Nemzeti Ujság, 1847. július-december (42. évfolyam, 513-617. szám)

1847-09-19 / 559. szám

sév­es utazó iránti tántoritl­atlan ragaszkodásukat ma­gas személye elött nyilvánitandók. Nagy Miklós: Az, életbiztosító intézetekről átalánosan. (Folyt) Szólottam előbbi czikkeimben átalánosan az é-­­­letbiztosító intézetekről, azok hasznairól, s azon ezerféle esetekről, mellyenben élete biztosítása ál­tal segíthet magán bárki is, néhány abban előfor­duló eseteket idézvén föl; nem ugyan tudományos szerkezetben , mert czélem az egyszerűség, s kön­­nyen­ érthetőség; nem is körülményesen leírva, s előadva az eseteket, mert hiszen a használatba venni kívánónak áll érdekében a használat módját kikutatni; nem is igyekeztem eddigi beszédem folya­mán az életbiztosítást erőszakkal bele­beszélni az olvasóba, mert hiszen a­ki a hasznokat, a jóté­konyságot látja, mézes dicséretek nélkül is meg­győződik annak közhasznúságáról; a­kit pedig a látott hasznok, s használati módok sokszeríisége sem győz meg, azt bármelly cicerói ékesszólás sem ké­pes a régi kerékvágásból kimozdítani: értekezésem következő részében szólandok az életbiztosító inté­zetek szerkezete módjáról, számításaikról, s azon alapról, mellyre számításaikat legbiztosabban , és csaknem csalhatatlanul építhetik. Az életbiztosító intézetek számításainak leg­biztosabb alapja a halálozási tabellák; minél tö­kéletesebbek a halálozási tabellák, annál tökélete­sebbek az alapszámítások. Tökéletes halálozási ta­bellát, vagy rendszert lehet készíteni az ország né­pessége pontos összeírásából, a pontos összeírás után gondosan készített születési és halálozási laj­stromokból, figyelmesen kísérvén szerkeszteni akaró a különböző életkorok közti h­alálozási különbséget, és az éghajlat, eledelek stb. befolyását a halálozá­sokra. Azonban olly tökéletes és pontos halálozási rendszert, melly az egész világra alkalmazható lenne, készíteni nem lehet, mivel az emberek sza­porodása és fogyása az emberek életmódja, termé­szete, foglalkozása, éghajlat, élelemszerek, erkölcs­höz képest változó. A 16i. század vége felé voltak már Angliában születési és halálozási hivatalos lajstromok,de azok,mint az egyházi hivatal mellékes működésének szüleményei, olly pontatlanok s tökéletlenek valónak, hogy halálozá­si tabellák készítésére épen nem alkalmaztathattak. Szerencsésebb volt egy illy halálozási rendszer ké­szítésében Neumann Gáspár hittan-tudor, s Borosz­lóban 5869 különböző életkorú s módii egyéneket vevén vizsgálata s figyelme tárgyául, azon tapasz­talatra jött, hogy a föntebbi egyénekből 5 év el­­forgása alatt 1687 — 1691 haltak el. Szerző a ha­lálozási eseteket életkor és nem tekintettel fiavon­­kint jegyezgette, s a szülöttek­kel folytonosan ösz­­szehasonlítgatta, miből azt is tapasztalta, hogy a szülöttek száma folytonosan, ha­bár csekélységgel is, haladja a halottak számát. Ezen halálozási rend­szerre aztán biztosabban lehet­ építeni, mint a lon­doni hivatalos születési és halálozási lajstromokra , de azért nem lehet az angoloktól a dicsőséget meg­tagadni , mivel ők törték meg a jeget, és Angliá­ban a sok bevándorlások s kiköltözések miatt a leg­jobb akarat, a legügyesebb s kiszámítóbb ész sem lett volna képes tökéleteset készíteni; de nem lehet annyiban sem, mivel Neumann Gáspár rendszerét, miután csakugyan