Nemzeti Ujság, 1925. március (7. évfolyam, 49-73. szám)

1925-03-01 / 49. szám

Vasárnap, 1925 március 1. NEMZETI Megszigorították a zálogházak kézizálogkölcsön-ügyleteit Általánosan kell letörni a kézizálogkölcsönnel űzött uzsorát A kézi zálogkölcsönökkel űzött kamat­­u­zsora, amely már eddig is sok vállalatot rez­dített meg alapjaiban, amely hirtelen nem tudott pénzhez jutni és így uzsora­­kamatra volt kénytelen igénybe venni pénzt, az utóbbi időben ijesztő mértékben szedi áldo­zatait. Vállalatok mennek tönkre miatta, exis­­tenciák pusztulnak el A két Greffi-testvér halálát is a kamatuzsora, a heti 3 százalékos kamat okozta. Az a hallatlan visszaélés, amely a kézi zálogkölcsönökkel űzött kamat­uzsora terén folyik, elhatározó lépésre bírta a kereskedelmi kormányt és Walkó Lajos ke­reskedelemügyi miniszter rendeletet bocsátott ki, amelyben a zálogházak közvetítési szolgá­latának szabályozásáról szóló rendeletet igen lényeges rendelkezésekkel bővítette ki. A rendelet szerint zálogházi közvetítőnek­­tilos akár üzlethelyiségében, akár azon kívül saját számlájára kézi zálogkölcsönügyletekkel foglalkoznia. Még fontosabb a rendeletnek az a pontja, hogy az a közvetítő, aki a zálog­házak részére megállapított és a közvetítők részére előírt díjszabásnál magasabb kamatnyi, vagy kezelési díjat, vagy ezenfelül külön díjat szed, kihágást követ el és a törvénytele­nül szedett uzsorak­am­az ötezerszeresére bün­tethető. Az egyik oldalon tehát már megindult a tisztítás munkája. Azonban kézi zálogüzlettel nemcsak a zálogházak foglalkoznak, — tulaj­donképen pedig csak ezek foglalkozhatnak, — de igen sok a száma az olyan kisbankoknak, amelyek kézi zálogkölcsönügyleteket bonyolí­tanak le. Egyesek ezek közül iparhatósági en­gedélyt váltottak, mások azonban engedély nélkül űzik ezeket a gazdasági élet hitelét tel­jesen aláásó ügyleteket. Az erélyes intézke­désnek nem szabad abban kimerülnie, hogy a zálogházi közvetítőket eltiltják a saját szám­lájukra történő kézi zálogügyletektől, hanem revízió alá kell venni azokat a gombamódra elszaporodott kisbankokat, amelyek heti há­rom-négy százalékos kamat mellett teljesen kifosztják a karmaik közé került szerencsét­len adósokat. Nagy-britannia mm bízik a világitéstébai ---- ■■■»■! IIIf»IW И I Па Németország támad. Anglia segíteni fogja Franciaországot Robertson marsall a hadsereg, a flotta és a légi­erő kiépítéséről ^ London, február 25. (A Nemzeti T­jság rendes levelezőjétől.) Nemcsak a német és a francia, de a ma­gyar politikusokat is foglalkoztatja az a kérdés: semleges marad-e Anglia, ha is­mét há­ború tör ki a németek és a fran­ciák között? Mint tudjuk, Mac­Donald kormánya azzal próbálta élét venni a kérdésnek, hogy a múlt év őszén létre­hozta a genfi egyezményt, amely az álla­mok mostani területi épségét, tehát Fran­ciaország biztonságát is, egyetemlegesen akarja garantálni. Genf óta azonban meg­bukott a munkáspárti kormány és kide­rült, hogy nemcsak a brit gyarmatok és a Népszövetség több más tagja, hanem az angol konzervatív párt sem óhajt, ilyen egyetemleges kötelezettséget elvállalni. A Nagy-Britan­niát illető kérdés tehát újból aktuálissá vált s az iránta érdeklődőknek hasznos tájékoztatásul szolgál az a cikk, amely Sir William Robertson marsall tol­lából a