Nemzeti Ujság, 1927. május (9. évfolyam, 98-122. szám)
1927-05-01 / 98. szám
Vasárnap, 1927 május 1. NEMZETI ÚJSÁG Francia könyv Középeurópa „pokoli zűrzavaráról“ André Ott könyve leleplezi a cseh uralom bűneit és következményeit — A románok szívesebben ölik le a lakosságot, mint hogy kivándoroljon - Miért támogatja Románia, Csehország és Jugoszlávia rémtetteit az Emberi Jogok Ligája és a francia sajtót — Aldo Daml svájci publicista az új Csehországról Pária, április 29. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) André Ott neves francia, publicista négy évet élt a háború után szétzúzott Közép-Európában és a Balkánon, ahol közvetlenül, helyszínen és élő tanúvallomások alapján tanulmányozta a franciák diktálta békék következményeit. Ezekről a tapasztalatokról most „Apokoli zűrzavar“ címén szenzációs könyvet bocsátott útnak, mely százhatvan oldalon világos képet ad az u. Közép- és Délkelet-Európáról, megpendíti összes problémáit és éles fajt kiált ott, ahol égő sebekre tapad a látni tudó szem. Dokumentációja, érvelése olyan általános érdekű, hogy könyvét minden eddig e tárgykörben megjelent munka fölé helyezi. Mi az alábbiakban nem foglalkozhatunk, csak a magyarságot speciálisan érintő részekkel, de nem hangsúlyozhatjuk kellőképpen, mennyire elengedhetetlenül szükséges az egész könyvet megismernie mindenkinek, aki közügyek iránt csak nemiként is érdeklődik. A monstruozus alakulat André Ott felkérésére Aldo Danii kitűnő svájci publicista, a középeurópai kérdések neves specialistája ezt a képet rajzolja az új Csehországról: „A régi Ausztria-Magyarország leggazdagabb tartományaiból alapított,, szinte kimeríthetetlen ásvány- és ipari forrásokkal megajándékozott Csehszlovákia virágzó állam. Csak az a kérdés, meddig bírja az új köztársaság „politikailag.“ Mert egyrészt az Ausztria-Magyarország szétdarabolásából keletkezett új államok — hozzá nemértők művének eredményeiként — születésük pillanatától fokozódó étvágyat mutattak, úgy hogy az őslakókat tömegesen nyelvén le, végül sokszínűbbek és kuszáltabbak lettek a régi Monarchiánál, azzal a különbséggel, hogy az új állapot igazolására sem a tradíciók, sem a közös érdekek, sem a hosszú, történeti közösség, sem főként az ezeréves Magyarország csodálatos földrajzi és gazdasági egysége nincsen meg náluk. Csehszlovákiában csak 40 százalék a cseh, mégis uralkodnak 15 százalék tóton, akiknek legalább egyharmada nemcsak a mostani cseh rezsimnek, hanem az állam jelen struktúrájának is ellensége; 25 százalék németen, 10 százalék magyaron és 5 százalék ruthénen. A tótok eredetükre nézve. . délszlávok; közvetlen érintkezésük a. csehekkel véletlen körülmény. Azonfelül különbséget kell tenni nyugati és keleti tótok között; ez utóbbiak már a lengyelekkel és ruthénekkel érintkeznek és kizárólagosan, miként a ruthének s mint általában az egész Tótföld, a magyar síkság felé gránitolnak. Az új határok brutálisan széttörték ezt a földrajzi és gazdasági egységet: a hegység déli lejtője mindenütt el van szakítva a lábánál elterülő síkságtól, a folyók kettévágva, a tanya leamputálva földjétől, a város külvárosától, a bánya bejáratától. A magyar városokat a tót vidékekhez csatolták, úgy hogy a hegyhátakat az egyik, a völgyeket egy másik nép foglalja el. Ebben a monstruozusan , elnyúlt Csehszlovákiában (amely azon töri a fejét, hogyan vágja el Magyarországot Lengyelországtól — akivel a Kárpátok gerincének egész hosszában határosnak kellene lennie —, s hogyan fogjon kezet az oroszokkal a pánszlávizmus, a szocializmus és a német—orosz