Nemzeti Ujság, 1926. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1926-01-01 / 1. szám
Pántér, 1926 január 1. NEMZETI ÚJSÁG Mégis élnek a magyar gyermekek Belgiumban A hómlé számlája — Megható történeten A belgán Magyarországról Magyarország mindig barátok nélkül küzdötte végig a történelem nagy harcait és igy áll megértő barátok nélkül a szomorú jelenben is. A mai kort a legjobban az önzés jellemzi. A népeket összekapcsoló önzetlen szeretetről beszélni sokszor nem több, nevetséges frázisnál. Ebben a cikkben én mégis önzetlen szeretetről írok, amely olyan megható módon nyilvánul meg a magyarokkal szemben. Ilyen önzetlen szeretet mutatkozik a belgiumi gyermekakcióban. A belga gyermekakció Hollandia és Svájc után Belgium tesz igen sokat a nyomorgó magyar gyermekekért. Másfél év alatt most, november 6-án a 20-ik gyermekvonat érkezett Belgiumba és így körülbelül 11.000 magyar gyermek élvezte eddig a belgák vendégszeretetét. Jelenleg mintegy 5000 magyar gyermek tartózkodik közöttük. Pedig éppen Belgiumban akadállyal kell megküzdeni, Belgiummal szemben ugyanis a háborúban — ha akaratlanul is — mint ellenfél szerepeltünk. De Mercier kardinális, kiadta a felebaráti szeretet jelszavát és hívei készséggel követték világhírű főpásztoruk felhívását Ezt bizonyítják a számok, de még inkább a lelkesedés, amellyel a jót gyakorolják. A magyar gyermekek most Belgium északi részén vannak elszórva elég nagy területen. Antwerpen, Mechelen, Bruxelles, Leuven, Gent városokban és azok környékén. A nyáron Namur és Brugge városok területén, Namur vallon terület, a többi flamandajkú lakosság. E nagy terület espereskerületek szerint van szervezve. Ezekben vannak az ún. komiték. A komité vezetője rendszerint egy pap és a tagjai azok a férfiak és nők, akik az ügyet különösen felkarolják. Magyar részről a tanítónők működnek a beosztott területeken. A tanítónő látogatja a nevelőszülőket, oktatja a gyermekeket és propagálja a gyermek akciót. Számuk szükség szerint változik, legutóbb 30-an voltak kint. Lelkiekben a magyar pap látja el a gyermeket, a aki természetesen propagandát is csinál. Jelenleg két lelkész van Belgiumban. A szervezés érdeme Knébel Miklós dr.-é, aki kiváló nyelvtudásával, és páratlanul megnyerő modorával, megkezdője és magyar részről irányítója az akciónak nemcsak Hollandiában, hanem Belgiumban is Ezek nagy körvonalakban a keretek, amelyek közt lelkes munka folyik, mert a vezetők apostoli buzgósággal dolgoznak gyermekeinkért ilyen vezető Jansen turnhouti déken, aki megérdemli a legnagyobb tiszteletet, hisz napról-napra sokszor éjfélig dolgozik a magyar gyermekekért Érdemeinél csak a szerénysége nagyobb és tettei igaz keresztény szeretőiből származnak. Lelkes magyar barát Valveekens bogstraateni dékén, aki már többször meglátogatta hazánkat és lelkes propagandát végez a magyarokért Antwerpenben működik Finn's Prims, akinek munkáját dicséri jórészt az a tény, hogy egy időben 600 magyar gyermeket vitt Antwerpenbe. Gentben De Munch kanonok dolgozik páratlan lelkesedéssel gyermekeinkért, Bruxellestől délre. Halban Bednaexts plébános fáradozik az akció további szervezésén. Folytathatnám még tovább, hisz igen-igen sok olyan emberrel találkoztam, akik valamenynyien őszinte barátai a magyaroknak. A szegény nép a gyermekekért A vezetők lelkesedése átszáll a népre is. Gyermekeinket minden jóval ellátják. Ismerek egy kis leányt, aki egy év alatt 20 kilót bízott Bárhol beszéltem belga nevelőszülőkkel, örömtől