Nemzeti Ujság, 1926. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1926-01-01 / 1. szám

Pántér, 1926 január 1. NEMZETI ÚJSÁG Mégis élnek a magyar gyermekek Belgiumban A hóm­lé számlája — Megható törté­neten­­ A belgán Magyarországról Magyarország mindig barátok nélkül küz­dötte végig a történelem nagy harcait és igy áll megértő barátok nélkül a szomorú jelen­ben is. A mai kort a legjobban az önzés jel­lemzi. A népeket összekapcsoló önzetlen szere­tetről beszélni sokszor nem több, nevetséges frázisnál. Ebben a cikkben én mégis önzetlen szeretetről írok, amely olyan megható módon nyilvánul meg a magyarokkal szemben. Ilyen önzetlen szeretet mutatkozik a belgiumi gyer­­mekakcióban. A belga g­yermekakció Hollandia és Svájc után Belgium tesz igen sokat a nyomorgó magyar gyermekekért. Más­fél év alatt most, november 6-án a 20-ik gyer­mekvonat érkezett Belgiumba és így körülbelül 11.000 magyar gyermek élvezte eddig a belgák vendégszeretetét. Jelenleg mintegy 5000 ma­gyar gyermek tartózkodik közöttük. Pedig ép­pen Belgiumban akadállyal kell megküzdeni, Belgiummal szemben ugyanis a háborúban — ha akaratlanul is — mint ellenfél szerepeltünk. De Mercier kardinális, kiadta a felebaráti sze­retet jelszavát és hívei készséggel követték világhírű főpásztoruk felhívását Ezt bizonyít­ják a számok, de még inkább a lelkesedés, amellyel a jót gyakorolják. A magyar gyermekek most Belgium északi részén vannak elszórva elég nagy területen. Antwerpen, Mechelen, Bruxelles, Leuven, Gent városokban és azok környékén. A nyáron Na­mur és Brugge városok területén, Namur val­lon terület, a többi flamandajkú lakosság. E nagy terület esperes­­kerületek szerint van szervezve. Ezekben vannak az ú­­n. komiték. A komité vezetője rendszerint egy pap és a tagjai azok a férfiak és nők, akik az ügyet különösen felkarolják. Magyar részről a tanítónők működnek a be­osztott területeken. A tanítónő látogatja a nevelőszülőket, oktatja a gyermekeket és pro­­pagálja a gyermek akciót. Számuk szükség sze­rint változik, legutóbb 30-an voltak kint. Lel­kiekben a magyar pap látja el a gyermeket, a aki természetesen propagandát is csinál. Je­lenleg két lelkész van Belgiumban. A szervezés érdeme Knébel Miklós dr.-é, aki kiváló nyelvtudásával, és páratlanul megnyerő modorával, megkezdője és magyar részről irá­nyítója az akciónak nemcsak Hollandiában, hanem Belgiumban is Ezek nagy körvonalakban a keretek, ame­lyek közt lelkes munka folyik, mert a vezetők apostoli buzgósággal dolgoznak gyermekeink­ért ilyen vezető Jansen turnhouti déken, aki megérdemli a legnagyobb tiszteletet, hisz nap­­ról-napra sokszor éjfélig dolgozik a magyar gyermekekért Érdemeinél csak a szerénysége nagyobb és tettei igaz keresztény szeretőiből származnak. Lelkes magyar barát Valveekens bogstraateni dékén, aki már többször megláto­gatta hazánkat és lelkes propagandát végez a magyarokért Antwerpenben működik Finn's Prims, akinek munkáját dicséri jórészt az a tény, hogy egy időben 600 magyar gyermeket vitt Antwerpenbe. Gentben De Munch kanonok dolgozik páratlan lelkesedéssel gyermekeink­ért, Bruxellestől délre. Halban Bednaexts plé­bános fáradozik az akció további szervezésén. Folytathatnám még tovább, hisz igen-igen sok olyan emberrel találkoztam, akik valameny­­nyien őszinte barátai a magyaroknak. A szegény­ nép a gyermekekért A vezetők lelkesedése átszáll a népre is. Gyermekeinket minden jóval ellátják. Ismerek egy kis leányt, aki egy év alatt 20 kilót bízott Bárhol beszéltem belga nevelőszülőkkel, öröm­től