Nemzeti Ujság, 1919. október (1. évfolyam, 3-29. szám)

1919-10-01 / 3. szám

/ NEMZET! ÚJSÁG'2 1919. október 1 Clemenceau távozik­. Sk­and al előtérben. I Budapest, szept. 30. ? A Nemzeti Újság egy Svájcból most érkezett ^bizalmi emberétől kapjuk-' 'áY-ér tesitést, hogy ^Clemenceau uralma vége felé jár. Az októberi y képviselőv­­ál­aszt­á­s Után vagy bukik, vagy önként ■­ távozik. A Bourbon­-palota üléstermében most a­olyó vita nem hagy kétséget a francia nemzet­­hangulata és felfogása iránt. Clemenceau ma is még kezében tartja a kamarát és a szerződés­t ratifikálva lesz. Clemenceau távozása a hatalomról, melyet ráz utolsó három év alatt diktátorként kezelt,­­ kihatással lesz egész Európára. A háború okozta­­ feszültségnek engednie kell. Kis népek tor­­­zsalkodhatnak egymással, nagy nemzetek ]közt létre kell jönnie a megegyezésnek az [egész emberiség nyugalma és fejlődése érde­­­­kében. Clemenceau utódjául, párisi forrásunk Bri­­land-ot nevezi meg. Neve nem­­jelent­ irány- és rendszerváltozást, de megnyugtató abban a ttekintetben, hogy múltja tanúsága szerint ■ nem a hajlíthatatlanságot képviseli, mint a gr­á­­­nitsziklás Vendée nagy szülöttje. Valamikor Isáurés oldalán küzdött, de miként Viviani és­­ Millerand, a barrikád-harcos öltönyét kellő időben felcserélte a hímzett miniszteri unifor­missal. Biztosít bennünket párisi informátorunk, ahogy Briand Arisztid, kivel a legutóbbi hetek­ben néhány magyar embernek alkalma volt érintkeznie, nincs elfogultsággal hazánk és nemzetünk iránt. Megért sok olyast, amit Clemenceau nem akart, vagy egész mostanáig nem vehetett figyelembe. Párisban alig van kétség aziránt is, hogy Caillaux, ha a kamaraválasztások után végre , bíróság elé kerül, tisztázza magát a hazaárulás­­ vádja alól, újból tényezője lesz a francia politikának. Briand és Caillaux, ha nem is egymás mel­lett, rá fogják vezetni Franciaországot a kien­­gesztelődés útjára, nyomáiig Erdélyé és Felső-Magyarországé,holott a 19-ik az Alföld szellemi befolyását uralta. Úgy gondolom, hogy csak az utolsó tételem szorul némi igazolásra kivált, ha ezt annak az ellen­tétnek viszonyába állítom, ahogy az alföldi ma­gyarság függetlenségi érzelmei és a kormány­zatnak hatvanhét óta megnyilatkozó opportu­nizmusa közt nyilatkozik meg. Tudni kell, hogy az 1848—49. szabadságharcot jóformán a Ti­szántúl magyarsága vívta­ meg : azok a tradí­ciók, amelyek ezt a fajtát Kossuth óta áthatot­ták, 1867 után nemcsak arra serkentettek, hogy 48-as politikát támogassanak, hanem arra is, hogy a kormányzatnak u. n. szabadelvű iránya­­a végsőkig érvényesüljön. A fél-zsidó Budapest az összes magyar vidékek közt leginkább az Al­földet­­öntötte el szellemi és gazdasági iszapjá­val. Az Alföld ellenzékisége hatvanhét után lát­szólagos, illetve felületes. A Tiszántúl kálvinista magyarja sokkal könnyebben volt felhúrozható a zsidó lélek közéleti jelszavaira, mint a Dunán­túlnak felekezetiig kevertebb, de bizonyára gyökeresebben keresztény népe. Az Alföld még javában kuruckodott Béccsel szemben egy régi politika rozzant a fegyverzetéhert, mikor a ma­gyarság helyes életösztöne már a budapesti frontra parancsolta volna, Magyarország nemzeti rekrisztianizációjárnak folyamata most megint Dunántúlt teszi az or­szág súlypontjává. A Dunántúl adta a nagy reformereket, akik a nemzetnevelés tuda­tos programra­jával léptek fel s a progresszió gondoatát képviselték a vesztegléssel szemben :­­ Szent­ István, Martinuzzi,a költő Zrínyi, Széch­e­­­­nyi. A császári és pápai Róma ezzel a magyar vidékkel állott legtovábbtartó, legszorosabb ölelkezésben: Róma történeti ujjlenyomatát láthatod Aquincum romjain, Pannon hegyének ősi apátságán, Pécs ó­keresztény bazilikáján, Esztergom tornyain, Fraknó bástyáin, Zirc völgye fölött, a Bakony misztikus zúgásában, a Balaton vizének tükrén, Prohászka városá­nak házain. Innen indult hódító útjára a diadal­mas világnézet, az új keresztény renaissance, a zsidó térfoglalás első hatalmas reakciója , a ke­resztény politikai szervezkedés, a keresztény fogyasztási és hitelszövetekzetek sűrű­ hálóza­tával. Itt építette be magát legmélyebben a ma­gyar az ősi földbe, itt vonaglottak végig a ma­gyarság keserves feltántorgásai a zsidó rén­­­malom ellen. Uh©! már t*éhe van. ’ Hírek Nim^'csrsxáaréS, Dár'árdi. A szélsőséges Lipcse. — Bősig Berlinben. — A né­met valuta-politika. — A dán Eldorád*' — Saját tudósitónktól. — Budapest, szept. 