Nemzeti, 1848. július-december (42. évfolyam, 44-199. szám)

1848-08-02 / 71. szám

ide nem tartoznak. S a csángó magyarokra nézve csak annyit jelenthet ki, hogy bejövetelükre nézve nem épen sikertelen lépések történtek ekkorig. Ezután az egyes §-ok kerülvén tárgyalás alá, Ágos­ton József a telepítettek közt kiosztandó birtokmennységére nézve a maximumot, és minimumot kívánta meghatározni. Madarász e részben következő módosítást ajánlott: „sem többet sem kevesebbet, mint mennyi egy család fentartására szükséges.“ A pénzügyminiszer ezt elfogadván, de egyszersmind fölkérte a házat, hogy mivel a székelyek közt vannak olly egyének például, kiktől függ, hogy 10, 15,000 ember jö­jön e vagy nem, s kérdés, hogy ezek ennyi földdel beé­rik e vagy nem, engedhetnék meg, hogy illyen egyes sze­mélyeknek készpénzért a pénzügyminiszernek hatalmában álljon nagyobb mennyiségben is földeket eladni. (elfo­gadtatott.) A törvényjavaslat 4 §-nak ezen pontja: a telepekhez imaházakról, lelkészek, s néptanítók ellátásáról a közállo­mány költségén a pénzügyminiszer gondoskodandik, a kö­zépponti bizottmány javaslata szerint akképen módosítatott, hogy a fentebbi szükségekről a közállomány egyedül 6 évig gondoskodjék, azontúl pedig ezen telepek e részben is az ország többi községeire hozott és hozandó törvé­nyek alá essenek. Ezek végeztével Farkas Pál következő három törv törvényjavaslatot jelentett be a háznak : 1- szer) Törvényjavaslat az 1844-dik évi törvények szerint megállapított közmunkák eltörlése iránt. 2- szor) Törvényjavaslat, miszerint a legelők — hol még elkülönözve nem volnának tüstint különíttessenek el. 3- szor) Módosítás az 1848-dik évi törvénycikkre nézve, miszerint a nemzetőri qualificatiókkal bírók választói képességgel bírjanak. Mindezen javaslatok kinyomulván, az osztályokba tár­gyalás végett ki fognak adatni. Elnök jelenti végül, hogy holnap a hadügyminiszer katonaállítási 1. javaslata jövend napi­rendre. Ezzel az ülés 1 órakor d. u. eloszlott. Ülés a képviselőh­ázban. Július 22-kén. (Folytatása Nyári beszédének!) A franczia 1830-ban emancipálta magát, s mint fran­­czia örömmel hivatkozott az 1830-ki forradalomra, mert ettől számította életét, ettől számította önállását, el akarja felejteni előbbi históriáját, s gyalázatosan megcsalatott. Megcsalatott pedig kik által? — Azok által, kik a fran­czia népet képviselték. És uraim! ezt ne vegyék vádnak önök ellen, teljességgel nem, mert nem tartom azt szán­dékos csalásnak; de szükségesnek látom, hogy a népben illy hit, illy gyanú meg ne fészkelje magát ; mert ha a nép elvesztő bizodalmát a kormányhoz, s elvesztő bizo­dalmát képviselőihez, akkor a nép maga is elveszett, mert csak a kormány, csak a képviselők tarthatják meg a né­pet. — És uraim, ha igaz az mit én hiszek, hogy Ma­gyarország nem tartozik az ausztriai monarchiához, s a­mit egyébiránt nem mert kimondani Ausztriának legabso­­lutisti­usabb kormánya sem, s nem merte Magyarországot az ausztriai birodalom integráns részének nevezni, s­mi szükség tehát most nekünk ezt tenni ? Váljon nem azt a következést húzhatja ebből akárki, mintha el akarnók árulni a hazát, nem rosz szándékból, de gyávaságból? Ez az elsőségi jognak gyalázatos princiumáért, megkísértett elá­rulása volna egy nemzetnek. Kossuth pénzügyminiszer úr azt mondotta , az olasz kérdés Magyarországra nézve az első európai kérdés. A­ki ezt mondotta, lehetetlen, hogy azon hitben legyen, mi­szerint Magyarország az ausztriai monarchiának kiegészítő része, akkor nem