ragyogó szemekkel beszéltek a magyar gyermekről és mindig tudtak dicséreteket mondani rájuk. Amint megérkezik a gyermek, új ruhát kap. Az otthon maradt szülőknek vagy más szegény gyermeknek pedig adományokat küldenek. A múlt karácsonykor 60.000 kg. szeretetadományt gyűjtöttek össze. Megható esetet mondott el a lenveni deken. Leuvenben történt, ahol a háborúban 1200 ház égett le földig. Egy munkás család, amely szűkös viszonyok között élt, egy magyar gyermeket vett magához. De hogy a magyar gyermeket tarthassák és ruházhassák, az apa és felnőtt fia lemondtak a dohányzásról és a vasárnap délutáni sörözésről. Ugyancsak Leuvenben történt, hogy egy férfit, amikor a magyar gyermeket vezette az utcán, az egyik ismerőse megszólította: — Miért tartja ön egy ellenséges nép gyermekét magánál? — Keresztény szeretetből! — Nem tudja, hogy bátyja ellenséges golyótól halt meg? — Tudom! De ha a gyermek atyja ölte volna meg bátyámat, akkor is magamhoz venni ártatlan gyermekét, mert én katolikus ember vagyok. Az egyik faluban hallottam, hogy egyik ácsmester, kinek tíz gyermeke közül egyik leánya zárdába ment, helyébe egy magyar leánykát vett, hogy a családja teljes legyen. Kint tartózkodásom alatt egy agilis káplánt többször meglátogattam és miután tudtam, hogy nagyon el van halmozva munkával, bocsánatot kértem tőle, hogy zavarom. Ezt válaszolta: — Ha magyarok jönnek hozzám, más munka várhat A velük való foglalkozás a legfontosabb és a legkedvesebb. Egyik faluban meglátogattam egy magyar fiút. Nevelőszülei már idősebbek voltak. Beszélgetés közben sajnálkozott, hogy a fiút a szülei hazatértek. Tanácsot kértek tőlem, hogy milyen pálya volna a legjobb a fiúnak, mert Magyarországon. Ők akarják a fiút taníttatni Búcsúzáékor a házigazda megkért hogy ha a vidékükre jövök, látogassam meg őket. Megköszöntem a vendégszeretetet. Kikisértek és búcsúzáskor mindketten könnyeztek. Nagy haszna a gyermekakciónak az is, hogy megismerik hazánkat. Mindenhol érdeklődtek Magyarország sorsa felől. A legnagyobb megértéssel és részvéttel vannak irántunk, őszintén kívánják sorsunk javulását. Belgiumban, ahol azelőtt igen keveset tudtak Magyarországról, lefordították flamand nyelvre történelmünket, és csodálják ezeréves múltúnkat. Megismerik irodalmunkat. J. Cardijn aerschotti tanár megtanult jól magyarul, hogy könyveinket olvashassa „Het Vlaamschland“ című irodalmi lapban ismerteti irodalmunkat. Gyönyörű cikkeket olvastam tőle Arany Jánosról, Petőfi Sándorról, Madáchról és mindig csodálattal ir gazdag irodalmunkról. Újságjaikban is gyakran jelennek meg cikkek Magyarországra is. A nevelőszülők vonatjával volt Magyarországon Theodor De Decker törvényszéki bló. Temschében másfél órás beszámolóban monddi f el magyarországi tapasztalatait. Az előadás. ’ könnyekig meghatott, mert olyan lelkesedéssel, szeretettel és olyan alapos tudással még magyar ember sem tudott volna beszélni Magyaországról. Aszivó és Jcora írta: Surányi Miklós Akadémiák, kritikusok és a nagyvonalú, heroikus művészetért rajongó olvasók az egész világon panaszkodnak, hogy a mai irodalom elvesztette a kontaktust a mai élettel. Mintha mi sem történt volna az utolsó húsz év alatt: az írók nem vesznek tudomást a háborúról és a forradalmakról; nincs regény, amely a három császár bukásának nagyszerű eposzát kidolgozta volna; neon akadt sró, aki bemutatta volna a régi békevilágnak, ennek a második Atlantisnak a szemünk előtt történt elsüllyedését és kiemelkedését az új világnak, amely a háborúban foganhatott. Pedig bizonyos, hogy a világtörténelem új korszakot nyitott; az ókor lezáródott Krisztus születésével, a középkor véget ért Amerika felfedezésével, a legújabb kor pedig a világháborúval kezdődik. Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a világháború hozott akkora változást a föld összes népeinek politikai, gazdasági és kulturális helyzetében, mint amekkorát annak idején hozott az újvilág felfedezése. És az irodalom még mindig nem vesz tudomást erről a változásról. Gerhardt Hauptmann a most született új történelmi korszak helyett a mithoszok keletkezésének lélektanát írja meg az Insel der grossen Mutter című regényében s Thomas Manni Zauberbergjében a háború előtt való évek lelki problémáinak analízisét adja legfrissebb és legnagyobb elbeszélő munkájában. Mintha tudatosan menekülne az egyik a távol misztikus ködébe, a másik a tegnap jól ismert és vissza-visszavágyott féknulljaiba, csak hogy ne kelljen észrevenni és számot adni a jelen impresszióiról Az orosz irodalom megdermedt a bolsevizmus osztály terrorja alatt és Mereskovszky, aki egyiker megírta az istenek halálát, most a mithikus istenek születéséről ír zavaros himnuszokat. Érdekes, hogy a kommunizmus ifjú titánjai expresszionista és kubista drámákat és futurista verseket írnak és kiátkozzák Dosztojevszkij és Tolstoj naturalizmusát. A forradalom igazi költője pedig, a zseniális és tragikus Block, a Tizenkettő szerzője, kiábrándul, vezekel, belebetegszik, elbocsátásért és útlevélért könyörög, nem kap kegyelmet és nyomorultul elpusztul. De a győztes népeknél sem akadt, aki az emberiség nagy sorsfordulatát megénekelte volna. Romain Rolland nem tudott egy új Jean Christophotrai. Pierre Benoit sem írta meg az új Atlantist, Segalen inkább a kínai udvarról ír és a színpadon Cu'i'el és Gerald, szentimentális szerelmi párbeszédekkel vonják el a figyelmet az élet realitásaitól. Wells és Bernhard Law nem az irodalom, hanem a történetírás és a pamphlet terén foglalkoznak a ma kérdéseivel és John Galsworthy enyhe szatírákban gúnyolja a háború előtti társadalom félszegségeit. Nem csoda, hogy a magyar irodalom sem szülte még meg azt a bizonyos nagy regényt, vagy a nagy drámát, amelyben a nagy magyar tragédia kapott volna eposzi vagy tragikus emléket. Mi ennek az oka? Először is az, hogy kortársak vagyunk. És a kortárs soha se áltassa magát azzal, hogy tisztában van a saját korával. A kortárs — nem először mondom — csak vakondok-perspektívából látja a dolgokat. A kortárs csak statisztikai anyagot gyűjt össze emlékiratokban, újságcikkekben, törvénykönyvek és tudományos munkák hasábjain és rendőri jelentésekben. Bizonyos, hogy eljön majd egy Carlyle, vagy Tolstoi, aki megírja a háború és béke történetét, de akkor már a múlt távlatában élünk mi, szegény, vergődő banális erőlködésekben kifáradt gyermekei e történelmi kornak. Akkor, majd ötven, vagy száz esztendő múlva éles reliefet kap a XX. század elejének igazi profilja. Egyelőre a fáktól nem látjuk az erdőt. Vagy, ha látjuk is, csak a magunk kicsinyes egocentrikus vagy legfeljebb osztály perpseklávájából, amely — művészi értelemben — nem jelent többet a vakondokperspektívánál. Schiller sem irta meg a napóleoni háborúkat de megírta a harmincéves háború történetét. Goethe sem lett a saját korának epikusa s Milton az elvesztett paradicsomról, Vergilius a római birodalom alapításáról, Homeros pedig a trójai háborúról énekelt. A költőnek nagy, széles, mély