Nemzeti Ujság, 1848. január-április (42. évfolyam, 618-687. szám), Nemzeti, 1848. május-június (42. évfolyam, 1-43. szám)

1848-05-23 / 14. szám

Kedden május 23“ 1848. ALKOTMÁNY. NEMZETISÉG. POLITIKAI HÍRLAP. Megjelenik minden kedden, csütörtökön, pénteken és vasár­nap egyegy iv. Lapunk mindennemű hirdetményeket fölvesz; egyegy hasáb-sorért apró betűkkel öt ezüst kr. számittatik. Előfizetési dij félévre helyben boríték nélkül házhoz küldve 5 ft, borítékkal 6 frt; postán hetenkint kétszer küldve 6 frt 24 kr., négyszer küldve pedig 7 frt 12 kr. ezüst pénzben. Negyvenkettedik év. 14. szánt. SZABADSÁG. EGYENLŐSÉG. Előfizethetni minden postahivatalnál s helyben a szer­kesztőségnél Zöldkert utcza 488. szám alatt földszint a hi­vatalban, Pest, május 22-kén. A dolgok Magyarhonban örvendetesen állanak, örven­detesben, mint bármikor a lefolyt utóbbi 300 vé alatt, mert odajutottunk már, hogy fönállásunkért, fölvirágozásunkért kü­zdenünk lehet. Szavaim súlyát, midőn a magyarnak jelen állását ör­vendetesnek hirdetem, épen e küzdelem lehetőségében helyezem, mellyet illy szabadon nem bírtunk eddig . . . Nagy nyereség egyes emberre valamint egész nemzetre az, midőn sorsának kormányrudját kezében tartja ; s nem is küzdelem nélkül foly le azon idő, m­ig az egyes vagy a nemzet azon kettős ösvényhez eljut, hol Herculeskint az erény és a kéj közt, a lelkes munkásság által önmagának kiküzdendő jólét és a tétlen elhanyatlás közt kell válasz­tania. Midőn azért az elérkezett vagy küszöb elött álló küz­dés szükségét nagy mértékben örvendetesnek mondom, meg vagyok győződve , hogy száz­ezrek, kiknek férfias keblét a jövendő szép kilátása buzdítja, s tettszomjazó lelkének erejét vastagítja és föledzi, megértik e szavak je­lentését. Sok helyről halljuk azon fölkiáltást viszhangoztatni: a haza veszedelemben van ! Nincs igazság e fölkiáltásokban ... A magyar haza nincs veszedelemben. A magyar haza csak azon választó­ponton van, hogy dicső jövendője mellett küzdeni hivatik föl, hogy földicsőülése vagy elhanyatlása egyedül saját erejétől, választásától függ, s e helyzetet veszedelemnek mondani még nem lehet. Kétségbeesés saját fiainak erejében, lelkességében, hazafiságában, veszedel­mben lenni hirdetni e hazát mind addig, mig fönállása e fiaknak akaratjától és erejétől függ. Mert ha az idő szükségét fölfogjuk s közanyánk mel­lett hősien harczra szállunk, úgy mind azon vészjósló fel­legek , mellyek honunk láthatárán tornyosulni látszanak, gyönge párakint fognak megfeszített közerőnk előtt szét­szakadni . . . Veszedelemben a haza csak akkor volna, ha a harcziküzdelemre erős karú s erős hüvelykü fiai nem volnának. De épen azért, mivel választó ponton vagyunk, össze kell szedni a hazának minden erejét, mind azt, melly a karokban van, mind azt, melly pénz és vagyon által nyut­­tathatik, mind azt, mellyet az értelmiség túlnyom­ósága ad­hat, sőt még azt is, mellyet a tekintélyek kölcsönöznek. Régi­s igen jó elv, hogy harczra álljon készen, ki békét élvezni akar . . . Ezt most, a harczra készen állást, a magyarnak annál inkább kell követni, mert legközelebb nem a béke élvezésére, hanem fentartásunkra kell töre­kednünk. Vannak jelenségek, és­pedig sűrűk és nagyon figye­lemre méltók, mellyek csakugyan arra mutatnak félreis­­merhetlenül, hogy vész szállhat fejünkre, ha azok