Nemzeti Ujság, 1921. január (3. évfolyam, 1-24. szám)

1921-01-26 / 20. szám

Ára: 2 korona» wZl PÉLDÁNY­A / .... rns&y Szerda. W2J jrmvár ti fi '. '■"‘777^^A2V.jHÍ,­MZETI ÚJSÁG i{Miiiiiiiiiiiiiiiiiii;iiiiiii!)iiiiiiiiiiiniiiiiiiiii!iiiifiiiiimu]iiiiii!iiiHifii(iiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiii)iiiMiiiiiii!iiiiHiiiiiitiiil(iii!iiiiiiiifiiiiiiiiiiiiiiiiiifiiiiiiiiiiiiiiiii!iiiiiiiiiiiiH(<miiiiiiiimi<in Szerkesztősig: Budapest, Szentkirályi-utca 28. Telefon: RTR F Q 7TÍ NY Pill IT TST A I VADÍT AD Előfizetési ár: Egész évre 44* kor, félévre 220 kor, József 65 és 66. Fijjeli telefon: 75-88 esjelil. -Kiadó- at/nliat 1 LM I r U L11 1 A AI HArlLAr negyedévre 110 kor, egy hónapra 40 kor. Egyes szám hiV«^! GwlCCty*UtCa !1* Telefon^? J-67, 5’68 és 5’69* Felelős szerkesztői Túr­ Béla. 2 korona. - Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. Előfizetési ár: Egész évre 440 kor, félévre 220 kor, negyedévre 110 kor, egy hónapra 40 kor. Egyes szám 2 korona. — Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. Egyre megy. / A demokraás zászlóval nem boldogultak, ki­bontják ká^a liberális zászlót Az ember csak legyintiátlgyre megy! Egyik kopott és dicstelen jobo^Em­elyett egy másik, egyik lejárt jelszó­­k­ölett egy másik . . . csekély változatosság ez tisztelt erzsébetvárosi urak, unalmas is olyan időben, mikor kedve van az embernek odakiáltani, hogy több elmeélt és valami újab­bat kérünk. Ezt a régi portékát már nagyon is­merjük, nem kapós áru, bóvli a piacon, pedig önök tudják legjobban, hogy az élelmességnek milyen értéke van. Liberalizmus! . . . Nagyon szépen hangzott ez egykoron, mikor­ még az emberek nem tudták, hogy mit jelent Most már túlontúl tudják, mert ki van próbálva tö­kéletesen, minden ember bőrén és minden zseben, Bárczy vezetése alatt „dolgozó polgárok“,­­Jászy alatt „intellektuellek“. Vázsonyi pártjá­ban demokraták, de minden táborban és min­den zászló alatt ugyanazok voltak: liberálisok, radikálisok, páholytagok ... az embernek kedve jön újra legyinteni, hogy: egyre megy! Övék volt ami jó és ami drága, urai voltak a bankoknak, a sajtónak s ezeken át és ezek által az egész országnak. Most őtk vannak többen, mint voltak régen s a lövészárkok és demarká­ciós vonalak miatt a magyarok vannak keve­sebben. Mert ne hinnék hát, hogy ötszáz újság­író szabad garázdasága, tíz bank szabad zsák­mányolása, ezer fiskális vigéoüzérkedése újra visszavarázsolhatja azt, ami elmúlt, a szabad­­elvűséget, amiben soha sem volt benne a ma­gyar faji lélek kibontakozásának szabadsága, mert a szabadelvűség fogalmába nem fért soha bele más szabadság, csupán egy faj uralomra jutásának könyörtelen következetességgel erő­szakolt elve. A zászlót Sándor Pál bontogatja ki némi fel­háborodással, amit az ereje vesztett liberális sajtóval meg nem fékezhető keresztények és magyarok önélezetre ébredése eléggé megma­gyaráz. A régi rabszolgát ártó urak nemes meg­ütközése rezgett az erzsébetvárosi beszéd te­­norjába­. Azt mondta, hogy a keresztény kur­zus megbukott, igazságon épült, de hazugságon ment tönkre s most már tovább nem alacso­nyod­hatunk. Száz, kétszáz­ezer vagy mondjuk ötvenezer született liberális tenyér csattan-e össze ezek után tapsra, buzgó lelkesedésében, erre is le­gyintünk, mert egyre megy. Mikor