ragyogó szemekkel beszéltek a magyar gyermekről és mindig tudtak dicséreteket mondani rájuk. Amint megérkezik a gyermek, új ruhát kap. Az otthon maradt szülőknek vagy más szegény gyermeknek pedig adomá­nyokat küldenek. A múlt karácsonykor 60.000 kg. szeretetadományt gyűjtöttek össze. Meg­ható esetet mondott el a lenveni deken. Leu­­venben történt, ahol a háborúban 1200 ház égett le földig. Egy munkás család, amely szű­kös viszonyok között élt, egy magyar gyerme­ket vett magához. De hogy a magyar gyerme­ket tarthassák és ruházhassák, az apa és fel­nőtt fia lemondtak a dohányzásról és a vasár­nap délutáni sörözésről. Ugyancsak Leuvenben történt, hogy egy férfit, amikor a magyar gyermeket vezette az utcán, az egyik ismerőse megszólította: — Miért tartja ön egy ellenséges nép gyer­mekét magánál? — Keresztény szeretetből! — Nem tudja, hogy bátyja ellenséges golyó­tól halt meg? — Tudom! De ha a gyermek atyja ölte volna­ meg bátyámat, akkor is magamhoz venn­i­ ártatlan gyermekét, mert­ én katolikus ember vagyok. Az egyik faluban hallottam, hogy egyik ácsmester, kinek tíz gyermeke közül egyik leánya zárdába ment, helyébe egy ma­gyar leánykát vett, hogy a családja teljes le­gyen. Kint tartózkodásom alatt egy agilis káplánt többször meglátogattam és miután tudtam, hogy nagyon el van halmozva munkával, bo­csánatot kértem tőle, hogy zavarom. Ezt vála­szolta: — Ha magyarok jönnek hozzám, más munka várhat A velük való foglalkozás a legfontosabb és a legkedvesebb. Egyik faluban meglátogattam egy magyar fiút. Nevelőszülei már idősebbek voltak. Be­szélgetés közben sajnálkozott, hogy a fiút a szülei hazatértek. Tanácsot kértek tőlem, hogy milyen pálya volna a legjobb a fiúnak, mert Magyarországon. Ők akarják a fiút taníttatni Búcsúzáékor a házigazda megkért hogy ha a vidékükre jövök, látogassam meg őket. Meg­köszöntem a vendégszeretetet. Kikisértek és búcsúzáskor mindketten könnyeztek. Nagy haszna a gyermekakciónak az is, hogy megismerik hazánkat. Mindenhol érdeklődtek Magyarország sorsa felől. A legnagyobb meg­értéssel és részvéttel vannak irántunk, őszintén kívánják sorsunk javulását. Belgiumban, ahol azelőtt igen keveset tudtak Magyarországról, lefordították flamand nyelvre történelmünket, és csodálják ezeréves múltúnkat. Megismerik­ irodalmunkat. J. Cardijn aerschotti tanár meg­tanult jól magyarul, hogy könyveinket olvas­hassa „Het Vlaamsch­land“ című irodalmi lapban ismerteti irodalmunkat. Gyönyörű cik­keket olvastam tőle Arany Jánosról, Petőfi Sándorról, Madách­ról és mindig csodálatt­al ir gazdag irodalmunkról. Újságjaikban is gyakran jelennek meg cikkek Magyarországra is. A nevelőszülők vonatjával volt Magyarors­­zá­gon Theodor De Decker törvényszéki bl­­ó. Temschében másfél órás beszámolóban mondd­i f el magyarországi tapasztalatait. Az előadás. ’ könnyekig meghatott, mert olyan lelkesedéssel, szeretettel és olyan alapos tudással még ma­gyar ember sem tudott volna beszélni Magya­országról. Asz­ivó és Jcora írta: Surányi Miklós Akadémiák, kritikusok és a nagyvo­nalú, heroikus művészetért rajongó olva­sók az egész világon panaszkodnak, hogy a mai irodalom elvesztette a kontaktust a mai élettel. Mintha mi sem történt volna az utolsó húsz év alatt: az írók nem vesznek tudomást a háborúról és a for­radalmakról; nincs regény, amely a há­rom császár bukásának nagyszerű epo­szát kidolgozta volna; neon akadt sró, aki bemutatta volna a régi békevilágnak, en­nek a második Atlantisnak a szemünk előtt történt elsüllyedését és kiemelkedé­sét az új világnak, amely a háborúban foganhatott. Pedig bizonyos, hogy a világ­történelem új korszakot nyitott; az ókor lezáródott Krisztus születésével, a közép­­­kor véget ért Amerika felfedezésével, a legújabb kor pedig a világháborúval kez­dődik. Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a világháború hozott akkora változást a föld összes népeinek politikai, gazdasági és kulturális helyzetében, mint a­mekko­rát annak idején hozott az újvilág felfe­dezése. És az irodalom még mindig nem vesz tudomást erről a változásról. Gerhardt Hauptmann a most született új történel­mi korszak helyett a mithoszok keletkezé­sének lélektanát írja meg az Insel der grossen Mutter című regényében s Tho­mas Manni Zauberbergjében a háború előtt való évek lelki problémáinak analí­zisét adja legfrissebb és legnagyobb elbe­szélő munkájában. Mintha tudatosan menekülne az egyik a távol misztikus kö­débe, a másik a tegnap jól ismert és vi­ssza-vis­szavágyott féknulljaiba, csak hogy ne kelljen észrevenni és számot adni a jelen impresszióiról Az orosz irodalom megdermedt a bolse­­v­izmus osztály terror­ja alatt és Meres­­kovszky, aki egyiker megírta az istenek halálát, most a mithikus istenek szüle­téséről ír zavaros himnuszokat. Érdekes, hogy a kommunizmus ifjú titánjai ex­presszionista és kubista drámákat és futurista verseket írnak és kiátkozzák Dosztojevszkij és Tolstoj naturalizmusát. A forradalom igazi költője pedig, a zse­­niális és tragikus Block, a Tizenkettő szerzője, kiábrándul, vezekel, belebeteg­­szik, elbocsátásért és útlevélért könyö­rög, nem kap kegyelmet és nyomorultul elpusztul. De a győztes népeknél sem akadt, aki az emberiség nagy sorsfordulatát megéne­kelte volna. Romain Rolland nem tudott egy új Jean Christ­ophot­­rai. Pierre Be­noit sem írta meg az új Atlantist, Sega­len inkább a kínai udvarról ír és a szín­padon Cu'i'el és Gerald,­ szentimentális szerelmi párbeszédekkel vonják el a figyelmet az élet realitásaitól. Wells és Bernhard Law nem az iroda­lom, hanem a történetírás és a pamphlet terén foglalkoznak a ma kérdéseivel és John Galsworthy enyhe szatírákban gú­nyolja a háború előtti társadalom félszeg­­ségeit. Nem csoda, hogy a magyar irodalom sem szülte még meg azt a bizonyos nagy regényt, vagy a nagy drámát, amelyben a nagy magyar tragédia kapott volna epo­szi vagy tragikus emléket. Mi ennek az oka? Először is az, hogy kortársak vagy­unk. És a kortárs soha se áltassa magát azzal, h­ogy tisztában van a saját korával. A kortárs — nem először mondom — csak vakond­ok-per­spekt­ívából látja a dolgo­kat. A kortárs csak statisztikai anyagot gyűjt össze emlékiratokban, újságcikkek­ben, törvénykönyvek és tudományos mun­kák hasábjain és rendőri jelentésekben. Bizonyos, hogy eljön majd egy Carlyle, vagy Tolstoi, aki megírja a háború és béke történetét, de akkor már a múlt táv­latában élünk mi, szegény, vergődő ba­nális erőlködésekben kifáradt gyermekei e történelmi kornak. Akkor, majd ötven, vagy száz esztendő múlva éles reliefet kap a XX. század elejének igazi profilja. Egyelőre a fáktól nem látjuk az erdőt. Vagy, ha látjuk is, csak a magunk kicsi­nyes egocentrikus vagy legfeljebb osztály perpseklávájából, amely — művészi érte­lemben — nem jelent többet a vak­on­dok­­perspektívánál. Schiller sem irta meg a napóleoni háborúkat de megírta a har­mincéves háború történetét. Goethe sem lett a saját korának epikusa s Milton az elvesztett paradicsomról, Vergilius a ró­mai birodalom alapításáról, Homeros pe­dig a trójai háborúról énekelt. A költő­nek