Nemzeti Ujság, 1929. április (11. évfolyam, 74-97. szám)

1929-04-06 / 77. szám

Szombat, 1929 április 6 NEMZETI ÚJSÁG SZÍNHÁZ, MŰVÉSZET Spanyolországban nők a színigazgatók Egy nagy szar napi 500 pezetát keres . A spanyol színházak naponta két előadást tartanak (Madridi levél.) Madrid, áprilia hó. Bár a spanyol színészet impozáns fejlettsége napról-napra tapasztalható, Spanyolországban még sincs rendes, magyar fogalmak szerinti, színházi élet Mivel a társulatok szervezését és feloszlatását semmiféle törvény nem szabá­lyozza, a csak rövid időre is kimagasló színész nyomban társulatot szervez, mivel a magát különbnek tartó színész vagy színésznő többé nem hajlandó maga felett irányítót és paran­csolt tűrni. Gombamódra születnek meg tehát az új meg új színtársulatok, amelyek aztán mindjárt színházat is bérelnek maguknak, ami Madrid­ban éppen olyan üzlethelyiség, mint akár Bu­dapesten a kávéház- vagy trafikhelyiségek, folyton gazdát cserélhet. Az új társulat rend­szerint egy évre bérli ki a színházat (kevesebb időre nem kapható), de már a bérleti idő le­telte előtt szedik a sátorfájukat és vagy csen­desen feloszlanak, vagy pedig vidéki körútra indulnak. A sztárok többnyire Délameriába utaznak, ahol temérdek pénzt keresnek. Argentina, Chile, Peru, Mexikó és a többi dél amerikai spanyol államok nagyobb városaiban mindig szeretettel fogadják és felkarolják az óhazai stagione-társulatokat és a kirándulás évekre szóló megélhetést eredményez. A színtársulatok életének rövidségét a kö­zönség is okozza. Spanyolországban ugyanis a közönség nem bálványozza a színészeit, aki­ket hamarosan meg is un. Ezért itt sokáig nem maradhat egy színpadon, sőt egy városban egy-egy színész vagy színésznő, mint például Budapest Blaha Lujza, Jászai Mari stb. nél­kül el sem képzelhető. Spanyolországban hosz­­szabb ideig egyetlen színész vagy színésznő sem lehet ugyanabban a városban, a táncos­nők viszont 1—2 heti működés után vehetik újra kezükbe a vándorbotot-igaz viszont, hogy a közönség kegyetlen új­­donságvágyáért a jövedelemben kárpótolják a színészeket. A spanyol színészeket általában jól fizetik, körülbelül úgy, mint Magyarorszá­gon a külföldi vendégművészeket. A drámai színésznő és a közepes színész napi 30—10 pe­setát kap, a legjobb operettszínésznő azonban — de ez kivételes — 200—250 pesetát. Raquel Meller, a spanyol Medgyaszay,­ a legjobban fizetett madridi színésznő, 100 pesetát kap es­ténként. A legalacsonyabb fizetés napi 12 pe­seta, ennyit kapnak a segédszínészek. A spanyol színészeknek azonban ezért a pénzért naponta kétszer kell játszaniok, mert Spanyolországban minden színházban kétszer játszanak naponta, este és éjjel. Az esti elő­adás 6 órakor kezdődik és fél 9-ig tart, az éjjeli pedig 11 órától 1 óráig is elhúzódik. Újabban a közönség inkább az esti előadáso­kat látogatja, mert a késő éjszakába bele­nyúló előadás eléggé kifárasztja és kimeríti a nézőket A spanyol színészetben a betegességig el­harapózott a sztárrendszer, ami miatt lehetet­len bízni az elbizakodott primadonnák szeszé­lyeivel és kihívó