perspektíva kell. Nem szabad, hogy abban, amit ír, pillanatnyilag érdekelve legyen. A regény sem lehet impresszionista. Senki, nagy költő, nem tudott írni a saját nagy szenvedélye extázisában. Még a szerelemről sem tud írni, ameddig le nem higgadt és bizonyos perspektívát nem kapott ez az érzéstúltengés. A remekművek alkotásához ugyan feltétlen szükség van a nagy élményekre, de az is elengedhetetlen, hogy ezek a nagy élmények már a múlté legyenek. Németországban ezidőszerint igen nagy hulláma van az ú. n. politikai belletrisztikának. De ez a tendencia inkább politikát termel, mint szépirodalmat. A magyar, irodalomban is fel-fel üti fejét a zsurnalizmus és a politikai korrajz-kísérlet fantomja, de abból akárhány kötetnyi, akármekkora zsenialitás szakad az olvasó nyakába, nem regény lesz, de pamphlet vagy kiszínezett riport vagy szélesre belletrizált vezércikksorozat. Talán az egyetlen Balzacnak sikerült a tortái álláspontjáról remekműveket alkotnia, de az ő remekművei is tele vannak lapos és napi érdekességű közjátékokkal, amelyektől, ha valaki meg tudná tisztítani a nagy francia oeuvretjét, nagy szolgálatot tenne Balzacnak is, az olvasónak is. De más oka is van annak, hogy a nagy korszakok kortársa nem tudja költőileg feldolgozni a körülötte és benne lezajlott válságokat. Ez a másik ok nem benne, hanem a közönségében rejlik. Az olvasó ugyanis elfárad és megcsömörlik a nagy események impressziójától. Egyszerűen nem érdekli az, ami a világot mozgatja, vagy a világ képét megváltoztatja. Minden nagy világkatasztrófa után egy Biedermayer következik. Biedermayer, amelyben az emberek kedélyesen szórakozni, pihenni, ábrándozni és jól, kényelmesen, békében és csendben élni akarnak. Vagy legalább is ilyen életet akarnak látni képben és írásban, színpadon és regényben, irodalomban és művészetben. A háborúk minden energiát felemésztenek: anyagit és erkölcsit, művészit és irodalmit egyaránt. A háború mindig roppant testi és lelki erőfeszítést jelent, amely után az emberek megpihenni vágynak. És a megpihenés elsősorban abban áll, hogy elfelejtsék, ami velük történt. A hősies szempontok ép úgy fárasztják az agyat, mint a hősies élmények az emlékezőtehetséget. Csak semmi izgalom! — ez a jelszó azoknak az embereknek az ajkán, akik mértéktelen izgalmakon estek át akár szubjektív lelki élményeken, akár tömegtragédiákon keresztül. Ilyenkor az irodalomban is csak az enyhe és kellemes szórakozás után nyúl az olvasó és ez az oka, hogy csak a szórakoztató irodalomnak van piaca a nagy világfelfordulások után. A lapok és a kiadók kikötik, hogy a regény úgynevezett családi olvasmány legyen, fordulatos és élénk cselekménnyel, szelíd és finom meseszövéssel, enyhe szenzációkkal és feltétlenül kibékítő és szerencsés kifejtéssel. Legyen benne szerelem, de csak boldog és ideális szerelem és a regény végén a hős okvetlen elvegye feleségül a hősnőt, a jó legyőzze a rosszat, igaza legyen az optimistának és az intrikus elvegye méltó büntetését Hát nem csoda, hogy nagy idők után az irodalom kicsiny. Ezt hívják dekadenciának. És ez a légüres térben praeparált irodalom. Vavrecska budapesti csehszlovák követ bécsi követ lesz Prágában küszöbön áll a döntés az új budapesti követ személyyére nézve Diplomáciai körökben már néhány hét óta beszélik, hogy Vavrecska Hugó budapesti csehszlovák követ megválik itteni állásától, mert a prágai kormány egyik szomszéd államban levő követség vezetését kívánja rábízni. Tgy értesülök, hogy