Nemzeti Ujság, 1847. január-június (42. évfolyam, 412-512. szám)

1847-05-30 / 495. szám

495. szám, 1847. Előfizetési díj félévre postán és hely­ben borítékkal 6 forint, boríték nél­kül házhoz küldve öt forint ezüst pénzben. Megjelenik minden kedden, csütörtö­kön, pénteken és vasárnap egyegy év. Lapunk mindennemű hirdetményeket fölvesz. Egyegy hasáb-sorért apró hetükkel öt ezüst kr. számittatik. Negyeim egy­edik NEMZETI ÚJSÁG, Alapitá KULTSÁR ISTVÁN táblabiró, kiadja Özvegye Vasárnap máj. 30. Előfizethetni minden cs. kir. postahi­vatalnál s hely­ben a szerkesztőségnél. Zöldkert utcza 488. szám alatt föld­szint. a hivatalban. Tisztán írott czimeket kérünk. Levelek a szerkeszt­őségnek czimzendők* Bérmentetlen leveleket csak rendes le­velezőinktől fogadunk el. Névaláírás nélküli idegen kezektől hozzánk küldött tudósításokat semmi esetre sem köz­lendőnk. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Kinevezések. Előlépte­tések. — A meggyőződésünk (Vége). — Könyvismerte­tés. (Ősiség- írta Gosztonyi Miklós. — Vége.) — Törvény­­hatósági tudósítások. Ungból (közgyűlés.) Kőrösből (közgyűlés.)—E­rdélyi országgyűlés. (LV.országos ülés befejezése). — Vegyes újdonságok. Külföld. N.Britannia. Franczia-, Olasz-, Görögország. Hirdetések. Nemzeti színházi játékrend. Gabonaár. Lod­­teriaházások. MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY. (3 cs. kir. ap. felsége hallerkői gróf Haller Ferencz tit­kos tanácsost és táborőrnagyot sz. István magyar kir. rende középkeresztjével díszesiteni, Wolfstein Józsefet a pesti k. egyetemnél mathesis tanítóját pedig magyar okleveles nemes­séggel megajándékozni legkegyelmesebben méltóztatott. A nmlgy m. kir. udv. kincstár a vágujhelyi megürült k. sólátnoki állomásra báró Glauer János pozsonyi ellenőr­ködő sóm­ázsamestert; — az aradi k. sóhivatalnál megürült ellenőri állomásra Polonyi Gottfried vall­amani k. sótárno­­kot;—továbbá az aradszeghi k. sóhivatalnál megürült ellenőrködő sómázsamesteri állomásra Lackenbacher Ferencz barcsi sómázsálót, ennek helyére pedig barcsi sómázsálóvá S­z­­­a­b­­­g­h Jakab helybeli sópajtnőrt; — végre a beszterczebányai k. bányakincstári uradalomban megürült badini ispánságra Vei­terschütz József beszterczebányai ispánt, és az így meg­ürült beszterczebányai ispánságra Nikolásy István gyakor­nokot alkalmazá. A meggyőződések(Vége). Régi közmondás: bölcs ember dolga,véleményét j­obbra változtatni. Ez okból mi hímezés nélkül bevalljuk, hogy a politikai gondolko­zás változtatásának szószólói vagyunk, föltévén min­denkor, hogy e változtatás, jobbra történjék, a­mi az­tán nem annyira vélemény-változtatásnak, mint job­bításnak leszen nevezhető, s annyira kizár magából minden ingadozást, minden változékonyságot, hogy inkább a férfias lélek szilárdságának legbiztosabb je­léül elfogadható, ha valaki tévelygő véleményéből jobb meggyőződésre emelkedvén, azt, daczára még annyi ellene emelkedő szózatoknak, nyíltan bevallani merészkedik. E szavakból minden higgadtan gondolko­zó ember megérti a politikai apostasia s a vélemény­­javítás közti roppant különbséget. Amaz által az em­ber áruba bocsáttatik; itt a legfelségesben mutatja be megvesztegethetlenségét mind az érdek mind a köz­vélemény ellenében. Ott önérdek a vezér, itt a tiszta meggyőződés. Ha a valódi meggyőződés csak higgadt gon­dolkozás útján megszerezhető, úgy ennek ellenében nem ritkán hallunk vádakat, és látunk eseteket a meggyőződés áruba bocsátásáról. A politikai pártok közöl, mellyek hazánkban eddig kifejlődtek, legin­kább , sőt egyedül, az ellenzéki az, melly ismere­tes zsarnoki türelmetlenségében, minden vélemény­­javítást, eredeti legyen az bár a legszentebb meg­győződésből, izgalom nélkül apostasiának kiált ki, s a jobbra térő ellen vádakat emel, hogy áruba bocsá­totta meggyőződését. A legocsmányabb vád, mel­lyel férfit illethetni, s ki a vádat megérdemli, mél tán sülletik rá ez ocsmányság bélyege. Jó lesz a­­zért illy fontos dolog körül rövid szavakkal tisztá­ba jönnünk. Eladni meggyőződését, magát mások vélemé­nyének rabjává alacsonyitni, nem csak egyfélekép le­het, nem csak pénz, vagy hivatal, vagy kitüntetés az, a miért magát önállótlan