Nemzeti Ujság, 1926. március (8. évfolyam, 49-73. szám)

1926-03-02 / 49. szám

MAI CIKKEINK: Oldal Károlyi Imre grófot ismét kihallgat­ták a rendőrségen .......................2 Nagy vita a mészárosok közgyűlésén 2 Pótnyomozás az erzsébetvárosi me­rénylet ügyében ....... 2 Tömeges kiutasítás készül a Felvidé­ken ....................................................2 Nem mond le a Bratianu-kormány . 3 Új orientáció az európai külpolitiká­ban .....................................................3 A Viktória újabb tőkeemelése felbo­rulással fenyegeti a szanálást . 3 Bársony János meghalt.......................4 Frankvita a nemzetgyűlésen .... 5 London, Peking és Budapest verse­nye egy magyar képért .... 5 Négyezer gyermeket ebédeltet a fő­város .................................................11 Bélyeg rovat ...................... 11 Megkezdődtek a futballbotrányok . . 11 Fokozni kell a rétek és legelők fit­t­ermését ................................. . 12 Százhúszezer darab Concordia rész­vényt exekutáltak az utolsó he­tekben . . . . ..............................12 Lanyha volt az értékpiac .... 12 Szervezkednek a hadikölcsön-tulajdo­nosok ..........................................12 A tőzsdetagok a szállítás régi rend­jéért ...................... ..... 12 Tremmel Mátyás gyilkosa a Tábla előtt ..............................................13 Bizonyítás kiegészítést rendeltek el a Kosztka-ügyben .........................14 Figyelő: Századunk, mely nem tud elmúlni ............................. 3 Endrődi Btéla: Március ..... 7 Kállay Miklós: A hattyúdal ... 10 Az összhang teljes a szocialisták között,­­ ezt nem le­het letagadni. Leon Blum Párisban im­­pertinensen beleszól egy magyar belpoli­tikai kérdésbe és a szociáldemokrata párt idehaza éppen olyan im­pertinensen szól bele a külpolitika kérdésébe. És csodála­tos módon mind a két beleszólásnak egy ugyanazon refrénje van, hogy a magyar miniszterelnök és a magyar kormány n­em képviselheti Magyarországot a Nép­­szövetség előtt. Hát ki képviselheti? Ta­lán Rothenstein Mór vagy Leon Blum úr személyesen? Ez a furcsa egyetértés, amelyben a francia szocialista párt és a magyarországi szociáldemokraták óhaja összecsendül, Leon Blum­er részéről egy­szerűen csak szemtelenség. A magyar szociáldemokraták nemzetgyűlési frak­ciója részéről azonban még ennél is több. Olyan valami, amivel szemben voltakép csak a mentelmi jog védhet meg súlyos jogi következményektől. Az erkölcsi következ­ményektől azonban a mentelmi jog sem véd és a magyar nemzet közvéleménye egészen bizonyosan a legméltóbb ítéletet fogja hozni, ezzel a példátlanul vakmerő összeesküvéssel szemben, amelyben lehe­tetlen fel nem fedezni az emigráció gyász­lovagjainak összekötőtiszti szerepét. Hát csak folytassák. Minden ilyen tény igen jó arra, hogy az ország valamennyi ré­tege egészen tisztába jöjjön a magyaror­szági, úgynevezett munkásvezérek politi­kai lélektanával. Bacher úr tehát továbbra kapja óriási tantiémjeit, amelyek a Viktória-konszern tönkretétele körül szerzett bokros érdemeit jutalmaz­zák. A felfordult közgazdasági rendszer­nek és a megrendült erkölcsi rendnek iskolapéldája ez az eset, ahol ezrek és ez­rek tönkretétele után nem a felelősségre­­vonás, hanem a tant­em kiutalás követke­zik. Ha a jogrendet, amely nemcsak köz­jogok védelmének biztos keretét jelenti, tetnéri a magánjogi és kereskedelmi jogi