Nemzeti Ujság, 1924. június (6. évfolyam, 106-128. szám)
1924-06-13 / 115. szám
10 NEMZETI ÚJSÁG Péntek, 1921 tvxsim 13." KÖZGAZDASÁG Tovább támogatja a Giró a kontremint Még mindig adnak címeket a késedelmes szállítóknak • A mai kasszanapon sem szállítottak le 15.000 darab részvényt Az utóbbi hetek tőzsdei pangásának megfelelően a kasszanapok forgalma állandóan csökken, így ma is több ezer kötéssel kevesebb került lebonyolításra, mint a múlt héten és az összforgalom értéke is alig haladta túl a 200 milliárd koronát. A fizetések és szállítások minden fennakadás nélkül rendben folytak s csak a végén derült ki, hogy a kontromin ma sem szállított le körülbelül 15.000 részvényt, amely hiányzó mennyiség egyharmadrésze Szalámi-részvény volt. A Giró, amelypedig oly sárűin és nyomatékosan hangoztatja, hogy azokkal szemben, akik nem tesznek eleget szállítási kötelezettségüknek, a legszigorúbban jár el, most — mint mindig — ismét könyörületes volt és a késedelmes szállítóknk kiadta a címeket, hogy hova tartoznak számtani. Más szóval, ez annyit jelent, hogy a kontreminnek módja van alkudozással a szállítást elodázni és így esetleg egy kis részesedés leadásával, vagyonromboló aknamunkájának eredményét teljesen kiélvezni. A Girónak ez az eljárása semmiképpen sem fedi azokat a hangzatos kijelentéseket, amelyek a kontreminnek a nemzeti vagyont romboló aknamunkája, ellen illetékes helyről elhangzottak. Nemcsak a tőzsde, de az egész nagyközönség követeli, hogy a Giró végre szakítson a „címadományozásokkal“ és ne adjon ilyen módon egérutat a kontreminnek. Azokkal szemben, akik csak azért adnak el nagy tételekben olyan részvényeket, amelyek nincsenek is tulajdonukban, hogy a nagy kínálat letörje az árfolyamokat és így azokat olcsóbban tudják visszavásárolni, tehát a nemzeti vagyon pusztításából anyagi előnyöket szereznek, a Girónak kell elsősorban a legszigorúbban eljárni. Semmiféle módon sem szabad halasztást adni a szállítási kötelezettségek teljesítésénél és a Giró kötelessége arról gondoskodni, hogy a részvényszállítás elmulasztása ugyanolyan elbírálás alá essék, mint, a fizetési kötelezettség nem teljesítése. A Hangya aranyértékűvé akarja nyilvánítani az üzletrészeket A Hangya közgyűlése ma délelőtt tartotta a Hangya szövetkezet Közraktár utcai székházának nagytermében rendes ■ évi közgyűlését, amelyen Dessewffy Emil gróf elnökölt. A népes gyűlésen a 112 tagon kívül, akik 13 milliárd koronát meghaladó üzletrész tőkét képviseltek, az altruista szövetkezeti központok képviselői és a magyar közélet számos kiválósága jelent meg. Az elnöki megnyitó után Balogh Elemén vezérigazgató ismertette az igazgatóság évi jelentését és megállapította, hogy a Hangya negyedszázad után is hű maradt azokhoz az elvekhez, amelyeket megalapítója, Károlyi Sándor gróf fektetett le. Ha a Hangya életében a legutóbbi évek alatt mutatkoztak is zavarok, azok a tíz éven át tartó áldatlan viszonyoknak és a trianoni békekötés okozta súlyos közgazdasági és társadalmi helyzetnek tudhatók be. Kifejezte azt a reményét, hogy a nemzet a közeljövőben azokat a bajokat, amelyek pénzünk értékének romlásából keletkeztek, ki fogja heverni. A Hangya igazgatósága nevében megígérte, hogy az intézet teljes erejével azon lesz, h hogy az illetékes tényezők a szövetkezeti