Nemzeti, 1848. július-december (42. évfolyam, 44-199. szám)

1848-09-26 / 118. szám

Kedd Megjelenik minden nap, hétfőt kivéve, egyegy ív. Lapunk mindennemű hirdetményeket fölvesz; egyegy hasáb­sorért apró betűkkel öt ezüst kr. számíttatik. Előfizetési díj félévre helyben boríték nélkül házhoz küldve 5 frt, borítékkal 6 frt; postán borítékban hatszor küldve 8 frt ;­­ kevesebbszer pedig küldve 7 frt pengőben. . . Előfizethetni minden postahivatalnál s helyben a szerkesz­­tőségnél Z­ö­l­d­k­e­r­t utcza 488-dik szám alatt földszint a hivatalban. 118. szám. ALXOTHÁMY. NEMZETISIGE­TI POLITIKAI HÍRLAP. September 26bi­n 1848 6. A bécsi politika, és állásunk. Bars vidékéről sept. 20. Bécsi esküdt elleneinknek undok ármányai, gyaláza­tos működései, mellyekkel a jószivü fejedelmet körülhá­­lózák, mint a vérszopó pókok, okozák, hogy nemze­tünk olly csúfos fogadtatásban részesült. Kétségkül ez a háromszáz esztendős hűségnek gyönyörű jutalma! Ez a ki­állott ezerféle nyomatás, sanyargatás, kizsákmányolás u­­tán folyton sajgó sebünkre az enyhítés és megnyugtatás­nak írja? ! Alig foghatjuk meg azon báránytürelmet, mellyel nemzetünk volt Bécsben, midőn a camarilla által orránál fogva huzatva vonatva saját fejedelméhez nem bocsátaték, ez már csak ugyan európai gyalázat és olly boszuság, miilyenre egy nemzet még ritkán gyuladhatott. Mit mond erre Európa a szabadság korszakában , midőn a trónok ingadoznak, hogy egy jelentékeny nemzet, melly a leg­méltóbb figyelmét érdemli, sőt háláját is vette már Euró­pának , idegen országba vándorol királya után, s napokig kunyerál kegyelmet idegen néptől, hogy beszélhessen tu­lajdon fejedelmével. No te igazság! hol vagy? miért hagyod magadat illy rutul tiportatni. Ez szégyene századunknak, szégyene a ci­­vilizált Európának, gyalázata nemzetünknek. Már még­is csak szeretnék tudni, váljon a nemzet vagy ország van-e a királyért, vagy a király a nemzetért? Hisz, kinek feje lágya benőtt és ép ésszel bir, az el­sőt csak nem állítja. De hogy is lehetne ez máskép , mi­után már állásunk természetelleni, hogy lehetne a mű­ködés rendes olly testben, mellytől a fej el van választva?! No van-e még olly ember széles Magyarországban, ki most sem látná át annak kiáltó szükségét, mit e nemzet háromszáz év óta lármáz: rex in regno habitet! Egy nagy ország, mellynél nagyobbat nem bir Ferdinánd ő fölsége, egy kis Austriának a legellenségesebb indula­­ta Cilley féle emberei között kénytelen királyát keresgélni! Egy idegen ministerium követeli a Magyarhon képviselőinek beszédét, hogy abban turkáljon és kegyelmes bölcse­­séggel meghatározhassa, mit mondhatnak el e kiskorúak, mit nem! Egy idegen ministerium ellenséges tagjai rakják a magyar királynak szájába a szót, hogy úgy beszéljen hű — élet még az ország határain túl is fölkereső — ma­gyar népének, mint ők akarják ! Egy ellenséges idegen ministeriumnak megbizottai leskelődnek a magyar király háta mögött, midőn magyar­jaihoz beszél, ha valljon nem mond-e valamit, mi nekik ingekre nem volna. Óh rettenetes bosszúság, gyalázatos állapot! Csodálkozzék aztán valaki , hogy volt idő, midőn ő­­seink illy aljas boszantások s ingerlések miatt elkesered­­vén, inkább akarták a török jármát viselni, mint illy las— sankint öldöklő s kínzó ármánynak bábjátékaivá aljasulni. Ila az értelme a pragmatica sanctionak, mit annak a ca­marilla