Nemzeti Ujság, 1923. május (5. évfolyam, 98-121. szám)

1923-05-01 / 98. szám

J­U / a NEMZETI ÚJSÁG 2 Kedd, 1923 május 1, ________________***••■»■„ •* •_________________________________ Horn Udvöcsön tölti és kedden valószínűleg a délutáni gyorsvonattal utazik vissza Budapestre. A cseh-magyar vegyes bizottság hétfőn este hat órakor kezdte meg az úgynevezett hidasnémeti in­cidensnek a megvizsgálását. Ez az eset április 12-én délelőtt 11 óra tájban történt. A hidasnémetiek állí­tása szerint, a csehek bosszút akartak állani Szedla­­csek haláláért, aki mint ismeretes, megtámadta a magyar vámőröket és akit Horváth szakaszvezető bajonettjével leszúrt. Az eset a következőképen tör­tént: Tóth András, a hidasnémeti 12. sz. vámőrs sza­kaszvezetője valakit a szabályzatban előírt módon a határra kisért, a Hidasnémetitől a megszállott terü­leten Perény község felé vezető úton. Amidőn vissza­tért, észrevett két embert, akik a cseh határ felől jöttek, a 287. sz. magassági pont irányából. A két embert meg akarta kerülni és ezért letért a rendes útról, de magyar területen maradt. A csehek ekkor a 267. sz. magassági pont irányából két­­lövést adtak le és megakadályozták, hogy elfogja az üldözőbe vett két embert. Tóth András a lövések hallatára beugrott egy vízmosásba, ebben a pillanatban a háta mögül a 273. sz. magassági pont irányából szintén lőt­tek rája és Tóth észrevette, hogy a cseh csendőrök be­kerítő mozdulatokat tettek. Tóth András a csehek elől egy közelfekvő erdőbe menekült. Menekülés közben érték őt a csehek lövései. Az egyik golyó a zsebébe hatolt és pénztárcáján, amely­ben 800 korona papírpénz volt, a golyó gellert kapott. A lövés összetépte Tóth András ruháját, az egyik lövéssel a fegyver gyűszegének anyacsavarját lőtték le úgy, hogy többé már nem, használhatta fegy­verét, amelyet különben menekülés közben kezében tartott. A két lövés a jobb combját érte és a fegyvert ért lövés nyomán pedig a fegyver szilánkjai is be­hatoltak testébe. Tóth András lőtt sebeivel levánszor­­gott a mezőre, ahol néhány tornyosnémeti paraszt éppen szántott. Két földmíves azonnal ölébe kapta a sebesültet és levitték egy Pente nevű tornyosnémeti paraszt szekerére. Ezen a szekéren behozták a hidas­németi állomásra, ahol első orvosi segélybe részesí­tették és innen rögtön a miskolci kórházba szállí­tották. A cseh csendőrök ezen Incidensnél másfél kilo­méterre hatoltak be magyar területre. A h­atármenti magyar lakosság köreiben ismeretes, hogy a csehek ötvenezer szokott tűztek ki Tóth Ernő hidaspetri vámőrparancsnok fejére, minden egyes további vámőrre pedig 20.000 szokott. A lakosság ál­lítása szerint a cseh csendőrök ezért pályáznak ma­gyar vámőrre. Azt is hangoztatták, hogy a Szed­la­­cseh eset miatt bejönnek Hidaspetnbe és egy éjjel ír mészárolják az egész őrsöt. A cseh határőrség a magyar vámőrök felett óriási túlsúlyban van. Ma­gyar részen egy-egy őrs két, legfeljebb három em­berből áll, cseh részen pedig egész szakaszok tel­jesí­­lenek szolgálatot és a lakosság állítása szerint ilnen gyakran vonulnak ki még géppuskákkal is és a ha­tár egyes pontjain ügyelő állásba helyezkednek. Hidasnémet­i sztrájkolnak­ a vasutasok A hidasnémeti határ mentén hónapok óta igen ki­­élesedett a helyzet. Még a télen történt, hogy a cse­hek elfogták Vigl József vámőrt, aki törzsőrmester volt és tizenhárom érdemjel tulajdonosa. Bevitték­­ baujszarub­a és útközben botokkal verték. Most a tu­dasnémetii határállomáson a cseh vasutasok sztrájkja miatt már napok óta nem érkezik egyetlen egy cseh szerelvény se. A csehek azért határozták el a sztrájkot, m­ert a hidasnémetii állomáson szol­gálatot teljesítő Szabó főhadnagy szerintük udvariat­lanul bánt a cseh mozdonyvezetőkkel és addig, míg a Magyar főhadnagy