Nemzeti Ujság, 1925. október (7. évfolyam, 220-245. szám)

1925-10-01 / 220. szám

Csütörtök, 1920 október 1. NEMZETI ÚJSÁG Лг orosz-német szerződés egyik félnek­ sem engedi meg a Népszövetségbe való belépést Csicserin meg akarja hiúsítani a keleti szer­ződés létrejöttét A lengyel téösztársaság elnöke bucsuki­ hallgatáson fogadta a s­zovjet külü­gyminisszterét Varsó, szeptember 30. A nemzeti Újság külön tudósítójának tele­fonjelentése.­ Csicserin varsói tartózkodásának utolsó napja már csak formális látogatások­kal telt el Kedden délelőtt a köztársaság elnöke fogadta az orosz külügyi népbiztost, majd délbe­n Grabsky miniszterelnökhöz volt hivatalos villásreggelire a miniszterelnökség palotájában. A miniszterelnöknél adott regge­lin résztve­tt a lengyel külügyminiszter és a külügymi­iisztériumi államtitkár, valamint a szovjet kormány varsói követe is. Délután Graibsky a szovjet követségen felkereste Csi­­cserint, hogy viszonozza látogatását. Ugyan­csak udvariassági látogatást tettek meg Csi­­cserinnél a lengyel parlament két házának elnökei is. Az esti órákban Skrzinsky kereste fel Csicserint, akivel még egy utolsó megbe­szélést folytatott. Ez a záró tanácskozás mint­egy két óra hosszat tartott és utána az orosz külügyi népbiztos a párisi expresszvonaton tovább utazott Berlinbe. (T.) Csicserin Berlinben Berlin, szeptember 30. (A Nemzeti Újság külön tudósítójának telefonjelentése.) Csicserin orosz külügyi népbiztos ma délelőtt 11 óra után néhány perccel érkezett Berlinbe. A pályaudva­ron Schubert államtitkár jelent meg fo­gadására. Csicserin az orosz követségen­­szállt meg és előreláthatóan öt-hat napot fog Berlinben tölteni. A mai napon Csicserin még nem foly­tatott érdemleges megbeszéléseket a né­met kormány képviselőivel, hanem csak a berlini orosz követtel tanácskozott. Este Csicserin tiszteletére Stresemann külügyminiszter estebédet adott, amelyre a külügyi népbiztoson kívül Kresztinszky berlini szovjetkövet, valamint Schubert német külügyi államtitkár is hivatalos volt. A vacsorán fesztelen formában több alapvető politikai kérdést is megvitattak és előkészítették az érdemleges tárgyalá­sokat. A holnapi nap már a komoly megbe­széléseknek lesz szentelve. Heggel a biro­dalmi kancellár fogadja Csicserint, akit reggelire is vendégül lát. Utánna Strese­­mannal és Schuberttel fog tanácskozni az orosz államférfi, délután pedig előrelát­hatóan sor kerül a német gazdasági mi­nisztereikkel való tanácskozásra is. Az oro­szok különös súlyt fektetnek a gazdasági kérdések kielégítő megoldására, úgy hogy az utóbbi megbeszéléseknek legalább is olyan fontosságuk lesz, mint a politikai eszmecserének. Csicserin berlini útjának tulajdonkép­peni célja — mint már hírt adtunk róla — Oroszország álláspontjának érvényre jut­tatása a biztonsági kérdésben.. A szovjet semmi áron sem akar bejegyezni, hogy Németország belépjen a Nemzetek Szövet­ségébe. Mint ismeretes, a német-orosz tit­kos szerződésnek állítólag egyik alapvető pontja, hogy egyik szerződő fél sem lép be a másik hozzájándása nélkül a Nem­zetek Szövetségébe. Ennek a feltételnek teljesítésétől teszi függővé ez a szerződés a kölcsönös támogatást francia, vagy len­gyel támadás esetén. Oroszország ezért fel­tétlenül meg akarja hiúsítani a