Nemzeti, 1848. július-december (42. évfolyam, 44-199. szám)
1848-08-02 / 71. szám
ide nem tartoznak. S a csángó magyarokra nézve csak annyit jelenthet ki, hogy bejövetelükre nézve nem épen sikertelen lépések történtek ekkorig. Ezután az egyes §-ok kerülvén tárgyalás alá, Ágoston József a telepítettek közt kiosztandó birtokmennységére nézve a maximumot, és minimumot kívánta meghatározni. Madarász e részben következő módosítást ajánlott: „sem többet sem kevesebbet, mint mennyi egy család fentartására szükséges.“ A pénzügyminiszer ezt elfogadván, de egyszersmind fölkérte a házat, hogy mivel a székelyek közt vannak olly egyének például, kiktől függ, hogy 10, 15,000 ember jöjön e vagy nem, s kérdés, hogy ezek ennyi földdel beérik e vagy nem, engedhetnék meg, hogy illyen egyes személyeknek készpénzért a pénzügyminiszernek hatalmában álljon nagyobb mennyiségben is földeket eladni. (elfogadtatott.) A törvényjavaslat 4 §-nak ezen pontja: a telepekhez imaházakról, lelkészek, s néptanítók ellátásáról a közállomány költségén a pénzügyminiszer gondoskodandik, a középponti bizottmány javaslata szerint akképen módosítatott, hogy a fentebbi szükségekről a közállomány egyedül 6 évig gondoskodjék, azontúl pedig ezen telepek e részben is az ország többi községeire hozott és hozandó törvények alá essenek. Ezek végeztével Farkas Pál következő három törv törvényjavaslatot jelentett be a háznak : 1- szer) Törvényjavaslat az 1844-dik évi törvények szerint megállapított közmunkák eltörlése iránt. 2- szor) Törvényjavaslat, miszerint a legelők — hol még elkülönözve nem volnának tüstint különíttessenek el. 3- szor) Módosítás az 1848-dik évi törvénycikkre nézve, miszerint a nemzetőri qualificatiókkal bírók választói képességgel bírjanak. Mindezen javaslatok kinyomulván, az osztályokba tárgyalás végett ki fognak adatni. Elnök jelenti végül, hogy holnap a hadügyminiszer katonaállítási 1. javaslata jövend napirendre. Ezzel az ülés 1 órakor d. u. eloszlott. Ülés a képviselőházban. Július 22-kén. (Folytatása Nyári beszédének!) A franczia 1830-ban emancipálta magát, s mint franczia örömmel hivatkozott az 1830-ki forradalomra, mert ettől számította életét, ettől számította önállását, el akarja felejteni előbbi históriáját, s gyalázatosan megcsalatott. Megcsalatott pedig kik által? — Azok által, kik a franczia népet képviselték. És uraim! ezt ne vegyék vádnak önök ellen, teljességgel nem, mert nem tartom azt szándékos csalásnak; de szükségesnek látom, hogy a népben illy hit, illy gyanú meg ne fészkelje magát ; mert ha a nép elvesztő bizodalmát a kormányhoz, s elvesztő bizodalmát képviselőihez, akkor a nép maga is elveszett, mert csak a kormány, csak a képviselők tarthatják meg a népet. — És uraim, ha igaz az mit én hiszek, hogy Magyarország nem tartozik az ausztriai monarchiához, s amit egyébiránt nem mert kimondani Ausztriának legabsolutistiusabb kormánya sem, s nem merte Magyarországot az ausztriai birodalom integráns részének nevezni, smi szükség tehát most nekünk ezt tenni ? Váljon nem azt a következést húzhatja ebből akárki, mintha el akarnók árulni a hazát, nem rosz szándékból, de gyávaságból? Ez az elsőségi jognak gyalázatos princiumáért, megkísértett elárulása volna egy nemzetnek. Kossuth pénzügyminiszer úr azt mondotta , az olasz kérdés Magyarországra nézve az első európai kérdés. Aki ezt mondotta, lehetetlen, hogy azon hitben legyen, miszerint Magyarország az ausztriai monarchiának kiegészítő része, akkor