az igazság tönkre jut a hazugság miatt, akkor a hazug­ságot kell félretolni tisztelt Sándor Pál, hogy újra érvényesüljön az igazság. De ki látott olyat, hogy az igazság alapját — ez­­esetben a kereszténységet — toljuk félre és helyet ad­junk annak, a világtörténelmi hazugságnak, amit liberalizmus címén tapasztalt ki milliók szenvedésén, nyomorán, megaláztatásán a ma­gyarok hatévtizedes története? Megbukott a keresztény kurzus? Hát nem bu­kott meg, de semmiképpen sem bukik meg Sán­dor Pálék számára, hogy itt kirakatkereszté­nyek, levitézlett jelszavak és levizsgázott­­ pár­tok segítségével bárgyú magyarok számára új­ból liber­alizmust kotyvasszanak a páholyok, az erzsébetvárosi körök és kisded klikkek a valutákkal teli wertheimszekrények szerényte­len társaságában. Sándor Pál félreértette a helyzetet A poli­tika zajlik, pártok fuzionálnak, szétválnak, szembekerülnek, szóval a magyarok politikát csinálnak. Keresztények és magyarok, egymás között, egymással és egymás ellen is ha kell, politizálnak. Kiküszöbölik a hazugságot ha van, de az igazság alapja, a keresztény világi­­nézet a nemzeti gondolat megmarad. Az iga­zi alap helyett nem állítanak be egy régi kipró­bált hazugságot, azt a liberalizmust, aminek zászlaját egy kis társaság nagy füsttel és nagy­­hanggal kibontotta. A liberális sajtó már nem a magyar közvélemény, az Erzsébetváros nem Budapest és Budapest sem Magyarország többé. A liberalizmus itt már nem politikai alap, ezen a hazugságon tovább igazán nem alacsonyodnak. Az osztrák nemzetgyűlés elfogadta a Nyugat-Magyar­­ország bekebelezéséről szóló törvényjavaslatot. A magyar külügyminiszter nyilatkozatát zsarolásnak és arroganciának nevezi az előadó. — Felélednek a „kard uralmáról" szóló rágalmak. — Az osztrák szocialisták „jobb és természetesebb határokat" követelnek. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Az osztrák nemzetgyűlés mai ülésén foglalkozott Nyugat- Magyarország kérdésével. A hang, melyet a nemzetgyűlés megütött, az a hang volt, melyet négyszáz éven keresztül zugatott hatalmi rendszere a magyarság felé és amely gyűlöle­tessé tette előttünk egész Ausztriát- Ez a hang csendült ki Lipót császár pátenseiből, II. József rendeleteiből a chlopyi hadparancsból. Gőg és kihívás volt, de erő volt mögötte. Ma, amikor földön vonaglik, amikor elvesztette hatalmát az antant hatalma mögé búvik és a régi bom­bákat hajítja felénk. Baráti jobbot kínáltunk neki és a válasz durva visszautasítás. Gratz miniszter lejális nyilatkozatát zsarolásnak mi­­nősíti az előadó, az egyik szocialista a kard államáról beszél. Ausztria hangja el fog csuk­­lani nemsokára, mert a tények és törvénysze­rűségek logikája és ereje beléje fojtja, mi pe­dig visszautasítjuk ezt a modort, mely az úgy­nevezett utódállamok parlamentjeinek stílusa, nem pedig azé az államé, mely mögött egy bu­kott nagyhatalom tradícióinak kellene állani. Magyarország nem fog megijedni a prágai modortól, melyet egy közös sorsra szorított nemzettel szemben használtak és érdekeit meg fogja védeni ha­­ nem is búvik nagyhatalmak mögé. A nagyhatalmak támogatják ugyan Ausztriát, de messze vannak. Mi közel vagyunk és a mi támogatásunk állandó kell, hogy le­gyen, ha Ausztria élni akar. Ez az igazság erősebb, mint a nemzeti tanács hangzivatara és a vetélkedő