Nemzeti, 1848. július-december (42. évfolyam, 44-199. szám)
1848-09-26 / 118. szám
Kedd Megjelenik minden nap, hétfőt kivéve, egyegy ív. Lapunk mindennemű hirdetményeket fölvesz; egyegy hasábsorért apró betűkkel öt ezüst kr. számíttatik. Előfizetési díj félévre helyben boríték nélkül házhoz küldve 5 frt, borítékkal 6 frt; postán borítékban hatszor küldve 8 frt ; kevesebbszer pedig küldve 7 frt pengőben. . . Előfizethetni minden postahivatalnál s helyben a szerkesztőségnél Zöldkert utcza 488-dik szám alatt földszint a hivatalban. 118. szám. ALXOTHÁMY. NEMZETISIGETI POLITIKAI HÍRLAP. September 26bin 1848 6. A bécsi politika, és állásunk. Bars vidékéről sept. 20. Bécsi esküdt elleneinknek undok ármányai, gyalázatos működései, mellyekkel a jószivü fejedelmet körülhálózák, mint a vérszopó pókok, okozák, hogy nemzetünk olly csúfos fogadtatásban részesült. Kétségkül ez a háromszáz esztendős hűségnek gyönyörű jutalma! Ez a kiállott ezerféle nyomatás, sanyargatás, kizsákmányolás után folyton sajgó sebünkre az enyhítés és megnyugtatásnak írja? ! Alig foghatjuk meg azon báránytürelmet, mellyel nemzetünk volt Bécsben, midőn a camarilla által orránál fogva huzatva vonatva saját fejedelméhez nem bocsátaték, ez már csak ugyan európai gyalázat és olly boszuság, miilyenre egy nemzet még ritkán gyuladhatott. Mit mond erre Európa a szabadság korszakában , midőn a trónok ingadoznak, hogy egy jelentékeny nemzet, melly a legméltóbb figyelmét érdemli, sőt háláját is vette már Európának , idegen országba vándorol királya után, s napokig kunyerál kegyelmet idegen néptől, hogy beszélhessen tulajdon fejedelmével. No te igazság! hol vagy? miért hagyod magadat illy rutul tiportatni. Ez szégyene századunknak, szégyene a civilizált Európának, gyalázata nemzetünknek. Már mégis csak szeretnék tudni, váljon a nemzet vagy ország van-e a királyért, vagy a király a nemzetért? Hisz, kinek feje lágya benőtt és ép ésszel bir, az elsőt csak nem állítja. De hogy is lehetne ez máskép , miután már állásunk természetelleni, hogy lehetne a működés rendes olly testben, mellytől a fej el van választva?! No van-e még olly ember széles Magyarországban, ki most sem látná át annak kiáltó szükségét, mit e nemzet háromszáz év óta lármáz: rex in regno habitet! Egy nagy ország, mellynél nagyobbat nem bir Ferdinánd ő fölsége, egy kis Austriának a legellenségesebb indulata Cilley féle emberei között kénytelen királyát keresgélni! Egy idegen ministerium követeli a Magyarhon képviselőinek beszédét, hogy abban turkáljon és kegyelmes bölcseséggel meghatározhassa, mit mondhatnak el e kiskorúak, mit nem! Egy idegen ministerium ellenséges tagjai rakják a magyar királynak szájába a szót, hogy úgy beszéljen hű — élet még az ország határain túl is fölkereső — magyar népének, mint ők akarják ! Egy ellenséges idegen ministeriumnak megbizottai leskelődnek a magyar király háta mögött, midőn magyarjaihoz beszél, ha valljon nem mond-e valamit, mi nekik ingekre nem volna. Óh rettenetes bosszúság, gyalázatos állapot! Csodálkozzék aztán valaki , hogy volt idő, midőn őseink illy aljas boszantások s ingerlések miatt elkeseredvén, inkább akarták a török jármát viselni, mint illy las— sankint öldöklő s kínzó ármánynak bábjátékaivá aljasulni. Ila az értelme a pragmatica sanctionak, mit annak a camarilla tulajdonit, — de