80. Németország hallgat. Németország — dolgozik; ennyit tudunk róla. Am a nagy nyugalom és a néma csönd, mely Németországra borult, csak innen távolból látszik olyan mozdulatlannak. Valójában még ott,sem konszolidálódtak teljesen az állapotok, s bár Németország már rálépett a békés újrafejlődés útjára, ipara, kereskedelme fel­lendülőben van és győzedelmesen bírja a roppant entente-konkurrenciát, de azért a háborító őrület okozta izgalmak mégse simultak el egészen. Nincs minden a régi mederben, és a katonai háborút kö­vető szociális küzködés a folyton kiújuló sztrájk­mozgalmakban nyilvánul meg. Villamosok és kő­­szénbányászok sztrájkja váltogatja egymást, leg­utóbb pedig a lipcsei nagyarányú könyvkiadó-vál­lalatok munkássága lépett sztrájkba, ami nagy kárt okozott, mert egy hónap hosszat pangott a kifejlett iparág. Bréma, Hamburg, Berlin, Drezda és München után most Lipcse van soron, amely különben is mindig szélső­bal szocialista város volt. Lipcsét erős Á­oste-csapatok tartják megszállva, roham­sisakos, kézigránátos katonák cirkálnak az utcán. A Hotel Kaiserhofot nemrégiben is még drótsövé­nyek zárták körül, mert itt lakik a rendfentartó csapatok parancsnoka. A szélső-bali spartakusok az intelligencia köréből kerülnek ki, a tanult mun­kások hirdetik Lipcsében a szélsőséges nézeteket, a tudósok és művészek majdnem kivétel nélkül a szélső-bal párthoz tartoznak. A magyar kommu­nizmusról lenézően és haraggal beszélnek, azt mondják, hogy Kunék kompromitálták a szocia­­lizmust; ők csak Németországot tartják egyedül érettnek a kommunizmusra. Érdekes, hogy ámbár a zsidóságot nem szeretik valami túlságosan, azért a magyar események híre mégis tompítva érkezik a külföldre. Németországban tulajdonképen senki sincs meg­elégedve a mai helyzettel, mely a szocialistáknak túlmérsékelt, a polgárságnak ellenben túlságosan szocialista. A németek különben megadták magu­kat sorsuknak, a háborún már egészen túltették magukat és nagy fontosságot tulajdonítanak a béke-revíziónak. Németországban erős a köztársa­sági szellem. Vilmost nem nagyon kívánják vissza, bár nem beszélnek róla gyűlölettel, csak a tanács­adóit szidják. De politika helyett a németek min­dennek elébe helyezik a gazdasági élet kiépítését, a nagyarányú export föllendítését. Lipcsében nemrégiben tartották meg a Leipzige Herbst-Messet, a századok óta szokásos őszi vá­sárt, melyen az idén százötvenezer idegen vett részt. Egyes ágakban hallatlan rendeléseket kap­tak, főleg a kémiai cikkeknek volt eddig sose lá­tott keresetük. Míg ellenben más ipari termékek, nyersanyag híján, teljesen elmaradtak, például a szűcsáruk, pedig ennek azelőtt Lipcsében volt a világpiaca. Berlin túlzsúfolt, tele menekültekkel, akik Po­s­senből, Danzigból és más városokból érkeztek annak idején. A hotelekben alig lehet szobához jutni és annyira teli van a város, hogy mint,akár­csak nálunk, lakásrekvirálási rendeletekért­ dol­goznak ott is. Ugyancsak Budapestre emlékeztet a rend és az erkölcsök meglazulása is; gorombák lettek a kocsisok, a taxi, mint fi­,-iinersten, ott *e Számit. Ezerszámra ácsorognak az utcai árusok, minden utcasarok tele van velük, a nálunk is jól ismert cigarettával és csokoládéval uzsoráskodnak. De az üzletek is teli vannak. Csak az áru minősége silány. Az árak aránylag olcsók : készen vett, kivágott cipő 62 márka, magas cipőt 80 márkáért lehet kapni, közepes minőségű rend ruha 800 márka. Csakhogy a kereslet nem nagy, mert drága a pin, és a fizetések kicsinyek. Az éhség megszűnt, élelem bőségesen van, hallatlan méretű a krumpli-terme­lés , ez a berliniek főeledele és hém a kenyér. ... élelmicikkek is olcsók. Egy hónap leforgása min­t a ekkor kilója 7 márkára esett. Berlinben teljes a békehangulat és táncdan­ tom­ból a városban. Egyedül a várható adók aggasztják a könnyelműbb szellemű várost. Erzberger pénz­ügyminiszter áll a pártharcok fókuszában, őt tá­madják, vagy védik a legelkeseredettebben. Nem­régiben ugyanis egy beszédében kijelentette, hogy vagyon­leadás van küszöbön, mert sokan külföldre csempészték a pénzüket. Az adóbevallás elől mentik a vagyonokat , a de­tektívek majdnem kizárólag ennek a megakadá­lyozásával foglalkoznak, így a rendőrség tudomá­sára jutott, hogy 60 millió van útban Svájc felé. Három repülőgép indult a vonat után, melyet München előtt szerencsésen elfogtak. Útközben csípték el Wied herceg több millióra rugó érté­keit is. Az ingatlanok értékét állami becslőbizottság álla­pítja meg és mi sem bizonyítja jobban a közerköl­csök züllését, hogy az állam nem bízik saját becsü­l­­eiben sem, mert azt fűzték a törvényhez, hogy az államnak joga van az ingatlant a fölbecsült f le­becsült­ áron kisajátítani, így aztán nem­ merik nagyon az értéken alul becsülni az ingatlanokat. Egyébként a német pénz állandóan romlik , és az állam mintha nem is óhajtaná, hogy valutája ja­vuljon, mert ez a legjobb export­támogató. Kop­penhágai kereskedőemberek mondják, hogy renge­teg német áru van a skandináv­ államokban, a német győzedelmesen veri a konkurrenciát és ne­kik is csak az kellemetlen, hogy sok millió márka van Dániában, de a németek ezt nem fogadják el fizetési eszközül, hanem a szállított áru értéke dán valutában fizetendő. Valószínűnek látszik az, hogy félhivatalos intelem ment a német gyárakhoz, hogy külföldi valutát iparkodjanak beszerezni. Az élel­­miszerszállítmányokat pedig vagy arannyal, vagy pedig a német cégek birtokában lévő idegen valu­tával fizessék meg. Ezáltal azonban Dániában a márka holt tőke lett, amit piacra vetni se lehet, mert ezáltal a német márka értéke még alább­­szállna. Szóval: a valuta rosszasága előnyös a dolgozó és a termelő államnak, általa külkereskedelmi mérlegét aktívvá tudja tenni, többet exportál, mint importál és szinte a pénzátutalás elkerülésével. A német valutapolitika további előnye még az is, hogy a skandináv­ államokban lévő mintegy tízmilliárd márkája így kamatnélküli, olcsó adós­sággá vált. Németország és Dánia között a határ­zár a veszedelmes üzletfél miatt rendkívül szigorú. Dániában, Koppenhágában káprázatos a bőség. A háború megkímélte, agrikultúrája élénk keres­­kedelemel párosul. Koppenhága természetesen szí­­nültig tele. Szoba nincs. Legnagyobb számmal orosz menekültek tanyáznak már ott évek óta, köz­tük Galizia herceg családjával. Az élet azonban igen megdrágult, mert túl nagy a pénzbőség. Pél­dául egy padlásszoba napi ára : 5 dán korona, a mi pénzünkben 62 korona. Az osztrák-magyar bank pénze, a cseh pénz nincs forgalomban, a tőzsdén nem jegyzik, sőt tilos az elfogadása. Állítólag a német márkát is törölni fogják, mert nincs belőle kereslet, hanem csak kínálat. A bankok kirakatának a felét lebé­­lyegezetlen ezreseink borítják, de ez is az egyedüli, ami Magyarországra emlékeztet. Koppenhága kikötője tele entente-páncélosokkal, angol, francia, olasz, amerikai tengerészek ezer­számra háborognak az utcán : pár hónap előtt 6500 entente-katonát koncentráltak Koppenhá­gába , Németország sakkbantartására. Az ameri­kai, olasz és francia matrózok rendesen viselked­nek, hanem az angol tengerészek részegeskednek, inzultálják a járó­kelőket és naponta botrányos jelenetek fordulnak elő. Esténkint összefogdossák az utcalányokat, harmicat-negyvenet egy-egy ha­jóra, ezért a dánok, akik nagyon respektálják az angolokat s nem mernek szólni, egyszerűen el­zárták a civilek elől a kikötőt. Az angol matrózok­nál különben sem valami nagy a fegyelem, mert a legénység altiszteinek nem engedelmeskedik és az altisztek nem is ütköznek meg rajta. Magyarországról szó­­lig esik külföldön.

Next