Magyarországra, hanem az ausztriai birodalomra nézve európai kérdés. És­pedig azt mondotta a minister úr, s én abból vontam azon következtetést, hogy a minister úr, ki velem olly sokszor nyilatkozott e tárgyban, olly sokszor vívott az ország függetlenségéért, ki az 1790: 10-ik t. czikkét olly sokszor idézte az ausz­triai bureaucratiának mondhatnám unalmára , tökéletesen azt hiszem, hogy azon szavaival azt akarta kijelenteni, mi­szerint a ministeriummal, melly a sanch­o pragmaticára akarja basírozni az olasz segedelmet, nem ért egyet; s ez volt oka an­nak, hogy akkor, midőn Kossuth Lajos minister úr felszólalt, azt mondottam, fogadjuk el mit ő mondott. Az európai népek 1789-től fogva nem azok többé, mellyek az előtt voltak. 1789 előtt a népek csak népek voltak bizonyos egyéniségek kezeiben, a népek csak esz­közei voltak néhány egyéniségek akaratának, de 1789-től fogva a népek már maguk gondolkoznak, s maguk is a­­karnak. Ezen időponttól kezdve, de különösen az utósó fél­­század második felében már individualizálták magukat a a népek, s jelenleg ezen egyéniségre törekvés, azt lehet mondani, nagyobb mint maga a politikai önállásra törek­vés. Ha e szempontból vesszük a dolgot, s Magyarország sőt egész Európa földabroszára tekintünk, látjuk, hogy mi minden felől olly népekkel vagyunk körülvéve, mellyek ré­szint önállósággal nem bírnak, részint a mennyiben bírnak is, csekély erejüknél fogva gravitálnak egy nagyobb, egy Európában igen félelmes, s végtére csak az európai civi­­lisatio által föltartható hatalom felé A kérdés kétségtele­nül az, hogy válasszon Magyarország, e idé akar-e gra­­vitálni, vagy a civilisalio felé? Ha a szabadságot, ha az önállást mindennél feljebb becsüli, úgy a kérdés az: reményli-e, hogy ezen gravitalióban fogja azt föltalálni, vagy talán menedéket másutt keres. Mi fog történni az orosz birodalommal? fog-e az nagyobb compact birodalommá válni, vagy szétrombol­tatváni, hason elemekből álló, de kisebb birodalmakra föloszlani? ezt meg­határozni Európában mindaddig senki sem fogja, mig a keleti kérdés eldöntve nincs. De a keleti kérdés eldöntése, nem ollyan,mit a civilizált népek Európában behunyt szem­mel néznének. S itt a kérdés az: lehet-e ezen kérdésnél Európa tényezője Magyarország is, vagy nem ? S ha lehet, kiknek a kezében, s kiknek lehet segítségére? Azt hiszem, efelől nem sokat kell beszélni. Mert a közvélemény az, hogy Magyarország ezen kérdés megoldásánál eszköz, de czé­l­­szerű eszköz csak a civilisatio kezében lehet. Itt tehát el van határozva a czél, mellyre Magyarország rendelve van, el van tehát határozva az út is, melly azon czélhoz vezet. De azt mondják, mi Európában nem vagyunk biztos önállásban, nekünk Ausztriára van szükségünk, miért Ausztriára ? Hja mert Ausztria 32—34 millió népet számlál. De az a kér­dés: mi ilyeneket? A többség mint a mostani bécsi diéta mutatja, nem a német, s így nem a civilizált elem. S így a kérdés ismét az: váljon Ausztrának magának is van-e jövendője? Ragaszkodjunk-e tehát, s gravitáljunk-e olly néphez, mellynek a maga tulajdon birodalmában nincs több­sége? Felelet: nem! a régi Ausztria többé fen nem állhat; egy uj Ausztriának lehetősége talán meglehet, de nem a reactionarius után. Ausztria csak úgy állhat meg, ha a né­peknek adandó szabadság osztogatásában fog védelmet ke­resni, és nem az elnyomásban. És hogy ezen az utón sok­kal nagyobb jövendője van Ausztriának, ha t. i. Olaszor­szág territoriális függetlenségét visszaállítja, mintha azt to­vábbá is