ez értelem egy subjugált provincziára állhatna csak, de ha állna is — miért nem hallgatóznak tehát a magyar tanácsnokok is az austriai császár háta mögött, mikor vele a németek beszélnek ?! De más lappang itt, csak nehéz azt a zsíros falatot, mellyen 300 év óta hizlalák magukat, körmeikből kiereszteni. Egyik következetlenség a másikat vonja maga után. A nádortól a sanctionálási teljhatalom visszavétetett, mivel ő felsége már nem beteg, hanem Magyarországba azért nem jöhet, mivel beteg. Ne neked szegény magyar, fia akarom vemhes, ha akarom nem vemhes. Azt mondja az ismeretes emlékirat, hogy ő felsége márcziusban olly törvényeket sanctionált, mellyeket nem is volt joga sanctionálni. Oh! ugyan ugye? hát még valaki más is határoz Magyarország sorsa és alkotmánya fölött a nemzet és törvényes királyon kívül ? E tan a bécsi camarilla átkozott tana, de mellyet a magyar nemzet soha elismerni nem fog. Azt is mondja, hogy a pragmatica sanctio a marcziusi törvények által megsérteték. Hát ha egészen le is suttatott volna? Minden új törvény az előbbit módosítja; hát a forradalom csak azért vív, hogy az maradjon meg a mi volt ? Ha a magyarnak úgy tetszik, marcziusban a pragmatica sanction is túladhatott volna, de ő ezt nem tette, mert híven ragaszkodott királyához, ki szinte hű volt nemzetéhez és kívánságát teljesítette. Márpedig amit a magyar nemzet királyával elvégzett, az el van végezve, azt többé semmi gonosz ármány meg nemváltoztathatja. Igen, de azt is mondja a camarilla, hogy a királyt, a magyarok kényszeriték marcziusban a sanctionálásra; ez ocsmány rágalom, mert a magyar kérőleg járult fejedelméhez nem kényszeritőleg, vagy rmellyik magyar rántott ellene kardot? Hisz a németek kergeték el őt Bécsből , nem a magyarok, kik tenyerükön hozták volna Budára, bizonyosan mint szentet őrizték volna! De ha ezt is kényszerítésnek lehetne nevezni, t. i. a marcziusi sanctionálást — barátim! akkor százszor inkább kényszerítés volt a haeridatoria successiónaki és pragmatica sanctiónak behozatala, mint ez minden — a m. történetben jártas előtt — olly világos mint a napfény. — Hisz csak egy vár sem volt magyar kézben ekkor — annyi világos törvény ellenére, s hogy mondhatott volna ellen a magyar illy hatalmas követelésnek? Felhozatott ekkor nagy büszkén, hogy Leopold vette vissza a töröktől Budavárát — melly, ha a német zsarnokság a magyarnak békét hagy , soha sem kerül annak kezébe — holott ott is legvitézebbül s legnagyobb sikerrel a mieink harczoltak. — Jól tudjuk mi történt Budavára alatt a magyar vitézség elhomályositására. De legyen úgy, hogy Leopoldé a dicsőség,valljon nem állott-e a németnek kötelességében és érdekében, hogy azon országot, melly Ferdinand ideje óta vérével hizlalta Austriát, a töröktől vissza ragadja? ! Nem tartozott-e ezzel nem csak Austria, hanem a magyarnak — a török anyagi ideigi visszatartása miatt hálára köteles egész Europa is? Mint ezt e fejedelmek mindenkor méltányosan el is ismerték és nyilván megvallották, mi akkor is Europa szerte nyilvánult, midőn a világhírű magyar vitéz Hunyadi János meghalt, kit még a római pápa is Europa és a kereszténység véd falának nevezett; — de Austria a magyarnak ezen európai érdemét nem csak homályositani, de még mi most is fáj minden magyarnak — e vitéz családot, melly a nemzet tiszteletét