kifejlé­­sét összedugott karral akarjuk bevárni. E lapok múlt számában írva volt, hogy az orosz czár egy millió ötszáz ezer katonát készül kiállítani az európai civilisatio ellen. Szép szám és valóban örvendetes. Örvendetes, mert illy számú tábor, a világ históriájának tanúsága szerint, még mindenkor önmagában viselé saját megverő ostorát, le­győző kétélű kardját. Cyrusi hadsereg lenne ez, arra hi­vatva, hogy saját fegyvereik naphomályosító árnyában egy hős hazának gyermekei annál könnyebben nyerjenek raj­tuk fényes diadalt. Vegyük még azt is föl, hogy e szép szám mind Ma­gyarország ellen jön e harczi küzdelemre . . . s igy véve, mellőzzük a régi Göröghon, vagy újabb időkben Amerika és Francziaország fényes győzelmeit, mellyeket kivívott lelkes kis seregekkel roppant táborok fölött, sőt mellőzzünk magának Magyarországnak történeteiből is minden más adatokat; hanem tekintsünk, arányosithatás végett, egye­dül a kenyérmezei diadalra. Ott egy magyarra öt török jutott, s a győzelem mi­énk volt. . . Ne is vegyük azt tekintetbe, hogy sokkal ke­vesebb aránytalanság volt akkoriban mind hősiség mind műveltség tekintetében a magyar és török, mint most lehet a magyar és orosz csatár között; csak a puszta szám szerint indulva, a fölemlített idomtalan hadsereg ellenében, a kenyérmezei arány szerint, három­száz ezer magyar harczsi kivántatnék. Háromszáz ezer emberrel, midőn a lenni s nem lenni közt forog a kérdés, vissza lehet verni Magyarhon látha­táráról minden vészszel fenyegető másfél milliónyi felle­get. . . De e seregnek, s hozzá a föntartó pénznek, vala­mint a lelkesítés meg nem szűnő igéinek, létre­jönie kell. E seregnek és a most érintett, vele legszorosabb ösz­­szeköttetésben álló, dolgoknak lehető leggyorsabb kiállí­tása az, mire a magyar ügyérségnek minél előbb törekedni kell, mire minden előkészítő lépést rögtön, még a nemzeti gyűlés bekövetkezte előtt, megtennie hazafiságos köteles­sége. . . Ekkor leszünk azon állapotban, hogy az időnek és körülményeknek minden lehető fordulatát bátor és hős férfiak nyugalmával várhatjuk be; ekkor, de csak ekkor mondhatjuk teljes meggyőződésünkből, hogy Magyarhon jelen állásában legkisebb aggasztó nincs, sőt tekintve azt, hogy így jövendőnkre minden jót bizonyosan megnyertünk, ez állapot valóban örvendetes. . . . E sorok elején a haverfiak, pénz, és lelkesítő ér­­telműségen kívül, a tekintélyek fölhasználásának szüksé­gét és hasznát is említettem ... Ez utósáról még néhány szót. A közszeretet és bizalmat bíró hadvezér egy tábor­nak fél erejét teszi ... Ha csakugyan oda kerülne a dolog, hogy kiállítandó­ hadseregünk nem csak arra lenne hivat­va, hogy a távaiból vívja ki a tiszteletet, hanem hogy köz­vetlenül fenyítsen meg minden olly bel-vagy külföldi el­lent, kinek nyála foly e dús haza termezére, az a kérdés, ki legyen derék hadseregünk fővezére ? A magyarnak harczaiban hajdan elölj­árt a király . . . Most királyunk itt ben a hazában nincs; hogy tehát az ország legnagyobb tekintélye álljon élére hadseregünknek, arra a jelen körülmények közt nem számolhatunk. De van királyi helytartónk. . . István főherczeg azon első rendű tekintélylyel bíró férfiú e hazában, kiben min­den honfi buzgó szeretete s lelkes bizalma központosul; azon férfiú, ki, ha seregünk élére áll, csupán neve elzsib­basztja s kötelességére visszainti