viselkedésével. Az igazgatót minden percben az a veszély fenyegeti, hogy a „mellőzés" miatt halálosan megsértődött, túlhajtottan önhitt sztárja a faképnél hagyja és­­ ellentársulatot szervez, ahol aztán ő lesz a primer actor, esetleg a primera actriz. De inkább az utóbbi eset áll fenn túlnyomóan: Spanyolországban a színigazgatók legtöbb­­nyíre nők. Az ellentársulat igazgatóját pedig egy idő múlva ugyanezek a gondok bántják é s így megy ez a végtelenségig. A fő az, hogy a közönség szereti a szín­házat és bőségesen támogatja. Ha nincs is minden este minden színházban zsúfolt ház, de azért a panasznak sincs helye: Madridban 25 színház van és még egyiket sem kellett idegen kezeknek segíteni Mindegyiket eltartja és élteti a művészet becsületes istápolása és kiszól­­ít­ása. Péchy— Horváth Rezső — Horváth Jenő szombaton délben kapja meg a jubiláris aranygyűrűt. Szombaton délben egy órakor házi ün­nepe lesz a Nemzeti Színháznak. A szín­ház összes tagjai összegyülekeznek a szín­­padon, hogy ünnepi keretek közt adják át Horváth Jenő főrendezőnek azt a jubi­láris aranygyűrűt, amellyel a színház huszonötesztendős tagjait szokták kitün­tetni. Horváth Jenő, aki mint kiváló jel­­lemszínész, mint nagytudású és kitűnő érzékű rendező huszonöt évet töltött a színháznál a mint tanár is hosszú évek óta foglalkozik a tatai színésznemzedék nevelésével, méltán rá is szolgált erre a kitüntetésre s az ezzel kapcsolatos ün­neplésre. — Kurt Zelma nem énekel többé. A bé­csi Volkszeitung jelentése szerint Kurt Zelma kamaraénekesnő, aki öt év óta tagja az Operntheaternek, nyugalomba vonult. a diadalmas rekedtség Minden szinház kommünikét ereget, Hogy Csortos igy, hogy Csortos úgy berekedt. S elmarad a bemutató s a repriz És egyszerre gazdát cserél szerep­eit. Zavarban van a Magyar 8 a Nemzeti, Az ördögöt a Vig elő nem szedi. Hegedűs is tovább marad agglegény, Még Reinhardt is belerendül tán szegény. Furcsán forgat néha a sors kereket: Lám Csortosnak az is jó, ha bereked. Hisz ha legszebb hangja csengő varázsa, Akkor sincs ily általános hatása. Clió — Életbe léptetik a filmcenzúrát az angol gyarmatokon. Az angol gyarmatügyi minisz­térium tanulmánybizottságot küldött ki a gyarmatokban bemutatandó filmek felülvizs­gálására. A bizottság valószínűleg állandó cenzúra bevezetését fogja javasolni, miután azt hiszik, hogy a gyarmatokba importált és jórészt amerikai filmek úgy erkölcsi, mint po­litikai szempontból károsak, különösen azért, mert a nagyon kedvelt szerelmi és rablótör­ténetek aláássák a fehér faj tekintélyét a bennszülöttek előtt. — Vizsgaelőadás— A Rákosi Szidi-iskola szombaton délután 3 órakor tartja vizsga­előadását a Király színházban, amelyen az „Elnémult harangok", Rákosi Viktor örök­becsű színműve kerül színre. Az előadás ér­dekessége, hogy Rákosi Pál rendezi, az el­hunyt nagy író fia. — Az Otthon Kör műveszestje. Az Otthon Írók és Hírlapírók Köre április 6-án, szomba­ton este fél 10 órakor a Kör nagytermében (Eszterházy­ utca 4.) művészestet rendez. A gazdag műsor keretében Dohnányi Ernő is közreműködik. Bodó Erzsi és Svéd