Morning Post-ban megjelent. Robertson azok közé a hallgatag, nyu­godt angolok közé tartozik, akik csak a realitásokat veszik számításba s nem tit­kolt lenézéssel vannak az ideológok, az álmodozók és ködös rendszerek megterem­tői iránt. Véleménye azonban súlyosan a latba esik, mert kifejezője a közvélemény egy tekintélyes részének, elsősorban a ka­tonai körökének. A marsall mindenek­előtt örömét fejezi ki, hogy a szocialisták­nak Mac­Donald vezetése alatt nem sike­rült megvalósítani a lefegyverzési politi­kát, mert meg van győződve, hogy lesz­nek komplikációk és rosszul jár az a nép, amelyiket a megpróbáltatás készületlenül fog érni. A konkrét kérdésben az a né­zete, hogy német támadás esetén Nagy- Britanniának tám­ogatnia kell Francia­­országot. E végből szükséges kellő katonai erő fentartása és annak megállapítása, hogy a jövőben mely hatalmak lehetnek ellenségek. Ha erre vonatkozólag a tájé­kozódás megtörtént, hozzá kell látni a Bomlik a munkáspárt A munkáspárt külpolitikája, amely a Népszövetséget választotta talapzatul, tel­jesen megbukottnak tekinthető. De a pár­tot a belügyi kérdésekben is megbénítja az a körülmény, hogy, az egyetértés meg­bomlott a párt kebelében. A vezetőségnek nincs elég tekintélye, hogy extraktusok­­tól vissza tudja tartani a szélsőséges ele­meket s az utóbbi időben többször előfor­dult, hogy néhányan máskép szavaztak, mint a vezetők. A kilenc hónapi kor­mányzás nem előnyére, hanem kárára volt a munkáspártnak, mert semmit sem valósított meg programjából és erős csa­lódást keltett azokban az alsóbb szocia­lista rétegekben, amelyek kellő politikai belátás hijján azt remélték, hogy legalább a főbb programpontok gyorsan megvaló­sulnak. A választás után Mac­Donaldék azzal vigasztalták magukat és külföldi elvtársaikat, hogy mandátumaik meg­fogytak ugyan, de a munkáspártra leadott szavazatok száma szaporodott; ez igaz, de nem szabad elfeledni, hogy a választás­kor a munkáspárt volt a kormányon. Akármilyen fair és szabad a választás Angliában, mégis csak sokat jelent, hogy kiknek a kezében van a hatalom. Ha most hirtelenébem új választást tartanának, ami teljességgel kizárt dolog, Mac­Donal­dék aligha kapnak annyi szavazatot, mint a múlt év végén. A munkáspárt tagadja, de beavatottak megerősítik, hogy a pártban, különösen a vidéki f­iókiszerveze­tekben, amelyek a helyi szocialista egyesületekből és a szakszervezetekből államaik, nagy az elé­­gületlenség a parlamenti frakció vezető­ségével szemben. Mac­Donraldnak, Clynes­­nak és a többi volt miniszternek Whitley kivételével szemére vetik, hogy csak az elméletben hódolnak a szocializmusnak, a gyakorlatban konzervatív hajlamokról tettek tanúbizonyságot. A szélsőséges elemek, akiket a kommunista propaganda már megmételyezett, még azt is hibának róják fel, hogy a munkáspárti vezérek, miniszter korukban selyemfrakk­ban, térdnadrágban és ezüstreattos félcipőben, jelentek meg az udvari ünnepségeken. Miként az első munkás képviselőt, John Burnst, úgy Mac Donal­dot is némelyek árulónak mondják. A kommunisták aknamunkája Előrelátható, hogy a Dabour-partyban mutatkozó meghasonlás végül szelekcióra fog vezetni. A „tiszták”­ és a „hajlítha­­tatlanok”, valamint a radikális szocialis­­ták, előbb-utóbb ki fognak válni és külön csoportosulnak, ha