Nemzeti Ujság, 1846. július-december (41. évfolyam, 308-411. szám)
1846-10-23 / 373. szám
legális majoritás által leszavaztatott, vagyis ha minoritásban maradtunk.....Valamint az oppositio a dolgoknak természeténél fogva helyesen és alkotmányos életszabályszerűen cselekszik, ha a vele s véleményével ellenkező kormány administratiójának leszavazás általi lehetetlenné tételére törekszik, úgy alkotmányos életszabály szerinti kötelessége a conservativ kormánypártiaknak is megbuktatni, leszavazni mindenütt az oppositiót, ha jót akar is; s miért? azért, mert mi, a conservativek, saját meggyőződésünknél fogva ex supposito még jobbat akarunk. Az elv az, hogy ha az ellenzék bizonyos egyes esetekben jót s elfogadhatót akarhat is, mégis mivel mi mindig s mindenben jót akarunk, azon ellenzéket el kell némítani, le kell szavazni, és az általa indítványozott jót nekünk mint conservativeknek s kormánypártiaknak kell újra initiálnunk, s a magunk politikai elvével egyezőleges alakban keresztül vinnünk... .Nincs veszedelmesebb, a kormánypárt erejét szétporlasztóbb s fölolvasztóbb, s maga a kormány állását gyengitőbb eset s állapot, mintha a kormány s pártja lényeges politikai életkérdéseknél az oppositióval transigálgat, annak programmjával bizonyos pontokra nézve fraternizál, annak programmjából bizonyos pontokat saját teendői sorába fölvesz, és bizonyos igazságossági s méltányossági bilancialis systema szerint politikailag kiskorú ügyetlenséggel pensitál s bíráskodik, mi pontokra s teendőkre nézve van igaza az oppositiónak, s mellyekre nézve neki (a conservativ , a kormánypártnak). A valóságos gyakorlati politikai pártembernek s pártkormánynak egyetlenegy változhatlan s megdönthetien az ö önföntartásával ugyanazonos elves tétele az, hogy az ellenkező pártnak soha sincs igazsága, soha sem lehet igazsága. Könyörületességre méltó elvakulás ezen tételt s elvet szigorúnak, zsarnokiasnak, embertelennek, türelmetlennek tekinteni! Az illy bárgyú idióta, ki ezt a közönséges életbéli érzelgés szemüvegén nézi, meg nem gondolja azt, hogy egy okos s következetes fölfogás szerint szigorúan, szó s betű szerint lehetetlen igaznak nem lenni azon tételnek, „miszerint az oppositionak igazsága soha sincs, soha sem lehet.“ — Menjünk az élethez, a gyakorlathoz, s vegyük föl az oppositio e tételét. „A városokat, a büntető törvényt, a megyei visszaéléseket, a bányajogot, a hitelt, az aviticalis jogot, a vámügyet, magát a haza köz s magánjogát úton alakítani, coordinálni kell,“ ha s mihelyt ezen postulatum föltétlenül igaz, kérdem: miért nem hagyja az oppositio a városokat, a büntető törvényt sat. sat., miknek rendezését mi is egytől egyig óhajtjuk, általunk s a mi szellemünkben rendszerezni? A felelet kétségbül az lesz: mert mi nem akarnók, nem akarhatnók mindezt az ö ínyük, az ő kívánságuk, az ő politikai elvük szerint rendezni. — De ezeket előrebocsátva, kérdem : mi igazság, méltányosság fekszik s fekhetik már így irányunkban , az oppositio fölőbb említett postulatióiban ? — világos, hogy mindezen úgynevezett igazságos és méltányos világhirességü postulatioival az oppositio épen semmi érthetőt, használhatót, kivihetőt s alkalmazhatót a conservativ felekezetre nézve nem mond; ezen egész postulatio nem más, mint szigorúan vett pártkérdés, életkérdés, ama ismeretes franczia követelés „cle lui que je m’ y mese“. Itt az egész dolognak ultima differenciája mindig csak az, hogy ha ezen