üzletrészeket aranyértékűvé nyilvánítsák. Ez mindenesetre sikerülni is fog, ha maguk a vidéki szövetkezetek tagjai is arra törekednek, hogy a korona romlásából származó devalvációt újabb alaptőke gyűjtésével kiegyenlítsék. A közgyűlés a beterjesztett igazgatósági jelentést — amelyet a Nemzeti Újság részleteiben is ismertetett — egyhangúlag elfogadta és kimondotta, hogy jótékony- és közcélokra 5580 millió koronát, vásárlási visszatérítésre pedig az összforgalom 6 százalékát fordítja. Czobor László dr. előterjesztése alapján jóváhagyták a felügyelőbizottságnak a nyereség felosztására vonatkozó javaslatot. Az évi jelentéshez hozzászólott Menyhárt Mihály, Szemann Mihály, Zubek Bertalan. Kiss József, a csongrádi szövetkezet kiküldöttje azt indítványozta, hogy a kerületi értekezleteket újból léptessék életbe. Dessewffy Farnás gróf záróbeszédével a közgyűlés végetért, legaláb csekély mértékben valorizálja. A pénzpiacon a kasszanapra való tekintettel eleinte élénkebb kereslet nyilvánult meg a kosztpénz iránt, azonban ez az élénkebb kereslet sem emelte a kosztpénz kamatát egy százalékkal drágábbra. A kasszanap lebonyolítása után már fél százalékkal is kínálták a pénzt. Értesülésünk szerint a bankközi magánforgalomban a következő jegyzések történtek. Pénzintézetek: Magyar Hitel 626—615, Osztrák Hitel 232—226, Kereskedelmi Bank 1360—1330, Földhitelbank 392—380, Hazai Bank 218—215, Angol-Magyar Bank 66—64, Leszámítolóbank 86—185, Lloyd Bank 13, Olasz Bank 24, Amerikai Bank* 95, Jelzálogbank 125—120, Egyesült Fővárosi 173, Pesti Hazai 4250— 4150, Moktár 225—218. Malmok: Borsodmiskolci 142—135, Békéscsabai 71— 70, Első Budapesti 142—138, Viktória 245—235, Tranzdanubia 60—62. Bányák és téglagyárak: Általános Kőszén 3700— 3600, Salgó 710—700, Urikányi 1190—1170, Nagybátonyi 178—172, Cement 94—92, Szászvári 380, Aszfalt és Kátrány 50—47. Vasművek és gépgyárak: Ganz-Danubius 3650— 3550, Ganz Villamossági 1750—1690, Fegyver 1450— 1400, Kühne 59—57, Schlick 84—80, Magyar Acél 315, Láng 150, Rimamurányi 135—130, Kistarcsai 53—50, Kaszab 42. Nyomdák: Athenaeum 155, Bigler 85, Franklin 110, Globus 44, Pallas 155-160. Ipari vállalatok: Magyar Cukor 3250—3150, Georgia 558—550, Mezőhegyesi Cukor 280—275, Czánner 23—20, Szalámi 115—103, Tokaji 45, Püspöki 38—86, Részvénysör 274—268, Baráti 45, Ohmaia 17—165, Hungária Mátrája 170, Szikra 59—57, Pharmacia 25—23, Goldberger 220—215, Fegyver 88, Győri Textil 35, Pamut 220, Németit Mezőgazdasági 335—325, Őstermelő 275, Gumi 475—460, Star Fam 28, Papír 60. Faipari vállalatok: Nasici 2550—2500, Ófa 570, Hitelfa 31, Körösbányai 48, Viktória Bútor 7. Közlekedési vállalatok: Államvasut 610—600, Nova 175—172, Levante 290—280, Délivasut 78—82, Tröszt 112, Adria 3000-1950. Este a bankközi magánforgalomban az üzleti tevékenység, a minimumra csökkent es csak egykét érték iránt mutatkozott némi érdeklődés anélkül azonban, hogy kötés történt volna. Az irányzat egy árnyalattal javult, azonban ez a javulás a névleges árfolyamokban csak 1—2600 koronás emelkedésben jelentkezett. Előfordult jegyzések: Magyar Hitel 620, Osztrák Hitel 227, Ingatlanbank 250, Kereskedelmi Bank 1340, Földhitelbank 385, Alt. takarék 180, Pesti Hazai 4175, Általános Koszén 3650, Salgó 705, Cement 92, Ganz-Danubius 3575, Ganz Villamossági 