az állomáson marad, nem állanak a munkába. Ezzel szemben a tényállás az, hogy Szabó főhadnagy néhányszor rajta fogta a cseh vasutasokat, amikor magyar területről dohányt akartak maguk­­kal átcsempészni. Szabó Tivadar az utazást ellenőrző főhadnagy, az hétről a következőképp nyilatkozott: " A magyar és cseh kormány között megegyezés történt, hogy a cseh vasutasokat a nagyar kormány tőzegei mindenképpen támogatják munkájukban. Mi­­ törvények és szabályok szerint jártunk el. Igaz ugyan, hogy nem adtunk nekik pezsgős vacsorákat. De nem ez az­ oka annak, ami arra készteti őket, hogy a hidasnémeti­ forgalmat a megszállt területtel elzárják, hanem nagyon kellemetlen nekik az, hogy olyan ember teljesít itt szolgálatot, aki tökéletesen ismeri a terepet. 1920 óta vagyok ugyanis itt. Egy íz­ben elhelyeztek már, de ismét visszarendeltek a hidas németii állomásra. A csehek azon dolgoznak, hogy ismét elhelyezzenek, pedig nehezen teljesülhet ez a kívánságuk. Egyébként a forgalom még ezen a héten megindul. A hidasnémetii állomáson, amely eddig elég mozgal­mas volt, most alig fordul meg utas. A ma délutáni budapesti gyorsvonaton csak 8 első és másodosztályú utas érkezett a határállomásra. A magyar hatóságok most nagyszabású határállomást rendeznek be. Há­rom teljesen modern barakk épül a határőrség és a vámkezelés részére. Az állomásépülettel szemben szállót építenek és ugyancsak itt épül a hidasnémetit vámőrszakasz modern laktanyája is. A vámőrszakaszt ugyanis csak a legnagyobb nehézségekkel tudták el­helyezni. A szakasz emberei a környező községekben laknak, egyes magánházaknál, amely körülmény csak megnehezíti a szolgálatot. Hidasnémeti község­ből, amely nem is olyan régen csak egy kis jelen­téktelen kisközség volt, ma egy igen nevezetes hely lett. A külföld nem ad igazat a cseheknek A­ külföldi sajtó, mint eddig is, újabban szintén foglalkozik a h­atárincidensek ügyével és megálla­pítható, hogy általában objektíve tárgyalja meg a helyzetet és a magyar álláspontnak ad igazat. A párisi Homme Libre hosszabb cikkben foglalkozik a cseh-magyar határincidens ügyével. A lap rámutat arra, hogy Prága és Budapest között sikerrel biztató tárgyalások indultak meg a kereskedelmi viszony helyreállítása és a békeszerződés végrehajtásával kapcsolatos kérdések szabályozása tárgyában. Ezeket a tárgyalásokat egy köznapi határincidens most fél­beszakította. Annál sajnálatosabb ez, mert azoknak az eszmecseréknek során, amelyeket Budapest leg­utóbb a szövetséges fővárosokkal folytatott, a magyar kormány a legjobb akaratot mutatta az ország talpraállítása érdekében. Az egyetemi hallgatók és a határzár Prága, április 30. A budapesti egyetemről a húsvéti ünnepekre visz­­szatérő egyetemi hallgatóktól — mint a ,,Kassai, Napló“ ungvári tudósítója jelenti — a rendőrigazga­­tóság elvette útleveleiket és azok visszaadását meg­tagadta. A rendőrigazgató erről a következő infor­mációt adta: — Az egyetemi hallgatóknak, akik Budapestre akarnak menni, nem adnak útlevelet, akiknek volt, azoktól megvonják. Ezzel elejét akarják venni annak, hogy a pesti egyetemen uralkodó szellem megfertőzze az egyetemi hallgatókat. (MTI.) A főváros Andrássy-ü­­nnepe Apponyi Albert hatalmas beszédet mondott Andrássy jelentőségéről (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Lélekemelő kül­sőségek között folyt le a főváros rendezésében vasár­nap délelőtt a képviselőház kupolacsarnokában Andrássy Gyula gróf centenáriumának ünnepsége. A képviselőház előtt díszbe öltözött rendőrök állot­tak sorfalat, az Andrássy-szobor körül pedig koca gúnyos városi hajdúk roskadoztak a koszorúk tö­mege alatt, melyek mind a szoborra voltak elhelye­­zettdők. Tizenegy órakor kezdődött az ünnepség, amelyen megjelentek: a kormányzó