Sándor, az Operaház művészei áriákat és dalokat énekel­nek, Országh Tivadar pedig hegedűszámokat ad elő. A magánszámokat Berg Ottó és Pol­gár Tibor kísérik zongorán. — Vasárnap zárni az Ernst-múzeum kiállí­tása. A Szinyei Társaság és a Munkácsy-céh szombat este ünnepli Magyar-Manheimer Gusztávot abból az alkalomból, hogy 70 éves születésnapja alkalmából az Ernst-múzeum nagyszabású jubiláris tárlatot rendezett, a művész munkáiból. Ez a tárlat vasárnap, április 7-én zárni, amely iránt a közönség rendkívül nagy érdeklődést tanúsított, de ezenkívül úgy az állam, mint a város is egy­­egy művet vásárolt. a színházak közleményei A szürke ruha — Bethlen Margit grófnő színműve a Vígszínházban — Bemutató pénteken, április 12-én A Vígszínház a jövő hét péntekjén, április 12-én, nagy esemény színhelye lesz. Először kerül színre Bethlen Margit grófnő h­á­romfel­von­ás­os színműve, A szürke ruha Az illusztris szerző, aki eddig kiváltképpen mélyenszántó novelláival és költői lendületű meséivel szerepelt irodalmi világunkban, ezút­tal lép első ízben színpadi munkával a közön­ség elé. A Szürke ruha L'abito grigio címmel Milanóban Ezt látja minden este a Fővárosi Operett­­színházban a Riviera express című új operettben. Fejes Teri, Halmay Tibor, Szokolay Olly zseniális táncprodukcióiról beszél ma min­denki. — Cholnoky Jenő dr. egyetemi tanár­,Nyári társas utazásunk programja Franciaországon és a Riviérán keresztül“ clmen előadást tart vasárnap, április 7-én délelőtt 11 órakor az Urániában. A színházak heti műsora MAGYAR KIRÁLYI OPERAHÁZ. Szombat, április 6-án: Figaro házassága (C. bérlet 23. szám, fél 8 6.). Vasárnap: Turandot (E. bérlet 23. szám, fél 8 6.). NEMZETI SZÍNHÁZ. Szombat: Új passiójáték a mi Urunk Jézus Krisztus követéséről (K. bérlet 30. szám). Vasár­nap délután: A tábornok; este: Nem élhetek muzsikaszó nélkül. (Délután 3 - este fél 8). A NEMZETI SZÍNHÁZ KAMARASZÍNHÁZA. Szombat, április 6-án: Most jelent meg (először). Vasárnap délután: A túlbuzgó fiatalember; este: Most jelent meg. (Délután fél 4 — este háromnegyed 8). VÍGSZÍNHÁZ. Szombat: Különös közjáték. Vasárnap délután: A Noszty-fiú esete Tóth Marival; este: Különös közjáték. (Délután 3 — este fél 8). Sláger műsor :1­1 CÖLESTINA & COMES­­ M8A & GERTI TOHN­ stb., 22 elsőrendű, remek szám­ már kiállotta a tűzpróbát és nagy siker díszé­vel várja a magyar premiert. Gombaszögi Frida, Törzs Jenő, Somlay Artur játsszák az újdonság főszerepeit. Hozzájuk csatlakoznak Eszterházy Ilona és Bárdi Ödön. A díszletet Sö­rö­s Pál tervezte. Rendező: Góth Sándor. Az első előadások jegyeit már árusítják. Péch­y Erzsi éneke színarany. A legszebb dalokat, a legszebb melódiákat adja elő az ő csodálatos művészetével. Kabos Gyula ragyogó humora, Sarkadi Ala­dár és Ujváry Lajos ősi komikuma, Fekete Pá­l énekszámai, Ábrahám Pál dirigálása a Riviera express szenzációi. MAGYAR SZÍNHÁZ. Szombat: Az agglegény apa. Vasárnap délután: Ida regénye, este: Aglegény apa. (Délután 3 — este 8). KIRÁLY SZÍNHÁZ. Egész héten minden este: Diák­szerelem. Vasárnap délután: Pista néni. (Délután 