ezek a kombinációk most határozott alakot öltöttek és Vavrecslui követ távozása az új esztendő elején valóban meg fog történni és pedig a bécsi csehszlovák követség vezetését fogja átvenni. Ez a követség tudvalévően már hosszabb idő óta nincs betöltve, az ügyeket átmenetileg Patsák ügyvivő, követségtanácsos intézi. Természetes, hogy egy ilyen fontos követi állás betöltése most már nem halasztható és hogy annak betöltésénél a prágai kormány választása éppen Vavrecska követre esett, ez talán abban is leli magyarázatát, hogy a követ, akinek diplomáciai tevékenysége egyébként Masaryk és Benes részéről nagy méltánylásban részesült az utóbbi évek folyamán, hosszabb ideig működött már Németországban és kitűnően beszéli a német nyelvet. Vavrecska követ a hamburgi főkonzuli állásból került követnek Budapestre, 1922 nyarán adta át megbízólevelét a kormányzónak és ittléte óta több ízben vezette a Magyarország és Csehszlovákia közötti gazdasági tárgyalásokat. Értesülésem szerint a prágai külügyminisztériumban most közvetlenül küszöbön áll a döntés Vavrecska bécsi kinevezésére vonatkozólag. Hogy ki lesz az utóda Budapesten, arra nézve többféle kombináció is van, de a felszínre vetődött nevek közlésse mér korai lenne. Az újév elején mindenesetre eldől, hogy ki lesz az új budapesti és hiv.Zovák követ. Szmrecsányi Anna Floki és Zozó írta: Gáspár Jenő . A bokor megzördült. A következő pillanatban éles kutyatenor hasított bele a levegőbe: — Hem, — hem, — hem. Aki járatos a kutyák nyelvtanában, az tudja, hogy ez körülbelül a bemutatkozást jelenti. A szereplő személy, névszerint Floki, minőség szerint foxi, miután így eletjeit adott magáról, megállóit a bokor előtt, és várta bemutatkozásának hatását. Illik elmondani Flokiról, hogy szépségnek tartották a kutyák birodalmában. Szép, sima, fehér szőre volt, szerfölött intelligens ábrázata, a szemei fölött két fekete folt, a lábai karosnak s a farka apró, kis költemény. Arcocskáját megfelelő öntudattal magasra tartotta, a fülei figyelve feszültek előre. Minthogy bizonyos idő eltelt már jelentkezése óta, újból megkockáztatta tenorját. — Hem, — henn Ezúttal még élesebben és még határozottabban csendült meg torkának nemes érce. S úgy látszik, ezúttal eredménnyel, mert a másik percben szelíd alt*hang válaszol: — Ham, — ham, — ham. Floki egyet lépett a hang irányában s örömében mosolyra nyílt a szája. El kell ismerni, hogy Flokinak szép fogai voltak. Össze sem csukhatta a száját, amikor feltűnt Zozó. Zozó szintén foxi volt, lábai aprók, karcsúk, szemei csillogók, szőre ragyogó, rozsdavörös foltokkal. Miután a két szereplő személy barátságosan üdvözölte egymást, meghitt kettesben elindult a kert szépen gondozott útján. — Kedves barátnőm. — kezdte a kutyák sajátságosan érdekes nyelvén Floki — múltkori megbeszélésünkhöz híven be kell számolnom tapasztalataimról. Tudja, a gazdámat kezdem nem érteni. Eddig folytonosan lovagolt, termiszezett, udvarolt, egy idő óta azonban furcsa tüneteket észlelek rajta. Ámbár a mi kertünk sem kutya, mégis állandóan a maguk kertje körül ólálkodik s holdvilágos tekintetekkel mered az itteni fákra. Mondja, van valami érdekes a maguk kertjében? — Nem gondolnám — vélte Zozó. — De nagyon különös, hogy az én gazdám, tudja, az a szép szőke kisasszony, aki magát meg szokta simogatni. — ámbár, valljuk be, maga hitelen gavallér, nem igen érdekli ezt meg, szintén egy idő óta a fák tanulmányozásába szeretett bele. És különösnek találom, hogy bár 3