Nemzeti Ujság, 1922. július (4. évfolyam, 146-171. szám)
1922-07-01 / 146. szám
Szombat, 1925 Július 7. NEMZETI ÚJSÁG Két miniszteri expozé napja A miniszterelnök békét és harmóniát hirdet — Elmondta a kormány programját Kárlay pénzügyminiszter expozéja az államháztartás egyensúlyozásáról — Nem törlik el a fogyasztási adókat — Friedrich István az engesztelődés hangján beszélt A nemzetgyűlés megkezdte az indemnitás vitáját (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Ma két kormánynyilatkozatot hallott a nemzetgyűlés. Egyiknek a fontosságát, jelentőségét sem szabad lekicsinyelnünk. Bethlen gróf miniszterelnök expozéjában nagyrészt azokat a kormányzati elveket ismételte, amelyeket már a választási küzdelem folyamán többször hangoztatott. Szavait saját pártja nagy tetszéssel fogadta és az ellenzék is csak ritkán zavarta meg. Kállay Tibor pénzügyminiszter expozéja annál értékesebb és érdekesebb, mivel a napi politikai jelentőségén túlemelkedő, nemzeti egzisztenciánkk, és egyéni létünket még mélyebben érintő kérdésekről tett fontos kijelentéseket. A pénzügyminiszter előadásának legfőbb erénye egyrészt a politikamentesség, másrészt az a szokatlan őszinteség, amellyel nemcsak az ország válságos gazdasági és pénzügyi állapotát tárta fel, káttérű az orvoslásnak olyan módjait is, amelyek nem találkoznak egyforma tetszéssel a nemzetgyűlés minden oldalán. Kárlay előadása nem színes, nem patetikus, nem lendületes — de amit mond, az csupa realitás. Szinte egyetemesen mély hatása volt az egész nemzetgyűlésre. Már nem volt nagy meglepetés a pénzügyi bizottságban történtek után Friedrich István beszéde sem. Az ellenzéknek ez a temperamentumos vezére mérsékelt hangot ütött meg éskifejezést adott annak a nagy valóságra eszmélésnek, annak a nagy kijózanodásnak, amelynek be kellett következnie a polgári ellenzék soraiban a radikalizmus térhódításai nyomán. Súlyos kritikája volt Friedrich beszéde a gyűlölködésből fakadó ellenzékieskedésnek és a maga egyszerűségében is kitűnő meghatározása annak, mi az igazi ellenzéki politikai Az ülés A nemzetgyűlés mai ülését pontban 11 órakor nyitotta meg Gaál Gaszton elnök. Jelentette a nemzetgyűlésnek, hogy újabban Pakots József, Nagy Ernő, Rakovdsky István, Haller István, Berky Gyula, Apponyi Antal gróf, Lukács György, félül Gyula, Szeder Ferenc és Urbán Péter báró mandátumai ellen adtak be petíciót. Ezeket a mandátumokat a C. osztályba sorozzák. Bemutatta ezután Homonnay Tivadar dr. megbízó levelét, akit Haller István lemondása folytán hívott meg a nemzetgyűlésbe. Ezután Gaál Gaszton elnök kijelentette, hogy a nemzetgyűlés legutóbbi ülésén Peidl Gyulát tévedésből figyelmeztette, hogy deklarációját ne olvassa, mert a jogszokás szerint az ilyen elvi deklarációt olvasni szabad. Ezt a tévedését készséggel elismeri és kéri, hogy a nemzetgyűlés ne tekintse azt precedensnek. Jelentette, hogy Kabók Lajos szociáldemokrata sürgős interpellációra kért engedélyt, melyet arra való hivatkozással, hogy holnap, szombaton van interpelláció, najv, megtagadott. A sürgős interpelláció mai előadására a nemzetgyűlés sem adott engedélyt, . Ezután Ivády Béla, az indemnitás előadója lépett az előadói emelvényre és ismertette a javaslatot. Két kérdést emelt ki: az őrlési forgalmi, adó leszállítását és a kislakások égetését, majd ismertette azokat a módosításokat, amelyeket az eredeti javaslaton a pénzügyi bizottság eszközölt. Végül kérte a javaslat elfogadását: A kormány kész és kapható és az ország érdekeinek feláldozása nélkül minden áldozatra kész. Figyelmeztetem a nemzetgyűlést és annak minden tagját, hogy nagy felelősséget vállal az, aki a mai nehéz időkben ehhez a békéhez segítő kezet nyújtani nem akar. Az ellenzéket mindenesetre megilleti a kritika joga, de figyelmeztetem az ellenzéket, hogy a politikai vezetést ne igyekezzék a kormány kezéből kiragadni, mert erre a kormány nem kapható. — Át kell térnünk végre a háborús viszonyokról a normális békebeli állapotokra. Az átmeneti időt a kormány nem kívánja elnyújtani. Már a múlt nemzetgyűlésen kijelentettem, hogy a kormány a kivételes hataimat fokozatosan megszünteti. Ezen a téren már sokat tettünk. Peidl képviselő úr az általa előterjesztett programban amnesztiát követelt és azt mondotta, hogy nyissam meg a börtönök kapuit. Én arra nem vagyok kapható, hogy a börtönök kapuit megnyissam. Rupert Rezső: Csak gyilkosokat bocsátanak szabadon! Az „emigránsok“ nem kapnak amnesztiát A miniszterelnök belső békét hirdet Az elnök ezután Bethlen István gróf miniszterelnöknek adta meg a szót. » — Részletes kormányprogramot — mondotta Bethlen István gróf — ezúttal nem adok, mert a választások során bőven kifejtettem a kormány programját. Mégis rövidert összegezem azokat az elveket., Amelyek "szerint a kormány a nemzetgyűlés munkáját irányítani akarja, mert egyik-másik kérdést különösen fontosnak tanom. Ennek az országnak mindenekelőtt belső békére van szüksége. (Egy van, ügy van, hangzik a nemzetgyűlés minden oldalán.) Semmiféle áldozat nem elég nagy ahhoz, hogy az ország, belső békéjét végleg helyrellitsuk. Elsősorban a társadalmi osztályok fölött legyen béke Minden társadalmi osztály tegyen, le arról a szándékáról, hogy más osztályok rovására magának előnyöket szerezzen. Bizonyt«, öismérséklet ni 11 — ■■ ■■ ~ '■"'■■■■ szükséges minden társadalmi osztály részéről. A kormány minden társadalmi osztály, áldozatkészségére kénytelen apellálni. Tartózkodjék minden osztály attól is, hogy az őt illető áldozat, egy részét más társadalmi osztályra hárítsa át. ■ Ezért a kormány, közös hariaóhikus munkára hív fel mindenkit és ha édtesítetek vannak a társadalmi osztályok között, a kormány készséggel felajánlja becsületes közvetítését. Felekezeti és politikai békét !- Felekezeti békére van szükség. A kormány a felekezeti béke érdekében erős kézzel kívánja a törvényeket végrehajtani. Felszólít minden felekezetet, hogy meddő harcok feltétételével ennek, a békének a létesítéséhez hozzájáruljon és minden erejét együttes harmonikus munkára fordítsa. Em békére van szükség a politikai életben is. Erre Dorka asszony csínye írta : Vida Péter Dorka roppantul komolyan vette Asszonyt méltóságát. Amikor a maga ifjú tizennyolc évével kiröppent a szülei házból, ő sem hitte, hogy Olyan egykettőre beletanul az új helyzetbe, — de hát szinte önmagától ment minden. Reggel arra ébredt, hogy szörnyen éhes. Az órára nézett: — nyolc. Csöngetett a cselédnek, de hasztalan, sem cseléd, sem reggeli. Hirtelen kiugrott az ágyból, pongyolát kapott magára és szaladt a konyhába. Hát Katica még nagy borzasan henyélt fekhelyén, úrnőjét is mindössze holmi szemtelen mosollyal fogadta, de kísérletet nem tett arra, hogy felugorjék. Dorka csak egy pillanatig habozott, a következő pillanatban már meglendült a karja s apró tenyere csattanva telepedett a Katica pufók arcára. És ez a pofon megalapozta a fiatal asszony házi