fölül— érintett javítások az oppositio elvei szerint s szellemében fognak keresztül menni, akkor annak kellene okvetetlenül fölülkerekedni; ha pedig a mi s a mi pártkormányunk érdekében s elvnézetei szerint fognak átmenni, akkor mi s a mi elvnézeteinkkel ugyanazonos kormány fog hegyibe megmaradni. Illy tekintetben az ezen postulatiók igazságának fonák és öntudatlan elismerése nem más, mint az elégtelenség átalános bevallása, lelépése a conservativ pártnak s kormánynak a politikai hatalom színhelyéről. Ez élet s halálkérdés. A transactio itt bukás. Ez nem tréfa, nem enyelges. Mi az udvariasságot, a méltányosságot, az okosságot, sehol sem látjuk e dolognál. Mi az illy tréfát kötelesen visszaigazitjuk, s practice csak azt ismételjük: az oppositionak soha sincs, soha sem lehet igazsága, egyéb akkor, ha el akarnók fogadni azt, hogy mi semmi haszonra valók nem vagyunk, s így készek vagyunk a politikai tért föltétlenül átengedni nekik. Innen magyarázhatni, miszerint a külföldi alkotmányos népeknél Angol s Francziaországban az oppositio indítványainak életbeléptetése ha elkerülhetetlen is, a conservativek mindig először leszavazzák az illy indítvánnyal az oppositionális kormányt, maguk lépnek föl a kormányra, és maguk viszik át saját szellemükben az indítványt. Mert vajmi nagy s kimondhatatlan fontosságú életkérdés: váljon az illy indítvány, az illy egyébiránt üdvös és elkerülhetetlen indítvány conservativ szellemben megyen e keresztül, vagy az oppositio szellemében, mivel egyetlen egy illy indítványnak egészen az oppositio szellemébeni keresztülvitele képes leend az egész alkotmányos alapközjogot örök időkre megdönteni, mással alakitni. Bátran fölhívjuk az egész Magyarhazát, mutasson föl nekünk csak egy, csak egyetlen egy esetet, mellyben az oppositio bevallani kész lett volna , hogy nekünk s nem neki van igazsága!... Ha midőn mi fenhangon az egész hon színe előtt mondjuk: „hogy mi a városokat, a büntető törvényt, a megyei visszaéléseket, a bányajogot, a hitelt, az aviticitass az adó kérdését , a vámügyet, magát a haza köz és magánjogát újjá alakitni, organizálni s elrendezni akarjuk“ az oppositio soha tovább be nem ereszkedik velünk, hanem kerekdeden tagadja, hogy mi mind ezt megtenni , mind ezt becsületesen végbevinni akarjuk, vagy akarhatjuk. S váljon miért teszi ezt? azért, mert valós igaz lévén az, hogy mi mind ezt az ő (az oppositio) elve s szelleme szerint megtenni s keresztülvinni valóban nem akarjuk, és saját elvünk s pártéletünk megsemmisítése nélkül teljességgel nem akarhatjuk; a mi velleitásunk illy kapcsolatok közt az oppositio irányában valóságos nem-lény, sőt reá nézve károsabb a nem-lénynél, egy positivus rész, mert az oppositio s elve állandó kisebbségben maradásával járó s annak kizárására intézett akarás. Nekünk tehát az oppositio elve s érdeke szerint ezen javítást bármi egyenes és becsületes lélekbeli akarásaink tekintetében már tényleg s soha és semmi esetre nincs és nem lehet igazságunk. — És midőn az oppositio ezt állítja s ezt vallja, midőn soha sem ereszkedik be velünk annyira, hogy a mi érdemünket méltányolja, nekünk bármi csekély törekvéseink irányában is helyeslését nyilvánítaná, nekünk igazságot adna; midőn — mondjuk — az opositio a nagyobb fontosságú politikai kérdéseknél e szerint cselekszik keresztül kasul jól s szabályosan, pontosan s alkotmányos pártjátékilag s taktikailag cselekszik; az ő hibája s megbocsáthatatlan