1700, Vegyipari 33, Wörner 35, Magyar Cukor 3235, Georgia 555, Szalámi 105, Halkereskedelmi 25, Őstermelő 275, Ofa 570, Nasici 2525, Levante 285, Nova 173, Államvasút 605. Bécsben javult a magyar korona A külföldi pénzpiacokon a magyar korona tegnapi jegyzéséhez képest csak Régében és Prágában változott. Bécsben úgy az effektív korona, mint a budapesti, kifizetés egy ponttal javult, tehát száz koronás budapesti kifizetés értéke 80, száz effektív magyar koronáé pedig 75 osztrák korona, volt. Prágában a budapesti kifizetés változatlan maradt, az effektiv magyar korona azonban csökkent s eszerint tízezer magyar korona Prágában 3,92 és fél szokott ért a tegnapi 3.95 szokásos árfolyamával szemben. Zürichben változatlanul tartott a magyar korona napok óta jegyzett, árfolyama. A francia frank Zürichben a nyitáskor jobb volt mint, tegnap, később azonban rohamosan lanyhult és az esti forgalomban már hatvan Üzletiben volt a bankközi magánforgalom A délelőtti tartott irányzat később elanyhult Este alig volt üzlet A mai bankközi magánforgalom vontatott üzleti tevékenységgel indult, mert az ügynökök a rendezési napra való tekintettel a Giróban voltak elfoglalva. A felszínre került néhány névleges árfolyam után ítélve azonban az irányzat tartott volt és az értékpapírok nagy része, különösen pedig néhány favorizált értékpapír a tegnapi utótőzsdén kialakult jobb kurzus nívóján mozgott. Délig, jelentéktelen árhullámzástól eltekintve, nem is változott a piac helyzete, amikor azonban a bécsi tőzsdéről az a hír érkezett, hogy ott az irányzat ellanyhult és a magyar értékeket nagy tételekben kínálják, egyre csökkenő árfolyamok mellett, hirtelen nagytömegű ára került a piacra, amely csakhamar elmélyítette a tartott árfolyamokat és néhány értékpapír kivételével, a többi érték tegnapi záróárfolyam alá esett vissza. Aránylag tartották nívójukat a nyomdavállalatok piacának értékei, néhány kisebb vasipari vállalat részvénye, továbbá a piac újabb favorizált értéke, a Nova és egy-két bankpapír. Feltűnést keltett, hogy sok ügynöknél igen élénk érdeklődés nyilvánult meg a jelzáloglevelek iránt, amit azzal hoznak összefüggésbe, hogy akció van készülőben, amely arra irányul, hogy a kormány a záloglevélkölcsönöket svájci cinuimmal volt olcsóbb, mint a nyitáskor. Zürich, június 12. (Zárlati Budapest 0.00SV/1 (nyitás 0.0061-6), Páros 30.35, London 3449, Newark 568, Brüsszel 26.15, Milánó 24.75, Hollandia 212.35, Berlin 136, Bécs 0.0080, Szófia 4.05, Prága 16.62 72, Varsó 1.10, Bukarest 2.45, Belgrad 6.72*/1. — Este: Budapest 0,00612, Milánó 24.68*/1, Páris 30.10. Bécs, június 12. (Devizapiac. Zárlat.) Budapest 0.77 —0.83, Prága 2086—2090, Belgrád 830—834, Bukarest 317—319, Milánó 3089—3101, Páris 3802-3818, Zürich 12.500—12.550, London 306.300—307.300, Nework 70.935 —71.185. — Valutapiac: magyar korona 0.73—0.78. Prága, június 12. (Devizapiac. Zárlat.) Budapest 0.037—002, Bécs 0.048—0.050, Bukarest 15.20—16. Belgrád 40.75—41.25, Milánó 150.75—152.25, Zürich 601— 604, Páris 185.25-186.75, London 14.680—14.830, Newyork 3400—3436. — Valutapiac: magyar korona 0.0367*2—0.04171,2. Berlin, június 12. (Devizapiac. Zárlat.) Budapest 0.00159—0.00161, Bécs 0.00589—0.00591, Prága. . 