nem Magyarországra, hanem az ausztriai birodalomra nézve európai kérdés. Éspedig azt mondotta a minister úr, s én abból vontam azon következtetést, hogy a minister úr, ki velem olly sokszor nyilatkozott e tárgyban, olly sokszor vívott az ország függetlenségéért, ki az 1790: 10-ik t. czikkét olly sokszor idézte az ausztriai bureaucratiának mondhatnám unalmára , tökéletesen azt hiszem, hogy azon szavaival azt akarta kijelenteni, miszerint a ministeriummal, melly a sancho pragmaticára akarja basírozni az olasz segedelmet, nem ért egyet; s ez volt oka annak, hogy akkor, midőn Kossuth Lajos minister úr felszólalt, azt mondottam, fogadjuk el mit ő mondott. Az európai népek 1789-től fogva nem azok többé, mellyek az előtt voltak. 1789 előtt a népek csak népek voltak bizonyos egyéniségek kezeiben, a népek csak eszközei voltak néhány egyéniségek akaratának, de 1789-től fogva a népek már maguk gondolkoznak, s maguk is akarnak. Ezen időponttól kezdve, de különösen az utósó félszázad második felében már individualizálták magukat a a népek, s jelenleg ezen egyéniségre törekvés, azt lehet mondani, nagyobb mint maga a politikai önállásra törekvés. Ha e szempontból vesszük a dolgot, s Magyarország sőt egész Európa földabroszára tekintünk, látjuk, hogy mi minden felől olly népekkel vagyunk körülvéve, mellyek részint önállósággal nem bírnak, részint a mennyiben bírnak is, csekély erejüknél fogva gravitálnak egy nagyobb, egy Európában igen félelmes, s végtére csak az európai civilisatio által föltartható hatalom felé A kérdés kétségtelenül az, hogy válasszon Magyarország, e idé akar-e gravitálni, vagy a civilisalio felé? Ha a szabadságot, ha az önállást mindennél feljebb becsüli, úgy a kérdés az: reményli-e, hogy ezen gravitalióban fogja azt föltalálni, vagy talán menedéket másutt keres. Mi fog történni az orosz birodalommal? fog-e az nagyobb compact birodalommá válni, vagy szétromboltatváni, hason elemekből álló, de kisebb birodalmakra föloszlani? ezt meghatározni Európában mindaddig senki sem fogja, mig a keleti kérdés eldöntve nincs. De a keleti kérdés eldöntése, nem ollyan,mit a civilizált népek Európában behunyt szemmel néznének. S itt a kérdés az: lehet-e ezen kérdésnél Európa tényezője Magyarország is, vagy nem ? S ha lehet, kiknek a kezében, s kiknek lehet segítségére? Azt hiszem, efelől nem sokat kell beszélni. Mert a közvélemény az, hogy Magyarország ezen kérdés megoldásánál eszköz, de czélszerű eszköz csak a civilisatio kezében lehet. Itt tehát el van határozva a czél, mellyre Magyarország rendelve van, el van tehát határozva az út is, melly azon czélhoz vezet. De azt mondják, mi Európában nem vagyunk biztos önállásban, nekünk Ausztriára van szükségünk, miért Ausztriára ? Hja mert Ausztria 32—34 millió népet számlál. De az a kérdés: mi ilyeneket? A többség mint a mostani bécsi diéta mutatja, nem a német, s így nem a civilizált elem. S így a kérdés ismét az: váljon Ausztrának magának is van-e jövendője? Ragaszkodjunk-e tehát, s gravitáljunk-e olly néphez, mellynek a maga tulajdon birodalmában nincs többsége? Felelet: nem! a régi Ausztria többé fen nem állhat; egy uj Ausztriának lehetősége talán meglehet, de nem a reactionarius után. Ausztria csak úgy állhat meg, ha a népeknek adandó szabadság osztogatásában fog védelmet keresni, és nem az elnyomásban. És hogy ezen az utón sokkal nagyobb jövendője van Ausztriának, ha t. i. Olaszország territoriális függetlenségét visszaállítja, mintha