Nemzeti Ujság, 1847. július-december (42. évfolyam, 513-617. szám)

1847-10-22 / 578. szám

578- szám 1847-Előfizetési díj félévre helyben boríték nélkül házhoz küldve 5 ft, borítékkal 6 írt; postán hetenkint kétszer küldve 6 írt 24 kr, négyszer küldve pedig 7 frt 12 kr ezüst pénzben. Megjelenik minden kedden, csütörtö­kön, pénteken és vasárnap egy egy ív. Lapunk mindennemű hirdetményeket fölvesz. Egyegy hasáb-­sorért apró betűkkel öt ezüst kr. számittatik. Negyvenkettedik év. NEMZETI ÚJSÁG. Alapitó KULTSÁR ISTVÁNI táblabiró, Klaisja Özvegye-Péntek oktob.­rc vitáinál s helyben a szerkesztői Zöldkert utcza 488. szám alatt föld­szint a hivatalban Tisztán írott Czimeket kérünk. Levelek a szerkesztőségnek czimzendők. Bérmentetlen leveleket csak rendes le­velezőinktől fogadunk el. Névaláírás nélküli idegen kezektől hozzánk küldött tudósításokat semmi esetre sem k­i­­lendülik. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Előléptetés. Halálo­zások. — Ki küldi Pest megye második követét? — Követ­választások. — Törvényhatósági tudósítások. Pestből (pótlék). Nógrádból, Zemplénből (követválasztási közgyűlés) — Erdélyi országgyűlés. (XCIV. és XCV. országos ülés). Külföld. Spanyolország. N.Britannia. Svejcz. Olaszor­szág. Dánia. Norvégia. Hirdetések. Gabonaár. Lodterialiuzás. Dunavizállás. MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY. A nmlgy m. kir. udv. kincstár a sziszeki harminczadhi­­vatalnál megürült ellenőri állomásra Hliniczky Lénárd ottani vizsgáló tárnokot alkalmazd. Sarlay Antal dömölki k. ellenőrködő sómázsamester folyó évi September 20kán megh­alálozott. Vorlau­ffer Jakab kissztapáni kincstári pénztár-ellenőr folyó évi September 22kén meghalálozott. Pest, October 21. Ki küldi Pestmegye második követét ? Hosszas követválasztási vajúdások után f. hó fokán essveli 7 órakor megszületett végre az e­­redmény, s Szentkirályi Móricz, és Kossuth Lajos Pestmegye országgyűlési követeiül elválasz­tanak___ Mi nem járultunk a vajúdásokhoz, nem vettünk cselekvő részt a küzdelmekben, örömest má­soknak engedők a borostyánt, mellyet illy alkalom­mal a tevékenyek halántékira szokott tűzni a siker istene. Azonban szóltunk még is, mondottuk azt: ne tűzzenek ki a conservativek zászlót, minden okos reménye nélkül a diadalnak, s ne kísértsenek meg olly ütközetet, mellyben dicsőséget nem arathatnak... És szóltunk így jellemünkhöz következetesen! Sza­vunk a pusztában hangzott kl.... magunk pedig az ügy compromissióját előre látva, keseredett szív­vel, de tiszta lélekkel vonultunk vissza.... Voltak, és­­vannak emberek, kik magukat con­­servativeknek nevezik, de teljes életükben a con­­servativ ügynek csak, egy hajszálnyi emeliütést sem ad­nak, sőt szüntelen avallan kezekkel tépdesék an­nak nimbusát, kik e vagy ama megyében, hol sem mulljok nem volt, sem jelenük nincs s jövendőjük­höz semmi remény, csodálatosan tetszenek magok­nak párt­vezérekül föltűnni, s bár még eddig se­hol sem akadhattunk nyomába azon közbizodalom­­nak, melly őket e poletra emelé, ők különös ma­­gasztaltságukban szüntelen tábort látnak magok kö­rül, s nem veszik észre, hogy ezen tábor alkalma­sint nem egyéb, mint saját, képzeletük tüneménye ; nem egyéb, mint „Nugent“ lordnak tábora, ki Can­ning szerint egyedül egy maga ment Albionból át Spanyolországot meghódítani; nem egyéb, mint a puszta vándora előtt kifejlő délibáb!... Ezen jó urak bennünket, s több jeles conservativ egyéne­ket, miután vezérségükben, s politikai számításuk­ban kétkedni merészeltünk, után útfélen „anticon­­servativeknek“ nevezőnek, úgy annyira , hogy cso­dálkozva tekintettünk körül, váljon öntudtunkon kí­vül nem varrt e szeszélyében a sors fejünkre valami jakobinus sapkát........ Mi — istennek hála — nem nőttünk föl a csel­­szövényes ármány iskolájában, hol az önérdek bibliá­ja tanultatik.........egyszerű, nyílt, egyenes szivü pol­gárai vagyunk e hazának, kik nem saját szép sze­mélyünk­­érdekéért vettük föl a küzdelmi kesztyűt, hanem a haza ügyéért léptünk becsületes sorompóba. A közelválasztásnak szám szerinti eredményét tegnapi lapunkban adtuk — ehhez nem szükség commentárt írnunk. — Engedjék meg azonban eme jó urak, hogy természetünk szerint számol­junk az ügy érdekében eljárásukról, s eljárásunkért. Kossuth Lajos Pestben országgyűlési követ­­kijelöltül föllépve, a közvélemény csak­hamar a­­zon ferde irányt kezd­ venni, mintha ezen kitűzés a kormányra nézve a legkedvetlenebb tény lenne, és mintha a kormány Kossuth megválasztását min­den módon hátráltatni készülne. Nincs természetesebb annál, hogy azon is­meretes olygarchiai­­ frachio , melly Kossuthot (a megyei birtokos nemességet, sőt a tisztviselőséget is nem kérdezve, és igy ezen életerős lét­elem tökéletes mellőzésével) kitűzte, ezen bal-hiedelmet tehetsége szerint iparkodott éltetni és hasznára for­dítni , nem alaptalanul számítván , hogy ez által a kijelölt egyénnek bizonyos nimbus fog szereztetni, mint olly embernek, ki irányában a kormány eltért azon eddig megtartott gyakorlattól, miszerint a vá­lasztási ügybe, nem szokott keveredni. Már csak a­­zért is meg kell — mondák ők — Kossuthot vá­­lasztani, mert a kormány ellene van. A kormány Kossuth elveitől, s okfé­lől tart. Csak Kossuth is­meri mind­azon adatokat, mellyeket az ország anyagi viszonyai emelésének ügyében tudni szükséges laj­­sál. Igen, keresett gyanúsítások, lealázó hízelgések­ mintha az illy adatok, ha hiteles helyről meritetvék , nem volnának más ép agyvelejű ember által is megtudhatók. Mintha Kossuth Lajoson kívül nem volna ember a honban ! Ezen candidatura eleinte igen problematicus volt. Mindenki elött ismeretesek azon conferentiák eredményei, mellyek ezen ügy fölmerülésének első napjaiban tartattak. — Kivéve 3—4 a fölül mondott fractióhoz tartozó egyént,az egész conferentia közvet­len , vagy közvetve K. L. ellen nyilatkozott, a tisztikar részéről pedig — kivéve hetet — el­lene nyilatkoztak mind, kik jelen voltak. P. J. táblabiró fölszólitatott , de a fölszóli­­tást el nem fogadta, fölszólitatott később B. E. fő­jegyzőjéé szinte el nem fogadta. Hallatszott, hogy ama fractiohoz tartozó néhány egyén erkölcsi kény­szerhez hasonlító nyilatkozatokhoz is nyúlt, hogy K. L-sal a candidaturát senki el ne vállalhassa. Kifüzettek később H. B. és A. J. táblabirak, igen képes, tiszteletre méltó,elhatározott,erélyes férfiak,kik­ben a közügy és a megye bizodalma iránti hódolat elég erős volt arra , hogy — mennyire mi tudjuk — ők egész az el nem vállalás ad­ásáig nem vetemedtek. Meg kell itt jegyeznünk, hogy a dolgok fek­vése szerint minden okosan számított körülmény oda mutatott, miszerint Pest megyében mind a mellett is, hogy K. L. ellen olly nagy szám nyilatkozott, conser­­vativ követet kivinni nem vala lehetséges, és hogy csak mérséklettel)!) oppositionális követ küldéséről lehete a kérdés, azonban még­is találkozott egy pár conservativ egyén , kik személyükben monopo­­lizálni akarván az egész ügyet, conferálván és ta­nácskozván , de mindig csak­ egyedül önmagukkal, ezen mellőzés által tehát, ha lehet, csaknem valamen­nyi ügyrokonaik iránti kíméletet szem elöl szalasztva, határozatukká lön: először is nagy robajjal föllépni, azután pedig két conservativ követet kijelölni. Ez igy lévén, ezen zárt tanácskozmánynak már határozata után mi is fölszóliltattunk , hogy szíves­kednénk részt venni s előfogalkint az ügyet előre tolni igyekezni... Gyönyörű egy provinczia egy kis önbeccsel s önérzettel biró embernek.... Mi azt felelénk, hogy a két conservativ kije­löltnél mi az egész megyében talpra eseltebb, oko­sabb, tisztább jellemű, tökéletesebb képezettségü két embert nem ismerünk, hogy igy tehát nem volna forróbb vágyunk, mint e két derék férfiút választ­hatni; — de megjegyzénk, hogy itt egészen más kérdés forog fen, először is mindjárt (a lehetetlen­ség kérdésén kívül a tisztelt két férfiút keresz­­tülviselni) mindenek fölött azon kérdés szerepel: váljon tanácsos-e az illy föllépés által kiragadni a szerepet azon activ megyei tagok kezeiből, kik az­­oppositiótól ugyan külön nem váltak, de mérsék­eltebb kijelöltet kívánnak; kik továbbá a fölülérintett conferentia