tulajdonit, — de ez értelem egy subjugált provin­­cziára állhatna csak, de ha állna is — miért nem hall­gatóznak tehát a magyar tanácsnokok is az austriai csá­szár háta mögött, mikor vele a németek beszélnek ?! De más lappang itt, csak nehéz azt a zsíros falatot, mellyen 300 év óta hizlalák magukat, körmeikből kieresz­teni. Egyik következetlenség a másikat vonja maga után. A nádortól a sanctionálási teljhatalom visszavétetett, mi­vel ő felsége már nem beteg, hanem Magyarországba azért nem jöhet, mivel beteg. Ne neked szegény magyar, fia akarom vemhes, ha akarom nem vemhes. Azt mondja az ismeretes emlékirat, hogy ő felsége márcziusban olly törvényeket sanctionált, mellyeket nem is volt joga sanctionálni. Oh! ugyan ugye? hát még valaki más is határoz Magyarország sorsa és alkotmánya fölött a nemzet és törvényes királyon kívül ? E tan a bécsi ca­marilla átkozott tana, de mellyet a magyar nemzet soha elismerni nem fog. Azt is mondja, hogy a pragmatica sanctio a marcziusi törvények által megsérteték. Hát ha egészen le is suttatott volna? Minden új törvény az előbbit módosítja; hát a for­radalom csak azért vív, hogy az maradjon meg a mi volt ? Ha a magyarnak úgy tetszik, marcziusban a prag­matica sanction is túladhatott volna, de ő ezt nem tette, mert híven ragaszkodott királyához, ki szinte hű volt nem­zetéhez és kívánságát teljesítette. Márpedig amit a magyar nemzet királyával elvégzett, az el van végezve, azt többé semmi gonosz ármány meg nem­­változtathatja. Igen, de azt is mondja a camarilla, hogy a királyt, a magyarok kényszeriték marcziusban a sanctionálásra; ez ocsmány rágalom, mert a magyar kérőleg járult fejedelmé­hez nem kényszeritőleg, vagy rmellyik magyar rántott ellene kardot? Hisz a németek kergeték el őt Bécsből , nem a magyarok, kik tenyerükön hozták volna Budára, bizonyo­san mint szentet őrizték volna! De ha ezt is kényszerí­tésnek lehetne nevezni, t. i. a marcziusi sanctionálást — barátim! akkor százszor inkább kényszerítés volt a haeri­­datoria successiónaki és pragmatica sanctiónak behoza­tala, mint ez minden — a m. történetben jártas előtt — olly világos mint a napfény. — Hisz csak egy vár sem volt magyar kézben ekkor — annyi világos törvény elle­nére, s hogy mondhatott volna ellen a magyar illy hatal­mas követelésnek? Felhozatott ekkor nagy büszkén, hogy Leopold vette vissza a töröktől Budavárát — melly, ha a német zsar­nokság a magyarnak békét hagy , soha sem kerül annak kezébe — holott ott is legvitézebbül s legnagyobb siker­rel a mieink harczoltak. — Jól tudjuk mi történt Buda­vára alatt a magyar vitézség elhomályositására. De le­gyen úgy, hogy Leopoldé a dicsőség,valljon nem állott-e a németnek kötelességében és érdekében, hogy azon országot, melly Ferdinand ideje óta vérével hizlalta Au­­striát, a töröktől vissza ragadja? ! Nem tartozott-e ezzel nem csak Austria, hanem a magyarnak — a török any­­agi ideigi visszatartása miatt hálára köteles egész Europa is? Mint ezt e fejedelmek mindenkor méltányosan el is ismerték és nyilván megvallották, mi akkor is Europa szerte nyilvánult, midőn a világhírű magyar vitéz Hunyadi János meghalt, kit még a római pápa is Europa és a keresz­ténység véd falának nevezett; — de Austria a magyarnak ezen európai érdemét nem csak homályositani, de még mi most is fáj minden magyarnak — e vitéz családot, melly a nemzet tiszteletét