csak — ami nem valószínű — a mostani vezetőség meg nem változtatja eddigi módszerét. A liberáli­sok és Mac­Donald követői közt jelenleg kölcsönöse­n nagy az ellenszenv, nincs kizárva azonban, hogy közeledni fognak egymáshoz, ha a munkáspárt radikális része a szélsőséges szocializmus felé pró­bálja tolni a pártot. A bolsevizmusnak nincs talaja Angliában. Viszont azonban tagadhatatlan, hogy a munkanélküliek és egyes iparágak munkásai az újabb idő­ben nagy fogékonyságot mutatnak a túlzó követelések iránt. A moszkvai in­­­ternacionálé a szigetországban más me­tódussal dolgozik, mint a Keleten vagy a Balkánon; itt is elhelyezte „sejtjeit” a mu­­kásszervezetekben, de ezek óvatosan működnek s egyelőre megelégesznek az­zal, hogy a munkáspárt parlamenti ve­zetői iránt bizalmatlanságot ébresszenek és sztrájkokra buzdítsák a munkásokat. Hire jár, hogy a dokkmunkások, meg a vasúti alkalmazottak rövidesen bérjavu­­­lást fognak követelni s ha a sztrájk ki­tör, Mac­Donaldékna­k az talán kellemet­lenebb lesz, mint a kormánynak. Keddi tárcáink Ifi Krúdy Gyula: Cseh, Zsuzsi és a harmadik. Szerelemhegyi Jenő dr.: Tisza István levelei. Szomorúság Irta: Szamolányi Gyula Szivemben rég száz gyertya lángolt, Mint templomok nagy ünnepén. Sötét kétség közt kérdezem ma: Ó, hova, hova tűnt e fényt Kerestem büszke bércek ormát, De már a dombot sem bírom. Völgyek csendjén tűnődve állok... Ó, merre, merre lesz sírom? Szomorúság a szeretőm most. Nótája, csókja keserű... Sok szép szüretből, szerenádból­­, hol van, hol a hegedű? Mari meg a Szuhota írta: Kosáryné Réz Lola Most már, a régi emlékek könnyes fé­nyében, szépnek tűnik fel előttem a Mari arca is, pedig igazán csúnya egy leány volt szegény, kacsaorrú, pislogó szemű, rettenetesen szeplős, a nyaka, mint egy csirkéé, a talpa lapos és nehéz. Kis, öregségében is szemrevaló, fürge, gömbölyű asszony volt az anyja. Vasár­nap délőttön kint jött, tojást meg csir­két hozott Bakabányáról, a jó meleg kávé mellől nézegette Marit, amint a rétestésztát nyújtogatta óvatosan, előre­biggyesztett alsóajakkal és így szólt az édesanyámhoz, halkan, a tenyere mögül: — Nem valami szép az arca, ahogy így elnézem, de dolgozni tud. És nagyon tisztességes leány. Az édesanyám rábólintott az ő kedves mosolyával. Jó szíve mélyén bizonyosan nagyon sajnálta Marit a rútságáért, míg csak rá nem jött, hogy sokféle szemű ember van a világon. Szuhota, a bakter, egy vasárnap dél­­u után megszólította az édesanyámat, aki a ház előtti fasorban sétált fel-alá s né­zegetett le a völgybe, jönnek-e már az unokák a kis piros kocsin. — Kérem, valamit kérdezni szeretnék. — Mi az, Szuhota? Szuhota sárga arca lassan átpirosodott a zavarodottságtól. — Azt szeretnék kérdezni, hogy milyen lány a Mari. Mert hogy szép lány, azt látom, ahogy elhízem, de hogy dolgozni tud-e és tisztességes-e, az a nagy kérdés. A vadgesztenyefáikon köröskörül fehé­ren világított a sok apró virágzeillár, messzebbről a hárs illata érzett s a szemközti hegyoldal tele volt frisshaj­­tásu fenyővel, virágos, zöldgallyas cser­jével, hosszuujju fűzfával. Lent, a völgy­ben, a régi bánya bejárata mellett, kis rongyos tót gyerekek hancuroztak han­gos vigsággal. Tavasz volt. Az édesanyám rámosolygott Szuho­­tára, könnyen síró és könnyen nevető