alliance jegyében), a rutének, sőt még a keleti tótok is óriási távolságokkal vannak elválasztva Prágától. Könnyen megérthető, milyen nehézkesek itt a közlekedési viszonyok, a Kassa-Oderbergi vasút ellenére is, amellyel — „stratégiai”, gazdasági és nemzeti okokból — olyan nemesen megajándékozták az új államot. Éppúgy megérthető a gazdasági gutaütöttség s az adminisztráció sikanériái, amik a dolgok vázolt állásából önként következnek. S a nyelveknek ebben a kábelében a „kárpátalatti orosz” (ez a hivatalos neve az „autonóm“ provinciának) falucska tanítónőjének németül kell beszélnie, hogy a kis ruthéneket a csehre tanítsa. Német előadását egyedül egy kis zsidó fiú érti meg, átfordítja magyarra, erre a rutének között kizárólagosan használt második nyelvre. Megnagyobbodás és nagyság A pittsburgi egyezmény ellenére egyedül a cseh lett a hivatalok és az iskolák nyelve. A Tótföldet észak-déli hosszúságban levágott kantonokra darabolták olyan módon, hogy először több részletben belefojtsák a magyar kisebbségeket (akik majdnem egymilliónyi kompakt egységet alkotnak) a szláv többségekbe, azután a legnagyobb számú tótot a cseh majoritásba. A tótok most ismerik meg a pittsburgi ígéretek szétfoszlását és az új kormányzat szépségeit. Nem lévén „kisebbség” jogi értelemben, még csak a Népszövetség védelmét sem kérhetik. De mozgolódni kezdenek, ha egyelőre nem is akarják újból vérbeborítani Közép-Európát. A politikai küzdelmekhez vallásiak is járulnak, hiszen csekélyszámú luteránustól eltekintve, a tótok mélységesen katolikusok. Egyesek, különösen keleten, Lengyelország, mások Magyarország felé tekintenek. Mai állapotában, amikor idegen fajokon uralkodik, Csehszlovákia, lényege megtagadása nélkül, nem mondhat le az imperializmusról. Arra van ítélve, hogy folytonosan terjeszkedjék. Beszélik, hogy Benes el volt rémülve, amikor megtudta, hogy a békekonferencia maximális területi igényeit honorálta. Talán azért, mert tudta, milyen konfliktusok csirái születtek ezzel és lelke mélyén habozott a megnagyobbodást a nagysággal összetéveszteni, így Aldo Dami. André Ott pedig rámutat arra a természetes törekvésre, hogy minden nép igyekszik a tengerre kijutni ,s kiemeli, hogy még azelőtt Ausztriának is, Magyarországnak is, szóval egy több mint ötvenmilliós földrajzi és gazdasági egységnek, megvoltak a kikötői, addig az új térképen Ausztria, Magyarország és Csehszlovákia hermetikusan el vannak zárva a tengertől. Logikusan levonja a népek szükségszerű tengerre törekvési törvényéből azt a következtetést, hogy kardinális hiba volt ezeket az országokat a tengertől elzárni, illetve megbontani azt a nagy gazdasági egységet, amely mindhármuk számára biztosította a tengeri kikötőt. Az új államok úgy akarják nacionalizálni a nemzetiségi területeket, hogy a bennszülött, de idegennyelvű lakosságot tűzzel-vassal kényszerülk, a kivándorlásra. A cseh gazdasági politika szisztematikusan elszegényíti a Tótföldet, anynyi a tót kivándorlójelölt, hogy a tót vezérek joggal vetik föl a kérdést: nem lesz-e hazájuk nemsokára tökéletes pusztaság? A népesség egy egész rétege kivándorolt Erdélyből a fosztogatások, vagy a románok elrendelte kiürítések következtében. Besszarábiából nehezebb me- LA GRANDE TCHÉOUIE IMPOSSIBLE Divecsité des races Cn Tchéco-Slovayute A lehetetlenül nagy Csehország. (Eredeti illusztráció André Ott könyvéből, amely a fajok harca mutatja be Május (Budán) A Vérmezőn kint, vad galoppozásban Falkája tükrös szőrű vng csikóknak. Vérükben verseny, játék harci láza És álma zengő, messzi riadóknak... • Hej