Nemzeti Ujság, 1929. december (11. évfolyam, 274-296. szám)

1929-12-29 / 296. szám

34 val, amit a kultúrának és az avant gar­de­ja jelent, — ahogy maguk neveztek a múltkor — arányban van az a jövedelem, amit nekik az állam vagy a közületek adnak. . . . És a köztisztviselő jövedelme! Akitől most számon kérik a bürokráciát! De erről nem beszélnek ugy­e, hogy ez az osztály a háború kezdete óta hogy szegé­nyedett el, hogy küldték a pénzügymi­niszterek civőt talpalni, hogy magyaráz­ták meg neki az inflációs papírhullámok tetején, hogy neki nem lehet több fize­tése, mint a réginek ötödrésze, mert kü­lönben felborul az ország, hogy B-listáz­­ták meg és hogy B-osztályozták meg _ a szanáláskort És azután, mikor ez min­dent eltűrt, mindent tudomásul vett és el­­fogadott és a legkisebb jóért is hálás volt és dolgozott, akkor most, amikor bajok vannak mindenütt, akkor a fejéhez vág­ják, hogy ő az oka mindennek, mert ő a bürok­rácia! . . . De a miniszterek nem okai semminek, a törvényhozók nem okai semminek. A bankvezérek nem okai sem­minek, a monopolizált nagyipari válla­latok nem okai semminek, mert a gazda­sági helyzeten, amelyik világjelenség, nem lehet változtatni idehazá. . . De­­ mégis oka mindennek? És a bürokrácia nem világjelenség? Talán Németország­ban nem szidják a bürokráciát és Fran­ciaországban és Amerikában? Vagy tán az Egyesült Államok köztisztviselői év a bírói kara, ahol a hivatalszolgának na­gyobb a fizetése, mint nálunk egy kúriai bírónak s ahol Newyork város polgár­mestere negyvenezer dollárt kap egy ébre és ahol mégis nyakig vannak min­denütt a panamában, ahol bírókról kide­rül, hogy a chicagói alvilág vezérei és magasrendű rendőrtisztviselőkről és ál­lamhivatalnokokról és városi tanácso­sokról, hogy alk­oholcsempészek ügy­nökei,­­ azt ott nem bürokrácia? És csak ennek a szegény, lerongyolt, fotózott ci­pőjű, kitükrözött könyökű, rojtos , g­al­léra, szegény magyar kistisztviselőnek, — csak ennek van felelőssége s csak eb­ből kell még egy pár ezret az utcára dobni? És akkor mindjárt minden rend­ben tesz itt? — Na hát erős túlzás van abban, amit beszél, mert ezt senki se mondja. — Túlzás, túlzás . . . senki se mondja. . . De minden beszédnek ez az alja, az ér­telme végeredményben. Én nem tudom, hogy milyen jó lesz az a hivatali ügy­rend, amelynek szülőapja egy igen jó­­eszű fiatal fiskális? Lehet, hogy be fog válni, az is lehet, hogy majd csinálnak egy másikat helyette. De az minden­esetre a legnagyobb túlzás, hogy amikor az egész társadalom nyög, amikor a gazda panaszkodik, az iparos jajgat, a kereskedő kétségbeesik, az ügyvédek se­gítségért kiáltanak, a mérnökök sírnak, a vállalkozók ordítanak, a pénzemberek a hajukat tépik s a pénztelen ember már­­, haját te tépi, — akkor nekiesnek jobb­­ról is, balról iss elkezdik püf­ölni a bü­rokráciát és nem veszik észre, hogy a bürokrácia ruhájában kékre-zöldre verik a becsületes, tisztességes, szorgalmas, nélkülöző magyar tisztviselőt? Hát akkor én azt mondom, hogy nem az túlzás, amit én mondok, hanem az, amit ezek az urak csinálnak. . . • — Hát pedig kérem, hiába bizony, ma nem népszerű a tisztviselő. _ Nem népszerűt Micsoda beszéd ezt Nincs könnyebb, mint népszerűtlenné tenni valakit. Talán a nagy Tisza István érájában miképpen viselkedik. Akárho­gyan intézi is el azonban a leszámolást, nem csinál jelenetet, od­a hasogat szín­falat, nem ordít, nem verekszik, nem sír, nem átkozódik, hanem megrendül, ma­gába rogy­va arra az egyetlen kijelen­tésre szorítkozik, hogy mindannak, ami eddig volt, örökT© vége. — Az asszony gyenge, tehetetlen, sok tekintetben ki van szolgáltatva a férfi­­nek, a sorsa, a betevő falatja függ sok­szor tőle, személyes sértést lát abban, ha az embere rajta felejti véletlenül a tekin­tetét egy másik fehér­ személyen, lep leá­nyomon kitör bel­őle tehát a féltékenység, mint ahogy féltékeny minden olyan férh, akinek ugyanez a helyzete. A gyenge, te­hetetlen, a magában nem bízó, az erőtlen férfi tehát ugyancsak féltékeny. De fél­­tékeny a másik véglet, a donzsuán is, aki hiába tetszeleg magának a csábító és diadalmas férfi szerepében, végeredmé­nyében rabja a szoknyának és a szere­­lemnek« — Az­ igazi férfit Soha nem lehet félté­keny. Hogy zsargonban, de érthetően fe­jezzem ki magamat, nem a dolgában biz­tos, nem azért ismeretlen előtte a félté­kenység, mert különbnek tartja­ magát minden más férfinél, hanem hisz a fe­léje karoló szerelemben és szerelmesben. Ha azután az asszony akár okot szolgál­tat arra, hogy fölébressze benne a félté­kenységet, ha mesterséges utón igyek­szik is feltámasztani benne ezt az érzést, ezzel legfeljebb ingerli és kemény, meg­alkuvást nem ismerő, könyörtelen, de m­inden esetben utolsó szót jelentő bruta­litása kényszeríti* . , , Még beszéltem volna, de a nagysága fel­emelkedett és elnéző, szánakozó mosoly­­lyal hallgattatott el.. . Kedvesem, ez elmélet. Lehet, hogy­­ maga igazi férfi, de vannak igazi asszo-­­­nyok is. Ha majd találkozik valamikor , közülük eggyel, nos, majd akkor foly-­­ tatjuk a csevegést.­­ Ez a beszélgetés húsz esztendővel ez­előtt történt. Amit akkor elméletként ál­lítottam fel, ma már igazság, pedig köz­­­­ben egy kicsit megöregedtem. Az akkori kijelentésemet tehát helyes-; hitenem kell: » igazi férfi sohasem lehet­­ láttákon«. S népszerű volt? Vagy Deák Ferenc nem volt népszerűtlen valamikor, vagy Szé­chenyi István? Vagy Zichy Nándor talán népszerű volt az egyházpolitikai harcok idején? Ugyan kérem! ... Én különösnek találom, hogy ma már senki se beszél a hadseregszállítókról, a hadigazdagokról... — Ugyan kérem, azok már rég elvesz­tették a vagyonukat! — Elvesztettél­? Vagy kormány főtaná­csosok lettek azóta és páholybérletük van az Operában. . . És senki se beszél a kon­junktúra-gazdag­okról és senki se beszél az élet uzsorázóiról, a lánckereskedőkről s a gazdasági élet egyéb nagy és kicsi parazitáiról. Miért nem azokat népsze­­rűtlenítik, miért nem azokkal foglalkoz­nak? Miért nem beszélnek többet a kar­telekről, a hitelvizsoráról, a monopóliumok­ról? Miért csak a bürokráciáról divat ma beszélni, amely szó igen szép és igen finom kerülő megjelölés arra, hogy elta­karja az igazi célt és lehetővé tegye, hogy ne a nevén nevezzék a gyereket! Jól van, én nem bánom, fékezzék meg a bü­rokrácia