voltak íilányai , dr. Halley angol tudós tökéletesítette. Az életbiztosító intézetek fölállításához sokáig Halley rendszerét használták, mig­nem 1742-ben Kerseboom V. rendszere jelent meg, melly a hol­landiai kamatbiztosító intézet több ezer részvevői között 130 évnyi időköz lefolyása alatt gyűjtött ta­pasztalatokon alapult. Azonban Antoine de Parcieux franczia tudós 1746-ban megjelent, mély szakér­téssel irt és sok újat magában foglaló munkája Ker­seboom rendszerét is fetüntette. Ő ugyanis hat ha­lálozási táblát közlött, előadván egyszersmind a té­nyeket s eseteket, mellyek ezekre alapul szolgál­tak, s a készítés módját is bőven kifejtvén. Ezen ta­bellák közöl az elsőt, a franczia tonlinák részvevői közt 1689 —1696 szerzett tapasztalatok, négyet kü­lönböző barátzárdák, a hatodikat pedig apácza-ko­lostor halálozás-lajstromai után készítette, melly u­­tóbbiakból az derült ki, hogy nők közt csekélyebb a halálozás, mint férfiak közt. Annyi mindazáltal i­­gaz, s bízvást, állíthatjuk Parcieux tapasztalata el­lenére, hogy a zárdákban tapasztalt nemi halálozá­si különbséget, a közéletbeli tapasztalás nem mindig igazolja, vagy ha nők kevesebb számmal halnak is meg, annak oka nem a nők életrevalóbbsága , ha-­­­nem az, hogy a férfiak életmódjuk, mesterségük, s­­ hivataluknál fogva több, s különbözőbb veszélyek-­­ nek vannak kilőve. A természet már kezdetben szá­­­­mított arra, hogy a két nem közli súlyegyen a ha­­­­lálozás és születés aránytalansága által 101 ne bo- i mellék; azért hoz évenkint létre több férfit mint nőt, mivel több férfi vesz el évenkint mint nő. Egy ten­geri vész hány hajóst temet hullám­sírokba, midőn azoknak nőik bölcseket ringatva házuk falaitól vé­detnek a vihar dúlásai ellen. Egy véres háború e­­zerenkint kaszabolja le a férfiakat, midőn azok női­ket, átalában a nőket bántallan hagyja a háborús­kodás dühe. Egyébiránt ha kisebb is a halálozási veszedelem nők, mint férfiak közt, életbiztosítás te­kintetében legkisebb figyelmet sem érdemel, miután a férfiak közöl, ha többen halnának is el évenkint — csakugyan mindig nagyobb számm­al vannak biz­tosítottak, mint a nők közöl, s igy a férfiak által biztosított öszvegek csak­ugyan elégségesek a tör­ténhető halálozási veszedelmek födözésére. Azon időtájban, midőn Antoine de Parcieux Francziaországban kiadta halálozási rendszerét, je­lent meg Németországban Süssmilch „isteni vég­zés“ czímű e tárgyra vonatkozó munkája, mellyel később Baumann tökéletesített annyira, hogy sok va­lószínűségen nyugvó német intézetek alapították rá számításaikat. Süssmilch ezen halálozási rendszert egymástól távol eső városok­ és falukban, külön­böző életkori és rangú emberek közt különböző i­­dőkben történt halálozási tapasztalatokon építette, s mint nagy szorgalommal, fáradsággal, páratlan ügyes­séggel készített gyűjtemény méltán közfigyelmet vi­vett ki, s haszn­áltatik még ma is. Az eddig említett, s említhető számos halálo­zási rendszerek közt figyelmet, s említést érdemel a londoni Equitable életbiztosító intézet ha­lálozási tabellája, mellyel jelenlegi titoknoka Mor­gan Arthur épen olly ügyességgel, mint szakértés­sel dolgozott s adott ki 1834 ben. Ezen tabella az Equitable keletkezte, azaz 1762 —1829, 5164 ha­lálozási esetet foglal magában, és épen azért di­csérendő, mivel a londoni, legrégibb