Nemzeti Ujság, 1922. március (4. évfolyam, 49-74. szám)

1922-03-01 / 49. szám

NEMZETI ÚJSÁG ...■ ' '■"Vili ■■■imilMi 'Szerda, 1922 marcus J. ___• r ‘ * \ A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának egységét nem lehet megbontani Munkapárti politikusok a kisgazdapárt vezetőségében — A miniszterelnök ismertette a választójogi rendelet alapelveit — A Kisgazdapárt beletörődött a nyílt szavazásba (A Nemzeti Újság tudósítójától) Bethlen István gróf.A miniszterelnök a Kisgazdapárt m­a délelőtt tartott intézőbizottsági ülésért ismer­tette meg a kormány­­vála­sztójogi rendeletét. Az intézőbizottsági ülésen több vertsk­isg­azda- k képviselő szólalt fel a nyílt szavazás ellen, döntésre azonban nem kerülhetett­ a dolog,­­ mert­ Bethlen István gróf miniszerelnök ügyes taktikával azzal zárta le a'vitát,'hogy a kormány felelős egyedül a választójogi ren­deletért és anak intézkedésein most már nem hajlandó változtatni. .... s í Így hát kútba esett ,a Kisgazdapárt* régi tag­jainak az a reménykedése, hogy a nyílt s­zava­­­zást’az utolsó pillanatban sikerül megv­áltoz­­­­tatni. Az..intézőbizottsági ülés. tulajdonképpen csak­­arra való volt, hogy . a­ minisz­terfilnök előterjesztéseit tudomásul vegye, mert azokon változtatni úgy­­­sem áll módjában­ meg , azok­­nak sem, akik napok óta hangoztatják, hogy a kibővült­ Kisgazdapártban mindinkább az új­­ elem­ek kerülnek felszínre.­ • A titkos szavazás végleges elejtése­ természe­tesen élénk feszüntést keltett­ a­ régi kisgazda­­párti képviselők között. Mayer János , földmi­­vdésügyi miniszter, aki­­az utolsó pillanatig reménykedett abban, hogy a titkosság­ kérdésér­ben a Kisgazdapárt eredeti álláspontja győz, a bizottsági ülés utált, a következőket rápiv­a­dotta: '//////-' ■(-’(//’ '/■”/ /A/ : —. A­ titkosság­ körül élénk vita volt. Én magam mindig­­a titkosság­­ álláspontján 'állottam, ’ de • most az intézőbizottság kim­ondoittít'.Fölig.a­­..kormány- i rendeletben foglalt Intézkedésekért mem­ teszi).várt­­a. kérdéssé. ...... / • .■ . UV". ■ . ■ . Nagyatádi Sjáabd • István, aki­­ismnételten le­szögezte magát a titkos szavazás m­ellett, rezig­­náltan csak' a következőket mondottat .­­ — Az u­téző bizottság" úgy- -frigytíkik kg, /'hogy a választójogi ‘komárty rendeletért- pepi a) párt fe­­\Wö.i !.«;­­ •...■/ ./^/v/M . A kormány; választójogi' rendeletének • egyes részleteit már közöltük.. A. Kisgazdapárt ,maj ./intézfőbizottsági ülésén. közölte. ,a miniszteri ■ «Inök, hogy j ./. i i­­ v . a választási rendelet szerint az ajánlók lesz»- ■ , vozotlahuak. t?jrti^imgk.vA.jeMflpahoz, a xie... 1 i­­­lasztók számának- legalább’ nyolc, legfeljebb r­.. .tíat százalékának" ajánlása szükséges; olyan, ' * kerületekben azonban, ahol tízezernél több -a választók­ száma, csupán ezer aláírás izük,­' '• séges.' jelölő. ivek átvételénél és a sza­vazatok ösz­­s­zeszámllálás­ánál- a törvényszék által kiküldött egyes bíró­ működik közre.' Az­ általános vá­­­lasztás határidejéről a választási rendelet perig intézkedik, ezt csak a névjegyzékek vösszeállit­­­­tása után­­­ fogják megállapitatni . Az­ intézőbijb­izottsági ülésen hosszasan fo­glalk­oztak a­z ál­talános-. választás meg­szervezéséinek //kérdésé­­vel. Hivatalás jelölteket'egyelőre-a'Kisgazdái-­ -párt nem állít addig, a­mig-a­­ Vidéki pártszer- vezeteket;meg nem hallgatta. . . . .' , ■ A miniszterelnök a párt nevében kiáltvány- j nyal fog a magyar nemzethez fordulni és, e*t d­­ .mihdlyt egy^szűkebb bizottság végl­ esen raegszövegezté — nyilvánosságra bocsátják­. Az intézőbizottság ezután megválasztotta val­épesen hagyott­­társelnöki állásra­ Belér­i Zsigmond bárót, az alelnöki állásra­­pedig T .Molnár Dezső ny. altábornagyot.