ember áruba bocsáthatja. A pénz, hivatal és kitüntetés l. i. azon három varázs­szer, mellyet nem egy haragos ellenzéki teljes diadal­­érzettel lobbant szemére némelly conservativnek, hogy azok miatt eladta meggyőződését, ha t. i. higgadtabb gondolkozásu lett, handabandázás helyett valódi jót akar, s czif­ra beszéd helyett a kivinni lehetséges re­formokon fáradozik. E vád nagy hihetőséget nyer az által, hogy mind­azon egyes ember, ki az ellenzék so­raiból a conservativek táborába lép, közönségesen azon korban teszi azt, midőn a maz említett vonzóerők irnt nagyobb becsüléssel kezd viseltetni. Nálunk min­tfél ember az ellenzékhez tartozik suhancz éveiben, mig érzelmei szilajok, gondolkozása rendezetlen, mig inkább csügg a handabandázás külsőségein, mint a valódi jókon. Tévedéseit rendszerint higgadtabb ko­rában látja által, s így nem csoda, ha az ellenzéki ifjúból conservativ férfiú válik, a nélkül, hogy e vé­lemény­javításért, higgadó belátásának e diadaláért, őt meggyőződése áruba bocsátásával vádolhatná bárki is, a türelmetlenség önkénykedését kivévén. Mellesleg mondva­ pénz, hivatal és kitüntetés olly dolgok, mellyekkel, ha már csakugyan vesztege­tésre kerül a dolog, nem csak a conservativ tábor­ban tehetni csábításokat. Hiszen mind­ez szintolly nagy, némelly tekintetben még szembeszökőbb, mértékben van az ellenzékiek hatalmában. Azonban, mint fönebb érintők, nem csak ezek azon varázsszerek, mellyek­kel mások meggyőződését megdönthetni, megvásárol­hatni. A néphegy, a népszerűség maga olly varázs­erő, melly számtalanok szemeiben fölér mind ama há­rommal, s pedig annál inkább, mert — miként nem egy embert állíthatnánk föl elő például — maga a nép­szerűség egyszerre adhat pénzt, szerezhet hivatalt, és birtokosává tehet a legnagyobb kitüntetésnek, melly után hiúság vágyakodhatik. Már pedig legocsmányabb neme a meggyőződés áruba bocsátásának, midőn ugyan azon nép rokonszenve szemfényvesztés által lopatik meg, mellynek elöhaladását az illyetén eljárás a legnagyobb mértékben akadályozza. Méltányoljuk és tiszteljük a meggyőződés szent­ségét minden részről, nem azzal hogy saját meg­győződésünket föláldozzuk idegen meggyőződésnek, hanem azzal, hogy türelmesen vagyunk az ellenvé­­leménynek tábora iránt. Iparkodjunk jobbnak tartott meggyőződésünket ésszel és okokkal, s nem a dacz és zsarnokoskodás álmosbotjaival terjeszteni. Irtsuk ki, térítsük jobb útra mind a két részről, conser­vativek úgy mint ellenzékiek, az álmeggyőződé­­sek hagymázos hőseit, kik dacz, zaj és türelmet­lenség által többet ártanak a legszentebb ügynek is, mint valaha használhatni fognak. Nekünk conserva­­tiveknek, méltó okunk van, türelmességünkkel, melly gyakor esetben túl a renden is ment, e rész­ben büszkélkednünk, s a pártok csak akkor emel­kedhetnek sükerrel vitatkozó felekké teendőink kö­rül , ha egymás megyőződése iránt higgadt férfiak méltányosságával viseltetnek. Mindent nyertünk, ha egyszer elértük azt, hogy mind a két részről több philosophiai béketű­rés lengje át sorainkat. E türel­­m­ességet bármilly meggyőződés emberének egyedül az igaz szabadelműség adja meg, a philosophus és nem a politicus azon üdvözítő szabadelmüsége, melly valamint fölüláll minden politikai pártokon, úgy egyedül avatja 161 méltó honpolgárrá mind a conservativet mind az ellenzékit, s mindegyik fél­nek olly dísze, melly hasznos gyümölcsök szedé­séhez vezérel. Könyvismertetés. Ősiség. Irta Gosztonyi Miklós. Pesten 1847. Trattner és Károlyi tulajdona. 05 lap. Ára 40 kr. p.p. (Folytatás és vége ) Előadtak szerző után azon indokokat, mellyek az ősiség eltörlését napjainkban követelőleg sürgetik, sőt azt már mégis döntötték, most térjünk át „a Il­dik kérdésre, arra t. i. meg tette-e kitűzött kötelességét az ősiség eddig? és teljesít­heti-e jövőre?“ — „Mi— szerző szerint­­— ab­ban állana, hogy egy részről a nemzetségek adomá­nyozott birtokaikban föntartassanak, és ha abból ki­estek, rendesen azokba ismét visszakerüljenek; más részről, hogy az adományozó korona törvényszerű­leg, bűn, vagy magszakadás által támadott jogaiba okvetlen mentül előbb beléphessen, és a visszanyertet új nemzet­ségek alkotására fordítsa, vagy legalább fordíthassa.