Nemzeti Ujság, 1847. július-december (42. évfolyam, 513-617. szám)
1847-09-19 / 559. szám
séves utazó iránti tántoritlatlan ragaszkodásukat magas személye elött nyilvánitandók. Nagy Miklós: Az, életbiztosító intézetekről átalánosan. (Folyt) Szólottam előbbi czikkeimben átalánosan az é-letbiztosító intézetekről, azok hasznairól, s azon ezerféle esetekről, mellyenben élete biztosítása által segíthet magán bárki is, néhány abban előforduló eseteket idézvén föl; nem ugyan tudományos szerkezetben , mert czélem az egyszerűség, s könnyen érthetőség; nem is körülményesen leírva, s előadva az eseteket, mert hiszen a használatba venni kívánónak áll érdekében a használat módját kikutatni; nem is igyekeztem eddigi beszédem folyamán az életbiztosítást erőszakkal belebeszélni az olvasóba, mert hiszen aki a hasznokat, a jótékonyságot látja, mézes dicséretek nélkül is meggyőződik annak közhasznúságáról; akit pedig a látott hasznok, s használati módok sokszeríisége sem győz meg, azt bármelly cicerói ékesszólás sem képes a régi kerékvágásból kimozdítani: értekezésem következő részében szólandok az életbiztosító intézetek szerkezete módjáról, számításaikról, s azon alapról, mellyre számításaikat legbiztosabban , és csaknem csalhatatlanul építhetik. Az életbiztosító intézetek számításainak legbiztosabb alapja a halálozási tabellák; minél tökéletesebbek a halálozási tabellák, annál tökéletesebbek az alapszámítások. Tökéletes halálozási tabellát, vagy rendszert lehet készíteni az ország népessége pontos összeírásából, a pontos összeírás után gondosan készített születési és halálozási lajstromokból, figyelmesen kísérvén szerkeszteni akaró a különböző életkorok közti halálozási különbséget, és az éghajlat, eledelek stb. befolyását a halálozásokra. Azonban olly tökéletes és pontos halálozási rendszert, melly az egész világra alkalmazható lenne, készíteni nem lehet, mivel az emberek szaporodása és fogyása az emberek életmódja, természete, foglalkozása, éghajlat, élelemszerek, erkölcshöz képest változó. A 16i. század vége felé voltak már Angliában születési és halálozási hivatalos lajstromok,de azok,mint az egyházi hivatal mellékes működésének szüleményei, olly pontatlanok s tökéletlenek valónak, hogy halálozási tabellák készítésére épen nem alkalmaztathattak. Szerencsésebb volt egy illy halálozási rendszer készítésében Neumann Gáspár hittan-tudor, s Boroszlóban 5869 különböző életkorú s módii egyéneket vevén vizsgálata s figyelme tárgyául, azon tapasztalatra jött, hogy a föntebbi egyénekből 5 év elforgása alatt 1687 — 1691 haltak el. Szerző a halálozási eseteket életkor és nem tekintettel fiavonkint jegyezgette, s a szülöttekkel folytonosan öszszehasonlítgatta, miből azt is tapasztalta, hogy a szülöttek száma folytonosan, habár csekélységgel is, haladja a halottak számát. Ezen halálozási rendszerre aztán biztosabban lehet építeni, mint a londoni hivatalos születési és halálozási lajstromokra , de azért nem lehet az angoloktól a dicsőséget megtagadni , mivel ők törték meg a jeget, és Angliában a sok bevándorlások s kiköltözések miatt a legjobb akarat, a legügyesebb s kiszámítóbb ész sem lett volna képes tökéleteset készíteni; de nem lehet annyiban sem, mivel Neumann Gáspár rendszerét, miután csakugyan voltak íilányai , dr. Halley angol tudós tökéletesítette. Az életbiztosító intézetek fölállításához sokáig Halley rendszerét használták, mignem 1742-ben Kerseboom V. rendszere jelent meg, melly a hollandiai kamatbiztosító intézet több ezer részvevői között 130 évnyi időköz lefolyása alatt gyűjtött tapasztalatokon alapult. Azonban Antoine de Parcieux franczia tudós 1746-ban megjelent, mély szakértéssel irt és sok újat magában foglaló munkája Kerseboom rendszerét is fetüntette. Ő ugyanis hat halálozási táblát közlött, előadván egyszersmind a tényeket s eseteket, mellyek ezekre alapul szolgáltak, s a készítés módját is bőven kifejtvén. Ezen tabellák közöl az elsőt, a franczia tonlinák részvevői közt 1689 —1696 szerzett tapasztalatok, négyet különböző barátzárdák, a hatodikat pedig apácza-kolostor halálozás-lajstromai után készítette, melly utóbbiakból az derült ki, hogy nők közt csekélyebb a halálozás, mint férfiak közt. Annyi mindazáltal igaz, s bízvást, állíthatjuk Parcieux tapasztalata ellenére, hogy a zárdákban tapasztalt nemi halálozási különbséget, a közéletbeli