-­ Az intéző­bizottság üresen maradt­ tagsági­ helyeire Lozs­i Vilmos, bárót, Károlyi Imre grófot és Al­­piássy Lászlót választották meg.­­ A sajtó­ egy része ismét számot ad az ellen­zéki pártoknak arról a tervéről, hogy a válasz­­tással­ szemben passzív rézisiteritfiáv­al visel­tessenek.­ Klebelsberg Künó­­ .gróf belügymi­niszter erről munkatársunknak ts következőket­­mondotta: ‘ ■ — Legfeljebb' arról lehet' szó',­ hogy' egyes' p­oli­tikusok, vagy. pártvezérek’tanusítaáik’passzivitást, .magyobb tömegű választó passzivitását kizártnak tartom. Nem hiszem, hogy a választáson, ha, a. pas­szivitás szóba kerül,­ez a passzív­ tömeg számot tegyen a választók összességével szemben.' ' ..'.' A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjában a választási mozgalom megindulása óta élénk pártélet uralkodik. Mind a fővárosi, mind a vidéki pártszervezetek küldöttei sűrűn láto­gatják a párthelyiséget és­­állandó összekötte­tésben vannak a központi elnökséggel. A fővá­rosi és vidéki keresztény­ táborblól a hangulat erősen bizakodó és a keresztény , meggyőző­désű polgárság a Választás sikere iránt­ a leg­szebb­, reményekkel van eltelve. A sajtó egy részében újabban-ismét tenden­ciózus­­hírek jelen­tek meg, amelyek a k­eresz­­ténypárt állítólagos bomlásának gondolatát igyekeznek a közvéleménybe — félre nem ért­hető célzattal ''beledobni. A nyilvánvalóan rosszhiszemű híresztelésekkel szemben a párt illetékes tényezői kijelentették munkatársunk előtt,­­hogy a párt egységének további meg­óvása mellett, a legnagyobb körültekintéssel és eréllyel­ szervezkedik és készül a választásra. 14 ffvárosi II. választókerület intézőbizott­sága holnap, szerdán este 6 órakor, az I. vá­lasztókerületé este 70 órakor;a­­ XXI-ik vá­lasztókerülete pedig este 8 órakor, Haller Ist­ván elnöklésével értekezletet tart, amelyen fon­tos pártügyeket beszélnek meg.­­ -A Kereszténypárt a választójogi rendeletre­­vonatkozóan ezideig hivatalosan semmiféle párthatározatot nem hozott." A pártnak az a felfogása, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha a kormány rendeletének hiteles szövege nyilvánosságra kerül. • - - ........... .­­ Benárd Ágost volt­ népjóléti­ miniszter, a ke­resztény nemzeti eszmék régi­­harcosa, a kö­vetkezőket, mondotta a kormány új választójogi rendeletéről: ................ '_ —Végre megszületett:'nincs köszönet­'beíme. Ez­­ -nem a mi gyermekünk, kiben kedvünk telik. De­­itt­ van, — ha tetszik, ha nem — s szerinte kell •majd választanunk- Rossz a kormánynak ez a ren­delete, de sokkal rosszabb lett volna a törvény, melyet az ideges^ • önihágát kiélt nemzetgyűlés al­­■ ''^-kötött volna, ' t' . . ' — Igen .sokan, kik annak idején a Friedrích-féle rendeletet's'vele egifütt az egész választást, .az .eg­ész nemzetgyűlést./törvenytlenn­ek hirdették, • most a .Frierich-féle rendetet egyedül törvényes Voltára; eskusznék-- s az új , választójogi 'rendeletet mond­jak tör­vényi elemiek.