kilengéseit, szüntessék meg os­tobaságait, irtsák ki — ott ahol van — a korrupcióját, de ne tegyenek úgy, mint­ha minden bajunkért a bürokrácia, tehát­­ a tisztviselők összessége volna a felelős. Mintha Magyarországon pont csak a mi­niszteri segédfogalmazókat és osztály­tanácsosokat kéne megrendszabályozni vagy kicserélni és akkor mindenig rendben volna mindjárt. A parlament­arizmusban felelős a kormányzat! Tehát a miniszté­rium a felelős, ha eddig bürokrácia volt és felelős azért is, ha egy minisztérium­ban nem megy minden a rendjén. Mert a törvényalkotás sikere a hatalom fénye, a hódolat öröme, « minden miniszteri s akkor az ódium, amely egyik vagy má­sik ügyért vagy a bürokrácia bajaiért megjelenik, — az nem az övé. Hanem ez a tisztviselőké? Hát ez nem igazság, ked­ves barátom és mert nem igazság, tehát előbb-utóbb ez ki is fog majd sülni. . . Adieu! — b­l. — NEMZETI UJSÁG H­ajóval Európa körül Írja: Farkas István yhl A Nagara után kezdődnek azok a vidé­kek, melyeknek minden gyűrődésébe ves folyt a nagy csaták idején. Itt kezdődik úgy az európai, mint az ázsiai részen a vár- és erődítm­ény-egyedek végelátha­tatlan sora. Az európai parton Ku­d-al- Bahr, Maidon», Namezleh, a* ázsiai tv­szén pedig Bogasz-Hisszar, mellette Csa­nak-Kaleszi városa körül csoportosulnak a nem is valami túlságosan elrejtett erő­dítések. Itt mindm utat, hegyet, domb tetőt, minden talpalatnyi helyet arra «* célra rendeztek be, hogy az ellenségnek sírjává lehessen. Karabakir fölött ma is megvannak a lövészárkok, mint ahogy megvannak Kilid-Bahr alatt is. A vízber pedig ma is látható, két helyen is, a ten­gerből kiálló árboc, vagy egy hajórovler fekete fatömege, amit féltékeny gonddal hagytak ott a törökök, az idegenek, de főként az angolok okulására. Érdekes az ellentét, ami a két part kö­zött a Dardanellák egész hosszában ér­vényre jut. Míg az európai part annyira kopár, mintha valami emberfeletti erő tisztára beretválta volna a sziklákat, ad­dig az ázsiai partokon szinte túltengően virul az Élet. Mintha egy kéz elvitte volna az innenső partról a virányokat, a mezőt, a fákat, hogy egyszerűen beül­tesse vele a túlsót. Kedves faluk lapulnak a zöld dombok alatt, pirosrezes törökök tarkítják a sokféle szint. Barátságos asz­szonyok kereskednek a Csanaki-öbölben, ahol a hajók megszoktak állni. Ezzel szemben az európai part a stratégáké! Egyetlen pillantásra megállapíthatja az is, aki soha katona nem volt, hogy ez a föld a csatákra rendezkedett be! Széles országutak kacskaringóznak a fehér ta­lajban, vasútvonal vezet a Gallipoli-fél­sziget egész hosszában, itt-ott barátság, talán drótsövények láthatók, néhol meg hatalmas kaszárnyák emelkednek a ma­gasba­n.., Itt már szélesedik a szoros és érezhe­tővé lesz az Égei- vagy Görög-tenger hullámverése. Igaz ugyan, hogy az áram­lat elszorítja a nagy hullámokat a part mellől, de azért itt már más a víz, mint beljebb. Negyedóra múlva már benne ma vagyunk a kijáratban. Balról az ázsiai parton még egy kedves falucska, Kum- Kale fehér házai világítanak felénk, jobbról pedig hegyes csúcsban végződik a sivár és rideg félsziget. Egyik magas csúcson