tapasztalás nem mindig igazolja, vagy ha nők kevesebb számmal halnak is meg, annak oka nem a nők életrevalóbbsága , ha-nem az, hogy a férfiak életmódjuk, mesterségük, s hivataluknál fogva több, s különbözőbb veszélyek- nek vannak kilőve. A természet már kezdetben számított arra, hogy a két nem közli súlyegyen a halálozás és születés aránytalansága által 101 ne bo- i mellék; azért hoz évenkint létre több férfit mint nőt, mivel több férfi vesz el évenkint mint nő. Egy tengeri vész hány hajóst temet hullámsírokba, midőn azoknak nőik bölcseket ringatva házuk falaitól védetnek a vihar dúlásai ellen. Egy véres háború ezerenkint kaszabolja le a férfiakat, midőn azok nőiket, átalában a nőket bántallan hagyja a háborúskodás dühe. Egyébiránt ha kisebb is a halálozási veszedelem nők, mint férfiak közt, életbiztosítás tekintetében legkisebb figyelmet sem érdemel, miután a férfiak közöl, ha többen halnának is el évenkint — csakugyan mindig nagyobb számmal vannak biztosítottak, mint a nők közöl, s igy a férfiak által biztosított öszvegek csakugyan elégségesek a történhető halálozási veszedelmek födözésére. Azon időtájban, midőn Antoine de Parcieux Francziaországban kiadta halálozási rendszerét, jelent meg Németországban Süssmilch „isteni végzés“ czímű e tárgyra vonatkozó munkája, mellyel később Baumann tökéletesített annyira, hogy sok valószínűségen nyugvó német intézetek alapították rá számításaikat. Süssmilch ezen halálozási rendszert egymástól távol eső városok és falukban, különböző életkori és rangú emberek közt különböző időkben történt halálozási tapasztalatokon építette, s mint nagy szorgalommal, fáradsággal, páratlan ügyességgel készített gyűjtemény méltán közfigyelmet vivett ki, s használtatik még ma is. Az eddig említett, s említhető számos halálozási rendszerek közt figyelmet, s említést érdemel a londoni Equitable életbiztosító intézet halálozási tabellája, mellyel jelenlegi titoknoka Morgan Arthur épen olly ügyességgel, mint szakértéssel dolgozott s adott ki 1834 ben. Ezen tabella az Equitable keletkezte, azaz 1762 —1829, 5164 halálozási esetet foglal magában, és épen azért dicsérendő, mivel a londoni, legrégibb és jelenleg legtökéletesebb életbiztosító intézet, mint alapon, ezen nyugszik. A halálozási tabella tehát az alap, mellyre bármelly életbiztosító intézetet építeni s állítani lehet, és hogy az egész alkotmány tökéletes legyen, az alapnak kell tökéletes és szilárdnak lenni. A má s az intézet tökéletessége alatt értetik, hogy a kiszámítástól soha igen távol ne essenek, azaz se meg ne haladják, se sokkal kevesebbek ne legyenek a halálozási veszedelmek ; mert azt — hogy mindig egyek és ugyanazonok legyenek a halálozási veszedelmek és a kiszámítás — azt embertől, mint embertulit — követelni józan észszel nem is lehet. Elég ha a valószínűséget olly megközelítőleg eltalálja, hogy csak nem egy és ugyanazon a valóval. A valószínűségre alapított számítás körülbelül ezen elv körül forog. Például, ha ezen s ezen halálozási tabella szerint a közéletben — hol öreg, ifjú, csecsemő, elaggott, kórházbeli, katona, ur, koldus együtt él — ezer vagy két ezer egyén közöl egy év alatt ennyi s ennyi meghal, — azon esetre, ha ezen tapasztalás tárgyául fölvett egyének társaságba állanának, s a társaság kötelezné magát, hogy a közülök év folytán kihalt egyének maradékait részvét-aránylagosan díjazni fogja, mennyit kellene a belépőknek életkorra tekintettel, vagy a nélkül biztosított öszvegükhöz aránylag fizetni, hogy a társaság ígéretét viszonylagosan teljesíthesse ? A halálozási tabella szerint tapasztalt halálozási veszedelem fölszámoltatik, s ezen veszedelemhez aránylagosan a biztosítási alapul szolgálandó öszveg a társaság tagjaira kivetelik. Azonban hogy ezen alapszámitás,melly a közéletben tapasztalt halálozási veszedelemre van építve , lehető legkevésbbé csalhasson, az intézet csupán csak egészséges és megállapodott korú egyéneket vesz föl, kik közt valószínűleg soha sem lesz akkora a halálozási veszedelem, mint a közéletben, s így valószínűleg igaz, hogy a közéletbeni tapasztalatok után kivetett öszveg többnyire elégséges az illy részvevők közt történni szokott halálozási veszedelem födözésére. Ugyanazon egy halálozási rendszerre háromféle alakú életbiztosító intézetet lehet állítani: u. m. részvényest, kölcsönöst, és vegyest. Ezen intézetek