- hogy ezzel általában csak a zavart és­ bizonytalanságát "fokozzák, a .tör­­. '-' "vények és tekijitél’yek tiszteletét !’opib.ölják le s az egész .'’állami rend biztonságát veszélyeztetik," azzal - - úgy látszik, édes-keveset­ törőd­nek. . ■ Ismeretes, hogy m­ai minisztértatrá­cs­ által­ el­fogadott rendelettervezetben, a kom­­ány felha­­talmazást­ kapott a­rra,’ hogy" az" úgynévezett "csonka ■ választókerület ékéi,­ melyekben­­ a vá­lasztópolgárok szálla nagyon csekély,' a szom­szédos' nagyobb kerületekből kiegészíthesse, 'úgyhogy egy-egy választókerületb­en legalább­­ kétezer--szavazópolgár légyeit • 'Táz ilyen-.kerületről, van' szó,­ amelyek' a követke-,­zőki ‘-'Beregdaróc (B­éji Imre), ■ Feléd (Fáy t Gyula), ■Dárda (Mándy Sára'vól), Záhony';Szabó Zoltán), Nagykároly (Regeza Pál), Kish­arttin ,'é Stibér’ Kilosi), ...Németujvár (Thomas-. F.érehc)* J Szalárd Elődy-Harrac­ K­i Béla), Somogyiak (Bárány ,Inu*e),. Sleysi j^zeptii^rey i AZ'-ehunult ■' kormányzatok gsádálkodásának­­'á . 'felÜ is vissgálósá : Betl­en István' gróf minisz­ téré'lnök,. a nemz­etgyü­­lései!- több ízben .elhangzott fe^ze^írások, .köv^tkezté­­bék, utásitást' adott' tíz álMmi legfőbb sZgfaveéösz'ék­­nek, ...shogy tíz eljpult kormány^tók,gazdál^Másáról . Ár­atál'Ványorásábról flölgőzzen­ 'ki' lumer.ite,' jelentést 'és- pedig (az 1916. évtől' kézdöööert. ..,H)étékés helyén , érre...-Von­atkozóan, «-'munkálatok m­eginditásáról a '.következőket’ jeleittétték ki: 1' .: • (. .. —- Igéi) nagy fáradtságba ker­ült a. • .felülvizsgálás' anyagának összeállitása és kidolgozása, m­ert­ a forra­­­dalom és­­a­ proletárdiktatura. alatt , az .akták­­ nagy része ,elvesz­ett..1 21 főso­rbaj/','ay.,191&-r-lT.10 s...az ,1917—, 18.’ esztendők adatait álítottuk^.ös­sze. J­elenleg finári , az 1918—19... és az 1919 -20. költségvetés­ t évék ada­tainak összeállításán dolszpanok. A forradalom­­idejére­­vonatkozó . utalványozási­. kimutatások már birto­­­kunkban­ vannak és reméljük....hogy a részletes jelen-; léssel ez­­ év nyarán-készen -leszünk, amikor is azt i­­ .az. kormány, illetve a törvényhozás rendelkezésére ’ , bocsátjuk. ' • '.­­ ... - - - • • . Alispánválasztás Tolna­negyében .' Március•' 14-én:tartja meg­­Tolna vármegye tavaszi* közgyűlését.-.•'amelyenre betölté­sre:--kerül a Forster Zol-,­tannak főispánná történt kinevezésével megüresedett­ alispáni szék is, A­jánhegyé:alispánjává...a: jelek sze-‘ • rinti.i&rí Márton: főjegyzőt fogják megválasztani. •. ”;V • Ungsitar. Albin az ország regh­intista hangjaliról A sajtó egy­ része .arról irt,­ hogy az An-: Ik­ássy-pá­rt. a vala­sztágon nem vesz részt- Meg-; kérdeztü­k erre vonatkozóan Lingauer Albin'­s volt nemzet­gyűlési képviselőt,­ aki munkatár­­aimknak a következőket mond­otta: — Teljes­ erővel­­belemegyünk a választási harcba,­­ léivel az országban oly­­erős, legitimüss a h­anguilat , észlelhető, hogy semnyi okunk .pings megijedni attól, hogy­ a korm­ány irtóhadjáratot akar' ellenünk indi­­tani/- Letömiésetre sem fogjuk tűrni, hogy . , a. kor­­­mány p. maga szabadkir­ályválasztó törekvéseit vi­ . dékánként a legitimizmus, jelmezébe . öltöztesse el' . gondunk lesz rá, hogy az ország, közvélemé­nyének tudomására hozzuk, hogy az úgyne­­­­­­vezett egységes párt a trónfosztó törvény alapján alakult kieg. A­ kormány mutatkozott már békü­lékenynek, libe­rálisnak, szélsőséges kereszténynek, legitimistának,­­szabad királyválasztónak­, következetes csupán egy­­­ben volt: soha semmiféle ígéretét­­nem­ tartotta meg ,­és­ álláspontját..úgy­­ változtatta, ahogy,éppen elő­nyösnek látta. Am­i az egységes párt intéző­bizottságának mai ülését illeti, tévedés azt­ hinni, mintha az igazi kisgazdapárt belenyugodnék­ a tit­kosság elvetésébe. Ez­en a ponton csakhamar együtt fog harcolni, az­ ellenzék, minden árnyalata a gazda­­tár­sadalom­­nagy többségével, mert hiszen már a gazdák előtt is nyilvánvaló,­ hogy a mostani vá­lasztást a­ mellékkormány fogja­ irányítani. Mi a magunk­ részéről teljes szolidaritásban az ellenzék többi frakcióival fölvesszük a választási küzdelmet Pártvacsora Az­ Andrássy—Friedrich-párt holnap, szerdán este .­ fél kilenc órakor klubhelyiségében (Wenckheim­­palota) pártvacsorát rendez. T 1 Megalakult a Nemzeti Polgári Párt A­ nemzeti középpárt feloszlásával a munkapárti politikusok egyik része a kisgazdapárthoz csatlako­zott. A volt munkapárti­­politikusok liberális tagjai Heinrich Ferenc volt miniszter felhívására a nemzeti polgári párt zászlaja alá tömörültek. Az új párt­­alakulás elnöki tanácsa és választmánya ma tété ala­­­­kult meg. A párt elnöke Heinrich Ferenc lett, az el­nöki­ tanács tagjai pedig a­­következők: Lukács ...László, Szász Károly, Harkányi János báró, Tolnay Kornél és Vadász Lipót. A választmány tagjai sorá­ban Bíró Henrik, ifj. Chorin Ferenc, Dobránszky Béla, Mirceldi József, Glück, Frigyes, Kafflpa László, Székely Ferenc, Vészi József és mások szerepelnek. Az új párt a jövő hét folyamán a Vigadóban nagy­gyűlést tart és programját itt ismerteti. Drascher Lázár Alfréd az új sajtófőnök­­ . Mega­tuk,­hogy a­­miniszterelnökségi sajtóosztály jelenlegi vezetője fel fog lépni a képviselőválasztáson és­ így a sajtóosztály éléről távozik. A kormányhoz közelálló körökből vett információink szerint­­az új sajtófőnök Drasche-Lázár Alfréd lesz. Résztvesznek-e a szociáldemokraták •­­a választáson A Népszava ..mai­ száma vezetőhelyen foglalkozva ■ a választójog kérdésével, ezt ir­ja: ■ ! A titkos szavazás elejtése, a lajtstromo­s szava­­z­­zás teljest mellőzése, alait néhány mandátumféltő előkelő, úr könyöröghetett ki magának a kormány­tól !— a négy elemi osztály föltételéhek.. a ~meg­­,­­követelése o­lyan .:helyzetet teremt, amely­­ lehetet­lenné teheti a szociáldemokrata, párt." számára, a *: „ választásokba ki való résztvételt. Mi nem játszunk­­ sem a szavakkal, sem a meggyőződésünkkel. Mi­­ konzekvensen haladtunk egy bizonyos," kitűzött Cél felé, ■ amelynek a kormány a teljesen osztályjellegű választójoggal elháríthatatlan akadályt fektet az útjába. Ne értsenek félre bennünket:­ minket ez sem riaszt meg, csak éppen más megoldások és­­ módszerek keresésére utal. . . •­­ Amíg­­tehát a szociáldemokraták lapja ,egyrészről feltételes passzivitást jelent be, másrészről' burkoltan a ,,más megoldások és módszerek“ emlegetésével febüeget. A paSsivitás kénys'B©re­­r­­telítően' elte­kintse izt a feltételektől, melyekhez fűzik — esetleg kényelmesen" jött a szo­ci­áldemokrata vej­etőségnek, amely a­­választáson való részvétel esetén valószínű­­leg kénytelen lenne elismerni azt, hogy’‘a­ tömegek, amelye­kre állandóan hivatkozik, valójában nem álla­­­nak mögötte.