hatalmas fehér obeliszk hirdeti a török katonák, az elesett és a halálban testvérré lett angolok meg törökök dicső­ségét. Most még az ázsiai részen Sedd-al- Bahr-Kaleszi falu következik óriási vilá­gítótornyával és ezzel a hajó máris künn van a nyílt vizeken. A Dardanellák erődei most is teljesen jó állapotban vannak és természetesen egytől-egyig az Égei-tenger felé vannak építve. Nem csoda tehát és a laikus is megérti, ha látja ezt a vidéket, hogy a harcászatban az angolokhoz nem is ha­sonlítható törökök oly nagy sikerrel áll­tak ellent a felvonult óriási angol flot­táknak, melynek tüze sokkal erősebb ka­tonai támpontokat is megsemmisített volna, mint a Gallipoli erődöket, feltéve, ha azokat mások védik és nem a törökök. Csakhogy ez a nép olyan óriási előny­nyel rendelkezik minden európai nemzet­tel szemben, hogy az mindenkor biztosí­tani fogja fölényét, ha harcra kerül a sor. A török nép egységessége és vallá­sossága képezi ezt a hallatlan előnyt és fölényt! Allah átfogóképessége és ama erkölcsi keret, melybe népei beilleszked­tek, soha el nem múló erővel fogják fel­színen tartani azokat a népeket, melyek nem európai mintára vallásosak és nem ismerik ebben az érinthetetlen dologban is az átkos széthúzást. Ők nem tudják, hogy úgyis lehet: testvéri ölelés közben kész döfni az átölelt hátába! Az ÉgeMengeren Ezzel a megállapítással vettünk búcsút a török földtől, amikor hajónk délnek fordult és kitörtetett a görög tengerre. Valahogyan úgy éreztük, hogy testvérein­ket hagytuk el, hogy ezentúl vadidegen embereket keresünk fel, elhagytuk azt a közösséget, mely a magyart a történelmi idők folyamán a törökökkel egybeforrasz­totta. A kék görög ég alatt új látnivalók akadtak, új földek, új szigetek tűntek fel a sima tengerből, a nagyszerű görög Limnosz maradt el mögöttünk jobbról. Majd mintegy hétórai út után a szigetek­nek valóságos útvesztőjébe kerültünk. A tengeren hatalmas háromérbocos vitorlá­sok keresztezték utunkat, apró görög szénszáll­ítók között suhant tova a mi gőzösünk kolosszális teste. A levegő bal­zsamos volt, édes illatú és tiszta, mint a kristály. Az égen egyetlen felhőfoszlány sem mutatkozott ugyanakkor, mikor a még százszor szelídebb természetű Már­vány-tengeren irtózatos erejű vihar dühöngött. Az Égei-tenger vihar idején talán a Föld legveszélyesebb vízterülete. A Spo­­rádok és Kikládok a sornyi apró, de a víz felszíne alatt gyakran mértföldekre la sziklazátonyokat alkotó szárazain mennyi hajó ment már tönkre! Mennyi tengerész lelte sírját azokon a helyeken, ahol a régiek, a hajdani nagy és régen a meg­semmisülésbe vitt népek örök időkre szóló életüket folytatták lel Szamos, Nikaria, Naxos, Khíosz, Mirelini: oly nevek, me­lyek mellett a ledöntött mértföldköveket keresi minden intelligens ember. A haj­dani kultúra mértföldköveit, melyeknél hatalmasabbakat a mai kor sem képes emelni technikai csodáinak. Azokat a köveket, amiket a tudás és hősiesség mezején emeltek a világ legnagyobb út­törői, melyeknél ma is megilletődve áll meg a legkisebb diák is, mert nélkülük nem tökéletes az emberi tudás!... Szmirna magasságában haladtunk, mi­kor a gépházban