Nemzeti Ujság, 1847. július-december (42. évfolyam, 513-617. szám)
1847-10-22 / 578. szám
578- szám 1847-Előfizetési díj félévre helyben boríték nélkül házhoz küldve 5 ft, borítékkal 6 írt; postán hetenkint kétszer küldve 6 írt 24 kr, négyszer küldve pedig 7 frt 12 kr ezüst pénzben. Megjelenik minden kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap egy egy ív. Lapunk mindennemű hirdetményeket fölvesz. Egyegy hasáb-sorért apró betűkkel öt ezüst kr. számittatik. Negyvenkettedik év. NEMZETI ÚJSÁG. Alapitó KULTSÁR ISTVÁNI táblabiró, Klaisja Özvegye-Péntek oktob.rc vitáinál s helyben a szerkesztői Zöldkert utcza 488. szám alatt földszint a hivatalban Tisztán írott Czimeket kérünk. Levelek a szerkesztőségnek czimzendők. Bérmentetlen leveleket csak rendes levelezőinktől fogadunk el. Névaláírás nélküli idegen kezektől hozzánk küldött tudósításokat semmi esetre sem kilendülik. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Előléptetés. Halálozások. — Ki küldi Pest megye második követét? — Követválasztások. — Törvényhatósági tudósítások. Pestből (pótlék). Nógrádból, Zemplénből (követválasztási közgyűlés) — Erdélyi országgyűlés. (XCIV. és XCV. országos ülés). Külföld. Spanyolország. N.Britannia. Svejcz. Olaszország. Dánia. Norvégia. Hirdetések. Gabonaár. Lodterialiuzás. Dunavizállás. MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY. A nmlgy m. kir. udv. kincstár a sziszeki harminczadhivatalnál megürült ellenőri állomásra Hliniczky Lénárd ottani vizsgáló tárnokot alkalmazd. Sarlay Antal dömölki k. ellenőrködő sómázsamester folyó évi September 20kán meghalálozott. Vorlauffer Jakab kissztapáni kincstári pénztár-ellenőr folyó évi September 22kén meghalálozott. Pest, October 21. Ki küldi Pestmegye második követét ? Hosszas követválasztási vajúdások után f. hó fokán essveli 7 órakor megszületett végre az eredmény, s Szentkirályi Móricz, és Kossuth Lajos Pestmegye országgyűlési követeiül elválasztanak___ Mi nem járultunk a vajúdásokhoz, nem vettünk cselekvő részt a küzdelmekben, örömest másoknak engedők a borostyánt, mellyet illy alkalommal a tevékenyek halántékira szokott tűzni a siker istene. Azonban szóltunk még is, mondottuk azt: ne tűzzenek ki a conservativek zászlót, minden okos reménye nélkül a diadalnak, s ne kísértsenek meg olly ütközetet, mellyben dicsőséget nem arathatnak... És szóltunk így jellemünkhöz következetesen! Szavunk a pusztában hangzott kl.... magunk pedig az ügy compromissióját előre látva, keseredett szívvel, de tiszta lélekkel vonultunk vissza.... Voltak, ésvannak emberek, kik magukat conservativeknek nevezik, de teljes életükben a conservativ ügynek csak, egy hajszálnyi emeliütést sem adnak, sőt szüntelen avallan kezekkel tépdesék annak nimbusát, kik e vagy ama megyében, hol sem mulljok nem volt, sem jelenük nincs s jövendőjükhöz semmi remény, csodálatosan tetszenek magoknak pártvezérekül föltűnni, s bár még eddig sehol sem akadhattunk nyomába azon közbizodalomnak, melly őket e poletra emelé, ők különös magasztaltságukban szüntelen tábort látnak magok körül, s nem veszik észre, hogy ezen tábor alkalmasint nem egyéb, mint saját, képzeletük tüneménye ; nem egyéb, mint „Nugent“ lordnak tábora, ki Canning szerint egyedül egy maga ment Albionból át Spanyolországot meghódítani; nem egyéb, mint a puszta vándora előtt kifejlő délibáb!... Ezen jó urak bennünket, s több jeles conservativ egyéneket, miután vezérségükben, s politikai számításukban kétkedni merészeltünk, után útfélen „anticonservativeknek“ nevezőnek, úgy annyira , hogy csodálkozva tekintettünk körül, váljon öntudtunkon kívül nem varrt e szeszélyében a sors fejünkre valami jakobinus sapkát........ Mi — istennek hála — nem nőttünk föl a cselszövényes ármány iskolájában, hol az önérdek bibliája tanultatik.........egyszerű, nyílt, egyenes szivü polgárai vagyunk e hazának, kik nem saját szép személyünkérdekéért vettük föl a küzdelmi kesztyűt, hanem a haza ügyéért léptünk becsületes sorompóba. A közelválasztásnak szám szerinti eredményét tegnapi lapunkban adtuk — ehhez nem szükség commentárt írnunk. — Engedjék meg azonban eme jó urak, hogy természetünk szerint számoljunk az ügy érdekében eljárásukról, s eljárásunkért. Kossuth Lajos Pestben országgyűlési követkijelöltül föllépve, a közvélemény csakhamar azon ferde irányt kezd venni, mintha ezen kitűzés a kormányra nézve a legkedvetlenebb tény lenne, és mintha a kormány Kossuth megválasztását minden módon hátráltatni készülne. Nincs természetesebb annál, hogy azon ismeretes olygarchiai frachio , melly Kossuthot (a megyei birtokos nemességet, sőt a tisztviselőséget is nem kérdezve, és igy ezen életerős lételem tökéletes mellőzésével) kitűzte, ezen bal-hiedelmet tehetsége szerint iparkodott éltetni és hasznára fordítni , nem alaptalanul számítván , hogy ez által a kijelölt egyénnek bizonyos nimbus fog szereztetni, mint olly embernek, ki irányában a kormány eltért azon eddig megtartott gyakorlattól, miszerint a választási ügybe, nem szokott keveredni. Már csak azért is meg kell — mondák ők — Kossuthot választani, mert a kormány ellene van. A kormány Kossuth elveitől, s okfélől tart. Csak Kossuth ismeri mindazon adatokat, mellyeket az ország anyagi viszonyai emelésének ügyében tudni szükséges lajsál. Igen, keresett gyanúsítások, lealázó hízelgések mintha az illy adatok, ha hiteles helyről meritetvék , nem volnának más ép agyvelejű ember által is megtudhatók. Mintha Kossuth Lajoson kívül nem volna ember a honban ! Ezen candidatura eleinte igen problematicus volt. Mindenki elött ismeretesek azon conferentiák eredményei, mellyek ezen ügy fölmerülésének első napjaiban tartattak. — Kivéve 3—4 a fölül mondott fractióhoz tartozó egyént,az egész conferentia közvetlen , vagy közvetve K. L. ellen nyilatkozott, a tisztikar részéről pedig — kivéve hetet — ellene nyilatkoztak mind, kik jelen voltak. P. J. táblabiró fölszólitatott , de a fölszólitást el nem fogadta, fölszólitatott később B. E. főjegyzőjéé szinte el nem fogadta. Hallatszott, hogy ama fractiohoz tartozó néhány egyén erkölcsi kényszerhez hasonlító nyilatkozatokhoz is nyúlt, hogy K. L-sal a candidaturát senki el ne vállalhassa. Kifüzettek később H. B. és A. J. táblabirak, igen képes, tiszteletre méltó,elhatározott,erélyes férfiak,kikben a közügy és a megye bizodalma iránti hódolat elég erős volt arra , hogy — mennyire mi tudjuk — ők egész az el nem vállalás adásáig nem vetemedtek. Meg kell itt jegyeznünk, hogy a dolgok fekvése szerint minden okosan számított körülmény oda mutatott, miszerint Pest megyében mind a mellett is, hogy K. L. ellen olly nagy szám nyilatkozott, conservativ követet kivinni nem vala lehetséges, és hogy csak mérséklettel)!) oppositionális követ küldéséről lehete a kérdés, azonban mégis találkozott egy pár conservativ egyén , kik személyükben monopolizálni akarván az egész ügyet, conferálván és tanácskozván , de mindig csak egyedül önmagukkal, ezen mellőzés által tehát, ha lehet, csaknem valamennyi ügyrokonaik iránti kíméletet szem elöl szalasztva, határozatukká lön: először is nagy robajjal föllépni, azután pedig két conservativ követet kijelölni. Ez igy lévén, ezen zárt tanácskozmánynak már határozata után mi is fölszóliltattunk , hogy szíveskednénk részt venni s előfogalkint az ügyet előre tolni igyekezni... Gyönyörű egy provinczia egy kis önbeccsel s önérzettel biró embernek.... Mi azt felelénk, hogy a két conservativ kijelöltnél mi az egész megyében talpra eseltebb, okosabb, tisztább jellemű, tökéletesebb képezettségü két embert nem ismerünk, hogy igy tehát nem volna forróbb vágyunk, mint e két derék férfiút választhatni; — de megjegyzénk, hogy itt egészen más kérdés forog fen, először is mindjárt (a lehetetlenség kérdésén kívül a tisztelt két férfiút keresztülviselni) mindenek fölött azon kérdés szerepel: váljon tanácsos-e az illy föllépés által kiragadni a szerepet azon activ megyei tagok kezeiből, kik azoppositiótól ugyan külön nem váltak, de mérsékeltebb kijelöltet kívánnak; kik továbbá a fölülérintett conferentia