vas karokkal, mindaddig, míg az utósó ember is le nem lövetik, megtartani kívánja bizonyos. Hallottam mon­dani­ épen hadügyminiszer úr által, hogy milly nagy érde­kében van Magyarországnak Fiumét megtartani. Nem tu­dom, mellyik iskolához tartozik hadügyminiszer úr, de én ahoz nem tartozom, melly azt hiszi, hogy a népekkel úgy lehet bánni, mint a közkatonával, hogy azokat bizonyos disciplináris szabályok, önállásukból kivetkeztetvén, rend­ben tartsák. — A népek, mint már mondom, 1789 óta magok gondolkoznak, és magok akarnak. — Nem tudom, hadügyminister úr biztositana-e bennünket arról, hogy ha Magyarországból bizonyos számú hadsereg menne ki az olaszok ellen, és győzedelmeskednének, váljon megtartaná-e Ausztriának Lombardiát ? Én úgy vélekedem: sokkal jobban ismeri hadügyminiszer úr az olasz népet, mintsem hogy ezt reménylené, mert tapasztalta, hogy a szabadság fegyvere sokkal jobban hord, mint az absolutismusé, különben azon mesterséges ostromu állapotban, mellybe helyezve volt Lom­bardia, nem lett volna képzelhető, hogy az ausztriai se­regek azon állapotba jussanak, mellyben most vannak, mi­dőn a magyar feleink legnagyobb részének vérét az olasz föld issza. És kérdem: van-e reménység arra, hogy ha e térre lépünk, a nemzetek tőlünk el nem fordulnak ? hisszi-e hadügyminiszer úr azon lehetőséget, hogy ekkor az ola­szok Magyarország iránt nagy rokonszenvet éreznének, és hogy Fiume is ezen öldöklő és a szabadság ellenségének magát bebizonyított nemzethez ragaszkodjék, mert azt hi­szem, Triest­a­mint magát kimutatta, a mostani körülmé­nyekben nem nagy vonzalommal viseltetik Ausztriához. Ha a dolgok így állanak, Olaszországnak nem sok oka lesz Magyarországgal barátságos viszonyban állani. — Én tisz­telt ház azon politicát, hogy Olaszország dolgaiba beavat­­kozzunk, helyesnek tartom, de nem úgy értelmezve, mint a ministérium, hanem úgy, hogy jelentsük ki, miszerint Magyarország az olasz Lombardiának és az ausztriai biroda­lomhoz tartozott olasz részeknek függetlenségét territoriális tekintetben is elismeri. Mikor ezt kimondottuk, akkor már szövetségese van Magyarországnak nem a dynastia ellen, ha­nem a dynastia mellett, mint magyar király mellett szövetségese lesz-e az olasz a dynastiának mint ausztriai császárnak, az nem tartozik reám, de ha az kimondatott, bizonyos, hogy Ma­­gyarországnak az olasz szövetségese lesz. — Én úgy érzem, a­mint pénzügyminister úr tegnapelőtt értelmezte, és nem úgy, a­mint azt tegnap a miniszeri nyilatkozatban hallottam , mert lehet-e nagyobb képtelen­ség, mint azt mondani, hogy mi az európai civilisatiónak és­ szabadságnak érdekében tesszük azon lépést az ola­szokkal, miszerint megpróbáljuk, ha legyőzhetünk-e ben­neteket, ha le nem győzhetünk, akkor elismerjük, hogy szabadok vagytok. Ha jól értettem, ez a ministerium po­litikája, s miután ez a politikája, nem akarom, hogy azt a ház helybehagyja. Nem azon okból beszélek, mintha kapacitálni akar­tam volna önöket, miután miniszeri fölhívásra olly nagy tömeg nyilatkozott a ministerium mellett, hanem csak azért nyilvánítottam véleményemet, hogy magamat önmagam és választóim előtt igazoljam. Deák Ferencz: Nem ereszkedem c­áfolatokba, mert a ház nem örömest hallgatja azokat, hanem azért, hogy a vádat hallgatással ne tűrjü­k, mintha politicánk re­­actionális politica volna, szükségesnek tartom a feleletet. A reactio alatt a kivívott szabadságnak elnyomását és az absolutizmus visszakozását érti az egész világ lexicona. E­­zen pillanatban ezt a vádat