“ Szerző szerint az ősiség sem eddig nem teljesítő, ezután pedig épen nem teljesítheti kötelességét; nem a nemzet­ségeket illetőleg; mert ha széttekintünk hazánk terein, főleg az alföldön, hol a török uralkodott, s belső za­varok dühöngtek, föltalálandjuk ugyan az ősi falukat, pusztákat, de az adományozott nemzetségeket majd nem sehol, s ha ezekkel találkozni akarunk, a felföld­re kell utaznunk; úgy­hogy kevés kivétellel nagyon csekély birtok van, és ha időközben elveszett, juta ismét vissza eredeti kézbe minden od­avált, rendkí­vüli országos bizottságok, neoacquistica és táblai el­járás daczára. Az elv állott, mert írva volt, de va­lódi eredmény, ha nem is soha, de bizony igen rit­kán mutatkozott; és ennek egyedüli oka volt a rend­szer e célzatának az emberi természetes viszonyok­­kali összeütközése, mert már századok előtt belső ösztönből értették a nemzedékek annak képtelensé­gét, hogy minden mindig a régire visszamenjen, és sejtették azt is, hogy az egész ország csak né­hány nemzetségek kizárólagos tulajdo­na nem lehet, s ennek tulajdonítható, miért pár­tolhatott annyira a leányág a­liág ellen, olly or­szágban , hol a birtokosnak kellett a hazát védel­­mezni. S ez által a rendszer fölbomlására az első lépés megtétetett, mit több más követe, mig oda ju­tunk, hogy olly­honban, hol a korona adománya minden jognak kútfeje, kevés birtokot lehet arra vissza­vinni. E­hhez járul azon nagyon furcsa dolog is, hogy, hol mindennek alapja az adomány ; és a vevő mintegy polgári bűnös juttatik, ott az ősiség eszmé­jénél fogva, a vett birtok is, ha m­ár apáról lira szál­lott, szinte azon kedvezésekben részesül, mint az ő­­siségbe átment adományzás; mi — szerző szerint— annak szüleménye, mivel jó Verbőczynk gyomra, a hűbér és római jog tanait jól meg nem emészthette, s végre még olly ellentétes állításokra is tántorgott, hogy osztatlan állapotban nyert adománynál, az ado­mányba nem igtatott rokon is, az adományozott mag­szakadtával, az adományzó koronát kizárja, mi nem csak az adományi, de minden szerződési rendszerbe is ütközik; minthogy ezállván, az adományok világos sza­vai és záradékai,egyedüli mértékül szolgálandóknak len­ni megszűnnek,és a szerződésnek tartalma, a szerződők szándéka ellenére, a nem szerződőkre is kiterjesztetik. Ezek s más szám nélküli eszmezavarok hintették el már­­ magába a rendszerbe a fölbomlás magvait, úgy annyira, hogy ma a sújtó eredményt maguk a szakértők sem ta­gadhatják többé, s túl a renden irtóznak minden­től, mi jogi, vagy hasonló ősiségi per modorát csak mesziről is ábrázolja; sőt annyira irtóznak, hogy a tárgyba még a végett is mesteinek bele te­kinteni, hogy bajaikon segítsenek. Ezek folytán szer­ző határzottan kimondja, miszerint „nekünk már olly magánjog kell — főleg mióta minden országbelinek megadatott a birtoklási képesség — melly nemcsak személyt kivétel nélkül biztosítson, de egyszersmind bizonyos, nem ingadozó — a mindennapi viszonyokból eredőt kivéve, semmi hu­zamos hátraható perpatvarnak ki nem tett, a közönség által mind mennyiségé­re, mind értékére ismert — birto­kot a­dj­o­n ne csak az egregiusnak , de a grex­­nek is.” És kérdi továbbá: „mi czért érhetnek a szegény egregiusok száz esztendős makacs pe­reikkel , mellyeknek végső vége, sok küzdés és költekezés után: tönkrejutás­ hány szegény nyert uradalnat? ellenben hány kisebb közbirtokos há­nyatott ki a testezet hatalmas ura által? vagy ta­lán a táblai és hasonló perlekedés csak a nagyok­ért van? és végre mit ér az a rendszer, hol a rendszerben foglaltak nagyobb száma a sánczon kí­vül szorul? ért­e ez valaha, ér e most a semmi­nél sokkal többet? betöltötte e valaha, vagy be­töltheti e az ősiség kötelességeit?“ Szerző itt is­mét a leghatárzottabban kimondja, hogy nem­ és annyival inkább nem, mert a korona irányá­ban is gyönge a rendszert eléggé gyámo­­lítani. Nem az adományozó koronát illetőleg, mert „az ősiségi, vagy­is magyar adományi rend­szernek életelve abban központosul 1) hogy bűn vagy magszakadás által megürült minden birtok, a koronára, kivétel nélkül, mind jogilag, mind tettleg visszaszálljon; 2) hogy a visszaszállott birtok, uj

Next