy intézvény érkezett, melly a megyét oda utalja , hogy Bruckon úgy történjék a vámolás mint pozsonymegyei Dévénujfaluban, megemlítvén, hogy a kk. és rr. a sept. 5-én tartott kisgyűlésen olly forma határozatot hoztak, melly szerint a járásbeli fő­bíró olly utasítással küldetett ki, hogy minden idegen hatóság beavatkozását gátolja, de tettleges föllépés­től óvakodjék, egyszersmind kéri a riket, hogy az érdeklőtt irományok fölolvastassanak, a­mi meg is jön, olvastatott először is a kisgyű­lési jegyzőkönyv, utána a főbírói jelentés, mellyből a kisgyűlési hatá­rozat szerinti főbírói hivatalos eljárás pontossága ki­tűnt, melly szerint ő a „Zollamt-ot ezen végzés­ről tudósitá és a magyar földöni minden hivatalko­dástól eltiltó, — mint azt a mellékelt hiteles másolat bizonyitá— de sikeretlenül, megjegyezvén egyszer­smind, hogy a megnyitáskor jelenlevő ausztriai ta­nács jelenté, miszerint, ha a megye tettlegesen gá­tolná, kénytelenítetnének a pályáfőt bezárni; utójára a felsőbb intézmény olvastatott.­­ Ezután kezdődtek a tüzes és az ellenzék részéről a kormány iránti nem leg­­kíméletebb kifej­ezésű vitatkozások. Közös volt ugyan azon vélemény, hogy a dolog maga rendén nincsen, minthogy „rólunk nélkülünk“ határoztak; de kétfelé ágazott a vélemény a sérelem orvoslását illetőleg. Ú­rsága főispánunk indítványozá, hogy a t.­rr. várjanak addig a karhatalom elrendezésével, míg Pozsonymegyé­­nek írván, onnét feleletet nem kapnánk: miképen vagyon a vámolás Dévénujfaluban? melly indítványát ö­nsga el­ső alispán azon oknál fogva pártoló, mivel noha tör­vényes jogainkat s kötelességeinket nem más me­gyétől, hanem törvényből kell ismernünk, még is lehetnek olly belviszonyok Pozsonymegye és a vám­hivatal között, mellyeket tudni a dologhoz tarto­zik ; ellenben az ellenzék tüsténti főbírói kikül­detést , — kinek kötelessége legyen, ha a ha­társzéli vámtisztviselőség rögtön nem távoznék, őket elűzni — sürgetett, kijelentvén, hogy az ellenkező még tanácskozási tárgy sem lehet, és a többség el sem határozhatja; fölhozatván egy más szónok által, ki magát törvény emberének állitá, hogy ha elültet­nének, ő mindjárt insurrectiót organizál; — igazán megvallva, sem törvényt sem usust nem talál­tam, melly szerint egyes ember följogosítva volna felségsértés nélkül insurrectiót organizálni; — és midőn a nagyobb részint nyilatkozó tisztikar, — re­­mélnyjük meggyőződésből, nem pedig vissketegség vagy az ellenzékkeli kaczérkodásból — az ellenzéket támogatná, ö­nsága kisebbségben maradt, és a tüs­ténti karhatalom elrendeltetett, és ez által — reményi­jük rövid időre — kimondatott a pályafő magyar föl­­döm­ létezése elleni ítélete, olly ellenzéki egyén közremunkálása által, ki a vaspálya-társaság pezs­gőjével sept. 12-én, midőn az ünnepélyre meghí­vott megyei rt. még vendégképen sem jelentek meg a társaság által adott lakomára — a társaság részé­ről a meg nem jelent megyéhez intézett üdvözlést viszon üdvözléssel fogadta. Különös : akarunk vaspá­lyát, minden módon, segédkezeket nyújtunk annak el­készítésére , és midőn megvagyon, annak létezését tőlünk minden kitelhető módon akadályozzuk; de még különösebb, hogy ugyan­akkor, midőn úgyszólván kiküszöböljük a vaspályát a magyar földről, ugyan­akkor a társaságnak egy Bruckon fölállítandó, a ren­det föntartó tisztviselő számára csak egy évre 400­0­ forintnyi a házi pénztárba fizetési ajánlatát el­fogadjuk , és a tisztviselőt esküdti czímmel Bach Fábiánt kinevezzü­k, sőt a helytartótanács utján sür­getni elhatároztuk, hogy a társaság, minthogy ér­­deke hozza magával, miszerint Bruckon tisztvis 670

Next