tánc, csikó-tánc, körbe meg kitörve! Lengő sörény, tág cinppa, hetybe léptek Fény mámorától űzve, elsöpörve. Játék, erő, harc, versengés az élet! A várfokán fönt napsugárból „tüzek’7 Kék ég mosolyg a nyíló almafákra, A Vérmezőn lent sárga „férfihüség" Mely száz pitlében elszáll nemsokára. Május mosolyg... Szivét, karját kitárja Sixtini bájnak, halk Chopin-zenéknek S fehér virágok haszin bársonyára Lepkék havaznak: bársonyos fehérek. De mind forróbban tűz a nap a földre S pirosra gyidnak a fehér virágok S csók záporában égve, tündökölve Piros pillangók szállnak: bíbor álmok. Hogy bús liláknak köntösében végre Rájuk boruljon ősz halotti fátyla... Be szép az élet zengő költeménye. Mi bus az élet fájó elmúlása . . . S jaj, minket is majd egyszer elfelednek S hiába volt az álom, könnyes ének . . . S mi is feledjük, jaj, kik úgy szerettek S Csend óceánján messze révbe tértek... De fönt egy Angyal írja... mind fölírja: Hogy el ne vesszen, fénybe, égbe törjön! Nem múlhat el, nem hull örökre sírba Ki könnyes szépet álmodott a földön! Balla Irma Két gyászruha története Írta: Pásztor József Évike érezte, hogy jelentéktelen. Valami szelid, langyos nyugalom áradt szét körülötte, a tisztaságnak, a korrektségnek s pontosságnak valami megnyugtató hangulata. És Évike félig-meddig bele is törődött abba, hogy nem okoz izgalmat egyetlen férfi életében sem. Elszánta magát arra is, hogy életét az iroda falai között fogja eltölteni. Néha azonban mégis fölébredt benne valami méla vágyakozás s ilyenkor könnybeboruló szemmel érezte, hogy senki sem tudna úgy megbecsülni egy férfit, mint ő s ha valaki megszeretné, azért az életét bármely pillanatban odaadná. De senki sem közeledett hozzá. A férfiak megbecsülték, talán egy picit sajnálták is, ha belenéztek a szomorú, elmélázó szemébe. Valami különös, szerény félénkség, félszegen jelentkező kis finomság volt az Évike külsejében, ami azonban a nyugalomnál, vagy egy kis barátságos sajnálkozásnál egyéb érzést nem ébresztett. Egy nap azután szenzáció virága hullott az élete lassan csörgedező patakjába. Egy új leány került mellé a hivatalba. Nyúlánk, telt idomú, büszke tartású leány volt Margit, akire az első perctől kezdve melegebben, hódolattal pillantottak a hivatalnokok s ha beszéltek hozzá, a száraz, hivatalos szavakba Évike előtt eddig ismeretlen lágyság és gyöngédség rejtőzött. Mikor az új leány első nap felkelt az íróasztalától, megigazította a dús, szőke haját, feltette kalapját s mosolyogva fordult oda Évikéhez: — Nos Évike? Megyünk? Évike egy kicsit bizalmatlanul pillantott rá, de Margit barátságosan, őszintén hintette rá a szeme sugarát s igy szólt: — Ugye, jó barátok leszünk? Kimentek a hivatalból s az utcára értek. A legközelebbi levélszekrénynél Margit megállt s egy levelet húzott elő a kis kézitáskájából. Az arcán finom pir suhant át, amint rápillantott Évikére s a levelet a szekrénybe dobta. Évike még jobban elpirult, mert érezte, hogy a levél férfinak szól, olyan férfinak, akit a leány szeret. Az uj leány aztán nyugodtam, büszkén mondta: — A vőlegényemnek irtam. Másnap reggel egy levelet mutatott Évikének. Évike remegő ujjakkal forgatta a levelet s ilyen megszólításokat olvasott ki belőle, hirtelen fellobbanó, keserű vágyakozással: „Édes kis angyalom!“, „Drága kis virágom!