osztrák pártok frázisbősége. A nemzetgyűlés lefolyásáról a következő tudósí­tásunkban számolunk be: Bécs, január 25. A nemzeti tanács mai ülésén, az ülés megnyitása után felhatalmazta Weisskirchner dr. elnököt, hogy a német birodalmi gyűlést, Ebert elnököt a nemzeti tanács nevében a német biroda­lom félszázados megalakulásának fordulója alkal­mából üdvözölhesse, majd Zeidler képviselő beter­jesztette az alkotmánybizottság jelentését a Nyugat- Magyarországról, — mint a szövetségnek önálló és egyenjogú országának helyzetéről és ideiglenes be­rendezéséről — szóló törvényjavaslatra vonatkozóan. A jelentés bevezetésében Gratz dr. magyar kül­ügyminiszter beszédével foglalkozik; kijelenti, hogy Ausztriára csak a trianoni szerződés világos szavai mértékadók Zsarolásnak minősíti Gratz azon kije­­lentését, mely szerint ha nem győz a jobb belátás, szerencsétlen sors éri Ausztriát. Az előadó Gratz kijelentését, mint arroganciát visszautasítja. Az elő­adó a javaslat egyes rendelkezéseinek ismertetésével fejezi be beszédét. Parrer (keresztényszocialista) a Nyugat-Magyar­­országon uralkodó viszonyokra, tiszti uralomra és jogfosztásra hivatkozva sürgeti az átcsatolást; sze­rinte Nyugat-Magyarország népe nem tudja felfogni, miért késik ez olyan sokáig. Ausztriának nem is áll jogában Nyugat-Magyarországról lemondani, mely a békeszerződés egyetlen aktív tétele. A Nyugat-Ma­gyarország elszakítása ellen tiltakozó, és a nyugat­magyarországi népképviselők által aláírt röpiratra vonatkozóan kijelenti, hogy az nem autentikus, a képviselőket nem szabad választás, hanem katonai presszió útján választották. A népszavazás követelé­sének kérdéséről kijelenti, hogy „bár ez nem haza­árulás“, de ennek előfeltétele, hogy a bekebelezést az antant hajtsa végre. Renner dr. (szociáldemokrata) hangsúlyozza, hogy a szociáldemokraták visszautasítanak minden ag­­reksziót, de­­ Nyugat-Magyarországgal nem ide­gen területet (?) csatolnak Ausztriához, s nem erő­szakkal. Nyugat-Magyarország kérdése az európai demokráciának és társadalmi fejlődésnek kérdése. Nyugat-Magyarország az előtt a kérdés előtt áll, hogy vagy a demokrata köztársaság, vagy a mo­narchia mellett foglaljon állást, hogy a militariz­­must visszautasító „békeszerető államot“, vagy „a kard uralmát“ — amely jelenleg Nyugat-Magyar­­országon garázdálkodik — választja-e. Ausztria mindenesetre békét akar, ezért sem északon, sem délen nem kell stratégiai szempontokkal számolnia; ha nyugati szomszédaink részéről is lenne erre ga­ranciánk, ott sem kellene katonai szempontokat te­kintenünk, a magyar részről elhangzó fenyegetések alapján azonban jobb, természetesebb határok fel­állítását kell követelni. Mayr dr. szövetségi kancellár a Nyugat-Magyar­­országra vonatkozó békefeltételek megállapítása előtt 1919 június 2-tól folyt tárgyalások egyes fá­zisait ismertette és bizonyítgatta, hogy Német- Ausztria mindenkor kitartott amellett, hogy Nyu­gat-Magyarország bekebelezésének jogi és tényleges alapja csak a nép formálisan kifejezett akarata lehet. Ezért azt indítványozta, hogy az antant vezetése és ellenőrzése mellett rendezzenek népszavazást. A népszavazás az egész területre vonatkozott volna, amelyet Ausztria Nyugat-Magyarországhoz tartozó­nak tekintett. Az osztrák delegáció — hogy eleget tegyen a cseh