keleti szerződés létre­jöttét is, mert ebben veszélyt lát politikai helyzetére nézve. Az oroszok szerint a keleti döntőbírósági szerződéseik meg­­alkotása teljessé tenné Oroszország ellen­ségeinek szövetkezését, amelyhez most már Németország is csatlakozna. Tár­gyalni fog ezenkívül az orosz népbiztos a kötendő német-orosz kereskedelmi szer­ződés még függőben levő pontjairól, va­lamint az Oroszországnak biztosítandó német hitelről is. A berlini megbeszélések Pénteki tárcáink Váry Dezső: Elkésett trubadúr. Reményi B. Ottó: A fővárosi nyilvános könyvtár értesítője. A kis púpos írta: Wiczmándy Jenő Zord téli idő volt odakint, süvöltve se­pert végig az utcán a hideg szél és apró, éles hószemcséket csapott a járókelők ar­cába. A kis púpos fázósan húzta össze meleg, prémes bundáját idétlen mellén és maga elé dörmögte: csúf idő! De azért folytatta sétáját. Már megszokta, hogy 12 és 1 óra között elvégezze a napi sétáját végig az Andrássy-úton, ki, egészen a li­getig és vissza. Botjával olykor koppan­tott a fagyos földre és alig tekintve maga elé, behúzott nyakkal ment előre. Gazdag ember volt a kis púpos, saját házában la­kott és mégis elégedetlen volt a sorssal, mert megtagadta tőle az egyenes gerincet, a jó termetet. Mit ért az ő gazdagsága, mikor a legfőbb jóból, a szerelemből ki volt tagadva pedig az ő szive jó volt, mennyire tudott volna szeretni és mit nem adott volna az asszony igaz, forró szerelméért! A legszebb álma volt ez, bár tudta, hogy álma sohasem válik valóra. Keserű érzés szorongatta ilyenkor a szí­vét, de nem tette keménnyé. Elérkezett a városligeti emlékműig és megkönnyebbülten fordult vissza, most már nem fog szemébe fújni a szél. Vígab­­ban haladt útján és mulattatta, hogy a vihar mennyire iparkodik előrejutásában segítségére lenni. Belekapaszkodik bun­dájába és mint egy láthatatlan óriás tolja előre. Hát még az asszonyokat, akik előtte szinte futólépésből haladtak, hogyan segí­tette! A kis púpos elmosolyodott, mikor a repülő szoknyákat és az alattuk gyorsan tipegő lábacskákat nézte. Bolond az élet! Alig állapította ezt meg, friss, csengő hang ütötte meg a fülét: — Tessék virágot venni, nagyságos úr! Szép szegfűt! Tessék! Csodálkozva állt meg a kis pupo®, eré­lyesen nekifeszítve púpját a tolakodó szélnek, hogy valaki ilyen rettenetes idő­ben is az utcán szaladgál és virágot árul . Először az éleibe tartott virágkosárra esett tekintete, melyben sok megdrótozott szegfű és néhány hervadó rózsa húzódott meg, azután a hidegtől veres kezecskére, mely a kosarat tartotta, végül a kendőbe burkolt leányra, aki vidáman nézett a szemébe. — Nem fázik! — kérdezte a kis pupos, szemét a szép leányon feledve, míg kezé­vel a szegfűk között babrált. — Kicsit friss az idő — felelt a leány —, de én nem fázom. Sohasem fázom. A kis pupos nem kérdezett többet, de jó csomó szegfűt vásárolt. A leány megköszönte és boldogan indult tovább, de bőkezű vevője utána kiál­tott: — Adja ide a többit is. Ilyen időben, ilyen könnyű ruhában, nem való kint járni. Kezébe vette a nagy csomó virágot, míg a leány, pajkos pillantást vetve reá, hálálkodott: — Kezét csókolom, nagysá­gos mri Azután üres kosárkáját vígan ló­­bálva a levegőben, elsietett. A kis púpos sokáig nézett utána és gör­csösen szorongatta