viszonyoknak pártatlan szabályozását is, m­ilyen arculütés éri, akkor igazán itt volna az ideje, hogy ezen a Bacher-Viktó­­ria ügyön lázadozzanak egy kissé végre azok is, akik a jogrend hivatalos védői­ként patentíroztatták magukat. A Bacher­­ü­gyben azonban némák­ a nagy tömegek jogairól kiabáló ajkak. Nem szólnak a sajtó jerichói kürtjei sem, legfeljebb néha recsegnek el egy mentőnyilatkozatot, s­oh, nem a póruljárt kisrészvényesek vagy a hitelezők, sokkal inkább Bacher úr ér­dekében. Pedig a botrány ma nagyobb, mint valaha, mert idestova világos­, h­ogy az óriási összeg, amelyet az állam rendel­kezésre bocsátott, nem is elég a vezér­igazgató úr ügyleteinek szanálására. Mi az első perctől kezdve megmondottuk, mi­lyen aggodalommal nézzük a Viktória körül történő dolgokat és nagyon keserű az elégtételünk, amikor megállapítjuk hogy igazunk van. Kasztbadban és Teplitzben szuronyokkal kergették szét a nyelv­rendelet ellen tüntető németeket # ______________ A csehek csendőrökkel és rendőrökkel nyomták el a szabad véleménynyilvánítást Prága, március 1. (A Nemzeti Újság külön tudósítójának telefonjelentése.) A cseh nyelvrendelet ellen a német parlamenti­ szövetség és a német nemzeti párt a német s­arkta terüle­tek hetven városában rendezett tiltakozó gyűlést. A kormány csendőri és rendőri készenlétekkel készült fel a mozgalomra. Reichenbergb­en hatalmas tüntető tömeg fejezte ki tiltakozását a kisebbség elnyo­mása ellen. Teplitzben Kallina képviselő kijelentette, hogy a miniszterelnök meg­szegte szavát, mire feloszlatták a gyűlést és a tömeges szuronyokk­al kergették szét. A csendőröket pfuj kiáltásokkal fogad­ták. Karlsbadban a Deutschland Deutsch­land über alles és a Wacht am Rhein éneklése miatt a gyűlést a rendőrség szétkergelt­e és öt embert letartóztattak. Trautenauban az egybegyűlt óriási tö­meg nem akarta tudomásul venni a gyű­lés feloszlatását és a komolyabb összeüt­közést csak a rendezők higgadt magatar­tása akadályozta meg. Aussigban előre betiltották a gyűlést, amelyet azonban zárt helyen mégis megtartotak s utána kisebb csoportokban jelentek meg az ut­cán a résztvevők, akiket a rendőrség szét­kergetett, ötöt letartóztatott s az egyik ellen hatóság elleni erőszak cimán indí­tottak eljárást. (1.) Elnapolják a nemzetgyűlést a miniszterelnök genfi útjénak tartamára Apponyi Albert gróf elhalasztotta felszólalását Cimcrtant követ Bethlennél (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Csen­des részvétlenséggel tárgyalja négy nap óta a nemzetgyűlés a frankbizottság je­lentését Mára várták, hogy a vita meg­élénküljön. Apponyi Albert gróf készült felszólalásra, amelyet az egész közvéle­mény feszült figyelemmel várt A fel­szólalás elmaradt és Apponyi Albert gróf kijelentette, hogy Bethlen genfi útja előrt semmiesetre sem beszél, mert az esetleges genfi eseményeikért nem akar felelősséget vállalni. Apponyi Albert gróf felszólalá­sának elmaradása sok találgatásra adott alkalmat. Beszélték, hogy a felszólalás­­tól azért állott el, mert tegnap lakásán több mint három óráig tanácskozott Te­leld Pál gróffal és a tanácskozás eredmé­nye lett volna a mai felszólalás elmara­­dása, Apponyi Albert gróf magatartásá­ból azt a következtetést igyekeztek le­vonni, hogy a konzervatív politikusok terveiben is változás állott be. Ezzel szemben Zichy János gróf határozottan kijelentette, hogy senkivel tárgyalást nem folytatott és