azt továbbá is vas karokkal, mindaddig, míg az utósó ember is le nem lövetik, megtartani kívánja bizonyos. Hallottam mondani épen hadügyminiszer úr által, hogy milly nagy érdekében van Magyarországnak Fiumét megtartani. Nem tudom, mellyik iskolához tartozik hadügyminiszer úr, de én ahoz nem tartozom, melly azt hiszi, hogy a népekkel úgy lehet bánni, mint a közkatonával, hogy azokat bizonyos disciplináris szabályok, önállásukból kivetkeztetvén, rendben tartsák. — A népek, mint már mondom, 1789 óta magok gondolkoznak, és magok akarnak. — Nem tudom, hadügyminister úr biztositana-e bennünket arról, hogy ha Magyarországból bizonyos számú hadsereg menne ki az olaszok ellen, és győzedelmeskednének, váljon megtartaná-e Ausztriának Lombardiát ? Én úgy vélekedem: sokkal jobban ismeri hadügyminiszer úr az olasz népet, mintsem hogy ezt reménylené, mert tapasztalta, hogy a szabadság fegyvere sokkal jobban hord, mint az absolutismusé, különben azon mesterséges ostromu állapotban, mellybe helyezve volt Lombardia, nem lett volna képzelhető, hogy az ausztriai seregek azon állapotba jussanak, mellyben most vannak, midőn a magyar feleink legnagyobb részének vérét az olasz föld issza. És kérdem: van-e reménység arra, hogy ha e térre lépünk, a nemzetek tőlünk el nem fordulnak ? hisszi-e hadügyminiszer úr azon lehetőséget, hogy ekkor az olaszok Magyarország iránt nagy rokonszenvet éreznének, és hogy Fiume is ezen öldöklő és a szabadság ellenségének magát bebizonyított nemzethez ragaszkodjék, mert azt hiszem, Triestamint magát kimutatta, a mostani körülményekben nem nagy vonzalommal viseltetik Ausztriához. Ha a dolgok így állanak, Olaszországnak nem sok oka lesz Magyarországgal barátságos viszonyban állani. — Én tisztelt ház azon politicát, hogy Olaszország dolgaiba beavatkozzunk, helyesnek tartom, de nem úgy értelmezve, mint a ministérium, hanem úgy, hogy jelentsük ki, miszerint Magyarország az olasz Lombardiának és az ausztriai birodalomhoz tartozott olasz részeknek függetlenségét territoriális tekintetben is elismeri. Mikor ezt kimondottuk, akkor már szövetségese van Magyarországnak nem a dynastia ellen, hanem a dynastia mellett, mint magyar király mellett szövetségese lesz-e az olasz a dynastiának mint ausztriai császárnak, az nem tartozik reám, de ha az kimondatott, bizonyos, hogy Magyarországnak az olasz szövetségese lesz. — Én úgy érzem, amint pénzügyminister úr tegnapelőtt értelmezte, és nem úgy, amint azt tegnap a miniszeri nyilatkozatban hallottam , mert lehet-e nagyobb képtelenség, mint azt mondani, hogy mi az európai civilisatiónak és szabadságnak érdekében tesszük azon lépést az olaszokkal, miszerint megpróbáljuk, ha legyőzhetünk-e benneteket, ha le nem győzhetünk, akkor elismerjük, hogy szabadok vagytok. Ha jól értettem, ez a ministerium politikája, s miután ez a politikája, nem akarom, hogy azt a ház helybehagyja. Nem azon okból beszélek, mintha kapacitálni akartam volna önöket, miután miniszeri fölhívásra olly nagy tömeg nyilatkozott a ministerium mellett, hanem csak azért nyilvánítottam véleményemet, hogy magamat önmagam és választóim előtt igazoljam. Deák Ferencz: Nem ereszkedem cáfolatokba, mert a ház nem örömest hallgatja azokat, hanem azért, hogy a vádat hallgatással ne tűrjük, mintha politicánk reactionális politica volna, szükségesnek tartom a feleletet. A reactio alatt a kivívott szabadságnak elnyomását és az absolutizmus visszakozását érti az egész világ lexicona. Ezen pillanatban