sem a ministérium nem érdem­li , sem a dolgok körülményei nem mutatnak arra , és ha valakinek hatalma van valam­elly szót kénye szerint elcsa­varni, és a praemisiát ráfogni valakire, azt mondani, te ezt mondottad, ezt akartad mondani, ennek a leggyönyö­rűbb következései lesznek. Így tett Nyáry Pál úr is a ház­ban nyilván felolvasott jegyzőkönyvre nézve. A pénzügymi­niszer úr ismételve kijelentette, hogy a hadsereget nem az olasz szabadság elnyomására akarja fordítani, hanem a monarchiai elvekkel megférhető szabadságot és alkotmányt kíván az olaszoknak adni. Egyébiránt bőven a dolgot nem fejtegetem, mert különben taglalások és viszontaglalások keletkeznének, s olly hosszúra terjedne az adresse-debatte, hogy Nyáry Pál úr és köztem, úgy szinte a háznak más tagjai s a messzelátó politica között sokáig folyna a h­arcz, Magyarország pedig elveszne. Elutasítom tehát a vádat, mintha a ministerium reactio­­nalis politicát követne. A háztól függ ezt helyesleni vagy nem­ helyesleni. (Helyes!) Pulszky Ferencz: Tisztelt képviselők! Nem aka­rom az előttem szólott képviselő Nyáry Pál urnak beszé­dét minden tömkelegében követni, csak egy pár eszmékre tartom szükségesnek a felvilágosítást. — Hidlom ellentétbe hozatni az absolutismust és civilisa­­tiot, ebben én logicát nem látok, mert az absolutismus­­nak ellentéte a szabadság, a civilisationak ellentéte pedig a mivelellenség. Midőn az absolutismus és civilisatioról szó­lanak, akkor ezen eszmék alatt Ausztriát és Francziaországot értik. Azt hogy Francziaország kizárólag képviselje a civilisa­­tiot, tagadom. Azon pillanatban, midőn Németország egye­sült, mellynek a civilisatio iránt annyi érdemei vannak, mint a francziának, mi azt mondjuk, hogy az olasz háború­val elvesztjük hitelünket és a civilisatio sympathiáját. Azon pillanatban, midőn Lombardia a sardinai király által meg­­támadtatik, mondjuk mi ezt, midőn a civilisált Európának nagy része azt mondja, s világosan ki akarja nyilatkoztatni, hogy nem csak Ausztria érdeke, hanem egész Németország­ érde­ke is kívánja, hogy az alpeseken túl azon kereskedő váro­sok, mellyekkel századokon keresztül összeköttetésben élt,mel­lyek a német felsőbbséget mindig elismerték, mind a mellett, hogy nemzetileg kormányoztattak, megtartassanak. De az ab­solutismus alatt azt tartják, és a régi bureaucratiát emlí­tik hozzá, hogy Ausztria — szegény Ausztria élet nem az absolutismus vas palotája kormányozza, hanem az if­jaknak kis vesszeje — az absolutismus kezében van. _ És az absolutismus ellentéte egy részről a szabadság, más részről mind a kettőnek ellentéte az anarchia; a­hol ez van, ott az absolutismus nem létezik, kinőheti ugyan ma­gát belőle, de azért vagyunk itt, hogy ne nőhesse ki ma­gát, hogy azt kezdetben törhessük meg. Egyébiránt nem akarom a jogi részben követni az előttem szóló képviselőt, ki itten leönteti tentával a história azon lapját, melly ró­lunk emlékezik , mellyről nem tudom megfogni, hogy a joghoz tartozik; hanem odamegyek, hol azt mondja, hogy a corpus jurissal nem csempészhetjük be magunkat az e­­urópai nemzetek sorába; nem a corpus jurissal, nem is az adressel megyünk oda, hanem férfias erővel; ha erőt tudunk mutatni, elismer bennünket Európa; ha pedig gyen­gék leszünk, a legszebb elvek mellett sem lesz hitelünk. Tudjuk, hogy Károly Albert 1821 ben feltette a jacobinus sipkát,maga volt az összeesküvés vezetője s 1822 ben elárulta társait,1823 ban pe­­dig elment Spanyolországba, hogy ott a szabadságot összelő­­hesse, és