érdemtette meg — nyilván Hundnak gyalázni és alattomosan kiirtani törekedett, — csakhogy e sanyargatott országot — annál könnyebben felfalhassa. De, hisz él az Isten, ki illy átkozott zsarnokságot, illy vérszopó ármányt büntetlenül, boszulallatlanul hagyni nem fog! Hát Zrínyi Péter a derék bajnok ellen— a jel­­lemtelen Montecuculi által elkövetett gyalázatos árulást említsem-e? Ah, minek illyesekkel az epét felkavarni. És most is azt merészelik arczpirulás nélkül emlegetni, hogy a magyar tovább is Austriától függjön, általa kor­­mányoztassék ! De felfogom a félbeszakadt fonalat. Ha tehát csak­ugyan Leopold vette vissza Budát és ennek jutalmául tolta ránk a haereditaria successiot, — valljon a magyar mit követelhet Austriától, mit dinastiájától, miután Mária Terézia alatt — ennek alázatos könyörgésére ő tartotta fel őket a bizonyos szétbomlástól ?! Uraim ! ez valamivel mégis csak több, mint Budának visszavétele, ugy­e ? annál inkább, miután a magyar Au­striának sem azelőtt, sem azután soha hasznát nem vette, Austria pedig a­­ gyárnak mind azelőtt, mind azután szüntelen zsírját szívta, mindezt ma az is tapasztalja, ki a históriát soha nem olvasta. Hisz ki előtt nem világos az is, hogy már II­dik Lajos királyunkat is nem a török, nem a Csellye patak, hanem a német ármány ölte meg, csakhogy hamarább juthasson százados vágyához, a ma­gyar trónhoz. Illy vétkes politika, illy bűnös házassá­gon nem lehet Isten áldása. De ki is veszett ez, most az uralkodik, mellyet a magyar emelt föl Mária Teréziában és utódjaiban, mellyhez a magyar bűn ragaszkodik is — ha nem ragaszkodott volna, Napoleon alatt könnyen el­­válhatik tőle, de nem akart, most sem akar, de azt ugyan nem tűri, hogy rajta a kis Ausztria uralkodjék. Eddig is égbe kiálló igazságtalanság volt, hogy ámbár e családnak a magyar biztosító a fejedelmi trónt, mégis annyi törvény daczára a fejedelem folyvást tarto­mányainak legkisebbikében trónolt, és a legnagyobbat — Magyarországot mindeddig mellőzte, ped­g ehhez minden tekintetben Magyaroszágnak van legnagyobb joga. A magyar a pragmatica sanctiot fönakarja tartani, mi­vel jól tudja, hogy az e tartományokkali szövetkezés teszi e­­rőssé a birodalmat, de azt csak nem engedheti meg, hogy pénze és katonájával Austria kénye szerint rendelkezzék. Sőt épen a viszonyosságnál fogva igen helyén van, hogy miután a fölség olly sokáig lakott a kis Austr­iában, és honunkba nem is engedték betekinteni, most lakjék Bu­dán ; mi bizonyosan megengedendjük, hogy ollykor Bécsbe s Prágába is betekinthessen. A­mi a magyarnak független kormányát illeti, hisz az semmi újság, ezt a törvények világosan hirdetik, erre nézve volt alkotva a m. kir. helytartó tanács is, de hogy ez csak gépévé aljasi­tatott a kormánynak, az ismét az ausztriai zsarnokságnak műve vola. Ha­ a magyar katona ámbár az egyesült országok legnagyobb,kápak koronája — annyi idők óta meg tudta tanulni a német,a kormányszót, miért nem tud­ná ezután — már csak­ a követelt viszonyosságnál fogva is megtanulni a német katona a magyart? De ha az épen nem tetszik , ám­ tartsa meg a maga nyelvét, de a köve­telt viszonyosságnál fogva, ugyan hogy kívánhatja, hogy a magyar ne tartsa meg a magáét, miután történetileg bizonyos, hogy a magyar tábor addig volt világhírű, míg magyarul kormányoztatott! (Vége köv.) Nemzetgyűlés. Rövid közlés a képviselő­ház