a virágokat, milyen szép leány — gondolta — és ilyen életmód mellett, bizonyosan rossz útra fog térni. Kár érte! Hazaérve, alig verte le kabátjáról a rá­tapadt havat, álmélkodó gazdasszonyá­nak kezébe nyomta a csokrot: — Tegye vázába a virágokat, Lujza és legyen gondja rájuk. Szeretem a virágot és gyakran fogok hozni. Lujza fejcsóválva vitte el a sok szegfűt és rózsát, de hozzá volt szokva a kis púpos szeszélyeihez. Egyszer ez, máskor az, az­után szépen megfeledkezik róluk. De a virágokról, Lujza nagy ámula­tára, nem feledkezett meg. Nap-nap után hordta haza az egyszerű virágokat és ez szeget ütött Lujza fejébe. Valami van a dologban, gondolta. Az úr nem olyan, mint máskor és gyakran elkésve jön az ebédhez. A fejtörésre oka is lett volna Lujzának, ha a dolgok állásával tisztá­ban lett volna, de épen az e­bédfőzés ideje alatt nem leshetett rá a gazdájára. A kis púpes meg egészen megváltozott, gyakran élcelődött és az arca ragyogott, nem volt szomorú és szófukar, mint ez­előtt. Most már gyakran А 12-кот kezébe vette sétapálcáját és kiment az Andrássy­­útra, hogy csak УА1 táján vetődjék haza, vagy csak este, amit tréfás bocsánat­­kéréssel mentett ki gazdasszonya előtt. És a nagy változásnak nem volt senki más az oka, mint a kis vadóc, a virág­árus leány. A kis papos lassanként egé­szen összebarátkozott védencével, mikor a virágait megvette, elbeszélgetett vele, így megtudta, hogy Olga — ő Olgicának hívta ■— a rokonainál van itt Pesten és az apja becsületes kertész Kecskeméten, az ő virágait adja el itt télen, nyáron pedig hazamegy, otthon segíti a ház körül. Az Olga elbeszéléséből megismert kö­rülményekkel a kis púpos legnagyobb mértékben meg volt elégedve és nagyot ■gondolt. Miért ne segíthetne ő azon a szegény, becsületes kertészen, így csak nagy üggyel-bajjal tud túladni a porté­káján és csak úgy, ha a leány reggeltől estig jót­ fut a virágokkal. Egészen más­képen állna a dolog, ha kis boltja volna a fővárosban. Hogy lenne, ha ő ezt a kis ■boltot megvenné a leánynak? Semmi másért, csak hogy segítsen rajtuk, hiszen teheti. A dolgot azután így, ahogy ki­gondolta, el is mondta a leánynak. Olga elpirult és eltakarta boldogságtól ra­gyogó arcát. — Édes Istenem, ha úgy volna! — só­hajtotta. És úgy lett, amint a kis púpos mondta. A Körúton vett kis virágárus boltot, berendezte és azután magával vitte a leányt, megmutatta neki. — Jó lesz! — kérdezte és ügyetlenül lóbálta kezében a kalapját. — Minden a magáé itten, Olgjca — folytatta —, a nevére írattam. ф Olga könnybelábadt szemmel felelt: — Maga igen jó hozzám, nagyságos úr! És a kis vad­óc elfoglalta a szép üzletet. Tett-vett benne és barátságossá vará­zsolta. A virág pedig fogyott, hiszen szép leány kínálgatta. A kis púpos órák hosszat elüldögélt az üzletben, már a vevők is megszokták és barátságosan üdvözölték. Lujzának sem lehetett többé panasza a gazdájára, pontosan megjelent az ebéd­nél, de ebéd után hamar összeszedte a sátorfáját és nem jött haza előbb esténél. Nem is maradt titok Lujza előtt, hogy hol tölti gazdája a hosszú délutánokat és csakhamar telepletykálta a házat a nagy eseménnyel. A cselédektől a lakók is megtudták a dolgot és végtére a gazdának is fülébe jutott az ő állítólagos viszonya a szép virágárus