3 — este fél 8). VÁROSI SZÍNHÁZ. Szombat: Szupécsárdás. Vasár­nap délután és este: Szupécsárdás. (Délután 3 — este fél 8). BELVÁROSI SZÍNHÁZ. So­mbat, vasárnap: Harag­szom rád. (Délután fél 1 — este 8). FŐVÁROSI OPERETTSZÍNH­ÁZ. Egész héten minden este: Riviera-expressz. Vasárnap délután: Az utolsó Ve­rebély-leány. (Délután fél 4 — este 8). ÚJ SZÍNHÁZ. Szombat, április 6-án: Vakablak. Va­sárnap délután: Tüzek az éjszakában, este: Vakablak. (Délután fél 4 — este 8). ANDRÁSSY­ ÚTI SZÍNHÁZ. Egész héten minden este, vasár- és ünnepnap délután: Fogorvosnál. Zöldhajlókás, sárgapitykés közlegény. Ami van, az sose jó A pillangó. Zsazsa bácsi. Nagy cipőben kis fiú. Tömörüljünk. Tréfák. Magánszámok. Péntek. Nincs előadás. TERÉZKÖRÚTI SZÍNPAD U­ műsor! (Fél 9).­­ Minden vasárnap délután fél 4 órakor igazi gyermek­színház. ROYAL ORFEUM. Minden este és vasárnap délután: Charton Marionette-Színház. Perezoff's. Sid Kay's Fel­lows. Bel Air Trió. Wolsky Co. Tirana. Sh­eldon. Atlan­tic boys. Barbarola (Faragó Sándor vígjátéka). Dénes Oszkár. Hajmássy Miklós. Sugár Flóri. Sárossy Mihály Bullák. Rolkó stb. (Délután fél 4 - este 8b Hangversenynaptár Vasárnap: Balázs Árpád nótaestje (fél 6. 7.) R. Wi­ll—IBMa—­———————BB I Minden este HEGEDŰS GYULA és TITKOS ILONA felléptével Magyar Színház Hogyan táncol ma Pár is, hogyan táncol ma Amerika zomfcafon a Rádióban Károly zeneigazgató dirigál 1— Ákom Lajos tanár orgona-P FILMSZÍNHÁZ Teréz Körút 60 Nyugati pá­­lyaudvarral szemben Tel L 924 ft (k­m L. 924—33.) 1. Magyar Híradó. — 2. UF­­­­ vinRI: Vitdghirailó. — 3. Autópárbaj. Amerikai Új Vígjáték. Főszereplő: Sue Carol. - Dsingis amS Khoin (Sturm über Asien). Podon­skin orosz Vir'z.__főszereplő: Inkichin.­­ Stephanidcs Tihanyi Vilma és Rössler Endre hangversenye Mozgó fényképszínházak műsora BELVÁROSI MOZGÓ (IV.,­ Irányi­ utca 21. Telefon: Aut 833—29.) Az első csók. Vígjáték 9 felvonásban. Fő­­szereplők: Anny Ondra és Werner Pitchau. — Csak egy­­hlakara. Az igazi menyország. Dráma 8 felvonásban. Főszereplő: George O'Brien. — Magyar és külföldi Híradók. — Előadások kezdete hétköznapokon piros terem 5, egynegyed 8 és fél 10 órakor, zöldterem­ 8 órakor. Vasár és ünnepnapokon piros terem 3. 5, egynegyed 8 és fél 10 órakor, zöldterem 3. 4, 6 és 8 órakor. — Vasárnap délután 3 órakor Ludas Matyi a gyermekszín­­padon. JA­WWord­ (Baross-tér. Telefon: József Jr®8 N­ 543—37.) 1. Aki mer, az nyer. Glenn Ilyon szenzá­ciós vígjáték. — 2. A kitagadott. Főszereplők: Dolly Grey és Andre Mattoni. — 3. Az ezüst sas. Főszerep­­lők: Sue Carol és Loise Dressel. — Fox Journal. — Magyar Híradó. — Előadások kezdete hétköznapokon fél 5, egynegyed 8 és háromnegyed 10 órakor. Vasár- és ünnepnapokon fél 4, fél 5, fél 8 és fél 10 órakor. C A A A Sivatag lilioma. Regényes ti­rté-Bl K II net 8 felvonásban. Főszereplők: _mmmm__ Lillian Gish és Lars Hanson. — I Váci­ utca 9.) A* ««*» *«• cVidám «Imre««» au# §74_02 a felvonásban. Főszereplő: Louise Dresser. — Paramount és Magyar Híradók. — Előadások hétköznap 4, háromnegyed 7,­6, há­romnegyed 8 és Háromnegyed 10 