e hazának mind azon há­borgó fiait, kik árulói szándékkal külhatalmakra kacsingat­nak, s kikben a vakmerő dacz és lázadói hajlam nem olly csekély, hogy kisebb tekintély előtt meghunyászkodva meg­hajoljanak. Emlékezzünk vissza hazai történeteinkben a királyra, ki pártütő öccsét táborának közepette egy vesszővel kezé­ben legyőzte s rabul vitte saját táborába. Közszeretetü királyi helytartónknak csupán neve töb­bet tenne mint Imre király vesszeje jön.... Legyen kihir­detve , hogy István főherczeg a magyar hadseregek főve­zére, s nem csak a legnagyobb gyorsasággal fogunk zász­lója alá összeseregleni, s vérünket és vagyonúnkat e haza oltárára fölajánlani, hanem­ csatákat nyerendünk, mielőtt küzdöttünk, s a kard kiesik a lázongok kezéből, mint ki­esett egykor első István királyunk egyetlen szavára az áruló gyilkoséból, egyszersmind pedig hadseregünk száma kettősödni, ereje, lelkessége, s hősi elszántsága tizszere­­sedni fog .... Éljen István királyi helytartó, a magyar hadsereg fővezére ! *) K­e­­­m­e­n­f­i L­á­s­z­l­ó: Átvétel a „Pesti Hírlapból.“ Hivatalos rovat. Hazámfiai! A ministeriumnak tegnap kiadott nyilatkozata folytán a hiv magyar nemzethez én is a birodalom néhány szavait intézem. Itt a pillanat, megmutatnunk, hogy habár távolságra nézve messzebb van is urunk királyunk tőlünk, szívünk­höz mégis változatlanul közel maradt. Itt a pillanat, hol tettleg bebizonyíthatjuk, hogy koronás királyunk iránti hűségünk tántoríthatatlan. Szerencsésnek tartom magam, ez időben életeken áll­hatni, magamat tieteknek vallhatni, mert meggyőződé­sem , hogy a veszély napjaiban a magyar, legerősebb tá­masza s ez is leend a fejedelemnek és az uralkodó háznak, m­ellynek századok óta, jó s balszerencse közt, hive volt. Az aligmult országgyűlés nagyszerű eredményei or­szágszerte elterjedtek; s én, ezen körülmények közt, még inkább fölhiva érzem magam, azon hatalomnál fogva. *) Több tekintetnél fogva szükségesnek látjuk itt kijelen­teni , miszerint Kovacsics Őszinte horvát származású polgártársunktól szintén kezeink közt van egy czikk — — mellyet helyszűke miatt nem adhatánk — mellyben közösen tisztelt és szeretett főherczeg nádorunk kéretik föl, hogy vállalja magára a horvátok elleni sereg vezér­letét, miután igy hasonlithatlanul kevesebb erővel és vér­ontással fognának visszatérni kötelességük útjára a lá­zadók; mi ha még junius másodikára e báni Usurpator ál­tal kihirdetett tartományi gyűlésig meg nem történik , csak nagy vérontások után létesülhet. Szerk. mellyel ő fölsége bizodalma, a legújabb törvény által, reám, mint teljes hatalmu királyi helytartóra ruházott, ha­zánk ügyeit erős kezekkel igazgatni. S azért, hadd bírjam azon bizodalmát, mellyet az or­szág, noha még csak rövid működésem ideje alatt, irán­tam minden alkalommal tanúsított, ezen nehéz időkben kétszeresen is; — hadd bírja ezt velem együtt a ministe­­rium, mellyel fen fogjuk tartani a törvényt s törvényes szabadságunkat és ez által ő fölségének sértetlenül az or­szágot. S bármennyi oldalról törjék felénk a vész, a szere­tett koronás királyunk és szabad alkotmányunkhoz hiv magyar nemzetnek lesz szentelve minden erőm. — S az isten, ki megvédte a magyart eddig, velünk lesz ezentúl is. Budapest, május 26-án 1848. István , nádor s királyi helytartó, Magyarország minister­elnöke a szabad