nagy, széles, mély­ perspektíva kell. Nem szabad, hogy abban, amit ír, pilla­natnyilag érdekelve legyen. A regény sem lehet impresszionista. Senki, nagy költő, nem tudott írni a saját nagy szen­vedélye extázisában. Még a szerelemről sem tud írni, ameddig le nem higgadt és bizonyos perspektívát nem kapott ez az érzéstúltengés. A remekművek alkotásá­hoz ugyan feltétlen szükség van a nagy­ élményekre, de az is elengedhetetlen, hogy ezek a nagy élmények már a múlté le­gyenek. Németországban ezidőszerint igen nagy hulláma van az ú. n. politikai belletriszti­­kának. De ez a tendencia inkább politi­kát termel, mint szépirodalmat. A ma­gyar, irodalomban is fel-fel üti fejét a zsurnalizmus és a politikai korrajz-kísér­­let fantomja, de abból akárhány kötet­nyi, akár­mekkora zsenialitás szakad az olvasó nyakába, nem regény lesz, de pamphlet vagy­ kiszínezett riport vagy szélesre belletrizált vezércikksorozat. Ta­lán az egyetlen Balzacnak sikerült a tor­tái­ álláspontjáról remekműveket alkot­nia, de az ő remekművei is tele vannak lapos és napi érdekességű­ közjátékokkal, amelyektől, ha valaki meg tudná tisztí­tani a nagy francia oeuvretjét, nagy szol­gálatot tenne Balzacnak is, az olvasó­nak is. De más oka is van annak, hogy a nagy korszakok kortársa nem tudja költőileg feldolgozni a körülötte és benne lezajlott válságokat. Ez a másik ok nem benne, hanem a közönségében rejlik. Az olvasó ugyanis elfárad és megcsömörlik a nagy események impressziójától. Egyszerűen nem érdekli az, ami a világot mozgatja, vagy a világ képét megváltoztatja. Minden nagy világkatasztrófa után egy Biedermayer következik. Biedermayer, a­melyben az emberek kedélyesen szóra­kozni, pihenni, ábrándozni és jól, kényel­mesen, békében és csendben élni akarnak. Vagy­ legalább is ilyen életet akarnak látni képben és írásban, színpadon és re­gényben, irodalomban és művészetben. A háborúk minden energiát felemésztenek: anyagit és erkölcsit, művészit és irodal­mit egyaránt. A háború mindig roppant testi és lelki erőfeszítést jelent, amely után az emberek megpihenni vágynak. És a megpihenés elsősorban abban áll, hogy elfelejtsék, ami velük történt. A hősies szempontok ép úgy fárasztják az agyat, mint a hősies élmények az emlékezőtehet­séget. Csak semmi izgalom! — ez a jelszó azoknak az embereknek az ajkán, akik mértéktelen izgalmakon estek át akár szubjektív lelki élményeken, akár tömeg­­tragédiákon keresztül. Ilyenkor az iroda­lomban is csak az enyhe és kellemes szó­rakozás után nyúl az olvasó és ez az oka, hogy csak a szórakoztató irodalomnak van piaca a nagy világfelfordulások után. A lapok és a kiadók kikötik, hogy a re­gény úgynevezett családi olvasmány le­gyen, fordulatos és élénk cselekménnyel, szelíd és finom meseszövéssel, enyhe szen­zációkkal és feltétlenül kibékítő és szeren­csés kifejtéssel. Legyen benne szerelem, de csak boldog é­s ideális szerelem és­ a regény­ végén a hős okvetlen elvegye fele­ségül a hősnőt, a jó legyőzze a rosszat, igaza legyen az optimistának és az in­­trikus elvegye méltó büntetését Hát nem csoda, hogy nagy idők után az irodalom kicsiny. Ezt hívják dekaden­ciának. És ez a légüres térben praeparált irodalom. Vavrecska budapesti csehszlovák követ bécsi követ lesz Prágában küszöbön áll a döntés az új budapesti követ személyyére nézve Diplomáciai körökben már néhány hét óta beszélik, hogy Vavrecska Hugó bu­dapesti csehszlovák követ megválik itteni állásától, mert a prágai kormány egyik szomszéd államban levő követség vezeté­sét kívánja rábízni. T­gy értesülök, hogy