köztársaság amaz óhajának, hogy ezt a vasútvonalat Jugoszláviába vezető korridornak tegyék meg — a vasútvonal nemzetközivé tételét in­dítványozta. Az antant azonban feleslegesnek tartotta a nép­­szavazás elrendelését Ebből kitűnik, hogy Magyar­­ország és Ausztria nem voltak perbeli ellenfelek. Ausztria mintegy Nyugat-Magyarország jogi képvi­selője volt ennek, Magyarországgal szemben az ön­rendelkezési jogért vívott harcában. Az ügy Ausz­triára jogilag res judicata, erkölcsileg pedig lehe­tetlenné teszi a „vagy és miként“-ről való tárgyalást. Csupán lokális határkiigazításokról lehet majd tár­gyalni. A kormány szigorúan a saint-gem­aini szer­ződés álláspontján áll, amely egyezik a trianoni békeszerződéssel. A német leszerelés és jóvátétel a párisi konferencián. ötéves provizórium a német hadipárpótlás megállapítására. — Magyar kérdés a szövetségesek konferenciáján. — Ausztria megsegítése. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Az antant­hatalmak értekezletének, mint már jeleztük, min­denekelőtt két olyan kérdésben kell határoznia, melyek első­sorban Franciaországot érdeklik, ame­lyeknek rendezése azonban általános politikai és gazdasági szükség. Az egyik kérdés: a németor­­szági fegyveres erő leszerelése, a másik: a Né­metországtól követelt kártérítés. Nem szorul bizo­nyításra, hogy maguknak a szövetséges hatalmak­nak és a konszolidációra vágyódó valamennyi civilizált országnak is parancsoló érdeke a meg­egyezés létrehozása és újabb bonyodalmak elke­rülése. A túlzottan sovén és militarista körök ki­vételével a franciák is belátják, hogy kényszer­eszközök alkalmazása a helyzetet teljesen fölborít­hatja, Franciaország szövetségesei pedig tisztában van­nak azzal, hogy Németország konszolidációja nélkül a világgazdaság rekonstruálása alig kép­zelhető el. A franciákat és a németeket a leszerelés és a kártérítés kérdésében tulajdonképpen csak időbeli és számbeli különbség választja el. Németország hajlandó teljesíteni a versaillesi békeszerződésben elvállalt kötelezettségeket, tehát kész leszerelni és eltetni, de azt mondja: 3. belső rend fentartása sze­­gett adjatok időt a népőrségek leszerelésére, jó­vátétel címen pedig ne követeljetek többet, mint amennyit nyújtani képesek vagyaink. Ezzel szem­ben Franciaország — hisztérikusnak nevezhető idegességgel — az azonnali és tökéletes lefegyver­zést követelte, a kértérítés dolgában viszont hú­zódozott attól, hogy a végösszeget, amely a szer­­ződés szerint 1921 május 1-ig meghatározandó volna, a német kormánnyal tudassa. A két ellentét közül az egyik, a lefegyverzés kérdése, úgy látszik, már a konferencia összeülte előtt eszmecsere tárgya volt a szövetséges kabi­netek közt, mert egy mai távirat szerint a tegnap délutáni értekezleten már meg is hozták a hatá­rozatot. Anglia és Olaszország felfogása ismere­tes lévén, kétségtelennek vehető, hogy Németor­szág újabb halasztást kap a nép- és polgárőrségek leszerelésére, helyesebben feloszlatására. Ezzel a döntéssel elhárítottnak vehetjük a veszedelmet, mely a francia erőszakos rendszabályok megvaló­sítása esetén Németország belső rendjét és Európa nyugalmát fenyegette. Megoldásra vár még a jóvátétel ügye. Ámbár né­met pénzügyi körök meggyőződése szerint a bir­o­dalom pénzügyi szanálásához feltétlenül szfstecsi.

Next