és jelenleg leg­tökéletesebb életbiztosító intézet, mint alapon, ezen nyugszik. A halálozási tabella tehát az alap, mellyre bár­melly életbiztosító intézetet építeni s állítani lehet, és hogy az egész alkotmány tökéletes legyen, az alap­nak kell tökéletes és szilárdnak lenni. A má s az intézet tökéletessége alatt értetik, hogy a kiszámí­tástól soha igen távol ne essenek, azaz se meg ne haladják, se sokkal kevesebbek ne legyenek a ha­lálozási veszedelmek ; mert azt — hogy mindig e­­gyek és ugyanazonok legyenek a halálozási ve­szedelmek és a kiszámítás — azt embertől, mint embertulit — követelni józan észszel nem is lehet. Elég ha a valószínűséget olly megközelítőleg elta­lálja, hogy csak nem egy és ugyanazon a valóval. A valószínűségre alapított számítás körülbelül ezen elv körül forog. Például, ha ezen s ezen halálozási tabella szerint a közéletben — hol öreg, ifjú, cse­csemő, elaggott, kórházbeli, katona, ur, koldus e­­gyü­tt él — ezer vagy két ezer egyén közöl egy év alatt ennyi s ennyi meghal, — azon esetre, ha ezen tapasztalás tárgyául fölvett egyének társaság­ba állanának, s a társaság kötelezné magát, hogy a közülök év folytán kihalt egyének maradékait rész­­vét-aránylagosan díjazni fogja, mennyit kellene a belépőknek életkorra tekintettel, vagy a nélkül biz­tosított öszvegükhöz aránylag fizetni, hogy a társa­ság ígéretét viszonylagosan teljesíthesse ? A halá­lozási tabella szerint tapasztalt halálozási veszede­lem fölszámoltatik, s ezen veszedelemhez aránylagosan a biztosítási alapul szolgálandó öszveg a társaság tag­jaira kivet­elik. Azonban hogy ezen alapszámitás,melly a közéletben tapasztalt halálozási veszedelemre van építve , lehető legkevésbbé csalhasson, az intézet csupán csak egészséges és megállapodott korú e­­gyéneket vesz föl, kik közt valószínűleg soha sem lesz akkora a halálozási veszedelem, mint a köz­életben, s így valószínűleg igaz, hogy a közélet­­beni tapasztalatok után kivetett öszveg többnyire e­­légséges az illy részvevők közt történni szokott halálozási veszedelem födözésére. Ugyanazon egy halálozási rendszerre három­féle alakú életbiztosító intézetet lehet állítani: u. m. részvényest, kölcsönöst, és vegyest. Ezen intéze­tek közöl mindegyik ugyan­azon jót eszközli, csak­ hogy egyik terhesebb , a másik kedvezőbb kötele­zettségért. A három különböző alakú életbiztosító intézetek közti lényeges különbséget röviden előa­­dandom, hogy a résztvenni kívánó tájékozhassa magát. a) Részvényes biztosítási alak. Több pénzes egyének összeállónak, s bizonyos meghatározott öszveget tesznek le, a­végett, hogy ha alapszámí­­tásaiktól eltérve, s fölül haladná azt a halálozási veszedelem, vagy bármelly más veszteség érné a társaságot, azon esetben a biztosíték­ alapul letett vagyonból pótolja szenvedett kárát, vagy teljesíti a biztosítottaknak tett ígéretet. Ezen biztosíték le­kötése által koczkára teszik ki ugyan a részvénye­sek vagyonukat, de egyszersmind jogot vásároltak maguknak , hogy a meg nem történendő károsodás eseteiben nyerendő haszonból csak ők osztakozhas­­sanak. Részvényes társaságoknál tehát a részvé­nyes tagok koc­káztatják vagyonukat azért, hogy nyerhessenek , s igen valószínű , hogy miután tár­saságuk pontos kiszámításon alapul, gyakrabban elő­jönnek azon esetek, mellyekben a részvényesek