érdemtette meg — nyilván Hundnak gyalázni és alattomosan kiirtani törekedett, — csakhogy e sanyargatott országot — annál könnyebben felfalhassa. De, hisz él az Isten, ki illy átkozott zsarnokságot, illy vérszopó ármányt büntetlenül, boszulallatlanul hagyni nem fog! Hát Zrínyi Péter a derék bajnok ellen— a jellemtelen Montecuculi által elkövetett gyalázatos árulást említsem-e? Ah, minek illyesekkel az epét felkavarni. És most is azt merészelik arczpirulás nélkül emlegetni, hogy a magyar tovább is Austriától függjön, általa kormányoztassék ! De felfogom a félbeszakadt fonalat. Ha tehát csakugyan Leopold vette vissza Budát és ennek jutalmául tolta ránk a haereditaria successiot, — valljon a magyar mit követelhet Austriától, mit dinastiájától, miután Mária Terézia alatt — ennek alázatos könyörgésére ő tartotta fel őket a bizonyos szétbomlástól ?! Uraim ! ez valamivel mégis csak több, mint Budának visszavétele, ugye ? annál inkább, miután a magyar Austriának sem azelőtt, sem azután soha hasznát nem vette, Austria pedig a gyárnak mind azelőtt, mind azután szüntelen zsírját szívta, mindezt ma az is tapasztalja, ki a históriát soha nem olvasta. Hisz ki előtt nem világos az is, hogy már IIdik Lajos királyunkat is nem a török, nem a Csellye patak, hanem a német ármány ölte meg, csakhogy hamarább juthasson százados vágyához, a magyar trónhoz. Illy vétkes politika, illy bűnös házasságon nem lehet Isten áldása. De ki is veszett ez, most az uralkodik, mellyet a magyar emelt föl Mária Teréziában és utódjaiban, mellyhez a magyar bűn ragaszkodik is — ha nem ragaszkodott volna, Napoleon alatt könnyen elválhatik tőle, de nem akart, most sem akar, de azt ugyan nem tűri, hogy rajta a kis Ausztria uralkodjék. Eddig is égbe kiálló igazságtalanság volt, hogy ámbár e családnak a magyar biztosító a fejedelmi trónt, mégis annyi törvény daczára a fejedelem folyvást tartományainak legkisebbikében trónolt, és a legnagyobbat — Magyarországot mindeddig mellőzte, pedg ehhez minden tekintetben Magyaroszágnak van legnagyobb joga. A magyar a pragmatica sanctiot fönakarja tartani, mivel jól tudja, hogy az e tartományokkali szövetkezés teszi erőssé a birodalmat, de azt csak nem engedheti meg, hogy pénze és katonájával Austria kénye szerint rendelkezzék. Sőt épen a viszonyosságnál fogva igen helyén van, hogy miután a fölség olly sokáig lakott a kis Austriában, és honunkba nem is engedték betekinteni, most lakjék Budán ; mi bizonyosan megengedendjük, hogy ollykor Bécsbe s Prágába is betekinthessen. Ami a magyarnak független kormányát illeti, hisz az semmi újság, ezt a törvények világosan hirdetik, erre nézve volt alkotva a m. kir. helytartó tanács is, de hogy ez csak gépévé aljasitatott a kormánynak, az ismét az ausztriai zsarnokságnak műve vola. Ha a magyar katona ámbár az egyesült országok legnagyobb,kápak koronája — annyi idők óta meg tudta tanulni a német,a kormányszót, miért nem tudná ezután — már csak a követelt viszonyosságnál fogva is megtanulni a német katona a magyart? De ha az épen nem tetszik , ám tartsa meg a maga nyelvét, de a követelt viszonyosságnál fogva, ugyan hogy kívánhatja, hogy a magyar ne tartsa meg a magáét, miután történetileg bizonyos, hogy a magyar tábor addig volt világhírű, míg magyarul kormányoztatott! (Vége köv.) Nemzetgyűlés. Rövid közlés a