leánnyal. A kis papos először bosszankodott, azután gondolkozni kez­dett. Tulajdonképen mit is gondolhatnak mást, elmélkedett, pedig a dolog egészen másként ál. Erre eddig nem is mert gon­dolni, fél, hogy maga a gondolat véget vethet a boldogságának. Érezte, hogy erősen ver a szíve sze­gény, nyomorult mellkasában, ha a leányra néz, ha mellette van, de egy szó­val, egy tekintettel nem merte elárulni szerelmét. De ez a szóbeszéd, mintha bátorságot öntött volna belé, mintha ösztökélte volna, hogy lépjen fel merészen, amíg nem késő. Hiszen nem egy udvarló for­golódott a szép leány körül és mindegyik valami szépet tudott neki mondani, csak ő nem. De ő nem is akart ilyen könnyű szívvel odadobott frázisokat mondani Olgának, nem, ő egészen mást akart mondani. Mi lenne, ha ő, a kis pupcs, megkérné Olgát, hogy legyen a felesége? Visszauta­sítaná, talán a háta mögött ki is nevetné. Ezen rágódott napokon keresztül és még a boltba sem ment be, vagy ha be­ment, szórakozott, szótalan volt. Nem igen tűnt fel a dolog Olgának, de annál inkább Lujzának, akinek legizletesebb ételeit is érintetlenül hagyta a gazdája. Nem is állotta meg szó nélkül: — Nem beteg a nagyságos úr? De a kis papos kinevette, alapjában azonban betegnek érezte magát és még az­nap, melegiben elhatározta, hogy be­szélni fog Olgával. Ezerszer jobb a le­sújtó bizonyosság is a bizonytalanság­nál. De jobb-e csakugyan? Megrontsa ajánlatával az őszinte barátságukat? El­­fogódottá tegye a leányt magával szem­ben, hogy féljen a látogatásától és örül­jön amikor távozik. De hátha szabad még az Olga szive és ha nem is szere­lemből, de hálából meghallgatná! És ha szeretné! . . . A kis púposnak fejébe szökött a vér é® megtántorodott erre a gondolatra, majd kétség rohanta meg ismét, így tartott ez késő estig, míg végre is a dön­tést másnapra halasztotta. Kora délután fekete ruhát öltött ma­gára, cilindert nyomott a fejébe, ezüst­­fogantyús botját szorította a hóna alá, úgy indult útjára. Lujzának nyitva ma­radt a szája, mikor kinyitotta előtte az ajtót, de a kis púpos nem vett róla tudo­mást. Gyorsan ment le a lépcsőn és az utcán nem nézett se jobra, se balra, ment nyílegy­ént stén előre, mint az olyan em­ber, akinek igen fontos és sürgős dolga van, csak a virágos bolt ajtaja előtt­ torpant meg egy pillanatra, azután el­szántan benyitott. lezárása u­tán Csicserin gyógykezelés céljából Wiesenbandenbe utazik (T.) ."Döntés előtt az orosz-német gazdasági tárgyalások Berlin, szeptember 30. (A Nemzeti Újság külön tudósítójának tele­fonjelentése.) Berlinben serényen folynak azok a gazdasági tárgyalások, amelyeket egy­részt a német gazdasági szervezetek és ban­kok, másrészt a szovjet gazdasági szervezetei folytatnak egymással Szokolnyikov pénzügyi népbiztos vezetésével egyidejűleg Moszkvá­ban és Berlinben. Orosz részről hangsúlyoz­zák, hogy az ugyancsak most folyó kereske­delmi szerződés kötésére irányuló tárgyalá­soktól ezek a megbeszélések teljesen függet­lenek, de a nagobb súly a gazdasági tárgyalá­sokra esik. A szovjet­ kormánynak az áruhitel­tárgyalások során tett ajánlata a követ­kező: Oroszországban német segítséggel nagy­arányú vas- és vasfeldolgozó ipari t­telepeket létesítenek. A nyersanyagról és a munka­erőkről az orosz kormány