12.22— 12.28, Belgrád 4.94—4.96, Bukarest 1.82—1.84, Milánó 18.20—18.30, Páris 22.14—22.26, Zürich 73.52—73.88, London 1805.5—1814.5, Newyork 419—421. — Valutapiac: Magyar korona 0.00419—0.00421. Nework, junius 12. (Devizapiac:) Budapest 0.10. Prága 2.92*4, Bécs 0.0014*8, Belgrád 1.18*4, Zürich 17.62, Páris 5.29, Bukarest 0.43*4. Hivatalos valuta- és devizaárfolyamok Június 12. A Devizaközpont ma délután a következő hivatalos valuta- és devizaárfolyamokat állapította meg: WO takarékkorona 133 papírkorona Amszterdam 33.600—34.300 Hollandi forint 33.300-34.300 Belgrád 1065—1085 Dinár 1050—1085 Brüsszel 4140—4220 Belga frank 4106-4220 Kopenhága 15.170—15.499 Dán korona, 15.020—15.490 Krisztiánia 12.150—12.400 Norvég korona 12.000—12.400 London 387.600—395.600 Angol font 384.600—395.600 Páris 4800—4900 Francia frank 4760—1900 Prága 2630—2685 Cseh korona 2610—2685 Bécs, osztrák korona 126.60—129.20 Newyork 89.900-9L700 Dollár 89.600—91.700 Bukarest 385—400 Lei 370—400 Milánó 3920—4900 Líra 3880—4000 Zürich, svájci frank 15.830—16.150 Stockholm 23.880-24.380 Svéd korona 23.680—24.380 Napoleon 316.606 Szófia 640—655 Leva 620—655 KQiSaim értékpapírpiacok Bécs, június 12. A mai tőzsde üzlettelenül indult és az árfolyamokban folytatódott az árlemorzsolódás. (Záróárfolyamok.) Angol-Magyar Bank 50, Wiener Bankverein 121, Osztrák Hitel 172, Magyar Hitel 455, Magyar Leszámítoló 68, Magyar Jelzálog 95, Adria 1484, Államvasút 495, Déli Vasút 58, Rima 106, Sajgó 528, Urikányi 875, Ált. Kőszén 2700, Megyer Hofherr 142, Magyar Cukor 2520, Magyar Vasútforgalmi 185, Este teljesen üzlettelen volt a magánforgalom. Prága, június 12. A spekuláció ma is teljesen távol tartotta magát az üzlettől. Jelentékenyebb mértékben az osztrák értékek csökkentek. (Záróárfolyamok.) Osztrák Hitel 87, Prágai Hitel 728, Wiener Bankverein 61,50, Wiener Verkehrsbank 35,50, Horvát Cukor 470, Osztrák Bányakohó 2260, Magyar- Cseh Iparbank 12,75. A népszövetségi kölcsön analóg esetei a múltban, A Magyar Külügyi Társaság közgazdasági szakosztályának írai ülésén Hajnal Henrik dr. A népszövetségi kölcsön analóg esetei a múltban címmel tartott előadást, amelyben ismertette az államközi életben eddig előfordult garanciális áramkölcsönöket és azok politikai vonatkozásait. Fopovics Sándor dr. elnök zárószavaiban elismerően nyilatkozott az előadó fejtegetéseiről, majd utalt arra, hogy bármily fájdalmas is az állami szuverenitás befolyásolása a pénzügyi ellenőrzés terén, el kell tűrnünk a saját érdekünkben, mivel ez a béke biztosítását is jelenti. Miután az elnök még élénken megvilágította a Népszövetség szerepét az államok pénzügyeinek rendezése körül, az ülés véget ért Az osztrák-magyar kereskedelmi kamara a vámtarifaszerződés megkötését sürgeti. Bécsből jelentik: Az osztrák-magyar kereskedelmi kamara elnöki tanácsa ma Wertheimer Lajos udvari tanácsos, a Dunagőzhajózási Társaság vezérigazgatójának elnöklésével ülést tartott, amelyen az osztrák és a magyar vámtarifajavaslattal foglalkozott. A vita során az a nézet jutott kifejezésre, hogy kívánatos volna, ha a két állam kormánya mielőbb tárgyalásokat kezdene tarifaszerződés megkötése iránt, hogy messzemenő kölcsönös kedvezmények és könnyítések révén az Ausztria és Magyarország közti viszonyt minél szorosabbá és barátságosabbá tegyék. A közbeeső időben pedig a behozatali, kiviteli és átviteli tilal.