tekintélyét. Perdült azután a munkai Edit, Dorka púderes ami és a rartyfogú vénány nevére sem talált semmi megszólni valót az új fészken; a kilincsek kifogástalanul ragyogtak, a szekrény tetején is hiába húztavégig az ujját, nem volt poros. A külvilág tisztelete is önmagától adódott, anélkül, hogy törte volna magát utána. Ezt a diákok szerezték meg neki, akik eleinte mind arrafelé jöttek belenkint az iskolából, hogy egy-egy pillantást vessenek az ablakra, amely mögül Dorka menyecskés vágyakozással leste haza az urát. Fel-fel mosolyogtak hozzá, mert mindegyiküket Csiklandoztak még azok az életkedvvel teli, csintalan nevetések, amiket rájuk pazarolt, amikor még nem volt Köröndi tanár úr felesége, hanem csak Dénes igazgató úr leánya. Most azonban hideg arccal és csupán rövid fejbillentéssel fogadta mély kalaplényütésüket, úgy hogy csakhamar már egy diák sem járt arra haza belenkint, magáról az asszonykáról pedig csak a „gőgös” jelző kíséretében beszélt mindegyik. A fiúk ilyen véleményéről persze rögtön tudomást szereztek a kosztos nénik is, két hét múlva pedig már az egész városka, mint egy „felfuvalkodott perszonáról” tárgyalt Korondinéről. Ám éppen ezért kedveskedő tisztelettel igyekezett is hozzádörgölődni mindenki. S Dorka csak ezt a tiszteletet vette észre, ebbe élte bele magát és valóban úgy érezte, hogy ő immár nagy Vével írandó Valaki. — Úgyse, ezeknek a gyerekeknek a sorsa mind tőled függ: ha te elzugatod őket, akkor fülcs az egészjövőjüknek? — kérdezte egyszer az urát, nem minden jelentőség nélkül. Hanem aztán! Beköszöntött a tavasz! A buja levegőjű, igazi tavasz! Az ablakon beáradt a májusi Orgonaillat sorkának sebesen, forrón kezdett pezsegni a vére. Hirtelen arra eszmélt, hogy minden, ami eddig volt, minden csak hazugság. Szürke őszi felhő, amely betakarja a ragyogón kék eget. Hideg hólepel, amely betakarja a frissen zöldelő mezőt. Hazugság volt az ő eddigi aszszonyi komolykodása is, hiszen ő még gyermek egy nagy gyermek! csintalan gyermek! Valamilyen még bizonytalan vágy is rááradt, hogy holmi gyerekes csínyeket elkövessen, de ez még tudat alatti érzés volt, nem is gondolkozott rajta. Csak állt s hallgatta a fecskék csicsergését az eresz alatt és Grosch szomszéd melleinek a zümmögését. Észre sem vette, hogy valaki bejött a szobába. Csak a köszönésre riadt fel. A nyolcadikos Szendrő Pista állt előtte, zavartan, kipirult arccal, hóna alatt egy csomó kék födelű füzettel. Dadogott, majd még hadart: — A tanár úr... kérem szépen... igen, hogy hozzam el a füzeteket... A tanár úr csak később jön haza s majd itthon javítja a gyakorlatokat. Igen, kérem szépen... Hogy csak tegyem le... — Hát csak tegye le. Oda az asztalra. Szendrő majdnem feldöntött egy széket s egy hamutartót fel is borított, mire a füzeteket valahogy elhelyezte az asztalon. Dorka mosolyogva nézte. Nézte a fiú nagy zavarát, a piros pattanásokat kipirult kamasz arcán, s egyszerre eszébe jutott, hogy egy év előtt, éppen májusban, egy titkos séta alkalmával a ligetben, még mennyire kicsi lány volt ő, viszont mennyire nagy fiúnak tartotta akkor Szendrőt, most pedig ime, mennyire kicsi fiú ez ő előtte! De aztán megint az előbbi gondolat jutott eszébe, hogy hiszen ő maga is még gyermek, nem más, mint Szendrő. — Foglaljon helyet! — szólt hozzá. Bethlen István gróf: Akik a börtönben vannak, a bíróság által hozott ítéletek alapján vannak ott s én megbízóm a magyar bíróság ítéletében. Nem vagyok hajlandó