nyereségen osztoznak, mint azok, mellyekben a biztosítékul lekötött vagyonból kell a veszteséget pótolni,­­ mert ha az alapszámításból az derülne ki, hogy a veszteséget hozó esetek gyakrabban fordulandnak elő a társaság életében, mint a nye­reséggel kecsegtetők, nem csak valószínű, hanem való igaz , hogy részvényes társaság részvény­je­gyeibe egy pénztőzsér, vagy nyerészkedő sem fek­tetné vagyonát. Nyereség csak ott képzelhető, a­hol veszteség történt; a­hol tehát a részvényes tagok nyernek , ott valakinek veszteni kell, és a vesztők csak a biztosító résztvevők lehetnek, mi­után a halálozási veszedelmeket azon évekre is tar­toznak megfizetni, mellyekben azok számításon fö­lül nem fordultak elő. b) Kölcsönös életbiztosítási alak. A kölcsönös intézetek változatlan elve a föltétlen nyilvánosság, a midőn a részvényesek épen az ellenkezőt, a föltétien titkolódzást tűzik ki vezérelvül, mivel szám­adásaikat, kezelésüket, s más viszonyaikat, mely-­lyekből irigylendő nyereményi osztalék-részük ki­­világolnék, nem igen szokták a közönséggel nyil­vánosan tudatni. Azért nagyon csalódik, ki azt hi­szi , mikép a részvényes tásaságok által évenkint közzétett számadás az intézet valóságos miben­lé­tét , s belső viszonyait tükrözi. Kölcsönös intéze­tek alakításakor az alakítók biztosítékot nem tesz­nek le, hanem a résztvevők egymást kölcsönösen biztosítják a felől, hogy minden számadási év foly­tán történhető halálozási veszedelmet kölcsönösen viseleteznek, s minden kölcsönösen egymásnak tett ígéretet kölcsönösen teljesitendőnek; viszont a re­­ménylhető haszon és nyereségben aránylagosan, és kölcsönösen részesülendnek. Ha már rész­vényes intézeteknél föltesszük — mert föl is kell tennünk, ha csak puszta rajoskodókat s ábrán­dosokat nem akarunk képzelni — hogy a nyere­séggel jutalmazó esetek gyakrabban fordulnak elő mint a veszteséget hozók ; föl kell tennünk, hogy kölcsönös intézeteknél is — mellyek ugyanazon ha­lálozási tabellára épitett számításokon nyugosznak — gyakrabban fordulnak elő azon esetek, mellyekben a részvevők nyerendnek, mint azok, mellyekben a kölcsönösen szenvedett veszteséget kölcsönösen pótolni kell. Részvényes intézeteknél részvényes ta­gok az évi számadás bezárása után m­egosztakoznak a nyereségen, s a következő évekre mindig egy és ugyanazon öszveget vetik ki a biztosító részvevők­re , kölcsönös intézeteknél is vissza kellene adni a nyereséget, de mivel részvevőknek különben is be kell fizetni a következő évi kölcsönös biztosí­téki öszveget, a­helyett tehát, hogy részvevők ki­osztanák maguk közt a halálozási veszedelmek fe­dezésére fordított öszvegből fönmaradt mennyiséget, s újólag azután vetnék ki a következő évben tör­ténendő halálozási veszedelem fedezésére szükséges észlelet, a­helyett mondom , osztalékrészét minde­gyik részvevő az intézet pénztárában hagyja, s csak a lefolyt évi halálozási veszedelem pótlása miatt szenvedett pénztári hiányt, vetik ki kölcsönösen, és­­ aránylagosan egymásra. És ha néha megtörténik is,­­ hogy részvevőkre a tehetősebb biztosítók halála, vagy nagyobb halálozási veszedelem miatt a szá­mítási tabellában kitett részvétdíjnál több vettetnék ki, miután áll, hogy a nyereséges esetek gyakrab­ban fordulnak elő minden intézet életében, mint a veszteséggel sújtók. két három év ismét egyensu- 594

Next