ezt a vádat sem a ministérium nem érdemli , sem a dolgok körülményei nem mutatnak arra , és ha valakinek hatalma van valamelly szót kénye szerint elcsavarni, és a praemisiát ráfogni valakire, azt mondani, te ezt mondottad, ezt akartad mondani, ennek a leggyönyörűbb következései lesznek. Így tett Nyáry Pál úr is a házban nyilván felolvasott jegyzőkönyvre nézve. A pénzügyminiszer úr ismételve kijelentette, hogy a hadsereget nem az olasz szabadság elnyomására akarja fordítani, hanem a monarchiai elvekkel megférhető szabadságot és alkotmányt kíván az olaszoknak adni. Egyébiránt bőven a dolgot nem fejtegetem, mert különben taglalások és viszontaglalások keletkeznének, s olly hosszúra terjedne az adresse-debatte, hogy Nyáry Pál úr és köztem, úgy szinte a háznak más tagjai s a messzelátó politica között sokáig folyna a harcz, Magyarország pedig elveszne. Elutasítom tehát a vádat, mintha a ministerium reactionalis politicát követne. A háztól függ ezt helyesleni vagy nem helyesleni. (Helyes!) Pulszky Ferencz: Tisztelt képviselők! Nem akarom az előttem szólott képviselő Nyáry Pál urnak beszédét minden tömkelegében követni, csak egy pár eszmékre tartom szükségesnek a felvilágosítást. — Hidlom ellentétbe hozatni az absolutismust és civilisatiot, ebben én logicát nem látok, mert az absolutismusnak ellentéte a szabadság, a civilisationak ellentéte pedig a mivelellenség. Midőn az absolutismus és civilisatioról szólanak, akkor ezen eszmék alatt Ausztriát és Francziaországot értik. Azt hogy Francziaország kizárólag képviselje a civilisatiot, tagadom. Azon pillanatban, midőn Németország egyesült, mellynek a civilisatio iránt annyi érdemei vannak, mint a francziának, mi azt mondjuk, hogy az olasz háborúval elvesztjük hitelünket és a civilisatio sympathiáját. Azon pillanatban, midőn Lombardia a sardinai király által megtámadtatik, mondjuk mi ezt, midőn a civilisált Európának nagy része azt mondja, s világosan ki akarja nyilatkoztatni, hogy nem csak Ausztria érdeke, hanem egész Németország érdeke is kívánja, hogy az alpeseken túl azon kereskedő városok, mellyekkel századokon keresztül összeköttetésben élt,mellyek a német felsőbbséget mindig elismerték, mind a mellett, hogy nemzetileg kormányoztattak, megtartassanak. De az absolutismus alatt azt tartják, és a régi bureaucratiát említik hozzá, hogy Ausztria — szegény Ausztria élet nem az absolutismus vas palotája kormányozza, hanem az ifjaknak kis vesszeje — az absolutismus kezében van. _ És az absolutismus ellentéte egy részről a szabadság, más részről mind a kettőnek ellentéte az anarchia; ahol ez van, ott az absolutismus nem létezik, kinőheti ugyan magát belőle, de azért vagyunk itt, hogy ne nőhesse ki magát, hogy azt kezdetben törhessük meg. Egyébiránt nem akarom a jogi részben követni az előttem szóló képviselőt, ki itten leönteti tentával a história azon lapját, melly rólunk emlékezik , mellyről nem tudom megfogni, hogy a joghoz tartozik; hanem odamegyek, hol azt mondja, hogy a corpus jurissal nem csempészhetjük be magunkat az európai nemzetek sorába; nem a corpus jurissal, nem is az adressel megyünk oda, hanem férfias erővel; ha erőt tudunk mutatni, elismer bennünket Európa; ha pedig gyengék leszünk, a legszebb elvek mellett sem lesz hitelünk. Tudjuk, hogy Károly Albert 1821 ben feltette a jacobinus sipkát,maga volt az összeesküvés vezetője s 1822 ben elárulta társait,1823 ban pedig elment Spanyolországba, hogy ott a szabadságot