közöl mindegyik ugyanazon jót eszközli, csak hogy egyik terhesebb , a másik kedvezőbb kötelezettségért. A három különböző alakú életbiztosító intézetek közti lényeges különbséget röviden előadandom, hogy a résztvenni kívánó tájékozhassa magát. a) Részvényes biztosítási alak. Több pénzes egyének összeállónak, s bizonyos meghatározott öszveget tesznek le, avégett, hogy ha alapszámításaiktól eltérve, s fölül haladná azt a halálozási veszedelem, vagy bármelly más veszteség érné a társaságot, azon esetben a biztosíték alapul letett vagyonból pótolja szenvedett kárát, vagy teljesíti a biztosítottaknak tett ígéretet. Ezen biztosíték lekötése által koczkára teszik ki ugyan a részvényesek vagyonukat, de egyszersmind jogot vásároltak maguknak , hogy a meg nem történendő károsodás eseteiben nyerendő haszonból csak ők osztakozhassanak. Részvényes társaságoknál tehát a részvényes tagok kockáztatják vagyonukat azért, hogy nyerhessenek , s igen valószínű , hogy miután társaságuk pontos kiszámításon alapul, gyakrabban előjönnek azon esetek, mellyekben a részvényesek nyereségen osztoznak, mint azok, mellyekben a biztosítékul lekötött vagyonból kell a veszteséget pótolni, mert ha az alapszámításból az derülne ki, hogy a veszteséget hozó esetek gyakrabban fordulandnak elő a társaság életében, mint a nyereséggel kecsegtetők, nem csak valószínű, hanem való igaz , hogy részvényes társaság részvényjegyeibe egy pénztőzsér, vagy nyerészkedő sem fektetné vagyonát. Nyereség csak ott képzelhető, ahol veszteség történt; ahol tehát a részvényes tagok nyernek , ott valakinek veszteni kell, és a vesztők csak a biztosító résztvevők lehetnek, miután a halálozási veszedelmeket azon évekre is tartoznak megfizetni, mellyekben azok számításon fölül nem fordultak elő. b) Kölcsönös életbiztosítási alak. A kölcsönös intézetek változatlan elve a föltétlen nyilvánosság, a midőn a részvényesek épen az ellenkezőt, a föltétien titkolódzást tűzik ki vezérelvül, mivel számadásaikat, kezelésüket, s más viszonyaikat, mely-lyekből irigylendő nyereményi osztalék-részük kivilágolnék, nem igen szokták a közönséggel nyilvánosan tudatni. Azért nagyon csalódik, ki azt hiszi , mikép a részvényes tásaságok által évenkint közzétett számadás az intézet valóságos mibenlétét , s belső viszonyait tükrözi. Kölcsönös intézetek alakításakor az alakítók biztosítékot nem tesznek le, hanem a résztvevők egymást kölcsönösen biztosítják a felől, hogy minden számadási év folytán történhető halálozási veszedelmet kölcsönösen viseleteznek, s minden kölcsönösen egymásnak tett ígéretet kölcsönösen teljesitendőnek; viszont a reménylhető haszon és nyereségben aránylagosan, és kölcsönösen részesülendnek. Ha már részvényes intézeteknél föltesszük — mert föl is kell tennünk, ha csak puszta rajoskodókat s ábrándosokat nem akarunk képzelni — hogy a nyereséggel jutalmazó esetek gyakrabban fordulnak elő mint a veszteséget hozók ; föl kell tennünk, hogy kölcsönös intézeteknél is — mellyek ugyanazon halálozási tabellára épitett számításokon nyugosznak — gyakrabban fordulnak elő azon esetek, mellyekben a részvevők nyerendnek, mint azok, mellyekben a kölcsönösen szenvedett veszteséget kölcsönösen pótolni kell. Részvényes intézeteknél részvényes tagok az évi számadás bezárása után megosztakoznak a nyereségen, s a következő évekre mindig egy és ugyanazon öszveget vetik ki a biztosító részvevőkre , kölcsönös intézeteknél is vissza kellene adni a nyereséget, de mivel részvevőknek különben is be kell fizetni a következő évi kölcsönös biztosítéki öszveget, ahelyett tehát, hogy részvevők kiosztanák maguk közt a halálozási veszedelmek fedezésére fordított öszvegből fönmaradt mennyiséget, s újólag azután vetnék ki a következő évben történendő halálozási veszedelem fedezésére szükséges észlelet, ahelyett mondom , osztalékrészét mindegyik részvevő az intézet pénztárában hagyja, s csak a lefolyt évi halálozási veszedelem pótlása miatt szenvedett pénztári hiányt, vetik ki kölcsönösen, és aránylagosan egymásra. És ha néha megtörténik is, hogy részvevőkre a tehetősebb biztosítók halála, vagy nagyobb halálozási veszedelem miatt a számítási tabellában kitett részvétdíjnál több vettetnék ki, miután áll, hogy a nyereséges esetek gyakrabban fordulnak elő minden intézet életében, mint a veszteséggel sújtók. két három év ismét egyensu- 594