órakor. Vasár- és ün­nepnapokon fél 5, egynegyed 7, 8 és 10 órakor. s Üllői-út és József körút sa­­­­fej rok Aut 3S9—H8 és 395—84) In Rl&giWäSta Lavina. Dráma 8 felvonás- fg w - ban. Főszereplők: Lucy Do-JjSipo­rian és Wladimir GaidarofL lm ff A — Postás Fnci. Vígjáték 8 felvonásban, rtfpr Főszereplő: Eddie Cantor. Híradó. Előadá­sok kezdete hétköznapokon fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. Vasár- és ünnepnapokon fél 4, fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. jT/—* Az amerikai szarok király- Ml 1 JLs w —Lf nője. Lilian Gish főszerep-I Terez követke­­lésével. A sivatag lilioma. # . aut. 2-17 Metro Goldwyn-világattrak-1 / aut. 253-51&­ció 9 fejezetben. — Az asz­szony és a céda. Para­mount-világjura 9 fejezetben. Főszereplők: Amerika legnagyobb filmszínésze: G. Bankrof és Evelyn Brent.— Híradók. — Előadások kezdete hétköznapokon 4, 6, 8 és 10 órakor Vasár és ünnepnapokon 3. háromne­­gyed 5, fél 7. egynegyed 9 és 10 órakor. ELIT MOZGÓ (Lipót­ körút 16. Telefon L. 961—51.) Csak 16 éven felülieknek! A­ndrevics. Filmregény 10 fel­vonásban. Főszereplő: Petrovich Szvetiszláv. — Csak egy éjszakára. Fox-gyémántfiln 8 felvonásban. Fősze­replők: George O‘Brien és Lois Moran. — Híradók. — Előadások kezdete hétköznapokon 5, egynegyed 8 és fél 10 órakor. Vasár- és ünnepnapokon 3, háromnegyed 5, egynegyed 7, 8 és háromnegyed 10 órakor. FÉSZEK MOZGÓ (József-korni 70 Tel.: 460-40.) Asphalt. Dráma 10 felvonásban. Főszereplők: Betty Amann és Gusztáv Fröhlich. — Mámor. Egy pezsgős éj­­szaka története 10 felvonásban. Főszereplő: Betty Bail­four. — Hradók. — Előadások kezdete hétköznapokon 4, 6, 8 és 10 órakor. Vasár- és ünnepnapokon 3, három­negyed 5, 7 és háromnegyed 10 órakor. — Vasárnap dél­előtt 10— 1-ig burleszkmatiné. — T 1 (Kossuth Lajos­ utca 18 jegyrendelés Yffrf telefon­jai: Aut 895—43 és 897-07.) Iván Mosjoukine legnagyobb művészi produkciója: Strogoff Mihály (repriz). Ír — Híradók. — Előadások kezdete hétköznapokon 5, egynegyed 8 és fél 10 órakor. Vasár- és ünnepnapokon 4, 6, 8 és 10 órakor HELIOS MOZGÓ. (Margit-körut 5/B. Telefon: Aut 520—24.) Az orleansi szűz. Filit.eposz. — A­n­ndrevics Lehár Ferenc operettje. Főszerepben: Petrovich Szve­tiszláv. — Híradók. — Előadások kezdete hétköznapokon fél 5. 7 és fél 10 órakor. Vasárn és ünnepnapokon 2. 4, 6. 8 és 10 órakor. KORONA MOZGÓ. ff­. Attila-körút 15. Telefon: Aut 533—18.) Az első csók. Vígjáték&Strakgia 9 felvonásban. Főszereplők: Anny Ondra és R AV. Paschau. — Razzia. Bűnügyi regény. 8 felvonásban. Főszereplők: K Konrád Nagel és Myrna Loy. — Magyar és külföldi híradók. — Előadások kezdete hétköznapokon: 5. 7 és 9 órakor Va­sár és ünnepnapokon fél 3, egynegyed 5. 