alkalmakor s azután is már e fölött nyi­latkoztak, pedig eréllyel nyilatkoztak? És jelesül: vál­jon tanácsos­á tenni ezt azon gyanúsítások mellett,mely­­lyeket fölülemlítünk, vagy­is ama gyanúsítások mel­lett, miszerint a kormány Kossuth megválasztásából életkérdést tesz? Így tehát: váljon nem tanácsosabb-e egyéni, hatályos ugyan, de csak kitkit tekintve, magán körre szorítkozó, szavazatgyűjtés által hatni, és a többit egész­en a fölkerekedett s mérséklettebb kijelöltet küldeni kívánó birtokosságra bízni, mint nyíltan s határozottan kilépni? De végre tanácsos-e határozottan föllépni már csak annál fogva is, hogy a szélső opposilio a kormányt — mint fölülérintünk — K. L. candidaturája iránti ellenszenvről gyanúsít­ván , e gyanúsításának czéljaira nem fog késni az illy föllépést fölhasználni, és reá­tukmálni azt, mint­ha — az Isten tudja — minő viszonyban állna a kormány óhajtásaival? Erre pedig főleg nekünk kell ügyelni, kik a kormánynak lélekismeretes, haza­fias és keresztülkasul alkotmányos czélzásait és aka­rásait ismervén, kiváltkép vagyunk hivatva, misze­rint minden bár legkisebb alkalmat is kerüljünk, melly a gyanúsításnak átkos mételye megfészkesitésére ürügyül szolgálhatna. Megmondánk , hogy ismerve azon nehézsége­ket, mellyekkel kormányunknak az annyi elemek­ből összesült monarchia állásánál s természeténél fogva megküzdenie kell, elég ha a szélső opposi­te ehez még minden ok nélkül úgy sem tesz mást, mint ellene szüntelenül kikel, s azt erélyében zsib­­basztja, normális ruganyosságát örökké lankasztja s épen ez által minmagunkat együtt tehetetlenség­re kárhoztatja. Megmondánk, hogy annyival inkább irtózunk minden legkisebb alkalomadástól, mellyet a szélső ellenzék orvül használhat a kormány el­leni gyanúsításokra, minthogy a kormány, soha sem követelhet némi sikerrel bármilly concessiót is, ha a dolog úgy jön ki, mintha vele a nemzet szem­közt ellenzékkép állna. Megmondánk , hogy oda­fön azért nem bsr a kormány kellő fontossággal, mert illy viszonyok közt nem tűnik föl úgy, mint a­melly­­nek követelésére s kívánságára nézve háttérben egy lovagias és nagylelkű nemzet óhajtása, kíván­sága és sympathiája áll. Megmondánk, hogy illy helyzetében a kormánynak azt lehet ellen­vetni, mi­szerint a nemzet bizalmát s rokonszenvét meg nem szerezhetvén, követelése nem is vétethetik a nemzet óhajtásai s kívánságainak. Megmondánk, hogy azt lehet neki előgördíteni, miszerint ha tel­jesítetnék is kívánsága, az által még nem eszkö­zöltetik egy nagyjövőjű nemzet óhajtása s várako­zása. Megmondánk, hogy egy fatális közbenforgás menete szerint az opposilionak a nemzet nevében szét szórt bizodalmatlansága soha nem fogja en­gedni , mikép a kormány olly állásra vergődhessék, mellynek szilárd súlyánál fogva valami üdvöst ki­vihessen: a nemzet pedig viszont nem lesz bizo­­dalommal iránta , mert semmi üdvöst, a haza élet­örömébe s nyereségébe vágót, kivinni nem képes. Szóval megmondánk, hogy mi a hazának, ha nem állítjuk is egész életét s jövőjét; de fölvirág­zásának minél előbbi, sőt minél közvetetlenebbi sike­rét egyes-egyedül abban látjuk feküdni, ha ő fel­ségének épen a jelen kormánya a szép haza köz­bizodalmának fog örvendhetni; mert ha átalakulni akarunk, a „status quol” pedig sanctio nélkül, meg nem változtathatjuk, akkor a legutósó osztálybeli primanus is vesszőt érdemel, midőn be nem látja, hogy először is ezen operationál a kormány jóaka­ratára csakugyan elkerülhetetlen szükségünk van; másodszor pedig, hogy a bizodalmatlankodás ször­nyű fonák egy módja a jó­akarat megnyerésének. — -------Megmondánk tehát mindezeket fölhordva, be­csületes egyenességgel, hogy sikert azonkívül sem reménylhetvén, a kormány gyanúsítására ürügyül szolgálható illy lépéshez sem hozzájárulásunkkal, sem nevünkkel nem szolgálhatunk. — A­mi történt, tud­va van. Mi itt őszintén kimondjuk, hogy Kossuthot mi sem akaránk, de nem azért nem akaránk, mintha attól félnénk, hogy az ő fölmenetelével veszve lesz a hon­­épen nem, hanem azért, mert mi azt véljük, hogy Kossuth szélső elvű, ezen elvekből

Next