képviselőház sept. 24-én reggeli 11 órakor tartott üléséről. Kossuth Lajos jelente a háznak, hogy ő a miniszerelnök által forma szerinti megbízást kapott a végett, hogy a haza védelmére átalános népfelkelést eszközöljön. E megbízást ő elfogadván, egyúttal indítványt ten, hogy a ház tagjai, kik befolyásukkal ugyanez ügy előmozdítására hivatást éreznek, azt nyilatkoztassák ki. Erre a ház azt határozta, hogy az elnök a választott jegyzőkkel a mellékterembe vonuljon, s a képviselők, kik a népfölkelés elközlésére megbízást óhajtanak, felíratván neveik, rögtön a ministerelnökkel közöltessenek, hogy általa az illetők az érintett czélra forma szerinti megbízással ellátassanak. Ennek folytán az ülés egy órára felfüggesztetett. Egy óra múlva az ülés megújulván, az elnök előterjesztésére Zákóstván jegyző olly utasítással küldeték a ministerelnökhöz, miképen annak jelentse ki, hogy a ház a ministerelnökre bízza úgy alalmazni a népfelkelés eszközlése végetti kiküldetéseket, hogy általuk a ház működése ne lehellenítessék. Zákó István küldetésében eljárván, jelenté, miként a ministerelnök igen szívesen véve a ház azon intézkedését, mint folytán a népfelkelést eszközlendő biztosok névsorát vele tudatta. A miniszerelnök a nádor felszólítására felkérte a házat, hogy a bécsi ministérium Staatsschriftje iránt nyilatkozzék, erre a ház következő határozatot hozott. Egyfelől a magyar képviselőház a birodalom és Magyarország között létezhető érdektalálkozások kiegyenlíthetése fölött mindaddig sikeresen nem tanácskozható , mig a hazában levő ellenség ő felsége által el nem távolíttatván, a tanácskozási teljes szabadság helyre nem állittatik. Más részről pedig a ministerium oda utasittatik, hogy valamint minden, úgy a jelen tágy körüli eljárásában is Magyarország területi épségének, független önállásának, polgári szabadságának s alkotmányának ő felsége által is szentesített 1848-ik évi törvényeknek (mellyekhez a képviselőház mindenkor és mindenben szorosan ragaszkodik) értelmében, leendő szigorú megóvását és fentartását elmulaszthatlanul szeme előtt tartandó, attól egy hajszálnyit se távozzék el. Rövid közlés a képviselő ház sept. 25-én déli 12 órakor tartott üléséről. A román ajkuaknak egy petitiója mutattatott be, mellynek némelly pontjai iránt a háznak kellvén határozni, a kérvényi választmánynak olly utasítással adatott ki, miszerint arra nézve véleményét a ház elé terjessze. A sz. tamási táborból a miniszerelnökhöz érkezett tudósítás nyomán az elnök jelenté, miszerint a ráczok sz. tamási tábora sept. 21-én a mieink által ostromoltatott, azonban be nem vétetett. A tudósítás részletei fel nem olvastattak, minthogy azok birtokok utján különben is tudva lesznek. Gr. Festetics Miklós, ki az ostromnál személyesen jelen volt, indítványozta, hogy a ház Mészáros hadügyministernek viseletét—ki a legnagyobb veszély közepette rettenthetlen s hősies bátorsággal viselé magát — határzatilag méltányolja. A ház az indítványt közakarattal elfogadta.— Bezerédi István a hűbéri viszonyok folytatólagos tárgyalását inditványozá. Az indítvány több szónok által különböző szempontból elleneztetett. Deák Ferencz az indítvány elfogadását azon okba nem látta helyén , mivel a képviselők nagy része biztos minőségben távol van ; e tárgy pedig ollyan, mellyhez minden ember kívánna szólni.