6, háromnegyed 8 és fél 10 órakor. jfiwp Telefon: József 440—27, mm4miDsin&$ KhdTU Est nem­re j&j S jg § ^ I újjászületése. Padow-E Ei­kin-mesterrendezés 10 fel­vonásban. — Postás: FricL H Hrm Vígjáték 8 felvonásban. Főszereplő: «8 m misk Eddie Cantor. — Híradók. — Előadások I. kezdete hétköznap és vasárnap egyne­m gyed 5, egynegyed 7, 8 és 10 órakor. NYUGAT MOZGÓ (teréz­ körút Tel.: T 91—62.) A­ndrevics. Filmregény 10 felvonásban. Főszereplő: Petrovich Szvetiszláv. — A tiltott gyümölcs. Dráma 8 fejezetben. Főszereplő: Lois Moran. — Híradók. — Előadások kezdete hétköznap fél 4. fél 6. háromnegyed 8 és háromnegyed 10 órakor Vasár- és ünnepnapokon 3. háromnegyed 5 fél 7 egynegyed 9 és 10 órakor AKA/# (József­ körút 31. Telefon: József 301—25.) Usingis Khán. Pudovkin mesterműve. ||||g3S||| Dráma 10 fejezetben. — Aki mer, az nyert Vigjátékattrakció 8 fejezetben. /{VígVIL-TI Főszereplők: Glenn Tryon és Marion ^ixon‘ ~ Hiradók. — Előadások kezdete |^ ^7^hétköznapokon (szombat kivételével) 5. egynegyed 8 és fél 10 órakori Szombat vasár- és ünnepnapon 4, 6, 8 és 10 órakor. ORION FILMSZÍNHÁZ (IV., Eskü ut 1. .Az Erzsébet­­híd pesti hídfőjénél - T­lefon; Automata 831 -02.) Csingis-Khoin (Ahogy egy nemzet születik). Prudovkin mestem­ű­ve 10 felvonásban. Főszereplő: Jakichin. — Autóparbaj. Sportdráma 8 felvonásban. Főszereplők: Sue Carol és Richard Walling. — Híradók. — Elő­adások kezdete hétköznapokon fél 6 fél 8 és fél 10 órakor Vásár, és ünnepnapokon fél 4 fél 6, fél 8 6, fél 10 órakor.­­ Jegyelővétel délelőtt I­—1-ig. PALACE FILMSZÍNHÁZ (A Newyork palotával szem­ben. Jegyrendelés: Jozsef 365-23 legielővétel ll-l-re.) Ivan Mosjoukine legjobb alakítása: Strogoff Mihály,­ Verne Gyula örökbecsű regényének filmváltozata 2 rész­ben, 16 felvonásban. Női főszerepben Nathalie Kovanko. — Híradók. — Előadások kezdete hétköznapokon három­negyed 6, 8 és 10 órakor. Vasár- és ünnepnapokon 4. 6, 8 és 10 órakor.­­ FILMSZÍNHÁZ (VI., Nagymező utca 22— 24 Telefon: Aut. 220- 98 és 292— 50.) 1. Strogoff Mihály. Jules Verne világhírű regényének filmváltozata 2 részben, 13 felvonásban. Rendezte:­ W. Turjánszky. Főszereplők: Ivan Mosjoukine és Natalie Kovanko. — 2. Magyar Híradó — Para­­zm. ren. mount Híradó. — Előadások kezdete hét­ , köznapokon (szombat kivételével) 5, egy­­negyed 8 és fél 10 órakor. Szombat, vasárnap és ünnep, napokon 4. 6. 8 és 10 órakor. l|­OYAL 1 ,Telefon: trases 429—46 és 419-02.) | | Hontalan hős. Biró Lajos filmregénye ggr 12 fejezetben. Főszereplő: Emil Jan­nings. — A hír lou­zdlt főn. Vígjáték 7 felvonásban. — Híradók.—-- Elő­adások kezdete hétköznapokon Iszom­*­­ bat kivételével) 5, egynegyed - S és APOLL^^ fői 10 órakor. Szombat, vasárnap és ----------------------ünnepnapokon 4, 6, 8 és 10 órakor. SIMPLON MOZGO (Horthy Miklós-m 39 * zárni Carlo Albin: Felfordult világ. Szinnit 10 felvonásban. Főszereplő: Fred Thomson. — Ezüst táltos. — Híradó. — Előadások kezdete hétköznapokon 5. egynegyed.6 és fél 10 órakor. Vasár és ünnepnapokon fél 3 órától foly­tatólagosan. TURAN MOZGO (Nagymező utca és Mozsár utca sarok. Telefon: 264—20.) Asphalt. Rendezte: Ive May. Főszereplők: Gusztáv Fröhlich és Betty Amann. — A szabin nők elrablása Vígjáték 10 felvonásban. Fősze­replő: Maria Hudler. — Magyar és külsfílai híradók.­­ Előadások hétköznapokon 5. tél 8 és háromn­egy­ed 10 óra­kor, vasút- és ünnepnapokon háromnegyed 3. tél 5. egy­negyed 7. 8 és háromnegyed 10 órakor. 11

Next