hibája csak az, hogy ezen elvet nem egyedül a politikai, hanem minden administrationális kérdésekre, sőt a házi és családi élet szentélyeire is átviszi, és polgári magánéletet s bátorlétet, vagyont s becsületet támad meg, midőn állítja, „hogy a vele szemközt álló pártbelinek az életben semmi kigondolható esetben sincs igazsága“ szerintünk tehát nem találkozik szó, nem találkozik szerkezet a politikai szótárban ama ügyetlen hüleségnek kifejezésére, midőn ennek elette a mi pártbelieink közöl nem kevesen úri fő , s jeles nevezetességgel a defpecatio , az osztályos igazság, a méltánylat, az elismerés ostentatioihoz nyúlván, a „bizony még is csak“ „a nem lehet tagadni“ előrebocsátása után bizonyos judiciosus homlokfedezettel sorolgatták elő azon elveket s kívánságokat, mellyek postulatiojának ügyében az oppositionak van igazsága s nem nekünk!.. Ez szerencsétlen, boldogtalan vakultság, könyörületességre méltó ügyetlenség volt. Illy egyéneknél a tudatlansággal a népszerüségvadászat, az isolált, az exemplus állásban fekvő hiúság fogott kezet a conservativ párt meggyengítésére. És ezek valának azon kártékonyan ható subjectumok, kiknek önző dicsszomjuk határt s korlátot nem ismervén, mindig magános, párton kívüli s pártokon fölötti állást keresnek, — egy olly állást, melly csak rendkívüli egyegy nagy polgárokra alkalmazva nem válik vészthozóvá, hanem néha hasznossá — s kiknek politikai hitelük a nemzetnek s a pártoknak csak azon kifejletlen kiskorúságnál találta eddig még bálványozóit, melly a korobb alkotmányos életű nemzeteknél vagy épen nem létezik, mint nem találkozik Angliában; vagy ha találkozik , olly gúny s nevetség tárgyává válik, mint vált Francziaországban La Marline úr. Elég az, hogy e szerint az oppositionak fontos politikai kérdéseknél igazsága soha sincs, igazsága soha sem lehet, és hogy le kell azt szavazni még azon áron is, ha ezen leszavazásból a közügyre valamelly momentaneus kár háramlanék, mert ezt a biztos 63 megerősödött állásra szert tett conservativismus segítségével helyrehozni mindig lehet. TÖRVÉNYHATÓSÁGI TUDÓSÍTÁSOK. Mosonyból. Magyar-Óvár, October 15. Folyó hókan összegyülekeztünk mságos főispánunk elnöklete alatt közgyűlésre. Mindenek elött ömsága előterjesztvén, hogy szeretett nádorunk 50 éves ünnepélye növelten fog megaletni, mint ez a fölolvasott intézvényből kitetszett: közlelkesedéssel egy tisztelkedő fényes küldöttség neveztetett önsága vezérlete alatt Pestre. — Ezután olvastattak a felsőbb intézvények, de égett a föld az ellenzék talpa alatt, s a közügyek rendes folyamát be nem várhatván, gr. Z. M. tüzesen előadá, hogy a megyében nagy rendellenség uralt, és az illető főbíró ellen tiszti vizsgálatot kér. Miben álljon pedig ezen rendetlenség, megmondandom, eljött azon óhajtva várt pillanat sept. 12-én, hogy a bécs-brucki vaspálya, mellynek pályaföje magyar földön vagyon, kereskedésünk ezen emeltyűje megnyittatott; a pályafő egy pár száz lépésnyire leven a határtól — magyar földön, — mi természetesb, mint hogy a határszéli vámolás és motozás magyar földön történt meg; —■ és ez azon rémitő, az ország integritását veszélyeztető sérelem és rendetlenség. — Úmsága főispánunk a dolgot elejéről terjedelmesen előadván, kiemelő különösen, hogy arr. a helytartótanácshoz kérdezőleg már írtak e tárgyban, mire is jelenleg egy intézvény érkezett, melly a megyét oda utalja , hogy Bruckon úgy történjék a vámolás mint pozsonymegyei