egy kis baleset történt. A hajó, az utasok legnagyobb rémületére, nyílt vizen megállt és az első árbocra fel­­röpült a géphibát jelző két fekete gömb. Érdekes, hogy ugyanezen a vidéken ugyanezzel a hajóval már két ízben tör­tént szerencsétlenség. Egyszer beleszaladt egy jókora halászbárkába, mely úgy re­pült szét, mintha papírból készült volna, majd egy évre­­i­á beleütközött egy köz­vetlenül a víz alatt úszó roncsba. Ekkor annyira megsérült a gőzös, hogy be kel­lett szaladnia Pireuszba. Most egy gőzcső repedt meg, a kiáradó gőz összeégetett egy gépésztisztet, aki egy órára rá meg is halt. Mivel két napi távolságra voltunk Jaffa kikötőjétől, az utasközönség elesett egy hajótemetés lát­ványának érdekességeitől. A hibát hama­rosan kijavították, a hullát egy külön erre a célra szolgáló jégkamrában fel­ravatalozták egy óriási lobogóra és a kolosszus prüszkölve, fújva, füstöt okádva iramodott tova a gyászos helyről. Rhodosz szigete előtt váratlanul meg­élénkült a tenger. Az utasok szájtátva bámulták a száz és száz vitorlást. Ezek a kis hajók hatalmas távolságokról jön­nek erre a vidékre, mely egyike a világ legjobb halászó vizeinek. Valóságos mű­vészetnek látszott elsurranni a hajók között, melyek mozdulatlanul álltak, mélyre engedett hálóik központjaiban, mint a pókok a hálóik közepében. Egy negyedfordulat a kormánykeréken és a kolosszus udvariasan kikerülte a vitor­lásokat, nehogy kárt tegyen a hálókban, ami e szegény hajósok egyetlen vagyonát jelenti. A President Grant II. itt irányt változ­­tatott Keleti irányt vett fel és eg­y emre irányban Palesztina felé tartott A sze­mélyzeten és utasokon Ciprus szigetének magasságában erőt vett egy új érzés, mm a Szentföld közelsége. A langyos levegő­ben mintha közelebb és mindig közelebb ért volna hozzánk az isteni megnyilatko­zás örök ereje, mely benne foglaltatik a földi valóságokban is és megihleti az­ ember lelkét, amikor azokhoz a rögökhöz közeledik, melyekre Krisztus vére hullt. Az Égei-tengerről nincs mit meg­jegyezni, hacsak azt nem, hogy északi és északkeleti szelek járása idején, különö­sen késő tavasszal, rendkívül viharos és kellemetlen tenger tud lenni. Helyenként a mélysége meghaladja a kétezerkétszáz métert de nyomban e nagy mélységek mellett húszméteres vizet is találni. Ez a körülmény aztán döntő szerepet visz a viharban. Nincs az a hajó, melyet na­gyobb tengermozgás, de különösen erő­sebb, hetes fokozatnál nagyobb szél kissé el ne lódítana a helyéről. Míg az óceáno­kon ez nem számít semmit, addig ebben a szigettengerben a kompassz kétfokos elhajlása, ha hamarosan nem korrigál­ják, végzetes következményekkel járhat Sehol annyi hajó zátonyra nem szalad, mint itt és a Fekete-tenger nyugati szé­lein. A görög vizeken oly csekély a hely a hajózásra, hogy a legkisebb eltérés az irány számítása körül a sötét éjszakák­ban és a kevés világító, útbaigazító fény következtében egy-kettőre meghozza a katasztrófát ▼ számap.­nti ivermhm BL —vinni «warvnrwH—■reiniiinii ■■ i in­reriu«aB«eMi»««nmngiT iwnii— t JUJ M gJ fsarrap&„1' *‚S«*penz,Art«k Stf“ i £ 130 in 4 nfcrt rasiletr* i­ C&LiiflJllt «?“&. “eiasv.

Next