képviseletében Daruváry kü­lügym­inisz­ter, Schioppa Lőrinc pápai nonelus, Scitovszky Béla, a nemzetgyűlés elnöke, a herceg­prímás képviseletében Csiszárik János püspök, az Andrássy-, Zichy- és Batthyány-családok tagjai nagy számban és igen számosan a közélet kiválósá­gai közül. Az ünnepély a magyar Hiszekegy elének­­lésével kezdődött, melyet a főváros énekkara adott elő, majd a külföldön levő Sipőcz polgármester he­lyett Folkusházy alpolgármester mondott beszédet. _ — Nemzetünk legsanyarúbb éveiben egymást érik a magyarság európai jelentőségű nagyjai­nak emlékünnepei — mondotta —, hirdetvén, hogy az a nemzet, amely a legutolsó száz esz­tendőben is ennyi kiváló embert tud felmutat­ni, méltán követelhet magának helyet a civilizált nemzetek legelőkelőbbjei sorában. Az énekkar a Boldogasszony Anyánk kezdetű régi magyar egyházi dalt énekelte el, majd Apponyi Al­bert gróf mondott nemesveretü, mélyenjáró gondo­latokban gazdag beszédet. — Idősebb Andrássy Gyula gróf jelentőségé­nek méltatásánál az a kérdés kerül előtérbe, hogy mi maradt meg belőle élő valóságnak, mi­után korszakos műve már romokban hever. Hol van a kiegyezés, hol a német szövetség, hol a Balkán félszigeten elfoglalt hatalmi állás. Mindez a múlté, mely legalább, régi alakjában vissza nem tér, a jelent olyan fejlemények vá­lasztják el t­őle, amelyek új irányt szabnak a nemzet életének. Andrássy Gyula művének csak az alakja enyészett el vagy változott meg, de lényege és belső tartalma, nemcsak megmaradt, hanem éppen a nemzet külső körülményeinek átalakulása folytán ma még nagyobb jelentő­séget mutat fel, mint Andrássy életében. Apponyi ezután rámutatott a kiegyezés létre­hozásának körülményeire, amelynek fejlesztésé­ben és felhasználásában Andrássy és Deák sze­rencsésen egészítették ki egymást. A magyar géniusz kilépése a világpolitika területére, egy nagyhatalom politikájának irányításába, fé­nyes eredménnyel járt. Andrássy európai te­kintélyének talán legbiztosabb fokmérője az a viszony, amelyben ama kor leghatalmasabb államférfiai egyéniségéhez, Bismarckhoz állott. Andrássy történelmi hivatásának lényegét ab­ban látja, hogy a nemzetet évszázadokon át meg­szokott deff­enzív és negatív gondolatköréből az aktív térfoglaló, alkotó eszmevilágba ve­zette át. Zúgó taps fogadta Apponyi beszédét, mely után a különböző hatóságok és testületek megkoszorúzták Andrássy gyönyörű lovasszobrát. A lélekemelő Ün­nepség, melynek kiváló rendezése Lobmayer taná­csos érdeme, a Szózat eléneklésével végződött. Talpra állott a dán Landmandsban, 41 állam vállalt Kórságot a bankárt, amely visszaszerezte az általános bizalmat Kopenhága, április 21. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Három héttel ezelőtt beszámoltam arról az izgalom­ról, amelyet egész Dániában az a hír keltett, hogy az ország legnagyobb pénzintézete, a S­andmandsbank fizetésképtelenné vált. Az­óta köztudomású lett, hogy a dán kormány az egész közgazdasági világ közreműködésé­vel újra talpra áll­olta ezt a nagy bankot és a szanálás befejezett művéről a dán kül­ügyminisztériumtól a következő információt kaptam: — Ez év januárjának végén derült ki, hogy a dán Landmandsbank múlt év szeptemberében történt rekonstrukciója, amikor a bank száz­millió dán korona új tőkéhez jutott, nem volt kielégítő. Az újjászervezés megkezdésekor ISO— ISO millió dán koronára becsülték a bank vesz­teségét, amelynek teljes összegét csak az ösz­­szes tételek pontos megvizsgálása után állapít­hatták meg és amikor a felülvizsgálatot január végén befejezték, kiderült, hogy a veszteség 232 millió dán koronára rúgott. Állami kezesség — Ennek a veszteségnek leírása nemcsak a régi alaptőkét és a tartalékalapot emésztette föl, hanem az új alaptőkének egy részét is. Ilyen