szeme máris tele volt könnyel. Látta az Isten bölcs és jóságos kezét minden kis dologban. Ebben is. Megnyugtatta Szuhotát. — Nemcsak szép lány a Mari, dolgos is, tisztességes is. Jól jár vele. Én is el­jövök a lakodalomra. Aznap este héttől fél nyolcig Mari meg Szuhota karonfogva sétáltak a fasorban. A kertből, a nagy almafa alól, nevető úri társaság nézte őket. De az édes­anyám elhallgattatta a nevetést. Erősen a pártjukra kelt. — Különben is, nem olyan csúnya, — fejezte be a beszédet. És csakugyan, jó szívével mindennap több és több szépséget tudott a Mari ar­cán felfedezni, úgy hogy lassan egészen azonosította magát a Szuhota vélemé­nyével. Az ifjú párnak az eljegyzés óta, — mert az ő különös pártfogása alatt áll­tak — nagyon jó dolga volt. Ha Szuhota elaludt az őrhelyén vagy későn jött, vagy elfelejtett vizet hordani a kútról, az édesanyám szemet hunyt és elsimította a dolgokat Megesett hogy maga aprított forgácsot Szuhota helyett, hogy idején be legyen sütve az édes­apám szobájában és az a szegény, jó Szuhota ki ne kapjon. Marinak meg igy beszélt: — Édes lelkem, menjen csak, kérem, adjon, a disznóknak enni, látja, milyen éhesek . . . meg a kemencébe is befut, ugy­e tudja, hogy már estére kell a friss kenyér, mikor fog az még kihűlni? Ugy­e siet? Aztán majd tovább beszélgethet­nek . . . És Marinak meg Szuhotának jó szive volt Azonnal megindultak, hogy besüt­­senek a kenyérsütő kemencébe és enni adjanak a disznóknak, de megint csak együtt. Az édesanyámnak, amint utá­nuk nézett eszébe jutott, hogy Szuhotát a kertbe küldhette volna, megnézni, dol­goznak-e a munkások a kerítésen. De nem volt szíve hozzá. Becsukta a kam­rát s a kamrakulcsot, meg a kis kulcso­kat a kötényzsebébe téve, elindult a kertbe ő maga. A disznóól lent volt az udvarban s nem messze tőle a kenyérsütő kemence. Szu­hota kinyitotta az ól ajtaját s szaladt a szakajtóért. De Mari olyan ügyesen sürgött-forgott a kemence mellett, hogy Szuhota szive tele lett szerelemmel s pár kedves szót mondott neki. Mari égő arc­cal válaszolt. Szó szót követett . . . Mikor Szuhota végre visszatért az ól­hoz, rémülten vette észre, hogy a nagy koca nincs sehol. A következő pillanatban ő is, Mari is kint voltak az utcán s egyik jobbra, má­sik balra rohant, ide-oda kapkodva a fejét s megzörgetve minden bokrot, be­nézve minden udvar felé . . . • Közben vendég érkezett a házhoz. Egy fiatalember. Sokat táncolt a kis húgom­mal valami majálison s azóta gyakori volt a látogatása. Feljött a lépcsőn. Az ajtó nyitva állt. Bement a folyosóra. Onnan az ebédlőbe, mert ezt az ajtót is zárva találta. Sehol senki. A szalonban sem. Most mit csináljon? Elmenjen szó nél­kül? Még valaki tolvajnak nézné. Mond­juk, véletlenül éppen mostanában eltűn­het valami holmi, ki tudja . . . Senki sem moshatná le róla a gyanút. Elhatározta, hosszú töprengés után, hogy marad. Illemtudó, szelíd, szerény, félénk fiú volt, amint már a viseletéből is látszik. Egy darabig nézegette a képe­ket, aztán letelepedett s szépen csönde­sen, türelmesen ült a helyén. Végre valami csoszogást hallott. Fel­­lélegzett. Jön valaki! Köszörülte a tor­kát. m megigazgatta a nyakkendőjét, fel­állott a helyéről, szinte már meg is ha­jolt . . . Egyszerre hátradőlt s megre­megett a térde. Bejött a