ezek a kombiná­ciók most határozott alakot öltöttek és Vavrecslui követ távozása az új esztendő elején valóban meg fog történni és pedig a bécsi csehszlovák követség vezetését fogja átvenni. Ez a követség tudvalévően már hosszabb idő óta nincs betöltve, az ügyeket átmenetileg Patsák ügyvivő, kö­vetség­­tanácsos intézi. Természetes, hogy egy ilyen fontos követi állás betöl­tése most már nem halasztható és hogy annak betöltésénél a prágai kormány vá­lasztása éppen Vavrecska követre esett, ez talán abban is leli magyarázatát, hogy a követ, akinek diplomáciai tevékenysége egyébként Masa­ryk és Benes részéről nagy méltánylásban részesült az utóbbi évek folyamán­­, hosszabb ideig műkö­dött már Németországban é­s kitűnően beszéli a német nyelvet. Vavrecska követ a hamburgi főkonzuli állásból került követnek Budapestre, 1922 nyarán adta át megbízólevelét a kormányzónak és ittléte óta több ízben vezette a Magyarország és Csehszlovákia közötti gazdasági tárgyalásokat. Értesülésem szerint a prágai külügy­minisztériumban most közvetlenül kü­szöbön áll a döntés Vavrecska bécsi ki­nevezésére vonatkozólag. H­ogy ki lesz az utóda Budapesten, arra nézve többféle kombináció is van, de a felszínre vető­dött nevek közlésse mér korai lenne. Az újév elején mindenesetre eldől, hogy ki lesz az új budapesti és hiv.Zovák követ. Szmrecsányi Anna Floki és Zozó írta: Gáspár Jenő­ ­. A bokor megzördült. A következő pil­lanatban éles kutyatenor hasított bele a levegőbe: — Hem, — hem, — hem. Aki járatos a kutyák nyelvtanában, az tudja, hogy ez körülbelül a bemutatko­zást jelenti. A szereplő személy, név­­szerint Floki, minőség szerint foxi, mi­után így eletjeit adott magáról, megállóit a bokor előtt, és várta bemutatkozásának hatását. Illik elmondani Flokiról, hogy szépségnek tartották a kutyák birodalmá­ban. Szép, sima, fehér szőre volt, szer­fölött intelligens ábrázata, a szemei fö­lött két fekete folt, a lábai karosnak s a farka apró, kis költemény. Arcocskáját megfelelő öntudattal magasra tartotta, a­ fülei figyelve feszültek előre. Minthogy bizonyos idő eltelt már jelentkezése óta, újból megkockáztatta tenorját. — Hem, — henn Ezúttal még élesebben és még határo­zottabban csendült meg torkának nemes érce. S úgy látszik, ezúttal eredménnyel, mert a másik percben szelíd alt*hang válaszol: — Ham, — ham, — ham. Floki egyet lépett a hang irányában s örömében mosolyra nyílt a szája. El kell ismerni, hogy Flokinak szép fogai voltak. Össze sem csukhatta a száját, amikor feltűnt Zozó. Zozó szintén foxi volt, lábai aprók, karcsúk, szemei csillo­gók, szőre ragyogó, rozsdavörös foltok­kal. Miután a két szereplő személy barát­ságosan üdvözölte egymást, meghitt ket­tesben elindult a kert szépen gondozott útján. — Kedves barátnőm. — kezdte a kutyák sajátságosan érdekes nyelvén Floki — múltkori megbeszélésünkhöz híven be kell számolnom tapasztalataimról. Tudja, a gazdámat kezdem nem érteni. Eddig folytonosan lovagolt, termiszezett, udva­rolt, egy idő óta azonban furcsa tüne­teket észlelek rajta. Ámbár a mi kertünk sem kutya, mégis állandóan a maguk kertje körül ólálkodik s holdvilágos te­kintetekkel mered az itteni fákra. Mondja, van valami érdekes a maguk kertjében? — Nem gondolnám — vélte Zozó. — De nagyon különös, hogy az én gazdám, tudja, az a szép szőke kisasszony, aki magát meg szokta simogatni. — ámbár, valljuk be, maga hitelen gavallér, nem igen érd­ek­li ezt m­eg,­­ szintén egy idő óta a fák tanulmányozásába szeretett bele. És különösnek találom, hogy bár 3

Next