­­ Ellenben a „más megoldások és mód­­­szerek“' ,— ami alatt bajos ' mást érteni, mint a kisebbség'kisebbségének diktatúráját — sokkal töb­bel kecsegtethetnek, hiszen ezekhez csak az a bizo­­­­rtyos vretoriánus. gárda kell, melynek szereplését (m­ár tapasztaltuk. / • // . ; ; * ■-A k'Zoci­áldemokrata párt egyébként., ma választmán­yi ''i­ lest• ta Hott. .amelyen nem Történt döntés, arról, hogy . . ,j­árt Tésktveszn? a .választási küzdelemben. A dön­­t■'lést a Választójogi­­rendelet n­yilvánosságrahóZátpa ' úton hozza meg a párt. Értesülésünk szerint­ a választ­mány­­többsége'a választásban való részvétel mellett foglal'állást., "* - f- / A péceli kisgazdák és a munkapártiak A függetlenségi II-as Kossuth-párt köréből közült, hogy a péceli, kisgazdapárt 1500 taggal, csatlakozott a 'függetlenségi­ párthoz. Ezt a lépését azzal okolja m­­eg,­­ hogy ..arra , a munkapártnak a kisgazdapárttal történt fúziója következtében szánta el magát,, '■ ■ ... Választási mozgalom A' tapi kerületben a függetlenségi 48-as párt • Al­fássy'Sándor kecskeméti birtokost jelölte, Xz^Atzn­­,félegyhtsz­ín'j­éárgy Bóryéh 'Zoltán Ügyvédet,.­. ' , ’ .A békéscsabai A'álasztókerületh­ez tartozó, Nagry­­gerend­ás község választópolgárai I­mdóczi­ Nándort, a Honvédelmi Párt,országos elnökét jelölték nemzet­­­gyűlési'képviselőnek. • ■ Jászszent-Andráson és Jászkisér­en Biromeier Győzd .fővárosi' plébános, á■ Keresztény Nemzeti­ Földmivel­­té'Polgári­ Párt hivatalos jelöltje, vasárnap nagy nép­­gyűlés 'keretében, fejtette ki a párt* programját. '•• Karcag választókerület polgársága ma táviratban kérte föl Balázs Balázst, hogy vállalja el a jelölt-­­ségét. Balázs Andrássy—Friedri­ch-párti programmal­­elfogadta a jelöltséget. ", / - ' /Az­­ egy. táborba tömörült, szegedi liberális pártok kedd' esti"-érteke­zlete Aroitz Gusztáv hivatalos jelölt­sége­ mellett foglalt­­állást, másik oldalról azonban F. Ábrahám Dezső felléptetését „vetették föl. ii i i it...................... ....................... . (Rendezik a vármegyei és városi alkalmazottak iletményeit.) A belügyminiszter tudvalevőleg, egy héttel, a­­nemzetgyűlés berekesztése előtt három tör­vényjavaslatot terjesztett elő. Ezek megszüntették volna azokat a­­különbségeket,, amelyek az önkor­mányzati alkalmazottak és az állami alkalmazottak között állomány- és illetményviszonyok tekintetében fenn­állanak. A javaslatok nem kerültek a nemzetgyű­lés napirendjére. De a kormány addig sem akarja vá­rakoztatni­ az érdekelt alkalmazottakat, míg az új nemzetgyűlés, letárgyalja az elé terjesztendő­ javas­latokat, hanem rendeleti úton már most biztosítja ré­szükre a törvényjavaslatokban kilátásba helyezett elő­nyöket.­­Az idevágó két minisztériumi és egy belügy­miniszteri rendelet a hivatalos lap szerdai számában jelenik meg. /

Next