“. Még este is, amikor az ágyába bújt, a fülébe csengtek, kongtak a levél meleg frázisai. Az édes mondatok, a jövőt beharangozó, boldog férfi szavai. A fejét a párnájába fúrta Évike és sokáig sirdogált. Már valahogy beletörődött abba a gondolatba, hogy egyedül suhan át az életen. Megbékélt a helyzetével, elhelyezkedett és alig zavarta valami az apró kis lemondásokból összeszövődött nyugalmát. De most lázadozott és szégyenkezett. Pár nap múlva Margit újra levelet dobott a postaszekrénybe. Könnyedén felsóhajtott s bizalmasan fordult oda Évikéhez: — Nem is kérdeztem... Hát magának Évike? Magának nincs valakije? Évike szive nagyot dobbant. Az ajkait hirtelen összeszoritotta s csak azután hazudta elszántan: — De igen. Van. — Vőlegénye? Évike a földre nézett s mintha betanulta volna, folytatta: — Még nem vőlegényem, de szeretjük egymást... Három év óta szeretjük egymást. — Szép ember? — kérdezte Margit. Évike most már sugárzó arccal mondta: — Szép férfi. Magas, karcsú. Beszédes, okos, meleg szeme van. Margit pillantása végigfutott Évikén. — Az enyém nem szép férfi — kezdte, — de nagyon kedves, kellemes fiú. Nagyon intelligens. Chicagóban mérnök, de egy év múlva hazajön és megesküszünk. — Ó, az enyém is nagyon intelligens és nagyon szép, különösen az okos, fekete szeme... — Fekete szeme van? Évike nyugodtan felelte: — Ragyogó, fekete szeme! — Még sohasem láttam, hogy irt volna neki. Évike megdöbbent. — Ő sem irt, mert . . . mert beteg . . . Külföldön van szanatóriumban . . . Külföldön . . . Svájcban . . . De éppen ma kaptam tőle levelet. Holnap írok is neki. És másnap, amikor Margit elővette táskájából a vőlegényének megcímzett levelet, Évike is előhúzott egy levelet s Margit után hirtelen a szekrénybe dobta, összenéztek s felsóhajtottak. Néhány pillanatig szótlanul mentek egymás mellett, aztán egyszerre Margit kezdte: — Már egy hete nem kaptam tőle levelet. Évike büszkén megemelte a fejét. — Ó, én tegnap is kaptam. — Boldog, — felelte Margit szomorúan, aztán hirtelen egy könnycsepp csillant meg a szemében. Éviké megfogta a kezét s őszinte részvéttel mondta: — Ne sírjon, Margit. Hiszen majd jön levél. Talán sok a dolga? — Ne is beszéljen! — kiáltotta Margit. — Mi lesz belőlem, ha hűtlen lesz hozzám? Szeretem. Az életem. Most az Évike szemébe futott a könny. Lehajtotta a fejét. Margit aztán odafordult Évikéhez. — Még nem mutatta meg egyik levelét sem. Évike elpirult. — Nem — mondta hirtelen. — Ezt nem. Hanem majd megmutatom, mit írok én neki. S másnap odaadott Margitnak egy levelet. Margit, amint néhány sort olvasott a levélből, felnézett, Évike felé fordult s halkan mondta: — Nagyon szeretheti. Évike szelíden mosolyogva susogta: — Nagyon szeretem. És aztán lassan kint egészen beleélte magát abba a gondolatba, hogy neki is van valakije. Esténkint egy óráig is elüldögélt az asztalnál s irta, irdogálta a szavakat, mint az illatos rózsákat gyengéd ujjakkal egymásba fonva, irta a levelet képzelt szerelmesének. Ha egy szép, beintő gondolatot talált, tízszer is maga elé susogta, fölgyűlt álmoktól piruló arccal. És egy reggel új szenzáció robbant megint az életébe. Margit kisírt, vörös szemmel jött be a hivatalba. Háborúit hirtelen s felzokogott. Éviké megdöbbenve dadogta: — No mi...mi ez? 3 Dr. Midlich Ir. magánklinikája Fiume—Abbázia, Piazza Regina Elena 1 Telefon interurban 11—78. gége-, fül-, orr- és légcsőbetegségekre A bécsi egyetemi klinikán, Dr. Hasen és Dr. Neumann tanárok osztályán évek hosszú sora óta sebész Fonetikus laboratórium énekesek és minden beszédhiba számára! A klinika felszerelése legújabb rendszerű. Első és második osztály. Az összes szobákban állandóan hideg és meleg víz, központi fűtés. A betegeket a Páli szt. Vince-rend izgalmas nővérei ápolják. Bővebb felvilágosítással szolgál az igazgatóság