székelyszékekhez és székelyhatár­őri ezredekhez. Nemes székely nemzet, tisztelt polgártársaim ! Évezredet fölülmúló idő kapcsolta a székely és ma­gyar nemzetnek egy törzsről fakadott sarjadékát egybe; érdekünk, jó és balszerencsénk, hajdan óta mindenkor egy volt. Némelly politikai hibás nézetek, talán saját bot­lásunk is, bennünket egymástól egy időre különszakaszta­­nak ugyan, de a testvéri szeretet, atyafiság és rokonszenv kapcsát, mindamellett megingatni semmi vihar, semmi el­­lenműködés mindeddig képes nem vala. A Magyarhon, magyar nemzet fölött tornyosodó fer­­geteg aggasztó veszélylyel fenyeget; minden órán kitö­résre hajlik. A vész harangja megkondult. Némelly ide­gen nemzetiségek megirigyték a békés nyugalmat, mellyet Árpád nemzete a Duna s Tisza partjain századok óta él­vezett. Tisztelt polgártársaim ! Bár a két testvérhonnak tett­leges egyesülése, mellyet legforróbb vágyunkként örök­­lünk őseinktől, mindeddig meg nem történt is, elvileg azonban elfogadva, kegyelmes urunk királyunk változhat­­lan szavával szentesítve van. — Ezért, mint Magyaror­szágnak első független ministerelnöke s ideiglenes hadi­­ministere, bizva a vitéz székely nemzetnek világszerte el­ismert rendületlen harcziasságában s magyar testvérei iránti ingadozatlan szeretetében, hivatalos tisztemnél fogva saját felelősségem alatt, sietek önöket fölszólítani, hogy miként erről az erdélyi főhadi kormányzót mai nap már értesítettem, addig is, míg e rendeletemre fölséges urunk királyunk jóváhagyását pótlólagosan megnyerném, e le­velem vételével tüstént Magyarországba, a Szeged tájé­kára telepítendő elhatárzott 12.000 fegyveres katonaság­ból állandó táborba siessenek, hol, valamint az átkelő­he­lyeken is, illető élelmükről s fogadtatásukról már kellőleg gondoskodva van. Ügyünk közös, a koczka egyiránt fordul mind a két testvér-nemzetnek, ne hagyják önök hazafiui meleg sza­vamat hidegen s részvétlenül elhangzani. Pest, május 19-én 1848. Gr. Batthyány Lajos. Báró Puchner erdélyi föhadikormányzó úrhoz. A fölséges udvarnak Bécsből az ott kiütött lázongá­sok miatt Innsbruckba visszavonulása a hirtelen értekezést egy időre megakadályoztatta; Magyarországot pedig s ez­által az összes monarchiát a mindenfelől előtornyosodó viharok a legnagyobb veszélylyel fenyegetik. Miután te­hát illy körülmények között a dolog halasztást nem szen­vedhet , mint Magyarországnak miniszerelnöke s ideigle­nes hadi m­inistere, szoros kötelességemnek éreztem, ad­dig is, mig e részben a legfölsőbb jóváhagyást utólagosan megnyerném, a haza s ez által az összes monarchiának megmentése végett a székely nemzethez és katonasághoz a másolatban idezárt fölszólitást intézni, kérve-kérvén föhadikormányzó urat, hogy a mennyiben Magyarország­nak Erdélylyeli egyesülése, habár még tettleg végrehajtva nem is, de elvileg elfogadva, s ő fölsége által is szente­sítve van, ezen fölszólitásomnak, ismert hazafiai buzgal­mánál fogva, mentől dúsabb sikert eszközleni részéről is szíveskedjék ; máskülönben kénytelen vagyok kinyilatkoz­tatni, hogy, ha szavam főhadikormányzó úr előtt részvét­lenül hangzanék el, s ezen nagyfontosságú tárgy elha­nyagolása miatt a hazára, az összes monarchiára s a dy­­nastiára bármilly veszély hárulna, a felelet terhe nem én reám, hanem főhadikormányzó arra fog nehezedni. — Gr. Batthyány Lajos.

Next