ime a hősnek ismertetik el, nemcsak az absolut hatalmak által, hanem a magyar képviselő­ház baloldala által is, kik szabadelvűeknek akarják magukat nevezni, s minden bűnei mellett elismerik, és­pedig nem azért, mert a szabadság mellett viv, mivel midőn a majlandiak meg­hívták hogy segítse, nem gondolt velök, de midőn azt mond­ták neki, királyunk leszesz, elment Majlandba és megvédte őket.Velenczébe egy katonát nem küldött, habár látta, hogy Velencze nem tud ellenállni és ő ott állott a határokon, míg utójára Velencze megszorult és elismerte királyságát. Ez uraim nem sza­b­ads­ág­h­ő­s, ő a régi idők tartomá­nyokat foglaló politikáját követi, s országát nagyobbí­­tani akarja, nem pedig a népek szab­adságát garan­­tírozni. És ezen királyt elismerik, mert van 100 ezer ka­tonája. A sz. marinói köztársaságnál nincs szabadabb elvű a világon, összes népessége mintegy ötezer lélekből áll, közöttük mindenki választó, s összejön az egész nem­zet tanácskozni, mint mi hajdan a Rákoson összejöttünk; senki sincs kizárva a közdolgok folytatásából, de még nem hallottam, hogy azon elvek iránt sympathiája volna a mű­­velt Európának. Szép szavak által politikai jelentőségre jön­ni nem fogunk, hanem ha 200000 fegyveresünk lesz, ak­kor mindenki elismer bennünket, különben attól félhet, hogy elismertetjük magunkat általa. Épen azért hiszem, hogy kötelességünk erélyesen föllépni; ha máshol szövetségest keresünk magunknak, mutassuk meg, miképen régi szövet­ségesünkkel úgy bánunk, hogy bennünk bízni lehessen, ha első föllépésünk is az ősz Európában, hogy a régi szövetséget megszakítjuk Austriával, akkor a sanctio pragmatica elszakítása nem lesz valami különös recomendatio más nemzeteknél, hogy ők akarjanak velünk tractatusra lépni, mert látni fogják , hogy mig tetszik nekünk megtartani a tractatust, megtart­juk , midőn pedig elég erősek vagyunk, elszakítjuk azt, mi 100 év előtt köttetve sok bal szerencse között megtartott bennünket, s mellynek hívei voltunk mindig.Bizalmat az ál­tal nem gerjesztünk magunk iránt, ha ollyan tractatusokat szabt­unk félbe , mellyek ellen fel nem szólalunk, s mellye­­ket ezreknek vére pecsételt meg. Nem gondolom tehát, hogy elállhassunk azon politicától, mellyel Magyarország száz év óta követett, mert ha a pragmatica sanctio csak annyit foglalna magában, hogy Magyarországnak királya egyszer­smind királya a többi ausztriai tartományoknak, és semmi közünk ahoz nem volna, váljon a többi tartományok megma­radtak-e a felségnél vagy nem? Szeretném tudni, mi czélja volna a sanctio pragmatikának. — Hogy lehet megegyez­tetni, a dolog természetes állásával azt is, hogy független lévén, minden egyes tartománya Ausztriá­nak, egyik az orosszal szövetkezzék, akkor Horvátország azt mondaná, hogy az ő természetes szövetsége sem a franczia, sem az olasz, hanem az orosz. Magyarország ak­kor vívni fog az olasz és franczia sympathiákkal, az ausz­triai tartományok frankfurti és angol segítséggel, a cse­hek az orosszal s ebből aztán háború következik. Vagy ha ez ben van a követ urnák politikában, hogy el akar szakadni Ausztriától, mondja ki azt világosan, de abból játékot ne űzzünk, hogy azt mondjuk: Ausztriával tartok, híve vagyok királyomnak. Én nézetemet bevallom nyíltan, s nyilatkozatomban nincs hátulsó gondolat. Azért a régi kapcsot fentartva, úgy, hogy a nemzet önállása csorbát ne szenvedjen, úgy mint a törvények kívánják, a pragma­tics sanctio értelmében bele­egyezem a ministerium po­­liticájába. (Helyes.) (Folyt) 27­8

Next