gondoskodik, az üzemek technikai szervezetét és vezetését azonban Németroszág vállalja magára. E cél­ból orosz—német vegyes társaságot alakítaná­nak, amely 50—60 millió aranymárka alap­tőkével kezdené meg működését. Az orosz kor­mány kötelezi magát arra is, hogy a gyárt­mányok értékesítése és elhelyezése terén is tá­mogatja és kedvezményekben részesíti ezt a társaságot. Valószínű, hogy az ajánlatot Né­metország elfogadja, a döntést csak a Csicse­­rinnel folytatandó megbeszélésektől teszik függővé. (T.) t­t» A kormány rendelete a sorsjátékok elharapódzása ellen Csak jótékonysági vagy kulturális egyesületek kaphatnak engedélyt Egy-egy sorsjáték ötvenezer sorsjegynél többet nem bocsáthat ki és egy sorsjegy tízezer koronánál drágább nem lehet . Az enge­délyes egyesület a sorsjátékot csak saját kezelésében rendezheti (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Az utóbbi időkben igen nagy mérvben elsza­porodott és igen nagy arányokban rende­zett sorsjátékok közgazdasági szempont­ból is károsak, mert a játék­szenvedély fel­­keltése és kihasználása révén káros hatás­sal vannak a közönség egyébként is nehe­zen meginduló takarékossági hajlamára. A pénzügyminiszter ezért a miniszterta­nácsnak szeptember 25-én tartott ülésén hozott határozata alapján a sorsjátékok engedélyezése ügyében rendeletet bocsá­tott ki. A rendelet értelmében a miniszter a tombolajátékok és egyes kisebb értékű ingóságok kisorsolására a jövőben is az eddigi gyakorlatnak megfelelően ad enge­délyt. Nagyobb arányú sorsjátékok rende­zésére azonban általában csak kifejezetten közjótékonysági vagy kulturális egyesü­letnek fog engedélyt adni oly módon, hogy egy-egy egyesület évenként legfeljebb csak egy sorsjátékot rendezhet A rendelet életbeléptétől kezdve csak olyan tárgyú őrs j­á­ték­o­k rendezésére ad en­gedélyt a miniszter, amelyeknél a kibo­csátandó sorsjegyek száma az ötvenezer darabot, azok egyenkénti névértéke tíz­ezer koronát és így az összes sorsjegyek­ért fizetendő betétek végösszege az ötszáz millió koronát meg nem haladja. A kibocsátott sorsjegyek minden egyes példányán fel kell tüntetni a teljes játék­tervet, vagyis a kibocsátott sorsjegyek összes számát, a sorsjegyek egyenkinti névértékét és az összes sorsjegyekért járó betétek végösszegét, a nyeremények szá­mát, azok egyenkinti és összes értékét. Az engedélyes vállalkozó a sorsjáték ren­dezését másra át nem ruházhatja, hanem azt feltétlenül saját kezelésében, a saját számlájára kell rendeznie oly módon, hogy e célból semmiféle idegen szervezet (pénz­intézet stb.) k­özremű­ködését igénybe nem veheti. A sorsjegyekkel sem házalni, sem azokat utcán árusítani nem szabad. A sorsjáték engedélyezése érdekében be­nyújtott kérvénynek egyebek között azt is tartalmaznia kell, hogy az engedélyt kérő aláveti magát a jelen rendeletben, vala­mint az esetleges engedélyezésről szóló rendeletben megállapított feltételeknek és minden kártérítési igény nélkül tudomá­sul veszi, hogy amennyiben a pénzügyi hatóság megállapítása szerint a sorsjáték rendezésére adott engedély valamelyik fel­tételét megsérti, a kiadott engedély azon­nal visszavonható. Egyébként a sorsjáté­kok engedélyezésére nézve a lottójövedéki szabályok rendelkezései továbbra is ér­vényben maradnak.

Next