arra, hogy az emigránsokat amnesztiában részesítsem. Propper Sándor: Hol az engesztelődés? Bethlen István gróf: Ha nem követtek el büntetendő cselekményeket, bátran hazajöhetnek, ha pedig elkövettek, nem gyakorolható velük szemben enyhébb eljárás, mint azokkal szemben, akik otthon maradtak. Azok, akik külföldre emigráltak, bűnüket még azzal tetézték, hogy rontották az ország jó hírnérét! — Csak a kurzusét, nem az országét! —, replikáznak a szocialisták. .. A különítmények tették tönkre az ország hírnevét! Bethlen István gróf miniszterelnök: A rendkívüli hatalom leépítése terén tovább kell mennünk. Csak azokat a rendelkezéseket akarjuk érvényben tartani, amelyek a trianoni békekötés végrehajtása szempontjából szükségesek és azokat, amelyek a háborús gazdasági életből a békebeli gazdasági állapotba való visszatérés szempontjából kívánatosak. A javaslatban egyébként megvan a garancia, hogy a kivételes hatalom hat hónapon belül teljesen megszűnik. Tény az, hogy a kivételes hatalmat egyik percről a másikra nem lehet megszüntetni. Elég, ha arra utalok, hogy az egész közellátás és a fogyasztók nagy érdekeifűződnek ahhoz, hogy amíg rendkívüli gazdasági állapotok fennállanak, időről-időre bizonyos rendelkezéseket adhasson ki a kormány. Sok tekintetben nehezebb viszonyok között élünk, mint a háborúban. Ezen semmiféle magyar kormánynem tud segíteni, csak a győztes államok tudnának, az országnak gyógyító irt adni. Mintegy kétezer kivételes rendelkezést megszüntettünk, de még néhány százat fenn kell tartanunk, mert pénzügyi,, gazdasági és kulturális helyzetünk követeli. Heroikus erőfeszítéseket kell tennünk, hogy a pénzügyi egyensúlyt helyreállítsuk. Ha nem akarjuk, hogy odasülyedjünk,ahol Ausztria — Köszönöm szépen, de ... — Na. Üljön le. Itt a cigaretta, tessék! Csak gyújtson rá, nem mondom meg az uramnak. A fiú félszeg tartással ült a szék szélén, idegesen simogatta a nadrágja vasalását és zavartan hallgatott. Megint az asszony szólalt meg: — Nos, hogy van, Pista"? Mikor leszaz érettségi? -!- Még három hét, kérem szépemn A jövő héten kezdődnek az osztályvizsgák, aztán már csak két hét. — És? — Drukkolók. Meg fogok bukni. — Naa? Ugyan miből? — Matematikából. — Épp matematikából? Épp az uramnál. — Nehéz tantárgy, kérem szépen, és... — És? És? — És kérem Szépen, Köröndi tanár úr szigorú ember. — Tehát: nem szeretik. — De kérem?! — tiltakozott Szendrő — Mi mind igazán nagyrabecsüljük a tanár urát!... — Igazán? No lám!... De Azért ugye örülne, ha néhány jó szót szólnék az érdekében? A fia szeme fölvillant. Nem válaszolt a kérdésre, de odaadó kutyahűséggel nézett az aszszonyra. Ezt a tekintetet látta maga előtt Dorka még akkor is, amikor férje hazaérkezett. — Szendrő járt itt. Füzeteket hozott. —■ Igen, igen — mondta szórakozottan Köröndi, majd hirtelen a homlokához kapott, és olyan arckifejezéssel kezdett fel-alá száguldani a szobában, mintha az egész világ gondját magán érezné. — Rengeteg munka! Rengeteg munka! Még ezeket a gyakorlatokat is kijavítani, azután még az érettségi tételeket is beosztani!... — Érettségi tételeket? Beosztani? — kapta fel a szót Dorka. — Mire jó az? Elég, ha azt tudja mindenik. — Tudni mindent kell! De aki a tételre megfelel, az más kérdést már nem kap. Dorkának egyszerre nagyon jó kedve kerekedett. Alig bírt magával. Jókedve nem lohadt másnap sem, sőt tetőpontra hágott, hogy délután, a véletlen kegyes játéka folytán, épp olyankor látta a ház előtt 3