alkalmakor s azután is már e fölött nyilatkoztak, pedig eréllyel nyilatkoztak? És jelesül: váljon tanácsosá tenni ezt azon gyanúsítások mellett,melylyeket fölülemlítünk, vagyis ama gyanúsítások mellett, miszerint a kormány Kossuth megválasztásából életkérdést tesz? Így tehát: váljon nem tanácsosabb-e egyéni, hatályos ugyan, de csak kitkit tekintve, magán körre szorítkozó, szavazatgyűjtés által hatni, és a többit egészen a fölkerekedett s mérséklettebb kijelöltet küldeni kívánó birtokosságra bízni, mint nyíltan s határozottan kilépni? De végre tanácsos-e határozottan föllépni már csak annál fogva is, hogy a szélső opposilio a kormányt — mint fölülérintünk — K. L. candidaturája iránti ellenszenvről gyanúsítván , e gyanúsításának czéljaira nem fog késni az illy föllépést fölhasználni, és reátukmálni azt, mintha — az Isten tudja — minő viszonyban állna a kormány óhajtásaival? Erre pedig főleg nekünk kell ügyelni, kik a kormánynak lélekismeretes, hazafias és keresztülkasul alkotmányos czélzásait és akarásait ismervén, kiváltkép vagyunk hivatva, miszerint minden bár legkisebb alkalmat is kerüljünk, melly a gyanúsításnak átkos mételye megfészkesitésére ürügyül szolgálhatna. Megmondánk , hogy ismerve azon nehézségeket, mellyekkel kormányunknak az annyi elemekből összesült monarchia állásánál s természeténél fogva megküzdenie kell, elég ha a szélső opposite ehez még minden ok nélkül úgy sem tesz mást, mint ellene szüntelenül kikel, s azt erélyében zsibbasztja, normális ruganyosságát örökké lankasztja s épen ez által minmagunkat együtt tehetetlenségre kárhoztatja. Megmondánk, hogy annyival inkább irtózunk minden legkisebb alkalomadástól, mellyet a szélső ellenzék orvül használhat a kormány elleni gyanúsításokra, minthogy a kormány, soha sem követelhet némi sikerrel bármilly concessiót is, ha a dolog úgy jön ki, mintha vele a nemzet szemközt ellenzékkép állna. Megmondánk , hogy odafön azért nem bsr a kormány kellő fontossággal, mert illy viszonyok közt nem tűnik föl úgy, mint amellynek követelésére s kívánságára nézve háttérben egy lovagias és nagylelkű nemzet óhajtása, kívánsága és sympathiája áll. Megmondánk, hogy illy helyzetében a kormánynak azt lehet ellenvetni, miszerint a nemzet bizalmát s rokonszenvét meg nem szerezhetvén, követelése nem is vétethetik a nemzet óhajtásai s kívánságainak. Megmondánk, hogy azt lehet neki előgördíteni, miszerint ha teljesítetnék is kívánsága, az által még nem eszközöltetik egy nagyjövőjű nemzet óhajtása s várakozása. Megmondánk, hogy egy fatális közbenforgás menete szerint az opposilionak a nemzet nevében szét szórt bizodalmatlansága soha nem fogja engedni , mikép a kormány olly állásra vergődhessék, mellynek szilárd súlyánál fogva valami üdvöst kivihessen: a nemzet pedig viszont nem lesz bizodalommal iránta , mert semmi üdvöst, a haza életörömébe s nyereségébe vágót, kivinni nem képes. Szóval megmondánk, hogy mi a hazának, ha nem állítjuk is egész életét s jövőjét; de fölvirágzásának minél előbbi, sőt minél közvetetlenebbi sikerét egyes-egyedül abban látjuk feküdni, ha ő felségének épen a jelen kormánya a szép haza közbizodalmának fog örvendhetni; mert ha átalakulni akarunk, a „status quol” pedig sanctio nélkül, meg nem változtathatjuk, akkor a legutósó osztálybeli primanus is vesszőt érdemel, midőn be nem látja, hogy először is ezen operationál a kormány jóakaratára csakugyan elkerülhetetlen szükségünk van; másodszor pedig, hogy a bizodalmatlankodás szörnyű fonák egy módja a jóakarat megnyerésének. — -------Megmondánk tehát mindezeket fölhordva, becsületes egyenességgel, hogy sikert azonkívül sem reménylhetvén, a kormány gyanúsítására ürügyül szolgálható illy lépéshez sem hozzájárulásunkkal, sem nevünkkel nem szolgálhatunk. — Ami történt, tudva van. Mi itt őszintén kimondjuk, hogy Kossuthot mi sem akaránk, de nem azért nem akaránk, mintha attól félnénk, hogy az ő fölmenetelével veszve lesz a honépen nem, hanem azért, mert mi azt véljük, hogy Kossuth szélső elvű, ezen elvekből