Dévénujfaluban, megemlítvén, hogy a kk. és rr. a sept. 5-én tartott kisgyűlésen olly forma határozatot hoztak, melly szerint a járásbeli főbíró olly utasítással küldetett ki, hogy minden idegen hatóság beavatkozását gátolja, de tettleges föllépéstől óvakodjék, egyszersmind kéri a riket, hogy az érdeklőtt irományok fölolvastassanak, ami meg is jön, olvastatott először is a kisgyűlési jegyzőkönyv, utána a főbírói jelentés, mellyből a kisgyűlési határozat szerinti főbírói hivatalos eljárás pontossága kitűnt, melly szerint ő a „Zollamt-ot ezen végzésről tudósitá és a magyar földöni minden hivatalkodástól eltiltó, — mint azt a mellékelt hiteles másolat bizonyitá— de sikeretlenül, megjegyezvén egyszersmind, hogy a megnyitáskor jelenlevő ausztriai tanács jelenté, miszerint, ha a megye tettlegesen gátolná, kénytelenítetnének a pályáfőt bezárni; utójára a felsőbb intézmény olvastatott. Ezután kezdődtek a tüzes és az ellenzék részéről a kormány iránti nem legkíméletebb kifejezésű vitatkozások. Közös volt ugyan azon vélemény, hogy a dolog maga rendén nincsen, minthogy „rólunk nélkülünk“ határoztak; de kétfelé ágazott a vélemény a sérelem orvoslását illetőleg. Úrsága főispánunk indítványozá, hogy a t.rr. várjanak addig a karhatalom elrendezésével, míg Pozsonymegyének írván, onnét feleletet nem kapnánk: miképen vagyon a vámolás Dévénujfaluban? melly indítványát önsga első alispán azon oknál fogva pártoló, mivel noha törvényes jogainkat s kötelességeinket nem más megyétől, hanem törvényből kell ismernünk, még is lehetnek olly belviszonyok Pozsonymegye és a vámhivatal között, mellyeket tudni a dologhoz tartozik ; ellenben az ellenzék tüsténti főbírói kiküldetést , — kinek kötelessége legyen, ha a határszéli vámtisztviselőség rögtön nem távoznék, őket elűzni — sürgetett, kijelentvén, hogy az ellenkező még tanácskozási tárgy sem lehet, és a többség el sem határozhatja; fölhozatván egy más szónok által, ki magát törvény emberének állitá, hogy ha elültetnének, ő mindjárt insurrectiót organizál; — igazán megvallva, sem törvényt sem usust nem találtam, melly szerint egyes ember följogosítva volna felségsértés nélkül insurrectiót organizálni; — és midőn a nagyobb részint nyilatkozó tisztikar, — remélnyjük meggyőződésből, nem pedig vissketegség vagy az ellenzékkeli kaczérkodásból — az ellenzéket támogatná, önsága kisebbségben maradt, és a tüsténti karhatalom elrendeltetett, és ez által — reményijük rövid időre — kimondatott a pályafő magyar földöm létezése elleni ítélete, olly ellenzéki egyén közremunkálása által, ki a vaspálya-társaság pezsgőjével sept. 12-én, midőn az ünnepélyre meghívott megyei rt. még vendégképen sem jelentek meg a társaság által adott lakomára — a társaság részéről a meg nem jelent megyéhez intézett üdvözlést viszon üdvözléssel fogadta. Különös : akarunk vaspályát, minden módon, segédkezeket nyújtunk annak elkészítésére , és midőn megvagyon, annak létezését tőlünk minden kitelhető módon akadályozzuk; de még különösebb, hogy ugyanakkor, midőn úgyszólván kiküszöböljük a vaspályát a magyar földről, ugyanakkor a társaságnak egy Bruckon fölállítandó, a rendet föntartó tisztviselő számára csak egy évre 4000 forintnyi a házi pénztárba fizetési ajánlatát elfogadjuk , és a tisztviselőt esküdti czímmel Bach Fábiánt kinevezzük, sőt a helytartótanács utján sürgetni elhatároztuk, hogy a társaság, minthogy érdeke hozza magával, miszerint Bruckon tisztvis 670