félelmesen nagy fekete koca halk és elégedetlen röfögéssel Még min­dig nem kapott enni! Komor és bizal­matlan pillantással mérte végig a ven­déget, aztán leült a hátsó lábaira a sző­nyeg közepén. Mikor az édesanyám viszajött a kert­­ből, ott találta­m őket egymással szemben ülve a szalonban. Már minden rendben volt. A koca megkapta az uzsonnáját, a jóravaló vendégfiú segített az édesanyámnak, szé­pen csalogatta őt le a lépcsőn, át a fo­lyosón, ki a kapun, végig az udvaron, be a ketrecébe. — Ne, coca, ne! Most már nem félt tőle egy csöppet sem. Az édesanyám a fülét simogatta, vakargatta, úgy biztatta, hogy szívesebb­­en menjen. Újra fent ültek a szalonban, előkerül­tek a gyerekek is, ki a kertből, ki a szomszéd kis tavakról. Egyszerre csak szörnyű sírással, óbé­­gatással jöttek haza Mari meg Szuhota. Be se mertek jönni. A küszöbön ültek le egymás mellé,, úgy siratták a kocák amit nem találtak sehol. A vége az lett, hogy az édesanyám­ ment le hozzájuk s vigasztalta meg őket. De még kávét is adott nekik, mert any­,­nyit fáradtak szegények. Mari azonban csakugyan tisztességes leány volt. Megtörülte az arcát, félre­, tolta a kávét és igy szólt nagy szipogás­­sal: — Előbb besütök a kemencébe. Szuhota már állt fel. Hogy akkor ő is. De Mari keserű önmegtagadással, mér­gesen ráki­ál­tót:: — Maga maradjon itt! Mert akkor semmi sem lesz belőle. S ment, karján át fával. Szuhota lehajtotta a fejét. — Nehéz dolog, kérem szípen, —— mondta sóhajtva. Nehéz dolog együtt a munka meg a szerelem. — Szegény! — mondta később az édes­anyám, — igaza volt neki. El kell nézni az ilyen apróságot. Ki tudja úgyis, med­dig lehetnek boldogok . . . ... Egy hónap múlva hábo­­rúba vitték - щт Petroleum és gyapot az angol külpolitikában A konzervatív párt és a Foreign Office figyelmét most az arábiai mohamedán mozgalmak és az egyiptomi kérdés kötik le elsősorban. A Teleki Pál gróf vezetése alatt működő népszövetségi delegáció rö­­­videsen befejezi vizsgálatát Mos­zulban s még a nyár folyamán el kell dőlnie, hogy a tartomány megmarad-e tovább is hadsereg, a­mi és légi szolgálat meg­felelő kiépítéséhez. Robertson marsall szerint különösen fontos a tartalékok kér­dése, mert bármilyenek legyenek a há­ború jövőbeli formái, emberekre szükség lesz. A mostani tartalék nem éri el a há­ború előtti kontingensnek a felét sem. A szárazföldi hadsereg tényleges állománya, noha a hadosztályok száma ugyanannyi, mint a háború előtt, a felénél kevesebb. Nem kevésbé fontos, hogy a számításba veendő háborúban mily szerep jut a hadi­­tengerészetne­k. Ha a brit kormány meg­engedi, hogy az ellenség a tengeren át el­lássa magát, akkor az egész brit haderő ki fog merülni az állandóan élelmezett, ellá­tott és megerősített ellenséggel szemben. Robertson cikke nagy feltűnést keltett s a pacifisták erősen kifogásolják. A köz­vélemény túlnyomó része azonban úgy találja, hogy a távol Keleten, valamint Egyiptomban és Arábiában a helyzet sok­kal nyugtalanítóbb, semhogy Nagy-Bri­­tannia átadhassa magát a békeábrándok­nak és megkezdje a leszerelést. Mivel a távol keleti helyzet miatt kívánatos a jó­­viszony Franciaországgal, az angol kor­mány valamely formában meg fogja adni a garanciát német támadás esetére, de semmiesetre sem Mac­Donald eszméje szerint. 3

Next