a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt delkarációját feltétlenül előterjesztik a nemzetgyűlésen. A mai nemzetgyűlés folyosóján sokat beszéltek arról a látogatásról, amelyet Clinchant francia követ Bethlen István grófnál tett. A köveii látogatása és a nem­zetgyűlés ülésének a késő déli órákban történt váratlan felfüggesztése arra a fel­tevésre adnak alkalmat az ellenzéken, hogy francia demurs érkezett. Sokan már a demurs tartalmát is találgatták. Meg­bízható helyen úgy informáltak bennün­ket, hogy Clinchant követ a frankügy egyes részleteiről tájékozódott a minisz­terelnöknél. Az állítólagos demarsra vo­natkozóan maga a miniszterelnök jelen­­tet­te ki, hogy ilyenről szó sincs és Clin­chant minden második nap fel szokta keresni. Mint befejezett tényt emlegették ma a nemzetgyűlésen, hogy a nemzetgyűlés üléseit a miniszterelnök genfi tartózko­dása idejére feltétlenül elnapolják és az elnapolás már a legközelebbi napokban megtörténik. Ezt a hírt, amelyet először a Nemzeti Újság közölt, jól informált he­lyen szerzett értesülésünk alapján most is megerősíthetjük. zört, Gömbös Gyulától származó nyilatko­zatot teljes egészében fenntartja. Henry Ilel­sen nyilatkozatára Gömbös Gyula a Szózatban ma az alábbi nyilatkozattal válaszolt: — Nem tulajdonítok nagy fontosságot an­nak, hogy a sajtó hogyan foglalkozik ezzel a nyilatkozattal. Már megmondottam, hogy lé­nyegben helyesen adta vissza He­­lson úr az én nyilatkozatomat, kifejezésekben azonban nem volt­ precíz, nem volt szabatos, mert én nem szoktam durva és közönséges kitételeket használni senkiről. Most nem kívánok polemi­zálni, csak annyit mondok, remélem, hogy Hellsen úr fel fog keresni ez a dologban, ami­kor is emlékezetébe segítem beszélgetésünk egész menetét és egész tartalmát Egyébként a magam részéről már lezártam ezt a­ dolgot és nem kívánok foglalkozni vele, ugyancsak nem rdekelnek azok a megjegyzések, amelyeket bi­zonyos sajtóorgánumok ehhez az interjúhoz fűznek. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy ez a nyilatkozat voltaképpen beismerése a Henry Hellsen által közölt interviu helyességének. Az intervjúban szorosan vett durva és közönséges kitételek elő sem fordulnak és a közvélemény nem is kité­teleken ütközött me­g, hanem az intervjú kijelentéseinek tartalmán, lényegén, amit Gömbös Gyula nyilatkozata szerint is Hellsen úr helyesen adott vissza. Gömbös Gyula lezártnak tekinti a dol­got és nem érdeklik a hozzáfűzött meg­jegyzések. Ez az ő dolga. A magyar poli­tikai közvéleménynek azonban az a dolga, hogy Gömbös Gyula ügyéből levonja a konzekvenciát. A radikális ellenzék deklarációban tiltakozik a nemzetgyűlés elnapolása ellen A demokratikus ellenzéki pártok ma este értekezletet tartottak, amelyen az általános politikai helyzetről tárgyaltak s a frankügy­ben követendő további taktikájukat beszélték meg. Az ülésnek tb. a része bizalmas volt és arról tudósítást ne­m is adtak ki. Az ülés to­vábbi folyamán az értekezlet a belügyminisz­(Folytatása­i a második oldal 11. és ill. hasábján) Gexfoes elismeri, hogy Kellsen lényegben helyesen adta vissza nyilatkozatát Politikai körökben nagy feltűnést kel­tett Henry Hellsen-nek a Nemzeti Újság vasárnapi számában megjelent nyilatko­zata, amelyben kijelentette, hogy a Ber­­lingske Aften január 27-iki számában kö­ Lapunk mai száma 2000 korona tV/ isiNEMTFTI ItISati^ 11 MUl * mJL ItfOnllssH Felel?, szerkesztő: TÓTH LÁSZLÓ ír. ♦ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ Fémnaka ter.: TÚRI BÉLA _________________________________________________________________________________________________________________ Vili. évfolyam 49. szám » /­t­ecedit Budapest, 1926 március 2 Az anyák halottja Hosszú évek óta temetünk már nagy embereket, nagy reményeket és elér­­hetetlen illúziókat. A küzdelmek és a harcok profán zaja mögött szakadatla­nul hangzik a nemzet, gyászának és lemondásainak fájdalmas hangja. Beethoven gyászindulójának szívbemar­­koló akkordjai festik alá a magyar éle­tet. A szakadatlan gyászban is azt kell most mondanunk, hogy feketébbek let­tek a zászlók, igazabbak a könnyek, mert most újra igaz embert gyászo­lunk. Bársony János emlékezetére len­geti újra a fekete lobogót a­ tavaszi szél. Újra meghalt valaki, aki mint ember, mint tudós, mint közéleti vezér nagy érték volt. Újra kihull az élet rostáján egy név a magyar nevek soro­zatából, elsötétül egy szín a magyar kul­túra színskálájából. Újra szegényebbek leszünk a jellem és a tudás kincseiben, amelyeket egy boldogabb és szebb vi­lágtól örököltünk. Újra éreznünk kell, hogy az igazi nagyokat a múlt időkből mentettük át a mai napok sivár kietle­nébe s hogy idestova, elhagyottan és letörve, a múlt díszei és értékei nélkül, magunkra maradunk. Azt szokták mondani, hogy a ma­gyar a maga nagyságait, csak haláluk után tudja megbecsülni, hogy nem en­gedi nagyjait élni, de szépen tudja őket eltemetni. Ez a vád — mert ez komoly és súlyos vád — nem mindenben igaz, de most azt akarjuk, hogy a magyar valóban és igazán tudjon gyászolni. Látni akarjuk az anyák nagy orvosá­nak ravatalánál azt a fájdalmat, ame­lyet Bársony János elmúlása megérde­mel. Látni akarjuk, hogy a magyar társadalom életükben, halálukban s az érdem és kiválóság emlékezetének meg­őrzésében is meg tudja a kultúra érté­keit becsülni. Bársony János megszámlálhatatlan ezer életet adott a magyarságnak. Ott állott az élet nagy misztériumának, a születésnek ezerszer megújuló csodájá­nál. Életek fakadtak az ő tudásából és életek menekültek a halálból. Tudós és tanár volt Bársony János. Egyéniségének megragadó jellemvo­nása igazi lelkiségének mindenkor megmutatkozó nemes és úri nobilitása volt. Atyja a betegeinek, barátja kar­társainak, segítő vezére tanítványai­nak. Hitvalló katolikus, akinek ajkán a kereszténység nem jelszó, hanem át­élt meggyőződés; rendületlen magyar, akinek hirdetett tanításaiban a na­cionalizmus nem demagógia, hanem az élet sarkigazsága; elismert tudós, a­ki­nek termékenységben, szeretetben, ma­gas erkölcsiségben nyilatkozott meg Európaszerte elismert tudása, úgy ál­lott betegeinek, ezer és ezer megmen­tett asszonynak ágya mellett, mint az emberséges jó barát, aki mások életé­nek virulásáért él s aki második ottho­nának, a klinikájának és szenvedő em­bertársainak adja magát. Koronás be­tegeket mentett meg és vagyontalan szegényeket, de rang és vagyon elenyé­szett a tudós érző szíve előtt: boldog volt a beteg, aki rábízhatta törékeny életét. És boldogok voltak a tanítványok, akik ott sereglettek körülötte, akik Bársony Jánostól a tudás kincseit, az emberséges jóság példáit tanulták s érezték, hogy a tudós magyar nemcsak professzor, hanem vezér is volt, aki lel­ket, kitartást tudott önteni az élet nyo­morával küzdő csüggedőkbe. Előadá­sának szépsége lebilincselte hallgatóit.

Next