összelőhesse, és ime a hősnek ismertetik el, nemcsak az absolut hatalmak által, hanem a magyar képviselőház baloldala által is, kik szabadelvűeknek akarják magukat nevezni, s minden bűnei mellett elismerik, éspedig nem azért, mert a szabadság mellett viv, mivel midőn a majlandiak meghívták hogy segítse, nem gondolt velök, de midőn azt mondták neki, királyunk leszesz, elment Majlandba és megvédte őket.Velenczébe egy katonát nem küldött, habár látta, hogy Velencze nem tud ellenállni és ő ott állott a határokon, míg utójára Velencze megszorult és elismerte királyságát. Ez uraim nem szabadsághős, ő a régi idők tartományokat foglaló politikáját követi, s országát nagyobbítani akarja, nem pedig a népek szabadságát garantírozni. És ezen királyt elismerik, mert van 100 ezer katonája. A sz. marinói köztársaságnál nincs szabadabb elvű a világon, összes népessége mintegy ötezer lélekből áll, közöttük mindenki választó, s összejön az egész nemzet tanácskozni, mint mi hajdan a Rákoson összejöttünk; senki sincs kizárva a közdolgok folytatásából, de még nem hallottam, hogy azon elvek iránt sympathiája volna a művelt Európának. Szép szavak által politikai jelentőségre jönni nem fogunk, hanem ha 200000 fegyveresünk lesz, akkor mindenki elismer bennünket, különben attól félhet, hogy elismertetjük magunkat általa. Épen azért hiszem, hogy kötelességünk erélyesen föllépni; ha máshol szövetségest keresünk magunknak, mutassuk meg, miképen régi szövetségesünkkel úgy bánunk, hogy bennünk bízni lehessen, ha első föllépésünk is az ősz Európában, hogy a régi szövetséget megszakítjuk Austriával, akkor a sanctio pragmatica elszakítása nem lesz valami különös recomendatio más nemzeteknél, hogy ők akarjanak velünk tractatusra lépni, mert látni fogják , hogy mig tetszik nekünk megtartani a tractatust, megtartjuk , midőn pedig elég erősek vagyunk, elszakítjuk azt, mi 100 év előtt köttetve sok bal szerencse között megtartott bennünket, s mellynek hívei voltunk mindig.Bizalmat az által nem gerjesztünk magunk iránt, ha ollyan tractatusokat szabtunk félbe , mellyek ellen fel nem szólalunk, s mellyeket ezreknek vére pecsételt meg. Nem gondolom tehát, hogy elállhassunk azon politicától, mellyel Magyarország száz év óta követett, mert ha a pragmatica sanctio csak annyit foglalna magában, hogy Magyarországnak királya egyszersmind királya a többi ausztriai tartományoknak, és semmi közünk ahoz nem volna, váljon a többi tartományok megmaradtak-e a felségnél vagy nem? Szeretném tudni, mi czélja volna a sanctio pragmatikának. — Hogy lehet megegyeztetni, a dolog természetes állásával azt is, hogy független lévén, minden egyes tartománya Ausztriának, egyik az orosszal szövetkezzék, akkor Horvátország azt mondaná, hogy az ő természetes szövetsége sem a franczia, sem az olasz, hanem az orosz. Magyarország akkor vívni fog az olasz és franczia sympathiákkal, az ausztriai tartományok frankfurti és angol segítséggel, a csehek az orosszal s ebből aztán háború következik. Vagy ha ez ben van a követ urnák politikában, hogy el akar szakadni Ausztriától, mondja ki azt világosan, de abból játékot ne űzzünk, hogy azt mondjuk: Ausztriával tartok, híve vagyok királyomnak. Én nézetemet bevallom nyíltan, s nyilatkozatomban nincs hátulsó gondolat. Azért a régi kapcsot fentartva, úgy, hogy a nemzet önállása csorbát ne szenvedjen, úgy mint a törvények kívánják, a pragmatics sanctio értelmében beleegyezem a ministerium politicájába. (Helyes.) (Folyt) 278