sept. 24-én reggeli 11 órakor tartott üléséről. Kossuth Lajos jelente a háznak, hogy ő a minis­­zerelnök által forma szerinti megbízást kapott a végett, hogy a haza védelmére átalános népfelkelést eszkö­zöljön. E megbízást ő elfogadván, egy­úttal indítványt ten, hogy a ház tagjai, kik befolyásukkal ugyanez ügy előmoz­dítására hivatást éreznek, azt nyilatkoztassák ki. Erre a ház azt határozta, hogy az elnök a választott jegyzőkkel a mellékterembe vonuljon, s a képviselők, kik a népfölkelés elközlésére megbízást óhajtanak, felíratván neveik, rögtön a ministerelnökkel közöltessenek, hogy ál­tala az illetők az érintett czélra forma szerinti megbízással ellátassanak. Ennek folytán az ülés egy órára felfüggesztetett. Egy óra múlva az ülés megújulván, az elnök előter­jesztésére Zák­ó­stván jegyző olly utasítással küldeték a ministerelnökhöz, miképen annak jelentse ki, hogy a ház a ministerelnökre bízza úgy a­lalmazni a népfelkelés esz­közlése végetti kiküldetéseket, hogy általuk a ház működése ne lehellenítessék. Zákó István küldetésében eljárván, jelenté, miként a ministerelnök igen szívesen véve a ház azon intézkedé­sét, min­t folytán a népfelkelést eszközlendő biztosok név­sorát vele tudatta. A miniszerelnök a nádor felszólítására felkérte a házat, hogy a bécsi ministérium Staatsschriftje iránt nyilatkozzék, erre a ház következő határozatot hozott. Egy­felől a magyar képviselő­ház a birodalom és Magyarország között létezhető érdektalálkozások kiegyen­­líthetése fölött mindaddig sikeresen nem tanácskozha­tó , mig a hazában levő ellenség ő felsége által el nem távolíttatván, a tanácskozási teljes szabadság helyre nem állittatik. Más részről pedig a ministerium oda utasittatik, hogy valamint minden, úgy a jelen tágy körüli eljárásában is Magyarország területi épségének, független önállásának, polgári szabadságának s alkotmányának ő felsége által is szentesített 1848-ik évi törvényeknek (mellyekhez a képviselő­ház mindenkor és mindenben szorosan ragaszkodik) értel­mében, leendő szigorú megóvását és fentartását elmulaszt­­hatlanul szeme előtt tartandó, attól egy hajszálnyit se tá­vozzék el. Rövid közlés a képviselő ház sept. 25-én déli 12 óra­kor tartott üléséről. A román ajkuaknak egy petitiója mutattatott be, melly­­nek némelly pontjai iránt a háznak kellvén határozni, a kérvényi választmánynak olly utasítással adatott ki, misze­rint arra nézve véleményét a ház elé terjessze. A sz. tamási táborból a miniszerelnökhöz érkezett tu­dósítás nyomán az elnök jelenté, miszerint a ráczok sz. tamási tábora sept. 21-én a mieink által ostromoltatott, azonban be nem vétetett. A tudósítás részletei fel nem olvastattak, minthogy a­­zok birtokok utján különben is tudva lesznek. Gr. Festetics Miklós, ki az ostromnál személyesen jelen volt, indítványozta, hogy a ház Mészáros hadügymi­­nisternek viseletét—ki a legnagyobb veszély közepette ret­­tenthetlen s hősies bátorsággal viselé magát — határzati­­lag méltányolja. A ház az indítványt közakarattal elfogadta.— B­e­z­e­r­é­d­i István a hűbéri viszonyok folytatólagos tárgyalását inditványozá. Az indítvány több szónok által különböző szempontból elleneztetett. Deák Ferencz az indítvány elfogadását azon okba nem látta helyén , mivel a képviselők nagy része biztos minőségben távol van ; e tárgy pedig ollyan, mellyhez min­den ember kívánna szólni.

Next