körülmények között célszerűnek tartot­ták újabb intézkedésekkel biztosítani a bankot s ez az álla­mi kezesség formájában történt meg. Ez az állami kezesség abban áll, hogy" a dán állam 1928 április haváig korlátlan kezes­séget vállal a bank minden kötelezettségéért és pedig úgy az eddigiekért, mint a jövendőkért. Nagyobb biztosítékot az ország egyetlen bankja sem tud nyújtani és már érezhető is, hogy en­nek a biztosítéknak meg van a kívánt hatása nemcsak Dániában, hanem a külföldön is. Azok a külföldi üzletfelek, kik akkor, amikor a bank nehézségekkel küzdött, egyszerre tartóz­kodó magaviseletet kezdtek tanúsítani, ismét­­fölvették a Lan­smandsbankkal a normális ösz­­szeköttetést, a belföldön pedig a bankbetétek — és nem utolsó sorban a takarékpénztári könyvecskékre elhelyezett betétek — emelkedése igazolja, hogy a bank visszaszerezte az általá­nos bizalmat.­­ Sokban hozzájárult ehhez az a körülmény is, hogy a bank egész előző vezetősége, az igaz­gatóság, a felügyelő bizottság, majd a végre­­ajtó bizottság is lemondott és a gazdasági és pénzügyi világ olyan alakj­­val helyettesítet­ték őket, a­kiknek neve az új irányzat biztos­­záloga. Az ő munkájuk tisztázta a bank összes viszonyait és az egész ügykezelésben új, egész­­séges gazdasági rendszert vezetett be. Tíz millió dán korona fölösleg — A banknak most közzétett 1922. évi jelen­tése már tízmillió dán koronánál nagyobb fölös­leget mutat ki, amelyet az említett leírásokra fordítottak. Ez az eredmény, amelyet olyan hallatlanul nehéz körülmények között értek, el, igazolja, hogy a bank, mint banküzlet egészsé­ges. Azok a nagy veszteségek, amelyeket a bank szenvedett, nem is írhatók az általános banküzlet rovására, hanem azokat a fejetlen, vak spekuláció okozta a háborús idők forgata­gában, így például a bank által a háború folya­­mán alapított „Transatlantisk Kompagni” fiókalapításaival együtt 132 millió dán korona veszteséget szenvedett. Most már a banknak összes kétes vállalkozásait kiküszöbölték és a megmaradt üzletágak mind az egészséges és jól megalapozott dán gazdasági élettel vannak ösz­­szeköttetésben, ami a banknak nyugodt forgal­mat és tekintélyes nyereséget biztosít.­­ Az 1923. márciusáról szóló ban­km­érs­n, amely a banknak az összes leírások utáni hely­zetét tünteti föl, mintegy 1109 millió dán korong forgalmat mutat fel. Ebből következik, hogy a Landmandsbank még mindig igen nagy intézet. Ebből az összegből 863 millió dán korona esik különböző betétekre és ez az összeg 5 millió dán koronával nagyobb, mint február végén.­­ A bank helyzetének megítélésénél igen nagy jelentőségű, hogy a vezetőség az 1922. évi status kidolgozásánál a lehető legpesszi­misztikusa­b­­ban becsülte összes értékeit. Ennek következté­ben a bank nyerési esélyei igen nagyok és a részvények árfolyamának az az emelkedése amely a kopenhágai tőzsdén legutóbb előállott szintén igen sokat jelentett a bank számára.­­ Természetes, hogy a l­andmandsbank nagy veszteségei az ország szempontjából is komoly jelentőségűek voltak, azonban semmiképpen sem voltak katasztrofálisak a nemzeti gazda­ságra. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy 1922. évben Dánia összes bevételeit mint­­egy 4000 millió jen koronára, Dánia nemzeti vagyonát pedig 20.000 millió dán koronára be­­csülték. A Landmandsbank a legnagyobb dán pénzintézet ugyan, azonban mégis csak egyik tagja a dán pénzrendszer hatalmasan megala­pozott épületének és bebizonyult, hogy Dánia közgazdasága elég erős ahhoz, hogy a vesztesé­­geket semlegesítse és hogy annak a nagy, jól­szervezett pénzügyi intézménynek alapjaira, amilyen a Landmandsbank volt, egy új Land­­mansbankot alapítson olyan formák között, amelyek az intézet megbízhatóságát kétségte­lenné teszik.

Next